Magyar Hírlap, 1992. október (25. évfolyam, 244-256. szám)
1992-10-16 / 244. szám
1992. október 16., péntekKULTÚRA Aki olvasta a műsorújságban A vakok című csütörtök esti dokumentumfilm előzetesét és él még benne valami vágyféle, hogy kitörjön saját léte határai közül, szorongva várta az estét. A Gál Kovács Mihály által elöljáróban, rövidítve közölt monológrészletek egyenesen, pontosan, fényesen belevilágítottak egy másfajta létezés, a vakság belvilágába. Például (A tea) című: „A tea a kancsóban van. A kancsót könnyű megtalálni, és a poharat sem nehéz. Kell még azután egy pingponglabda. A labdát beleejtjük a pohárba, azt meghallani, hogy benne van. És akkor elkezdünk önteni. És öntünk és akkor a labda feljön a pohár tetejére. Akkor tele van. Ennyi. Kivehetjük a pingponglabdát.” Vagy (A tükör): „Nekem a tükör hiányzik a legjobban. Mert nagyon szeretném látni az arcomat. És annyi talán elég is lenne.” Ha megszabadulunk a beidegződéstől, hogy egy műsorújságbeli előzetes nem lehet egyéb reklámszövegnél, jobb esetben ismeretterjesztésnél, akkor rájövünk: ezek itt a haikuk. A vakság haikui. Afféle esszenciák, amelyekhez képest azután a valóság meglepően nélkülözi a lírát. Amikor a vizespohár után matató kezet látjuk vagy a lány kerek képét, aki a saját arcára kíváncsi, ezekben a képsorokban elsősorban az esendőségről van szó. Vagyis a látvány eltakarja azt a lényegét, amelyet a szavak olyan átélhetően közvetítettek. Éppen filmet készíteni a vakokról, azzal az eszközzel ábrázolni őket, amely a számukra nemcsak hozzáférhetetlen, hanem amelynek hiánya körül szerveződik az életük — ebben van valami alapvető arrogancia. Ezért azután a vakokról szóló filmek, képes riportok többnyire negédesek, mivelhogy ez az alapvető kényes helyzet a legbutább riportert is feszélyezi. Gál Kovács Mihály viszont nem buta, sőt. Ráadásul annak a néhány televíziósnak az egyike, aki kérdezni és hallgatni is tud, a helyzetteremtésnek pedig valóságos mestere. Most is hibátlanul dolgozik, szó sincs nála segélyről vagy leereszkedésről de tapintatlankodásról sem. Majdnem sprőd, nagyon magától értetődő érdeklődése sokszor felkészületlenül éri a konvencionális viselkedés látszatnyájasságához és közönyösséget leplező semmitmondásaihoz szokott partenereit. Gál Kovácsnak, egy tévés dokumentumfilm forgatásának lehetőségei között, feltehetőleg kevés volt az ideje rá, hogy stábjával kivárhassa azt a pillanatot, amikorra a vak beszélgetőtársakat nem kötik a beidegződések: mit gondolnak róluk, mit várnak tőlük a látó többiek. Azért így is felszínre hozott kincset érő mondatokat, gesztusokat, megtette, amit ezen a bizonyos „fehér bot napján” a televízió nevében megtehetett. Igaz, egy ünnepietlenül szomorú és tárgyilagos filmmel, amelynek befejező, csak azért is életigenlést és bölcs derűt üzenő képsorait — az erdei kirándulásról — nem lehetett könnyű a vakoknak az intézeti tévészobában fennhangon közvetíteni. • Virág F. Éva Tévénapló A vakság nélkülözi a lírát Köz és gondolkodás Azért hagytam itt ezt az országot húsz évvel ezelőtt — mondja most végre hazalátogató jó ismerősöm, magasan kvalifikált műszaki értelmiségi —, mert nem tudtam elviselni a közgondolkodás dermesztő irracionalizmusát. Vagyis egyszerűen azt, hogy minden gyakorlati kérdésre jobb esetben ideologikus, de többnyire csupán demagóg válaszokat kaptam. Mégpedig nem csupán az úgynevezett felső vezetéstől vagy a politikai szférában; nem azt figyeltem meg — és ez keserített el igazán —, hogy az állami és pártkorifeusok évtizedeken át megszokottá vált szellemi igénytelensége szinte észrevétlenül leszivárgott a hétköznapok szintjére; az emberek automatikusan átvették a nyelvi stílust, és azt is, amit az takart: a tartalmatlanságot. Amikor észrevettem, hogy az iskolától a munkahelyemig, sőt, a magánérintkezésekben is ezzel a „rendszerspecifikus” ürességgel találkozom, akkor döntöttem úgy, addig kell tennem valamit a saját szellemi környezetvédelmem érdekében, amíg teljesen el nem hülyülök. — Na és, most hazajössz? — kérdezem, vagy inkább mondom, mintha a dolog magától értetődő volna. A rendszer, ugyebár, megváltozott. A két hónapja itthon „tapogatódzó” mérnök ingatja a fejét. — Nézd, én nem vagyok társadalomkutató. Annak idején sem úgy mentem el, mintha pontosan felmértem volna az úgynevezett szocializmus történelmi képtelenségét. Én csak azt éreztem, hogy ahol az emberi kommunikáció színvonala annyira lesüllyedt, ott alapvető bajok vannak. Engem az a jelenség gondolkodtatott el, hogy ahol felelős posztokon felelőtlenül beszélnek, ott az állampolgári mimikri is óhatatlanul működni kezd, és lassan egy egész ország veszi át a semmire sem kötelező antigondolkodást. Amióta pedig hazajöttem, akaratlanul is nagyon figyelek. A megfogalmazásokat figyelem, a kifejezésmódot. Mindenekelőtt persze azokét, akik a maguk szakterületén konkrét kérdésekkel kerülnek szembe. Kíváncsi vagyok a konkrét válaszaikra. A stílusukra és a gondolkodásmódjukra. — És mire jutottál? — — Gyűjteményem van már az általam jellemzőnek tartott megnyilatkozásokból. Csak az utóbbi „leleteimből” idézek, két olyan témával kapcsolatban, amelyek azt hiszem, vitán felül meghatározóak egy ország életében: ezek a gazdaság és a kultúra. Nemrégiben azt kérdezték a kulturális minisztérium egyik vezetőjétől, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a költségvetési elvonások következtében ne keletkezzenek pótolhatatlan hiányok például a könyvtárak állományában. Mire a válasz így hangzott: „Erre csak azt tudom mondani, hogy végezze mindenki egy kicsit jobban a munkáját ebben az országban.” Ebben a mondatban nemcsak a régről ismerős „dolgozzunk többet és jobban” demagógiája csapott meg, hanem a felszólító mód elhárító arroganciája. Az, ahogyan valaki, akinek a maga tennivalóiról kellene számot adnia, ilyen módon a megfoghatatlan társadalom kompetenciájába utalja a megoldás felelősségét. És a másik példa: azt hallom a pénzügyminisztertől, hogy a következő esztendőre a gazdasági helyzet lassú javulását ígéri, de „ezt csak azok fogják érzékelni, akikben amúgy is megvan a bizalom”. Megvallom, ettől a fél mondattól hátrahőköltem. Mert ez nem mást jelent, mint hogy egy gazdasági technokrata a hitélet világába helyezi azt a prognózist, aminek tényekre, adatokra, számításokra kellene épülnie. — Szóval ezért maradsz odakint? — Nem ezért. Azért, mert a múltkorjában megkérdeztem Pesten egy étterem vezetőjét, miért kell bokáig érő mocsokban állnom a mosdóban? Azt feleltetem tehet róla, hogy a vendégek összerondítják, különben pedig van más dolga, mint hogy a vécét ellenőrizze. Nos, akkor és ott értettem meg, hogy a mégoly különböző felelős hazai nyilatkozatok természetrajza továbbra is mély összefüggéseket mutat. — rosta — Ma nyílik Nürnbergi ötvösmunkák címmel kiállítás az Iparművészeti Múzeumban. A 15—19. századból származó hatvannégy remekmű egy része az Esterházy család tulajdonából a magyar államé lett fotó czagány baázs Amszterdami művészek hangversenye a Deák téri templomban Két orgonán ad négykezes hangversenyt az amszterdami Elina Keizer és Szilágyi Gyula október 22- én, csütörtökön este 7-kor a Deák téri evangélikus templomban. Műsorukon Tomkins Giovanni Gabrieli-, Bach-, Mozart-, Beethoven-, Alkan- és Merkel-művek. Az Arany János Színház igazgatója mind ez ideig — és kivált egy éve, amióta a felújított, Paulay Ede utcai színházat birtokba vették — a társulatépítéssel volt elfoglalva, és a látottak meg a kritikák visszfényében nem is sikertelenül. Most azonban Meczner János már rendezésre is vállalkozott, méghozzá nem egyszerű feladatra: Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát vitte színre. Nehéz a feladat elsősorban azért, mivel — kivált városban és vegyes korú közönség előtt — nem könnyű eltalálni a darab stílusát és hangját, hiszen inkább lírai, mint dramatikus karakterű műről van szó, mely a tetejében egyszerre könnyed játék és életre-halálra menő dráma. Azon a bizonyos udvaron mesefa áll, de a kútba nagyon is valóságosan dobnak bele valakit. Nehéz a feladat másodszor, mert az előadás sikere egyetlen (maximum két) színi teljesítményen áll vagy bukik. Ha „Kemény Móka, fiatal legény” nem tudja megemelni a játékot, és egyéniségével folyamatos vonzást gyakorolni a közönségre , a színpadi varázslat sem jön létre. Ha szerelme, „Gondos Magdolna, fiatal leány” közönségesen csak kicsi Magdó iránt nem válik mindent elsöprő erejűvé, hiába van a színpadon a többi szereplő. Szerencsére azonban kevés bizonytalanság után a rendező jó érzékkel fogott hangot, és Czvetkó Sándor naivitást sugalló humora is a helyén volt. Hozzá többnyire jó segítséget kapott Földesi Judittól, így aztán a líra végül beszökött a színpadra, és a játék lebegni kezdett. A szerelem falusi szokásjogot lebíró, intrikákat elhárító, vízbe fúlót életre keltő erejét ugyanis csak a gyerekek számára teremti meg itt a színen keresztülszáguldozó mesebéli kecskemanó; a valóságban nagyon is reális tényező: egy mosoly, egy szemvillanás, valamiféle félszeg, mégis visszafordíthatatlan egymáshoz közelítés, egy szemérmes lámpaoltás, egy ártatlan csók teremtik meg azt. S ha a rezzenésnyi motívumok nem elég finoman valósulnak meg, a varázs szertefoszlik. Színpadon pedig, tudnivaló, az egerföldet rázó mennydörgést könnyebb megteremteni, mint a leheletfinom árnyalatokat. Ilyenkor egyetlen komolyabb rendezői-színészi balfogás szétpukkaszthatja a lírai hangulat hajszálvékony burkát. Ez itt nem történt meg (legfeljebb a második felvonás játékterének hangsúlyos pontján álló —játszó — ágasra billegett a kelleténél jobban, zavarva a színészt is), s így a színpadi hatás (a nézőtéren ülő gyerekek számára a mesevalóság) megteremtetett. Mindehhez képest — bocsássanak meg az érintettek — másodrendű elem az anyaszereplő Miklósy Judit aranyalatjátéka, az öreglegények (a vendég Csonka Zoltán a jobb) nevetségestől gyűlöletesig terjedő mesterkedése, a vénlányok (itt is a vendég Györgyi Anna a különb) mézesmázossága vagy házsártossága. Csányi Árpád díszleténél, Csengey Emőke ugyancsak korrekt jelmezeinél volt már e nemben sikeresebb, szövegmondás (itt igen lényegesebben testesül meg a líra), hallottunk különbet is, de mit számít ez, ha az alapfeladat, a mesebéli repülés művészetének megteremtése sikerült. A színház társulata határozott léptekkel halad a profizmus felé. Külön kiemelendő a befejezés finom megoldása. Nem egészen hűen az eredetihez, de a gyermekközönséget figyelembe véve Meczner itt egyszerűen eltünteti a színpadról, vagyis elvarázsolja (mennyire repíti? az örökkévalóság számára megőrzi?) a kamaszszerelmeseket. És ez az ötlet mind Tamási szellemének, mind a gyerekek fantáziájának megfelel. S hogy szabad-e egy gyerekszínházban nem gyerekeknek írott darabot játszani? Nos, legközelebb még nagyobb próba következik: a Lear királynak, Garas Dezső játékának kell itt elfogadtatni magát! • Lukácsy András Tamási Áron az Arany János Színházban / Énekes madár Magas színvonalú építőipari termékeket több országba exportáló nemzetközi nagyvállalat magyarországi üzletegységéhez keresünk: CUSTOMER RELATIONS MANAGER munkatársakat Képzettség és egyéb elvárások: - középfokú építőipari végzettség vagy ennek megfelelő szakmai tapasztalat, - eredményorientált, határozott személyiség, - jó kommunikációs készség, - tárgyalási szintű angol nyelvtudás, vagy ennek hiánya esetén nyelvtanulási hajlandóság (más európai nyelv ismerete is előnyt jelent), - a vállalat termékeivel kapcsolatos ismeretek megfelelő mélységű elsajátítása, - csapatmunka egy fiatal, dinamikus közösségben, - érvényes gépjárművezetői engedély, bel- és külföldi utazásokra hajlandóság. Ajánlatunk: - érdekes munka egy bővülő szervezetben (tetőfedő anyagok bemutatása az építőipar területén), - szakmai továbbképzési lehetőség, részben külföldön, ■ részvétel a termékértékesítési hálózat kialakításában és fejlesztésében az építőipari termékek piacán, - a követelményekkel arányos fizetés. Fényképes pályázatokat kézzel írt önéletrajzzal “Roofing works ’’jeligére kérjük a kiadóba. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. We are an international company. Our high quality products are sold in many countries. For our business in Hungary we are looking for: CHIEF ARCHITECT Qualifications & Requirements: - Recent university degree in building construction at one of the following institutions: BME Építészmérnöki Kar Pollack Mihály Műszaki Főiskola Magasépítő Szak Ybl Miklós Műszaki Főiskola Magasépítő Szak - Strong, creative and result oriented personality - Good communication skills . - Good command of English (knowledge of other European languages advantage) - Result oriented personality with group spirit - Driving licence and readiness to travel both in Hungary and abroad Our offer: - A challenging job in a growing organisation. Promotion/ Communication for a roofing material. Technical assistance (conception/specifications). Contact with architects, market surveys and decision makers. - A professional training program, partly abroad - Attractive compensation Please send your application with curriculum vitae to the publisher referring to code “Roofing works ”. We guarantee confidentiality. f A^HungarHotels ^ rendkívüli ajánlata ^ Szállás + félpanzió már 800,-Ft-tól. \A^ Budapest: Hungária Nagyszálló, Budapest Szálloda, Erzsébet Szálloda, Panoráma Szálloda Eger: Eger Szálloda, Park Szálloda Győr: Rába Szálloda Lajosmizse: Gerébi Kúria Pécs: Pannónia Szálloda, Palatinus Szálloda Sopron: Lövér Szálloda Szeged: Hungária Szálloda Székesfehérvár: Alba Regia Szálloda Szombathely: Savaria Szálloda Részletes felvilágosítás és foglalás az érintett szállodákban és a * HungarHotels Vendégszolgálati irodáiban. Budapest V., Petőfi Sándor u. 16. 1052 Budapest V., Magyar u. 3. 1053 Tel.:118-3393 ^ 7 . , Tel.:117-6227 Jegyen a Vendégünk... MAGYAR HÍRLAP 15 „Addig is ki kell húzni valahogy. Szorongatott helyzetben a Gondolat A könyvszakma válsága elérte a valaha nagy állami könyvkiadókat is. A Gondolat Könyvkiadót hitelezői — többek között az APEH és a társadalombiztosító — szorongatják, adósaitól viszont nem várhat pénzt. Lendvai Ildikót, a kiadó igazgatóját arról kérdeztük, mi juttatta ilyen helyzetbe a vállalatot és hogyan akarják megoldani a válságot. — Minek köszönhető a Gondolat Kiadónak, az elmúlt évtizedek egyik legszínvonalasabb tudományos, társadalomtudományi könyvkiadójának gazdasági válsága? — A gazdasági nehézségek a kiadó értékes hagyományai és a könyvterjesztés áldatlan helyzete miatt álltak elő. Ugyanis a mi könyveinket elsősorban az értelmiség és az egyetemi hallgatók vásárolják, viszont épp ennek a rétegnek romlott annyira az életszínvonala, hogy alig engedheti meg magának a könyvvásárlást. Ezenkívül a mi könyveink szükségképpen kis példányszámúak. A kis példányszámnak pedig megvan az a sajátsága, hogy hacsak nem nagyon magas áron kínáljuk, eleve ráfizetéses. A könyvkiadás másik neuralgikus pontja a könyvterjesztés mai helyzete. Egyik legnagyobb probléma, hogy a privatizált könyvesboltok nagy része csak névleg maradt könyvesbolt. A kultuszminisztérium ez ügyben valószínűleg elmulasztotta a kellő lobbizást. Megpróbálnak ugyan tenni valamit a könyvesboltok és a könyvkiadás érdekében, de sajnos egy kicsit későn jön a segítség. Nemrég érkezett meg az írásos döntés arról, hogy a kiadó az egykori Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat boltjai közül két bolt bérleti és üzemeltetési jogát megkapta abból a célból, hogy kiadói mintaboltot alakítson ki bennük. — Nem kívánják privatizálni az állami tulajdonban lévő Gondolat Könyvkiadót? — A kiadó rajta van az úgynevezett önprivatizációs listán, úgyhogy elvben lenne rá lehetőségünk. Csakhogy sajnos a kultúra gazdasági szempontból válságágazatnak számít, ezért nem itt invesztál a külföldi tőke, s a kizárólag profitérdekeltségű magyar tőke is elkerüli a könykiadás területét. Érdeklődtek irántunk külfödi kiadók, de általában elriasztották őket adósságaink és a magyar könyvterjesztés helyzete. Csupán más vállalatok és az állam hibáztathatók a Gondolat válságáért? — Természetesen voltak szervezeti problémáink is. Az állami könyvkiadók — s köztük a Gondolat — túlméretezett szervezetek voltak. Három évvel ezelőtt a kiadónak még több mint 130 dolgozója volt. Ma harmincan vagyunk, és ez a reális létszám. És talán reagálhattunk volna a helyzetre rugalmasabban is. Amikor a minőségi könyvkereskedelem válságba került, akkor talán gyorsabban ébredhettünk volna, és kereshettünk volna az eldugult állami könyvterjesztési csatornák helyett másokat. Az állam mint tulajdonos is követett el hibákat és mulasztásokat, ugyanis viszonylag kis és ügyes beruházásokkal, tőkeátcsoportosításokkal versenyképes helyzetbe lehetett volna hozni ezeket a vállalatokat. A költségvetés egy bizonyos összeget a kulturális tárca rendelkezésére bocsátott abból a célból, hogy a kulturális vállalatok átalakítását segítse, de döntés a beadott pályázatok ügyében a mai napig nem született. Ugyanez a helyzet az úgynevezett dotációs pályázattal, ami egyes értékes könyvek kiadását segítené elő. Erre a döntésre számos kötetünk vár, például Karl Mannheim- vagy Young-művek. — Mennyivel csökkent a Gondolat Kiadó évi műszáma? — Háromt-négy évvel ezelőtt körülbelül száztíz művet jelentettünk meg évente, tavaly nyolcvanat, és idén nagyon fogok örülni, ha ötvenet ki tudunk adni. — Hogyan képzelik a kiadó jövőjét? — Azt az időszakot, amíg egy működő könyvkereskedelem és kultúratámogatási rendszer kialakul, ki kell húzni valahogy, s ezalatt életben kell tartani azt a szellemiséget, amit a Gondolat képviselt. A Gondolat olyan társasággá szeretne alakulni, amelyben még a mostaninál is kevesebben dolgoznak. Kevés könyvet szeretnénk majd kiadni kis példányszámban, kis rezsivel — Kell hogy legyenek rövid távú válságkezelő elképzeléseik is, hiszen több oldalról szorongatják a Gondolat Kiadót a hitelezők. — A kiadó adósságát papíron fedezik azok az összegek, amivel tartoznak nekünk. Ezeket az adósságokat azonban a könyvkereskedőktől nem tudjuk behajtani, hiszen egy részük teljesen fizetésképtelen. Nem tudunk ebben a helyzetben mást tenni, mint hogy feltárjuk hitelezőinknek a helyzetet, és különböző egyezségeket kötünk. A könyvszakmán belüli partnerekkel lehet is tárgyalni, mert nem érdekeltek abban, hogy a könyvkiadók tönkremenjenek, de nem lehet alkudni a szakmán kívüli hitelezőkkel, az adóhatósságal, a társadalombiztosítással. Egy lépés még mindig hiányzik: még ha meg is tudnak egyezni hitelezőikkel, milyen tőkéből kezdik el szervezni az átalakulást? — Nem tudjuk, ez a lépés még nekünk is hiányzik, várjuk a befektetőket. • V. Zs. Lendvai Ildikó FOTÓ: MÜLLER JUDIT Könyvaukciók a galériában A Műgyűjtők Galériájában rendezi ezentúl minden hét első csütörtökén esedékes könyvárverését a Központi Antikvárium. A következő aukción — mint a Központi Antikvárium egyik munkatársa elmondta — várhatóan az 50-es évek szocreálja éli majd reneszánszát, a másik új téma Budapest helytörténete, és tapasztalható már a magyar avantgárd kiadványainak ismételt sikere is. Marsó Diana, a Műgyűjtők Galériája vezetője természetesnek, kollegiálisnak tekinti a most kialakuló gyakorlatot. A piac igényli a látványos és gyakori kisaukciókat. A galéria nem havonta, hanem minden pénteken tart képárverést; ők is főképp a századelőtől a hatvanas évekig terjedő időszak kisebb mesterei, Nógrádi Antal, Szabó Gyula Jenő, Perlott. A Magyar Hírlap kérdésére, hogy várható-e együttes könyv- és képaukció, azt a választ kaptuk, hogy ez jelenleg távolabbi terv, mindemellett szakmailag nagyon indokolt lenne többek között hagyatékok közös, egyszerre történő árverezése, így ugyanis együttmaradnának stílusegységet is hordozó gyűjtemények. • H. I.