Magyar Hírlap, 1992. október (25. évfolyam, 244-256. szám)

1992-10-16 / 244. szám

1992. október 16., péntekKULTÚRA Aki olvasta a műsorújságban A vakok című csütörtök esti doku­mentumfilm előzetesét és él még benne valami vágyféle, hogy kitör­jön saját léte határai közül, szorong­va várta az estét. A Gál Kovács Mi­hály által elöljáróban, rövidítve kö­zölt monológrészletek egyenesen, pontosan, fényesen belevilágítottak egy másfajta létezés, a vakság bel­világába. Például (A tea) című: „A tea a kancsóban van. A kancsót könnyű megtalálni, és a poharat sem nehéz. Kell még azután egy pingponglabda. A labdát beleejtjük a pohárba, azt meghallani, hogy benne van. És akkor elkezdünk ön­teni. És öntünk és akkor a labda fel­jön a pohár tetejére. Akkor tele van. Ennyi. Kivehetjük a pingponglab­dát.” Vagy (A tükör): „Nekem a tükör hiányzik a legjobban. Mert nagyon szeretném látni az arcomat. És annyi talán elég is lenne.” Ha megszabadulunk a beidegző­déstől, hogy egy műsorújságbeli előzetes nem lehet egyéb reklám­­szövegnél, jobb esetben ismeretter­jesztésnél, akkor rájövünk: ezek itt a haikuk. A vakság haikui. Afféle esszenciák, amelyekhez képest azután a valóság meglepően nélkülözi a lírát. Amikor a vizespo­hár után matató kezet látjuk vagy a lány kerek képét, aki a saját arcára kíváncsi, ezekben a képsorokban el­sősorban az esendőségről van szó. Vagyis a látvány eltakarja azt a lé­nyegét, amelyet a szavak olyan átél­­hetően közvetítettek. Éppen filmet készíteni a vakokról, azzal az esz­közzel ábrázolni őket, amely a szá­mukra nemcsak hozzáférhetetlen, hanem amelynek hiánya körül szer­veződik az életük — ebben van va­lami alapvető arrogancia. Ezért az­után a vakokról szóló filmek, képes riportok többnyire negédesek, mi­velhogy ez az alapvető kényes hely­zet a legbutább riportert is feszélye­zi. Gál Kovács Mihály viszont nem buta, sőt. Ráadásul annak a néhány televíziósnak az egyike, aki kérdez­ni és hallgatni is tud, a helyzette­remtésnek pedig valóságos mestere. Most is hibátlanul dolgozik, szó sincs nála segélyről vagy leereszke­désről de tapintatlankodásról sem. Majdnem sprőd, nagyon magától értetődő érdeklődése sokszor felké­születlenül éri a konvencionális vi­selkedés látszatnyájasságához és közönyösséget leplező semmitmon­­dásaihoz szokott partenereit. Gál Kovácsnak, egy tévés dokumen­tumfilm forgatásának lehetőségei között, feltehetőleg kevés volt az ideje rá, hogy stábjával kivárhassa azt a pillanatot, amikorra a vak be­szélgetőtársakat nem kötik a be­idegződések: mit gondolnak róluk, mit várnak tőlük a látó többiek. Azért így is felszínre hozott kin­cset érő mondatokat, gesztusokat, megtette, amit ezen a bizonyos „fe­hér bot napján” a televízió nevében megtehetett. Igaz, egy ünnepietlenül szomorú és tárgyilagos filmmel, amelynek befejező, csak azért is életigenlést és bölcs derűt üzenő képsorait — az erdei kirándulásról — nem lehetett könnyű a vakoknak az intézeti tévé­szobában fennhangon közvetíteni. • Virág F. Éva Tévénapló A vakság nélkülözi a lírát Köz és gondolkodás Azért hagytam itt ezt az orszá­got húsz évvel ezelőtt — mondja most végre hazalátogató jó ismerő­söm, magasan kvalifikált műszaki értelmiségi —, mert nem tudtam elviselni a közgondolkodás der­mesztő irracionalizmusát. Vagyis egyszerűen azt, hogy minden gya­korlati kérdésre jobb esetben ideo­logikus, de többnyire csupán de­magóg válaszokat kaptam. Mégpe­dig nem csupán az úgynevezett fel­ső vezetéstől vagy a politikai szfé­rában; nem­ azt figyeltem meg — és ez keserített el igazán —, hogy az állami és pártkorifeusok évtize­deken át megszokottá vált szellemi igénytelensége szinte észrevétlenül leszivárgott a hétköznapok szintjé­re; az emberek automatikusan át­vették a nyelvi stílust, és azt is, amit az takart: a tartalmatlanságot. Amikor észrevettem, hogy az isko­lától a munkahelyemig, sőt, a ma­gánérintkezésekben is ezzel a „rendszerspecifikus” ürességgel ta­lálkozom, akkor döntöttem úgy, addig kell tennem valamit a saját szellemi környezetvédelmem érde­kében, amíg teljesen el nem hülyü­lök. — Na és, most hazajössz? — kérdezem, vagy inkább mondom, mintha a dolog magától értetődő volna. A rendszer, ugyebár, meg­változott. A két hónapja itthon „tapoga­­tódzó” mérnök ingatja a fejét. — Nézd, én nem vagyok társadalom­­kutató. Annak idején sem úgy mentem el, mintha pontosan fel­mértem volna az úgynevezett szo­cializmus történelmi képtelenségét. Én csak azt éreztem, hogy ahol az emberi kommunikáció színvonala annyira lesüllyedt, ott alapvető ba­jok vannak. Engem az a jelenség gondolkodtatott el, hogy ahol fele­lős posztokon felelőtlenül beszél­nek, ott az állampolgári mimikri is óhatatlanul működni kezd, és las­san egy egész ország veszi át a semmire sem kötelező antigondol­­kodást. Amióta pedig hazajöttem, akaratlanul is nagyon figyelek. A megfogalmazásokat figyelem, a ki­fejezésmódot. Mindenekelőtt per­sze azokét, akik a maguk szakterü­letén konkrét kérdésekkel kerülnek szembe. Kíváncsi vagyok a konk­rét válaszaikra. A stílusukra és a gondolkodásmódjukra. — És mire jutottál? — — Gyűjteményem van már az általam jellemzőnek tartott meg­nyilatkozásokból. Csak az utóbbi „leleteimből” idézek, két olyan té­mával kapcsolatban, amelyek azt hiszem, vitán felül meghatározóak egy ország életében: ezek a gazda­ság és a kultúra. Nemrégiben azt kérdezték a kulturális minisztérium egyik vezetőjétől, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a költség­­vetési elvonások következtében ne keletkezzenek pótolhatatlan hiá­nyok például a könyvtárak állomá­nyában. Mire a válasz így hang­zott: „Erre csak azt tudom monda­ni, hogy végezze mindenki egy ki­csit jobban a munkáját ebben az országban.” Ebben a mondatban nemcsak a régről ismerős „dolgoz­zunk többet és jobban” demagógiá­ja csapott meg, hanem a felszólító mód elhárító arroganciája. Az, ahogyan valaki, akinek a maga ten­nivalóiról kellene számot adnia, ilyen módon a megfoghatatlan tár­sadalom kompetenciájába utalja a megoldás felelősségét. És a másik példa: azt hallom a pénzügymi­nisztertől, hogy a következő esz­tendőre a gazdasági helyzet lassú javulását ígéri, de „ezt csak azok fogják érzékelni, akikben amúgy is megvan a bizalom”. Megvallom, ettől a fél mondattól hátrahőköl­tem. Mert ez nem mást jelent, mint hogy egy gazdasági technokrata a hitélet világába helyezi azt a prog­nózist, aminek tényekre, adatokra, számításokra kellene épülnie. — Szóval ezért maradsz oda­kint? — Nem ezért. Azért, mert a múltkorjában megkérdeztem Pes­ten egy étterem vezetőjét, miért kell bokáig érő mocsokban állnom a mosdóban? Azt feleltetem tehet róla, hogy a vendégek összerondít­ják, különben pedig van más dol­ga, mint hogy a vécét ellenőrizze. Nos, akkor és ott értettem meg, hogy a mégoly különböző felelős hazai nyilatkozatok természetrajza továbbra is mély összefüggéseket mutat. — rosta — Ma nyílik Nürnbergi ötvösmunkák címmel kiállítás az Ipar­­művészeti Múzeumban. A 15—19. századból származó hat­vannégy remekmű egy része az Esterházy család tulajdonából a magyar államé lett fotó czagány baázs Amszterdami művészek hangversenye a Deák téri templomban Két orgonán ad négykezes hang­versenyt az amszterdami Elina Ke­izer és Szilágyi Gyula október 22- én, csütörtökön este 7-kor a Deák téri evangélikus templomban. Mű­sorukon Tomkins Giovanni Gabri­eli-, Bach-, Mozart-, Beethoven-, Alkan- és Merkel-művek. Az Arany János Színház igazga­tója mind ez ideig — és kivált egy éve, amióta a felújított, Paulay Ede utcai színházat birtokba vették — a társulatépítéssel volt elfoglalva, és a látottak meg a kritikák visszfényé­ben nem is sikertelenül. Most azon­ban Meczner János már rendezésre is vállalkozott, méghozzá nem egy­szerű feladatra: Tamási Áron Éne­kes madár című székely népi játékát vitte színre. Nehéz a feladat elsősorban azért, mivel — kivált városban és vegyes korú közönség előtt — nem könnyű eltalálni a darab stílusát és hangját, hiszen inkább lírai, mint dramatikus karakterű műről van szó, mely a te­tejében egyszerre könnyed játék és életre-halálra menő dráma. Azon a bizonyos udvaron mesefa áll, de a kútba nagyon is valóságosan dobnak bele valakit. Nehéz a feladat másod­szor, mert az előadás sikere egyetlen (maximum két) színi teljesítményen áll vagy bukik. Ha „Kemény Móka, fiatal legény” nem tudja megemelni a játékot, és egyéniségével folyama­tos vonzást gyakorolni a közönségre , a színpadi varázslat sem jön lét­re. Ha szerelme, „Gondos Magdol­na, fiatal leány” közönségesen csak kicsi Magdó iránt nem válik min­dent elsöprő erejűvé, hiába van a színpadon a többi szereplő. Szeren­csére azonban kevés bizonytalanság után a rendező jó érzékkel fogott hangot, és Czvetkó Sándor naivitást sugalló humora is a helyén volt. Hozzá többnyire jó segítséget kapott Földesi Judittól, így aztán a líra vé­gül beszökött a színpadra, és a játék lebegni kezdett. A szerelem falusi szokásjogot le­bíró, intrikákat elhárító, vízbe fúlót életre keltő erejét ugyanis csak a gyerekek számára teremti meg itt a színen keresztülszáguldozó mesebé­li kecskemanó; a valóságban nagyon is reális tényező: egy mosoly, egy szemvillanás, valamiféle félszeg, mégis visszafordíthatatlan egymás­hoz közelítés, egy szemérmes lám­paoltás, egy ártatlan csók teremtik meg azt. S ha a rezzenésnyi motívu­mok nem elég finoman valósul­nak meg, a varázs szertefoszlik. Színpadon pedig, tudnivaló, az eger­­földet rázó mennydörgést könnyebb megteremteni, mint a leheletfinom árnyalatokat. Ilyenkor egyetlen ko­molyabb rendezői-színészi balfogás szétpukkaszthatja a lírai hangulat hajszálvékony burkát. Ez itt nem történt meg (legfeljebb a második felvonás játékterének hangsúlyos pontján álló —játszó — ágasra billegett a kelleténél jobban, zavarva a színészt is), s így a színpa­di hatás (a nézőtéren ülő gyerekek számára a mesevalóság) megterem­tetett. Mindehhez képest — bocsássa­nak meg az érintettek — másodren­dű elem az anyaszereplő Miklósy Judit aranyalatjátéka, az öreglegé­nyek (a vendég Csonka Zoltán a jobb) nevetségestől gyűlöletesig ter­jedő mesterkedése, a vénlányok (itt is a vendég Györgyi Anna a különb) mézesmázossága vagy házsártossá­ga. Csányi Árpád díszleténél, Csen­­gey Emőke ugyancsak korrekt jel­mezeinél volt már e nemben sikere­sebb, szövegmondás (itt igen lénye­ges­­ebben testesül meg a líra), hal­lottunk különbet is, de mit számít ez, ha az alapfeladat, a mesebéli re­pülés művészetének megteremtése sikerült. A színház társulata határo­zott léptekkel halad a profizmus fe­lé. Külön kiemelendő a befejezés fi­nom megoldása. Nem egészen hűen az eredetihez, de a gyermekközön­séget figyelembe véve Meczner itt egyszerűen eltünteti a színpadról, vagyis elvarázsolja (mennyire repíti? az örökkévalóság számára megőr­zi?) a kamaszszerelmeseket. És ez az ötlet mind Tamási szellemének, mind a gyerekek fantáziájának meg­felel. S hogy szabad-e egy gyerekszín­házban nem gyerekeknek írott dara­bot játszani? Nos, legközelebb még nagyobb próba következik: a Lear királynak, Garas Dezső játékának kell itt elfogadtatni magát! • Lukácsy András Tamási Áron az Arany János Színházban / Énekes madár Magas színvonalú építőipari termékeket több országba exportáló nemzetközi nagyvállalat magyarországi üzletegységéhez keresünk: CUSTOMER RELATIONS MANAGER munkatársakat Képzettség és egyéb elvárások: - középfokú építőipari végzettség vagy ennek megfelelő szakmai tapasztalat, - eredményorientált, határozott személyiség, - jó kommunikációs készség, - tárgyalási szintű angol nyelvtudás, vagy ennek hiánya esetén nyelvtanulási hajlandóság (más európai nyelv is­merete is előnyt jelent), - a vállalat termékeivel kapcsolatos ismeretek megfelelő mélységű elsajátítása, - csapatmunka egy fiatal, dinamikus közösségben, - érvényes gépjárművezetői engedély, bel- és külföldi utazásokra hajlandóság. Ajánlatunk: - érdekes munka egy bővülő szervezetben (tetőfedő anya­­­­gok bemutatása az építőipar területén), - szakmai továbbképzési lehetőség, részben külföldön, ■­ részvétel a termékértékesítési hálózat kialakításában és fejlesztésében az építőipari termékek piacán, - a követelményekkel arányos fizetés. Fényképes pályázatokat kézzel írt önéletrajzzal “Roofing works ’’jeligére kérjük a kiadóba. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. We are an international company. Our high quality products are sold in many countries. For our business in Hungary we are looking for: CHIEF ARCHITECT Qualifications & Requirements: - Recent university degree in building construction at one of the following institutions: BME Építészmérnöki Kar Pollack Mihály Műszaki Főiskola Magasépítő Szak Ybl Miklós Műszaki Főiskola Magasépítő Szak - Strong, creative and result oriented personality - Good communication skills . - Good command of English (knowledge of other European languages advantage) - Result oriented personality with group spirit - Driving licence and readiness to travel both in Hungary and abroad Our offer: - A challenging job in a growing organisation. Promotion/ Communication for a roofing material. Technical assistance (conception/specifications). Contact with architects, market surveys and decision makers. - A professional training program, partly abroad - Attractive compensation Please send your application with curriculum vitae to the publisher referring to code “Roofing works ”. We guarantee confidentiality. f A­­^HungarHotels ^ rendkívüli ajánlata ^ Szállás + félpanzió már 800,-Ft-tól. \A^ Budapest: Hungária Nagyszálló, Budapest Szálloda, Erzsébet Szálloda, Panoráma Szálloda Eger: Eger Szálloda, Park Szálloda Győr: Rába Szálloda Lajosmizse: Gerébi Kúria Pécs: Pannónia Szálloda, Palatinus Szálloda Sopron: Lövér Szálloda Szeged: Hungária Szálloda Székesfehérvár: Alba Regia Szálloda Szombathely: Savaria Szálloda Részletes felvilágosítás és foglalás az érintett szállodákban és a * HungarHotels Vendégszolgálati irodáiban. Budapest V., Petőfi Sándor u. 16. 1052 Budapest V., Magyar u. 3. 1053 Tel.:118-3393 ^ 7 . , Tel.:117-6227 Jegyen a Vendégünk... MAGYAR HÍRLAP 15 „Addig is ki kell húzni valahogy. Szorongatott helyzetben a Gondolat A könyvszakma válsága elérte a valaha nagy állami könyvkiadókat is. A Gondolat Könyvkiadót hitelezői — többek között az APEH és a társadalombiztosító — szorongatják, adósaitól viszont nem várhat pénzt. Lendvai Ildikót, a kiadó igazgatóját arról kérdeztük, mi juttatta ilyen helyzetbe a vállalatot és hogyan akarják megoldani a válságot. — Minek köszönhető a Gondolat Kiadónak, az elmúlt évtizedek egyik legszínvonalasabb tudomá­nyos, társadalomtudományi könyv­kiadójának gazdasági válsága? — A gazdasági nehézségek a ki­adó értékes hagyományai és a könyvterjesztés áldatlan helyzete miatt álltak elő. Ugyanis a mi könyveinket elsősorban az értelmi­ség és az egyetemi hallgatók vásá­rolják, viszont épp ennek a réteg­nek romlott annyira az életszínvo­nala, hogy alig engedheti meg ma­gának a könyvvásárlást. Ezenkívül a mi könyveink szükségképpen kis példányszámúak. A kis példány­számnak pedig megvan az a saját­sága, hogy hacsak nem nagyon magas áron kínáljuk, eleve ráfize­téses. A könyvkiadás másik neuralgikus pontja a könyvterjesz­tés mai helyzete. Egyik legna­gyobb probléma, hogy a privatizált könyvesboltok nagy része csak névleg maradt könyvesbolt. A kul­tuszminisztérium ez ügyben való­színűleg elmulasztotta a kellő lob­bizást. Megpróbálnak ugyan tenni valamit a könyvesboltok és a könyvkiadás érdekében, de sajnos egy kicsit későn jön a segítség. Nemrég érkezett meg az írásos döntés arról, hogy a kiadó az egy­kori Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat boltjai közül két bolt bér­leti és üzemeltetési jogát megkapta abból a célból, hogy kiadói minta­boltot alakítson ki bennük. — Nem kívánják privatizálni az állami tulajdonban lévő Gondolat Könyvkiadót? — A kiadó rajta van az úgyne­vezett önprivatizációs listán, úgy­hogy elvben lenne rá lehetőségünk. Csakhogy sajnos a kultúra gazda­sági szempontból válságágazatnak számít, ezért nem itt invesztál a külföldi tőke, s a kizárólag profit­érdekeltségű magyar tőke is elke­rüli a könykiadás területét. Érdek­lődtek irántunk külfödi kiadók, de általában elriasztották őket adóssá­gaink és a magyar könyvterjesztés helyzete.­­ Csupán más vállalatok és az állam hibáztathatók a Gondolat válságáért? — Természetesen voltak szerve­zeti problémáink is. Az állami könyvkiadók — s köztük a Gondo­lat — túlméretezett szervezetek voltak. Három évvel ezelőtt a ki­adónak még több mint 130 dolgo­zója volt. Ma harmincan vagyunk, és ez a reális létszám. És talán reagálhattunk volna a helyzetre ru­galmasabban is. Amikor a minősé­gi könyvkereskedelem válságba került, akkor talán gyorsabban éb­redhettünk volna, és kereshettünk volna az eldugult állami könyvter­jesztési csatornák helyett másokat. Az állam mint tulajdonos is köve­tett el hibákat és mulasztásokat, ugyanis viszonylag kis és ügyes beruházásokkal, tőkeátcsoportosí­tásokkal versenyképes­ helyzetbe lehetett volna hozni ezeket a válla­latokat. A költségvetés egy bizo­nyos összeget a kulturális tárca rendelkezésére bocsátott abból a célból, hogy a kulturális vállalatok átalakítását segítse, de döntés a be­adott pályázatok ügyében a mai napig nem született. Ugyanez a helyzet az úgynevezett dotációs pályázattal, ami egyes értékes könyvek kiadását segítené elő. Er­re a döntésre számos kötetünk vár, például Karl Mannheim- vagy Young-művek. — Mennyivel csökkent a Gondo­lat Kiadó évi műszáma? — Háromt-négy évvel ezelőtt körülbelül száztíz művet jelentet­tünk meg évente, tavaly nyolcva­nat, és idén nagyon fogok örülni, ha ötvenet ki tudunk adni. — Hogyan képzelik a kiadó jö­vőjét? — Azt az időszakot, amíg egy működő könyvkereskedelem és kultúratámogatási rendszer kiala­kul, ki kell húzni valahogy, s ez­alatt életben kell tartani azt a szel­lemiséget, amit a Gondolat képvi­selt. A Gondolat olyan társasággá szeretne alakulni, amelyben még a mostaninál is kevesebben dolgoz­nak. Kevés könyvet szeretnénk majd kiadni kis példányszámban, kis rezsivel — Kell hogy legyenek rövid távú válságkezelő elképzeléseik is, hi­szen több oldalról szorongatják a Gondolat Kiadót a hitelezők. — A kiadó adósságát papíron fe­dezik azok az összegek, amivel tar­toznak nekünk. Ezeket az adósságo­kat azonban a könyvkereskedőktől nem tudjuk behajtani, hiszen egy ré­szük teljesen fizetésképtelen. Nem tudunk ebben a helyzetben mást ten­ni, mint hogy feltárjuk hitelezőink­nek a helyzetet, és különböző egyezségeket kötünk. A könyvszak­mán belüli partnerekkel lehet is tár­gyalni, mert nem érdekeltek abban, hogy a könyvkiadók tönkremenje­nek, de nem lehet alkudni a szak­mán kívüli hitelezőkkel, az adóha­­tósságal, a társadalombiztosítással.­­ Egy lépés még mindig hiány­zik: még ha meg is tudnak egyezni hitelezőikkel, milyen tőkéből kezdik el szervezni az átalakulást? — Nem tudjuk, ez a lépés még nekünk is hiányzik, várjuk a befek­tetőket. • V. Zs. Lendvai Ildikó FOTÓ: MÜLLER JUDIT Könyvaukciók a galériában A Műgyűjtők Galériájában rendezi ezentúl minden hét első csütörtökén esedékes könyvárverését a Központi Antikvárium. A következő aukción — mint a Központi Antikvárium egyik munkatársa elmondta — várha­tóan az 50-es évek szocreálja éli majd reneszánszát, a másik új téma Buda­pest helytörténete, és tapasztalható már a magyar avantgárd kiadványai­nak ismételt sikere is. Marsó Diana, a Műgyűjtők Galériája vezetője termé­szetesnek, kollegiálisnak tekinti a most kialakuló gyakorlatot. A piac igényli a látványos és gyakori kisauk­­ciókat. A galéria nem havonta, hanem minden pénteken tart képárverést; ők is főképp a századelőtől a hatvanas évekig terjedő időszak kisebb meste­­rei, Nógrádi Antal, Szabó Gyula Je­nő, Perlott. A Magyar Hírlap kérdésé­re, hogy várható-e együttes könyv- és képaukció, azt a választ kaptuk, hogy ez jelenleg távolabbi terv, mindemel­lett szakmailag nagyon indokolt len­ne többek között hagyatékok közös, egyszerre történő árverezése, így ugyanis együttmaradnának stílusegy­séget is hordozó gyűjtemények. • H. I.

Next