Magyar Hírlap, 1993. április (26. évfolyam, 87-100. szám)
1993-04-15 / 87. szám
2 MAGYAR HÍRLAP Jeszenszky: ha az ígéretek megvalósulnak — Meggyőződtünk arról, hogy a nyugati országok a gladiátorok, azaz a kelet-európai országok pártján állnak a fenevadakkal szemben — összegezte Jeszenszky Géza tegnap a koppenhágai konferencia tapasztalatait. A külügyminiszter hozzátette: ha az Európai Közösség államai tettekre váltják ígéreteiket, Közép-Kelet-Európa jövője biztatóan alakulhat. A mostani konferencián elsősorban elvi szinten fogalmazták meg a jövőben szükséges lépéseket — mondta a miniszter. Fontos, hogy gyorsítsuk térségünk európai integrációját, valamint hogy a Nyugat figyelme ne csak Oroszországra és a többi válság sújtotta területre korlátozódjék. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kelet-európai országok értékelik az EK eddig nyújtott segítségét. Juhász Endre NGKM-államtitkár hozzátette: amennyiben összhangba kerülnek a tettek a kijelentésekkel, várható az a kereskedelemliberalizálási csomag, amely tovább gyorsíthatja a felzárkózást. Az MH felvetésére, hogy miért ez a feltételes mód, Jeszenszky Géza úgy fogalmazott: a politikában a szavak általában megelőzik a tetteket, s kezdetben valóban nagyon őszintén gondolt szép szavak hangzottak el. Azután hirtelen „túl sok” ország szabadult fel a kommunizmus alól, és fordult a piacgazdaság felé, illetve felerősödött a nyugati országokat nehezebb helyzetbe hozó recesszió, így nehezebben szánják rá magukat olyan lépésekre, amelyek rövid távon számukra is bizonyos áldozatokat jelentenek. A politikának éppen az a feladata, hogy hosszabb távon is gondolkozzék — hagsúlyozta a miniszter. Jeszenszky Géza elmondta, hogy az EK-felvételt illetően Magyarország nem ragaszkodik határidőkhöz. Az MH kérdésére megerősítette azt a kijelentését, hogy ennek a legkorábbi és optimális időponta 1996 lenne, s az EK-tisztviselők ajánlotta 2000-es év a legtávolabbi lehetséges dátum. Minden e kettő közötti időpont elfogadható számunkra. A külügyminiszter úgy vélte, hogy a kelet-európai országokkal szemben bevezetett hús- és tejtermék-beviteli tilalom nem protekcionista lépés volt az EK részéről, hanem egyfajta technikai intézkedés, amelyet a további állategészségügyi vizsgálatok után feloldanak majd. Ami a visegrádi országokkal való közös fellépést illeti, Juhász Endre kijelentette: a négy ország álláspontja azonos. Lépéseink, melyek között volt némi eltérés, szükségesek és elégségesek voltak. A közös akció előfeltétele az volna, ha Lengyelország a maga részéről mentesítené Magyarországot a tilalom alól. Addig egyénileg hozunk döntéseket, és együttes fellépés csak annak érdekében képzelhető el, hogy az EK eltörölje a tilalmat — fejtette ki az államtitkár. • P. Zs. A koppenhágai értekezleten meghallgatták a panaszokat Szép szavak, konkrétumok nélkül • Folytatás az 1. oldalról Akkor remélhetően már nemcsak ösztökéléssel, hanem a megtett intézkedések hatásaival is foglalkozhatnak a résztvevők. A Közép- és Kelet-Európa gazdasági fejlesztéséről tartott értekezleten a tehetős államok készek voltak meghallgatni, hogyan boldogulnak a piaci viszonyok kialakításával a visegrádi négyek, a balti államok és a balkáni országok, melyek botladozásuk okai, és mit rónak fel a nyugati közösségnek. Tudomásul vették a panaszokat, miszerint a tizenkettek nem engedik be az olcsóbb acél-, textil- és hústermékeket, de nem kecsegtették semmivel a Kelet-Európából érkezett politikusokat. A vendégek kérték, fontolja meg a nyugati tömörülés az újabb háromszögműveletek lehetőségét. Vagyis az Oroszországnak, s a FÁK többi tagállamának adandó élelmiszer- és más humanitárius segélyben „beszállítóként” vehessenek részt a kelet-európai országok. Moravctk-szlovák külügymi- niszter ebben az összefüggésben a mezőgazdasági termékeken kívül alkatrészekről szólt, élelmiszer-feldolgozó létesítmények, elosztóközpontok építését és szakértők küldését említette. Műszaki tudás átadását is kérték a térség küldöttei, továbbá segítséget a korszerű infrastruktúra kiépítéséhez, a kis- és középvállalatok kezdeti nehézségeinek legyűréséhez. Petersen dán külügyminiszter a tanácskozás legfontosabb eredményének azt a felismerést mondta záró sajtóértekezletén, hogy rendkívül fontos a piacok megnyitása, a protekcionista törekvések feltartóztatása. Járható útnak a kelet-nyugati kereskedelem fokozatos liberalizálása látszik, de egyúttal támogatni kell a keleti országok egymás közötti árucsere-forgalmát is. A jelenleg egymással „versengő” szabadkereskedelmi övezetek (a tizenkettek, az EFTA, a visegrádi négyek) helyett a jövőben átfogó együttműködés, szélesebb szabadkereskedelmi övezet kialakításán kell munkálkodni, a cél „a szabad Európa?’.- V \ | A zárónyilatkozatban foglalt szép szavak gyakorlati kövekezményét tudakoló újságírói kérdésekre a dán diplomácia vezetője kifejezte reményét, hogy ez a konferencia nyomást gyakorol a nyugati országokra, jobb belátásra téríti azokat, akik nem akarják felengedni a sorompókat a keletről érkezők áruk előtt. Nem tagadta ugyanakkor, hogy még a magát legnyitottabbnak tartó Dánia sem engedi be az „érzékeny termékeket”, például a lengyel halat és fát. A nyugati beruházók bizalmát kétségtelenül növeli, ha a kontinens két térfelét szorosabb kereskedelmi szálak kötik össze, s ehhez nélkülözhetetlenek a kölcsönös erőfeszítések — állapították meg a koppenhágai tanácskozás résztvevői. Egyetértettek abban is, hogy a befektetéseknél előkelő helyre kell sorolni a nukleáris erőművek biztonságának növelését, a környezeti ártalmak enyhítését, és jobb koordinálásra van szükség a hiteleket, segélyeket adó 24-ek csoportja és a nemzetközi pénzintézetek között, ittt . a r.—.—n " ■ Karcagi Katalin A húsháború Visegrád próbája lehet Pozsonyi tudósítónktól Jozef Moravcík szlovák külügyminiszter, fenntartva az eddigi visszafogott hangnemet, a koppenhágai értekezleten is úgy nyilatkozott, hogy az EK-import tilalma nem piacvédelmi megfontolásokból fakad, csak állategészségügyi indokai vannak. A helyzet nem fenyeget kereskedelmi háború kirobbanásával, s a száj- és körömfájás fertőzési gócainak kiderítésével a probléma gyorsan megoldódik — vélte. A cseh kormányfő a szlovák rádiónak nyilatkozva többek között azt nehezményezte, hogy a tilalom bevezetésére bármifajta előzetes konzultáció nélkül került sor. Ugyancsak kifogásolta, hogy a visegrádi csoport tagországai a húskészítmények beviteli tilalmát egymás termékeire is kiterjesztették. Ezért a Prágába összehívott tanácskozás, amelyre a tagországok külügyminisztériumainak képviselői hivatalosak, egyben a visegrádi csoport létjogosultságának próbája is lesz — véli Václav Klaus. Az állategészségügyi intézkedésekhez kapcsolódik az a londoni hír, hogy 200 darab, a volt Csehszlovákia területéről származó vágómarha szervezetében találtak száj- és körömfájás elleni oltóanyagot. Az állatokat hamisított minőségi bizonyítvánnyal szállították Nagy-Britanniába. Sándor Eleonóra Prágai tudósítónktól Meglepően hosszú, öt napi hallgatás után, csak tegnap kezdték el a cseh újságok is kommentálni az EK-élelmiszerimport tilalmát. A kommentárok zömükben helyeslik, hogy végül Csehország is a keményebb tiltakozás mellett döntött. A politikusok azonban távolról sem ilyen egységesek. Míg a két leginkább érintett tárca, a külügyi és a mezőgazdasági vezetője híve a visszavágásnak és a korlátozó intézkedéseknek a Nyugattal szemben, addig Klaus kormányfő szerint nem szabad revanssal válaszolni. Klaus valószínűleg már a hónap végén kezdődő, új társulási szerződési tárgyalásokra gondol, és nyilván nem örülne, ha az EK brüsszeli hatalmasságai megharagudnának a keménykedő Prágára. A szakértők véleménye szerint Csehország első havi vesztesége a tilalom miatt nem haladná meg a 40 millió koronát, azaz másfél millió dollárt. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy Szlovákia nem hozott semmilyen, az EK-t sújtó intézkedést. A tegnapra meghirdetett találkozó a visegrádi négyek meglehetősen széthúzó csoportjának külügyi illetékesei részvételével elmaradt. A kezdeményezés Prágáé volt, de a visegrádiak jelenlegi állapotát jól mutatja, hogy végül nem sikerült egyeztetni az időpontot. Holott ez az az eset, amelyet tipikusan a visegrádihoz hasonló szövetség lenne képes megoldani, vagy legalább kezelni , ha működne. A prágai magyar nagykövetségen úgy tudják, hogy a találkozóra legkorábban pénteken kerülhet sor, és még kérdéses, hogy magyar részről külügyi, vagy gazdasági szakember vesz-e részt. • Nyárádi Péter Jelcin lemond, ha kudarcot vall a népszavazáson Moszkvai tudósítónktól Az orosz elnök jóval határozottabb reformpolitikát ígért újságírókkal találkozva tegnap, amennyiben a lakosság támogatja felvetéseit a népszavazáson. Jelcin bízik a négy igenben, aminek nyomán előrehozott parlamenti választásokat lehetne tartani, s a végrehajtó hatalom immár biztos lehetne abban, hogy a nép támogatja a megkezdett úton való továbbhaladást a piacgazdaság felé. S hogy mi lesz, ha mégsem így szavaznak az emberek április 25-én? Borisz Jelcin leszögezte, hogy akkor lemond. Viszont az új választásokra nem jövő tavasszal, hanem már idén ősszel kerülne sor. Kérdésre válaszolva Jelcin burkolt formában jelezte: távozásra szólítja majd fel Alekszandr Ruckojt, mivel képtelenség, hogy egy alelnök ne értsen egyet az elnök tevékenységével. (Ruckor az elmúlt napokban is többször bírálta az elnököt parlamentellenes magatartásáért és a szerinte felesleges népszavazás miatt, de a kormányt is élesen kritizálta, amiért szerinte katasztrofális gazdaságpolitikát folytat.) • Tamássy Zoltán Újvidéki tudósítónktól Miközben a boszniai légteret folyamatosan NATO-gépek ellenőrzik, Belgrádban diplomáciai csúcsforgalom van. Csurkin és Bartholomew tegnap felváltva tárgyalt a szerb vezetőkkel, s közben egymással is konzultáltak. Az orosz külügyminiszter-helyettes már kedden megkezdte eszmecseréjét Milosevic szerb elnökkel és Karadziccsal, tegnap pedig előbb Cosic szövetségi elnökkel, majd újra Karadziccsal tárgyalt. Reginald Bartholomew, aki tegnap érkezett a kis-jugoszláv fővárosba, előbb Cosicot kereste fel, és délutánra maradt a találkozója Miloseviccsel és Karadziccsal. A két közvetítő tegnap déli sajtóértekezletén az derült ki, hogy egyelőre nem várható meglepetés, vendéglátóik nem mutatnak hajlandóságot a Vance-Owen-terv elfogadására. A kérdésre, hogy Washington, Moszkva közösen gyakorol-e nyomást a szerbekre, az amerikai diplomata megkerülte a választ, és azt mondta, hogy most nem ez a lényeg, hanem a szerb fél döntése. Megismételte, amit Belgrádba érkezésekor mondott: küldetésének célja megállítani a hadműveleteket és a háborús gonosztetteket és minél előbb békét kötni. „Az egész világ meg van győződve róla, hogy a szerbek különösen felelősek a Boszniában történtekért” — mondta Bartholomew. Belgrádi körökben úgy tudják, hogy a közvetítési kísérletek mégis hoztak némi haladást. A két diplomata állítólag egy olyan módosított térképet ajánlott fel, amely szerint a boszniai szerbek megkapják a követelt folyosókat, bár azok inkább csak szimbolikusnak tűnnek. Ha Karadzic és Belgrád ezt elfogadja, akkor következik a muzulmán fél „megpuhítása”. A két közvetítő hírek szerint Belgrádból Szarajevóba utazik majd. Ha azonban a szerb fél kitart eredeti követelései mellett, akkor semmi sem akadályozza meg a büntetést, amit az amerikai diplomata már kedden Zágrábban jelzett: következik a fegyverszállítási embargó feloldása a muzulmánok és az újabb szankciók kiszabása Kis-Jugoszlávia számára. A BT-ülés elhalasztása nem jelent semmit, mert a hétfői ülésen két hét haladékot adtak volna Belgrádnak, legközelebb pedig azonnali hatállyal hozzák meg a határozatot, és Bartholomew szerint Moszkva ebben az esetben teljes együttműködést ígért. A repülésitilalom-akció továbbra is a figyelem központjában áll, az itteni lapok részletesen beszámolnak arról, hogy a NATO-gépek egyetlen repülővel sem találkoztak a boszniai légtérben. Hivatalos reagálásnak tekinthető Pavle Bulatovic jugoszláv szövetségi honvédelmi miniszter kijelentése, aki azt mondta, hogy a légtérzárlat betartatását célzó operáció rendkívül kockázatos dolog, és a véletlen vagy szándékosan kiprovokált incidensek következtében széles körű és beláthatatlan következményekkel járó fegyveres konfliktust robbanthat ki. Kelet-Boszniában folytatódnak az igen heves harcok Srebrenica térségében. Belgrádi források szerint a muzulmán erők indítottak offenzívát a jugoszláv határ közelében levő Skelane község ellen, és az elmúlt két napban 31 szerb katona vesztette életét. A muzulmánok vesztesége e hírek szerint még nagyobb, de ők az elesetteket állítólag Srebrenicába viszik, és a külföldi megfigyelőket megtévesztve úgy állítják be, hogy azok a szerb tüzérségi támadások polgári áldozatai. J. Garai Béla MTI ----------------------------------------A nemzetközi béketerv végét jelentené Srebrenica elfoglalása — jelentette ki a bosnyák külügyminisztérium szóvivője szerda délután. Oroszország azt javasolja, hogy az ENSZ BT tartson külügyminiszteri szintű ülést a világpolitika legfontosabb kérdéseiről. Az ülést a jövő hónapban tartanák. A napirenden olyan témák szerepelnének, mint a megelőző diplomácia, békefenntartás és kollektív biztonság. Ismeretlen tettesek meggyalázták a szabadkai Kosztolányi-emléktáblát, amelyet március 29-én lepleztek le a Kosztolányi-napok ünnepségeinek keretében. A Dnevnik című újvidéki lapban Dragan Bozinovic északbácskai körzeti vezető nemzeti alapon végzett tisztogatásokkal vádolta meg a VMDK-t, és bírálta a belgrádi magyar nagykövetséget, több humanitárius szervezetet és a Sorosalapítványt is. Margaret Thatcher: Európa bűnrészes Londoni tudósítónktól Lady Thatcher, volt brit miniszterelnök, a Srebrenicát ért szerb támadásokon felháborodva, élesen bírálta az ENSZ és az Európai Közösség tehetetlenségét. Mint mondta, segítségnyújtásuk csupán abban merült ki, hogy élelmezik a rászorulókat, de azután hagyják, hogy a megsegítetteket lemészárolják. Szinte bűnrészesség esete forog fenn — tette hozzá Thatcher bárónő —, majd arról beszélt, hogy az európai országok nevében szégyelli magát, amiért eltűrik, hogy Európa egy részén folytatódjék a vérontás. A „bűnrészesség” kifejezést Rifkind brit védelmi miniszter később szónoki frázisnak minősítette, és elutasította Lady Thatcher bírálatát. A miniszter határozottan ellenzi NATO katonai erők harci bevetését Boszniában. • S. M. Diplomáciai csúcsforgalom Belgrádban Karadzic megkapja a folyosókat? Los Angelesben hamarosan ítélet születik a Rodney King nevű fekete férfit durván bántalmazó négy fehér rendőr megismételt perében. A vádlottak tavaly egy ízben már felmentést kaptak, mire válaszul csatatérré alakult át a város. Ennek megismétlődését elkerülendő, a Nemzeti Gárda egységei már napok óta intenzíven gyakorlatoznak. Ki tudja, hátha ezúttal is felmentik a négy rendőrt? FOTÓ: REUTER if. Világhíradó -Tőrbe csaltak egy izraeli őrjáratot (MH) Alig 24 órával az iszmailiai csúcstalálkozó előtt Izrael ismét három halottat gyászol: három ejtőernyős katonát, kettő közülük tiszt, akik Dél-Libanonban egy terrorkülönítmény áldozatául estek. A demilitarizált övezetben haladó őrjárat pokolgépet észlelt, és az ejtőernyősök megpróbálták ártalmatlanná tenni azt, anélkül, hogy a tűzszerészeket hívták volna. Stolpe és Krenz levélváltása (MH) Egy jelenlegi és egy hajdani keletnémet politikus levélváltása az NDK 40 éves történelmének igazságosabb feldolgozását támogatja. Brandenburg tartomány miniszterelnökének, Manfred Stolpénak és Erich Honecker utódjának, a Német Szocialista Egységpárt egykori vezetőjének, Egon Krenznek azonos a véleménye: „A Német Demokratikus Köztársaság elátkozásától a harmonikus kapcsolatok kiépítése felé kell fordulni Németország keleti és nyugati felében”. KÜLFÖLD Visszaáramlanak a volt kommunisták a szlovák közigazgatásba Pozsonyi tudósítónktól Az ünnepek elteltével a parlamenti ellenzéki pártok hozzáláttak a kormányzó párt és a Demokratikus Baloldal Pártja múlt hét pénteki találkozójának értékeléséhez. Valamennyi állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a tárgyaláson a két párt formálisan is „csöndes” koalíciót kötött, s ezek után a DBP-nek is viselnie kell a felelősséget a kormány politikájáért. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke, akinek volt kormánytagként már van tapasztalata az" ilyen "típusú együttműködéssel, célzott arra, hogy a reformkommunistákkal való szövetkezés jelzi a kormány irányvonalát. Ján Carnogursky ennél egyértelműbben fogalmazott: megkezdődött a volt kommunista káderek visszaáramlása az államigazgatásba. A kormányzó DSZM alelnöke szerint viszont semmiféle koalícióról sincs szó, hiszen valamennyi párttal készülnek tárgyalni. Román Zelenay cáfolta azokat az értesüléseket is, miszerint újabb képviselők fontolgatják távozásukat a DSZM frakciójából. • S.E. Széles mosolyok, semmi más Tel Aviv-i tudósítónktól Másfélóra négyszemközt Mubarakkal, egy óra közös sajtókonferencia, 150 újságíró és 15 nemzetközi tévétársaság, széles mosolyok és semmitmondó kijelentések, „nyilatkozatok” — ez az eredmény, sportnyelven talán 0:0, félidőben, útban Washington felé. Rabin izraeli kormányfő nem fedte fel kártyáit az egyiptomi elnök előtt. Mubarak sem volt sokkal nyíltabb: „óvatosan, de nagy reménnyel” tekint a jövő héten, április 20-án összeülő washingtoni békekonferencia elé. * Ha Rabin valamiféle varázsnyulat — engedményeket — tart cilinderében, azt az amerikaiak előtt fogja kiengedni, nem Kairóban — mondja egy izraeli kabinetminiszter, aki a héber közmondás szerint „felfed egy arasznyit, hogy eltakarjon hármat". Naftali Kraus Keményít a francia rendőrség Párizsi tudósítónktól A francia belügyminiszter májusra ígéri, hogy új intézkedéseket dolgoz ki a bűnözés visszaszorítására, „teljes mértékben tiszteletben tartva az egyén jogait és szabadságát". Charles Pasqua a szerdai minisztertanácson hangoztatta, hogy „igen nagy a polgárok biztonság iránti igénye, és ezt ki kell elégíteni”. A keményvonalas gaullista politikus minisztertársai előtt ismét arra kényszerült, hogy elnézést kérjen a múlt hét elejének „sajnálatos eseményei" miatt: azért, hogy 48 óra leforgása alatt három kisstílű bűnözőt öltek meg a rendőrök kihallgatás közben. Egy közvélemény-kutatás szerint tíz franciából kető kifejezetten fél a rendőröktől, és a megkérdezett fiataloknak több mint a fele úgy vélekedett, hogy a rendőrség roppant kemény a fiatalokkal, különösen a színes bőrűekkel szemben. A bevándorlók kitoloncolásra számíthatnak, ha bűnt követnek el — fejtette ki Pasqua a nemzetgyűlésben. Elmondta, hogy Franciaországban még sosem nőtt olyan mértékben a bűnözés, mint tavaly, és hogy ez a folyamat várhatóan gyorsul, elsősorban a kábítószerkereskedelem terjedése miatt. Ezért európai közösségi szintű megelőző intézkedések kidolgozását sürgette az illegális bevándorlással szemben, illetve a meglévő szabályok szigorúbb betartását szorgalmazta. Róka H. Zsuzsa 1993. április 15., csütörtök Bill Clintonnak gordiuszi a boszniai csomó Washingtoni tudósítónktól A Washington Timesban megjelent cikk szerint Moszkva már 1991 áprilisában azt mondta Milosevic szerb elnöknek, hogy támogatja Szerbia területszerzési ambícióit. Diplomáciai körökben arról beszélnek, hogy 1991 áprilisa és augusztusa között Jazov marsall négyszer járt Belgrádban, fegyverszállítási és stratégiai megállapodások ügyében. Hírek szerint Morillon tábornok visszahívása is szerb, esetleg orosz nyitatássá történik. Igaz, azt is mondják, hogy bár Morillont a franciák eősként imádják, felettesei nem osztják ezt a nézetet, szerintük Morillon „partizánkodott”, és nem is bánják, ha el kell mozdítaniuk. Ugyancsak Moszkva nyomására, a NATO harci gépeinek „szárnyát is megnyirbálták”, miután földi célpontokra nem lőhetnek. Moszkva a leghatározottabban ellenzi a boszniai mohamedánok felfegyverzését is, mondván, hogy azzal csak elhúzódna a háború. A Clinton-kormány szinte megoldhatatlan helyzetben van. Erkölcsi meggyőződése azt diktálja, hogy avatkozzék be a balkáni háborúba, és állítsa meg a népirtást. Az oroszokat azonban nem akarják megharagítani most, amikor először kezdenek hinni abban, hogy talán jó viszonyt lehetne kialakítani Moszkvával. Azt pedig még kevésbé akarják, hogy Nagy- Szerbia mellett még egy Nagy- Oroszország nacionalistáival is számolniuk kelljen. És ha ez még nem eléggé gordiuszi csomó, Clintonéknak az amerikai polgárokkal is számolniuk kell. Akik erkölcsi okokból készek lennének a népirtás megakadályozására, bármilyen eszközzel, de ahhoz nincs kedvük, hogy olyan európai akcióba engedjék fiaikat, amelyet a legnagyobb európai országok, Amerika barátai, következetesen elleneznek. • R. Zs. Riadókészültség volt? Bukaresti tudósítónktól Romániában riadókészültségbe helyezték a hadsereget a hétfői országos szakszervezeti tiltakozó megmozdulások alkalmával — jelentette a Romania Libera. Nagyarányú csapatmozdulatokra került sor, az egységeket éles töltényekkel látták el. A riadókészültség titkos parancs útján érkezett az alakulatokhoz. A Romania Libera azonnali kivizsgálást követel, valamint annak megállapítását, hogy kitől származott a kezdeményezés. A cikk szerint Spiroiu védelmi miniszter előtt eltitkolták a csapatmozgatások igazi okát. A tüntetések résztvevőivel szemben a Vacaroiu-kabinet is igyekszik keményen fellépni. A kormány közleményben szögezte le, hogy a szervezőknek és a résztvevőknek saját zsebükből kell megfizetniük a több ezer gépjármű felhasználásával a gazdaságnak okozott károkat. Korábban a miniszterelnök külön rendeletben tiltotta meg a gépkocsik felvonulását a hétfői tiltakozó akciókon. A szakszervezetek azonban törvénytelennek minősítették a kormánydöntést. A kormány szerdai sajtóértekezletén részletesen beszámoltak a szubvenciómegvonást követő árrobbanás ellensúlyozására tervezett szociális védőintézkedésekről. Ezek szerint a minimálbér a jelenlegi 17 500 lejről 22-26 ezerre emelkedik. Nem vonják meg az állami támogatást a tömegközlekedés, a gyógyszerellátás, a hőszolgáltatás, valamint az állami lakbérek esetében. Drágulni fog viszont minden más termék. mmmmssmmsmsmsst .$::SSSiSiS155$:, $SS$ffff#SSlSifffS$SSiSfffSfSSS&S9SWSS$SiSSSSS$SSiSlfS& nTIESIDEAL Ingatlanforgalmazási és Befektetési Rt. a Magyar Ingatlanforgalmazók Kamarája és az Ingatlan Tőzsde Egyesülés tagja 1091 Budapest, Üllői út 117. Levélcím: 1476 Budapest 100, Pf 100 Vételre keresünk ügyfelünk részére E-hitel igénybevételével Belvároshoz közeli, jól megközelíthető ingatlant, 1500—3000 m2 iroda + 300—500 m2 műhely és raktár céljára Ajánlatokat: a RESIDEAL Rt. Budai Kirendeltség (1022 Budapest, Bég u. 3—5.) Telefon: 135-0180 Fax: 115-4217 kérjük MEGVÉTELRE KERESÜNK: Budapesti kisméretű öröklakásokat Ajánlatokat: a RESIDEAL Rt. Központ (1091 Budapest, Üllői út 117.) Telefon: 133-9747/48 Fax: 113-1629 kérjük