Magyar Hírlap, 1993. augusztus (26. évfolyam, 178-189. szám)
1993-08-02 / 178. szám
MAGYAR HÍRLAP Milosevic „nagyon elégedett” a genfi megállapodással Izetbegovic előzetes megegyezést emleget Újvidéki tudósítónktól________ Nem lesz egyszerű végrehajtani az új boszniai államszövetség alkotmányos elveiről, azaz a Bosznia-Hercegovinai Köztársaságok Uniójáról kötött pénteki genfi megállapodást. Izetbegovic bosnyák elnök, mintha máris meggondolta volna magát, a David Owen és Thorvald Stoltenberg közvetítőkhöz intézett levelében pusztán előzetes megegyezést emleget, és követeli a szerződés első szakaszának megváltoztatását. Szerinte az uniónak félreérthetetlenül állami státust kell kapnia és meg kell őriznie ENSZ-tagságát. Megtörténhet, hogy emiatt újra kell tárgyalni az egész szerződést, amit a nemzetközi közvetítők, nemkülönben a szerb és a horvát fél már elfogadott dolognak tekintett. A három boszniai közösség vezetői a hét végén is Genfben tartózkodtak, szombaton egész nap a három leendő köztársaság (Szerb Köztársaság, Bosznia Köztársaság és Horvátbosznia Köztársaság) egymás közti határairól tárgyaltak, a kiszivárgó hírek szerint igen csekély eredménnyel. Vasárnap Radovan Karadzic Lord Owennel találkozott. A szerb és a horvát fél között szinte nincsenek is vitás kérdések, annál több a két közösség és a bosnyák köztársaság közötti határok tekintetében. A bosnyákoknak a megállapodás szerint kijáratot kell kapniuk a Száva folyóra és délen a tengerpartra. Sok a tisztázatlan területi kérdés Közép-Boszniában, s ez magyarázza a máig sem szűnő harcokat a muzulmánok és a horvátok között. Jóllehet a három haderő parancsnoka — a genfi tűzszüneti egyezmény értelmében — mindennap összeül, s tegnap is találkozott, a harcok nem szűnnek. A leghevesebb összecsapásokat tegnap Gornji Vakuf körzetéből jelentették, ahol a horvátok érzékeny veszteséget szenvedtek, 11 katonájuk elesett. Jablanicánál külföldi hírügynökségek szerint a muzulmánok szörnyű vérengzést követtek el, lemészároltak több mint 50 horvát nőt és gyermeket. A belgrádi rádió azt jelentette, hogy Zvorniknál a muzulmán egységek a háború kezdete óta a leghevesebb offenzívát indították a szerb állások ellen. Harcok voltak Dobojnál, Teslicnél és Brckónál is. Belgrád magabiztosan fogadta a boszniai alkotmányos megállapodást, a kommentárok szerint olyan megoldás született, amilyent a szerbek kezdettől fogva szorgalmaztak, azaz mindhárom boszniai nemzet megalkothatja saját államát és önállóan dönthet arról, hogy mit intéznek közösen a másik két köztársasággal. A belgrádi rádió szerint Szerbia nagy érdemeket szerzett az egyezmény tető alá hozásában, s ezzel ismételten bebizonyította, hogy a béke híve és nem tekinthető háborús félnek. Milika Sundic vezető kommentátor óva intett egy esetleges elhamarkodott washingtoni lépéstől, nevezetesen a Szarajevó melletti szerb tüzérség bombázásától, ami szerinte egyet jelentene a jelenlegi egyezmény megsemmisítésével. Maga Milosevic elnök Genfből hazatérve azt mondta, hogy nagyon meg van elégedve, és a boszniai szerbek „most már nyugodtan alhatnak”, hiszen megvédték saját államukat. Az újságíró kérdésére, hogy ezután szebb napok következnek-e a szankciók sújtotta Kis-Jugoszlávia számára is, a szerb elnök határozott igennel válaszolt. • J. Garai Béla MTI -----------------------------Vasárnap délután öt óra óta a maslenicai híd, a zárai repülőtér és a perucai vízierőmű a szerb tüzérség ellenőrzése alatt áll - jelentette be vasárnap este a krajinai szerb kormány. A Kninben kiadott hivatalos közlemény szerint a támadásra azért került sor, mert a zágrábi kormány a második határidő lejártával sem vonta ki csapatait a januári horvát támadás után elfoglalt területekről. — A hídra és a repülőtérre kilőtt néhány gránátért a horvát kormány felelős, amely ismét megszegte vállalt kötelezettségeit, s nem vonta vissza csapatait —jelentette ki vasárnap este Slobodan Jarcevic, a krajinai szerb kormány külügyminisztere. A bosznia- hercegovinai konfliktusban érintett három oldal katonai vezetői vasárnap Szarajevóban megállapodtak a tűzszünet ellenőrzésének feltételeiről. A boszniai muzulmán, horvát és szerb katonai vezetők az ENSZ ellenőrzése alatt álló szarajevói repülőtéren találkoztak, hogy dűlőre jussanak a pénteken életbe lépett fegyvernyugvás ellenőrzésének kérdésében. Szarajevó és a többi ostromlott bosnyák város, valamint a segélyszállítmányok légicsapásokkal való megvédését javasolja a hétfői brüsszeli NATO- tanácskozáson az amerikai kormány. Ezt szivárogtatták ki Washingtonban, de a lapok vasárnap közölt értesüléseiből nem világos, hogy a katonai fenyegetéssel csak nyomást akarnak-e gyakorolni a genfi megállapodás érdekében, vagy valóban bombázni készülnek jövő héten a szerb tüzérséget. A The New York Times és a The Washington Post egybehangzó értesülései szerint a cél megakadályozni, hogy a szerbek lerohanják Szarajevót és a többi bosnyák övezetet, vagy azokat kiéheztetéssel megadásra kényszerítsék. Feljelentették a szabadkai robbantót Szabadkai tudósítónktól A bűnüldöző szervek közbiztonság elleni vétség és tiltott fegyverviselés vádjával feljelentést tettek a tíz nappal ezelőtti szabadkai robbantás elkövetője, Nikola Bojanic új-zsedniki lakos ellen. A szűkszavú rendőrségi közlemény szerint Bojanic július 20-án éjfél előtt kézigránáttal játszadozott a Fellegi Tivadar utcában, ami figyelmetlenség következtében kiesett a kezéből és aktivizálódott. Kisebb anyagi kár keletkezett, a megsérült tettest pedig kórházba szállították. A mostani rendőrségi közlemény, akárcsak az egy héttel ezelőtti, szóval sem említi, hogy a robbanásra a tavasszal elhelyezett Kosztolányi-emléktáblánál került sor, s a kézigránátot aktivizáló személy, akit menekülés közben hátba találtak a repeszek, nem más, mint a szélsőséges nézeteiről és a nemzetiségek iránti türelmetlenségéről ismert Seselj Szerb Radikális Pártjának az egyik helybeli aktivistája, a szabadkai önkormányzat tagja. I / ---- •G. L. Éles viták Pozsonyban Az SZNP is koalíciót akar Pozsonyi tudósítónktól A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal megkezdett koalíciós tárgyalások felújítása mellett foglalt állást szombati ülésén a Szlovák Nemzeti Párt választmánya. Ugyanakkor bizalmat szavazott a pártelnöknek is, akivel viszont Vladimír Meciar nem hajlandó szóba állni. Meciar a tanácskozás előtt rádióban megismételte a párt vezetőivel szemben az elmúlt két hétben felsorolt vádjait. A privatizációs miniszter menesztése után a kormányfő saját hatáskörébe vonta a tárca felügyeletét és a privatizációs tervezetek ellenőrzése során előkészítetlenséggel, indokolatlan árkülönbségekkel, csoportérdekek kiszolgálásával találta szemben magát. „Sajnos, több tény is bizonyítja, hogy azok, akik a háttérből irányítják ezeket a folyamatokat, ott vannak a politikában is” — hangoztatta Meciar olyan szövegkörnyezetben, amely csakis az SZNP felé fordíthatta a rádióhallgató gyanakvását. Az SZNP választmánya valamennyi vádat határozottan visszautasította. A pénzügyminisztertől, állítja a párt elnöke, csupán afelől érdeklődött, miért késik a párttörvény által megszabott állami támogatás kifizetése. Ludovít Cernák, az SZNP elnöke a Pravdának nyilatkozva mindenesetre kijelentette: „ha Szlovákiáról van szó, magával az ördöggel is egy asztalhoz ül”. A koalíciós tárgyalások folytatásához ragaszkodik a Szlovák Nemzeti Párt radikális szárnya is, amely nem a gazdasági posztok, hanem például az iskolaügyi tárca elfoglalását tartja elsődlegesnek. A nemzeti radikálisok vezéralakjának tekintett zsolnai polgármester őrizni akarja „ami nemzeti” •S. E. KÜLFÖLD Baudouin (Baldvin), Belgium „szomorú királya” Szombaton este, néhány órával éjfél előtt elhunyt Baudouin (Baldvin) belga király a spanyolországi Granada tartományban, Motrilban. Jean-Luc Dehaene belga kormányfő tegnap rendkívüli ülésre hívta össze a minisztertanácsot, amely az új király trónra lépéséig testületileg látja el az uralkodói teendőket. Egyenesági leszármazottja nem lévén, a trón a néhai király öccsére, Albert hercegre száll (1934-ben született) — ha ő nem óhajt élni uralkodói jogával, az ő gyermekeinek valamelyike ül a trónra. A belga parlamentnek tíz napon belül döntenie kell az új uralkodó személyéről. Belgiumban nemzeti gyász van, a nemzeti lobogók félárbocon lengenek, a rádió gyászzenét sugároz. Baudouin Európa legrégebbi uralkodója, aki szeptemberben töltötte volna be 63. évét és 1951. július 17-én foglalta el a trónt. Apja, III. Lipót, 1940-ben ellenállás nélkül átengedte a német tankokat Belgium területén, ezért — sok, személyét ért kritika után — lemondott fia javára. Baudouin törékeny személyiség volt, tavaly szívműtéten is átesett. Belgiumban úgy becézték, hogy a „szomorú király” (le Roi triste), szemüvege, fegyelmezett arckifejezése miatt. Európa uralkodóival ellentétben soha nem kereste a nyilvánosságot. A néhai király életét családi tragédiák árnyékolták be: nagyapja, Albert király egy hegyi balesetben hunyt el, anyja, Asztrid királynő autóbalesetben vesztette életét. Baudouin 1960-ban vette el egy spanyol arisztokrata család lányát, Fabiola de Mara y Aragont, aki háromszor veszítette el magzatát. Baudouin király és Fabiola királyné 1990-ben Göncz Árpád elnök meghívására járt Magyarországon is, s az uralkodó felszólalt az Országgyűlésben. Belgium elhunyt uralkodója hevesen ellenezte a nacionalizmus fellángolását a flamand— vallon vitában és személye Belgium egységének jelképe volt — a fiatal országnak ő volt ötödik uralkodója. Európa egységének nagy híve volt. Reuters A ROYAL BÚTORKERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1092 Budapest, Ráday u. 42—44.) IGAZGATÓSÁGa ezúton értesíti részvényeseit, hogy 1993. szeptember 2-án (csütörtök) 10 órakor rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlés helye: IX. Kerületi Polgármesteri Hivatal Budapest IX., Bakáts tér 14. II. emelet, tanácsterem. A közgyűlés napirendje: 1. Alapszabály-módosítás. 2. Az igazgatóság ügyrendjének jóváhagyása. 3. A könyvvizsgáló megválasztása és díjazásának megállapítása. 4. Az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjai díjazásának megállapítása. 5. Egyebek. A közgyűlésen minden részvényes személyesen, illetve meghatalmazott képviselője útján vehet részt. A részvényesek szavazati joga a szavazásra jogosító részvények névértékéhez igazodik. A szavazás a közgyűlés előtt a helyszínen kiadott szavazójegyekkel történik, amelyeknek kiadása a részvények tulajdonlásáról szóló letéti igazolás, vagy a részvények felmutatása mellett történik. Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, akkor az eredeti napirendi pontok változatlansága mellett a közgyűlés 1993. szeptember 2-án 10.30 órakor kerül megtartásra a fent megjelölt helyen azzal, hogy az a megjelentek számára és a részvényértékre tekintet nélkül határozatképes. Kérjük tisztelt részvényeseinket, hogy a közgyűlés helyén 9 órától szíveskedjenek megjelenni. ROYAL Bútorkereskedelmi Rt. igazgatósága Tel Aviv-i tudósítónktól Jichak Rabin izraeli miniszterelnöknek ez volt a második „hatnapos háborúja” (az első 1967-ben volt, amikor a mai miniszterelnök vezérkari főnöki tisztséget töltött be), és az izraeli sajtó, közvélemény ma egyöntetűen a kormányfőt ünnepli, mint a mostani libanoni hadművelet győztesét, aki „könnyedén és elegánsan” bírta rá Szíriát egy helyi tűzfészek kiiktatására. A legfrisebb hírek szerint a bejrúti kormány fennhatósága alatt működő libanoni hadsereg vasárnap délután úttorlaszokat emelt Tufad körzetében, hogy megakadályozza a Hezbollah fegyvereseinek dél felé vonulását. Ez az első látható eredménye a megállapodásnak. Más jelentések arról szólnak, hogy a libanoni katonák a Bekaa völgyében is őrségeket állítottak fel, és több alkalommal el is kobozták a terroristák fegyvereit. A Számadás akció hat napja a számok tükrében: — 273 katyusalövedék hullott izraeli területre, ebből 151 lakott vidékre. — 22 238 ágyúlövedék érte a Hezbollah által uralt területeket. — Legalább negyedmillió libanoni elmenekült északra (libanoni források kétszer annyiról számolnak be). Ezek visszaáramlása már megkezdődött. — Izrael veszteségei: 3 halott és 33 sebesült. A Hezbollah veszteségei: 150 halott és 520 sebesült. Az anyagi kár Izraelben több százmillió sékel. Mit „fizet” az Egyesült Államok Szíriának? Washington ígéretet tett arra, hogy megfontolja, levegye-e Damaszkuszt a „terrorista államok” listájáról. Szíria ezt régen kéri és Asszad elnöknek nagyon fontos. Amerikai diplomaták egyöntetű véleménye szerint a fegyverszünet megerősíti Damaszkusz pozícióját, és elősegíti a napirenden lévő béketárgyalásokat Izrael és Szíria között. Ma érkezik a Közel-Keletre és holnap Izraelbe Warren Christopher amerikai külügyminiszter, aki távirányítással vezette a fegyverszünet érdekében folytatott tárgyalásokat. Itt, az enyhülő légkört kihasználva, erőfeszítéseit a Szíriával kötendő béke részleteire fogja összpontosítani. • Naftali Klaus Christopher ma érkezik a Közel-Keletre Tűzszünet lépett életbe Libanonban Tájkép tűzszünet után „JUI KÉPSZERKESZTŐSÉG — EPA Olaszország válságos napjai MTI -----------------------------Az olasz hatóságok a sötétben tapogatóznak a kedd éjféli merénylet tetteseit illetően. Nem sikerült megállapítani annak a 25 év körüli szőke nőnek a személyazonosságát, akit szemtanúk a milánói merénylet és egy korábbi római robbantás helyszínén is láttak. Meg kell akadályozni, hogy „sötét és reakciós erők önkényuralmi megoldások felé tereljék a nép változások iránti vágyát” — jelentette ki Nicola Mancino belügyminiszter az ország rendőrfőkapitányainak szombati rendkívüli tanácskozásán. Mancino olyan drámai szavakkal ecsetelte az itáliai helyzetet, hogy egyes lapok azt olvasták ki belőle: a miniszter államcsíny lehetőségétől tart. A belügyminiszter kifejezésre juttatta meggyőződését, hogy a kedd éjféli „tűzijáték” nem csupán a maffia műve, hanem bizonyos politikai, üzleti és nemzetközi körök összjátékáról lehet szó. A miniszter szerint az ország „legnehezebb pillanatát éli”. Francesco Antonio Borelli köztársasági főügyész is megerősítette azt a véleményt, hogy a mostani merényletsorozat több, mint pusztán a maffia műve. Félnek a merényletektől szerte Olaszországban. Torinóban körülkerítették a múzeumokat és a jelentősebb műemlékeket. Szicília műemlékvédelmi hatóságai a hadsereg kirendelését kérték a sziget felbecsülhetetlen értékű történelmi emlékeinek védelmére. Umbria egyházi és polgári hatóságai különleges őrjáratokat szerveztek a világhírű történelmi emlékek, köztük az orvietói dóm, az assisi Szent Ferenc-bazilika és a Santa Chiara-templom védelmére. A nagyvárosokon erőt vett a félelem pszichózisa. A hatóságokat állandóan olyan gépkocsikhoz riasztják az emberek, amelyekben robbanóanyagot sejtenek. Kínai stratégia (MTI) Kína katonai stratégiája az „aktív védelem” elvén alapul — jelentette ki Cse Hao-tien kínai védelmi miniszter abban a beszédében, amelyet a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg születésnapja (augusztus 1.) alkalmából mondott Pekingben egy fogadáson. Nem részletezte, mit ért a védelem aktív jellegén, de szavai valószínűleg aggályokat váltanak ki a térség kisebb államaiban, amelyekben Kína regionális hatalmi ambícióitól tartanak. A miniszter a hadsereg ütőképességének fokozását szorgalmazta. Indoklása szerint drámai változások mentek és mennek végbe a világban, ezért Kínának „bonyolult nemzetközi helyzetben” kell elvégeznie a szocialista modernizáció nehéz munkáját. „Topáz” a NATO-ban (MTI) A NATO-n belül tevékenykedő kémhálózatot lepleztek le a hatóságok — jelentették szombaton este német rádió- és tv-állomások. A szervezet, amely „Topáz” fedőnév alatt tevékenykedett, az eddigi legjelentősebb ügynöki csoport a VIlÁGHÍRADÓ NATO fennállása óta. Egy brüsszeli NATO-szóvivő szerint az üggyel kapcsolatban őrizetbe vettek egy személyt Németországban. A Bild am Sonntag viszont úgy tudja, hogy a német hatóságok szombat délig összesen hat személyt fogtak le a Saar-vidéken, illetve Észak-Rajna- Vesztfália tartományban. A Topaz hálózat 1979-től 1990-ig több mint tízezer oldalnyi szupertitkos dokumentumot juttatott el a keletnémet állambiztonsági minisztériumhoz. Becsületrend Varga Tibornak (MTI) Jacques Toubon francia kulturális miniszter adta át a Svájcban élő idős magyar hegedűművésznek és karmesternek, Varga Tibornak a Becsületrendet, amellyel a francia zenei életben is betöltött jelentős szerepéért jutalmazták. A 72 éves Varga Tibor számos alkalommal szerepelt Franciaországban, egy időben a savoyai szimfonikus zenekar vezetője volt, s a kitüntetés indoklása különösen kiemeli iskolateremtő szerepét a hegedűsök képzésében. A kitüntetést a miniszter a svájci Martigny városában adta át a művésznek, aki fesztiválzenekarát vezényelte a városban megtartott kulturális ünnepségsorozaton. Magyar áldozat (MTI) Megtalálták annak a 18 embernek a holttestét, köztük egy magyar állampolgárét, akik szombaton vesztették életüket egy légiszerencsétlenségben a nepáli hegyvidéken, Katmandu közelében. A két külföldi áldozat — egy magyar és japán állampolgár — személyazonosságát megállapították, földi maradványaikat a rokonoknak illetve barátoknak átadták. Az Everest Airways repülőgépe Katmanduból Bharatpurba tartott Halasztás Brüsszelben (Reuter) A tizenkettek pénzügyminiszterei tegnap délután elnapolták a döntést az európai pénzügyi rendszer vitás ügyeiről. A késedelem okaként azt hozták fel, hogy a belga király halála miatt Belgium kormányára újabb kötelezettségek hárulnak. A vitás kérdésekben továbbra is fennállnak az ellentétek. A valutapiacokon ma sok minden eldőlhet. Tokiói tudósítónktól Kono Johei az LDP 1955-beli megalakulása óta a legnehezebb időszakban vette át az LDP vezetését. A leginkább talán a párt teljes szétesésének a veszélye fenyegeti, hiszen tavaly óta az LDP-ből különböző csoportok váltak ki, s alakítottak új tömörüléseket, elsősorban azért, mert merevnek tartották pártjukat. A pártelnök Mijadzava lemondását s a kormányválságot is az idézte elő, hogy a tradíciókhoz szigorúan ragaszkodó csoportok ellenezték a választási rendszer reformját. E csoportokok nagyrészt most is az LDP-ben vannak, s félő, hogy meghiúsítják a Kono által képviselt fiatalabb, rugalmasabb generáció reformszándékait. A hét végén kiszivárgott hírek szerint a Szakigake, valamint a Sinszeito alkalmi, kis koalícióba tömörülne. A tárgyalások már megindultak egy új párt közös megalakításáról. Esetleges egyesítésük érthető lenne, hiszen nézeteik meglehetősen közel állnak egymáshoz. Ugyanakkor a Demokratikus Párt is partnert keres. A hétpárti koalícióban a legerősebb, hetven képviselői hellyel rendelkező szervezetnek, a szocialistáknak a sorsa és szerepe is kétséges. A párt elnöke ígérete szerint a miniszterelnök parlamenti választása után lemond, egy japán politológus pedig egyenesen úgy vélekedett: csupán idő kérdése, mikor tűnik el végleg a szocialista párt a felkelő nap országának politikai színpadáról. • Ferber Katalin MTI -----------------------------Hoszokava Morihiro, a japán kormányfői poszt várományosa Takemura Maszajosit kérte föl, hogy legyen a kabinet főtitkára. A japán lapok értesülései szerint biztos az is, hogy a Liberális Demokrata Pártból kivált, Hata Cutomu volt pénzügyminiszter, a Sinszeito (Megújulás) pártjának vezetője lesz az új ellenzéki kormány miniszterelnök-helyettese, de még nem tudni, hogy egyben a pénzügy-, vagy a külügyminisztérium élére áll-e. Hoszokava péntek óta folytatja a kormány összeállításáról az egyeztetéseket. Kérdés az, hogy szakít-e a koalíció a hagyományokkal és a képességek, nem pedig a koalíciót alkotó pártok erőviszonyai alapján jelölnek-e személyeket a tárcák élére. A hírek szerint az ellenzéki koalíció legerősebb pártja, a szociáldemokrata párt (SDP) a Nemzetközi Kereskedelmi és Ipari Minisztérium (MITI) vezetésére, vagy más fontos gazdasági tárca irányítására tart igényt. Jelöltjük erre a posztra Kubo Vataru, a párt elnökhelyettese. Az SDP az építésügyi tárcát is kiszemelte magának — ez az a minisztérium, amely az elmúlt évtizedekben a legszorosabb kapcsolatokat építette ki a politikusokkal és vett részt a fontos állami megrendelések elosztásában. A többi koalíciós párt vezetői is egy-egy tárca élére állnának: Isida Kosiro, a Komeito elnöke például a közlekedési minisztérium vezetést venne át, Oucsi Keigo a koordinációs ügynökség vagy a védelmi minisztérium élére kerülne. Új párt alakulhat Japánban Tárgyalnak a kormányról Tokióban 1993. augusztus 2., szombat Konfliktus az afgán határon MTI------------------------------A térségben állomásozó orosz erők egyelőre nem mérnek megelőző csapást a tádzsik határon gyülekező tádzsik és afgán fegyveresekre, akik orosz értesülések szerint újabb támadásra készülnek a közeljövőben az orosz határőrsök ellen. Az orosz kormány vasárnap reggel közzétett nyilatkozatában ugyanakkor nem zárta ki egy megelőző csapás lehetőségét, ha a helyzet úgy kívánja. Az orosz kormány szerint egy esetleges támadás újabb agressziót jelentene Tádzsikisztán ellen, amellyel kölcsönös segítségnyújtásra vonatkozó egyezménye van Moszkvának. A kialakult helyzetben nincs más megoldás, mint elejét venni a támadásoknak, összhangban az ENSZ alapokmányában foglalt, az egyéni és kollektív védelemre vonatkozó szabályozással — szögezi le a nyilatkozat. Tádzsikisztán üdvözölte az orosz kormány vasárnapi nyilatkozatát, amelyben Moszkva kilátásba helyezte, hogy kész megelőző csapást mérni a tádzsik—afgán határon gyülekező ellenzéki fegyveresekre. Az orosz rádió beszámolója szerint a tádzsik külügyminiszter nagyon időszerűnek minősítette a moszkvai nyilatkozatot, amely meggondolásra késztetheti a tádzsik és afgán fegyvereseket. A külügyminiszter egyben Dusanbe tárgyalókészségét hangsúlyozta. Teheránba érkezett Jevgenyij Primakov, az orosz elnök különmegbízottja, hogy az iráni vezetéssel az afgán—tádzsik határon kialakult feszült helyzetről tárgyaljon. Primakov Ali Akbar Velajati külügyminiszterrel folytat megbeszéléseket. Borisz Jelcin küldötte szombaton Kabulban tárgyalt Rabbani afgán államfővel, és megígérte neki, hogy az orosz hadsereg véget vet a tádzsik területről kiinduló és afgán területeket érő tüzérségi támadásoknak