Magyar Hírlap, 1994. január (27. évfolyam, 13-25. szám)

1994-01-27 / 22. szám

1994. január 27., csütörtök Rózsa Jánost imponáló és ma­kacs következetességgel mindig ugyanaz foglalkoztatja. Kallódó, elhanyagolt, magányos vagy ép­pen intézeti gyerekek sorsát, problémáit, megkapaszkodásuk, beilleszkedésük esélyeit vizsgál­ta filmről filmre, miközben a mai magyar valóságról is egyfaj­ta helyzetjelentéssel szolgált. Egy ideje azonban mintha önma­gát ismételné, s csak a felszínt karcolja meg. A külsőségeket mutatja s nem a lényeget ragad­ja meg. Bizonyság rá sorrendben utolsó előtti opusza, a Félálom is, s még inkább a most bemuta­tott Jó éjt, királyfi,­a meglehető­sen rossz filmnek nincs igazán mondanivalója. A történet főhőse a színész­nek készülő — s az iskolai elő­adáson Hamlet királyfit is elját­szó —, rokonszenves kamasz­fiú, András, aki néhány héttel érettségi előtt ellátogat pesti ro­konaihoz lötyögni, kikapcsolód­ni, körülnézni a nagyvárosban. Szakmai „előtanulmányokat” is folytathat: a két, nagyjából ha­sonló korú rokon gyerek és egy állandóan velük levő tolószékes fiú videófilmet forgatnak, s mi­vel társuk, Bélus éppen a rend­őrség vendégszeretőt élvezi, András beugorhat a helyébe. A készülő produkció „rendezője” a minél hitelesebb, életszagúbb valóságábrázolás érdekében gyakran használ rejtett kamerát és szívesen épít szereplésükről mit sem tudó civilekre is. Az autólopási jelenetben például előzőleg értesítik a rendőrséget, s a kapualjból illetve a szem­közti ház erkélyéről egy-egy ka­merával rögzítik András lefüle­lését. ő, talán, hogy überolja a többieket, bizonyítsa bátorságát, talán — ami a legbiztosabbnak látszik —, hogy lehetőséget ad­jon a forgatókönyvírónak és a rendezőnek a szomorú, drámai végre: elfut a „tett” színhelyé­ről, s menekülés közben halál­ra gázolja egy autó. Rózsa más-más közegben, társadalmi milliőben és helyszí­neken folytatódó végeérhetetlen „történetéhez” ezúttal nemigen tesz hozzá újat és eredetit. Hő­sei most nem kallódnak látvá­nyosan, de azért videós szen­vedélyük kiélése közben gyak­ran deviánsan, büntetőjogilag is felróhatóan viselkednek. Önma­gában értékes és kreatív tevé­kenységük tulajdonképpen ki­csit pótcselekvés is a számukra. Ezt persze inkább csak feltéte­lezzük, sejtjük, de bizonyossá­got nem szerezhetünk róla­ ar­ról, hogy a forgatáson kívül mi­vel foglalkoznak, mi érdekli őket, egyáltalában, hogy milyen emberek, nem tudunk meg sem­mit sem. Nemcsak a szereplők jelleme, személyisége marad megformálatlan, vázlatos, de — ellentétben a korábbi Rózsa-fil­mekkel — a Jó éjt, királyfiban a mai magyar valóság sem jelenik meg (vagy legfeljebb csak töre­dezetten, érdektelenül), s a hite­les, emberi pillanatok, megnyil­vánulások is ritkák. Elnagyolt helyzet és jellem találkozásá­nak, motiváció és hitelesség hiányának ( és persze jó ízlés megfogyatkozásának) iskola­példája lehetne az a jelenet, amelyikben a még mindig kívá­natos mama, a férje által nyil­ván elhanyagolt szépasszony minden különösebb ellenállás nélkül ( sőt! ) odaadja magát a kis rokonnak, Andrásnak. Amit Rózsa és állandó forga­­­­tókönyvíró-társa, Kardos István megmutat, elmond, nem több egy banális, közhelyes gondo­latnál, gondolattöredéknél az al­kotó művészi, morális felelőssé­géről. Arról, hogy a filmrende­ző a mű érdekében mennyire használhatja eszközként a színé­szeit, meddig mehet el velük, beépítheti-e a jelenetekbe, a filmbe privátszférájukat is, m­élatlanul beleavatkozva ezzel az életükbe. A néző egy ideig türelmetle­nül várja, hogy elkezdődjön a film, s aztán megadóan beletö­rődik abba, hogy helyzetképe­ket, etűdöket lát, amelyek azon­ban sehogysem adódnak össze, nem hoznak létre valamilyen új minőséget. Az alkotók didakti­kus mesét adnak elő, amelyet erkölcsi tanulsággal is megfe­jelnek. András halálával a szü­lők oda nem figyelésének, a fia­talok felelőtlen magatartásának, könnyelmű életvitelének veszé­lyeire figyelmeztetnek. De a duplafedelű, „film a filmben”­­szerkezet révén az erkölcsi intés legalább annyira az életanyagá­val, szereplőivel, lehetőségeivel visszaélő rendezőnek is szól. S ezt Rózsa is magára veheti. Igaz, ő „csak” a nézők idejével, türelmével élt vissza, és stúdió­ja és a Magyar Mozgókép Ala­pítvány pénzével sáfárkodott, nem éppen a legjobban. Érde­méül legyen mondva, hogy vi­szont a filmbeli rendezővel el­lentétben az ő produkciójába nem kell belehalni... • Gervai András Filmlevél Jó éjt, királyfi — jó éjt, valóság! Akein a fplvptpl kn/hpn anuu a ivi Ttiti nututii A Bank Austria Broker keres gyakorlott szakembert értékpapír-elemzői és befektetési tanácsadói munkára angol-vagy németnyelv-tudással Telefon: 266-9218,266-9219 A Hunnia Zártvégű Értékpapír Befektetési Alap nettó eszközértéke 1993. december 31-én 1 121 871 933 Ft * Az alap bejegyzésekor az alapítási költségek levonásra kerültek, elhatárolás nem történt. A fenti érték tehát az alap valós nettó eszközértéke....... Akar egy nagyon vidám tippet? ! Hallgasson telefonon viccet! A Matáv Rt. Budapesti Távbeszélő Igazgatóságának szolgáltatása, a T­elefonviccmondó! Januárban Antal Imre tolmácsolásában vicceket hallgathat a 117-7171-es telefonszámon, éjjel-nappal. Hallgassa többi hangszolgáltatásunkat is: a Rockhírmondót a 117-3777-es (19—07 óráig), a Felnőttmesét a 117-1999-es (22—07 óráig), a Gyermekmesét a 117-1888-as (17—22 óráig), a Zenei A hangot a 117-1822-es, a Totó-lottót a 117-1819-es, a Telefondoktort a 117-2111-es (16—07 óráig) telefonszámokon. Valamennyi szolgáltatásunk 5 Ft-os alaptarifával üzemel! Mindenkinek jó szórakozást kívánunk! Vágd ki, tedd el, jól jöhet még egyszer! Budapesti Távbeszélő Igazgatóság A Bank Austria Broker keres gyakorlattal rendelkező értékpapír­kereskedőt angol- vagy német nyelv­tudással Telefon: 266-9218,266-9219 Angolul beszélő, szövegszerkesztésben jártas, irodai adminisztráció területén gyakorlattal rendelkező TITKÁRNŐT keres tanácsadó cég mielőbbi belépéssel, belvárosi munkahelyre. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: az EconoConsult Kft.-nél, a 166-0649-es, vagy a 269-8051-es telefonon, Molnár Lászlónál vagy Cseh Lászlónénál. Vezető nemzetközi reklámügynökség óriási feladatokkal keresi azt a minimum 2 éves ügynökségi gyakorlattal rendelkező, angolul beszélő, fiatal magyar kreatív igazgatót, aki a legjobb akar lenni a jók között. Kölcsönös megfelelés esetén partnerség is lehetséges. ✓ írásos jelentkezés szakmai önéletrajzzal „Profi" jeligére: 1725 Budapest, Pf.: 69 KULTÚRA Floridában luxusapartmanok numit eladó! (Az apartmanok kompletten felszerelve kerülnek értékesítésre.) Jogi garanciák, devizahatósági engedély­­ beszerzése. Érdeklődni: Sunny Holiday Amerikai­ Magyar Kft., V. ker., Zrínyi u. 16. Tel.:111-7193. Az MHB Rt. Széchenyi István Igazgatóság 7. számú bankfiókja (Budapest III., Margit körút 5/a) értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy a devizaszámla­kezelő automata működtetését— karbantartási munkálatok miatt— előreláthatólag február 15-ig szünetelteti. , Kérjük szíves megértésüket, türelmüket! MAGYAR H­ITEL BANK RT . Sütő András drámája a Nemzeti Színházban Magyar csak magyar által veszhet Legújabb drámájában Sütő András — a lényeget tekintve — két tételt óhajtott meg­fogalmazni. Először azt, hogy az idegen, el­nyomó hatalom szolgálatába szegődő, ma­gukat és egymást a „helyünkre csak rosz­­szabbak jönnének” jelszavával, s ilyen­olyan taktikai megfontolásokkal áltató ma­gyarok akaratlanul is honfitársaik gyilkosá­vá lesznek, és végül még saját személyük­ben sem kerülhetik el az önkényes ítéletet. Másodszor pedig: az igaz hazafi, még ha művész is, hiába próbál az alkotás és a ma­gánélet csigaházába húzódni; a történelmi helyzet és önnön belső késztetése újra csak mártírrá avatja. Ha valaki minderről hitellel szólhat, az kétségkívül Sütő. Más lapra tartozik azonban, hogy Az ugató madár drámának készült, ezért kívá­natos volna, hogy a gondolatok igazsága dramaturgiai eszközök által jusson érvény­re. Nincs okunk feltételezni, hogy az Egy lócsiszár virágvasárnapja és a Csillag a máglyán szerzője ne volna tisztában a színi igényekkel — annál meglepőbb, hogy Az ugató madár pusztán annyiban felel meg azoknak, amennyiben tagadhatatlanul pár­beszédes formában íródott. Egyébként semmi nem utal a mű drama­­tikus jellegére. Hogy pontosak legyünk, legalábbis a cselekmény kiindulópontjának kivételével. Mert az alapötletben sokfelé mutató drámai lehetőségek rejlenek. Bodor Péter székely ezermester, honvéd tüzértiszt, a negyvennyolcas szabadságharc egyik le­gendás ágyúöntője a bukás után kivégzését várja a marosvásárhelyi börtönben, ahon­nan szerelme, gróf Rhédey Claudia, egy ha­mis dokumentummal menti ki. Igazolja ugyanis, hogy Péter már halott, s a börtön­ben voltaképp ikertestvérét, Lajost tartják fogva. Marosvásárhely magisztrátusa ter­mészetesen tudja, hogy ilyen iker-Lajos so­hasem létezett, de készséggel fogadják el a csalást, hiszen így a magyarnak nem kell magyart akasztatnia. Ebből az anekdotikus kiindulópontból — hangsúlyozandó! — lehetne dráma, ha Sütő a továbbiakban részint a Lajossá lett Péter szükségszerű skizofréniájából, a kettős én lélektani feszültségéből fakadó belső kon­fliktusokra, részint azokra a helyzetekre fi­gyelne, amelyeket az egykori, ám most át­keresztelt hősnek a változó külvilág szorítá­sában át kell élnie. Az írói szándék persze ez. Csakhogy nem állnak hozzá rendelkezésre sem a meg­felelő figurák, sem a meggyőző szituációk. A darab bővelkedik szövegben — magya­rán: agyonbeszélt jelenetek sorjáznak há­rom felvonáson át —, de az egész drama­turgiai szerkezet kidolgozatlan, a mellék­­alakoknak nincs egyéni karakterük, a fősze­replő Bodor Péter pedig csupán ügyetlenül felállított álkonfliktusokba kerül. Nem az a baj, hogy a valóságos Bodor Péter 1849-ben hunyt el, s így csak az írói szabadság révén kerülhetett az ötvenes évek elején zajló történetbe, a székelyföldi felke­lés résztvevői közé. A baj az, hogy a darab „költőileg” tovább éltetett középponti alak­ját Sütő nem képes legalábbis egy drámai valóság közegébe plántálni. Egyáltalán nem világos például, hogy ezeknek az egyénítet­­len, arctalan bírósági tisztségviselőknek, úgy is, mint a „közbátorléti bizottság” tag­jainak, miféle tervei, politikai elképzelései volnának Bodorral kapcsolatban, s mi az, amit ő voltaképp elutasít — azon kívül, hogy nem hajlandó tervezett zenélő kútja te­tejére a felesége ihlette Vénusz-alak helyett Árpád apánkat megmintázni. Ezért a máso­dik felvonás negyedik jelenete, amely pedig kulcsfontosságú pontja volna a kompozíció­nak, lényegében kusza és tisztázatlan. Sem a főbíróék törekvései, sem Bodor „megfuta­­modása” nem értelmezhető, következésképp későbbi „vívódásai” is hiteltelenek, és hiába pottyant az író a harmadik felvonás kínosan mesterkélt pásztoróra-jelenetének kellős kö­zepébe egy vadonatúj szereplőt, bizonyos Makk nevű, Kossuth-küldötte ezredest, ő sem tud elfogadható végkifejletet provokál­ni —. Bodor hirtelen támadt lázadó gesztu­sa, amikor is üzembe helyezi a titkos hamis­­bankópzést, mégiscsak segítendő a felkelést, nem tetőpont, hanem mélypont: valószerűt­len, erőltetett és nevetséges. Ha már Sütő a drámai használatra feltá­masztotta ezt a Bodor Pétert, szerveznie kel­lett volna köréje egy olyan eleven világot is, amelyben a szerzői mondandó nemcsak il­lusztráltatok, hanem a szereplők viszony­­rendszerében meg is jeleníthető. A Nemzeti Színház a hathatós dramaturgiai segítség he­lyett — amire nézetem szerint Sütő András­nak már legalább a Csillag a máglyán meg­írása óta szüksége volna — az igazgató Ab­­lonczy László terjedelmes és apológikus ta­nulmányát kínálta támogatásul, ám ez a Ti­­szatájban publikált dolgozat a mű legalapve­tőbb szakmai kérdéseit is megkerüli. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy Sík Ferenc rendezése már aligha javíthatott az anyagon, persze nem volt kötelező rontani rajta. Márpedig ez mégis megtörtént, éspe­dig azáltal, hogy a színészek mindegyike teljesen üres sablonokkal van jelen az elő­adásban. Bár a jelenetszervezés fantáziátlan, s némely megoldások — mint például a bankóprés beindításának nagyjelenete — ki­fejezetten esetlenek, amúgy nincs semmi ki­rívó, bántó vagy ízléstelen egyetlen alakítás­ban sem, egyszerűen csak hosszadalmasan unalmas pózgyakorlatokat láthatunk. Végül az ember azzal az érzéssel távozik a Nemze­tiből, hogy a színen látható közreműködők­ben nemcsak az „elkövetőt”, hanem részben a vállalkozás áldozatát is hajlandó látni. • Mészáros Tamás Két kiállítást nyitott egy na­pon Swierkiewicz Róbert. Dél­után a Kiscelli Múzeumban, pontban éjfélkor az Óbudai Tár­saskör Galériában. Az utóbbi performance volt, magyarul elő­adás. A falakon, mű gyanánt, fekete kartonforgácsok. Swier­kiewicz így csinált kultikus bar­langot az egykori borospincé­ből. De mindez csupán háttér: az elnyűtt tréningruhába öltö­zött művész a földön ült és ka­lapált valamit, miközben egy szanszkrit meséből olvastak fel részleteket. E különös aktus magyarázatát a katalógus adja: „A művész... egy szobasarok­ban ül és didereg — feláll, a könyvespolcához botorkál és le­veszi a Mesefolyamok óceánja című könyvet, mely varázs­­ütésszerűen kinyílik a Hulladé­mon huszonöt meséjénél (a kép kivilágosodik, tűéles lesz), együltében végigolvassa és megvilágosodik előtte, hogy mégis a legszebb és legnagyobb erő a művészetből ered...” Swierkiewicz nemrég Indiá­ban járt. Azon a tájon, ahol a szanszkrit tündérmesék szület­tek, és ahol azok még ma sem holmi egzotikus érdekességek. (Mint nekünk itt, Európában és a mindinkább amerikanizálódó, még egy csúnya szót használok, kommercializálódó hazai elek­tronikus kultúrában.) S amit ott látott, vagy inkább átélt, az ép­pen olyan elementáris hatást tett rá, mint a szanszkrit mesék könyve, amelyet nem tudott ad­dig letenni, míg végig nem ol­vasta. A művészet ott még val­lásos átszellemültségének láttán elemi erejű hit támadt benne. Ennek a belső revelációnak a tanúsága az egykori trinitárius templomban rendezett másik — a nagy — kiállítás. Nem először fordul Kelet fe­lé Nyugat. (A művészetben mi is oda tartozunk.) Nevezték ezt az érdeklődést és főleg a hatást annak idején chinoiserie-nak és japonismusnak; közismert, hogy néhány művész — a legis­mertebb példa Gauguist— a természeti népek életvitelében talált rá a földi paradicsomra. De ezúttal másról van szó. Nem stiláris ösztönzésről. Swierkie­wicz szabályos téglalapokra és háromszögekre festett képein semmi olyan nincs, amely a leg­csekélyebb mértékben is a ha­gyományos indiai művészetre emlékeztetne. (Éppenséggel ko­rábbi munkáinak fasiszta foltburjánzása és vonalkanyar­gásainak tam-tam tánca folyta­tódik bennük.) És főképp arra kell felfigyelnünk, hogy ezek a fakeretre fűzött vásznak csupán alkotóelemei egy nagy, az egész templomteret megtöltő és egy­séges programot hirdető kom­pozíciónak. Hogy mi ez a program? Swierkiewicz mintegy beren­dezte — a maga értelmezésében újraszentelte — a templomot. Teljes joggal, tehetjük hozzá. A művészet évszázadokon, sőt évezredeken keresztül szimbió­zisban élt, Indiában sok helyen ma is együtt él a vallással. (Vi­lági témák és műfajok valójá­ban nem léteztek.) A festmény a templom freskója és oltárképe, a szobor a bazilika kapuja fö­lötti dombormű vagy az oszlop­fő faragott dísze volt. Swierkie­wicz mint művész nem vallá­sos; Kiscellben nem a keresz­tény templomot, és nem is a tao vagy a buddhista szertartást re­konstruálta — noha innen is, onnan is merített elemeket. Amit látunk, az a művészet temploma. Swierkiewicz hatal­mas szál fenyőket vágatott ki, hozatott ide, azokat támasztotta a falhoz, s fektette őket kereszt­be a földön. Ahol találkoznak, középen, oda domború tükröt tett, rajta elszáradt-megfony­­nyadt aranyeső. A hajdani szentélyben amolyan ülőként szolgáló szerkezetek, amelyekre ha rálépünk vagy ráülünk, moz­gásba jönnek és a csuklós karok végére erősített pólyák a falra szerelt dobokat megdöngetik. Egy baldachinos székre bál­ványt ültetett. Swierkiewicz nem Istennek, hanem a művé­szetnek mutat be áldozatot. S e hitét látomásos erővel szugge­­rálja. Úgy, hogy beleremegnek az erős falak. • Vadas József Tárlatlátogató ■■■■■■ A templom újraszentelése Ferry Bedy hazajönne Bedi Ferenc — művészne­vén Ferry Bedy — 1987-ben végzett a Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola zongora tan­szakán. Miután Magyarorszá­gon nem tudott érvényesülni, és Kabir Bedi — a híres San­­dokan — rokoni segítségét sem kívánta igénybe venni, 1988- ban Hollandiába szerződött, ahol előbb csak szórakozóhe­lyeken lépett fel, majd a Kirá­lyi Családnak adott több ízben koncertet. Tavaly novemberben Hol­landiában jelent meg az első könnyűzenei CD szólólemeze. Zenei stílusa hasonló Richard Claydermannéhoz, bár Ferry Bedy próbál magyarázkodni: más a repertoárja, mint Clay­­dermannak, és azt modernebb hangszerelésben szólaltatja meg. Ferry szeretne hazajönni, itt­hon koncertezni, lemezt kiadni. Ehhez persze az kell, hogy megismerjék őt. Tegnap dél­után két órától a Danubius rá­dió vendége volt, áprilisban a Kép a Világ Alapítvány kon­certjén lép fel. És ezután a jó­nevű rokon támogatását sem veti meg. •B. E. MAGYAR HÍRLAP 13 Sütő András: Az ugató madár. Ren­dezte: Sík Ferenc. Díszlet: Kemény Ár­pád. Jelmez: Papp Judit m. v. Koreográ­fia: Gyalogh László m. v. Játékmester: Kutschern Éva m. v. Zene: Rátkay József m. v. Szereplők: Koncz Gábor m. v., Varga Mária, Ferenczy Csongor, Urbán Andrea, Huszár László, Hegedűs Zsu­zsa, Szokolay Ottó, Gelencsér Adrienne, Kőmíves Sándor, Nagyváradi Erzsébet, Keresztes Sándor, Mandel Helga, Széres Imre, Kelemen Tímea, Sörös Sándor, Szersén Gyula, Gellért Éva, Gyalog Ödön, Versényi László, Fülöp Zsig­­mond, Mihály Pál, Pathó István, Lázár Csaba, Lukácsi József, Mezei Lajos, Horkai János, Simon András, Botár Endre. A kékszakállú herceg vára a hangversenypódiumon „...És végül megbocsátja ne­kem a közönség a szokatlan mű­sor-összeállítást”— írta a mű­sorfüzetben Fischer Iván a Bu­dapesti Fesztiválzenekar zene­­akadémiai hangversenye elé. Nos, a közönség nem csupán jó­indulatúan fogadta, hanem rend­kívüli módon ünnepelte a műsor és a közreműködők megválasz­tását: Wagner Lohengrinjének harmadik felvonásából az első és második jelenetet és Bartók művét, A kékszakállú herceg várát játszották. (Az idézett fü­zetben három minitanulmány — Halász Péter zenetörténész mun­kája — szolgáltatott további ma­gyarázatot a párosításhoz.) Elisabeth Cowell, a kiváló angol szoprán énekelte Elzát, Horst Hoffmann pedig Loheng­­rint. A recsegő lemezjátszókon házasságkötő-termi közhellyé silányított, tehát kényes nászkó­rus az Ifjú Zenebarátok Köz­ponti Kórusának előadásában visszanyerte eredeti magasztos szépségét és méltó fölvezetése volt Connell és Hoffmann ket­tősének. Connell ritka tüne­mény, igazi erőteljes, drámai és speciálisan Wagner-szoprán. El­za líraibb alkata sem idegen tő­le, hangjában a vágyak sok szí­ne vibrál: a kíváncsiságé és a szerelmi lázé. Hoffmann is va­lódi wagneri hőstenor: előbb kissé rezignált, fáradt Loheng­­rint mutatott be, de végül magá­val ragadta Connell fűtöttsége. Az olvasók már értesültek róla, hogy eredetileg az Athén­ban bemutatott, szcenírozott koncert előadását tervezték, de a díszletek nem kerülhettek be a Zeneakadémia pódiumára. A látvány bizonyosan izgalmas, talán vitatható lett volna, s nagy kár, hogy nem ismerhettük meg. A kékszakállú herceg várának sorait, hangjait és hangsúlyait azonban annál jobban ismerik az opera rajongói. Polgár Lász­ló Kékszakállúja érett, hiteles és egyéni — egyszóval bravúros — megjelenítése a szerepnek. A hangja díszletet és szituációt épít: kemény, csaknem csúnya, szálkásan recitáló (de mindig érthető), ha a Balázs Béla-ver­­sek úgy kívánják. Lefegyver­­zően bársonyos és ércesen zen­gő, a koncertterem szűk terét valóban birodalommá tágító és azután sötétségbe hulló és re­ményét vesztett. Lukin Mártá­nak bizonyára emlékezetes sze­repe marad Judit. Nemrég beug­­rásszerűen énekelte az operahá­zi felújításon, s már akkor meg­lepően kész volt vele. Egyen­rangú partnere és ellenfele a Kékszakállúnak, tudatában van annak, hogy kíváncsisága vég­zetes, s hogy mégsem tehet mást, kérdez. Lukin néhány hangsúlyt máshová helyez, mint ahogy megszoktuk, de ez csak használ a szövegértelmezésnek. S abban, hogy a Lohengrin és a Kékszakállú közös dilemmája, — szabad-e a szeretett lény múltját egészen megismerni —, ilyen kristálytisztán álljon előt­tünk, természetesen legnagyobb az érdeme a karmesternek, Fis­cher Ivánnak. A két műsorszá­mot ő ötvözte, páratlan empá­tiával irányítván a kórust, zene­kart, szólistákat, csodálatos ze­nei egységgé. Az volt tehát a benyomásunk, hogy a szeré­nyen „szokatlan összeállítás­nak” nevezett program így fejti ki legélményszerűbben a hatá­sát egy koncertteremben. • Albert Mária

Next