Magyar Hírlap, 1994. június (27. évfolyam, 126-138. szám)
1994-06-01 / 126. szám
2—M MAGYAR HÍRLAP .* Csurkin szerint Milosevic támogatja a legújabb boszniai rendezési tervet Genfben tűzszünetet, térképeket kell elfogadni Újvidéki tudósítónktól A bosnyák—horvát föderáció alkotmányozó nemzetgyűlésén tegnap Kresimir Zubakot, a boszniai horvátok vezetőjét megválasztották a kettős államszövetség első elnökévé, alelnöknek pedig a bosnyák Ejup Ganicot; várható, hogy az ugyancsak bosnyák Haris Silajdzicot megerősítik kormányfői tisztségében. Mindhármuk megbízatása a fél év múlva esedékes választásokig tart. Az új föderáció intézményei nem váltják fel Bosznia—Hercegovina már meglevő hatalmi apparátusát, amelynek élén továbbra is Alija Izetbegovic áll, egészen addig, amíg folytatódnak a tárgyalások a szerb közösséggel. Zubak székfoglaló beszédében az állam újjászervezését sürgette, minden polgár egyenrangúsága alapján. Ejup Ganic síkraszállt az ország egységének helyreállításáért, olyan érdekházasságnak nevezve a kettős föderációt, amely rendszerint igen tartós. A közös hazába való visszatérésre szólította fel „a szerb nép azon részét, amely a belgrádi fasizmus befolyása alá került”, s figyelmeztette őket, hogy vissza kell adniuk azokat a házakat, amelyekbe a megszállt területeken önkényesen beköltöztek. Eközben Közép-Bosznia több körzetében tovább dörögnek a fegyverek: a szerb alakulatok folytatják rendkívül heves ellentámadásukat az elmúlt hetekben elvesztett területek visszaszerzéséért. Tüzérségi támadás célpontja volt Bugojno és Travnik, aknazáport zúdítottak Gradacacra és környékére. A bosnyák rádió tudósítója szerint több mint ezer lövedék hullott a városra, a védők azonban tartják a vonalakat. Feszült a helyzet a tuzlai „védett övezetben” is, ahol a szerb tüzérség hétfőn délután tűz alá vette az ENSZ ellenőrzése alatt levő repülőteret. A lövedékek akkor csapódtak be, amikor egy szállítógép landolásra készült. A támadás miatt a gép visszafordult Zágrábba. A szerb csapatok ellenoffenzívába kezdtek Teslic és Tesanj körzetében is, miután ott a bosnyák kormánycsapatok a múlt héten több fontos magaslatot elfoglaltak és állítólag Tesanj bevételére készültek. Mladic tábornok erősítést kapott a majevicai frontokon is, ahová állítólag 30 harckocsi érkezett. Tegnap villámlátogatást tett Belgrádban Vitalij Csurkin orosz elnöki megbízott és tárgyalt Slobodan Milosevic szerb elnökkel. Rövid sajtóértekezletén kijelentette: Milosevic meggyőzte őt, hogy Belgrád eltökélten támogatja a legújabb boszniai rendezési tervet, és szorgalmazza a Knin és Zágráb közötti tárgyalások folytatását is. Moszkva elvárja a szerb elnöktől — mondta az orosz diplomata —, hogy latba veti befolyását a boszniai szerbeknél, és elősegíti a megállapodás elfogadtatását. Csurkin kifejezte reményét, hogy sikerül elhárítani az akadályokat, és az Akasi Jaszusi által csütörtök-péntekre összehívott genfi értekezleten a boszniai szembenállók elfogadják a tűzszüneti megállapodást, „hogy utána megkezdődhessenek a rendkívül nehéznek ígérkező tárgyalások a területekről”. Az Unprofor erélyesen figyelmeztette Alija Izetbegovic bosnyák elnököt a következményekre, ha beváltja fenyegetését és nem utazik el Genfbe. Belgrádban idézik a békeerők szóvivőjét, aki szerint a kéksisakosok nem maradnak örökké Boszniában, ha a szembenállók nem hajlandók békét kötni. A világ más területein vetik be őket, ahol hasznosabban költhetik el az évi másfél milliárd dollárt, és ahol megbecsülik őket. • J. Garai Béla MTI ----------------------------Az ENSZ-főtitkár jugoszláviai különmegbízottja lépéseket tesz annak érdekében, hogy kieszközölje egy ENSZ-illetékes szabadon bocsátását, akit a boszniai szerbek tartóztattak le hétfőn Szarajevóban. A világszervezet tisztségviselője egy ENSZ-gépkocsiban, négy bosnyák utassal a repülőtérről hajtott a város felé, amikor őrizetbe vették. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának egyik szóvivője bejelentette, hogy a horvátországi szerbek tegnap leállították az bihari enklávé felé tartó segélyszállító konvojokat. Német katonák Párizsban MTI ----------------------------Kevés konkrét eredmény, annál több szimbolikus döntés — ez jellemzi a tegnap véget ért mulhouse-i francia—német csúcstalálkozót. Mitterrand elnök meghívta az Eurohadtestet (a közös nyugat-európai haderő csírájának számító, főleg német és francia alakulatokat tartalmazó egységet) a július 14-ei hagyományos franciaországi katonai díszszemlére. Ez azért számít különleges eseménynek, mert a francia főváros 1944-es felszabadulása óta most első ízben vonulnak majd fel német katonák Párizsban — ráadásul éppen az egykori események 50. évfordulóján. Ez a szimbólum a két ország megbékélésének látványos kifejezése lesz, s emellett segíthet kiengesztelni a német vezetést, amely állítólag nehezményezte a normandiai partraszállás évfordulójának ünnepségeiről való kirekesztést. A földre tepert Nozoe Maszakacu merényletet kísérelt meg a japán exminiszterelnök ellen. A merénylő egy jobboldali párt tagja, aki egy tokiói szálló halljában lőtt rá az új pártjának megalakulására érkezett Hoszokava Morihitóra FOTó mű külföldi képszerkesztőség - epa A kijevi parlament ismét tárgyal a flottaügyről Kijevi tudósítás Az ukrán parlament szerdai zárt ülésén a krími válság mellett várhatóan a Fekete-tengeri Flotta megosztásáról szóló vita is napirendre kerül —jelentette ki a törvényhozás külügyi bizottságának vezetője. Borisz Olejnyik emlékeztetett arra, hogy a szimferopoli delegációval folytatott tárgyalásokon az ukrán küldöttek mindeddig semmiféle felhatalmazást nem kaptak a flottamegosztással kapcsolatos kérdések megvitatására. A politikus szerint a legfontosabb feladat a Krímben kialakult feszültségek enyhítése, és a szimferopoli honatyák kompromisszumkészségének felmérése. A hadiiparért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy a flottamegosztásról szóló orosz—ukrán tárgyalások csak akkor folytatódhatnak, ha előbb a kijevi törvényhozás is állást foglal az ügyben. Valerij Smarov elmondta, hogy az ukrán delegáció csak a parlament útmutatását követve tárgyalhat az oroszokkal. A politikus szerint a következő fordulót nem a Krímben, hanem Kijevben kell megrendezni, a félszigeten kialakult feszültségek ugyanis befolyásolhatják a végső eredményt. • M. J. Romániában cigányok házait gyújtották fel Bukaresti tudósítónktól Ismét nyílt konfliktushoz vezetett Romániában a cigány lakosság és a románság közötti, egyre élesebbé váló ellentét. Ezúttal a Szatmár megyei Avasújvároshoz tartozó Raksán támadtak a romákra a falu román lakosai. Az okot az szolgáltatta, hogy két helybeli cigány fiatal meggyilkolt egy román juhászt és elhajtotta nyáját. A temetést követően az áldozat rokonai és barátai megindultak a cigányok települései ellen, ahonnan az ott élőknek sikerült még idejében elmenekülniük, így emberi áldozatot nem követelt az akció. A támadók azonban feldúlták, majd felgyújtották a cigányok házait, tizenegy épületet égettek porig. A rendfenntartó alakulatok, valamint a tűzoltóság csupán egy óra múlva vonult ki a helyszínre, amikor gyakorlatilag már semmit sem tehetett. A rendőri és csendőri erők jelenléte mindenesetre csillapítólag hatott a felajzott kedélyekre. • B.T. ITCL. DIRECT Tel: 266 4848 KÜLFÖLD Együtt gyakorlatoznak a cseh és a francia katonák Prágai tudósítás Százharminc francia katona érkezett tegnap a dél-csehországi Ceské Budejovice katonai repülőterére, a cseh hadsereg százhúsz tagja pedig Clermont Ferrand-ba indult, hogy részt vegyen a cseh—francia csereakciós hadgyakorlaton, amelynek keretében négy századnyi katona hajt majd végre közös kiképzési feladatokat a két ország területén. Ez az első eset, hogy Csehország területére egy NATO-állam fegyveres alakulata lép, és ugyancsak először tartanak közös gyakorlatot a cseh hadsereggel, a békepartneri program keretében. A csehországi gyakorlat azt a célt szolgálja, hogy a két hadsereg vezetése megvizsgálja és megpróbálja összhangba hozni a kiképzési, a vezénylési, valamint a gyakorlati feladatmegoldási eljárásokat. Cseh álláspont szerint ugyanis lényegesebb az elméleti módszerek közelítése, mint a fegyverzetek egy szintre hozása a NATO-val. Csehországnak nincs pénze egyszerre modernizálni a fegyveres erők minden részlegét — jelentette ki tegnap Antonín Baudys védelmi miniszter, és közölte: Prága egyelőre nem vesz külföldi gyártmányú repülőgépeket, hanem — feltehetően izraeli segédlettel — korszerűsíti a légierő felszerelésének alapját jelentő MiG—21-eseket. • Nyárádi Péter Korrupció a spanyol hadseregben Madridi tudósítónktól Julian Garcia Vargas védelmi miniszter a spanyol rádiónak adott interjúban elismerte azoknak a híreknek az igazságtartalmát, amelyek az Ejtőernyős Brigád kötelékén belüli korrupciós esetekről szólnak. Az El Mundo című lap szerint az alakulat egyes vezetői éveken keresztül, hamisított névjegyzék alapján, a kötelékbe már nem tartozó társaik fizetését is felvették. A védelmi miniszter — mint mondta — az újságból értesült az esetről, majd rögtön megindította a vizsgálatot. Hozzátette, hogy az információ nem teljesen helytálló, nincs ugyanis bizonyíték arra, hogy a parancsnokok követték el a csalást, és arra sem, hogy ez általános lett volna az egész brigádban. Elismerte ugyanakkor, hogy az egyik ejtőernyős egységből egy személy — az egység dokumentumaival együtt—eltűnt. • Muharay Katalin Orosz—amerikai hadgyakorlat Moszkvai tudósítás Oroszország nehezményezi, hogy eddig nem vették igénybe szakértőit a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó új rendszer kidolgozásában — derült ki a szenátus védelmi bizottságának elnöke, Sam Nunn által vezetett amerikai delegáció moszkvai megbeszélésein. A vendégek viszont, akik Andrej Kozirjev külügyminiszterrel és az Állami Duma vezetőivel tárgyaltak, azt jegyezték meg, hogy meglepően éles Amerika-ellenességet tapasztaltak egy-két orosz honatya részéről. Az eszmecseréken elégedetten nyugtázták, hogy az Egyesült Államok, Oroszország és Nagy-Britannia átprogramozta atomrakétáit, és hírszerzéseik közösen dolgoznak a nukleáris terrorizmus megakadályozása, valamint a tömegpusztító fegyverek ellenőrizetlen terjedésének megfékezése érdekében az USA-ban? A sok vitára okot adó, tervezett orosz—amerikai békefenntartói hadgyakorlat kapcsán Nunn szenátor azt javasolta, hogy azt tartsák meg az Egyesült Államokban, ha az oroszországi rendezés ellen nagy a tiltakozás. Kozirjev ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem osztja az aggodalmakat, és természetesnek tartja az orosz— amerikai partneri viszonyt. • I. G. R. A vajdasági városokban sorra alakulnak az új magyar szervezetek Szabadkai tudósítás A június 12-ei alakuló közgyűlésig ideiglenesen Vajdasági Magyar Szövetségnek nevezett új érdekképviseleti kezdeményezés szóvivőjétől, Németh Jánostól szerzett értesülésünk szerint a létrejövő szövetség olyan szervezet lesz, amely a romániai RMDSZ mintájára fogja egybe a különböző platformokat, kezdve a szociáldemokratáktól a liberálisokon át egészen a kereszténydemokrata tömörülésekig. Nem helytálló az az állítás, hogy a szervezet a politikai és pénzügyi botrányok sorozatával önmagát lejárató VMDK egyik szárnya kíván lenni Polgári Demokratikus Szárny néven, mint ahogyan a kezdeményezők egyike, dr. Hódi Sándor — a VMDK eddigi alelnöke — az elmúlt napokban a közvéleményt tájékoztatta. Németh szerint a Vajdasági Magyar Szövetség egyik platformja lehet a párttá alakult és a másként gondolkodókat soraiban meg nem tűrő VMDK is, melyet egyre többen tekintenek ortodox baloldali szervezetnek. A vajdasági magyarság politikai többszólamúsága azokban a szervezetekben kezd testet ölteni, melyek most sebtében alakulnak meg, hogy az átfogó érdekképviseleti szövetség alakuló közgyűlésén hivatalosan létrejött szervezetként lehessenek jelen. Hétfőn a közép-bácskai Topolyán megalakult a Liberális Polgári Demokratikus Tömörülés, melynek kezdeményezői a VMDK szabadelvű tagjai. A tiszamenti Kanizsán Bacskulin István VMDK-s polgármester vezetésével egy nemzeti demokratikus platform kialakításán fáradoznak, a VMDK-val elégedetlen szabadkaiak is mozgolódnak, s az Oromhegyesen éhségsztrájkot folytató , a behívóparancsot megtagadókat sújtó börtönbüntetés ellen tiltakozó , Balla Lajos köré tömörült háborúellenes mozgalom is társult szervezete lehet a Vajdasági Magyar Szövetségnek. • Garai László Visszavonták a Szarajevó-listát Párizsi tudósítónktól A kezdeményezők frontját megosztó vita után visszavonták a Bosznia támogatására állított Európa parlamenti listát. A francia közvélemény politikailag érzékenyebb része visszatetszéssel fogadta, hogy éppen azok hátráltak meg, akik a leghangzatosabb nyilatkozatokkal borzolták fel az egyébként laposnak ígérkező kampány állóvízét. A látványos szerepléseiről közismert filozófus, Bernard- Henri Lévy azzal indokolta a visszavonást, hogy „a lista olyan politikai játszmák erőterébe került, amelyek méltatlanok az ügyhöz”. Elemzők szerint a tényleges ok az, hogy a kezdeti, általános meglepetésre meleg fogadtatás után, a közvéleménykutatások szerint hirtelen 12-ről 4-5 százalékra esett vissza a Szarajevó-lista népszerűsége. A francia választási törvény nem engedi meg, hogy hivatalosan bejegyzett listát visszavonjanak, és a listavezető Schwarzenberg professzor maga is úgy foglalt állást, hogy nem szabad játszadozni a politikai intézményekkel. Kompromisszumként a Szarajevó-lista nem nyomtat választási plakátokat, választási füzetet, azaz eleve lehetetlenné teszi, hogy szavazzanak rá. Ugyanakkor igényt tart a neki törvény szerint járó tévé- és rádió-adásidőre, hogy célkitűzését — a boszniai fegyverembargó feloldását, illetve a köztársaság területi egységének megőrzését — széles körben terjeszthesse. • Róka H. Zsuzsa Egy nap — 95 halott Angolában (MTI) Az angolai hadsereg és az UNITA lázadói között hétfőn Kairóban folyt heves harcokban 95-en meghaltak és 195-en megsebesültek —jelentette az angolai rádió. Az összecsapások a múlt héten csütörtökön lángoltak fel újra, s a városba péntektől nem jutnak el az ENSZ által szervezett emberbaráti légi szállítmányok. A harcok kitöréséért a felek kölcsönösen egymást vádolták. Jemen: visszavert északi offenzíva (MTI) Észak-jemeni csapatok tegnap kora hajnalban offenzívát indítottak egy csaknem száz kilométer széles sivatagi frontszakaszon, és már negyven kilométerre megközelítették Ádent, de a déliek ellentámadásba mentek át és délutánra visszaszorították őket. A hadművelet célja nyilvánva Világhíradó bóan az lehetett, hogy fokozzák az ostromlott Ádenre nehezedő nyomást, épp azon a napon, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa a tervek szerint tűzszüneti felhívás kiadását vitatja meg. Szünetel a ruandai segélyakció (MTI) Egy mozsárágyú becsapódó lövedéke tegnap megölte a ruandai ENSZ-erők egy szenegáli katonatisztjét a fővárosnak, Kigalinak a kormány ellenőrizte negyedében. Az ENSZ ruandai segélyakciója, az UNAMIR az eset miatt úgy döntött, hogy időlegesen felfüggeszti minden tevékenységét az országban. ENSZ-jelentések szerint a közép-afrikai országban folytatódtak az összecsapások a kormányerők és a lázadó Ruandai Hazafias Front egységei között annak ellenére, hogy a két fél az első közvetlen tárgyalásokon megegyezett: tűzszünetre törekszenek. Dél-Afrika visszatért a nemzetközösségbe (MTI) Több mint harmincéves távollét után Dél-Afrika tegnap ismét csatlakozott a (brit) nemzetközösséghez. Emeka Anyaoku, a nemzetközösség főtitkára Londonban „különlegesen nagy örömmel” üdvözölte az eseményt, mely illusztrálja, hogy a többségi uralommal együtt Dél-Afrika általában visszaszerzi polgárjogát a világban. Kijevben tárgyal a török elnök (MH) Az ukrán fővárosban tárgyaló török államfő úgy vélekedett, hogy hazája és Ukrajna közös erőfeszítései hozzájárulhatnak a térség békéjének megőrzéséhez. Szulejman Demirel azt javasolta vendéglátóinak, hogy a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés tagállamainak parlamentjeit is vonják be a stabilitás fenntartását célzó tárgyalásokba. 1994. június 1., szerda Ellentétek a szlovákiai magyar pártok között Az MKDM továbbra is támogatja a kormányt Pozsonyi tudósítónktól Egyik vagy másik pártelnök meggondolatlan kijelentései nem veszélyeztethetik a koalíciót, de bizonyára nem járulnak hozzá a jó együttműködéshez — nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke. Bugár Béla Duray Miklósnak arra a kijelentésére utalt, hogy az Együttélés mérlegeli a Moravcíkkabinet támogatásának beszüntetését, mert — mint mondta — az nem teljesítette a magyar pártoknak, az Európai Önkormányzati Charta, illetve a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartájának aláírására tett ígéreteit. A Sme című lapnak adott nyilatkozatában Bugár Béla elmondta: a magyar pártok és a kormány közötti megegyezésnek nem volt része a csatlakozás az említett dokumentumokhoz, ezért a magyar koalíciónak „nincs erkölcsi joga a támogatást ezekkel összekapcsolni”. Bugár Béla a sajtótájékoztatón nagy elismeréssel szólt a szlovák parlament által a múlt héten elfogadott anyakönyvi törvényről, amely a környező országok számára is példaként szolgálhat. Ugyancsak elfogadhatónak nevezte a helységnévtáblákról szóló kormánybeterjesztést is, amelyet holnap kezd tárgyalni a parlament. A két magyar párt között ellentétek mutatkoznak az őszi parlamenti választások előtt megkötendő koalíció ügyében is. Az MKDM számára az Együttélés által megfogalmazott feltételrendszer több pontja nem elfogadható. A tegnap nyilvánosságra hozott feltételek — közös parlamenti klub, közös önkormányzati jelöltállítás, közös fellépés külföldön — a Magyar Polgári Párt vonatkozásában egy továbbival egészültek ki: a közös listán ne szerepelhessen senki, aki 1989-1992 között az MPP csúcsvezetéséhez tartozott, vagy parlamenti képviselő volt a párt színeiben. Mivel az MPP élén 1992 óta nem voltak jelentős változások, ez a feltétel természetszerűleg a teljes vezetést érintené. •S.E. Pozsonyi áldás a toloncegyezményre Pozsonyi tudósítónktól A szlovák kormány mai ülésén jóváhagyta a magyar— szlovák toloncegyezmény véglegesített tervezetét. Egyben megbízta a külügyminisztert, hogy a jóváhagyásról értesítse magyar kollégáját, a belügyminisztert pedig felhatalmazta az okmány aláírására. A kormányszóvivő újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az egyezmény aláírása nem jelenti egyben az új határátkelőhelyek megnyitását is. Lubomír Lintner szerint ez két teljesen külön kezelendő kérdés. •S. E. A BT ismét figyelmeztette Phenjant MTI Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn este felszólította Észak-Koreát, hogy a jongbjongi 5 megawattos atomerőművében folyó fűtőanyagcserénél tartsa magát a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség előírásaihoz. A testület ülésén elfogadott határozat ugyanakkor nem helyez kilátásba szankciókat arra az esetre, ha Phenjan mégsem állítaná le a jongbjoni erőmű ellenőrzés nélküli üzemanyagcseréjét. A határozat elfogadását még Phenjan fő támogatója, Kína sem vétózta meg. A NAÜ előírásai szerint a fűtőanyag cseréje kizárólag az erőműből kikerülő, elhasznált fűtőanyag ellenőrző mérése mellett lehetséges. Ezt az ellenőrzést az észak-koreai hatóságok egyelőre nem tették lehetővé. Honecker hamvai egyelőre Chilében maradnak MTI --------------------------Hétfőn Santiago de Chilében elhamvasztották Erich Honecker holttestét. Az egykori NDK állami és pártvezetőjének földi maradványait előzőleg a chilei főváros központi temetőjének egyik kápolnájában ravatalozták fel, nem messze a puccsal megdöntött szocialista elnök, Salvador Allende sírjától. Erich Honecker koporsóját az NDK zászlója fedte be, amikor felesége, Margot és lánya, a chileihez férjhez ment Sonja, valamint az elhunyt tisztelőinek több száz fős csoportja utolsó útjára kísérte. Honecker idejében az NDK chilei menekültek ezreit fogadta be. Az urna a hamvakkal egy ideig Chilében marad. A hamvasztással egy időben olyan hírek keltek szárnyra, hogy Erich Honeckert a berlini német munkásmozgalmi temetőben helyezik örök nyugalomra. Németországban senki sem emel kifogást az ellen, hogy Honecker német állampolgár német földön leljen nyugalomra. Tájékoztató módosítás ^^^B Az Állami Értékpapír Felügyelet május 31-én kelt 20 174—1/94 határozata alapján a MOL Rt. 1994. június 2-án kezdődő nyilvános részvénykibocsátása során ■'*% a BB Rt. óbudai igazgatósága 1 1033 Budapest, Laktanya utca 4. % forgalmazóhelyen — a nyilvános kibocsátás tájékoztatójában megjelentekkel ||| ellentétben — nem lehet részvényt jegyezni. M A többi meghirdetett forgalmazóhelyen természetesen kedves ügyfelei rendelkezésére áll ^ a forgalmazó konzorcium. % v3 HB ^^B' |PK| ,*-* :,v y *