Magyar Hírlap, 1994. július (27. évfolyam, 152-164. szám)

1994-07-04 / 154. szám

2 MAGYAR HÍRLAP Washingtoni büntetések és jutalmak MTI ----------­--------------­ Az Egyesült Államok részvé­telével kidolgozott új nemzetkö­zi boszniai béketervezet, amely­nek részleteit kedden a genfi külügyminiszteri tanácskozáson ismertetik az érintett felekkel, komoly büntetőintézkedéseket helyez kilátásba a hadviselő fe­lek közül azok számára, akik el­utasítják az együttműködést — jelentette a The Washington Post tegnapi számában amerikai ille­tékesekre hivatkozva. Ha a szer­­bek elutasítják az egyezmény el­fogadását, akkor a tervezet kilá­tásba helyezi az ENSZ fegyver­szállítási tilalmának feloldását a boszniai muzulmánok számára. Az Egyesült Államok és a NA­TO készen áll arra, hogy szigorú intézkedésekkel vegye elejét a harci cselekményeknek , szi­gorítani fogják a boszniai légtér­­zárlatot, és szélesíteni fogják azon célpontoknak a körét, ame­lyeket a NATO gépei megtá­madnának, ha a szerb erők beha­tolnának a tiltott övezetekbe. * A szerbek ugyanakkor hasz­not is húzhatnak abból, hogy alá­írják a béketervet. Feloldják a Ju­goszláviával szemben az ENSZ által elrendelt kereskedelmi tilal­mat — hangoztatják amerikai kormánykörökben. A The Was­hington Post hangsúlyozza azt is, hogy a muzulmánok és a horvá­­tok is elutasíthatják a béketervet arra számítva, hogy a katonai erőegyensúly kedvezően megvál­tozhat számukra. Ebben az eset­ben azzal a veszéllyel kell szem­benézniük, hogy a háború folyta­tódása esetén — ahogyan azt már az ENSZ békefenntartó erőit biz­tosító államok jelezték — kivon­ják az ENSZ-erőket a térségből, s ily módon összeomlik a humani­tárius segélyszállítmányok eljut­tatása. Az Egyesült Államok és a NATO azt sem fogja tovább tét­lenül nézni, hogy — elsősorban az iszlám országok részéről — folytatódik a boszniai muzulmá­nok felfegyverzése. Ez utóbbi ugyan nem fogalmazódik meg a béketervben, de a figyelmeztetést diplomáciai úton eljuttatják majd az érintett felekhez — hangsú­lyozták Washingtonban. A bos­­nyákok is kaptak ugyanakkor számos ígéretet arra — Washing­tontól és nyugati szövetségeseitől —, hogy a tervezet elfogadása esetén segítséget kapnak új álla­muk megvédéséhez további bé­kefenntartó alakulatok Boszniába küldése révén. Sőt jelentős gaz­dasági segítségnyújtást is kilátás­ba helyeztek számukra talpra ál­lításuk érdekében. Boszniáról is tárgyal az orosz és a pakisztáni külügyminiszter Moszkvai tudósítás Oroszország dél-kelet-ázsiai külpolitikai aktivitása folytató­dik, és alig egy nappal az indiai kormányfő elutazását követően már az orosz fővárosban van a szomszédvár, Pakisztán külügy­minisztere. Orosz diplomáciai körökben nem tulajdonítanak nyilvánosan jelentőséget a látogatások egy­másutániságának, ám a sajtó ra­gaszkodik erről vallott felfogá­sához. Mint a TASZSZ írja, Be­nazir Bhutto pakisztáni kor­mányfő a közeljövőben szeretne Moszkvába utazni, és ezt készíti elő politikai és technikai érte­lemben is a külügyminiszter. Mint Sardar Asif Ahmad Ali nyilatkozott megérkezése után a repülőtéren „az orosz—pakisz­táni viszony megfelel azoknak a bonyolult igényeknek, amelye­ket a világhelyzet támaszt az érintett országokkal szemben. Iszlámábád szoros kapcsolato­kat kíván Oroszországgal kiala­kítani, elősegítendő ezzel az af­gán—tádzsik konfliktus rende­zését, és a két felet érintő más nemzetközi kérdések megoldá­sát.” A TASZSZ értesülése szerint Andrej Kozirjev ma tárgyal pa­kisztáni kollégájával, akivel megvitatja még a boszniai vál­ságot is, melyben Iszlámábád a muzulmánokat támogatja. • I. G. R. A ruandai lázadók támadták a francia katonákat MTI ----------------------­Komoly fordulatot vett tegnap a francia alakulatok ruandai beve­tése: mint katonai források nyil­vánosságra hozták, a „Türkiz ak­ció” kezdete óta most első ízben összecsapásra került sor a francia katonák, illetve a kormányerők ellen küzdő Ruandai Hazafias Front (FPR) tagjai között. A hírek szerint ez utóbbiak az ország dél­nyugati részénél lévő Butarénél rálőttek az ott haladó francia ka­tonai járművekre, mire a franciák viszonozták a tüzet. Ez utóbbiak között senki sem sérült meg, az FPR-nél viszont lehetnek sebe­sültek — mondták a katonai for­rások. Ha az incidensek folyta­tódnak, aligha lehet megtartani a francia akció humanitárius jelle­gét, s a párizsi vezetőség csak a dolgavégezetlen kivonulás, illet­ve a harcokba való tényleges be­kapcsolódás között választhat. Ráadásul Franciaország és az FPR kapcsolatát vasárnap óta még egy probléma nehezíti: a szervezet egyik brüsszeli képvi­selője ugyanis elutasította a dél­­nyugat-ruandai „humanitárius vé­delmi zóna” létrehozására vonat­kozó, előző napi francia javasla­tot, mert az — mint mondta — a „tömegmészárlások végrehajtóit Párizsi tudósítónktól A francia elitalakulatok ruan­­dai humanitárius akciói között eddig a legnagyobb az volt, amellyel vasárnap mintegy 600 gyereket szállítottak el a véreng­zések által fenyegetett Butaréból. A France Inter rádióadó kiküldött tudósítója szerint Butarében tör­tént meg először, hogy az RNF tuszi fegyveresei kapcsolatba lép­tek a francia alakulatokkal, és ideiglenes tűzszünettel lehetővé tették a gyerekek evakuálását. Butrosz Gáli felszólította az RNF-et, a burundi határ közelé­ben szüntesse be hadműveleteit, mert azok a szomszédos országok lakosai körében újabb menekült­­áradatot indítanak meg, és ez „sú­lyos destabilizációs veszélyt rejt magában”. A ruandai népirtás hátterében Uganda áll — ilyen vélemények­nek ad helyet a Journal de Di­­manche és a hétvégi Le Monde. Az RNF ugandai támogatással egyetlen nagy, Ruandát, Burundit és Ugandát egyesítő, tuszi kato­nai állam létrehozására törekszik — állítja az a francia tiszt, aki az áprilisban megölt ruandai elnök biztonsági főnöke volt. • Róka H. Zsuzsa Bukarest vendége volt Baker Bukaresti tudósítónkal és Teodor Melescanu külügymi­niszterrel. Elsősorban gazdasági kérdésekről esett szó, ám össze­hasonlították a Bush-adminisztrá­­ció és a jelenlegi kormányzat Ro­mánia iránti politikáját, felmerül­tek a térség helyzetével összefüg­gő kérdések, és a békepartnerség tárgyköre is. Az amerikai vendég rokon­­szenvéről biztosította a román ve­zetőket. Kétnapos látogatáson Buka­restben tartózkodott a hét végén James Baker. A Bush-adminiszt­­ráció volt külügyminisztere ma­gánlátogatásra érkezett ugyan a román fővárosba, de öt hivatalos személlyel is találkozott. Fogadta őt Ion Iliescu elnök, megbeszélést folytatott a kor­mánypárt és a képviselőház elnö­kével, Adrian Nastaséval, tárgyalt Nicolae Vacaroiu kormányfővel ■ B.T. Az azerbajdzsáni hatalmi harc része? Merénylet a bakui metróban Moszkvai tudósítás Azerbajdzsánban előre meg­tervezett szándékos terrorista akciónak minősítették a vasár­nap reggeli robbanást, amely a bakui metróban történt, és hat — más hírek szerint hét — ha­lálos áldozatot követelt. Az erős robbanótöltetet a menetirány szerint második ko­csiban az ülés alatt helyezték el, ami arra enged következtetni, hogy a merényletet ugyanaz a máig is ismeretlen tettes helyez­te el, aki a márciusi súlyos tra­gédiát okozta. Akkor a „Január 20” állomáson 13 ember halt meg a robbanás következtében. A mostani detonáció két állo­más között, a leghosszabb alag­útszakaszban történt, és a halá­los áldozatokon kívül még 30 sérült is van. Az azerbajdzsán fővárosban Ali Tamazov miniszterelnök­helyettes vezetésével kormány­­bizottság alakult a merénylet okának és tetteseinek felderíté­sére. Azerbajdzsán 1988 februárja óta harcban áll az örményekkel, akik az ország területébe ékelő­dött Hegyi Karabah hajdani au­tonóm terület függetlenségéért harcolnak, és a sajtóban olyan feltételezések terjedtek el, hogy merényletek ezzel, illetve az eb­ből fakadó azerbajdzsán hatalmi harccal kapcsolatosak. • I. G. R. KÜLFÖLD Mitterrand ma jelzésértékű látogatásra megy Dél-Afrikába Párizsi tudósítónktól Francois Mitterrand szemé­lyében az első nyugati államfő látogat ma a Dél-afrikai Köz­társaságba Nelson Mandela áp­rilisi elnöki beiktatása óta. A francia államfő új, kétoldalú gazdasági együttműködés alapjait kívánja lerakni, egyúttal tiszteleg Dél-Afrika politikai fejlődésének eredményei előtt. „Mitterrand el­nök az elsők között segített az apartheidre épülő államunkból a faji megkülönböztetést elvető tár­sadalmat formálni. Látogatása jelzésértékű” — hangsúlyozta a Le Monde-nak adott interjúban a dél-afrikai elnök, aki szerint ha­marosan találkozóra gyűlnek össze a fekete kontinens államfői, és közösen döntenek, küldjenek-e csapatokat Ruandába az Afrikai Egységszervezet zászlaja alatt. A Le Monde idézi Mitterrand elnököt is, aki szerint Dél-Afrika az egész kontinensnek bizonyítja, hogy „a dráma nem örök”. Man­dela demokratikus társadalmi megbékélésre épülő politikája el­lenpéldát kínál Afrika jövőjének másik lehetséges változatával — a többnyire fejlődésképtelen te­kintélyuralmi rendszerek és a tör­zsi háborúság fennmaradásával­­ szemben. •H. Zs. Amato lesz az EU Bizottsága elnöke? MTI -------------------------­Olasz sajtóértesülések szerint egyre biztosabbnak látszik Giu­­liano Amato volt olasz kormány­fő jelölése az Európai Unió Bi­zottsága év végén megüresedő el­nöki tisztére. A torinói La Stampa tudni véli, hogy Helmut Kohl né­met kancellár támogatja az olasz politikust, a római Il Messaggero ehhez azt teszi hozzá, hogy Kohl maga kérte Silvio Berlusconi olasz kormányfőtől Amato hiva­talos jelölését. Klaus Kinkel né­met külügyminiszter múlt keddi római villámlátogatásán állítólag tárgyalt Amato jelöléséről Silvio Berlusconival és Antonio Marti­no olasz külügyminiszterrel. Martino másnap Londonban Douglas Hurd brit külügyminisz­­terrel vitatta meg ezt a kérdést. 1994. július 4., hétfő Magyarország is kész részt venni a békeakciókban MTI-------------------------­Huszonegy ország erősítette meg, hogy kész tartalékos erő­ket és eszközöket — összesen mintegy 30 000 főt — az ENSZ rendelkezésére bocsátani, akiket a világszervezet igénybe vehet békefenntartó küldetése teljesí­téséhez — jelentette be Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár. A Biztonsá­gi Tanácshoz intézett és szom­baton nyilvánosságra hozott je­lentésében a világszervezet fő­titkára számot ad egy nemrégi­ben tett kezdeményezéssel kap­csolatban a 184 tagországgal ki­épített kapcsolatokról. E kezde­ményezés célja, hogy számba vegye azokat az erőket és eszkö­zöket, amelyeket az egyes or­szágok készek az ENSZ rendel­kezésére bocsátani egy esetleges békefenntartó küldetéshez. A nyilvántartás kidolgozása lehetővé teszi a csapatok szét­­bontakoztatásának meggyorsítá­sát a világ bármely részén, s ál­tala kiküszöbölhetővé válnak olyan nehézségek, mint például amelyekkel a világszervezetnek Ruanda esetében kellett szembe­néznie. Napjainkig 21 ország erősítette meg, hogy kész tarta­lékosok küldésére, köztük kerül említésre Magyarország is. Az ENSZ rendelkezésére bocsátott erők és eszközök állhatnak kato­nai és polgári rendőri egységek­ből, illetve különleges katonai személyzetből és felszerelésből. További biztosnak látszó ajánla­tot várnak 27 országtól, amelyek közül tíz most dolgozza ki hiva­talos álláspontját. Az így fela­jánlott létszám elérheti a 70 ez­ret. A főtitkár rámutatott: ezek az ajánlatok még nem elegen­dőek a békefenntartó akciókhoz szükséges valamennyi forrás biztosítására, s hiány mutatkozik a távközlés, az utánpótlás, az egészségügyi ellátás, a hadmér­nöki szolgálat és a szállítás te­rén. Jelenleg mintegy 70000 kéksisakos vesz részt világszerte az ENSZ 16 békefenntartó ak­ciójában. Orosz—fehérorosz pénzügyi unió Moszkvai tudósítás Az orosz központi bank a fehérorosz nemzeti bank közvetí­tésével szabályozza majd a fe­hérorosz pénzforgalmat — ezt tartalmazza az az új szerződés, amelyet vasárnap írt alá Minszk­­ben Viktor Csernomirgyin orosz és Vjacseszlav Kebics, jelenlegi fehérorosz kormányfő. A szerződés aláírása nyilván­való része az elnökválasztási kampánynak, a második forduló előtti propagandaakció is, hiszen Kebicsnek van mit leküzdenie az első fordulóban elszenvedett hát­rányból. Az orosz miniszterelnök minszki látogatása egybeesett a város felszabadulásának ötvene­dik évfordulós ünnepségeivel, amelyeken Csernomirgyin nyil­vánvalóvá tette, hogy Moszkva a kiszámíthatóbb, szintén a no­menklatúrából származó Rebics megválasztását szeretné, és tart a „rendszeridegen”, fő leleplező Lukasenkótól, aki ugyan együtt­működne Oroszországgal, ám le­állítaná például a privatizációt. Moszkvában viszont úgy vélik, hogy az orosz—fehérorosz teljes pénzügyi unióhoz hasonló gazda­ságpolitikára is szükség van. Kebics kormányfő meg is ígérte népének, hogy megvá­lasztása esetén a jóval maga­sabb orosz életszínvonalat te­remti meg a fehéroroszoknak. A még élő 240 ezer háborús veteránnak az ünnep alkalmából fejenként egy üveg ingyen vod­kát és öt kiló cukrot osztatott, túl azon, hogy az oroszok gálánssá­­gára hivatkozva 60 ezer helyi ru­belről 100 ezerre — négy dollár­ra — emelte a minimálnyugdíjat. A másik elnökjelölt, Lukasen­­ko ellen az egész hivatalos appa­­rátus küzd, nem engedték meg neki például, hogy felszólaljon a felszabadulási ünnepségeken. Az orosz—fehérorosz pénz­ügyi unió azt jelenti majd, ha véglegesen kidolgozzák feltételeit és be is vezetik, talán ősszel, hogy a két ország ugyanazt az orosz rubelt használja, nem lesz közöttük vámhatár, és fokozato­san kialakítható a teljes gazdasági unió is. •Izbéki Gábor A guantanamói amerikai tengerészbázis szögesdrótja mögött haiti menekültek várják további sorsukat Szlovákiában emelkednek az adók Pozsonyi tudósítónktól Huszonhárommilliárd ko­ronás hiánnyal zárt Szlová­kiában a múlt évi költségve­tés. A zárszámadás vitáját a hét végén tartották a szlovák parlamentben. A hiány okai részben objektí­­vek, a szövetségi állam kettévá­lásában, az új adórendszer beve­zetésében keresendők, de kiala­kulásában szerepet játszott a Meciar-kabinet fegyelmezetlen pénzügypolitikája, a gazdálko­dási rendeletek be nem tartása is — állította az állami számve­vőszék elnöke. A kormány a hiányt kötvénykibocsátással fe­dezi. A több hullámban piacra kerülő államkötvényeket az új szabályozás szerint már magán­­személyek is megvásárolhatják. A Nemzetközi Valutaalapnak tett ígéreteknek megfelelően és az idei évre tervezett hiány szin­­tentartása érdekében a parla­ment augusztus elsejei hatállyal emelte az alkohol, a cigaretta és az üzemanyag fogyasztói adó­ját, s az alapvető élelmiszerek kivételével huszonöt százalé­kosra emelkedett a fogyasztási cikkekre kirótt hozzáadottérték­­adó. Az adótörvény-módosítá­sok hatását a törvényhozás rész­legesen ellensúlyozta a családi pótlék valamint a nyugdíjak emelésével. Az ez évre tervezett deficit 14 milliárd korona. Szinten tar­tásához a most elfogadott adó­emelések nem elegendőek. Ru­dolf Filkus pénzügyminiszter tájékoztatása szerint ezért a kor­mány megfelelő törvénymódo­sítások útján szeretne hozzájut­ni a privatizációból a Nemzeti Vagyonalaphoz befolyt mintegy 1,7 milliárd koronához, vala­mint a Nemzeti Bank nyeresé­géhez is. •S. E. Alakul a hármas koalíció A szlovákiai magyar pártok ma folytatják tárgyalásaikat Pozsonyi tudósítónktól A Magyar Polgári Párt el­nöksége „a szlovákiai ma­gyarság parlamenti képvisele­te érdekében” jóváhagyólag tudomásul vette a két másik magyar párt előző este előter­jesztett javaslatát, annak el­lenére, „hogy az mélyen alatta van a párt reális súlyának” — áll a párt szombati nyilatko­zatában. A hármas magyar koalíció létrehozását célzó péntek esti tárgyaláson ugyanis az Együtt­élés és a Magyar Keresztényde­mokrata Mozgalom a jelöltlistá­kon szereplő helyek hét százalé­kát ajánlotta fel a Magyar Pol­gári Pártnak, majd kompromisz­­szumos javaslatként a kilenc százalék hangzott el. Ez orszá­gosan tizennyolc képviselőjelöl­tet jelentene. Az MPP ugyanakkor azt ja­vasolja, hogy listavezetői a kö­zös listák harmadik helyén sze­repeljenek, s a nyugat-szlová­kiai listán legalább négy jelöltet indíthasson. A nyugat-szlovákiai listára vonatkozó javaslat azért fontos, mert a szlovákiai választójogi törvény az országot négy kör­zetre osztja; ezek közül a po­zsonyi körzetben — az itt élő magyarok alacsony száma miatt — a magyar pártok listájáról senki sem juthat mandátumhoz, s Közép- ille­tve Kelet-Szlová­­kiában is csupán két-három mandátum megszerzésére van reális esély. Az esetleges pártközi meg­állapodás csak akkor lesz ér­demben értékelhető, ha a ma­gyarok túlnyomó többsége által lakott nyugat-szlovákiai körzet listája nyilvánosságra kerül. Az egyezkedést ma folytat­ják. •S. E. Szeptemberre halasztották az ET román jelentésének vitáját (MH) Csak szeptemberben kerül sor a Ro­mániával foglalkozó König—Jannson-jelen­­tés Európa tanácsi vitájára — határozott a testület közgyűlésének nyári ülésszaka al­kalmával a jogi és emberjogi bizottság azt követően, hogy a plénumban is elnapolták a dokumentum napirendre tűzését. A jogi bi­zottság azért döntött az átütemezés mellett, mert az eredeti jelentés kiegészítő dokumen­tumokkal bővült. Gunnar Jannson jelentéste­vő a szeptember 12-ei vitáig különbeszámo­­lóban elemzi a romániai helyzetet az újabb fejlemények tükrében. Peresz a szovjet utódállamokban (MH) Peresz izraeli külügyminiszter négynapos látogatásra Üzbegisztánba uta­zott, ahol az ottani légiiparral való együtt­működésről tárgyal. Utána Türkmenisz­tánba látogat. Üzbegisztánban felkeresi az ottani zsidó közösséget is, mely több mint 60 ezer főt számlál. Peresz szerdán Pá­rizsba utazik, ahol Rabin miniszterelnök­höz csatlakozva találkozik Arafattal, a PFSZ vezetőjével. Világhíradó Li Peng Bonnba érkezett (MTI) Egyhetes németországi látogatásra érkezett Li Peng kínai kormányfő. Köz­vetlenül Bonnba érkezése előtt 26 keresz­ténydemokrata politikus nyilatkozatban követelte, hogy a német—kínai megbe­széléseken első helyen vessék fel az em­beri jogok tiszteletben tartását Kínában. Németország a Tienanmen téri véres ese­ményeket követően befagyasztotta kap­csolatait Kínával, s ezen csak akkor vál­toztatott, amikor tapasztalta, hogy a né­met cégek helyeit mások töltik be. Né­metország lemarad a kínai üzletről / Szarajevó-szindróma Adenban (MTI) Tizenhét ember halt meg tegnap Ádenban, az északi erők tüzérségi táma­dásában. A félmilliós város vízhiánnyal küzd. A víztartalékok ugyanis a városon kívül vannak, az oda vezető utat azonban az északi csapatok elvágták.­ ­ Államcsínykísérlet Kambodzsában (MTI) A kambodzsai hatóságok letartóz­tatták a szombat éjjel történt puccskísérlet egyik irányítóját, a másikat — Norodom Szihanuk fiát — azonnal száműzték. Lin Song egykori belügyminiszter házi őrizet­ben van, Norodom Csaprapong herceget pedig egy Malajziába induló repülőgépre tették néhány órával a puccskísérlet után. Törökellenes akciók Németországban (MTI) Vasárnapra virradó éjjel Hamburg­ban gyújtogatásos merényletet követtek el egy török kulturális központ ellen. Né­gyen megsebesültek, közülük egy súlyo­san. Tegnap reggel Hannoverben zúzták be egy török mecset ablakait. Török—bolgár katonai gyakorlat (MTI) Közös gyakorlatot tart a török és a bolgár haditengerészet július 4—7. és jú­lius­ 7—14. között a Fekete-tengeren. Ezt az Anatolia török hírügynökségre hivat­kozva jelentette az AFP. Az első gyakor­laton a két ország aknakereső hajói vesz­nek részt, míg a másodikon mentési gya­korlatokat hajt majd végre egy török mentőhajó és egy bolgár tengeralattjáró. Ezekre a gyakorlatokra egy, a közös kato­nai oktatásról szóló török—bolgár együtt­működési szerződés keretében kerül sor. Haiti menekültek ezrei az amerikai partok közelében Washingtoni tudósítónktól Ma ünnepüik az amerikaiak a függetlenség napját. Ország­szerte felvonulásokat, piknike­ket és tűzijátékokat rendeznek. A petárdákat már egy hónap­pal ezelőtt elkezdték árulni az utcasarkokon felállított nemze­tiszínű (kék-fehér-piros) bódék­ban. A nagyvárosok látványos tűzi­játékai közül a washingtoni a leg­híresebb: a Fehér Háztól a Kapi­­tóliumig húzódó két mérföldes gyepen hatalmas tömeg gyűlik össze, hogy megnézze, és hajók, yachtok, csónakok tízezrei lepik el a Potomac folyót, ahonnan ugyancsak jó kilátás nyílik a lát­ványosságra. Az ünnep hangulatát csak né­miképpen árnyékolja be, hogy to­vább súlyosbodik a haiti mene­­kültek problémája. A szigetor­szágban leírhatatlan a nyomor. Naponta egymillió embert etet­nek az amerikai pénzzel támoga­tott segélyszervezetek. Haitiban állomásozó diplomaták szerint minden eddiginél több hajót épí­tenek, hogy az USA-ba menekül­jenek rajtuk. Az elmúlt két hétben szökőárrá dagadt a menekültek érkezése: csak pénteken ezer­négyszáz embert vettek a fedél­zetre a parti őrség fáradt matró­zai. Nemcsak az életveszélyesen túlzsúfolt hajók jelentenek kocká­zatot a menekülőknek, hanem a bevándorlási folyamat is: három közül csak egy kap menedékjo­got! A menekülőket Jamaicába vagy a kubai Guantanamo öböl­beli haditengerészeti támaszpont­ra szállítják, de ez a két láger már gyakorlatilag megtelt. Washing­ton kénytelen újabb táborokat nyitni, valószínűleg brit fennható­ság alatt álló szigeteken. • R. Zs. FBI-iroda nyílik Moszkvában Moszkvai tudósítás „Szervezettebbek leszünk a szervezett alvilágnál” — nyilat­kozta Louis Freeh FBI-főnök a moszkvai repülőtéren, kifejtve, hogy információk szerint az orosz alvilág szoros kapcsolatban áll az olasz és a kolumbiai maffiával. Az FBI-főnök közép- és kelet­európai körútjának utolsó állomá­saként érkezett Moszkvába. Meg­állapította, hogy az oroszok vezet­te és felügyelte kelet-európai alvi­lággal szembeni küzdelem nem­csak Moszkva és Washington, ha­nem az összes érintett ország bűn­üldöző szerveinek szoros együtt­működését követeli meg. Most például, amikor Jelcin meghirdet­te az alvilág elleni háborút, már érkeznek az információk arról, hogy a legfontosabb keresztapák a földközi-tenger­melléki üdülő­városokban és Kelet-Európában igyekeznek átvészelni a legveszé­lyesebb időszakot. Louis Freeh megismételte azt a véleményét, hogy a világ tart az oroszországi nukleáris terroriz­mustól is, és hogy szerintük egyes csoportok már elég befo­lyásosak ahhoz, hogy hozzájussa­nak plutóniumhoz és a fegyver­gyártási technológiához. Szergej Sztyepasin az orosz belső elhárí­tási hivatal vezetője cáfolta ennek a lehetőségét, és közölte, hogy bi­zonyítékokat kér amerikai partne­rétől a vád megalapozására. FBI-főnök még soha nem járt Moszkvában, és most a belügy­miniszteren és az elhárítási veze­tőkön kívül találkozik a fő­ügyésszel és a témával foglalko­zó parlamenti képviselőkkel is. Látogatása idején nyitják meg a moszkvai amerikai nagykövetsé­gen az FBI állandó képviseletét. Az FBI jelenleg 35 olyan nagy ügyben nyomoz, amelyekben az orosz alvilág érintett. •­izbéki Gábor FOTÓ: MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTŐSÉG

Next