Magyar Hírlap, 1995. március (28. évfolyam, 63-76. szám)

1995-03-20 / 66. szám

26 Magyar Hírlap Szívek és hazák Tényleg szívet cserél az, aki hazát cserél? Esetleg éppen a szíve diktálja ezt a változtatást? Netán a gyakorlatiasság, azaz a jobb megélhetési lehetőségek? Mindenesetre jó néhány olyan klasszis atléta fut, ugrik, dob a világ stadionjaiban, aki más országban született, mint amelyiknek a himnuszát eljátszották a tiszteletére. A ceruzavékony magasugró­­nő, Alina Astafei például Bu­karestben született 1969-ben, ifjúsági világbajnoki címet nyert és román színekben ver­senyzett még két évvel ez­előtt, a stuttgarti szabadtéri világbajnokságon is. Gyakor­latilag azóta él Németország­ban, edzője román, Dan Vla­­descunak hívják. Alinát, akit korábban Galinának hívtak, a románok tavaly eltiltották, mert nem volt hajlandó az anyaország színeiben szere­pelni a párizsi fedett pályás Európa-bajnokságon. Astafei egy jó hónappal ezelőtt kapta meg a német állampolgársá­got, és nosza, március elején Berlinben 204 centit ugrott - ez minden idők harmadik leg­jobb eredménye a világon fe­dett pályán és első váloga­tott szereplése németként aranyat ért. Barcelonában 201 centis ugrással megelőzte az éppen németből szlovénné vált Britta Bilacot, no meg a fedett pályás világcsúcstartó és igazán német Heike Hen­kelt. A Román Atlétikai Szö­vetség eltiltása három évre, tehát az atlantai olimpia vé­géig szólt volna, ezután Asta­fei mehetett volna oda, ahova akar. Sajátságos... Kanyargós utat járt be a , most már osztrák gátfutó Mark McKoy, aki sokáig kana­dai színekben versenyzett, és­­ mellesleg olimpiai bajnoksá­­­­gon is győzött. Mark különben 34 esztendős, Guyanán, Geor­­­­getown városában született, majd 1962-től ’74-ig Angliában élt. Tartott már fedett pályás világrekordot 1986-ban (7,42 mp), aztán két évre eltiltották a szöuli olimpia után, mert el­hagyta a várost éppen a négy­szer százas váltó döntője előtt, a Ben Johnson-botrányt köve­tően. McKoy beismerte: 1987- ben ő is doppingolt. A barcelo­nai olimpiára már Colin Jack­­sonnal készült fel Walesben, megdöntötte a négy éve élő kanadai csúcsot, majd győzött a nyári játékokon. Egy évvel korábban a halványbarna ború sztár feleségül vette a kitűnő német futónő Yvonne Mai ikertestvérét, Yvette-et, és Ausztriába költöztek. A két­gyermekes családapa volta­képp roppant bölcs megoldást választott, mert Európa köze­pén élve kapta sorra a Grand Prix-versenyekre szóló meghí­vásokat, amelyek némi pénzt is hoztak a konyhára. És hát mennyivel egyszerűbb Bécsből eljutni Nizzába, Zürichbe, Madridba, Párizsba, mint rendre átrepülni Amerikából az öreg földrészre. A ’93-as fe­dett pályás vb-n Mark még ott­hon, Torontóban legyőzte Jacksont egy káprázatos rajttal (a reakcióideje a rajtnál 0,053 mp volt!), de tavaly már a ver­senyeken Ausztriát képviselte. Most Barcelonában is úgy raj­tolt, mint az álom, de nem so­kat álmélkodott az Allen Johnson, Hawkins, Jármű­ trió. Markot „lenyomták” a negye­dik helyre (7,46 mp). McKoy­­nak nem kellett színt váltania, mert az osztrák és a kanadai zászlót egyaránt piros és fehér selyemből készítik, a juharle­­vélnyi különbséggel pedig majd elszámol Mark a lelke mélyén. Nem mindig egyszerű vi­lágpolgárrá vagy akár más ál­lampolgárságú emberré válni. Sokszor családi okok indokol­ják a váltást, amely hol magá­tól értetődő lehet, hol pedig kényszerhelyzet szüli. A spa­nyol Sandra Myers neve rög­tön mutatja, hogy angolszász területről származhat. Az Egyesült Államokban, Kan­sasban egy Little River nevű helységben született a futónő, távolugróként kezdte, aztán inkább 100-on, 200-on, majd egyre többször 400-on futott. A kétkörös versenyt meg is nyerte Genovában az 1992-es fedett pályás EB-n, és addigra már szerzett egy fedett pályás vb-ezüstöt Sevillában, szabad­téren Tokióban pedig egy bronzérmet tehetett zsebre. 1985-ben költözött Spanyol­­országba, és egy évvel később fejhez ment edzőjéhez, Javier Echarrihoz, a spanyol súly­emelőbajnokhoz. 1987-ben Sandra megkapta a spanyol állampolgárságot, és jól érzi magát a bőrében. Otthonában a szoba közepén áll egy zon­gora, ami csöppet sem vélet­len, mert hősnőnk a Califor­nia Egyetemen zongorára komponált zeneszerzést ta­nult. Azt azért sajnálja, hogy a barcelonai olimpián Achilles­­ín-sérülés miatt nem állhatott rajthoz, de azóta is fut, igaz, 34 évesen nincsenek vérmes reményei. Ettől függetlenül nem távolodik el az atlétiká­tól, mert egyrészt a jövőt biz­tosítani kell, másrészt a válto­zatosság gyönyörködtet: egy spanyol atlétikai szaklapot szerkeszt. Sandra tehát jól járt, a bol­gár Szvetla Dimitrova viszont kutyamód szenved. Nem vé­letlenül: a bolgár szövetség felfüggesztette tagságát, és a múlt év végén viharos gyorsa­sággal Bécsbe távozott. A szö­vetségi elnök azt állította a ne­ves gátfutónőről, hogy Dimit­rova 150 ezer dollárt, mi több, testőröket követelt magának a nagy versenyekre. Szvetla in­kább a férje, Ilian Pihtikov elől menekült, aki a hírek sze­rint gyakorta erőszakoskodott a feleségével. Az asszony ezt megunta, kétszer szökött meg otthonról, a férj erőszakkal ci­­bálta haza. Az Európa-bajnok futónő kész Bulgária színei­ben versenyezni - mondta osztrák menedzsere, Harald Edletzberger -, de csak akkor, ha az előző esztendő Grand Prix-jutalmát, azaz a 80 ezer dollárt átutalják a számlájára. Dimitrova tavaly a 100 méte­res gátfutásban 12,53 másod­percet ért el, tehát feltételez­hetően az osztrákok is szíve­sen vennék, ha McKay után Szvetla is magára húzná Ausztria címeres mezét. Az állampolgárság elnyeré­se másik kategória, mint az ideiglenes letelepedés vagy teszem azt a vegyesházassá­gok. Merlene Ottey is inkább Rómában lelhető fel barátja, a sprinter Stephano Tilli olda­lán, semmint szülőhazájában, Jamaicában. A ragyogó szép­ségű német távolugró hölgy, Susann Tiedtke Joe Greent, barna bőrű amerikai szaktár­sát, , a barcelonai olimpia bronzérmesét választotta. Hol itt élnek, hol­ott. Holott... Holott lehetne rosszabb is, mert például az ausztrálok maratoni futója, Lisa Martin a kenyai klasszis hosszútávfutó­val, Yobes Ondiekivel kötötte össze az életét. Tudjuk jól, hogy az Ausztrália és Afrika közötti távolság még a kisebb térképeken is legalább egy arasznyi. A mesének nincs vége, és ne is legyen, csak éppen a szív... Elcserélné? • Deák Horváth Péter Marlene Ottey egyre több időt tölt Rómában FOTÓ: SZIGETI TAMÁS sport A Magyar Lapkiadók Egyesülete 1995. március 23—25. között rendezi II. szakmai tanácskozását Balatonfüreden A rendezvény főszponzora: Az élvonal* S­zponzorai: F­innpap, Egri Nyomda, K­ossuth Nyomda Révai Nyomda, Szikra Nyomda 2746 MH „Fontos, hogy ne akarjak győzni...” Oláh Katalin kettős élete A látszólagos ellentmondás megértéséhez Oláh Kati „elő­életével” kell tisztában lenni. Az utóbbi évtized kimagaslóan legjobb magyar tájfutója már 1991-es vb-győzelme idején is hébe-hóba rajthoz állt utcai fu­tóversenyeken, később pedig más atlétikai viadalokon. Nyíregyháza, Micro SE, Sze­gedi VSE, Bp. Spartacus, BVSC - eddigi klubcserés izgá­ga, egy helyben megmaradni nem tudó embert sejtetnek, pe­dig Oláh Katalin az utolsó, aki­re ezek a jelzők ráillenek. Sőt, a visszahúzódást és a szerénysé­get szinte már túlzásba viszi, a gyakori váltások mozgatórugó­ja pedig rendszerint a szükség volt, magyarra fordítva: a pénz. Ugyanis csak tájfutásból még egy világbajnoknak is szű­kös a megélhetés, természetes, hogy a legkedvezőbb feltétele­ket nyújtó hazai egyesületet vá­lasztja. De mivel még ez is csu­pán a „több mint a semmi” ese­te, hogy ne kelljen félúton ab­bahagyni a pályafutást, és TF- es testnevelő tanári diplomáját gyümölcsöztetni - arra ráér majd később -, Oláh Katalin el­szegődött az atlétákhoz is. Legutóbb az SZVSE-nél tá­jékozódási futóként, a Sparta­­cusnál pedig atlétaként állt al­kalmazásban. Ám ez utóbbinál elapadtak a források. „Ennek ellenére úgy érzem, hogy én tartozom a klubnak - kommen­tálja Kati -, hiszen azon kívül, hogy tavaly egy 3000-es orszá­gos hatodik helyet szereztem a klubnak és a mezeifutó Euró­pa-bajnokságon a második leg­jobb magyar lettem, mást nem tudok felmutatni, a legszíveseb­ben maradnék, de hát...” Így lett a Spartacus verseny­zőjéből a BVSC hosszútávosa. Tartozásról ezúttal aligha lehet szó, mivel átigazolását köve­tően a mezeifutó-bajnokságról mindjárt elhozott egy negyedik helyezést, és a BVSC női csapa­tát bajnoki címhez segítette. Mindemellett nem hagy fel a tájfutással, már csak azért sem, mert az augusztus 15-én kezdő­dő vb helyszínén, a németor­szági Lippe terepén könnyű pá­lyát ígérnek, ami egyértelműen Oláhnak kedvez. Ő az egyetlen tájfutónk, akinek éremesélye lehet a világbajnokságon, annál is inkább, mert - úgy tűnik - ki­lábalt betegségéből. Az utóbbi években ugyanis rendszerint ja­nuártól néhány hónapos gyen­geség fogta el, rosszulléttel küz­dött, nem volt terhelhető. A tü­netek megállapításánál tovább az orvosok sem jutottak. Lelki problémára gyanakodva Kata­lin tavaly ősszel felkereste a Spartacus pszichológusát, Vura Mártát. Hogy a pszichológus­nőnek köszönhető-e vagy sem, nem tudni, mindenesetre a rej­télyes kór támadása az idén végre elmaradt. A doktornő és Oláh már újabb közös feladatra készül­nek. Annak a hibának a kikü­szöbölésére, amelyet a tájfutó­nő az 1989-es és az 1993-as vb-n egyaránt elkövetett. Mindkét alkalommal remekül ment a se­lejtezőkben, a szereplés a leg­szebb reményekre jogosított. A döntőben aztán olyan erősen kezdett, hogy az őrült rohanás másra nem is vezethetett, mint hibák sorozatára. Oláh Katalin most autogén tréninggel készül higgadtságának megőrzésére. „Azon kell túltennem magam - mondja -, hogy esélyesként ál­lok rajthoz. Fontos, hogy ne akarjak nyerni...” Zárt pályás atlétikai versenyek, mezeifutó derbik, pénzdíjas utcai futóver­senyek, a maratoni távval való kacérkodás mellett sem adja föl a tájfutást. Már most emlegeti az 1997-es norvégiai vb-t, s azt, hogy a sportág másik magyar világbajnoka, Monspart Sarolta is 28 esztendősen jutott fel a csúcsra, s még 34 évesen is ott volt. Vagyis „Befejezte...” jel­legű híreknek még jó darabig nem kell hinnünk. • Tarák Péter Meglepő hír látott napvilágot a minap: „Oláh Katalin világbajnok tájfutónő ezentúl a BVSC színeiben versenyez, mégpedig atlétaként.” Nocsak! Befejezi? Hiszen huszonhét év a tájfutásban „középkor”. Ráadásul éppen most, világbajnokság előtt? Pedig: a hír igaz. És szerencsére mégsem... 1995. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ Kísért az NDK doppingmúltja MH-Köln____________ Uli Eicke, a Köln/Leverkusen körzet olimpiai központjának igazgatója a Német Sportszö­vetség doppingellenes bizottsá­ga előtt in­formációkkal szolgált olyan manipulációkról, ame­lyek eddig nem foglalkoztatták a doppingdetektíveket. A 31-szeres országos kenu­­bajnok, az 1984-es Los Ange­­les-i olimpiai játékok aranyér­mese, két világbajnoki ezüst tu­lajdonosa számtalan élsportoló munkáját kíséri figyelemmel, támogatja őket szakmai ta­náccsal, orvosi ellenőrzéssel, sérülések esetében megfelelő fizioterápiás kezeléssel, a spor­tolói pályafutásukat követő időszakban polgári foglalkozás elsajátításával. E sokrétű mun­kában számtalan szakember se­gíti az olimpiai központ vezető­jét, aki tavaly decemberben vá­ratlan kijelentésekkel lepte meg a német sportvilágot. A Düsseldorfban székelő Sport­­informations-Dienst (SID) hír­­ügynökségnek adott nyilatko­zatban közölte: „Több olyan edzésterv jutott a kezembe, amely doppingszerek használa­ta nélkül teljesíthetetlen.” Megemlítette, hogy a körzeté­be tartozó nagy egyesületek egy része elutasítja az olimpiai központ tudományos alapokra épülő javaslatait, az edzők megtagadják az együttműkö­dést a központ szakértőivel, sőt eltitkolják előlük a felkészülés menetrendjét. Dr. Rainer Koll sportorvos nem kapott enge­délyt arra, hogy belépjen a Ba­yer Leverkusen atlétáinak sporttelepére. A sportolók fog­lalkozásválasztását elősegítő Udo Manshusen pedig arról adott hírt, hogy a versenyzők sorozatosan konfliktushelyzet­be kerülnek, mert a háttérből nyomást gyakorolnak rájuk, hogy a sportkarrier javára mondjanak le személyes érde­keikről. A Német Sportszövetség - megedződve az NDK-tól örö­költ doppingmúlt feldolgozása során szerzett gyakorlatban - nem tekintette sopánkodásnak az olimpiai központ vezetőjé­nek megállapításait, és felszólí­totta, hogy álljon a doppingel­lenes bizottság rendelkezésére, és adja elő személyes vádjait. Erre az elmúlt napokban került sor a DSB majna-frankfurti székházában. Ezt követően a bizottság élén álló Hans Evers közölte, hogy Uli Eicke feltéte­lezései időközben megerősítést nyertek más forrásokból. „A tőle hallottak jelentős lépéssel segítették munkánkat - mond­ta a bizottság vezetője, és kö­szönetét fejezte ki azért, hogy a volt olimpiai bajnok személyes rizikót vállalva közölte észrevé­teleit. A vele szembeni felelős­ség arra késztette Hans Everst, hogy a gyanúsított klubok, edzők és versenyzők nevét - egyelőre - nem hozták nyilvá­nosságra. „Amíg nem alakul ki világos kép, tartózkodó állás­pontra helyezkedünk. A vádak kivizsgálásában olyan fokot kell elérnünk, hogy a polgári bí­róságok előtt is megállják a he­lyüket” - mondta a doppingel­lenes bizottság vezetője, és egy­ben felszólította az érintetteket - vezetőket, orvosokat, edző­ket, sportolókat -, hogy további értesülésekkel segítsék őt és társait.­­• A kétórás megbeszélés so­rán a köln/leverkuseni olimpiai központ igazgatója így foglalta össze tapasztalatait: „Számta­lan versenyző fordult hozzám összetett kézzel, hogy nem ké­pes doppingszer nélkül elért teljesítményével helytállni, mert környezetében nem mű­ködik maradéktalan biztonság­gal a doppingellenőrzés rend­szere. A tisztán dolgozó atléták körében egyre nagyobb teret hódít a félelem.” Eicke vélemé­nye szerint az ellenőrzés első­sorban az anabolikumprepará­­tumok leleplezésére összponto­sul. E bevált rendszer azonban hézagos, és esélyt nyújt azok­nak, akik tesztoszteron és corti­­zon segítségével igyekszenek fokozni munkabírásukat. A­­ tesztoszterondopping szúró­próbaszerű ellenőrzésének si­kere már elbukhat azon, hogy az ellenőrzést tizenkét órával előbb be kell jelenteni. A dop­pingellenes bizottság ezt az időt hat órára akarja csökkenteni, de ez beavatkozást jelenthet a sportolók magánéletébe. „Tisz­tázatlan, hogy például kötelez­ni lehet-e a versenyzőt, hogy az edzőtáborozás során éjszaka három órakor álljon az ellenő­rök rendelkezésére” - mondta Hans Evers, és egyben közölte, hogy az Uli Eicke által megerő­sített vádak nem kizárólag atlé­tákra vonatkoznak. A dopping­­ellenes bizottság legközelebbi ülésére meghívást kapott a Né­met Atlétikai Szövetség dop­pingmegbízottja, Theo Rous is. • Stefan Lazar Aranyérmek a szolgálati útról MH-információ Rövid ausztráliai telelés után érkeztek haza a 6. rendőr- és tűzoltó-világjátékok magyar résztvevői. Az egyhetes küz­delmek ugyan március negye­dikén véget értek, de a 25 fős magyar küldöttségnek türel­mesen meg kellett várnia az őket Melbourne-ből vissza­szállító repülőt. A csomagba tizenegy aranyérem került a nyolc ezüst és a három bronz mellé. A legjobban ismét a lö­vészek szerepeltek, Horváth Gábor, az ÚTE puskása a fek­vő és összetett számban is az első helyen végzett. Glicza Csaba akciópisztollyal győ­zött, a honvédos tűzoltótiszt, Gombos László pedig puská­val négy érmet is nyert; ara­nyat az összetett és a fekvő egyéniben, ezüstöt és bronzot pedig a csapatversenyek so­rán. A lövészek teljesítménye azért is érdemel külön elisme­rést, mert saját fegyvereiket nem vihették magukkal, ugyanis a szállító, a Lauda Air a szingapúri hatóságoktól nem kapta meg a fegyverek tranzit­­engedélyét, így kölcsönpus­­kákkal,­­pisztolyokkal és­­lő­szerekkel lőttek. Az egyenruhás magyar sportolók közül a rendőrök voltak valamivel könnyebb helyzetben, mert az ő útjuk a finanszírozás szempontjából is szolgálatinak bizonyult, míg Gombosnak például a Diego Szőnyegáruházat kellett meggyőznie arról, hogy érde­mes a világjátékokra költeni. Aranyérmet nyert még Tég­la Ferenc is, rögtön kettőt, mert elindult a diszkoszveté­sen kívül a súlylökésben is. A 47 évével veteránnak számító atlétánál idősebbek is szere­peltek a magyar csapatban, mert több parancsnok is vállal­ta a küzdelmekkel járó meg­próbáltatásokat - elsősorban teniszben. Ez utóbbi sportág­ban is született magyar győze­lem a Mályi, Győri páros jó­voltából, a tizenegyedik ara­nyat pedig az erőemelő Tóth András szerezte. • N. Á. A TiszaChem Rt. Kereskedelmi Részvénytársaság igazgatósága értesíti tisztelt részvényeseit, hogy a társaság 1995. évi rendes közgyűlését 1995. április 19-én 10 órakor tartja Budapesten a Grand Hotel Hungária Imperial termében (I. emelet) (cím: Budapest VII., Rákóczi út 90.) Napirendi pontok: 1. a) Az igazgatóság jelentése az 1994. évi ügyvezetésről, a társaság vagyoni helyzetéről és üzletpolitikájáról. b) A könyvvizsgáló jelentése a társaság 1994. évi tevékenységéről. c) A felügyelő bizottság jelentése a társaság 1994. évi tevékenysé­géről. d) Az 1994. évi mérleg elfogadása. c) A nyereség felosztására vonatkozó javaslat és az osztalék meg­határozása. 2. A társaság 1995. évi üzleti terve. 3. Az igazgatósági tagok választása, visszahívása, 1995. évi díjazásá­nak megállapítása. 4. A felügyelő bizottság tagjainak választása, visszahívása, 1995. évi díjazásának megállapítása. 5. A könyvvizsgáló választása, visszahívása, 1995. évi díjazásának megállapítása. Az előterjesztések írásos anyagát a névre szóló részvények tulajdo­nosai a közgyűlést megelőzően postán kapják kézhez. A részvényes szavazati jogát személyesen, vagy az alapszabály 12. pontja szerint meghatalmazott útján gyakorolhatja. Minden részvényes 10 000 Ft-ra egy szavazatra jogosít. A TiszaChem Kereskedelmi Részvénytársaság igazgatósága — a Gt. 268. paragrafus (3) bekezdésére való utalással — közzéteszi az alábbi adatokat: ESZKÖZÖK (E Ft) FORRÁSOK (E Ft) Befektetett eszközök 51 435 Saját tőke 187 710 Céltartalékok — Forgóeszközök 728 095 Kötelezettségek 586 428 Aktív időbeli Passzív időbeli elhatárolások 293 elhatárolások 5 685 ÖSSZESEN: 779 823 ÖSSZESEN: 779 823 Adózás utáni eredményfelosztási javaslat: 20 M Ft osztalék, 30,85 M Ft eredménytartalék A TiszaChem Rt. igazgatósága

Next