Magyar Hírlap, 1995. június (28. évfolyam, 127-138. szám)

1995-06-12 / 135. szám

2 Magyar Hírlap VILÁGHÍRADÓ Csalódott a francia jobboldal (MTI) Nem hozta meg a várt áttörést a francia jobboldal számára a önkormányzati választások tegnapi fordulója, legalábbis ezt mu­tatják az első részeredmények, amelyek szerint a lakosok nem po­litikai hovatartozásuk, hanem helyi eredményeik szerint ítélték meg a távozó (többségükben baloldali) polgármestereket, s általá­ban kitartottak mellettük. A GSA közvélemény-kutató intézet becslése szerint a most vasárnapi választás meglepően kiegyenlí­tett eredményt hozott: a szavazók 43,4 százaléka szavazott a jobb­oldal, 43,3 százaléka pedig a baloldal jelöltjeire. Ez a baloldalnál kétségkívül visszaesést jelent a legutóbbi, 1989-es önkormányzati választáshoz képest (akkor a baloldal 47,8 százalékot ért el), de sokkal jobb eredmény, mint az egy hónappal ezelőtti elnökválasz­tás adata. Hatalmas meglepetésre a jobboldal elvesztette a bre­­tagne-i nagyváros, Nantes megszerzéséért vívott csatát. Cler­­mond-Ferrand-ban a jobboldal közös jelöltje, Valéry Giscard d’Estaing volt államfő a második helyre szorult a közös baloldali jelölt mögött (itt a jövő héten újabb szavazás lesz), Lyonban pedig csak 1 százalék előnnyel várja a jövő hét végi második fordulót egykori miniszterelnöke, Raymond Barre. Csecsenföld: ünnep előtti óvatosság (MTI) Csecsen erők diverzáns akcióitól tartva Anatolij Kulikov vezérezredes, a Csecsenföldre vezényelt orosz csapatok főpa­rancsnoka fokozott elővigyázatosságot rendelt el az orosz függet­lenség napjának előestéjén. A kiadott parancs értelmében minden esetleges terrorista támadást csírájában kell elfojtani. Az orosz csapatok a hét végén folytatták előrenyomulásukat Satoj felé, és vasárnapra 4 kilométerre megközelítették a települést. A harcok során a szövetségi erők mintegy 40, Dudajevhez hű katonát öltek meg és négy ellenséges fegyverest ejtettek foglyul. Ugyancsak megsemmisítettek hét csecsen gépkocsit és nagymennyiségű lő­szert, illetve lőfegyvert zsákmányoltak. A belügyi alakulatok és az OMON, az orosz rohamrendőrség tagjai tegnap felderítő és kuta­tó feladatokat láttak el. Lőszereket koboztak el és aknákat hatás­talanítottak. A Szolidaritás jobboldali jelöltre vár (MTI) Nem nevezett meg saját elnökjelöltet a Szolidaritás szak­­szervezet szombaton véget ért kongresszusa. A kongresszus nem volt hajlandó felsorakozni Lech Walesa mögé, aki valószínűleg megkísérli újraválasztatását. A gdanski tanácskozáson részt vett államfő kommunistaellenes megnyilvánulásait ugyan tapsvihar fogadta, de a küldöttek nem álltak ki mellette egyöntetűen. Wa­lesa ezúttal sem foglalt állást, indul-e a közelgő elnökválasztáson. A küldöttek felhívást tettek közzé, melyben azt várják a lengyel jobboldaltól, hogy közös jelöltet indítson a köztársasági elnöki székért folyó versengésben. A közös jobboldali jelöltet a Szolida­ritás is támogatná - áll a dokumentumban. A kongresszus meg­erősítette Marian Krzaklewski, az érdekképviselet vezetőjének pozícióját, s megfogalmazták a szervezet 1995-1998 közötti idő­szakára vonatkozó programjának alaptéziseit. Amerikai üzletember letartóztatása (MTI) A kubai külügyminisztérium nyilatkozatban erősítette meg a két napja Washingtonban közzétett hírt, hogy Havannában letartóztatták Robert Vesco amerikai állampolgárt, akit 1972 óta köröz az Egyesült Államok igazságszolgáltatása. Őrizetbe vételét azonban meglepő okkal indokolták: eszerint „azzal gyanúsítható, hogy provokátor és külföldi titkosszolgálatok ügynöke”. A wa­shingtoni külügyminisztérium közlése szerint Kuba értesítette az Egyesült Államok havannai érdek-képviseleti irodáját az egykori amerikai üzletember letartóztatásáról, s a két ország most tárgya­lásokat kezdett esetleges kiadatásáról. Vescót hazájában azzal vá­dolják, hogy 224 millió dolláros csalást követett el egy vállalat el­len, részt vett a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben és „pisz­kos pénzekből” illegális hozzájárulást nyújtott Nixon elnök 1972- es választási kampányához. Menekültrekord (MTI) Polgárháborúk, etnikai villongások, az éhezés, a nyomor és a politikai üldözés tavaly 4 millió embert kényszerített lakóhelyé­nek elhagyására és ezzel rekordszintre, 23 millióra emelkedett a világ menekültjeinek száma. Az embereknek nyomós okuk van arra, hogy elhagyják szülőföldjüket - állapította meg a Worldwatch nevű amerikai intézet. A világon jelenleg 34 konflik­tus dúl, kétszer annyi, mint a hatvanas években. A konfliktusok rendszerint súlyos csapást mérnek a békés polgári lakosságra. Az elmúlt tíz évben például 2 millió gyermek pusztult el polgárhábo­rúkban, jóval több, mint amennyi katona. A népvándorlásra adott eddigi reagálások, mint például a humanitárius segélyek folyósítá­sa, egyre elégtelenebb válasznak bizonyulnak. A Worldwatch je­lentésének szerzői szerint a leghatékonyabb intézkedés az okta­tásba és a mezőgazdaságba való befektetés lenne. Iraki kurdok béketerve (MTI) Az észak-iraki térség ellenőrzéséért harcoló két kurd szer­vezet, a Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) és a Kurdisztáni Hazafias Szervezet (PUK) vasárnap ismertette béketerveit. A két kurd párt külön-külön hozta nyilvánosságra rendezési elképzelé­seit, amelyek értelmében tartós tűzszünetet kötnek, fegyvermen­tesítik Ebrilt, a térség közigazgatási központját, újra összehívják a kurd parlamentet és helyi kormányt hoznak létre. A két szervezet tavaly májusa óta folytat egymással fegyveres harcot Észak-Irak­­ban, amelyet a bagdadi kormány az Öböl-háború óta nem tud el­lenőrizni. Az összecsapásokban eddig mintegy kétezren vesztet­ték életüket. Április 7-én a PUK és a KDP tűzszüntet kötött. Egyelőre nem közölték, hogy mikor kezdik meg a hivatalos tár­gyalásokat a két párt képviselői. M JM& ÉPÍTŐANYAG-ÁRAk]­lepobelloraktárház **| SOFA-THERM HÓSZIGETELT ABLAKOK ÉS ERKÉLYAJTÓK kf. Ft/db f f f ' ' ' f Méret nyíló bukó bukó-nyíló nyíló-b.ny. § P ff ff | P f f ff­­I V P f 1 Ablak 60x60 8 015,- 8 394,- LGfJUl UHU V UOOI ■ S 12 384,- 12 w- 15824,- Kedvező árak, kitűnő minőség! 90x120 14448,- 14 792,- 19952,­ _______________________________________________________ 90x150 16168,- 17 888,- 21672,- méret/pld.________kiszerelés_______________nettó dobozárak__________ 120x120 16 856,- 22 380,- 26144,- 20-ig 21-től 51 -től 120x150 20 296,- 24 768,- 29240,- ------------------------------------------------------------------------------------- ] 150x150 22 360,- 27864,- 32 336,- 240/1 2000 lap/doboz 2400 2200 2100 Ft 180x150 55 088,- 240/2 1­000 gar./doboz 4980 4480 4200 Ft Erkélyajtó 90x210 20 984,- 24 080,- 240/3 700 gar./doboz 5200 4700 4400 Ft 90x240 23048,- ■ 28552,- 240/4 500 gar./doboz 5200 4700 4400 Ft 1 50x210 41968,- 382/1 2000 lap/doboz 3800 3400 3200 Ft 382/2 1000 gar./doboz 7680 6920 6600 Ft 48 504,'- 382/3 700 gar ./doboz 8900 8000 7600 Ft velux tetőtéri ABLAKOK Ár Ft/db 2040 Budaörs A mennyiségi engedmények a vásárolt összes dobozszámra értendők. Méret Ablak Keret cseréphez Keret palához I., L .: 55x78 17 984,- 5 970,- 4295,- ^ „ ' AmÍ0 S kßSZlßt taít' 78x98 20093,- 6 479,- 4 514,- Tel : 181-3335. Hllliy d HCal/Gt lall. 78x118 21 986,- 6 698,- 4 805,- Ny.: h-p 8-17, SZD 8-13, 7M60 -25772'- 7 70- sw' 2011 ?odakal^z’ 221/2 1200 gar., indigós 1600 Ft/doboz 114x118 26 m- lm,- 53K- A73' 232/3 500 gar., vegyi 2400 Ft/doboz 114x140 28829,- 8445,- 5533,- TeLlSM»*. 382/1 2000 lap, 70 g-os 3400 Ft/doboz gipszkarton rendszerek Án Ft/db . V. „ ,’S2° 442/4 450 gar., vegyi 2400 Ft/doboz Normál építőlap 9.5 mm 296,20 Etikettcímke: 107x36 mm, 12 000 db­­ 6800 Ft/doboz .5 Normál építőlap 12.5 mm 352,50 *ef TM "a- Printerasztal: A/3 printerekhez 4800 Ft R Impregnált építőlap 12.5 mm 562,50 Tel.:169-3097. 1 2 Tűzvédelmi építőlap 12.5 mm 399.- Ny.: 8-17 szó 8-12. Festékkazetta (Keymax): ^ Impr.+tűzvéd.építőlap 12.5 mm 621,- lmSBr. Szentendrei út4 Star LC—10-hez, LC—20-hoz 192 Ft k­ uw szélprofil 50 mm 130,50 t®5 18^6715 LC-24-hez, LC—15-höz 240 Ft * UW szélprofil 75 mm 151,50 _ 10 * CW állványprofil 50 mm 163,50 Ny.: h 12-18, k-sz-cs 9-18, ,­­ , , . . J cw állványprofil 75 mm 181,50 p 9-16, szó 9-12. Parkolóval, gépesített rakodással várjuk ! CD mennyezetprofil 60/4000 mm 151,50 2030 Érd, Erika u. 4. Kky tisztelt Ügyfeleinket! $ UD mennyezetprofil 27/3000 mm 126,­ (a MOL benzinkút mellett) #TIV » Gyorsépítő «avar 25-70 mm 1,40-7/50 Tel.: 06 (23) 369-050. „ 10 MH7828 | Az árak az általános forgalmi adót nem tartalmazzák. uon^on i Tar——------------------------------------------------------------------------------------’K Érvényes 1995. július 31-ig. Ny.: h-p 8-17, szó 8-12. j­ Jgyf 1076 Budapest VII., Péterfy Sándor u. 34. J MH-Újvidék MTI__________ „Elvben tisztázódott” a még fogva tartott kéksisakosok helyzete, és most már csak a szabadulásuk körüli technikai kérdéseket kell megoldani - jelentette ki Aleksandar Bu­­ha, a boszniai szerbek „kül­ügyminisztere”. Még másfél­száz túsz várja kiszabadulását. Az Egyesült Államok közben légicsapást készít elő a bosz­niai szerb légvédelmi rakéta­állások ellen - legalábbis a The Washington Times tudo­mása szerint. A Fehér Ház azt is fontolgatja, hogy újabb, elektronikus radarzavaró be­rendezéssel felszerelt repülő­gépeket küld Olaszországba a boszniai járőrözésre vezé­nyelt NATO-gépek védelmé­re. Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa egyébként várhatóan ma tárgyal majd a gyorsreagá­lású erők Boszniába küldésé­ről. Az erről szóló határozat­­tervezetet Nagy-Britannia és Párizs pénteken nyújtotta be. Belgrádban azt hangoztat­ják, hogy a túszdráma - „Mi­losevics elnök közbenjárásá­ra” - lényegében megoldó­dott, és az utolsó csoport elen­gedése csak azért késik, mert a Bosznia legtávolabbi vidé­kein elhelyezett foglyokat ne­héz összeszedni. Emellett csak éjszaka szállíthatják őket, a bosnyákok esetleges akciójától tartva. Az ügyben továbbra is a szerb titkosszol­gálat vezetője, Jovica Stani­­sics, Milosevics elnök külön­­megbízottja játsza a főszere­pet, aki állítólag rendkívül otthonosan mozog a boszniai szerbek fellegvárában: egy csaknem százfős különleges belügyi alakulat kíséretében megjelenve, egyszerűen kö­zölte Karadzsiccsal, hogy a szerb elnök a túszok kienge­dését követeli. Belgrádi elem­zők szerint Karadzsics ellen­szolgáltatásként ígéretet ka­pott külföldi kormányoktól (elsősorban Moszkvát, de Pá­rizst és Londont is emlegetik), hogy beszüntetik ellenük a NATO-légicsapásokat. A kérdésre, mi történik, ha a külföld megfeledkezik ígére­téről, egy rangos paléi beosz­tott azt válaszolta: akkor meg­ismételhetik a túszejtést. Márpedig az amerikai légi­erő, valamint a haditengeré­szet légicsapást készít elő a boszniai szerb légvédelmi ra­kétaállások ellen - legalábbis ezt adta hírül szombaton a The Washington Times. Az újság meg nem nevezett ame­rikai kormányforrásokra hi­vatkozva azt írta, hogy a Pen­tagon fel fogja szólítani a NA­­TO-t, követelje a szerbektől, hogy vonják ki valamennyi légvédelmi rakétájukat a re­pülési tilalommal sújtott zó­nákból. Amennyiben a szer­­bek ezt a követelést elutasíta­nák, csapást mérnének vala­mennyi - közöttük a mozgat­ható kilövőállású - légvédel­mi rakétaállásokra, amelyek­be a szerbek SA-6 kódjelű ra­kétákat telepítettek. (Egy ilyen rakétával lőtték le június 2-án az amerikai légierő egyik F-16-os repülőgépét, amely a repülési tilalom tiszteletben tartását ellenőrizte Bosznia- Hercegovina légterében.) Az AFP emlékeztetett arra, hogy már a múlt év végén javasol­ták a szerb légvédelmi raké­ták elleni támadást, de a NA­TO és az ENSZ is elutasította a kezdeményezést. Az F-16- os lelövése most viszont fel­gyorsította a szerb rakétaállá­sok elleni bombázás terveinek kidolgozását. William Perry védelmi miniszter szombaton Washingtonban bejelentette, az Egyesült Államok azt fon­tolgatja, hogy újabb, elektro­nikus radarzavaró berende­zéssel felszerelt repülőgépe­ket küld Olaszországba, ame­lyek a boszniai járőrözésre ve­zényelt NATO-gépek védel­mét látnák el. Jelenleg hat da­rab ilyen felszereltségű, EF-1­l-es kódjelű amerikai repülőgép áll szolgálatban Olaszországban. Franciaország és Nagy-Bri­tannia pénteken este határo­zattervezetet terjesztett az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé a gyorsreagálású erők Bosz­niába küldéséről. A doku­mentumról a tervek szerint ma tanácskozik a testület. A tervezet üdvözli Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár javaslatát, amely elfogadásra ajánlja a BT-nek a gyorshadtest tervét, és indítványozza, hogy 12 500 katonával töltsék fel az egy­kori Jugoszláviában szolgáló ENSZ-békefenntartók létszá­mát. Felipe González spanyol miniszterelnök szerint az Eu­rópai Unió állam- és kor­mányfői pénteken este Párizs­ban egyetértettek abban, hogy a világszervezeti katoná­kat az elkövetkező hat hónap­ban nem szabad kivonni az egykori Jugoszláviából. Carl Bildt, a nemzetközi Ju­­goszlávia-értekezlet frissen ki­nevezett új társelnöke bemu­tatkozó látogatásainak sorát Oroszországban kezdte. Bildt szombat este Szocsiban And­rej Kozirjev orosz külügymi­niszterrel a délszláv válság rendezésének mikéntjéről tár­gyal. A Moszkva által erőtelje­sen sürgetett lépés értelmében szó van arról, hogy a boszniai rendezési terv­ támogatása, il­letve Bosznia-Hercegovina belgrádi elismerése fejében enyhítenék a Jugoszlávia elle­ni büntetőintézkedéseket. A Jugoszlávia-értekezlet új társ­elnöke az elkövetkező napok­ban az összekötő csoport töb­bi európai tagjával találkozik, majd a tengerentúlra látogat. Az amerikai vezetés mellett Bildt találkozik Butrosz Gáli ENSZ-főtitkárral, és ezt köve­tően tárgyal a délszláv válság­ban szembenálló felekkel. Új nemzetközi Bosznia­­konferencia megrendezésének ötletét vetette fel az ENSZ fő­titkára a Der Spiegel című né­met hetilapnak adott interjújá­ban. Gáli szerint most Párizs­nak kellene kezdeményeznie az új nemzetközi Bosznia-kon­­ferencia összehívását, mivel Franciaország az EU soros el­nöke. A főtitkár szerint a bosz­niai válságban érintett vala­mennyi felet tárgyalóasztalhoz kellene ültetni, hogy „új ösz­tönzést adjanak” az egész kér­dés megoldásához. Vasárnapra virradó éjszaka a szerbek ismét­ ágyútűz alá vették az Igman-hegységen át Szarajevóba vezető ellátási út­vonalat, és kilőttek egy ka­miont, annak ellenére, hogy személyesen Mladics, tábornok szavatolta a segélyszállító kon­vojok zavartalan haladását. A brit-francia gyorshadtest első feladata ennek a bosnyák terü­leten át vezető, de állandó, szerb támadásoknak kitett út­vonalnak a megvédése lesz. A Menekültügyi Főbiztosság teg­nap átadta a szerbeknek azt a zepai muzulmán enklávénak szánt élelmiszerszállítmányt, amelyben ellenőrzéskor a szerbek állítólag hadianyagot találtak. A következő szállít­mányt beengedik a kelet-bosz­niai védett övezetbe. A boszniai szerbek tüzérsé­ge tegnap hajnalban több ak­nagránátot lőtt ki a dubrovni­­ki repülőtérre is, de a horvát rádió szerint nem keletkezett anyagi kár. A támadás válasz­nak tekinthető a horvátok előrenyomulására a Dinári­­hegység térségében. • J. G. B. Megoldódni látszik a kéksapkások túszdrámája Milosevics utasította Karadzsicsot KÜLFÖLD Bradfordi zavargások MTI__________________ Kárfelméréssel telt a vasár­nap délelőtt az angliai Brad­ford városában, amely máso­dik éjszakáját élte át szabá­lyos utcai harcok közepette. A csata a település hírhedt vöröslámpás negyedében kezdődött, amikor a jórészt földönfutó ázsiai bevándor­lók jobb elfoglaltság híján el­szánták magukat - úgymond - „a prostitúció szennyének eltakarítására”. A mintegy ezerfős „erkölcsbrigád” szin­te azonnal rohamfelszerelés­be öltözött rendőri alakula­tokba ütközött, s a benzin­bombákkal, kövekkel vívott ütközet gyorsan átterjedt a város egyéb negyedeire is. A megvadult színes bőrű tömeg válogatás nélkül gyújtogatott, rombolt és fosztogatott órá­kon keresztül, s csak vasár­nap reggelre állt helyre a vi­szonylagos nyugalom. A villongásokat egy ártal­matlannak tetsző péntek éjje­li rendőri intézkedés robban­totta ki: egy járőr bekísért két ázsiait, akiket előzőleg kisebb rendbontáson értek. Az in­tézkedés hírére szinte rob­bant a sorsával elégedetlen bevándorló tömeg dühe, amely a vasárnap hajnali összecsapásokban érte el a csúcspontját. A helyi ázsiaiak érdekvé­delmi szövetsége azzal vádol­ta a rendőrséget, hogy az szükségtelenül alkalmazza a kemény kéz politikáját a munka és jövedelem nélkül tengődő, jórészt fiatal színes bőrűekkel szemben. Ennyi maradt a kiállított autóból FOTÓ: REUTER Aki a megújulást követeli Az FDP új elnöke, az 51 éves Wolfgang Ger­hardt első generációs értelmiségi, aki egyálta­lán nem tipikusan liberális környezetből szár­mazik. Szűkölködő parasztcsaládban nőtt fel, a gimnáziumot is csak kitérővel végezte el. Né­met irodalmat és politológiát tanult, majd a hesseni FDP-s belügyminiszter referenseként került közel a párthoz és a politikai élethez. A liberális diákszövetség elnökeként alapozta meg FDP-beli karrierjét. 1982-ben a párt hes­seni elnöke lett, vezetésével tért vissza a párt a tartományi parlamentbe. Az FDP országos vezetőségébe is beválasztották és tavaly a ge­­rai pártkongresszuson megújulást követelő beszédével keltett figyelmet. Az FDP két nagy öregje, Hans-Dietrich Genscher és Otto Lambsdorff is támogatásáról biztosította, ami­kor Klaus Kinkel utódjául jelentkezett. Most a küldöttek szavazatainak 57 százalékával lett pártelnök. 1995. JÚNIUS 12., HÉTFŐ AZ MH BEMUTATJA Carl Bildt, az EU új délszláv közvetítője A 45 esztendős Carl Bildtet már a családi hagyományok is a politikai pályára predesz­tinálták, hiszen ükapja Svéd­ország miniszterelnöke volt. Maga Bildt politikai pályafu­tását 1973-ban a konzervatív diákok szövetségének veze­tőjeként kezdte, előtte négy évig újságíró volt. Sok min­dennel foglalkozott: három­három évig volt a Mérsékelt Koalíciós Párt politikai titká­ra, a stockholmi városi tanács tagja, a kormány tanácsadója koordinációs és tervezési ügyekben, majd két évig ugyanezzel foglalkozó állam­titkár-helyettes. Miután 1979-ben parlamenti képvise­lő lett, védelmi- és külpoliti­kai tanácsadóként tevékeny­kedett. 1983-ban Olof Palme azzal vádolta meg a fiatal vé­delmi szakértőt, hogy a Pen­tagonnak államtitkokat adott át. Bildt sok szempontból Pal­me konzervatív megfelelője volt. Mindketten nemesi szár­mazásúak, egyformán lelke­sedtek a külpolitika iránt, mindkettejükre jellemző volt a tartózkodó magatartás, és az éles nyelv. Ez azonban növel­te a köztük feszülő ellentétet. 1986-ban, Palme halála után, Adelsohn lemondásával Bildt a svéd konzervatívok vezetője lett. 1991. október 3- án a parlamenti választásokat pártja, a konzervatív Mérsé­kelt Koalíciós Párt nyerte meg. A szociáldemokraták 1994- es hatalomra kerülése óta Bild az ellenzék aktív vezető­je. Nemzetközi szervezetek­ben is szerzett már tapasztala­tokat, hiszen előbb alelnöke, majd elnökhelyettese, 1992 óta pedig elnöke a Nemzetkö­zi Demokratikus Szövetség­nek (IDU). Bildt a stockholmi egyete­men filozófiát és államtudo­mányokat hallgatott, tanul­mányait azonban politikai karrierje érdekében abba­hagyta, diplomát nem szer­zett. Hobbija a repülőmodell­építés, egy lánya van. A Tanjug belgrádi hírügy­nökség kinevezése után örömmel jelentette, hogy az új közvetítő a boszniai fegy­verembargó feloldása ellen foglalt állást. Szombati stock­holmi sajtóértekezletén egye­bek között kifejtette: a bosz­niai fegyverembargó feloldá­sa igazi aranybányát, óriási piacot jelentene a nemzetkö­zi hadiipar egy része számára, ennek következményei azon­ban rendkívül súlyosak len­nének. Az FDP a liberális profil erősítéséről döntött Wolfgang Gerhardt a szabaddemokraták elnöke MH-München____________ A német Szabaddemokrata Párt (FDP) vasárnap véget ért háromnapos kongresszu­sán nem csupán új vezetőket választottak, de felülvizsgál­ták a párt eddig követett po­litikáját is. A sorozatos választási ku­darcokat főként a liberális ér­tékek elégtelen képviseletével magyarázták a küldöttek, vala­mint azzal, hogy a kormányban maradás érdekében túlzottan alárendelte magát a párt a koa­líciós partnerek, a CDU és a CSU hatalmi szempontjainak. Elhatározták, hogy az FDP - elsőként a német pártok közül - fontos politikai kérdésekben az egész tagság véleményét ki fogja kérni. A küldöttek az NSZK-ban élő harmadik generációs kül­földi gyerekek állampolgársá­gának biztosítása mellett fog­laltak állást. Elégtelennek tartják a kormány környezet­­védő tervét, azaz a nyári szmogriadó szigorítását akar­ják; megerősítették, hogy a párt ellenzi a rendőrség jog­körének kiszélesítését a laká­sok megfigyelésére és lehall­gatására. A párt új elnöke, Wolfgang Gerhardt záróbeszédében az FDP helyét a politikai közé­pen jelölte ki, az egyénnek az állammal szembeni kezdemé­nyező szerepét hangoztatta és kiemelte, hogy adócsökken­téssel kíván új munkahelyeket létesíteni. Az FDP vezetősé­gébe beválasztották Jürgen Möllemannt is, aki alulmaradt az elnöki tisztért folyó ver­senyben. • Gordon Tamás

Next