Magyar Hírlap, 1995. augusztus (28. évfolyam, 191-204. szám)

1995-08-19 / 194. szám

1995. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT ­ PINTÉR DEZSŐ INTERJÚJA Szombati MH-extra Glatz Ferenc akadémikussal, az Európa Intézet igazgatójával M­egújító gondolkodást Ú­j „közép-európai Helsinkire” van szükség, s a regionális megállapodás alapja lehet a nagyhatalmi befolyástól mentes Kelet-Közép-Európa jövő századi fejlődésének - így nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Glatz Ferenc akadémikus, az Európa Intézet igazgatója. • Tekintettel a délszláv dráma újabb fejleményeire is, hogyan alakul az ország, a magyarság viszonya a környező államok né­peivel? A szovjet zóna összeomlása 1989-90-ben új helyzetet teremtett mind a magyarság, mind a magyar állam számára. A nemzet - azaz a magyarság - és az állam viszonyát a XIX. század óta mindig nagyhatalmi té­nyezők határozták meg. 1867-ben a kö­zép-európai német nagyhatalom kiépülé­se, a Habsburgok kiszorítása a Német Bi­rodalomból eredményezte azt, hogy a Habsburgoknak ki kellett egyezniük or­szágaikon belül a legerősebb nemzettel, a magyarral. Így jött létre a dualista Monar­chia, amelynek két, az államok adminiszt­rációját meghatározó nemzeti kultúrája a német és a magyar volt. A monarchia ke­retében élő más nemzetek (szeretünk el­feledkezni arról, hogy 1910-ig a magyar államban a magyarság aránya az 50 száza­lékot nem érte el) szerették volna a ma­guk nemzeti kultúráját is kifejleszteni és ehhez saját nemzeti-állami kereteket igénybe venni. Az az adminisztrációt, amely a saját anyanyelvű oktatásukat, művelődésüket kifejleszti. • Milyen megoldás kínálkozott erre? Európa ekkor még nem ismerte a nemze­ti kisebbségi autonómiák rendszerét. A magyar állam vezető erői csak az állam összeomlása pillanatában jutottak el a nem magyar kisebbségek részére adandó autonómia tervéhez 1918-ban. 1918-20- ban ismét nagyhatalmi érdekek határoz­ik meg a magyarság és velük a szomszé­di népek sorsát is. A világháborúban győztes antanthatalmak érdekei azt kí­vánták, hogy Németország hátában egy, a német-magyar központi hatalmakkal el­lentétes államszervezet jöjjön létre. Ezért gyengítették Németországot, Ausztriát és Magyarországot - a korábbi háborús el­lenségeiket - és erős, kiterjedt államszer­vezetekkel ajándékozták meg ezek ellen­ségeit: a cseheket, a szlovákokat, a romá­­nikat a­ délszlávokat. A magyarság egy­harmada kisebbségi sorba került, mivel az új nagyhatalmi erőviszonyok egyáltalán nem törődtek az etnikai határokkal. • Történelmi léptékekben mit ho­zott a kisállami rendszer a nyerte­seknek és mit a veszteseknek? Ma már látjuk: az 1918-20. évi háborús­stratégiai célok nem csak újabb etnikai fe­szültségeket keltettek. Míg korábban a románok, a szlovákok, a csehek, a horvá­­tok, a szerbek, a szlovének érezték magu­kat elnyomva az Osztrák-Magyar Monar­chiában, most az új államokban magyarok és németek milliói kerültek kisebbségbe és érezték magukat ugyanúgy elnyomva, mint 1918 előtt mások. Ma már azt is lát­juk, hogy a kisállami rendszer nyomorúsá­got hozott a térségben élő nemzetek ré­szére szociálisan és külpolitikai tekintet­ben is. Abban az időszakban, amikor a tö­megtermelés, a modernizálódott gazdaság éppen a tőke és a munkaerő szabad moz­gását kívánja meg, a modernizálódáshoz a nagy befektetések és a nagy kiterjedésű piacok szükségesek, akkor a térség koráb­bi, kontinentális méretekben is jelentős munkaszervezete megbomlott és a térség­ben hét különböző vámrendszer, pénz­nem és gazdaságpolitikai adminisztráció alakul. Nemzetileg a szlovákok, a csehek, a románok és a délszlávok nyertesei vol­tak ennek a nagyhatalmi törekvésnek. Ám szociálisan ugyanúgy vesztesei, mint a magyarok vagy az osztrákok. Az erdélyi román, az ausztriai cseh egyszerű iparos, tisztviselő életszínvonala 1910-ben köze­lebb állt a nyugati vezető technikai civili­zációkhoz, mint a két háború közötti nemzetállamok korában. Ugyanígy nagy­hatalmi érdekek döntöttek 1938-41 kö­zött, az úgynevezett területrevíziók korá­ban. • Nemzet és állam viszonyára mi­lyen hatást gyakoroltak a határ­módosítások? Nem volt békés megegyezés a térség nem­zetei között abban, hogy miként alakulja­nak a nemzeti és az állami határok. Ki­használva a németség államának, a Német Birodalomnak az előretörését Európá­ban, a magyarság területrevíziókat ért el. Ezek az új határok - tárgyilagosan meg kell állapítani - máig a legközelebb álltak az úgynevezett etnikai határokhoz. Azt is látjuk ma már, ezek a területrevíziók bizo­nyították be igazából, hogy a határok ide­­oda tologatásával nem lehet összhangba hozni nemzet és állam viszonyát. A tér­ségben nem egymás mellett, hanem egy­mással keverten élnek a különböző etni­kumok. A határtologatás csak újabb ki­sebbségi konfliktusokat szülhet. Sajnos ehhez a felismeréshez 1945 után nem so­kan jutottak el. E kevesek felismerésének érvényre juttatását is gátolta, illetve meg­akadályozta az új nagyhatalmi helyzet: a magyarság és a vele együtt élő más nem­zetek a szovjet megszállási zónába kerül­tek. Államaikat is a sztálini mintájú prole­tárdiktatúra szerint rendezték be. Ez a rendszer általában lebecsülte a nemzeti­etnikai tényezők szerepét. Egy elvont proletárinternacionalizmust igyekezett megvalósítani, majd amikor ennek lehe­tetlensége bebizonyosodott, akkor a nem­zeti kérdést a stratégiai, politikai kérdé­seknek rendelte alá. (A proletárdiktatúra nem ismert etnikai vagy vallási autonó­miákat, mint ahogy nem ismerte általában a kisközösségi szerveződés intézményeit sem, amelyek nem magától az államtól in­dultak ki.) Az 1920-30 közötti nemzetál­lami határok visszaállítása természetesen nem a Szovjetunió, hanem általában a szövetséges hatalmak követelése volt. De az, hogy esetleges rendezési kísérletek az itt élő államok között nem alakulhattak ki, már a szovjet rendszer politikai sajá­tossága volt. • A térségi rendszerváltozások miért nem szolgálták a hagyomá­nyos nemzeti szembenállások fel­számolásának ügyét? Ezek után ki-ki hol találhatja meg a helyét? Amíg Nyugat-Európában, a skandináv országokban és az észak-nyugati kis né­pek között létrejöttek az első valós terüle­ti-igazgatási integrációk (például a Bene­­lux-államok), addig a térségben ilyen, a nemzetek valós érdekeire épülő integrá­ció nem találhatta meg a maga államszer­vezeti formáit. Ha mindezt a térség politi­kai elitje és értelmisége nem ismerte is föl a maga korában, de érezte, hogy a szovjet rendszer nem ad lehetőséget az itt élő né­peknek, hogy évszázados ellentéteik után ésszerű, új államkereteket alakítsanak ki. Ezért is mindenki nagy örömmel fogadta az 1989-90-es átalakulást. Ekkor a térség minden nemzetének értelmisége feltette magának a kérdést, amelyet most ön tett fel nekem: hol lesz a helyünk az új világ­ban? Amikor a választ keressük - először az utóbbi évszázadokban - magunkra va­gyunk utalva mi, kis népek. Sem nyugati, sem keleti nagyhatalom nem határozza meg az itt élő nemzeteknek, hogy milyen területi­ igazgatási rendszert alakítsunk ki. Tudomásul kell vennünk: meg kell egyez­nünk egymással! Olyan területi-igazgatási kereteket létrehozni, amelyekben mind­nyájan jól érezzük magunkat. Nem futni versenyt sem Nyugatra, sem Keletre, hogy nagyhatalmi erőszakot állítsunk a magunk saját nemzeti érdekei mellé, a többiek rovására. • Minderre tekintettel hogyan fo­galmazható meg a magyar érdek? Véleményem szerint a magyarság érdeke egy olyan területi-igazgatási szervezet (az­az állam) létrehozása, amely nyitott a vi­lág minden irányába. Nyitott államszerve­zet a szomszéd államok és az azokban élő népek, valamint Nyugat és Kelet felé egy­aránt. Ez érdeke nemcsak a magyarság­nak, hanem a térség más kis népeinek is. Ez azért fontos, mert feloldhatja a több évszázados feszültséget az etnikai szállás­terület és a területi-igazgatási egység, az állam területe között. A nyitott államszer­vezet nemcsak a polgárok szabad utazá­sát, a gondolatok és a munkaerő szabad áramlását jelentheti, hanem egyben a nemzeti kollektívumok közötti kapcsolat­­tartás szabadságát is. Másfél évtizede mondjuk, a román állam jó polgára és adófizetője lehet az ott élő magyar nem­zetiségű állampolgár, és egyúttal lehet szerves tagja a magyar kultúrnemzetnek. Kapjuk is érte a kritikát úgynevezett nem­zeti oldalról, mondván: lemondunk a te­rületrevízió lehetőségéről. Kapjuk a kriti­kát a polgári radikális oldalról is, mond­ván: túlbecsüljük a nemzeti kollektívu­mok szerepét a századvégen. Vajon nem ez a legnemesebb liberalizmus: engedni, hogy a polgár olyan közösségekben, kol­­lektívumokban szerveződjék etnikailag, vallásilag, nembelileg, politikailag, szociá­lisan, amilyen alapon ő maga ezt elképze­li? Vajon nem az a mindenkori adminiszt­ráció feladata, hogy az államterületen az állam (vagy a község) területén élő polgá­rok szabad szerveződésének a kereteit biztosítsa? Én kitartok azon politikai ál­láspontom mellett, hogy csakis ez az ad­minisztráció (mind az állami, mind a helyi, mind egyéb intézmények adminisztráció­jának­ feladata. A nyitott államszervezet az itt élő népek gazdasági érdeke is. • Az egy-egy országban vallott nemzeti szempontok nem bizo­nyulnak erősebbeknek e felisme­résnél? Lemaradásunk a termelésben a vezető technikai kultúrákhoz képest csak akkor hozható be a következő évszázadban, ha a térség adminisztrációja minél kevesebb akadályt gördít a fejlettebb termelési kul­túrák beáramlása elé, és minél több erőfe­szítést tesz, hogy a térség munkaereje ma­gasabb színvonalra kerüljön - tekintet nélkül az etnikai szempontokra. Romá­niának mint államnak ugyanúgy érdeke a területén élő magyarok magas szintű szakmai kiképzése, mint a területén élő románoké. Ott fizetnek adót, ott dolgoz­nak és gyarapítják a helyi területi-igazga­tási egység minden polgárát, azaz Romá­nia állampolgári közösségét. Ezért tehát megítélésem szerint a román politikai ad­minisztrációnak nagyon is érdeke, hogy az ott élő magyarságnak iskolaszervezetet, egyetemi képzést, kulturális és tudomá­nyos szervezkedést biztosítson. Ezt elmu­lasztotta a történelemben a korábbi év­században mind a magyar állam, mind pe­dig 1920 után az új kisállamok sora. • A magyar szerepvállalást szom­szédságunkban mennyire akadá­lyozzák a nemzetállam-teremtést szolgáló politikai törekvések? A térség nemzeti középosztályai igen fon­tos szerepet töltöttek be az elmúlt 150 esz­tendőben. Megtanították az itt élő népek kisgyermekeit írni, olvasni, anyanyelven kulturálódni, hozzájárultak, hogy művelt szakmunkások, szakkönyveket forgató parasztok, értelmiségeik legyenek. Segí­tettek az emberek legmagasabb szintű ön­megvalósításában. Most, a XX. század vé­gén ez a folyamat lezárult. Minden nem­zet kiépítette a maga anyanyelvén oktatá­si-kulturális, igazgatási intézményrend­szerét. Nagy veszélynek tartom, ha ez a nemzeti értelmiség a megteremtett álla­mi-nemzeti intézményeket arra használja fel, hogy megmerevítse vagy újratermelje a térség nemzeti ellentéteit. Történész­ként látjuk azt a fejlődést, amelynek ered­ményeként ez a nemzeti értelmiség kiala­kította a maga jó megélhetését biztosító nemzeti hivatalokat, nemcsak az iskola­­rendszerben, hanem a nemzetállami ad­minisztrációban is. Történészként félünk is attól, hogy ez a nemzeti középosztály a maga anyagi érdekeit követve akadályává válik a nemzetek fölötti, vagy a nemzetek­től független integrációnak. Mint ahogy attól is félünk, az 1990 utáni többpárt­rendszer sok előnye mellett egyik deficitje is most érvényesül. A mindenáron történő szavazatnyerésre való törekvés azt ered­ményezheti, hogy a társadalom mélyén felgyűlt nemzeti indulatokat hangos nem­zeti jelszavakkal még inkább felkorbá­csolják. A legolcsóbb szavazatnyerészke­dés a térség politikai pártjai részéről a szo­ciális és a nemzeti demagógia. A térség politikusainak szerintem ebből nem azt a következtetést kellene levonni, hogy a társadalom tele van rossz pártokkal, rossz politikusokkal, hanem azt: a térség telve van szociális és nemzeti feszültséggel. • A közelmúlt milyen pozíciókat teremtett Magyarország és általá­ban a magyarság számára? Magyarország előnye 1990 után egyértel­mű volt a nyugati elemzők előtt is. Itthon már az őrségváltásban érdekeltek miatt kevésbé volt egyértelmű ez az előny. Az 1962 után kibontakozó politikai konszoli­dáció kétarcúsága nem csak a demokrati­kus kibontakozást hátráltatta, nem csak a szovjet internacionalizmushoz való ra­gaszkodást hangoztatta. Ez az egyik arca. A másik viszont az volt, amelyik elfogad­va a szovjet megszállási zóna követel­ményrendszerét, tudomásul véve - amit a társadalom gondolkodása mélyén soha nem vett valójában tudomásul - a szovjet megszállás tényét, mégis csak a társada­lom gazdagodásának, az életkeretek mű­ködésének biztosítását tűzte ki célul. Sőt, Helsinki (1975) után határozottan támo­gatta a tájékozódást a nyugati civilizációk felé. Igaz, ma már mindnyájan csak azok­ra a keservekre gondolunk, amelyek ré­vén útlevélhez, netán kicsinyke devizához lehetett jutni. Ezek a keservek pedig valós emlékek. De ne feledkezzünk meg arról: akár a számítógépes kultúra, akár a nyu­gati folyóiratok olvasása, konferenciákra való kijutás messze Magyarországon volt - relatíve - a legkönnyebb a szovjet tábo­ron belül. Ez egyfajta kapcsolatot is ered­ményezett a fejlett nyugati civilizációkkal és egyben bizonyos liberális és vállalkozó szellemet is megtűrt belpolitikailag. Ez a vállalkozó szellemű és liberális gondolko­dás a mi nagy előnyünk - és szeretném, ha ezen most nem pártpolitikai hangsúlyt ér­tene. A magyarság érdeke tehát a büszke, saját erejében bízó polgárnak a lassú kia­lakulásában, vagy újrakialakulásában rej­lik. A diktatórikusabb államkeretben élő szomszéd népek és az azokban az álla­mokban élő magyar nemzeti kisebbségek nem fejleszthették ki az elmúlt évtizedek­ben ezeket az erőiket. Nekünk az 1990-es években ezt a szellemiséget kellene ösztö­nöznünk és továbbfejlesztenünk. Ez a ma­gyarságnak mint nemzeti kollektívumnak az érdeke. • Jelen vannaak-e a környező álla­mok közéletében azok, akik már e felismerés birtokába jutottak, s a színrelépéshez csak a megfelelő al­kalmat várják? A politikai pártokban még kevéssé rajzo­lódnak ki a belátásos megegyezés erői. Annál inkább az értelmiség egy részénél. A szlovák kereszténydemokrata ellenzék soraiban ugyanúgy, mint Meciar pártjá­ban együtt élnek pillanatnyilag a naciona­lista és a nemzeti együttműködésre hajla­mos erők. Hiányzik viszont egy olyan te­kintélyes politikai személyiség a pártok­ban, akinek (vagy akiknek) a szavára oda­figyelnek a szomszédok is. Főként hiá­nyoznak azok a személyiségek, akiknek hisznek. Akik nem azért politizálnak, hogy hízelegjenek a választóknak, hanem segítenek abban, hogy a közösség képes legyen önkritikusan szemlélni a maga gyengéit és képes legyen elfogadni a má­sik egyén, a másik közösség pozitívumait. Hiányoznak a politikából azok az egyéni­ségek, akiknek vannak elképzeléseik a jö­vőre vonatkozóan, ezeket képesek meg­fogalmazni és az emberekkel megvitatni. • Az esélyek tehát folyamatosan csökkennek? Derűlátó vagyok. Az 1990-1995 közötti periódusban igen sok - másfél száz éve visszaszorult - indulat szakadt fel. Jugo­szlávia arról ad bizonyságot, hogy a nem­zeti és vallási ellentétek legrosszabb megoldási formája a háború. Talán ép­pen Jugoszlávia példája - a televízión közvetített emberi kegyetlenségek látvá­nya - döbbenti rá a térség egyszerű em­bereit, hogy a nemzeti gyűlölködés poli­tikai prókátoraiból kiábránduljanak. Ha most a következő egy-két esztendőben támadnak olyan politikai erők, amelyek a fentebb említett előrelátó képességgel, tetterővel és türelemmel rendelkeznek, akkor az ezredfordulóra közelebb jutha­tunk a megértéshez, mint bármikor más­kor. A közép-európai államok szövetsé­ge nyitott államszervezet, és nem szuper­állam. Az én gondolkodásom ebből az alaptézisből indul ki. Megállapodni olyan normatívákban, politikai magatar­táskódexben, amelyet nemcsak a nemze­ti kisebbségekkel szemben, hanem ugyanígy vallási és egyéb civilszerveze­tekkel a polgári szabadságjogok tárgyá­ban egymásnak garantálunk. Egy új, „közép-európai Helsinkire” van szükség. Helsinki a maga korában, 1975-ben a ha­­talmilag és technikailag is kettéosztott vi­lág terméke volt. Egy új regionális meg­állapodás alapja lehet a nagyhatalmi be­folyástól mentes Kelet-Közép-Európa jövő századi fejlődésének. Nem szeretek kategorikusan fogalmazni, de most haj­lok erre: ha ezt nem érjük el, akkor a tér­ség visszavonhatatlanul lemarad a fejlett civilizációk mögött. • Az államalapító Szent István ünnepén milyen esélyeket lát a tör­ténész, a politikus a magyarság számára az ezredfordulón? A magyarság esélyei ugyanolyanok, mint a szomszéd népek esélyei. Nem vagyunk kevesebbek, de nem is vagyunk többek másoknál. Én természetesen azért mun­kálkodom a magam szerény erejével, hogy a magyar kultúrához tartozó embe­rek a legszínvonalasabb kultúra hordozói legyenek. Az ipari üzemben a szakmun­kás, az egyetemen a diák, a földeken a parasztember, a hivatalban a tisztviselő. Szent István erős kézzel europaizálta Magyarországot, de ez nemcsak a ke­resztény vallás és a hűbéri államszerve­zet intézményeinek bevezetését jelentet­te, hanem egy magasabb szintű kultúra megismertetését is. A korábbinál maga­sabb szintű kultúrát a termelési eljárá­sokban, a szokásrendszerben, a viselke­désben, az egymással való bánásban. A magyarság a múlt ezred­fordulóján minő­ségi változáson ment keresztül, s erre van most is szükségünk. Világosan meg kell fogalmazni azokat a kitörési ponto­kat, amelyek a gazdálkodásban kínálkoz­nak. Hiszen a költségvetés-csökkentés csak eszköz lehet és nem cél. A munka­­nélküliség ha nem eszköz az okos munkaerő-átcsoportosításra, akkor a tár­sadalmi magatartásformákat szétziláló és a közélet normáit szétmorzsoló állapot. Világosan meg kell fogalmazni azokat az általános preferenciákat, amelyek ezt a közösséget megtartják a következő évez­redre is. Ismét kategorikus leszek: okta­tás, oktatás, oktatás, valamint az önmű­velés feltételeinek költségvetési biztosí­tása. A kifelé szóló, zászlót lobogtató magyarkodás helyett a magunk kultúrá­ját és emberi mivoltát megújító gondol­kodásra van szükségünk viselkedéskul­túránk, közösségi magatartásformáink megjavítására. A magyar történelem ilyen téren gazdag hagyatékának újrafel­fedezésére és minden olyan erő egyesíté­sére, amelyek a maguk egyéni pártpoliti­kai színezetük és autonómiájuk megőr­zése mellett hajlandóak tenni ezért a programért. „Szent István erős kézzel europaizálta Magyarországot” FOTÓ: MÜLLER JUDIT INTERJÚ .xi*-6»OrOR7 «“‘"«"»OOT S„n «sA rvzrs 7 0/ (QRGYflRORrZflGOf) ' • ÉKl ! Leier SZUPER JUBKEUmi nYEREMÉnYJÁTÉK!!! © HAVONTA 10 DB. EGYENKÉNT 50.000 FT. ÉRTÉKŰ NYEREMÉNYSORSJEGYI © ÉV VÉGÉN 2 FŐNYEREMÉNYI • EGY KB. 1.500.000,-Ft ÉRTÉKŰ AUTÓ # ÉS KB. 1.500.000,-Ft ÉRTÉKŰ ÉPÍTŐANYAG Leier-CSOPORT MAGYARORSZÁGON Michael Leier, a cégalapító 10 évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon, s az eltelt időben létrehozott vál­lalkozásai révén jelentős és elismert szereplőjévé vált az ország gazdaságának. Befektetéseinek össz­értéke meghaladja a 2,5 milliárd forintot, érdekeltségei vannak az építőiparban és az autókereskedelem­ben. A horitschoni (Burgenland, Ausztria) székhelyű vállalkozási központból kiindulva M.Leier sorrendben a következő építőanyag-üzemeket létesítette: Leier Kft.- Gönyű, Leier-BCM Kft.- Pécs, Leier Építőanyag és Építő Kft.- Jánossomorja és Leier-Mátratherm Kft- Mátraderecske. Ezek a magasépítés, főleg családi házak, lakótelepek építőanyagainak gyártására szakosodtak. Az üzemek fő termékei a szuper­energiatakarékos “HABISOL" és "MÁTRATHERM" építőelem család. A magasépítési programot homlok­­zatdíszítő-elemek gyártása egészíti ki. A termékpalettát gazdagítják az un. "zöld-program" keretében gyár­tott mosottbeton-termékek és a "Quadro" burkoló elemek, melyek e terület kiváló cégérei. A tevékenységi kör kiszélesedésével a Leier-csoport 1992-ben az autókereskedelemben is megvetette a lábát Magyar­­országon. A két értékesítésre és teljeskörű szerviz-, és javító­ tevékenységre berendezkedett autósza­lonban - Győrben a Leier-Márton - a VW és az Audi,­­ Celldömölkön a Leier & Co - a VW konszern Skoda márkáját forgalmazzák. Kérjük a helyes válaszokat X-el megjelölni, és bármelyik LEIER cégnél leadni, vagy postán a következő címre eljuttatni: LEIER Központi Iroda - 9024 Győr, Vasvári Pál út 13. 1. Mióta van jelen a LEIER-csoport Magyarországon? 3 éve EH 5 éve □ 10 éve □ 2. Mely területeken vannak érdekeltségei a LEIER-csoportnak? építőipar □ textilipar □ autókereskedelem □ 3. Hogy hívják a LEIER építőanyag-üzemek szuper-energiatakarékos építőelemeit? Habisol □ Zsaluzó elem □ Mátratherm □ 4. Milyen termékeket gyártanak a LEIER építőanyag-üzemek a "zöld-program" keretében? Quadro-burkolóelemek □ Mosottbeton-elemek □ Domino □ 5. Milyen autómárkák hivatalos képviseletei a LEIER márkaszervizek? VW □ Skoda □ Audi A nyertesek a helyes válaszokat beküldők közül kerülnek kisorsolásra! □ Cím:. Magyar Hírlap .

Next