Magyar Hírlap, 1995. október (28. évfolyam, 243-255. szám)
1995-10-16 / 243. szám
2 Magyar Hírlap Santer dühös Portillóra (MTI) Jacques Santer, az Európai Unió bizottságának elnöke egy vasárnapi tévéinterjúban hivatalosnak tekinthető tiltakozást jelentett be Michael Portillo brit védelmi miniszternek az EU-t bíráló radikális kirohanása ellen. Portillo a konzervatív kormánypárt múlt pénteken zárult kongresszusán pártja és kormánya nevében minden eddiginél súlyosabb támadást intézett az európai integrációs szervezetek ellen. Az első számú brüsszeli eurokrata közölte: egyetért azokkal, akik a brit kormánytisztviselő felszólalását „groteszknek és elképesztőnek” minősítik. Nemleges szavazat is akadt Irakban (MTI) Nemleges voksot is találtak a Szaddám Huszein elnök hatalmának hétéves meghosszabbításáról tartott iraki népszavazás eredményei között - jelentette a Reuter vasárnap este, kevéssel a referendum lezárása után. Az első elutasító voksra Bagdad egyik gazdagnak számító elővárosában, Manszúrban bukkantak a számlálóbiztosok. Később előkerült még egy tagadó cédula, de e kettőt leszámítva általános volt a jóváhagyás. Vége a Macedónia elleni embargónak (MTI) Görögország péntek éjjel - a tervezettnél egy nappal korábban - feloldotta a Macedóniával szembeni embargót, amely 1994. február 16. óta volt érvényben. A görög hivatalos közlemény szerint a büntetőintézkedéseket helyi idő szerint pénteken 23 órakor helyezték hatályon kívül a két ország kapcsolatfelvételének alapelveit rögzítő, szeptember 13-án New Yorkban elfogadott egyezmény alapján. Mészáros nem zárja ki a merényletet (MH) Mészáros Sándor, grozniji EBESZ-misszió vezetője a hivatalos vizsgálat lezárásáig közúti balesetnek tekinti pénteki autós ütközését, de nem tartja kizártnak, hogy merényletet kíséreltek meg ellene. A magyar diplomata csak könnyű sérüléseket szenvedett, amikor az európai szervezet gépkocsija összeütközött egy Kamaz típusú teherautóval Groznijban. A volán mögött ülő svéd kollégája azonban még mindig kórházi ápolásra szorul. Lebegy új mozgalma (MTI) Alekszandr Lebegy tábornok, a moldovai 14. hadsereg egykori nyakas parancsnoka „Tisztesség és Haza” néven új mozgalmat hozott létre vasárnap. Lebegy, aki a Jurij Szkokov vezette Orosz Közösségek Kongresszusa (KRO) nevű nacionalista választási mozgalom képviselőjelöltje, az új mozgalom mellett megtartja a KRO társelnöki tisztét is. Lebegyet a jövő évi elnökválasztás egyik jelöltjének tartják, és nem rejtette véka alá korábban, hogy amennyiben érdekei úgy kívánják, szakít Szkokoval. Román értelmiségiek tiltakozása (MH) A Romániát ismét fenyegető önkény ellen tiltakozott 119 román ellenzéki értelmiségi, író, művész, politikus, szakszervezeti vezető. Közös felhívásukban elsősorban a román törvénykezés „rendőri jellegét” ítélték el, konkrétan említve a parlamentben legutóbb elfogadott jogsértő rendelkezéseket, így a sajtóbírálatot börtönnel büntető törvénykönyvi cikkelyeket, a szabad tájékoztatást megakadályozó titokvédelmi törvényt, a lakossági nyilvántartást megszigorító és a külföldiek rendőrségi bejelentését kötelezővé tevő intézkedést. Kucsma nem akar FÁK-szövetséget (MTI) Ukrajna nem támogatja katonai jellegű szövetség létrehozását a Független Államok Közösségének (FÁK) területén - nyilatkozta Leonyid Kucsma ukrán elnök a Zerkalo Nyegyelji című lapnak, amely hét végi számában közölte az interjút. Kucsma úgy vélekedik, hogy nincsen olyan globális fenyegetés, kihívás, vagy agresszió, amellyel szemben katonai szövetséget kellene kötni a volt szovjet tagköztársaságok között. Heves harcok Afganisztánban (MTI) Heves harcok dúltak tegnap is Afganisztán Iránnal határos területén, ahol a kormányerők és az ellenzéki tálibok nehézfegyverekkel lövik egymás állásait. Emellett folytatódik a tálibok előrenyomulása Kabul felé, amelyet a Burhanuddin Rabbani elnökhöz hű csapatok védelmeznek. MH-Brüsszel A belga parlament csütörtökön szavaz Willy Claes mentelmi jogának felfüggesztéséről. Drámai és maratoni ülés után ugyanis a belga parlament különbizottsága szombaton úgy döntött, hogy képviselői szavazásra bocsátja Willy Claes NATO-főtitkár ügyét. A különbizottságnak a legfőbb ügyész jelentése és az érintett meghallgatása alapján véleményeznie kellett, indokolt-e az egykori gazdasági miniszter bíróság elé állítása az Agusta-ügyben játszott szerepe miatt. A péntek reggeltől szombat hajnalig tartó ülés végén a titkos szavazás eredményeként a bizottság kis többséggel a parlament elé utalja a kérdést. A kommentárok eltérnek annak megítélésében, hogy a határozat a Claes elleni vádak igazolását jelenti-e, vagy inkább úgy értelmezhető, hogy a bizottság szerencsésebbnek véli, ha a NATO-főtitkár bíróság előtt tisztázza szerepét. A politikus újfent leszögezte: nem volt tudomása arról, hogy az Agusta és a Dassault fegyvercégek 1988-ban kenőpénzt fizettek a szocialista pártnak az állami megrendelések fejében (Claes a kérdéses időben a miniszteri tárca mellett a Flamand Szocialista Párt alelnöki tisztét is betöltötte.) Mindazonáltal már nem zárta ki, hogy a döntés NATO-karrierje végét jelenti. Mint egy interjúban célzott rá, „a főtitkári tisztségről való lemondásom egyike a lehetséges alternatíváknak”. A parlamenti különbizottság enyhébb határozatot hozott Guy Coeme egykori védelmi miniszter esetében. Engedélyezte ugyan a Legfelsőbb Bíróságnak a további vizsgálatot a Dassault-ügyben, de Coeme esetleges vád alá helyezéséhez nem járult hozzá - legalábbis egyelőre. A Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője szerint Willy Claes szerepe az Agustaügyben a belga belpolitikára tartozik - amit brüsszeli megfigyelők úgy értékelnek, hogy Washington továbbra sem ejtette a NATO-főtitkárt. Német és holland liberális párti politikusok szerint Claes pozíciója tarthatatlan, ahogy a holland VVD elnöke, Frits Bolkenstein mondotta: „a NATO nem engedhet meg magának egy Willygate-et”. • Gordon Tamás A parlament dönt Claes sorsáról KÜLFÖLD Rühe nem kíván NATO-főtitkár lenni Volker Rühe német védelmi miniszter szombaton határozottan cáfolta, hogy Willy Claes lemondása esetén ő lenne a NATO-főtitkári poszt egyik várományosa. A Der Spiegel című hetilap hétfői számában megjelenő - szombaton előzetesen közzétett - rövid beszélgetés szerint a német politikus közölte, hogy egyáltalán nincs szándékában elvállalni a megbízatást. „Egyértelműen közölhetem önökkel, hogy továbbra is a német politikai életben maradok-jelentette ki Rühe. A német Manfred Wörner NATO-főtitkár tavaly augusztusi halála után egyik lehetséges jelöltként emlegették Rühét. Az 53 éves német kereszténydemokrata politikus neve tavasszal is szóba került, amikor kirobbant a belga korrupciós ügy, amely a jelek szerint Claes távozásával járhat. Túszdráma Moszkvában MH-Moszkva Az Alfa elitkommandónak mindössze egy percre volt szüksége ahhoz, hogy lezárja a Kreml falainál szombat délután kezdődött, csaknem tíz órán keresztül zajló túszdrámát. A Hyundai gyár moszkvai jutalomúton tartózkodó dolgozói először azt hitték, hogy a Vörös tér tőszomszédságában álló autóbuszukat hatalmába kerítő álarcos támadó csak tréfál, és csak a figyelmeztető lövés leadása után döbbentek rá, hogy az életükről van szó. Az orosz hatóságok rövid időn belül körbevették az autóbuszt, amelyen a támadás pillanatában 24 turista, két utaskísérő és az orosz sofőr tartózkodott. A terrorista egyes források szerint először harminc-, majd tíz-, később pedig egymillió dollárt és szabad elvonulást követelt az egyik moszkvai reptérre, ahol - állítása szerint - bűntársa már várta a csapatot. A hatóságok azóta kiderítették, hogy a társról szóló történet egyszerű blöff volt. A túszok elmondása szerint a támadó pisztollyal fenyegetőzött, és egy házilag készített gyújtószerkezettel fegyverkezett föl. Magatartásából kiderült, hogy nem profi, először azt gondolták róla, hogy észak-koreai, de a dél-koreai követség munkatársa, aki részt vett a tárgyalásokon, azt mondta, hogy a terrorista számára ismeretlen akcentussal, de oroszul beszélt. Az éjszaka során, két lépcsőben, csaknem egymillió dollárt adtak át a túszszedőnek, aki a pénz átvétele után elengedte a túszok jelentős részét, mindössze öt turista maradt a buszban. Helyi idő szerint vasárnap reggel három óra körül a különlegesen kiképzett egységek megrohanták az autóbuszt, rövid tűzpárbajban sértetlenül kiszabadították a foglyokat és megölték a magányos terroristát. A halottnál nem voltak iratok, a hatóságoknak még nem sikerült megállapítani a személyazonosságát. A fogolyszabadító akciót a helyszínen kísérte figyelemmel Jurij Luzskov polgármester, a Föderális Biztonsági Szolgálatot vezető Barszukov tábornok, illetve az elnöki biztonsági szolgálat parancsnoka, Korzsakov. Ez utóbbi számára valószínűleg kellemetlen perceket okozhatott a példátlan eset, hiszen az ismeretlen fegyveres a város szívében, a Kreml szolgálati bejáratától mindössze pár száz méterre ejtette túszul a busz utasait, ott, ahol napközben az ország nagyjai közlekednek fekete autóikon. Oroszország vasárnap megválasztott szépségkirálynője sem gondolhatta, hogy első nyilvános szereplésére a Vörös téren kerül sor. A 17 esztendős Jelena Bazina fejére még alig tették föl a koronát, amikor úgy döntött, hogy lenyűgöző szépségével megpróbálja lefegyverezni a banditát. Azonnal a helyszínre sietett, hogy segítséget nyújtson, de úgy látszik, a kommandósok jobban bíztak a lőfegyverekben, mint a női gyengédségben. A turisták jól vannak, és folytatják a jutalomkirándulást. Az út következő állomása a Vörös téren 1987-ben sikeresen landolt Mathias Rust hazája, Németország. • Molnár János A moszkvai túszejtővel kommandósok végeztek FOTÓ: MTI ■•. . ' X-:'' ■ ' ' ' ■ ' ' , ' • ' ' •. , ■ . ■: ' ■ V. ' , Bécsi búcsú - forgatókönyv szerint Szakítópróbának bizonyult a bűvészkedés a számokkal az osztrák költségvetési vitában. Formailag csupán néhány milliárd schillinges rés betöméséről nem tudtak megegyezni a koalíciós partnerek az arányos társadalmi teherviselést hirdető szociáldemokraták (SPÖ) és a jótékonykodásnak, az állami pazarlásnak hadat üzenő néppártiak (ÖVP). Valójában a néppárt megelégelte a másodhegedűs szerepét. Küzdelem a kulisszák mögött Az ÖVP kulisszák mögötti küzdelmében az ambiciózus alkancellárnak a jelek szerint néhány hónap alatt sikerült elfogadtatnia, hogy pártjának végre ki kell lépnie a szociáldemokraták árnyékából, s az előrehozott választásokon a néppárt számára kedvezően módosulhatnak az erőviszonyok. Wolfgang Schüssel va banque-ot játszott, mivel pártjának - a koalíciós válságot megelőzően - valamelyest javuló népszerűségi mutatója, egyidejűleg a szociáldemokraták lecsúszása még nem garancia arra, hogy az ÖVP valóban az első helyen végez, ha decemberben az urnákhoz szólítják a választópolgárokat. S ha be is válna a pártelnök számítása, a legtöbb szavazat a kancellári tisztséghez talán elegendő, a kényelmes kormányzáshoz azonban kevés. „Beosztottként” a szociáldemokraták vélhetően nem dolgoznának a koalícióban, Schüssel tehát kisebbségi kormányzásra kényszerülne, vagy pedig - ami rendkívül kedvezőtlen fordulatot jelentene az osztrák politikában - rászorulna a néppártot régóta a kiugrásra biztató Jörg Haider jóindulatára. Nem lenne meglepő, ha a szabadságpárt hataloméhes vezére átmenetileg sem érné be azzal, hogy a kisebbségi kormányzat esetenkénti parlamenti támogatásáért nagy árat fizettessen a néppárttal. Kevesellné, hogy apránként kerüljön közelebb idegenellenes, az európai együttműködés jelenlegi formáját elutasító programja megvalósításához. Koalíciós társként viszont a Haider vezette szabadságpárt óriási felzúdulást okozna a demokratikus értékek védelmére felesküdött Európában, s persze a tengerentúlon is. Kurt Waldheim elnöksége idején már bebizonyosodott, hogy politikusok múltja egy egész országra árnyékot vethet. Aki pedig, mint Haider, a harmadik birodalommal vállal eszmei közösséget - még ha „csak” Hitler munkaügyi politikájában talál is dicséretes elemeket - aligha remélheti, hogy a nemzetközi színtéren szívesen állnak szóba vele. A szociáldemokraták most rossz helyzetből startolnak. Az alacsonyabb jövedelmű rétegek őket okolják az idei költségvetési megszorításokért, azért, hogy a családi pótlékot, a betegek otthoni ápolására fizetett összeget többé nem igazítják az inflációhoz. Az európai uniós csatlakozástól a lakosság az élelmiszerárak drasztikus csökkenését várta, ami nem következett be. A gazdák is csalódottak: bevételeik csökkenését ugyan a brüsszeli, illetve a bécsi kasszából ellensúlyozzák, de tavasz helyett csak ősszel jutnak a pénzükhöz. Megkongatták a vészharangot Ebben a hangulatban kezdődött az újabb kötélhúzás a Vranitzky kancellár vezette SPÖ és az ÖVP között a jövő évi takarékoskodás miatt. Szakemberek megkongatták a Vészharangot, amikor a kiadások és a bevételek várható alakulásából kiszámították, hogy a jövő évi költségvetés hiánya a tervezett 93 milliárd schillinget 50 milliárddal haladná meg. A kormányzat ezúttal is bízhatott a több évtizedes olajozott rendszerben, a szociális partnerek belátásában, megegyezési készségében: munkaadók és munkavállalók közösen tették le az asztalra javaslatukat a deficit csökkentésére. A szociáldemokraták szerint ezek után már csak 5-10 milliárdos hiányt kellett volna pótolni, míg a néppárt 15-20 milliárd schilling megtakarítását tartotta elkerülhetetlennek. A költségeket nem lehet a bevételek növelésével fedezni, az aktív keresők nem terhelhetők tovább - vallotta Schüssel pártja -, hanem a kiadásokat kell megnyirbálni. Konkrét elképzelésekkel is előrukkolt: változtassanak a korkedvezményes nyugdíj nagyvonalú szabályozásán. Ausztriában átlagosan 57 éves korukban vonulnak nyugdíjba a munkavállalók, a fővárosban pedig, ahol különösen magas a köztisztviselők aránya, átlagosan 53 évesen élvezhetik a nyugellátást. Az átképzésre, az idősebb munkavállalók foglalkoztatására fordított pénz csökkentésével további 5 milliárd schillinget akart megtakarítani a néppárt. Leépítéseket szorgalmazott az állami alkalmazottak körében: például emelni akarta a tanárok óraszámát, s ily módon karcsúsítani a tantestületeket. Ezzel szemben a szociáldemokraták a nagygazdák szubvencióját, a honvédelmi költségvetést faragták volna le, és a vállalkozók költségleírását korlátozták volna. (Konkrétan a személygépkocsiként használt, de szállító járműként elszámolt kocsikról volt szó.) A varázspálca nem segít Varázsütésre a költségvetési hiányt nem lehet eltüntetni - ebben egyetértett a két kormánypárt. De míg a konzervatív koalíciós partner a szociális rendszer átalakítását sürgette - csak a legrászorultabbakat akarta támogatni, a visszaélésekkel szemben pedig határozott fellépést követelt -, az SPÖ ragaszkodott a szociális vívmányokhoz, többi között az öthetes szabadság, az ingyenes felsőoktatás fenntartásához. A kedvezményes nyugdíjkorhatár fokozatos emeléséről, a színlelt betegség büntetéséről, és más vitatott programpontokról is kompromisszumot köthetett volna a kilencéves közös kormányzásban egymáshoz csiszolódott két szövetséges. Gazdaságfilozófiájuk eltérő vonásai ellenére is megtalálták volna az államháztartás rendbetételének elfogadható módját. A szakítás előestéjén a szociáldemokraták gazdasági szóvivője, Ewald Novotny azt fejtegette magyar újságíróknak, hogy szigorúan gazdasági szempontból nincs semmi ok a koalíció felbomlására. Minden a néppárt politikai akaratán, néhány ember személyes ambícióin múlik. A fejlemények tanúsága szerint hiányzott az akarat. A szociáldemokraták számára még kínálkozik kiút, mivel a választásokon várhatóan a kis ellenzéki pártok - a zöldek és a Haider pártjából kivált Liberális Fórum - is megerősödhetnek, elméletileg segítő kezet nyújthatnak az SPÖ-nek. De ehhez beidegződött gyanakváson kellene felülkerekedni, az elutasító magatartáson változtatni, mindenekelőtt Vranitzky kancellárnak. Az új hármasnak egyelőre még nyomokban sincsenek meg a gyökerei. • Karcagi Katalin * f ■iáii SSl ' ... ' \ ■ ' m v*^SufJO*?« RmhMI *85*933*^5*5*3*» cW? v SS hSXBHh Hl g / tStKmtBKSBmSS gSaBSIKSSraSS sí' ' „VvM. . Sa 981 8 * H 9 HHHHr mmmmmm mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm msmm mára mmmmmmmmmmmmmmmm.-ííí.? rag Mfiragnramn immmmsmt \raHragrat 1995. OKTÓBER 16., HÉTFŐ Megvonták a bizalmat a török kormánytól MTI______________________ Törökországban Tansu Ciller kisebbségi kormánya vasárnap elvesztette a vele szemben kezdeményezett bizalmatlansági szavazást az ankarai parlamentben. A 450 tagú parlamentben 190-en támogatták, 230-an pedig a kormány ellen szavaztak. A 49 éves Tansu Ciller, aki 1993. júniusi kinevezése óta országa első női miniszterelnöke volt, a vasárnapi szavazást követően le kell hogy mondjon. A helyi törvények értelmében az államfő joga kinevezni azt a személyt, aki új kormányt alakíthat. Tansu Ciller vasárnap este közölte: azt fogja javasolni a parlamentnek, hogy december 24- én tartsanak előrehozott törvényhozási választásokat. (A következő választásokat 1996 októberében kellene tartani Törökországban.) Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi: Ciller 10 napig egy kisebbségi kormány élén állt, miután szeptemberben szétesett az addigi koalíció a miniszterelnök szigorú gazdaságpolitikája miatti ellentétek következtében. A parlamenti szavazást megelőző órákban Ankarában mintegy 10 ezer munkavállaló vonult fel a miniszterelnök lemondását követelve, IMF-ellenes jelszavakat skandálva. A demonstrálók szerint a Nemzetközi Valutaalap tehető felelőssé azért, hogy a kormányfő nem egyezett bele béreik 16,7 százaléknál nagyobb mértékű emelésébe. Törökországban 91 százalék körüli az éves infláció. Bíróság elé kerül Silvio Berlusconi MH-Firenze Olaszországban szombaton bombaként robbant atin Silvio Berlusconit bíróság elé állítják. A vád szerint „lehetetlen, hogy ne tudott volna” a tulajdonában lévő óriásholding, a Fininvest „feketealapjairól”, illetve arról, hogy ezeket a pénzeket hatósági személyek megvesztegetésére használták fel. A Forza Italia vezetője még aktív miniszterelnök volt, amikor múlt év novemberében hivatalosan is rákerült a korrupciós ügyekben nyomozó milánói vizsgálóbírók gyanúsítottjainak listájára. Számos tanúvallomás és tárgyi bizonyíték szerint a Fininvest négy ízben, összesen mintegy 250 ezer dollárt fizetett ki a pénzügyőrség tisztjeinek azért, hogy enyhítsenek az ellenőrzések szigorán. A hatóságok megvesztegetésében minden jel szerint Paolo Berlusconinak, a politikus-vállalkozó öccsének is aktív szerepe volt, Silvio Berlusconi ellen az eddigi hírek szerint egyelőre nincsenek tárgyi bizonyítékok. A miniszterelnök-vállalkozó viszont minden jel szerint igen szoros kapcsolatban állt öccsével és vállalatbirodalma vezetőivel. Paparella bíró ezek hatására engedett a vizsgálóbírók érveinek, és minősítette Berlusconit vizsgált személyből immár vádlottá. A tárgyalás január 17-én kezdődik Milánóban. „Mindez már tavaly novemberben meg volt írva” - mondta Berlusconi a bejelentés után. Az üzletember szerint kétségtelenül egy személye ellen irányuló összhangolt politikai akcióról van most is szó. Az állítólagos „összeesküvés” részesei lennének természetesen a baloldal, valamint az általuk irányított bírák és újságok, s maga Scalfaro államelnök is. A bírósági tárgyalás kezdetének időpontja ugyanis egybeesik az olasz választási kampány startjával, Berlusconi viszont úgy nyilatkozott: a vádemelés sem tántorítja el attól a szándékától, hogy pártja élén megszerezze a miniszterelnöki posztot. Berlusconi politikai szövetségesei szombaton egytől egyig szolidaritásukról és teljes támogatásukról biztosították a jobbközép politikai pólus vezetőjét. Kijelentették, hogy nem látnak okot miniszterelnök-jelöltjük személyének újragondolására. Ugyanígy, a baloldal politikusai is leszögezték, hogy a szombati hírekből nem akarnak politikai tőkét kovácsolni. • Petőcz György Silvio Berlusconi Gyilkolt a Hezbollah MH-Tel-Aviv Hat izraeli katona meghalt, egyet súlyos sebesülésekkel kórházba szállítottak tegnap reggel a dél-libanoni biztonsági övezetben, amikor egy távolról irányított bomba robbant fel a térségben. Az izraeli légierő helikopterei a támadást követően folyamatosan bombázták a terrorcselekményt magára vállaló Hezbollah állásait, a szárazföldi erők egységei és a páncélosok pedig átlépték az izraeli-libanoni határt. A Földközi-tengeri hadiflotta is elindult Libanon irányába. Jichak Rabin miniszterelnök és védelmi miniszter rendkívüli ülésen tárgyalt a hadsereg vezető tábornokaival az izraeli katonaság további teendőiről. A Hezbollah titkára tegnap délután bejelentette, hogy harcuk a szent háború, a Dzsihad kiterjesztése felé halad, amelynek vállalása minden igaz hívő mindennapi feladata a hitetlen cionista agresszor, Izrael ellen. Az izraeli ellenzéki pártok képviselői azt követelik a kormánytól: hozzon döntést arról, hogy a hadsereg az Izraeltől eddig megszokott erővel szüntesse meg az ellene történő folyamatos támadásokat. Ebben az évben huszonnégy izraeli katona halt meg a dél-libanoni biztonsági övezetben, közülük kilencen az elmúlt három nap alatt. • Mérő Miklós