Magyar Hírlap, 1995. november (28. évfolyam, 256-268. szám)

1995-11-08 / 262. szám

6 HO sho A síelés veszélyes „üzem” A felkészüléssel milliárdokat takaríthatnánk meg Hazánkban az utolsó néhány év­ben az alpesi síelés a labdarúgás után talán legnépszerűbb tömeg­sporttá vált. A téli hónapokban tíz- és tízezrek kerekednek fel, hogy néhány napig hódoljanak kedvenc sportjuknak. Sajnos, hegy- és hó­viszonyaink miatt síelésre jórészt csak hazánk határain túl nyílik le­hetőség, kinek-kinek pénztárcája engedte helyen és ideig. Sajnos sí- és szabadidősport - kultúránk alacsony színvonalának köszönhetően évente a mintegy 500 000 kisebb-na­­gyobb sérüléssel kénytelen befejezni a rég várt síszünetet. A sérülések döntően a nem megfelelő felkészülések, a rossz kondíciónak következményei - s csak kisrészt okolható a rosszul beállított síkö­tés, a nem a sítudáshoz alkalmazkodó fel­szerelés, illetve egyéb, rajtunk kívülálló tényezők: a pálya minősége, az időjárási viszonyok, stb. Külföldi és hazai adatok sora bizonyít­ja, hogy az alpesisízés közben elszenve­dett sérülések tartós, akár maradandó egészségkárosodást okozhatnak. A sérü­lések kezelése egyaránt nagy anyagi ter­het ró a sérültre, családjára és a társada­lomra. Félmillió hazai sízővel számolva a ná­lunk jóval fejlettebb síkultúrájú országok (USA, Ausztria, Ausztrália) baleseti rátá­jánál (1,5-4%) alig többet véve is a fenti közel 30 000-es baleseti számot kapjuk. Elfogadva azokat az adatokat, hogy még a mai, korszerű felszerelések mellett is a balesetek több mint 50%-a végtagi sérülés (térd-, lágyrészsérülés, törés), és egy ilyen sérülés átlagos gyógytartama 6- 8 hét. Tizenötezer sérült esetén ez 30 000 fo­rint táppénzátlaggal számolva 675-900 millió forint, amihez az orvosi ellátás újabb 630 millió forintos kiadása jön. Ez a rövid számítás is azt támasztja alá, hogy össztársadalmi szinten a síbalesetek mil­liárdos nagyságrendű terhet jelentenek! Külföldi tudományok a balesetek okait elemezve messze magasan az edzetlensé­­get tartják fő oknak. Az 1989-es német balesetek vizsgálatánál 89%-ban­­ talál­ták a sérülteket alultrenírozottnak. Hazai viszonyok között csak 60- 70%-os kondícióproblémával, felkészü­letlenséggel számolva is érthető, hogy a síelésre történő felkészülés széles körű el­­terjesztésével, kis befektetéssel igen jó eredmény remélhető. A baleseti szám 50%-os csökkenése - 7500-zal kevesebb alsóvégtagi sérülés - 10 napos kórházi ápolás esetén is 40-60 000 ápolási nap megtakarítást je­lenthet, s a jobb kondíciójú síelők sérülé­sei is érthetően a könnyebb, akár am­bulanter ellátható esetek irányába tolód­nak el. A síszezon kezdete előtt legalább 6-8 héttel kezdett speciális felkészülés - a sí­gimnasztika - a leginkább veszélyeztetett alsó végtagi és törzs - hasizomzat meg­erősítésével­­, nyújtásával, a térd- és csí­pőízület lazításával drasztikusan csök­kentheti a baleseti számot! Összefoglaló munka hiányában eddig ki-ki jórészt külföldi szaklapokból tudta összeollózni a felkészítő gyakorlatsoro­kat. Tavaly novemberben jelent meg elő­ször a Sígimnasztika videokazetta, amely a kezdettől a haladó szintig tartalmaz gyakorlatsorokat. A videó adta lehetőség­gel élve ezután már csupán elhatározás kérdése, hogy az egyébként mozgásigé­nyes síelő saját vagy mások kárán felis­merve a felkészülés jelentőségét, napi 10- 15 perces gyakorlással síelését veszélyte­lenebbé, élvezetesebbé teszi-e! Az iskolai sítáborokra való felké­szüléshez még olyan helyen is jelentős se­gítséget nyújthat, ahol szakképzett síokta­­tó-testnevelő vezetésével rendezik a tá­bort, hiszen már hónapokkal korábban megkezdhetik a diákok a felkészülést akárcsak heti 2 alkalommal. Az iskolai felkészítés a nagy számú síe­lő iskolásgyereken keresztül a szülők felé is tudatosíthatja a felkészülés szükségessé­gét, valamint lehetőséget teremthet a ka­zetta hatásának mérésére, részben kondíci­ótesztekkel, részben pedig a baleseti sta­tisztikák összehasonlításával (hasonló ko­rú, kazettával felkészült és külön nem fel­készített csoportok esetében). A megjelenés óta igyekeztünk széles körben népszerűsíteni kazettánkat az isko­lákban, ahol rendkívül nagy iránta az ér­deklődés - tájékoztat dr. Héjj Gábor reu­­matológus, a Sígimnasztika videokazetta egyik készítője. Publikációkat közöltünk róla a Köznevelésben, a Hírlevél című szaklapban. Bár kezdettől 30%-os árked­vezménnyel árusítottuk, még így is csak kevés iskola engedhette meg magának a kazetta megvásárlását. Pedig az lenne az ideális, ha minden álta­lános és középiskola testnevelőjéhez eljut­hatna most, még időben, hogy szakszerűen megkezdhessék a gyerekek felkészítését. Sz. K. Meglepő árak a Klauzál téren A jó csizma is lehet olcsó! A tél nem csak maradéktalan öröm, legfeljebb a gyerekeknek az. A szülők aggodalommal várják a havat, mert ha hó, akkor nem­csak szánkó és sí, hanem hótapo­só és bakancs is. És éppen ebből van a gond. Ma már egy valamire­való téli lábbeli ára megközelíti a hazai havi átlagkeresetet. Ezért is keltett nagy feltűnést a környé­ken, hogy október 16-án megnyílt egy olyan csizma- (és cipő-) diszkontbolt a Klauzál tér 13. szám alatt, ahol hihetetlen árcédulák láthatók a kirakatban. Bent az üzletben pedig a méltányos árhoz képest igen jó minőségű csizmák, bakancsok, hótaposók. Amint az később kiderül, ez nem szemfényvesztés. A jó is lehet olcsó. Az üzlet tulajdonosa, Tóthfalusy Erika igazolja, hogy a bolt megnyitása óta egy­más kezébe adják a kilincset a vásárlók. Ugyanis sem a környéken, sem a távoli, egykori KGST-piacokon nem találni az ittenieknél jobb és olcsóbb csizmát, ba­kancsot, hótaposót. Ezért önként adódik az első kérdés, ezt hogyan csinálják?­­ Sikerült olyan beszerzési forrásokat ta­lálnunk, amelyek hosszú távon is ellátnak bennünket ezekkel a kiváló minőségű téli lábbelikkel. Ráadásul olyan kereskedőpart­nerekre bukkantunk, akik hozzánk hason­lóan nem a kis forgalom - nagy haszon el­vét követik, hanem éppen az ellenkezőjét. Mert folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy az embereknek egyre kevesebb pénze jut ci­pőkre, csizmákra, ám azokat időnként még­is meg kell venni — például a gyerekeknek, akiknek nem tilthatja meg a szülő, hogy ne nője ki a tavalyi hótaposóját. Mivel mi is, itt a boltban, és kereskedőpartnereink is ala­csony árréssel dolgozunk, ezért tudunk ilyen kiváló minőségű termékeket ajánlani. Igyekszünk sokfélét is kínálni, nagy válasz­tékot tartani az egyébként kisszériás csiz­mákból, hótaposókból, bakancsokból. Hogy az olcsó árnak ez a kereskede­lem- és üzletpolitika az oka, és nem a rossz minőség, arról meggyőződhet az, aki betér a boltba. A bébicipőtől a 47-es férfiméretig mindenből van minden. A most női divatos bakancsok közül is sok­féle közül lehet választani: bélelt bakancs és elegáns, magas sarkú, valamint egy új­donság, a fregoli bakancs: télen lábtyűvel hordható, tavasszal és ősszel anélkül. Ezenkívül formabontó hótaposók is kap­hatók, amelyek talpa egybeöntött, és nem olyan bumfordiak, mint a régebben kap­hatók. Különösen sokan keresik a gyerek­csizmákat, bakancsokat. Ezek ára 1590 forintnál kezdődik és 2144-ig megy föl,­­ de ezek már bundabélésesek, impregnált, vagyis víztaszító anyagból készültek. Kü­lön kapható fiúknak és lányoknak való, igazán szép színekben. A férfiak ma már nem szívesen horda­nak csizmát - állítják a kereskedők -, mert ha tárgyalásra indulnak, az elegáns öltönnyel nem igazán harmonizál egy láb­szárközépig érő csizma. De készülnek már olyan elegáns cipők, amelyek garan­táltan illenek bármilyen elegáns öltözék­hez, de talpukat úgy alakították ki, hogy azok nem csúsznak, hóban, latyakban is hordhatók. Van közöttük bundabélelt bőr, ami kifejezetten elegáns, de a téli sportok hívei is megtalálhatják a hagyományos hótaposókat 3000 forint alatti áron, pon­tosan 2652 forintért. A női hótaposók pe­dig 2430 forintba kerülnek. A bolt nyitása után rövid ideig volt slá­ger az, a férfiak részére készült bőrcsiz­ma, amelyet 2880 forintért árultak. De nem sokáig volt mit. Ezeket a darabokat az utcáról betérő első vásárlók elvitték, így aztán nem maradt a kiskereskedők­nek. A Klauzál téri boltban ugyanis nem­csak egyéni vásárlókat szolgálnak ki - ottjártunkkor egy vevőnek a kívánságára rendeltek különleges cipőt a gyártótól, olyan színben és méretben, amilyenben kívánta -, hanem az ország minden tájáról érkező kiskereskedőket is. Ha ők is köve­tik a Tóthfalusy csizmadiszkont üzletpoli­tikáját, akkor előbb-utóbb a hóval együtt az árak is esni fognak... Sz. K. A MAGYAR HÍRLAP MELLÉKLETE • 1995. NOVEMBER 8., SZERDA A MAGYAR HÍRLAP MELLÉKLETE • 1995. NOVEMBER 8. SZERDA A téli sportok rövid története Már a rómaiak is... A téli sportok szerelmesei a versenyek kialakulásával ismerkedhetnek meg összeállításunkban. A hó adta lehetősé­gekkel csak most barátkozók számára ezenkívül a sportok közötti eligazodást szeretnénk megkönnyíteni. A Sport­lexikon anyagából merítő összeállítás­ban a hagyományos ágak mellett né­hány kevésbé ismert sport is szerepel. SÍZÉS A rénszarvastenyésztő finn-ugor pásztornépek alakították át a csak cammogásra alkalmas tojás­­dad alakú, az ember elsüppedését megakadályo­zó hótalpat fából hasított és hajlított sílécre, a csordák őrzése ugyanis nagy mozgékonyságot követelt. A finn-ugor sí Karéliában, majd Skan­dináviában is elterjedt. A legrégebbi, i. e. 2500 körül készített sítalpat Svédországban találták egy tőzeglápban, hossza 1,1 méter, szélessége 20 centiméter körüli. Norvégiában mintegy 4000 éve két méternél is hosszabb sítalpakon siklottak. Európa nagyobb része azonban nem figyelt fel az északiak sajátos közlekedési eszközére mindaddig, amíg Nansen norvég sarkutazó 1890-ben megjelent Sítalpakon Grönlandon át című könyvének sikere nem kapta szárnyra. A sízés főbb állomásai közé lehet sorolni az első világháborút is, hiszen a harcokat a hegyek kö­zött is vívták, ezért több száz síoktatóra volt szükség. A tömeges síoktatáshoz nagy sorozatú felszerelésgyártásra volt szükség. A sok ezer éves sízés egy-két évtized alatt meghódította a világot, versenysporttá, szakágakká fejlődött. A síversenyek két fő kategóriája: az északi síverse­nyek és az alpesi versenyek. ÉSZAKI SÍVERSENYEK Az északi síversenyek versenyszámai: futóver­senyek, ugróversenyek, északi összetett verseny és a biatlon (sílövészet). A legrégebben kialakult ága a sífutás, Norvégiában már 1767-től rendez­tek katonai sífutóversenyeket, Oslóban 1862- ben már sífutó egyesület is működik. A téli olim­piák műsorán kezdettől fogva szerepel, nemcsak a versenyzésnek, hanem a sítúrázásnak is a futás a megalapozója. Az olimpiák leghosszabb sífu­tószáma a férfi 50 kilométeres verseny. A síugrást ugyancsak Norvégiában kezdték el űzni. Az első épített versenysáncon 1879-ben, Oslóban 10 ezer néző - köztük a király - jelenlé­tében rendeztek versenyt. Az 1950-es évek ele­jén a hóval borított, gondosan előkészített sán­cok pótlására kidolgoztak egy műanyag szőnye­get, amelyet a sánc teljes hosszára telepítenek. Eleinte csak edzésre használták, később már ver­senyeket is rendeztek az igelit borítású sánco­kon. A síugrás világcsúcsa a férfiaknál 194 mé­ter, ezt 1987-ben ugrotta Andreas Felder osztrák versenyző Planicában. A nők rekordja 110 mé­ter, a finn Tiina Lehtola szállt ilyen messzire Ru­­kában. A sífutás és az ugrás kombinációja az északi összetett verseny. Ez a versenyszám 15 kilomé­ter futásból és három ugrásból - a két jobbat ér­tékelik - áll. Két egymást követő napon rende­zik, az ugrással kezdve. Természetesen ez a szám is norvég eredetű. Sífutásban és sílövészetben mérik össze tudá­sukat a biatlonisták. A biatlon (sílövészet) az egyik legfiatalabb versenyág, svéd javaslatra ke­rült be az 1960-as téli olimpia programjába. ALPESISÍVERSENYEK Az első világháború következtében elszegénye­dett alpesi országok fő bevételi forrása az ide­genforgalom lett ezért igyekeztek minden újítást bevezetni. A téli üdülés és a havas sportok fej­lesztése így előtérbe került. Az Alpok lejtőin meghonosodott a lesiklás, majd a műlesiklás. Az alpesisíversenyek versenyszámai: lesiklás, mű­lesiklás, óriás-műlesiklás. A lesiklás 1948 óta szerepel önállóan az olim­pián. A Bonnet nevelte franciák - elősorban Killy - vezérletével lett gyilkosan veszedelmes szám, sebességőrület lett jellemző a számra. A száguldás megjelenésével egyre inkább elkülö­nült a lesiklás az inkább technikai jellegű műle­siklástól. A férfiaknál Michel Prüfer tartja a szá­guldás csúcsát 223 kilométeres sebességgel, a nőknél Tarja Mulari 214 kilométeres rekord­gyorsaságot ért el. Mindketten 1988. április 16-án állították fel a csúcsot Les Arcsban. Arnold Lunn, Svájcban élő angol tanár 1920- ban kezdeményezte a kapuk közötti sízést, egy évvel később ő rendezte az első hivatalos ver­senyt is, kifejlesztve ezzel a műlesiklást. Az óriás-műlesiklás a lesiklósebességet ötvö­zi a kapuk követelte mozgékonysággal. NEM OLIMPIAI VERSENYSZÁMOK A különleges hosszútávú sífutó- és túraverse­nyek eredete régi. Fogadásos futóversenyen 1884-ben 220 kilométeres távon versenyeztek, a győztes 21 óra 22 perces idővel nyert. A svéd Vasa versenyeken - a dán megszállók felett ara­tott győzelem emlékére - 85,8 kilométeren ver­senyeznek. Az indulók számát korlátozni kellett a ’70-es években, ugyanis 10 ezernél többen sze­rettek volna részt venni a versenyen. Rendkívül látványos verseny a párhuzamos műlesiklás, amelyet lehetőleg egyforma, egymás mellett épített két műlesikló pályán bonyolítanak le. A versenyzők egyszerre indulnak, majd a kö­vetkező menetre pályát cserélnek. Egyenes vonalú lesiklás a megfelelő pályán, a lehető legnagyobb sebesség elérésére. Ez a gyor­sasági lesiklóverseny célja. A világcsúcs már messze a 200 kilométeres sebesség felett jár. A sí-tájfutó versenyek általános szabályai meg­egyeznek a tájfutás versenyszabályaival, a kü­lönleges szabályokat az egyes versenykiírások tartalmazzák. A hivatásos síoktatók bemutatóiból, trükkjei­­ből állították össze a síakrobatikát. Versenyszá­mai: síbalett (egyenletes pályán egyéni és páros gyakorlatok bemutatására zenére), hot-dog (rendkívül meredek és buckás, ugratókkal is ne­hezített pályán hajmeresztő iramban és terepug­rásokkal kell lesiklani, a szaltó azonban tiltott) és az ugrás (két vagy három sáncon egymást köve­tő ugrások bemutatása)i­gén korcsolyáztak. Az első versenyt 1871-ben rendezték, 24 évvel később pedig már férfi Euró­­pa-bajnokságot tartottak a fővárosban. A korcso­lyázás számára a városligeti műjégpálya 1926-os átadása jelentett újabb lendületet. Ez volt Európa második műjégpályája. MŰKORCSOLYA A korcsolyázásból a XVIII. században alakult ki Angliában. Ebben nagy szerepe van az első jég­­sportegyesület, az Edinburgh Skating Club 1742-es alapításának, illetve Robert Jones angol tüzérhadnagy 1772-ben megjelent műkorcsolyá­zásról szóló könyvének. A műben már már több kötelező gyakorlat (ív, nyolcas, kígyóvonal, hár­mas) leírása szerepel. Az első versenyt 1763-ban tartották, a világversenyeken eleinte osztrák, né­met, skandináv és orosz versenyzők vettek részt. Az első valódi műjégpályát a londoni Glacia­­riumban nyitották meg 1876-ban. Az 1924-es el­ső téli olimpia megrendezése előtt műkorcsolyá­zást az 1908-as és az 1920-as nyári olimpia mű­sorára is felvették. Magyarország - igazi fedett műjégpálya hiánya ellenére - számos világ- és Európa-bajnokkal büszkélkedhet, főleg az első világháború előtti évekből. Legutoljára a Re­­gőczy, Sallai kettős térhetett haza aranyérem­mel, 25 évvel ezelőtt. JÉGKORONG A játék eredete bizonytalan, valószínűleg az Indiában játszott gyeplabda az őse. A század elején még két játékot is játszottak jéghoki el­nevezéssel. Az egyiket, amelyet labdával ját­szottak bandynek, míg a koronggal játszott já­tékot koronghokinak, vagy eredetére utalva ka­nadai hokinak nevezték. A bandyt Angliában fejlesztették ki, innen került a kontinensre. Az északi államokban ma is játsszák, de népszerű­sége csökken. A szájhagyomány szerint a mai jégkorong bölcsője a Kanadában található William erőd. A múlt század végén egy téli napon az erőd pa­rancsnoka seprőkkel küldte ki katonáit a jeges, havas udvar megtisztítására. A katonák munka közben egy fadarabot ütögettek egymásnak, majd két csoportra oszolva már mérkőzéseket is játszottak. Az erőd falai közül hamar kilépett a játék, a fadarabot gumikorong váltotta fel, a játé­kos pedig korcsolyát csatoltak lábukra. A Kana­dai Amatőr Szövetség csapatai 1891-ben már bajnokságot játszottak. Európában a századfor­dulón a londoni jégpalotában mutatkozott be a játék. A jégkorong 1920-ban még a nyári olim­pián szerepelt, de a későbbi játékokon már a téli olimpia számai közé tartozik. SZÁNKÓ A szánkózást már a kőkorszakban ismerték emberek és terhek szállítására. Közlekedési esz­közként a világ minden táján ismert volt és kü­lönböző anyagokból (fa, állati csont, majd fém) készült. Az első szánkóversenyt 1883-ban a Davos és Klosters közötti 4 kilométeres pályán rendezték. Olimpián csak 81 évvel később, 1964-ben izgulhattak szánkóversenyeken. Fér­fiak egy-, illetve kétüléses, a nők csak egyszemé­lyes szánkókkal versenyeznek. BOB A szánkózás egyik versenyága, különlegesen kiképzett jeges pályán. Először a múlt század végén kísérleteztek a létrehozásával. Angol turisták St. Moritzban elégedetlenek voltak az akkori hosszú, alacsony és viszonylag lassú svájci szánokkal, ezért különlegesen kiképzett pályákat kezdtek építeni, majd a szánokat is a pályához alakították. A speciális szánok azon­ban ekkor még nem váltak be, nagy sebessé­gük és kis terhelésük miatt gyakran csak ko­moly sérülésekkel úszták meg a kísérletezők a szánok kipróbálását. A balesetek elhárítása ér­dekében megnehezítették a szánokat, sőt kü­lön súlyokat is raktak rájuk. Ezekkel a szánok­kal 1898-ban versenyeztek először. Akkor a csapatnak még öt tagja volt, a csapatban köte­lezően két nőnek is szerepelnie kellett. A ma használatos bob közvetlen elődjét 1904-ben próbálták ki. Az azóta kifejlesztett bobok elérhetik akár a 160 kilométeres sebes­séget is. Az első Európa-bajnokságot 1914-ben rendezték meg, világbajnokságot 1927-ben tartottak. Téli olimpián 1924 óta szerepel. JÉGTEKE (CURLING) Skót eredetű játék, amelynek célja a pályán ki­jelölt körökbe eljuttatni a 18 kilogrammos ko­rongokat. A korong jobb csúszása érdekében a játékosok söprűvel tisztogatják a jeget a ko­rong előtt vagy havat kotornak a jégre, hogy fékezzék az útját. Haszán Zoltán GYORSKORCSOLYA A korcsolya egyik ága. A korcsolyázást kezdet­leges formában már 2 ezer évvel ezelőtt is űzték, igazán népszerűvé azonban Hollandiában vált a XVII. század körül. A befagyott csatornákon eleinte a a cipőkhöz szíjakkal erősített csontokon és hosszú, hegyes bot segítségével közlekedtek, később a csontokat fába erősített vaspengékre cserélték. A korcsolya hódítóútja a XVIII. szá­zadban kezdődött, egyre népszerűbb lett Angliá­ban, Nyugat-Európában, majd elterjedt a XIX. századra az Egyesült Államokban is. Egyenes, illetve U alakú pályákon egyre több versenyt rendeztek, így előtérbe került a gyorsaság, töké­letesedett a korcsolya formája. A mai verseny­­korcsolyák elődjét, az első korszerű, vékony acélpengéjű korcsolyát 1880-ban Paulsen készí­tette el. A norvég korcsolyakészítő korának egyik legjobb versenyzője is volt. A férfi­ gyors­­korcsolyázás már az első téli olimpián szerepelt, a nők 1960 óta versengenek a bajnoki címért. Magyar írásos okmányok szerint a XIV. szá­zad közepén Esztergom környékén már műkö­dött korcsolyakészítő műhely. A múlt században elsősorban Pesten, a Dunán és a városligeti tó je­ Hóshow 3

Next