Magyar Hírlap, 1996. február (29. évfolyam, 40-51. szám)

1996-02-23 / 46. szám

1996. FEBRUÁR 23., PÉNTEK A nyílt végű alapok aratnak az idén is Az elmúlt év fordulópont volt a befektetési alapok életében, hi­szen az alapoknak egy megválto­zott adókörnyezetben kellett be­bizonyítaniuk életképességüket. Tavaly 13 új - többségben nyílt végű - alap alakult, ám úgy tű­nik, a „nulláról” indulók megle­hetősen nehezen tudnak megka­paszkodni a piacon. Jelenleg mindenesetre két újabb nyílt vé­gű alap kibocsátási kérelme ta­lálható az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleten. A befektetési alapok mind­eddig közel 75 milliárd forin­tot gyűjtöttek össze, amely mintegy 20 milliárdos növe­kedést jelent 1994-hez ké­pest. A befektetési alapok portfoliójának döntő részét az állampapírok teszik ki, amelyet nem csupán a bizton­ság, hanem a kedvező hozam miatt vásárolnak az alapok. A piac mintegy 45 százalékát a Budapest Alapkezelő­­ két 10 milliárdon felüli alapjá­nak köszönhetően - uralja, őt követi a dobogó második fokán 12 százalékos piaci ré­szesedéssel az OTP Alapke­zelő, míg az Europool 7 szá­zaléknyi szeletet hasított ki a tortából. Az elmúlt évben az adó­­kedvezmény számottevően változott, s félő volt, hogy mindez érzékenyen érinti a befektetési alapok növekedé­si ütemét. Megszűnt ugyanis a végleges adókedvezmény, 1995 óta csak a tőkeszámlára helyezett értékpapírok után lehetett - kamatmentes - adóhitelt igénybe venni. Op­timális esetben a befektető - amennyiben maximálisan ki tudta használni az adóked­vezményt - 8 százalék plusz­hozamot könyvelhetett el a befektetési jegyek éves hoza­mán túl. A kamatok csökke­nése miatt idén 6-8 százalék­ra „apadt” az adóhitellel el­érhető hozam, ám Fatér Gyu­la, az Europool igazgatója bí­zik abban, hogy a befektető­ket immáron nem ez motivál­ja a befektetési jegyek vásár­lásánál, hanem a rugalmasság s a folyószámlánál kedve­zőbb hozam. Ebből követke­zik, hogy idén - hasonlóan az elmúlt évhez - nagy valószí­nűséggel a nyílt végű alapok viszik a prímet. Mindeddig egyetlen alap „futott ki” a három éve ala­kultak közül, a Hunnia I., ám ezzel párhuzamosan az Euro­pool Alapkezelő nyílt végű alapjának, a Hunnia III-nak a nettó eszközállománya a ja­nuár végi 700 millióról 1,3 milliárdra nőtt. F. B. ­ #X Csongrád Megyei Munkaügyi Központ V 6721 Szeged, Bocskai utca 10-12. Telefon: (62) 485-285. Fax: (62) 326-044 . Iskolarendszeren kívüli képzést folytató szakképző intézmények, iskolák és szervezetek számára, munkanélküliek képzésére A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ az alábbi szakirányokra várja a képzési ajánlatokat: I. CSOPORTOS KÉPZÉSEK -mérlegképes könyvelői, munkaerő- Szakmunkások részére: (intenzív, minimum heti 20 óra) piaci tréninggel (Szegeden). -síkkötő, síkhurkoló, körkötő (textil­, f - ipari végzettségűeknek). Általános iskolai végzettséggel nem _ , „ -könnyűgépkezelő (jogosítvánnyal rendelkezőknek: II. EGYÉNI KÉPZÉSEK rendelkezőknek), -felzárkóztató közismereti képzés (félintenzív: a heti egy- vagy kétnapos­­nehézgépkezelő (jogosítvánnyal ren­d Szegeden), elfoglaltságot nem haladják meg­­delkezőknek), ^rtS““a80M“'yá,,é82e'' általános iskola 8 osztályát végzett - élelmiszer-eladó (Szegeden), ^ndTJátó eladó gosítvánnyal rendelkezőknek), -vagyonvédelmi és biztonsági őr _élem­ás^rSadó -számítógépes gépírás (gépíróknak), (Szegeden és Szentesen). -Hamnavító d­P0Javit0’ Érettségizettek részére: Szakmunkások részére:­­ - valutapénztáros, - minősített hegesztő (Szentesen). us e 0 §ozo’ e a °¡ _ marketing- és reklámügyintéző, : Érettségizettek részére: -kereskedő-boltvezető, ? ®res e e miugymezo. -komplex ismereteket adó képzések - gyorsétkeztetési vendéglátó-eladó, vámügyintéző, (nyelvi és alapfokú számítógép-ke- - virágkötő, ~ képesített könyvelő,­zelei, munkaerő-piaci tréninggel) - szakács, tb-ügyintéző, (Szegeden és Hódmezővásárhelyen), - felszolgáló, ~ a­aPf°kú számítógép-kezelő, ^ -alapfokú számítógép-kezelői, mun- -asztalos, - középfokú szoftverüzemeltető, kaerő-piaci tréninggel (Szegeden és - kőműves, Szentesen), - K2 kazángépkezelő, Felsőfokú végzettségűek részére: -középfokú szoftverüzemeltetői, - K3 kazángépkezelő, -közép- és felsőfokú nyelvvizsga- , munkaerő-piaci tréninggel (Sze-­­targoncavezető, ra felkészítő képzések (angol és geden), - kéz- és lábápoló, német), -középfokú szoftverüzemeltetői, - varrónő, -alap- és középfokú számítástechni­pénzügyi és számviteli asszisztens - ápoló, kar képzések, (Szentesen), - minősített hegesztő, - mérlegképes könyvelő.­­ A tanfolyamok indítási ideje: 1996. április hónaptól október végéig folyamatosan. A képzési ajánlattétel a munkaügyi központ adatlapján történik, amelyek a képzési csoportnál vehetők át (igény esetén postai úton is kérhető). A képzési ajánlatokat 3 példányban, a felhívás megjelenésétől 1996. évben folyamatosan lehet benyújtani a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ címére: 6721 Szeged, Bocskai utca 10-12. A hiányosan benyújtott ajánlatokat a munkaügyi központ az elbírálás során figyelmen kívül hagyja. Tájékoztatás: a képzési csoportnál személyesen, illetve a 485-285/158 telefonszámon. 1997 MH Egy hónapnál rövidebb lakossági megtakarítási formák Ül­k/ Futamidő Kam. Értékhatár 7 11 14,11 21,21 21 konstrukció napra BARQUE HIDOSUEZ Betét Látra, 1 hét, 1,2,3, 6, 9,12 hó V 0-5 M 17 - 22 5-50 M 20 - - - 25 MHM­H*BREMSR BAR* RT. Lekötött betét Látra, 1,2,3 hét, 1-12 hó V 5-20 M 20,5 - 21,5 22 23.5 20-50 M 21,5 - 22,5 23 24 CIB HUNGÁRIA BANK RT. Betét Látra: 1-3 hét. 1-6 hó V 500 E- 21 22 22 24 COMMERZBANK RT. Lakossági betét 1,2 hét. 1-3,6 hó F 1-5M 23 - 23,5 - 24 5-20 M 23,5 - 24 - 25 CREMTANSTALT RT. DiszDOSzámla 7 nap V 500 E- 20 DAEWO BANK RT. Lakossági betét 1,2 hét, 1,3,6,9 hó F 500E-1M - - 24 - 25,25 1-5 M 24,25 - 24,5 - 25,5 5-10 M 24,5 25 - 26 BNMARAWI RT Lekötött forintbetét 7 naptól tetszőleges F 10E-1M 20,5 20,5 22 22 23 1-5 M 21,5 21,5 23 23 24 5 M 22,5 22,5 24 24 25 EURÓPAI KERESKEDELMI BANK RT. Lakossági betét 1 hét, 1,3,6,9,12 hó F 500E-1M 17 - - - 24,5 1-5 M 22 - 25 5 M 24 - - 25.5 INTER-EURÓPA BANK RT. Lekötött betét 1.2 hét. 1.3.6.9.12 hó F 100 E- 18.5 - 20.5 - 23.5 MAGYAR KÜLKERESKEDELMI BANK RT. Betét Látra, 1-3 hét, 1-12 hó F 1-3 M 24 - 24.5 24,5 25 MAGYARORSZÁGI VOLKSBANK RT. Folyószámla Látra, 2 hét, 1-6 hó V 50 E- - - 22 - 24 MERKANTIL BANK RT. Stabil értékű­egy 14 naptól tetszőleges F 1M- - - 18 21 24 MEZtilMXIIT. Dukát betétjegy 15 naptól tetszőleges F 24 24 24 Lekötött folyósz. 20 naptól tetszőleges F - 25.5 25.5 Lekötött betét 7 naptól tetszőleges F/V 22.5 22.5 23.5 23.5 23.5 POLGÁR­ BANK NT. Lakossági betét Látra, 14 naptól tetszőleges F - - 22 22 22 WESTUL BANK RT. Betét Látra: 1,2 hét, 1,2,3,6,12 hó F 1-10 M 19,5 20 22,5 F 10-30 M 21 - 21,5 - 24 •-i iii if í í * • • í'jtLi íi4 • . . . . .*]jl .t .í.m.lval:* i:r Az adatok tájékoztató jellegűek. F = fix, V = változó, S = sávos kamatozás, E = ezer, M = millió forint; a jelzett felső határod fölött pgj^lj rpegájlaf^^ás. s PÉNZ PLUSZ PIAC A stabilizáció és a bizalom megtartása a tét A Budapesti Értéktőzsde a kivárás állapotában van Egy héttel ezelőtt az Egis Gyógyszergyár Rt. tevé­kenységéről, tavalyi eredményeiről olvashattak az érdeklődők. Ez alkalommal a mindennapi életünkből jól ismert Globus Konzervipari Rt. bemutatása következik. Nem maradnak el mindenkori elemzé­seink sem, emellett tanúi lehetünk a két portfolió értékváltozásának is. A mintegy 1 milliárd forint alaptőkéjű Globus Rt. a kon­zervipari termékek hazai pia­cának meghatározó szereplő­je. A vállalat piacai stabilnak mondhatók, jó fizetőképessé­gének köszönhetően nyers­anyagai biztosítottak. A társa­ságnak több, még részben ál­lami tulajdonú vállalattal kell felvennie a versenyt, akik ala­csony árú termékeikkel árasztják el a piacot. Számol­nia kell ezenkívül a nagyke­reskedelmi vállalatok privati­zálásával megjelenő külföldi cégekkel, amelyek minden eddiginél agresszívebben lép­nek fel beszállítóikkal. A tavalyi évben a márciusi kormányintézkedések nagy­mértékben visszavetették a belföldi értékesítést. Az 5,66 milliárd forintos árbevétel 20,4 százalékos növekedést je­lent az előző évi teljesítmény­hez képest. Figyelemre méltó az export arányának növeke­dése, a teljes árbevétel mint­egy 20 százaléka külhoni - fő­leg FÁK-országbeli - piaco­kon realizálódott. 1995-ben 284 millió forint volt a társaság adózott ered­ménye, amely 51 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest. Fontos azon­ban megjegyezni, hogy igen jelentős a rendkívüli bevéte­lek aránya, amelyek eseti jel­legűek, így a jövőben nem ve­hetők számításba. A pénzügyi műveletek negatív eredménye a jelentős kamatterheket jelzi, emellett visszaesett az üzemi tevékenységből származó 'riyefse cég"is. * A Globus Rt. részvényeivel 1993. december 23-a óta lehet kereskedni a BÉT forgalma­zói­ kategóriájában, emellett a közelmúltig a bécsi telefon­kereskedelemben is jegyeztek árat a papírokra. A koncent­rált kereskedés lehetőséget adott az érdeklődő külföldi befektetőknek a tulajdonszer­zésre, a legújabb hírek szerint bizonyos csoportok többségi részesedés megszerzését tűz­ték célul. A részvényárfolyam hosszú távú trendje csökkenő, jelenleg 10-15 százalékos in­gadozásokkal 1200 forint kö­rül lehet a papírokhoz jutni. Hosszabb távon áremelkedés várható, figyelembe véve a részvények alulértékeltségét, amit az 5 körüli P/E érték is tükröz. Gazdasági környezet A KSH legfrissebb jelentése szerint a január havi áremel­kedés 4,4 százalékot tett ki. A drágulást legnagyobb részben központi és önkormányzati intézkedések magyarázták. Emelkedtek az üzemanyag­­árak, a telefon- és postai dí­jak, valamint a közlekedési ta­rifák. 1995 januárjához képest 28,9 százalékos inflációt re­gisztrált a hivatal. Az idei évre a szakemberek továbbra is el­képzelhetőnek tartják a 22-24 százalékos előrejelzés tartha­tóságát. A bécsi székhelyű WIIW kutatóintézet szerint a kelet­európai országok túljutottak az átalakulás okozta gazdasá­­gi válságon. A tanulmány az 1996-os évben a gazdasági nö­vekedés ütemének kiegyenlí­tődésére számít. A szakértők Magyarországon a GDP idei növekedését 2,5 százalékra becsülik, jövőre valamivel na­gyobb, 4 százalékos bővülést várnak. A szerzők megállapít­ják, hogy a tavaly a térségbe érkezett 10 milliárd dollár külföldi tőkéből 4 milliárd ju­tott hazánknak, amellyel to­vábbra is őrizzük vezető he­lyünket. Piaci helyzet Az elmúlt időszak lassú csök­kenésének eredményeként a múlt pénteken a BUX 2110 ponton zárta a hetet. Többen az „egészséges” korrekció vé­gét látták közeledni, ekkor je­lent meg Bokros Lajos pénz­ügyminiszter lemondásának híre. A hétfői kereskedés már a friss hír jegyében zajlott, a BUX 100 pontos csökkenést könyvelhetett el. A külföldi befektetők egy része egyelőre a kivárást választja, a belföldi remegő kezűek mellett néhá­­nyan azonban már megkezd­ték portfoliójuk kiürítését. Nagy kérdés, ki lesz az új mi­niszter, mennyire biztos a sta­bilizáció továbbvitele. Az ed­digi restrikciós politika felpu­hulása a külföld szemében egyértelműen kedvezőtlen fejlemény lenne, befekteté­seik azonnali visszavonását je­lentené. A gyógyszergyári papírok lassú árfolyamcsökkenése a hét elején felgyorsult. Az Egis egykori 5000 forintos ára egy­előre a múlté, a „miniszter­válság” kibontakozása után 4250 forintig csökkent az ár­folyam. Hasonló pályát írt le a Richter, a hét elején 4000 fo­rint környékén forogtak a pa­pírok. A Human is vissza­esett, 950 forinton is keres­kedtek a papírral. Amennyi­ áron már igen kedvező hetek­­ben a közeljövőben megeről­tetésnek tűnnek, természete­­sedik a külhoni befektetők hi­ sen a körülmények kedvező zalma, biztosan számíthatunk alakulása esetén, árfolyam-emelkedésre, ellen- Megtorpant a műanyagipa­­kező esetben tovább folytat­rt cégek papírjainak árfolya­­tódhat a két vezető gyógyszer- ma is. A Pannonplastért 2900 gyár részvényeinek átlagot forintot adtak a befektetők, a meghaladó mértékű árfo- Graboplast 2300 forinton is­lyamcsökkenése­ gazdát cserélt. Valamennyit jelentős visszaesést köny- csökkent a Prímagáz ára is, vélhettek el a Mol-részré­ azonban még mindig 5000 fé­­nyek tulajdonosai, ezen a fo­­rint felett lehetett megválni a jen valamivel 1400 forint alatt részvényektől, alakult ki a kereskedés ár- Kovács úr, a fennálló nagy­centruma. A kedvezőtlen sor­­fokú bizonytalanságra való tó­­dulatban minden bizonnyal kintettel értékesítette részvé­­nagy szerepe van a társaság nyeit, így kisebb veszteséget vártnál jóval alacsonyabb­ra­ kellett elkönyvelnie az előző­valyi eredményének, 1400 fo­ héthez képest. Jelenlegi kész­­hint alatt kereskedtek a Danu­ pénzállományát remélhetőleg bius- részvényekkel, az árfa­ hamarosan újabb jövedelme­­tlam hűen tükrözi a tőzsdei 20 részvények vásárlására sor­­piac jelenlegi bizonytalan­­íthatja­ helyzetét. Az Anonym Kft. portfólió-A bankpapírok sem ötven- ját jelenleg kizárólag állam­­keztették meg tulajdonosai- papírok alkotják, ezek idő­hat, az OTP papíraira stabil arányos hozama részben el­­lan 1200 forint alatt kötődtek lensúlyozta az értékesített az üzletek. Nem járt jobban az részvényeken elszenvedett IEB sem, 1400 forint alatti ára veszteséget, sokaknak okozott csalódást. Dunainvest Mindazonáltal a papírok, ilyen'"­ Tőzsdeügynökség Az Anonym Kft. portfoliója Név Mennyiség Bekerülési ár Záróár Piaci érték (db) (Ft) (Ft) 1998/62 Államkötvény 77 10690 11564 890428 május 8-án lejáró dkj. (25 %) 113 9415 9550 1079150 febr. 21--én lejáró dkj. (29,9%) 121 9308 9985 1208185 Készpénz - 2375450 Összesen­­ 5553113 Vagyonváltozás az induló tőkéhez képest: - - 46,84% ■ -Vagyonváltozás az előző héthez képest: - - -4,75% Kovács úr portfoliója Készpénz - - - 1071196 Összesen - - 1071196 Vagyonváltozás az induló tőkéhez képest: - - 117,72% Vagyonváltozás az előző héthez képest - -13,73% A felvehető adóhitel nagysága: - - 40099 Magyar Hírlap 15 A végelszámolás alatt álló Nagy és Társai Kft. (Debrecen, Széchenyi utca 22.) nyilvános értékesítésre meghirdeti alábbi vagyontárgyait: • mintegy 7 millió Ft értékű, alábbi gépkocsialkatrész - ablaktörlő - kardánkereszt - féltengely - gégecső - fékbetét - fékdob - elosztófedél - fékhenger - féktárcsa - gyújtógyertya - gyújtókábel - gumiharang - ékszíj - vezérműszíj - szűrők - csapágyak - kipufogók - autóápolási cikkek - kormányalkatrészek - bowdenek - tömítések - elosztópipa - kuplungalkatrészek A fenti alkatrészek Audi, Fiat, Ford, Opel, Peugeot, Renault és Volkswagen típusú gépkocsik al­katrészei. Az árverésen az alkatrészek vo­natkozásában az értékesítés első­sorban egy tételben, másodsorban a meghirdetett cikkcsoportonként történik. -2 db számítógép -1 db pénztárgép -1 db rádiótelefon (Nokia) -1 db Panasonic telefaxos telefon -1 db nyomtató (Epson FX 80) -1 db monitor­­­bolti állványok - Debrecen, Széchenyi utca 22. sz. alatti 63 rrf + rak­tár (15 nf) üzlethelyi­ség bérleti joga.­­ Ugyanazon a címen az udvarban találha­tó 13 rrf faszerkezetű garázs. A felsorolt vagyontárgyakat 1996. március 4-én 15-17 óra között lehet megtekinteni Deb­recen, Széchenyi utca 22. sz. alatt. A közjegyző jelenlétében meg­tartandó árverés helye: Debrecen, Fokos utca 14. időpontja: 1996. március 6-án reggel 9 óra. Az árverésen a licitálás megkez­dése előtt 15%-os bánatpénz le­tétele kötelező. Fizetés a helyszínen, készpénz­ben történik. Dr. Vallay Ferenc végelszámoló ÍFÜ eg­y c­im 9 Pályázati felhívás gazdasági társaságok, vállalkozók részére­­ ajánlatok benyújtására Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyivános pá­lyázaton értékesíteni kívánja a Bükkszentlászlói és Ómassai Kö­zösségi Kábeles Műsor- és Jeltovábbító Rendszer önkormányzati, többségi tulajdoni részilletőségét. Az eladásra kerülő rendszerek önkormányzati tulajdoni hánya­dának irányárai: - Bükkszentlászlói KMJR 2 000 000 Ft + 25% áfa - Ómassai KMJR 2 407 000 Ft + 25% áfa A pályázaton való részvétel feltétele: - Rendszerenként 200 000 Ft bánatpénz befizetése az OTP Bank­nál vezetett 11734004-15472009 sz., Miskolc Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzata Képviselő-testülete Költségvetési Elszámo­lási számlájára, melynek megtörténtét a helyszínen igazolni kell. - írásbeli, vételi ajánlatok benyújtása 2 példányban, „Bükkszent­lászlói”, „Ómassai” KMJR megjelölésével.­­ Kötelezettségvállalási nyilatkozat leadása arról, hogy a megvá­sárlásra kerülő rendszert (rendszereket) a pályázó 15 éven ke­resztül szakszerűen, színvonalasan, folyamatosan működteti, továbbá az ómassai rendszer esetén a központi erősítő állomást áthelyezi. - Képviselői jogosultság igazolása. A befizetett bánatpénz a pályázat nyertesénél a vételárba beszámít és foglalóként funkcionál, a többi résztvevőnek - a bizottsági dön­tést követő 8 napon belül - visszafizetésre kerül. A nyertes pályázóval (pályázókkal) a bizottsági döntést követő 15 napon belül adásvételi szerződést kötünk. A megajánlott vételár 50%-át a pályázat nyertese(i) a szerződés alá­írása után, a számla kézhezvételét követő 8 napon belül köteles megfizetni. A vételárkülönbözetet (a megajánlott vételár másik 50%-át) a pályázat nyertese(i) a birtokba adás előtt 15 nappal köteles(ek) megfizetni. A pályázatok benyújtásának időpontja: 1996. március 7-én (csütörtök) 9.30-10 óra között. Helye: Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal képviselői tárgyaló, Miskolc, Városház tér 8. III. udvar fszt. A pályázatok bontása: 1996. március 7-én (csütörtök) 10 órakor, közjegyző jelenlétében. Eredményhirdetés: 30 napon belül. A beérkezett vételi ajánlatok elfogadásáról és a vevő(k) személyének kijelöléséről a tulajdonosi bizottság dönt. A bizottság döntéséről a pályázókat írásban értesítjük. Az eladásra kerülő közösségi kábeles műsor- és jeltovábbító rendszerekkel kapcsolatban felvilágosítást ad telefonon: (46) 327-211/217-es mellék, Jakab András és (46) 327-211/348-as mellék, Bakk György. A kiíró fenntartja azt a jogát, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. MH 2006

Next