Magyar Hírlap, 1996. április (29. évfolyam, 77-88. szám)

1996-04-05 / 81. szám

4 biztos Nyugdíj Kockázatmentes megoldást keres a nyugdíjbiztosító Milliárdos vagyon vár kezelőjére Harmincötmilliárd forint nem kevés pénz, főleg akkor nem, ha ez a már értékpapírokban és ingatlanokban meglévő húszmilliárdot gyarapítja. A jelentős összeg felett a nyugdíjbiztosítási önkormányzat rendelkezhet akár már augusztustól, amennyiben a privatizációs miniszter tartja ígéretét, és befejeződik az ingyenes vagyonátadás a félév végére. A­z önkormányzat húszemeletes épületé­ben tehát lenne ok az örömre, hiszen pénz áll a házhoz. Keserítheti a szájízt viszont az a tény, hogy a kormány egy nullát leválasztott a kívánt összegről, az eredeti tervezet ugyanis háromszázmilliárdról szólt. Az önkormányzat a felhalmozott vagyonát a de­mográfiai hullámokból adódó hatások tompítá­sára szánja, visszapótlási kötelezettség mellett. Erre szolgált volna az eredeti tervezett 300 mil­­liárdja - közölte Vágó János, a nyugdíjbiztosítá­si önkormányzat elnöke. A kormány hosszas megfontolás után végül is az összeg tizedére bó­lintott rá, ami természetesen a cél megvalósításá­ra cseppet sem elég. (A nagyságrendek érzékeltetésére csak egy adat: a nyugdíjbiztosító évente 500 milliárd forint nyugdíjat postáz.) Az önkormányzatnak döntenie kellett, vagy kika­cagja és fölényesen visszautasítja a javaslatot, vagy elfogadja. Elfogadta. Vágó szerint ez a megoldás áll közelebb az általa képviseltek érde­keihez. A megvalósítandó cél a háromszáz­­milliárddal is a vagyon hosszú távú gyarapítása lett volna, nem az összeg felélése. A pazarlás le­hetősége pedig az összeg megtizedelésével to­vább szűkült. Mindamellett Vágó szerint nem el­képzelhetetlen, hogy 10-15 éves átfutási idővel a nyugdíjbiztosító megkapja a differenciát. Persze ez a gazdaság stabilizációjának sikerétől függ. Az önkormányzat legfontosabb feladata je­lenleg az, hogy alkalmassá váljon a harmincöt­­milliárddal megizmosodott vagyon kezelésére. Az átalakítás előkészületei már évek óta tarta­nak, eddig azonban komplex, a részletekre is ki­terjedő testületi álláspont nem született, a fő hangsúly ugyanis az ÁPV Rt.-vel, illetve az elődjével kötendő megállapodáson volt - fejtette ki az elnök. Az önkormányzat a megalakulása óta egyezkedett az átveendő tárgyakról, vagyis arról, hogy mi, miért és mennyiért jár a biztosító­nak. Most felgyorsultak az események, tehát a vagyonátvétel és portfolió képzése után kezdetét veheti a vagyonkezelési pályázat kiírása. A vagyonkezelés módjáról még folyik a vita. Az egyik változat szerint az ötvenötmilliárd ke­zelését hivatalon belül oldanák meg. Mások saját tulajdonú társaságok, illetve külső vagyonkezelő társaságok alkalmazását támogatják. Vágó sze­rint a kettő kombinációja a helyes megoldás, vagyis kezelendő vagyon jellege szerint kell a külső és a saját tulajdonú társaságok feladatait megosztani. A kezelésért indulók között biztosan ott lesz az önkormányzat két, saját tulajdonú kft.-je a VIR, amelynek eddig a beruházásokban voltak alapvető feladatai, és a Nyugber Center, amely­nek a működési vagyon kezeléséhez voltak jogo­sítványai. Vágó hangsúlyozta: nem biztos, hogy ez a két társaság lesz a befutó, a versenyhelyzet miatt ugyanis brókercégek ajánlatát is beszerzi az önkormányzat. A saját tulajdonú társaságok nem élveznek előnyt a javaslatok mérlegelése­kor, az nyer, aki a legalkalmasabb. A két kft. te­hát most vizsgázik. Amennyiben eddig működé­sük nem volt megfelelő, illetve javaslatuk elma­rad a külső cégek terveitől, akár meg is szűnhetnek - közölte az elnök. Bárki lesz is a nyertes, állandó ellenőrzésre számíthat. Ehhez azonban törvénymódosításra lesz szükség, hiszen jelenleg a vagyont érintő kérdésekben kizárólag a közgyűlés jogosult dön­teni. Ez pedig nagymértékben megnehezítheti az operatívabb feladatok elvégzését. A törvénymó­dosításra tett javaslat szerepel a nyugdíjbiztosító által a kormányhoz beterjesztett megállapodás­tervezetben is. A vagyon kezelésének legfontosabb elve a kockázatok kizárása, hiszen az természetéből adódóan magában hordozhatja a vagyonvesztés lehetőségét. Tehát hiába kacsintgatnak a tőzsde­guruk a nyugdíjakra, nagy mutatványokat nem mutathatnak be. Az önkormányzat célja ugyan a hozam növelése, de a kockázatos nagy bevételek helyett a biztos többletre koncentrál. Haszán Zoltán A nyugdíjfolyósító jól ismert toronyháza is kezelőt keres FOTÓ: ISZA FERENC pNMMMMMMMMMM............................... A kormány lázasan készíti a nyugdíjre­formját. Valakik meggyőzték őket, hogy többek között, de nem utolsósor­ban azért van költségvetési hiány, mert­­ sok a nyugdíjas és ezek sokba kerülnek. A na­pi pénzügyi gondok között eddig még az illeté­kesek közül senkinek, legyen az politikus, vagy a nyugdíjszakma évtizedek óta bevált ki­válósága, nem jutott eszébe, hogy végiggon­dolja és végigszámolja, hogy mit jelent ez az öregekkel szembeni monetarizmus. Kezdem azzal, hogy sok a nyugdíjas. Ezért emelni kell a nyugdíjkorhatárt. Ennek a fel­adatnak pedig azt a címet adták, hogy nyugdíj­­reform. Lényegében ugyanazok a politikai erők és bürokraták dolgoznak most a nyugdíj-­­ korhatár emelésén, akik a megelőző hat évben 430 ezer embert a most általuk alacsonynak ítélt korhatár alatt küldtek nyugdíjba. Akkor az­­ volt a zászlójukra írva, hogy jobb a korai nyug­díj, mint a nyílt munkanélküliség. Mára már annyira elfogadhatónak tartják azt, hogy sok százezer ember éveken keresztül, és ki tudja , meddig munkanélküli, hogy most emelni akar­ják a nyugdíjkorhatárt. Márpedig a mienkéhez hasonló tragikus­­ munkanélküliség mellett a két rossz közül az a kisebb, ha az emberek korábban mennek nyugdíjba. Ennél sokkal rosszabb, ha a pálya­kezdők tömege válik munkanélkülivé. Aki pár évvel korábban megy nyugdíjba, az aligha zül­­lik el, annak az elvesző szaktudása is nagy kár, de elviselhető. Ezzel szemben a pályakezdő munkanélküliség áldozataiból aránytalanul so­kan válnak örökre semmittevővé, bűnözővé, drogfogyasztóvá. Ráadásul az ő esetükben olyan szellemi tőke veszett el, amit még har­minc évig lehetett volna használni. Az sem fogadható el, hogy a sok nyugdíjas sokba kerül. Valóban sokba kerül a lelketlen bürokraták papírjain számolva, de nem akkor, ha valaki nemcsak azt tartja az elsődleges tár­sadalmi célnak, hogy az emberek ne féljenek az öregségtől, hanem tovább lát az orránál. A nemzetközi tapasztalat ugyanis azt bizonyítja, hogy nem azok a társadalmak gazdagodnak meg, amelyek takarékoskodnak a nyugdíjak­kal, hanem azok, akik tisztelik az öregeket. Statisztikailag bizonyítható, hogy évtizedes távlatokban azok az országok gazdagodtak meg, amelyek a nemzeti jövedelmüknek maga­sabb hányadát fordították nyugdíjakra. A legke­vesebb nyugdíjjal megelégedő országok mind elszegényedtek, ott nagy az infláció, ott nagy az államadósság. Ebben a kétes dicsőségben első­sorban a latin-amerikai országok és a kelet­európaiak osztozkodnak. Ezzel szemben a szá­zad minden sikerországa a nemzeti jövedelmé­nek az átlagnál nagyobb százalékát fordította nyugdíjakra. Ebbe a csoportba tartoznak a skan­dináv országok és Japán, újabban minden távol­keleti sikerország. A nyugdíjakra fordított összeg relatív nagyságában a világranglistán az első helyet a szomszédos Ausztria foglalja el. Ehhez csak azt tegyük hozzá, hogy mi az oszt­rákokhoz viszonyítva ilyen szegények ezer év óta nem voltunk mint most, és belátható ideig ez a szomorú pozíciónk tovább romlik még. Ezzel szemben minden keleti szomszédunk esetében nálunk is rosszabb és reménytele­nebb a nyugdíjasok helyzete. Pedig ők az öre­gekről való gondoskodást nemcsak most, de évszázadok óta nem tekintették társadalmi fel­adatnak. Ott még kisebb a keresetekhez viszo­nyított nyugdíj, mint nálunk. A napi politika és a kommunikációs csa­tornák nyelvén a magyar társadalomnak nincs nagyobb gondja, mint a Nyugathoz való gyors integrálódás. Nyugdíjpolitikánk azonban egyre inkább latin-amerikai vagy legalábbis kelet-európai. Mint közgazdász, én sem tudom levezet­ni, hogy a nagyobb nyugdíjból hogyan lesz gyorsabb gazdasági növekedés. De sok ta­pasztalatom és öreg korom megtanított arra, hogy nem mindig a fiatalos lendülettel har­coló bürokratáknak és szakbarbároknak van igazuk, hanem sokkal inkább a keresztényi erkölcsöknek. A gazdasági eredmények szempontjából minden valószínűség szerint sokkal fontosabb a jó lelkiismeret, mint a pénzügyi egyensúly. Márpedig csak annak a társadalomnak le­het jó a lelkiismerete, amelyik nem a legsze­gényebbeken, nem az öregeken akar takaré­koskodni. KOPÁTSY SÁNDOR közgazdász Sok nyugdíjas sokba kerül? A MAGYAR HÍRLAP MELLÉKLETE • 1996. ÁPRILIS 5., PÉNTEK A MAGYAR HÍRLAP MELLÉKLETE • 1996. ÁPRILIS 5., PÉNTEK Bod Péter: érvelés helyett olykor illúziókeltés folyik „A reform a fejünk fölött megy végbe” Három, eltérő foglalkozású és anyagi helyzetű huszonévest kértünk meg: mondja el, mit tud a jelenlegi nyugdíjrendszerről, és mi a véleménye a nyugdíjreformról. Mindhárman egyetértettek abban, kevés információt kapnak nyugdíjügyekben, úgy érzik, a reform a fejük felett megy végbe. Az ő nyilatkozataikra válaszolt Bod Péter professzor, a nyugdíj-biztosítási önkormányzat elnökségének tagja. Véleménye szerint nem csoda, hogy a fiatalok nem látnak tisztán, ezért bizalmatlanok. ■ Bárka Ildikó menedzser, 22 éves: Vállalkozóként mintegy 10 ezer forintot fi­zetek havonta az államnak, függetlenül a be­vételemtől. Hogy pontosan mire fordítják ezt a pénzt, nem tudom, csak azt, hogy mit nem nyújtanak érte: nem kapnék anyagi se­gítséget, ha megbetegednék, hiszen 15 napig magamnak kellene fizetnem a táppénz teljes összegét, azt követően az összeg felét. Meg­értem, hogy a tőlem levont összegből kapják a szüleim a nyugdíjukat, de nem tudom, hol az az összeg, amit tőlük vontak le 40 év alatt. Kötöttem nyugdíjbiztosítást egy üzleti biztosítónál is, ez háttérbiztonságnak jó, il­letve baleset esetén jelent némi segítséget. Ha egyáltalán nem vonnának tb-járulékot a jövedelmemből, akkor talán 5 százalékát fordítanám nyugdíj-előtakarékosságra. Nem bánnám, ha nem az állam kezelné a nyugdí­jakat, hanem üzleti biztosítók, vagy erre sza­kosodott cégek, mert - bár fennáll a csőd ve­szélye - ezek érdekeltek lennének a maga­sabb profit megszerzésében. Szerintem az állam nem a legmegfelelőbb tulajdonos, és a pénz mozgását sem tudom nyomon követni. Úgy gondolom, a nyugdíjam csak zseb­pénz lesz. Idősebb koromban egy még aktív dolgozóként létrehozott vállalkozás jogdíjá­ból, illetve az addig megszerzett anyagi bá­zisból fogok tudni megélni elsősorban. Ha lenne olyan szervezet, ami a megszokott életszínvonal időskori szinten tartásához megfelelő konstrukciót dolgozna ki, akkor szívesen átadnám a befektetés gondját. A nyugdíjkorhatár emelését nem támogatom, bár azt tapasztalom, hogy akinek az egész­sége megengedi, az sajnos nyugdíjas korá­ban is kénytelen munkát vállalni. Remélem, erre nem lesz szükség, mire mi nyugdíjasok leszünk. ■ Kádár Éva főiskolai hallgató, 20 éves: Nincs önálló keresetem, főiskolásként a szü­leim után kapok társadalombiztosítási ellá­tást. Pontosan nem tudom, hová kerül az ő befizetésük, de úgy tudom, a jelenlegi nyug­díjasok nyugdíját finanszírozzák ezekből. Nem bánnám, ha állami kézből üzleti alapra kerülne a nyugdíjak kezelése, de ennek csak akkor látom értelmét, ha a cég, vagy biztosí­tótársaság nem kerülne monopolhelyzetbe. Ha bármilyen cég egyedül uralná a piacot, akkor nem változna a helyzet a mostanihoz képest. És szeretnék garanciát arra is, hogy a befizetéseimet mindenképpen visszakapom. Ha egyáltalán nem vonnának járulékot a majdani fizetésemből, körülbelül 5 százalé­kát fordítanám a jövőbeni nyugdíjamra, bár­milyen keveset keresnék. Magasabb fizetés esetén talán többe is szánnék erre a célra. Szeretném, ha a nyugdíjam elég lenne a nor­mális életszínvonal fenntartására, de csak reménykedem, hogy valóban így is lesz. A nyugdíjkorhatár emelésével nem értek egyet, mert szerintem nagyon sokan fognak jogosulatlanul rokkantnyugdíjba menni. Ma is történnek visszaélések, de úgy gondolom, ezek száma emelkedni fog. Ami engem illet, szívesen dolgoznék a korhatár betöltése után is - persze ha szellemi és egészségi állapo­tom megengedi, és lesz megfelelő munkám. ■ Dáni Rezső boltvezető (alkalmazott), 24 éves: Nyugdíjra csak a kötelező járulékot fizetem, ami a fizetésem 6 százaléka. Ez képezi a mostani nyugdíjalapot. Szeretnék ezenkívül is megtakarítani valamennyit, de egyrészt az anyagi lehetőségem, másrészt a nyugdíj­­pénztárak körül kialakult zavaros helyzet tart vissza. Ha egyáltalán nem vonnának járulé­kot a fizetésemből, akkor a jelenlegi körül­ményeim közt körülbelül havi 3 ezer forintot fordítanék nyugdíj-előtakarékosságra. Ez a mai 6 százaléknak több mint kétszerese. Ta­lán azért költenék rá többet, mert akkor job­ban tudnám, mi történik ezzel a pénzzel. Nem lenne kifogásom az üzleti alapon működő nyugdíjrendszer ellen, úgy gondo­lom, akkor konkrétabban nyomon követhető lenne az összegek felhasználása. De fontos lenne a cégek megbízhatósága, és olyan tí­pusú állami garancia, amilyennel a bankok rendelkeznek. A majdani nyugdíjam szerintem az akko­ri létminimum körül alakul, úgyhogy szük­ségem lesz valamilyen kiegészítésre. Még nem tudom, milyen formában, de szeretnék pénzt tartalékolni arra az időre. A korhatáremelés nem zavar, ha egészsé­gileg nem lesz akadálya, akár 65 éves koro­mig is dolgoznék. A nőknél magasnak tar­tom a 62 éves korhatárt, mert szerintem a családon belüli szociális szerepük miatt sok­kal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve életük során. ■ Bod Péter egyetemi tanár, az Országos Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat elnökségének tagja: Az interjúalanyok megnyilvánulásai súlyos és megszívlelendő kritikát jelentenek mind­azok irányában, akik a nyugdíjreformon munkálkodnak. Szavaikból egybehangzóan kiderül, hogy a huszonévesek a társadalom­­biztosítás és ezen belül a nyugdíjbiztosítás jelenlegi működéséről is tájékozatlanok. Ez nem feltétlen az ő hibájuk: nyugati országok­ban látható példa arra, hogy 15 év körüli gyerekeknek az iskolában oktatnak állam­­polgári alapismereteket, amelyek átfogják a választójogot éppúgy, mint a társadalombiz­tosítás működését. Nálunk ez a hiányosság a civil élet szinte minden területén jelentkezik. A másik probléma, hogy néhány éve ne­gatív propaganda folyik a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, részben azért, hogy előkészít­se a társadalmat a reformra, mondván: a je­lenlegi rendszer olyan rossz, hogy ettől az új csak jobb lehet. Ebbe olyan információele­mek is bekerülnek, amelyek­ nem fedik a va­lóságot, például hogy felosztó-kirovó rend­szer nem lehet korszerű. A nyugdíj-biztosítá­si önkormányzat mulasztása, hogy részéről nincs rendszeres, következetes, a mindenko­ri helyzetet magyarázó tájékoztatás. Így for­dulhat elő, hogy az emberek - köztük a nyi­latkozó fiatalok - nem tudják, hogy a tb két külön ágat foglal magába, hogy nem ugyan­onnan várhatják a táppénzt és a nyugdíjat. Nem ismerik a reform lehetséges opcióit, mert ezeknek nincs megfelelő nyilvánossá­guk. Ugyanakkor az általános fogalmi háttér ismeretének hiánya miatt a nyilvánosság számára csöpögtetett részinformációk in­kább a zavart és a tanácstalanságot növelik, nem szolgálják a tisztánlátást. Nem csoda, hogy a fiatalok bizalmatlanok és úgy érzik: megint a fejük felett történik valami, amihez semmi közük. Pedig a nyugdíjreform értel­me és fő célja éppen abban van, hogy a mai nyugdíjasok unokái számára rakja le egy olyan új rendszer alapjait, amely:­­ az aktív életpályán elért jövedelem­szinttől függő, tisztes időskori megélhetést biztosító nyugdíjat ad,­­ tartósan finanszírozható a gazdaság mindenkori teherbíró képességének megfe­lelő jövedelmekből,­­ ezáltal megteremti az egyén reális anya­gi érdekeltségét abban, hogy aktív korában minél hosszabb ideig és minél magasabb be­fizetésekkel vegyen részt a biztosításban. A fiataloknak azonban azt is meg kell mondani, hogy az időskori biztonság pénzbe kerül, méghozzá nem is kevésbé. Az interjú­­alanyok sajnos nem tudják, hogy a mai nyugdíjakat nem az aktív biztosítottak által fizetett 6 százalékos egyéni nyugdíjjárulék­ból fizetjük, hiszen minden biztosított után munkáltatója még 24,5 százalék nyugdíj­hozzájárulást teljesít. Ezért a megszólaló fiatalok nem érzékelik, hogy abból a hozzá­járulásból, amit maguk szívesen fizetnének (5 százalék körül), egy teljes ledolgozott élet­pálya után nagyjából az átlagos életkereset 15 százalékának megfelelő nyugdíjra jutná. A fiataloknak - és persze nemcsak a fiata­loknak - világosan meg kell mondani, hogy nagyon szoros és megváltoztathatatlan kap­csolat él egy nyugdíjrendszer fenntartásához szükséges befizetések és a rendszertől elvár­ható juttatások között. Csak ezeknek az összefüggéseknek az ismeretében lehet nyil­ván elvárni azt, hogy a társadalom a lehetsé­ges alternatívák között választani tudjon. A tájékozatlan embert könnyű hangulati ala­pon befolyásolni. Sajnos ilyen törekvések­kel találkozunk néha az írott és az elektroni­kus sajtóban egyaránt. Érvelés helyett illúziókeltés folyik olykor az úgynevezett tőkefedezettel rendelkező nyugdíjrendszerek érdekében, hiszen ezek valódi működési tapasztalatai a mai aktív magyar társadalom tagjainak többsége előtt ismeretlenek. Illúziók fűződnek az úgyneve­zett magánkezelésű nyugdíjalapok állítóla­gos előnyeihez a közjogi intézményként működő biztosítókkal szemben. Pedig a té­nyek azt mutatják, hogy ez utóbbiak műkö­dése sokkal olcsóbb. A nyugdíjreformot egyesek az államház­tartási reform részeként szeretnék kezelni. Kétségtelen, hogy szoros összefüggés van az államháztartás mindenkori helyzete és a nyugdíjrendszer között, ugyanakkor ez az összefüggés bonyolultabb annál, mint ahogy sokan látni szeretnék. A bonyolultság első­sorban abból származik, hogy a nyugdíj­­rendszer időben rendkívül hosszú folyama­tokat kezel. Az aktív biztosítottak 60-70 évig kapcsolatban vannak a nyugdíjrend­szerrel. Ez az időtáv önmagában felhívja a figyelmet arra, hogy nem rendelhető alá az államháztartás (gyakorlatilag főként a köz­ponti költségvetés­ érdekeinek. Ez utóbbi ugyanis kifejezetten rövid és középtávú fo­lyamatokkal áll kapcsolatban. A nyugdíjreform társadalmi szerződés értékű, és csak akkor számíthat támogatás­ra, ha nem a társadalom feje felett köttetik - így az interjúalanyok véleménye is fontos jelzés. Kovács Edina Bod Péter Elavulhat-e a nyugdíj­? Az egyik megkérdezett fiatal kérdése Bod Péter professzorhoz: milyen elemek biztosítják az új nyugdíjrendszerben, hogy ne avuljon el néhány év alatt? Bőd Péter: A nyugdíjreform előkészí­tése még folyik, nem érkezett a végéhez. Közben arra kell törekednünk, hogy ez a nyugdíjrendszer hosszú időn át megállja a helyét. Ami biztos garanciát jelenthet, az a rugalmasság. Azaz a rendszernek tartalmaznia kell olyan automatizmuso­kat, amelyek belülről biztosítják rugal­masságát. Ilyen például, ha a nyugdíja­kat nem forintban, hanem pontokban tartják nyilván, kikerülve ezzel az érték­­telenedéshez is hozzájáruló, bonyolult átszámításokat. A rugalmas szabályozók ellenállóvá (és időtállóvá) tehetnék a rendszert a gazdaság hullámzásaival szemben. biztos Nyugdíj 5

Next