Magyar Hírlap, 1996. április (29. évfolyam, 77-88. szám)
1996-04-05 / 81. szám
4 biztos Nyugdíj Kockázatmentes megoldást keres a nyugdíjbiztosító Milliárdos vagyon vár kezelőjére Harmincötmilliárd forint nem kevés pénz, főleg akkor nem, ha ez a már értékpapírokban és ingatlanokban meglévő húszmilliárdot gyarapítja. A jelentős összeg felett a nyugdíjbiztosítási önkormányzat rendelkezhet akár már augusztustól, amennyiben a privatizációs miniszter tartja ígéretét, és befejeződik az ingyenes vagyonátadás a félév végére. Az önkormányzat húszemeletes épületében tehát lenne ok az örömre, hiszen pénz áll a házhoz. Keserítheti a szájízt viszont az a tény, hogy a kormány egy nullát leválasztott a kívánt összegről, az eredeti tervezet ugyanis háromszázmilliárdról szólt. Az önkormányzat a felhalmozott vagyonát a demográfiai hullámokból adódó hatások tompítására szánja, visszapótlási kötelezettség mellett. Erre szolgált volna az eredeti tervezett 300 milliárdja - közölte Vágó János, a nyugdíjbiztosítási önkormányzat elnöke. A kormány hosszas megfontolás után végül is az összeg tizedére bólintott rá, ami természetesen a cél megvalósítására cseppet sem elég. (A nagyságrendek érzékeltetésére csak egy adat: a nyugdíjbiztosító évente 500 milliárd forint nyugdíjat postáz.) Az önkormányzatnak döntenie kellett, vagy kikacagja és fölényesen visszautasítja a javaslatot, vagy elfogadja. Elfogadta. Vágó szerint ez a megoldás áll közelebb az általa képviseltek érdekeihez. A megvalósítandó cél a háromszázmilliárddal is a vagyon hosszú távú gyarapítása lett volna, nem az összeg felélése. A pazarlás lehetősége pedig az összeg megtizedelésével tovább szűkült. Mindamellett Vágó szerint nem elképzelhetetlen, hogy 10-15 éves átfutási idővel a nyugdíjbiztosító megkapja a differenciát. Persze ez a gazdaság stabilizációjának sikerétől függ. Az önkormányzat legfontosabb feladata jelenleg az, hogy alkalmassá váljon a harmincötmilliárddal megizmosodott vagyon kezelésére. Az átalakítás előkészületei már évek óta tartanak, eddig azonban komplex, a részletekre is kiterjedő testületi álláspont nem született, a fő hangsúly ugyanis az ÁPV Rt.-vel, illetve az elődjével kötendő megállapodáson volt - fejtette ki az elnök. Az önkormányzat a megalakulása óta egyezkedett az átveendő tárgyakról, vagyis arról, hogy mi, miért és mennyiért jár a biztosítónak. Most felgyorsultak az események, tehát a vagyonátvétel és portfolió képzése után kezdetét veheti a vagyonkezelési pályázat kiírása. A vagyonkezelés módjáról még folyik a vita. Az egyik változat szerint az ötvenötmilliárd kezelését hivatalon belül oldanák meg. Mások saját tulajdonú társaságok, illetve külső vagyonkezelő társaságok alkalmazását támogatják. Vágó szerint a kettő kombinációja a helyes megoldás, vagyis kezelendő vagyon jellege szerint kell a külső és a saját tulajdonú társaságok feladatait megosztani. A kezelésért indulók között biztosan ott lesz az önkormányzat két, saját tulajdonú kft.-je a VIR, amelynek eddig a beruházásokban voltak alapvető feladatai, és a Nyugber Center, amelynek a működési vagyon kezeléséhez voltak jogosítványai. Vágó hangsúlyozta: nem biztos, hogy ez a két társaság lesz a befutó, a versenyhelyzet miatt ugyanis brókercégek ajánlatát is beszerzi az önkormányzat. A saját tulajdonú társaságok nem élveznek előnyt a javaslatok mérlegelésekor, az nyer, aki a legalkalmasabb. A két kft. tehát most vizsgázik. Amennyiben eddig működésük nem volt megfelelő, illetve javaslatuk elmarad a külső cégek terveitől, akár meg is szűnhetnek - közölte az elnök. Bárki lesz is a nyertes, állandó ellenőrzésre számíthat. Ehhez azonban törvénymódosításra lesz szükség, hiszen jelenleg a vagyont érintő kérdésekben kizárólag a közgyűlés jogosult dönteni. Ez pedig nagymértékben megnehezítheti az operatívabb feladatok elvégzését. A törvénymódosításra tett javaslat szerepel a nyugdíjbiztosító által a kormányhoz beterjesztett megállapodástervezetben is. A vagyon kezelésének legfontosabb elve a kockázatok kizárása, hiszen az természetéből adódóan magában hordozhatja a vagyonvesztés lehetőségét. Tehát hiába kacsintgatnak a tőzsdeguruk a nyugdíjakra, nagy mutatványokat nem mutathatnak be. Az önkormányzat célja ugyan a hozam növelése, de a kockázatos nagy bevételek helyett a biztos többletre koncentrál. Haszán Zoltán A nyugdíjfolyósító jól ismert toronyháza is kezelőt keres FOTÓ: ISZA FERENC pNMMMMMMMMMM............................... A kormány lázasan készíti a nyugdíjreformját. Valakik meggyőzték őket, hogy többek között, de nem utolsósorban azért van költségvetési hiány, mert sok a nyugdíjas és ezek sokba kerülnek. A napi pénzügyi gondok között eddig még az illetékesek közül senkinek, legyen az politikus, vagy a nyugdíjszakma évtizedek óta bevált kiválósága, nem jutott eszébe, hogy végiggondolja és végigszámolja, hogy mit jelent ez az öregekkel szembeni monetarizmus. Kezdem azzal, hogy sok a nyugdíjas. Ezért emelni kell a nyugdíjkorhatárt. Ennek a feladatnak pedig azt a címet adták, hogy nyugdíjreform. Lényegében ugyanazok a politikai erők és bürokraták dolgoznak most a nyugdíj- korhatár emelésén, akik a megelőző hat évben 430 ezer embert a most általuk alacsonynak ítélt korhatár alatt küldtek nyugdíjba. Akkor az volt a zászlójukra írva, hogy jobb a korai nyugdíj, mint a nyílt munkanélküliség. Mára már annyira elfogadhatónak tartják azt, hogy sok százezer ember éveken keresztül, és ki tudja , meddig munkanélküli, hogy most emelni akarják a nyugdíjkorhatárt. Márpedig a mienkéhez hasonló tragikus munkanélküliség mellett a két rossz közül az a kisebb, ha az emberek korábban mennek nyugdíjba. Ennél sokkal rosszabb, ha a pályakezdők tömege válik munkanélkülivé. Aki pár évvel korábban megy nyugdíjba, az aligha züllik el, annak az elvesző szaktudása is nagy kár, de elviselhető. Ezzel szemben a pályakezdő munkanélküliség áldozataiból aránytalanul sokan válnak örökre semmittevővé, bűnözővé, drogfogyasztóvá. Ráadásul az ő esetükben olyan szellemi tőke veszett el, amit még harminc évig lehetett volna használni. Az sem fogadható el, hogy a sok nyugdíjas sokba kerül. Valóban sokba kerül a lelketlen bürokraták papírjain számolva, de nem akkor, ha valaki nemcsak azt tartja az elsődleges társadalmi célnak, hogy az emberek ne féljenek az öregségtől, hanem tovább lát az orránál. A nemzetközi tapasztalat ugyanis azt bizonyítja, hogy nem azok a társadalmak gazdagodnak meg, amelyek takarékoskodnak a nyugdíjakkal, hanem azok, akik tisztelik az öregeket. Statisztikailag bizonyítható, hogy évtizedes távlatokban azok az országok gazdagodtak meg, amelyek a nemzeti jövedelmüknek magasabb hányadát fordították nyugdíjakra. A legkevesebb nyugdíjjal megelégedő országok mind elszegényedtek, ott nagy az infláció, ott nagy az államadósság. Ebben a kétes dicsőségben elsősorban a latin-amerikai országok és a keleteurópaiak osztozkodnak. Ezzel szemben a század minden sikerországa a nemzeti jövedelmének az átlagnál nagyobb százalékát fordította nyugdíjakra. Ebbe a csoportba tartoznak a skandináv országok és Japán, újabban minden távolkeleti sikerország. A nyugdíjakra fordított összeg relatív nagyságában a világranglistán az első helyet a szomszédos Ausztria foglalja el. Ehhez csak azt tegyük hozzá, hogy mi az osztrákokhoz viszonyítva ilyen szegények ezer év óta nem voltunk mint most, és belátható ideig ez a szomorú pozíciónk tovább romlik még. Ezzel szemben minden keleti szomszédunk esetében nálunk is rosszabb és reménytelenebb a nyugdíjasok helyzete. Pedig ők az öregekről való gondoskodást nemcsak most, de évszázadok óta nem tekintették társadalmi feladatnak. Ott még kisebb a keresetekhez viszonyított nyugdíj, mint nálunk. A napi politika és a kommunikációs csatornák nyelvén a magyar társadalomnak nincs nagyobb gondja, mint a Nyugathoz való gyors integrálódás. Nyugdíjpolitikánk azonban egyre inkább latin-amerikai vagy legalábbis kelet-európai. Mint közgazdász, én sem tudom levezetni, hogy a nagyobb nyugdíjból hogyan lesz gyorsabb gazdasági növekedés. De sok tapasztalatom és öreg korom megtanított arra, hogy nem mindig a fiatalos lendülettel harcoló bürokratáknak és szakbarbároknak van igazuk, hanem sokkal inkább a keresztényi erkölcsöknek. A gazdasági eredmények szempontjából minden valószínűség szerint sokkal fontosabb a jó lelkiismeret, mint a pénzügyi egyensúly. Márpedig csak annak a társadalomnak lehet jó a lelkiismerete, amelyik nem a legszegényebbeken, nem az öregeken akar takarékoskodni. KOPÁTSY SÁNDOR közgazdász Sok nyugdíjas sokba kerül? A MAGYAR HÍRLAP MELLÉKLETE • 1996. ÁPRILIS 5., PÉNTEK A MAGYAR HÍRLAP MELLÉKLETE • 1996. ÁPRILIS 5., PÉNTEK Bod Péter: érvelés helyett olykor illúziókeltés folyik „A reform a fejünk fölött megy végbe” Három, eltérő foglalkozású és anyagi helyzetű huszonévest kértünk meg: mondja el, mit tud a jelenlegi nyugdíjrendszerről, és mi a véleménye a nyugdíjreformról. Mindhárman egyetértettek abban, kevés információt kapnak nyugdíjügyekben, úgy érzik, a reform a fejük felett megy végbe. Az ő nyilatkozataikra válaszolt Bod Péter professzor, a nyugdíj-biztosítási önkormányzat elnökségének tagja. Véleménye szerint nem csoda, hogy a fiatalok nem látnak tisztán, ezért bizalmatlanok. ■ Bárka Ildikó menedzser, 22 éves: Vállalkozóként mintegy 10 ezer forintot fizetek havonta az államnak, függetlenül a bevételemtől. Hogy pontosan mire fordítják ezt a pénzt, nem tudom, csak azt, hogy mit nem nyújtanak érte: nem kapnék anyagi segítséget, ha megbetegednék, hiszen 15 napig magamnak kellene fizetnem a táppénz teljes összegét, azt követően az összeg felét. Megértem, hogy a tőlem levont összegből kapják a szüleim a nyugdíjukat, de nem tudom, hol az az összeg, amit tőlük vontak le 40 év alatt. Kötöttem nyugdíjbiztosítást egy üzleti biztosítónál is, ez háttérbiztonságnak jó, illetve baleset esetén jelent némi segítséget. Ha egyáltalán nem vonnának tb-járulékot a jövedelmemből, akkor talán 5 százalékát fordítanám nyugdíj-előtakarékosságra. Nem bánnám, ha nem az állam kezelné a nyugdíjakat, hanem üzleti biztosítók, vagy erre szakosodott cégek, mert - bár fennáll a csőd veszélye - ezek érdekeltek lennének a magasabb profit megszerzésében. Szerintem az állam nem a legmegfelelőbb tulajdonos, és a pénz mozgását sem tudom nyomon követni. Úgy gondolom, a nyugdíjam csak zsebpénz lesz. Idősebb koromban egy még aktív dolgozóként létrehozott vállalkozás jogdíjából, illetve az addig megszerzett anyagi bázisból fogok tudni megélni elsősorban. Ha lenne olyan szervezet, ami a megszokott életszínvonal időskori szinten tartásához megfelelő konstrukciót dolgozna ki, akkor szívesen átadnám a befektetés gondját. A nyugdíjkorhatár emelését nem támogatom, bár azt tapasztalom, hogy akinek az egészsége megengedi, az sajnos nyugdíjas korában is kénytelen munkát vállalni. Remélem, erre nem lesz szükség, mire mi nyugdíjasok leszünk. ■ Kádár Éva főiskolai hallgató, 20 éves: Nincs önálló keresetem, főiskolásként a szüleim után kapok társadalombiztosítási ellátást. Pontosan nem tudom, hová kerül az ő befizetésük, de úgy tudom, a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíját finanszírozzák ezekből. Nem bánnám, ha állami kézből üzleti alapra kerülne a nyugdíjak kezelése, de ennek csak akkor látom értelmét, ha a cég, vagy biztosítótársaság nem kerülne monopolhelyzetbe. Ha bármilyen cég egyedül uralná a piacot, akkor nem változna a helyzet a mostanihoz képest. És szeretnék garanciát arra is, hogy a befizetéseimet mindenképpen visszakapom. Ha egyáltalán nem vonnának járulékot a majdani fizetésemből, körülbelül 5 százalékát fordítanám a jövőbeni nyugdíjamra, bármilyen keveset keresnék. Magasabb fizetés esetén talán többe is szánnék erre a célra. Szeretném, ha a nyugdíjam elég lenne a normális életszínvonal fenntartására, de csak reménykedem, hogy valóban így is lesz. A nyugdíjkorhatár emelésével nem értek egyet, mert szerintem nagyon sokan fognak jogosulatlanul rokkantnyugdíjba menni. Ma is történnek visszaélések, de úgy gondolom, ezek száma emelkedni fog. Ami engem illet, szívesen dolgoznék a korhatár betöltése után is - persze ha szellemi és egészségi állapotom megengedi, és lesz megfelelő munkám. ■ Dáni Rezső boltvezető (alkalmazott), 24 éves: Nyugdíjra csak a kötelező járulékot fizetem, ami a fizetésem 6 százaléka. Ez képezi a mostani nyugdíjalapot. Szeretnék ezenkívül is megtakarítani valamennyit, de egyrészt az anyagi lehetőségem, másrészt a nyugdíjpénztárak körül kialakult zavaros helyzet tart vissza. Ha egyáltalán nem vonnának járulékot a fizetésemből, akkor a jelenlegi körülményeim közt körülbelül havi 3 ezer forintot fordítanék nyugdíj-előtakarékosságra. Ez a mai 6 százaléknak több mint kétszerese. Talán azért költenék rá többet, mert akkor jobban tudnám, mi történik ezzel a pénzzel. Nem lenne kifogásom az üzleti alapon működő nyugdíjrendszer ellen, úgy gondolom, akkor konkrétabban nyomon követhető lenne az összegek felhasználása. De fontos lenne a cégek megbízhatósága, és olyan típusú állami garancia, amilyennel a bankok rendelkeznek. A majdani nyugdíjam szerintem az akkori létminimum körül alakul, úgyhogy szükségem lesz valamilyen kiegészítésre. Még nem tudom, milyen formában, de szeretnék pénzt tartalékolni arra az időre. A korhatáremelés nem zavar, ha egészségileg nem lesz akadálya, akár 65 éves koromig is dolgoznék. A nőknél magasnak tartom a 62 éves korhatárt, mert szerintem a családon belüli szociális szerepük miatt sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve életük során. ■ Bod Péter egyetemi tanár, az Országos Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat elnökségének tagja: Az interjúalanyok megnyilvánulásai súlyos és megszívlelendő kritikát jelentenek mindazok irányában, akik a nyugdíjreformon munkálkodnak. Szavaikból egybehangzóan kiderül, hogy a huszonévesek a társadalombiztosítás és ezen belül a nyugdíjbiztosítás jelenlegi működéséről is tájékozatlanok. Ez nem feltétlen az ő hibájuk: nyugati országokban látható példa arra, hogy 15 év körüli gyerekeknek az iskolában oktatnak állampolgári alapismereteket, amelyek átfogják a választójogot éppúgy, mint a társadalombiztosítás működését. Nálunk ez a hiányosság a civil élet szinte minden területén jelentkezik. A másik probléma, hogy néhány éve negatív propaganda folyik a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, részben azért, hogy előkészítse a társadalmat a reformra, mondván: a jelenlegi rendszer olyan rossz, hogy ettől az új csak jobb lehet. Ebbe olyan információelemek is bekerülnek, amelyek nem fedik a valóságot, például hogy felosztó-kirovó rendszer nem lehet korszerű. A nyugdíj-biztosítási önkormányzat mulasztása, hogy részéről nincs rendszeres, következetes, a mindenkori helyzetet magyarázó tájékoztatás. Így fordulhat elő, hogy az emberek - köztük a nyilatkozó fiatalok - nem tudják, hogy a tb két külön ágat foglal magába, hogy nem ugyanonnan várhatják a táppénzt és a nyugdíjat. Nem ismerik a reform lehetséges opcióit, mert ezeknek nincs megfelelő nyilvánosságuk. Ugyanakkor az általános fogalmi háttér ismeretének hiánya miatt a nyilvánosság számára csöpögtetett részinformációk inkább a zavart és a tanácstalanságot növelik, nem szolgálják a tisztánlátást. Nem csoda, hogy a fiatalok bizalmatlanok és úgy érzik: megint a fejük felett történik valami, amihez semmi közük. Pedig a nyugdíjreform értelme és fő célja éppen abban van, hogy a mai nyugdíjasok unokái számára rakja le egy olyan új rendszer alapjait, amely: az aktív életpályán elért jövedelemszinttől függő, tisztes időskori megélhetést biztosító nyugdíjat ad, tartósan finanszírozható a gazdaság mindenkori teherbíró képességének megfelelő jövedelmekből, ezáltal megteremti az egyén reális anyagi érdekeltségét abban, hogy aktív korában minél hosszabb ideig és minél magasabb befizetésekkel vegyen részt a biztosításban. A fiataloknak azonban azt is meg kell mondani, hogy az időskori biztonság pénzbe kerül, méghozzá nem is kevésbé. Az interjúalanyok sajnos nem tudják, hogy a mai nyugdíjakat nem az aktív biztosítottak által fizetett 6 százalékos egyéni nyugdíjjárulékból fizetjük, hiszen minden biztosított után munkáltatója még 24,5 százalék nyugdíjhozzájárulást teljesít. Ezért a megszólaló fiatalok nem érzékelik, hogy abból a hozzájárulásból, amit maguk szívesen fizetnének (5 százalék körül), egy teljes ledolgozott életpálya után nagyjából az átlagos életkereset 15 százalékának megfelelő nyugdíjra jutná. A fiataloknak - és persze nemcsak a fiataloknak - világosan meg kell mondani, hogy nagyon szoros és megváltoztathatatlan kapcsolat él egy nyugdíjrendszer fenntartásához szükséges befizetések és a rendszertől elvárható juttatások között. Csak ezeknek az összefüggéseknek az ismeretében lehet nyilván elvárni azt, hogy a társadalom a lehetséges alternatívák között választani tudjon. A tájékozatlan embert könnyű hangulati alapon befolyásolni. Sajnos ilyen törekvésekkel találkozunk néha az írott és az elektronikus sajtóban egyaránt. Érvelés helyett illúziókeltés folyik olykor az úgynevezett tőkefedezettel rendelkező nyugdíjrendszerek érdekében, hiszen ezek valódi működési tapasztalatai a mai aktív magyar társadalom tagjainak többsége előtt ismeretlenek. Illúziók fűződnek az úgynevezett magánkezelésű nyugdíjalapok állítólagos előnyeihez a közjogi intézményként működő biztosítókkal szemben. Pedig a tények azt mutatják, hogy ez utóbbiak működése sokkal olcsóbb. A nyugdíjreformot egyesek az államháztartási reform részeként szeretnék kezelni. Kétségtelen, hogy szoros összefüggés van az államháztartás mindenkori helyzete és a nyugdíjrendszer között, ugyanakkor ez az összefüggés bonyolultabb annál, mint ahogy sokan látni szeretnék. A bonyolultság elsősorban abból származik, hogy a nyugdíjrendszer időben rendkívül hosszú folyamatokat kezel. Az aktív biztosítottak 60-70 évig kapcsolatban vannak a nyugdíjrendszerrel. Ez az időtáv önmagában felhívja a figyelmet arra, hogy nem rendelhető alá az államháztartás (gyakorlatilag főként a központi költségvetés érdekeinek. Ez utóbbi ugyanis kifejezetten rövid és középtávú folyamatokkal áll kapcsolatban. A nyugdíjreform társadalmi szerződés értékű, és csak akkor számíthat támogatásra, ha nem a társadalom feje felett köttetik - így az interjúalanyok véleménye is fontos jelzés. Kovács Edina Bod Péter Elavulhat-e a nyugdíj? Az egyik megkérdezett fiatal kérdése Bod Péter professzorhoz: milyen elemek biztosítják az új nyugdíjrendszerben, hogy ne avuljon el néhány év alatt? Bőd Péter: A nyugdíjreform előkészítése még folyik, nem érkezett a végéhez. Közben arra kell törekednünk, hogy ez a nyugdíjrendszer hosszú időn át megállja a helyét. Ami biztos garanciát jelenthet, az a rugalmasság. Azaz a rendszernek tartalmaznia kell olyan automatizmusokat, amelyek belülről biztosítják rugalmasságát. Ilyen például, ha a nyugdíjakat nem forintban, hanem pontokban tartják nyilván, kikerülve ezzel az értéktelenedéshez is hozzájáruló, bonyolult átszámításokat. A rugalmas szabályozók ellenállóvá (és időtállóvá) tehetnék a rendszert a gazdaság hullámzásaival szemben. biztos Nyugdíj 5