Magyar Hírlap, 1996. december (29. évfolyam, 293-304. szám)
1996-12-17 / 294. szám
6 Magyar Hírlap BELFÖLD A nyilvánosság a környezetvédelem kontrollja ✓ Terveiről nyilatkozik Balogh Árpád, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség új vezetője A napokban foglalta el hivatalát Balogh Árpád, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség új vezetője. A nyíregyházi felügyelőség korábbi igazgatója ősszel a tervbe vett átszervezés eredményeként megalakuló egységes környezetvédelmi és természetvédelmi főhatóság vezető posztjára adta be pályázatát. Időközben azonban kiderült: egyelőre a régi feltételek között kell működtetni a környezetvédelmi hatóság szervezetét . Elődei gyakran panaszkodtak a szervezet túlterheltségére. Mit kíván tenni az ügyintézés felgyorsítása érdekében? Hivatalba lépésem után megpróbáltam tájékozódni a főfelügyelőség jelenlegi helyzetéről. Kiderült, hogy számos ügy hosszabb ideje elintézetlen. Feldolgozásuk meggyorsítása érdekében kezdeményeztem az informatikai rendszer minőségi fejlesztését, arra kértem munkatársaimat, hogy a szakvéleményezésre váró ügyiratokat történeti áttekintés nélkül, a műszaki elvárások minősítését megfogalmazva, rövid rendelkezés kiadásával készítsék el. Reményeim szerint ilyen módon hamarosan gyorsabb döntések születhetnek a másodfokú ügyekben. • Az elmúlt években romlottak a hatósági munka feltételei Lát-e lehetőséget az előrelépésre? Nyíregyházán igazgatóként szembesültem ezzel a problémával. Távozott posztjáról egykori helyettesem, s távozni kíván a felügyelőség egyetlen jogásza. Tudok arról, hogy máshonnan is elmentek jól képzett szakemberek. Az átszervezések híre további bizonytalanságot kelthet. Megítélésem szerint racionális és működőképes környezetvédelmi közigazgatás kialakításával megállítható az elvándorlás. • Sokszor bebizonyosodott: a legtöbb visszaélés a veszélyes hulladékok adásvétele körül tapasztalható. Jelenthet-e előrelépést ezen a területen a veszélyes hulladékokról szeptemberben életbe lépett új jogszabály? Az első tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a rendelet csak részben váltotta be a reményeket. Mivel elsőfokú hatóságként a főfelügyelőségnek kell döntenie a veszélyes hulladékok gyűjtése és szállítása kapcsán beadott kérelmekről, újabb súlyos ügyek kerültek a főfelügyelőség hatáskörébe. A visszaélések kiszűrésére és az egységes jogalkalmazás érdekében döntvénytár kiadását tervezzük, a tipikus ügyekben hozott döntéseket a tapasztalatok levonására megküldjük minden felügyelőségre. Igazából, csak egy átfogó jogszabály teremthet rendet. • Sokan attól tartanak és aggodalmaikat a közelmúltban nagy vihart kavart letenyei eset is alátámasztja ha nem vigyázunk, az ország Nyugat-Európa egyik szemétlerakatává válhat. A hulladékimport megakadályozására szolgáló jogszabályok megfelelőek, és az elsők között csatlakozott Magyarország a nemzetközi egyezményekhez. A környezetvédelmi és a társhatóságok együttműködése útját állhatja a szemétimportnak. Meg kell jegyezni azonban, hogy ma még a környezetvédelmi kárfelderítés és ellenőrzés rendkívül nagy energiát igényel. • A tavaly hatályba lépett környezetvédelmi törvény a bírságok helyett a károk megelőzését tekintette alapvető céljának Hogyan próbálja a környezetvédelmi hatóság a gyakorlatban ezt az elvet érvényesíteni? A környezetvédelmi törvény csupán a hatékonyabb védelem kereteit rögzíti, a hozzá kapcsolódó, részben még előkészítés alatt álló, majdnem 20 jogszabály elfogadása után válhat igazából működőképessé. Megítélésem szerint a beruházások, a különféle tevékenységek kötelező környezetvédelmi hatásvizsgálata, környezetvédelmi engedélyhez kötése, lakossági elfogadtatása a prevenció megfelelő eszköze lehet. Ellenpéldák is akadnak. Vásárosnaményban például nemrég a polgárok leszavazták a városba tervezett, négy település egészségügyi hulladékának ártalmatlanítására szolgáló égetőmű felépítését. A helyiek csak saját kórházuk hulladékának megsemmisítéséhez járultak volna hozzá. • Az elmúlt hónapokban sokan bírálták a környezetvédelmi hatósági szervezet - egyelőre elhalasztott - átszervezését, a felügyelőségek és a természetvédelmi igazgatóságok összevonását, a területi szervek számának 12-ről 7-re csökkentését Ősszel a tárca vezetőinek felkérésére a tervbe vett átszervezés eredményeként megalakuló környezetvédelmi és természetvédelmi közös főhatóság vezető posztjára adtam be pályázatomat. Időközben azonban kiderült: egyelőre a régi feltételek között kell működtetni a környezetvédelmi hatóság szervezetét. Meggyőződésem: bárhogy is módosul a felügyelőségi szervezet, a legfontosabb, hogy jogszerű, műszakilag megalapozott elsőfokú határozatok szülessenek, működőképes hatóság jöjjön létre. • Szilágyi A. János Balogh Árpád Az Idősügyi Tanács a kormánynál lobbyzik Az Idősügyi Tanács megalakításáról november végi ülésén határozott a kormány. A december 4-én megalakult Idősügyi Tanács kormányzati szintű társadalmi tanácsadó testület, amely minden, az időseket érintő törvényjavaslatot, rendeletet még kormánydöntés előtt véleményez a jövőben. Működésének anyagi és tárgyi feltételeit a Miniszterelnöki Hivatal biztosítja. Javaslatait a döntéshozók figyelembe veszik, bár elfogadni nem kötelesek. A testület elnöke Horn Gyula. A miniszterelnök személyes részvételét indokolja, hogy az idősek problémái nem egyetlen minisztérium hatáskörébe tartoznak, tehát nem nevezhető meg egyetlen, az idősek ügyeiért felelős kormánytag. A testületben a Nyugdíjasok Országos Képviseletét (NYOK) és a Nyugdíjasok Országos Szövetségét (NYOSZ) három-három tag képviseli. Az Idősügyi Tanács tagja többek közt a Mezőgazdasági Nyugdíjasok Országos Egyesületének elnöke, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat, valamint az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöke, a SOTE Gerontológiai Központjának igazgatója és az MTA Társadalmi Konfliktusokat Kezelő Intézetének tudományos főmunkatársa. A nyugdíjas érdekképviseletek javaslata szerint a tanács kéthavonta ülésezne, de az elnök szükség esetén bármikor összehívhatná. A véleményezésre bocsátott tervezeteket a tagok 15 nappal az ülés időpontja előtt kapnák kézhez. Az Idősügyi Tanács működése az érdekképviseletek és az egyes minisztériumok már kialakult munkakapcsolatát nem szünteti meg. A NYOK a jövő év elejére javasolja, hogy a tanács foglalkozzon a nyugdíjrendszer reformjával, az éves nyugdíjemelések indexálásával, valamint a társadalombiztosítási önkormányzatokról szóló törvény módosításával. Vágó János, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat elnöke a nyugdíjreform kérdését tartja az Idősügyi Tanács első félévi munkája során a legfontosabbnak. Arra a kérdésre, hogy ütközési pont lehet-e a reform kapcsán a kormány által javasolt, úgynevezett svájci indexálási rendszer, Vágó nemmel válaszolt. Tapasztalata szerint a nyugdíjasok magukra nézve is kötelezőnek tartják a társadalmi szolidaritást. Bár a svájci indexálás, amely a nettó béremelkedés és az infláció átlagának mértékében határozná meg a nyugdíjemelést, magas infláció esetén kedvezne a nyugdíjasoknak, de megbontaná a keresetek és a nyugdíjak egyensúlyát. Ugyanakkor kedvező gazdasági helyzetben - a kormány számításai szerint már 1998-ban - a bérnövekedés meghaladja az inflációt. Ezért a svájci indexálás hosszabb távon a nyugdíjak színvonalát csökkenti, így az érdekellentét csak látszólagos. Széman Zsuzsa, az MTA Társadalmi Konfliktusok Kutató Központjának tudományos főmunkatársa évek óta az időseket érintő kérdések kutatásával foglalkozik. Véleménye szerint az Idősügyi Tanács megalapozott döntéseihez szükséges a hatásvizsgálatok ismerete. Máris rendelkezésére állnak olyan kutatási eredmények, amelyeket - mint mondta - szívesen megosztana a testület tagjaival. Az MTA Társadalmi Konfliktusok Kutató Központja által vizsgált egyik probléma már szerepel a testület napirendjén, nevezetesen az egészségügyi és a szociális ellátások összehangolásának kérdése. •K.E.M. Az OTP Travellel az elmúlt években közel félmillióan utaztak. MIÉRT? Mert az OTP Travel - Mert az OTP Travellel Mert az OTP Travel régi nevén OTP Penta mindenképpen célba ér, megbízható, hiszen Tours - 1984 óta szól- legyen szó üzleti útról a legnagyobb hazai bank gárja ki ügyfeleit vagy üdülésről, az OTP Bank Rt. áll a legmagasabb mögötte, így nemcsak színvonalon, célba ér, hanem biztosan haza is jut. (j) Az OTP csoport tagja OTP TRAVEL - MERT BIZTOSAN UTAZIK MTI A határon túli magyar fiatalok tájékozódásának, valamint szervezeteik egymás közötti, illetve a hazai partnerekkel kialakuló együttműködésének segítésére koordinációs irodát hozott létre Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára és a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány. Az iroda januártól kezdi meg működését Budapesten, a közalapítvány Amerikai úti székházában. Fiatalok irodája 1996. DECEMBER 17., KEDD Egymillió ember él egyedül Folytatódott a népesség öregedése A idén áprilisban tartott kis népszámlálás eredményeiben tükröződik, hogy az elmúlt évek gazdasági és társadalmi változásai milyen hatást gyakoroltak a demográfiai folyamatokra, az ország népességére és a lakásállományra. A mikrocenzus, amelynek során a Központi Statisztikai Hivatal a lakosság két százalékától gyűjtött adatokat, százötvenmillió forintba került. A népszámlálásokból nyerhető információkra az állami és kormányzati szerveknek, az önkormányzatoknak, valamint a gazdasági élet szereplőinek folyamatosan szükségük van. Népszámlálásra anyagi és gazdasági korlátok miatt tízévente kerül sor, annak ellenére, hogy a társadalmi, gazdasági és demográfiai jelenségek változékonysága ennél nagyobb gyakoriságot igényel. A reprezentatív népességösszeírások megmutatják, hogy a két népszámlálás során tovább vezetett adatok mennyire felelnek meg a valóságnak - mondta Balogh Miklós, a KSH elnökhelyettese. Az idei vizsgálat azért volt különösen fontos, mert az eredmények az elmúlt évek nagyon lényeges társadalmi és gazdasági változásait tükrözték, tehát hozzájárulhatnak az átmenet jellemzőinek feltárásához és a társadalompolitikai döntések megalapozásához. Vukovich Gabriella, a KSH népszámlálási főosztályának vezetője a felmérés leglényegesebb strukturális eredményeként említette, hogy megállapították: folytatódott a népesség elöregedése. A gazdasági aktivitás visszaesett, az utóbbi hat évben több mint kilenc százalékkal. A száz aktív személyre jutó nem aktív személyek száma lényegesen megnőtt, 129-ről 193-ra. Az aktív keresők körében a gazdasági rendszerváltás következtében ötszörösére nőtt az önálló foglalkozásúak aránya, s ugrásszerűen emelkedett a szolgáltatási jellegű fizikai munkát végzők aránya is. Kiderült az is, hogy a háztartások száma kismértékben csökkent, továbbá hogy több mint egymillió ember él egyedül. A lakások 60 százaléka tekinthető komfortosnak, körülbelül kétmillióan élnek azonban félkomfortos vagy komfort nélküli lakásokban. A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatóján elhangzott: az összeírt adatok feldolgozásakor a neveket már nem rögzítik. Az utóellenőrzés miatt azonban szükséges, hogy az adatszolgáltató a kérdőíven azonosítható legyen, így az adatokat levéltárban őrzik majd meg. • Sz.D. A legelesettebbek karácsonyáért Főként a nagyvállalkozói kör hozzájárulására számítanak a legnagyobb szegénységben élők karácsonyi megajándékozása érdekében indított Szeretet és támogatás ’96 elnevezésű akció szervezői. A szeretetszolgálatok mostanáig példa nélküli összefogása azt sem feltételezi, hogy a karitatív szervezetek közben saját akcióikról lemondjanak. A tervek szerint a szentestét megelőző napokban összeállhatnak a legrászorultabbak számára készített egységcsomagok. A hajléktalanok, magányosan élő idős emberek és a létminimum szintje alá szorult nagycsaládosok megsegítésére irányuló adománygyűjtés még novemberben indult a miniszterelnök és a négy történelmi egyház - a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó felekezet - vezetőinek közös felhívásával. A gyakorlati megszervezést a Magyar Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyarországi Lions Clubok Szövetsége, a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, a Református Szeretetszolgálat, a Rotary Clubok és a Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítvány vállalta magára. A Miniszterelnöki Hivatal hozzájárulása, hogy a Kossuth tér 2-4. alatti irodaházban működik a Szeretet és Támogatás ’96 információs központja és telefonjukon (268-3950) várják a felajánlásokat. A Magyar Posta térítésmentesen továbbítja az adományokat, amelyek az OTP 1072 Budapest, Deák Ferenc u. 7-9 alatti fiókjánál vezetett 117 94008-2050 1620 egységszámlára érkeznek. •N.D. SZERDÁN MÁR AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL A KÉPES EURÓPA 72 OLDALAS KARÁCSONYI SZÁMA ♦ A címlapon Ivancsics Ilona, a Szomszédok című tévésorozat kedves tanárnője ♦ Exkluzív interjú: Dennis Quaid mellében sárkányszív dobog? ♦ Madonna állítja, az anyaság kedvezően hatott rá: „Nem vagyok többé diktátor!" ♦ Michael Jackson is hamarosan apa lesz ♦ Bocsánat, ön megbocsát? - huszonhárom híresség válaszol a Képes Európa körkérdésére ♦ Kibédi Ervin, a mosolyvarázsló ♦ Sára Sándor az egykor dobozba zárt filmekről árul el titkokat ♦ Meghökkentő mesék: A delfin legyőzte a gyilkost ♦ Ünnepi rejtvény- és nyereményözön S még számos érdekes történet hírességekről itthon és külföldről, divatoldal, bedekker a legképesebb képeslapban, a Képes Európában. Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk! Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a MABISZ Gépjármű Kárrendezési Irodájának központi telefonszáma 1996. december 10-től MEGVÁLTOZOTT Az új szám: 266-9866 Telefaxszámaink változatlanok: MABISZ GKI 1056 Budapest, Molnár utca 19. HIRDETÉS A CITY CONSULTING KFT. LEGÚJABB KIADVÁNYAI ÚTLEVÉLRIPORT -1997 Hogyan szerezzünk útlevelet a világ 90 országába. Bevándorlási trükkök LEÉRTÉKELT AUTÓK ÉS AZOK VÁMMENTES HASZNÁLATA Hol szerezhetők be a világ legolcsóbb autói és hogyan lehet azokat vám-, áfa- és fogyóadó mentesen használni. LUXUS SPORTAUTÓK 60-70% KEDVEZMÉNNYEL ADÓPARADICSOM -1997 Az offshore cégek, adóparadicsomok világa MBA ÉS MÁS FOKOZATOK GYORS ÉS KÖNNYŰ BESZERZÉSE NEMESI CÍMEK, RANGOK MEGSZERZÉSE Kérje ingyenes katalógusunkat a 209-3777, 209-3786 telefonon vagy a 185-4223 faxon 13781 MH