Magyar Hírlap, 1997. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-18 / 15. szám

20 Magyar Hírlap V­an képünk hozzá Adok-kapok Göncz adott Chiracnak, Chirac adott Göncznek Fotó: ISZA FERENC Balekvadászat Balek. Az értelmező szótár egyszerűen fogal­maz: hiszékeny, könnyen becsapható, kihasz­nálható ember. Nincs egyedül. Mágnesként vonzza maga köré „társát”, a szélhámost. A já­ték egyfordulós­­ és gyorsan a finiséhez ér. Mi­re a vesztes feleszmél, semmije sincs. Az ilyes­fajta Ki nevet a végént mostanság egyre gyak­rabban játsszák, s a tét nemegyszer élet vagy ha­lál. Aki nem őrül bele javainak elvesztésébe, vagy elkeseredésében nem végez önmagával, az rendszerint a hajléktalanszálláson köt ki. - Mindenki azt kérdezi, hogy lehettem ekko­ra marha? Az ötven körüli, hajlott hátú, sokdioptriás szemüveget viselő ember összekulcsolt keze megfeszül, körme kifehéredik. A pécsi Támasz Alapítvány szállóépületében beszélgetünk. A történet lassan bontakozik kezd. - Megvolt mindenem, ruháim, tévém, hűtőm. Pénz viszont nemigen, ki akartam hát adni az egyik szobámat, hogy ne dögöljek éhen. Ferenc tekintete a semmibe réved. Hajléktalan­ná vált, egy szál felöltőben, szinte az utolsó pil­lanatban kapott menedéket az alapítványnál. Egy apró zalai faluban született, harminc éve lakik Pécsett. Eredetileg katona szeretett volna lenni, de rossz szeme miatt eltanácsolták. Érett­ségi után elvégzett egy felsőfokú technikumot, majd huszonöt évet hú­zott le a Volán vállalat­nál mint teherforgalmi vezénylő. Tisztes fizeté­se volt, megbecsülték a munkatársai. Aztán, mint a lavina, úgy sza­kadt reá a rendszervál­tás. A cég nagy megren­delői csődbe mentek, a részleg dolgozóinak nagy része utcára került, ő is. Megpróbált ugyan más területen elhelyezkedni, de nem sikerült. Ferenc nem nősült meg, magányosan élt: ti­zenhét éven keresztül egy idős rokonánál la­kott, akiről becsülettel gondoskodott. Amikor a néni - aki életének utolsó éveiben teljesen meg­vakult - örökös nélkül meghalt, Ferenc bent maradhatott az apró lakásban. Egy év múlva azonban életveszélyessé nyilvánították ottho­nát, és felajánlottak helyette egy másfélszobás lakótelepi panellakást. - Képzelheti, milyen boldog voltam. Har­mincöt évesen, nőtlen létemre saját lakást kap­tam. Ez volt az életemben az egyetlen igazi sze­rencse - mondja egy keserű félmosollyal. - A munkanélküliséget nagyon nehezen viseltem. Nem volt nekem büdös semmilyen munka. Ahova hívtak, elmentem. Pucoltam vécét, húz­kodtam nyolcvankilós bálákat a negyven ki­lómmal. Az alkalmi munkák bére persze nem volt elég a lakás rezsijére, ezért arra gondoltam: a fenébe is, egyedül vagyok, kiadom a kisebbik szobát valami rendes embernek. Ferenchez egy áprilisi délután takaros asz­­szonyság csengetett be. Anna, így hívták a negyven körüli nőt - azt mondta, hogy kisgye­rekével együtt albérletet keres. Összeveszett a férjével, közös lakásukból menekült el. A szo­bát megfelelőnek találta, csak annyi volt a kéré­se, hogy mielőtt beköltözik, festetni szeretne. Másnap már hozta is a festőket. Azután pár nap múlva bemutatta Ferencnek Kanizsai Lászlót. - Azt a moslék gazembert! Ne haragudjon, de ki kell mondanom - sziszegi dühtől fuldokol­va a férfi. Nekem eddig soha nem voltak előíté­leteim, a Volánnál sok tisztességes cigány em­ber dolgozott a kezem alatt, de ez... Ferenc semmire sem gyanakodott. Újdon­sült ismerőse drága autón járt, utolsó divat sze­rint öltözködött, megnyerő modora volt. Szinte mindennap meglátogatta. Egyik alkalommal észrevett egy szentképet a falon. Azt mondta, van egy hároméves kislánya, akit eddig betegsé­ge miatt nem tudtak megkeresztelni. Örült, hogy végre talált egy becsületes, hívő embert, és arra kérte Ferencet, hogy némi pénz fejében vállalja el a keresztelőn való segédkezést. Kanizsai azt üzente, utazzak le Dunaszek­­csőre, mert a pap látni akar a keresztelő előtt. Odaérve kacsalábon forgó palota­ fogadott. Rossz érzésem támadt, annál inkább, mivel nem láttam semmi készülődést. Vissza akartam jönni Pécsre, de a rokonság marasztalt. Egy óra múlva megérkezett Kanizsai. Elém állt, és rö­högve azt mondta: hova sietsz kishaver, hiszen neked lakásod sincs! Arcul ütött, letepert. Le­esett a szemüvegem, minden elsötétedett. A baj az volt, hogy az utazás előtt pár nappal a lakásomon aláírattak velem két nyilatkozatot. Az egyikben az állt, hogy húszezer forint ellené­ben vállalom a kislány későbbi vallásos nevelé­sének elősegítését. Kértem belőle egy példányt, azt mondták, nincs náluk több, de lemennek ér­te az autóhoz. A papír, amit felhoztak, ráné­zésre ugyanolyan volt, mint amit azelőtt alá­írtam. Tudja, nagyon rosszul látok. Aláír­tam hát ezt is. Duna­­szekcsőn kiderült: a saját lakásom adásvé­teli szerződése volt. Ferencnek sikerült elmenekülnie a falu­ból. A rendőrségen azt mondták neki: jó, hogy élve megúszta. Ha meg­ölik és bedobják a folyóba, talán soha nem talál­ják meg, hiszen nincs senkije, aki kerestetné, vagy azonosítaná. Nem tudta elhinni, hogy nincs lakása. Hazament volna, de a zárat lecse­rélték. Leült a lépcsőházban, úgy aludt el saját ajtaja előtt a földön. Elege lett az életből. Meg akart halni, de mi­nél kevesebb szenvedéssel. Miután több évtize­den át a Volánnál dolgozott, úgy gondolta, egy megrakott IFA teherautó fékútja van annyi, hogy a vezető ne tudjon megállni. Egy este ki­állt a sarokra és türelmesen várt. Mint mondja, tervszerűen készült a halálra. Kinézte a megfe­lelőnek gondolt autót, és előlépett. - Istenem, még ezt is elnéztem. Nem egy NDK-s IFA volt, hanem egy sokkerekű ameri­kai IFOR-tréler. Három méteren belül megállt. A sofőr úgy nézett rám, mint egy őrültre. Felse­gített, persze csak horzsolásaim lettek. Most itt vagyok a hajléktalanszállón. Nem vigasz, de van itt egy olyan ember, akitől ugyanez a vadállat csalta ki a lakását. Újsághír: „A rendőrség lezárta a nyomozást és előzetes letartóztatásba helyezte a dunaszek­­csői K. Lászlót. A férfi, több társa segítségével, szellemileg és idegileg megrokkant, befolyásol­ható emberektől különböző módon ingatlano­kat csalt ki. A rendőrség a nyomozás során el­megyógyintézetben is talált károsultat. A leg­több becsapott áldozat jelenleg hajléktalanszál­lón él. K. László és bűntársai több mint húsz embert tettek földönfutóvá.” ERDEI ÉVA I Ferenc semmire sem is gyanakodott. Újdonsült ismerőse drága autón járt, utolsó divat szerint öltözködött, megnyerő modora volt. Szinte mindennap meglátogatta. KRÓNIKA Krimibe csomagolt filozófia „És Monsieur Lefévre ma nem jön be? Monsieur Lefév­re ma nem dolgozik. Miért? Ma reggel meghalt.” Ezzel a párbeszéddel indul Mrozek A szerződés című darabja, amelynek ma este lesz a pre­mierje a Komédiumban. A szerződés a kései Mro­­zek-művek közül való: 1985- ben íródott. Tizenegy éve mutatták be Lengyelország­ban a Teatr Polskiban, a Ko­­médium pedig az első magyar színház, amelyik műsorra tűzi. A művet Bodolay Géza rendezi és két kiváló színész játssza: Bán János és Dörner György. A rendező szerint Mrozeket mindig izgatta, hogy a demokrácia és a dik­tatúra miként birkózik egy­mással, és ezt a konfliktust valódi emberi sorsokon ke­resztül mutatja be. Bodolay úgy véli: a szerződés sztorija ma is aktuális. Szerinte Kelet- és Nyugat- Európát már nem választja el vasfüggöny, de a keleten el­helyezett „hitelbombák” bár­mikor felrobbanthatják a „ré­gi Európa-szállót”. Sőt, más veszélyek is fenyegetik ezt az öreg kontinenst, hiszen a két térfélen lakók még ma is küz­denek egymással. A keleti maffia Nyugaton dolgozik, a nyugati pedig egyre inkább Keletre jár robbantani. Mrozek groteszk módon ábrázolja a több évszázados balkáni nyomort és sznobiz­must. De mint Nyugat-Euró­­pában élő emigráns, jól isme­ri azt az arroganciát és nagy­képűséget, amellyel néha szembe találkozott - mondja a rendező. A szerzőt meghívták a mai premierre. Válaszlevélben je­lezte, hogy nem tud Buda­pestre utazni, mert költözik. Nemrég vásárolt Krakkóban egy házat és Párizsból vissza­tér Lengyelországba. Ám ké­sőbb mindenképp szeretné megnézni A szerződés buda­pesti előadását, mert kíváncsi a két magyar színész - Bán János és Dörner György - já­tékára, akikkel egy színházi fesztiválon korábban szemé­lyesen is megismerkedett. • B. Gy. Valóságos játék M­ielőtt nekifognánk, a Pató Pál Software bemutatja a Sza­kadt csöves című játékprogramot: „ Te egy szakadt csöves vagy a Marx téri aluljáróban. Az a célod, hogy minél több lóvét szerezz. A Skálában vehetsz piát és Technokolt. Jó, ha vigyázol magadra, mert olyan hírek ter­­jengenek, hogy gyáli cigányok jöttek fel Pestre. De azért nem kell mindjárt berezelni, a nálad gyengébbeket üsd csak le nyu­godtan. A reflexidőd befolyásolhatja a menekülés és a támadás hatásosságát. Ha gyenge vagy, piálj egyet, ha lassúnak érzed magad, szipózz egy jót" - tájékoztat a mindennapos valóságról a játék programozója Szy és Kamarás a képernyőn keresztül. Három szereplő közül választhatok: Karcsi, a takarékos, Jancsi, a kemény és MacFly, a bandavezér. Választok, legyek mondjuk Karcsi. Belépek az elég kezdetleges kidolgozású programba, ahol máris „konfliktus” vár: „Egy öreg f...sz megy el előtted”. A következőket tehetem: menekülök, megtá­madom, káromkodok vagy várok. A játék azt várja el tőlem, hogy megtámadjam. A szegény öreget lefejelhetem, nyakon­­vághatom, megkéselhetem, hasba rúghatom, lánccal rásuhint­hatok vagy elvehetem tőle a pénzét. Más alternatíva nincs. Mintha oda sem néznék, bökök az egérrel valamelyikre, csak­hogy lássam, mi történik. Az öreg meghalt, nekem nőtt az energiám és a pénzem. Újabb szituáció. „Egy cigánypurdé ugrik elő”, de Karcsi, a takarékos, azaz én, nem vettem Technokolt. Lassú voltam, ki­csavarták a kezemből a kést, a játék végre igazságot osztott és én kiestem. Kezdhetnék újat, lehetnék bandavezér. Megerősza­kolhatnék tizenéves roma lányokat és kiirthatnám a családju­kat is, de már forog a gyomrom. Szy és Kamarás programját egyelőre csak kéz alatt sokszo­rosítják. Ám máris sokan űzik ezt a játékot. Kik a gépek előtt ülve, kik az aluljárókban. Játék, Made in Hungary. Th. B. 150 éve született Mikszáth Kálmán kajántibor rajza 1997. JANUÁR 18., SZOMBAT AKIKRŐL BESZÉLNEK Öregítik Hiába tartják szerte a világon Sir George Solti néven számon, ő marad Solti György. Mikor legutóbb a Der Spiegel megkérdezte: „Miért származott annyi sztár dirigens Magyarországról: Széll György, Or­­mándy Jenő, Reiner Frigyes?”, röviden csak ennyit válaszolt: „Mert egy hihetetlenül tehetséges nép va­gyunk.” A beszélgetést egyébként így indítot­ta a riporton „Sir George, ön csaknem 85 éves...” Solti, akinek új CD-je, Wagner Mes­terdalnokával a napokban jelenik meg, félbe­szakította a kérdezőt: „Engedelmet. Még csak két hónapja töltöttem be a 84-et. Kérem, ne csináljon vénembert belőlem!” . Nem játszhat a zenekar A brit munkaügyi minisztérium nem adott en­gedélyt a pozsonyi rádió szimfonikus zeneka­rának nagy-britanniai koncertkörútjára, mivel a brit hivatásos zenészek szakszervezetei tilta­koztak a tervezett fellépés ellen. A turné nem önálló szereplés lett volna: a 72 fős szlovák tár­sulat a brit zenei élet ügyeletes csodagyereké­nek számító hegedűművésznőt, a szingapúri születésű 18 éves Vanessa Мае-t kísérte volna a többhetes koncertsorozaton. A hazai zene­karok ebbe kötöttek bele, mondván: indoko­latlan a kelet-európai együttes „importja”, amikor világszínvonalú brit társulatok is ké­szen álnak a szereplésre. Az érv meghallgatás­ra talált a kormánynál, amely ugyanerre hivat­kozva nem adta ki a fellépéshez szükséges ese­ti munkavállalási engedélyt a pozsonyi szimfo­nikusoknak. Úgy látszik, néha a szakszerveze­tek gyilkosabbak tudnak lenni a kritikusoknál. Testőr a színfalak mögött Dagmar Havlova már négy nappal a Václav Havel elnökkel kötött házassága után újra fellépett régi színhá­zában, August Strind­berg Krisztina király­nő című színművének címszerepét játszotta. Azután ezen a héten bejelentette, hogy már csak kétszer - január 23-án és február 19-én - láthatják a nézők szí­nésznőként, mert visszavonul és kizárólag el­nökfeleségként kíván szerepelni. Addig, vagy­is az utolsó előadásig azonban minden marad a régiben, csupán annyi a változás, hogy a díszletek mögött az ügyelő mellett egy jól meg­termett testőr is ügyel­­ a rendre... Koronás dohányosok. ......... II. Margit dán királynő szenvedélyes dohá­nyos. Legutóbb több svéd újság és a stockhol­mi televízió is megtámadta, hogy rossz példá­val szolgál, mert szinte mindegyik nyilvános szereplésekor ott parázslik a cigaretta a kezé­ben. A koppenhágai udvar csak egy hűvös mondattal válaszolt: Dániában általános az a vélemény, hogy őfelsége maga dönthesse el, dohányzik-e, vagy sem. Az Ekstra Bladet cí­mű dán lap már vaskosabban utasította vissza a királynő magánéletébe való beavatkozást: „A svéd király, Károly Gusztáv valóban nem dohányzik a nyilvánosság előtt, ehelyett vi­szont a klozeten bagózik nagy titokban, akár­csak egy kisdiák.” Parlamenti mózeskosár A 21 napos Anna Bus­­kova volt a legifjabb résztvevője a cseh par­lament vitájának. Ma­mája Petra Buskova képviselőnő mózesko­sárban hozta magával, így is bizonyítva, hogy az anyaság nem aka­dályozza megbízatásá­nak teljesítésében. Bus­kova - aki a szociálde­mokrata pártnak is alelnöke - ezzel a gesztusá­val is válaszolt azoknak az ellenfeleinek, akik a tavaszi választási kampányban azzal az ízléste­len érveléssel agitáltak megválasztása ellen, hogy egyetlen programja „a négy évig tartó magas összegű gyes megszerzése. ” G. Nagyné Maczó Ágnes is nyugodtan megjelenhetne a mózesko­sárral a T. Házban, őt ráadásul nem is illethet­nék a fenti megjegyzéssel, tekintettel arra, hogy a magyar gyesre igazán senki sem tervezhet. Holdak a Holdon Martin Jürgens elvesztette az ingatlanát. A köl­ni egyetem jogi fakultásának szakvéleményezé­se szerint a Hold ugyanis nem lehet senkinek sem a tulajdona, és ezért nem is bocsátható áru­ba. Martin Jürgens pedig azt állítja, hogy 1756- ban Nagy Frigyes porosz király a családjának adományozta a Holdat. De ha Jürgens ezen az alapon meg is kísérelné a német bíróság előtt visszaperelni az égitestet, még Amerikában is érvényesítenie kellene tulajdonjogát. Ez sem lenne azonban egyszerű, mert egy bizonyos Dennis Hope már 16 évvel ezelőtt az USA-ban, Kalifornia szövetségi állam egyik földhivatalá­ban bejelentette igényét a Holdra. Sőt azóta 16 dolláronként kisebb parcellákat is árusít belőle ingatlanra éhes balekoknak. Addig egyelőre még nem jutott el, hogy holdanként árusítsa. Kesztyűsen Lubomir Brabec cseh gitárművész megunta a hangversenytermeket. Elhatározta, hogy leg­közelebb az Antarktiszon szórakoztatja játé­kával a zenére kiéhezett hallgatókat. Épp ezért az ottani chilei sarkvidéki állomás lesz a hely­színe január végi koncertjének. Úgy három­száz hallgatót vár, akik helikopteren érkezné­nek a Szomszédos kutatóállomásokról. Brabec forró hangulatú koncertre számít, mert külön­ben aligha tudna pengetni kesztyű nélkül. TÖRVÉNYSZÉKI TUDÓSÍTÁSOK Egy nem létező film krónikája Tanúmeghallgatással folytatódott tegnap az ÁPV Rt. kontra Magyar Fórum Kiadói Kft. pere a Fővárosi Bíróságon. A fel­peres ÁPV Rt. keresetében 28,8 millió forint visszafizetésére kérte kötelezni a Csurka István nevével fémjelzett kiadót, mi­vel az a szerződésben meghatározott időpontig nem készítet­te el a privatizációról szóló kisjátékfilm-sorozatot. A Magyar Fórum Kiadói Kft.-t 1992. július 20-án azzal bízta meg az ÁPV Rt., hogy készítsen a kárpótlásról és a privatizációról szóló, „isme­retterjesztő” kisjátékfilm-so­rozatot. A kiadó ütemterve szerint a gyártási költség összesen 43,2 millió forint lett volna, amely összegekből a felperes augusztus 7-én 28,8 millió forintot át is utalt. A szerződésben meghatározott teljesítési határidő letelte után az ÁPV Rt. „a téma ak­tualitására és fontosságára hivatkozva” tájékoztatást kért arról, hogy áll a film. A kiadó ekkor a véghatáridő meghosszabbítását kérte, mondván, a törvénymódosí­tások, illetve a téliesre for­dult időjárás miatt a forgatást meg kellett szakítani. Az ÁPV Rt. 1992. december 19- én közölte a kiadóval, hogy a hosszabbításra nem lát lehe­tőséget, ezért kérte, fizessék vissza a 28,8 milliót. Miután a kiadó a felvett előleg visszafizetésétől elzár­kózott, az ÁPV Rt. keresetet nyújtott be, amelyben kérte a bíróságot, kötelezze a Ma­gyar Fórum Kiadói Kft.-t a 28,8 millió forint és annak kamatai megfizetésére. Az ügyben 1994-ben már jogerős ítélet született, amel­lyel szemben az alperes felül­vizsgálati kérelmet nyújtott be. Az alperes szerint ugyan­is a jogerős ítélet jogszabály­sértően állapította meg, hogy az alperes a Ptk.-ban előírt együttműködési kötelezett­séget megszegte, amikor nem tájékoztatta a felperest a késedelem okáról. Ennek alapján a Legfelsőbb Bíróság 1996 januárjában hozott vég­zésében a jogerős ítéletet és a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás, illetve új határozat hozatalá­ra utasította. Indoklásában kifejtette: a rendelkezésre ál­ló adatok alapján nem álla­píthatta meg, hogy az „ér­dekmúlásra alapított elállás” feltételei bizonyítottak. Az­az: nem bizonyította a felpe­res­­ ezt az új eljárás kereté­ben megteheti -, hogy a meg­határozott határidőn túl már nem állt érdekében a film el­készíttetése. Az új eljárás múlt év no­vemberében kezdődött a Fő­városi Bíróságon. Tegnap a Magyar Fórum Kiadó Kft. jo­gi képviselője a nyilvánosság kizárását kérte. A képviselő ezt azzal indokolta, hogy megbízójának a sajtó már ed­dig is nagy kárt okozott. •D. E. Ferencsik János árnyéka Ma lenne kilencvenéves Fe­rencsik János. Szirtes György, az Operaház örökös tagja (sok éven át a dalszínház gaz­dasági igazgatója) több mint két évtizeden keresztül dolgo­zott a karmester közelében és élvezhette barátságát. Ő em­lékezik Ferencsik Jánosra. 1907. január 18-án született Budapesten. 1927- ben került az Operaházba önkéntes, ingyenes munkaerőnek, de nem sokkal később hivatalosan is korrepetítori állást kapott. Radnai Miklós, az Operaház igazgatója jókor észrevette, hogy az ifjú Ferencsik különleges módon muzikális, vagy­is a szó tágabb értelmében „múzsai”-költői kép­zeletű és 1931-ben a dalszínház karmesterévé nevezte ki. 1945-től az Operaház első karmeste­re, majd 1957-73-ig és 1978-84-ig főzeneigaz­gatója volt. De főzeneigazgatója volt 1953-tól haláláig, az Állami Hangversenyzenekarnak is, és sok évig el­nök-karnagya a Budapesti Filharmóniai Társa­ságnak. Repertoárján a teljes operairodalom sze­repelt. Hatalmas érdeme a magyar zene nemzet­közi megismertetése és elismertetése. Bartók in­terpretációja - lemezfelvételei révén - ma is az egész világon mértékadó. Ferencsik a művészi ki­fejezésen sohasem önmaga megvalósítását értet­te, hanem a mesterek szolgálatát. Ferencsik ah­hoz a generációhoz tartozott, amelyben még vol­tak reneszánsz tudású színházi emberek. Ismerte képességeit, nem is akart álszerény lenni, sőt megbecsülésének addigi mennyiségét - két Kos­­suth-díj, Kiváló és Érdemes művészi cím stb. - nem tartotta túlzottnak, a vele való kivételes bá­násmódot pedig bizonyos területeken hiányolta. 1973-ban Bartók három színpadi művének fel­újítása szerepelt a műsortervben, Ferencsik ve­zényletével. Az időpontot is kitűzték. Később, egy váratlanul befutott külföldi meghívás miatt a karmester arra kérte az igazgatót, hogy a be­mutatót halassza el. A kérést az igazgató nem tel­jesítette, arra hivatkozva, hogy az egész évi mű­sorterv felborulna emiatt. Ferencsik megsértő­dött és haragjában felmondott. A sérelmét és szándékát, hogy nyugdíjba megy, elpanaszolta Aczél Györgynek, aki így reagált: „Egyetértek. Nagy fának nagy az árnyéka.” Akkor döbbentem rá ismét, hogy fényes csilla­gokról, pótolhatatlannak hitt emberekről milyen könnyen tudnak lemondani, mert úgynevezett „nehéz emberek”, hogy az érték fogalma milyen viszonylagos és milyen kevesen érzik magukat felelősnek az igazi értékek megőrzéséért. 1978-ban Ferencsik visszatért az Operaházba és betegsége ellenére részt vállalt a művészi mun­kában. S a nyolcvanas évek zeneileg legjobb pro­dukcióját, Wagner Parsifal című művét az ő beta­nításában és vezényletével az Erkel Színházban mutattuk be. Nemcsak hazai, de nemzetközi híre is volt ennek az előadásnak, amely az Operaház rekonstrukciójának időszakában került színre. Ferencsik sajnos nem érte meg a gyönyörűen újjáépített, századik születésnapját ünneplő Operaház megnyitását, azt a pillanatot, hogy mint száz évvel ezelőtt Erkel Ferenc, most ő lép­jen fel a karmesteri dobogóra, hogy elvezényelje a Himnuszt. Az Operaház művészei és a közönség, amely is­merte és tisztelte a művészt, emlékét megőrzi.

Next