Magyar Hírlap, 1997. május (30. évfolyam, 101-112. szám)

1997-05-12 / 109. szám

4 Magyar Hírlap Óhaj kedvezményes képviseletre A cigányság politikai jogosítványokat hiányol Alkotmányellenes politikát folytat a kormány, amikor az alap­törvény 68. paragrafusával szemben nem tekinti államalkotó té­nyezőnek a cigány kisebbséget - jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke A cigány önkormányzati rendszer Magyarországon című nemzetközi konferencia máso­dik napján. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a cigányságnak nin­csenek politikai jogosítványai, sem parlamenti képviselete. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségek ország­­gyűlési biztosa az Európa Ta­nács, a Nemzeti és Etnikai Ki­sebbségi Hivatal (NEKH), a Project on Ethnic Relations, valamint az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat ál­tal szervezett tanácskozáson megállapította: a kisebbségi önkormányzatok szervezeti autonómiája maximálisan megvalósult, nem így a funk­cionális és a financiális auto­nómia. Az ombudsman úgy vélte, hogy a rendelkezésre álló források összefüggéstele­nek, következetlenek és rend­­szertelenek. Kaltenbach szólt arról is, hogy a választójogi törvény módosítása során a ki­sebbségek számára kedvez­ményes mandátumokat kíván­nak biztosítani, amelynek megszerzéséhez mintegy 8-10 ezer választópolgár szavazatá­ra lenne szükség. Horváth Aladár szerint a rendszerváltás nem hozott megújulást a kormány cigány­politikájában. Úgy vélte: a ki­sebbségi önkormányzatiság valójában nem belpolitikai in­díttatásból jött létre, hanem a határon túli magyarság érde­keit szem előtt tartva. Zsigó Jenő, a Roma Parla­ment elnökének megítélése szerint a cigányság számára a rendszerváltás tartós, generá­ciók életét determináló sze­génységet és munkanélkülisé­get hozott. A roma kisebbség teljesen kimaradt a privatizá­cióból és a kárpótlásból. Ha helyzetük nem változik, a ci­gányok a modern kor rab­szolgáivá válnak - tette hozzá. A civilszervezetek képvise­lői úgy ítélték meg, hogy az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak nincs meg­felelő kapcsolata a civilszerve­zetekkel. Hangsúlyozták azt is, hogy a cigányság politikai képviseletét ellehetetlenítette, hogy nem ők választják meg saját képviselőiket, hanem a többségi társadalom. A kisebbségi önkormány­zatok létrejötte nagy mérték­ben hozzájárult az előítéletek csökkentéséhez - jelentette ki Hegyesiné Orsós Éva, a Nem­zeti és Etnikai Kisebbségi Hi­vatal elnöke a konferencián elhangzottakat összegző be­szédében. A magyar rendszer­re külföldről is komoly érdek­lődéssel tekintenek, és sikeré­nek nemcsak belpolitikai, ha­nem külpolitikai jelentősége is van. Megjegyezte: az euro­­atlanti integráció is megköve­teli, hogy a csatlakozó orszá­gok megfelelően tudják kezel­ni a kisebbségi kérdést. Leszö­gezte továbbá, hogy az elmúlt két és fél év tapasztalatai alap­ján módosítani kívánják a ki­sebbségi törvényt; a módosítás tervezete jelenleg tárcaközi egyeztetésen van. Ugyanak­kor sajnálatosnak nevezte, hogy a kisebbségek képvise­lői esetenként a tájékozatlan­ság miatt a meglévő jogokkal sem tudnak élni. •N.I. E. Kaltenbach Jenő Evangéliumi roma találkozó Első alkalommal rendezték meg tegnap Budapesten az orszá­gos evangéliumi roma találkozót. A Roma Sajtóközpont beszá­molójából kitűnik, hogy az ország minden tájáról érkezett mintegy kétezer részvevő előtt Farkas Rostás György, a Fővá­rosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke hangsúlyozta a romák és a nem romák egységének szükségességét. Hegyesiné Orsós Éva címzetes államtitkár a találkozó részvevőihez kül­dött üzenetében egyebek között kiemelte: jó tudni, hogy van­nak még olyan eszmék - és ilyen az evangélium is -, amelyek képesek az emberek összefogására, s útmutatást adhatnak arra, hogyan tehetjük jobbá az emberek együttélését. Fejlődés vagy kiegyenlítődés? Fejérben is tiltakoznak a metróépítés ellen Kilencvenhat Fejér megyei polgármester írta alá a hét végén azt a nyílt levelet, melyben azonnali segítséget kérnek a megye országgyűlési képviselőitől a közalkalmazotti és köztisztviselői béremelések, valamint a földkiadó bizottságok működési költ­ségeinek előteremtéséhez. A települések első emberei tiltakoz­nak a fővárosi metróépítés ellen, s követelik, hogy kormány a központi költségvetés tartalékalapjaiból inkább a vidék felzár­kóztatását támogassa. A megyeházán tartott pénte­ki ülésen elhangzott, hogy a kistelepülések gondját nem oldja meg az iparűzési adó. A polgármesterek felháborí­tónak nevezték, hogy - mi­közben a vidéki önkormány­zatok teljes költségvetését felemészti a működtetés - a fővárosi büdzsé 20-30 száza­léka fejlesztésekre megy el. A Duna menti önkormányza­tok nevében Áron József fel­szólította a megye országgyű­lési képviselőit, hogy ne tá­mogassák a metróépítést, hi­szen annak árából 11 Duna­­hidat lehetne felépíteni. A metróépítés ellen tiltakozó levél aláírói úgy vélik, a vidék működőképességének hatá­rára ért, s ennek okát abban látják, hogy a kormány nem biztosít elég pénzt a kötelező önkormányzati feladatokhoz. A helyi törvényhozók ellen­­őrizhetetlennek és rossz ha­tékonyságúnak tartják a mi­nisztériumi alapokat. Kossa Lajos, a levelet szerkesztő abai polgármester szerint a céltámogatások lehetőségei beszűkültek, a vidéki önkor­mányzatok pedig már az ön­erős részt sem tudják előte­remteni beruházásaikhoz. Balsay István, a Fidesz or­szággyűlési képviselője alap­vető problémának nevezte, hogy az állam és az önkor­mányzatok feladatai még ma sem váltak el egymástól. Fe­hérvár volt polgármestere el­lenzéki politikusként sem tar­taná helyesnek, ha visszatérne a tanácsi gyakorlat, amelyben az összes kötelező támogatást az állam látta el. Balsay ki­emelte: a rendszerből 60 mil­liárd forint hiányzik, ugyanak­kor a források és a feladat je­lentős átcsoportosítása figyel­hető meg a megyei önkor­mányzatokhoz, ezzel egy idő­ben pedig a nyugatiból a kele­ti országrészbe. Szerinte nem támogatható az a kiegyenlítő­désre hivatkozó gyakorlat, mely a dinamikusan fejlődő településektől elvonja a köz­ponti forrásokat. • Klecska Ernő NAGY CÉGEK az ALFA áruházaiban Hetente mindig más cég mutatkozik be termékeivel az ALFA áruházaiban. Ezen a héten különösen érdemes a BARANYATEJ Rt. termékeire figyelnie az ALFÁNÁL PV i • - - - ' . ■ - h PdT' , ■%! \s SIC - ' lliyiLLú-i i< * • -x: l • . ’ f ■ ,* ' -■ ***t(,f*s,' SrSSé utZtmSk S«28 IvOIraQfOSi Uí 0. Bocskai uiauo, VOgtOOMn /O« -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------.__________ A Re­fonti május 13-i számának tartalmából: □ Pénzügyi bűvészmutatványokkal nem lehet hosszú távú gazdasági nö­vekedést segíteni - állítja a Reform­nak adott interjújában Lezsák Sán­dor, az MDF elnöke. □ A szegények iránti szolidaritás miatt nem merik észrevenni az emberek a jót - mondja Halda Aliz, az SZDSZ képviselője. □­­ A Kádár-éra utolsó tíz-tizenöt évét a mai létbizonytalansággal összevet­ve, az jobb volt. A rendszerváltás kárvallottjai azok az emberek, akik itt is élnek, távol a nagypolitikától - kesereg a polgármester tiszadobi ri­portunkban. □ Jó állampolgárok temetkezési kötele­zettségeit is érinti majd az új törvény. Mostanában egyre többször előfor­dul, hogy kilátástalan anyagi helyze­tére hivatkozva a hozzátartozó nem vállalja még a legközelebbi rokon el­temettetésének költségeit sem" - ír­juk temetkezési körképünkben. □ Foglalkozunk még a lakásépítési ta-d­ásókkal, az angliai választá­­, a szerencsejátékosokkal, a hazai autópályatervekkel. MH 52n A DUNA TŐZSDEI V Befektetési Alap nettó eszközértéke 1997. április 30-án: 109 025 208 Ft Egy befektetési jegyre számított érték: 10 888 Ft I V 5310 MH Új kiadvány az ingatlanszakmának a Magyar Hínap­tól! Heti ingatlanfigyelő Hétről hétre kötetbe gyűjti és téma szerint rendsze­rezi az országos napi- és jelentősebb hetilapok in­­gatlantémájú cikkeit és hirdetéseit. Rendkívül kedvező ár: 4000 Ft +­étellér Megrendelhető: Magyar Hírlap Rt., hirdetési igazgatósága, 1087 Budapest Kerepesi út 29/B Telefon: (06-30) 421-228, Halmos Katalin Hirdetésfelvétel: Sződi Ágnes, telefon/fax: 164-9790, telefon: (06-30) 411-444 MH 2142 A PR­ECONO RT., mint az ÉNOK Rt. f. a. felszámolója, vételre felajánlja a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet Budapest XX., Ősz utca 28. alatti ingatlant Az ingatlan adatai: Túl. lapszám: 1673. Helyrajzi szám: 171895. Besorolás: belterület Megnevezés: lakóház, udvar Terület: 492 m2, ebből beépített 151,29 m2 Az ingatlan víz, villany, szennyvíz ellátásba bekötve, gáz az épü­let oldalágában kiépítve. Az épületben korábban nyomda üze­melt, nagy belmagasságú, részben alápincézett. Vételár: 4 560 000 Ft + áfa Az ajánlatokat írásban a PR­ECONO Rt. (1132 Budapest, Alig utca 14.) címére kérjük megküldeni 1997. május 28., 16 óráig. A nyilvános értékesítés időpontja: 1997. május 29., 10 óra. Helye: 1132 Budapest, Alig utca 14. V/506. tárgyaló. További felvilágosítást ad Jarábik Jánosné, tel.: 270- 1050/141. A nyilvános értékesítési tárgyaláson való részvétel feltétele 400 000 Ft befizetése a 12501010-72325588 sz. számlára. A bá­natpénz a vételárba beszámít, a többi résztvevőnek a nyilvános értékesítést követő 3 banki napon belül visszafizetésre kerül. Az adós gazdálkodó szervezet hitelezői élhetnek az 1991. évi IL. tv. 48. § (2.) bek. szerinti elővásárlási jogukkal. Az eladó fenntartja a licitáltatás jogát, valamint hogy kielégítő ajánlat hiányában az értékesítést eredménytelennek nyilvánítsa. 5269 MH Britannica Hungarica Az igényes embernek, aki számít a megbízható, széles ismeretekre, és akinek számít, hogy minden kérdésére a legjobb választ kapja Már kapható a nagyszerű lexikonsorozat 7. kötete. Kedvezményes vásárlási és előfizetési lehetőségek közvetlenül a kiadónál! Magyar Világ Kiadó 1137 Budapest, Szent István kft 22. Tel: 112-0281,302-2948 Fax:112-0208 FM 91,9 Jelentkezzen játékosnak és nyerjen! KENŐ KLUB minden vasárnap 9 órakor az Infórum rádióban! RÁDIÓS SZERENCSEJÁTÉK! □□□ Nyereménysorsolások! Fődíj: 1 millió forint! □□□ Jelentkezzen a játékra és klubtagnak! Hívjon bennünket a (06-60) 55-13-13-as SZERENCSEVONALON! VELÜNK CSAK NYERHET! A Szerencsejáték Rt. támogatásával és a TELEWESTEL közreműködésével! 04573 MH PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet cigány tanulók számára az 1997/98-as tanévre. A pályázók köre: általános iskolák 7-8. osztályos ta­nulói. A pályázás feltétele: az 1996/97-es tanév végi jó (4) átlagú tanulmányi eredmény. A pályázathoz csatolandó: - kitöltött adatlap, -iskolalátogatási igazolás az 1996/97- es tanévről, - az 1996/97-es tanév végén kapott bi­zonyítvány fénymásolata, amelyet az iskola tintás aláírással és bélyegzővel hitelesít (tehát az aláírás és a bélyegző nem lehet fénymásolat), - egy választott pedagógus írásbeli ajánlá­sa, - tanulmányi versenyeken való részvé­telről, eredményről szóló oklevél (ha van ilyen). Az ösztöndíj formája: 15 000 Ft-os egyszeri juttatás. A pályázat beadásának határideje: 1997. június 30. Figyelem: a beadási határidőn túl érke­zett és hiányos pályázatokkal a kura­tórium nem foglalkozik, érvénytelen­nek tekinti, értesítést ezekről nem küld. A pályázatokat nem áll módunk­ban megőrizni vagy visszaküldeni, azokról másolatot nem készítünk. Adatlapok beszerezhetők a közalapít­vány titkárságán (1021 Budapest, Budakeszi út 55/D, P/5. V. 2., tele­fon: 176-2647, 176-1852) 1997. június 2-tól személyesen, illetve fel­­bélyegzett válaszboríték ellenében kérésre a titkárság postán is elküldi. A pályázatok elbírálásának határide­je: 1997. augusztus 15. 5287 MH BELFÖLD Humán értékeinkkel az Európai Unióba A korszerű munkaerő-gaz­dálkodás lesz a témája a Sió­fokon ma kezdődő VI. Or­szágos Humánpolitikai Kon­ferenciának. Ezúttal az euró­pai uniós tagság humánpoliti­kai következményei kerül­nek napirendre. Az Európai Unóba törté­­ nő felvétel perspektívája - több más jogharmonizációs kötelezettség mellett - a munka világában működő kapcsolatrendszerek felül­vizsgálatát is időszerűvé teszi. Főleg a munkáltatókat kell felkészíteni arra, hogy az em­beri erőforrással, a humán tő­kével korszerűbben gazdál­kodjanak. Ilyen meggondolá­sok alapján a Mont Humán Menedzser Iroda a Humán Szakemberek Országos Szö­vetségével a rendszerváltás után hatodik alkalommal kö­zösen szervezett konferenciá­nak a Humán értékeinkkel az Európai Unióba címet adta. A rendezők a háromnapos fórum céljaként azt jelölték meg, hogy annak hozzá kell járulnia a munkaerővel törté­nő gazdálkodás megújulásá­hoz az európai normáknak megfelelően. Szerintük egye­lőre elég sok téveszme ural­kodik még nálunk e terüle­ten. Azt is szeretnék, hogy a konferencia gyakorlati visszajelzést küldjön a jogal­kotóknak a humánpolitikai tevékenységek kereteinek szabályozásához. A konfe­rencia előadói a szakma jeles képviselői, a tudományos műhelyek, az egyetemek ku­tatói és oktatói, az érdekkép­viseletek munkatársai. A fó­rumot Kiss Péter munkaügyi miniszter nyitja meg. • N. D. 1997. MÁJUS 12., HÉTFŐ Nem somfordálva kell taggá válnunk Orbán Viktor EU-lobbyzást sürget MTI___________________ Magyarország intellektuális robbanás előtt áll, az EU- csatlakozás lehetősége új pá­lyára állíthatja az országot, ami esélyt teremt a hazai ér­telmiségnek, hogy szakmai alapon, tudásának kamatoz­tatásával vegye ki részét a politikából. Ezt Orbán Vik­tor, az Országgyűlés európai integrációs bizottságának ve­zetője jelentette ki vasárnap Gödöllőn, a fiatal magyar tu­dományos kutatók és dokto­­randuszok első világtalálko­zóján tartott előadásában. Orbán Viktor hangsúlyoz­ta: a jelenlegi kormány túl későn állította föl azt a struk­túrát, amely a csatlakozás előkészítésénél az alkukhoz a tudományos hátteret megte­remtheti, így félő, hogy a ha­zai érdekek itt-ott elsikkad­hatnak. Az EU ugyan előírja a munkaerő, a tőke, a szol­gáltatás szabad áramlását, de a belépőknél annak érvényre juttatása alkuk tárgya. A be­lépni szándékozók és a már az unión belüliek is enged­mények elérésére töreked­nek - jegyezte meg a bizott­sági elnök. így például a tel­jes körű munkaerő-áramlás kivívásához a csatlakozástól számítva legalább 10-15 évet kell majd várni Magyaror­szágnak. Az is tény - szögez­te le Orbán hogy a csatla­kozás első évében legalább hatszáz jól képzett, nyelveket beszélő fiatal szakember munkájára lesz szükség a brüsszeli központban. Ez pe­dig azt is jelenti, hogy a ma­gyar államigazgatásból ép­pen ezek az egyetemekről frissen kikerült szakemberek hiányozni fognak. A politi­kus végül arra is kitért, hogy az EU-csatlakozást nem vala­miféle a közösséghez som­­fordáló, szerény önbizalmú új tagként kell megélni. A magyarok kultúrája, érték­rendje, gondolkodásmódja mindig is európai volt, csak a jaltai egyezmény kihúzta az országot Európából. Orbán Viktor Tanácskozás a Magyarok Házában Esélyeink, reményeink a közös kontinensen Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának esélyeiről és veszélyeiről tanácskoztak a hét végén Budapesten a Magya­rok Házában, ahol neves hazai és külföldi szakemberek tartottak előadást A rendezvény ideje alatt nagy sikernek örvendett az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Német-Magyar Kereskedel­mi Kamara és az Európai Diplomáciai Iroda közös kiállotása Tabajdi Csaba, a Miniszterel­nöki Hivatal politikai állam­titkára a Kárpát-medencében élő magyar középosztály esé­lyeiről tartott előadást, míg Stephan Szakál, a Német- Magyar Ipari és Gazdasági Kamara elnökségi tagja az Európai Unió országai közöt­ti kapcsolatokról beszélt. Kádár Béla, az Országgyű­lés költségvetési és pénzügyi bizottságának elnöke kijelen­tette, hogy Magyarországnak racionális csatlakozási straté­giára és nemzeti egyetértésre van szüksége azért, hogy si­keresen kapcsolódhassunk be a közös európai vérkerin­gésbe. Gottfried Péter, a Kül­ügyminisztérium helyettes ál­lamtitkára arról tájékoztatta a részvevőket, hogy jelenleg több síkon is folyik a csatla­kozásra való felkészülés. Duray Miklós, a szlová­kiai Együttélés mozgalom el­nöke előadásában utalt arra, hogy a szlovákiai magyarok NATO-pártiak és bíznak az európai integrációban. Tő­kés László, a Királyhágó­melléki Református Egyház­­kerület püspöke szerint tra­gikus lenne, ha Románia véglegesen leszakadna a si­keresen integrálódó álla­moktól. Úgy vélekedett, hogy a csatlakozás Románia számára történelmi esélyt teremtene a Magyarország­gal való kapcsolatok norma­lizálásában. Tőkés ugyanak­kor elmondta azt is, hogy saj­nálatos módon Magyaror­szág a jószomszédi kapcsola­tokat helyezi előtérbe a hatá­ron túli magyarság rovására. Petendi Rudolf, a Magyar Fejlesztési Bank képviseleté­ben a különböző hitelekről és vállalkozási támogatásokról tartott előadást. •Pl. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány tanulmányi ösztöndíjpályáza­tot hirdet az 1997/98-as tanévben szakmunkásképző iskolába, szakiskolába, roma szakiskolába járó, illetve az 1997/98-as tanévre a fenti tanintézmények­be felvételt nyert cigány tanulók számára. A pályázás feltétele: Az 1996/97-es tanév végi bizonyítványok­ban nincs közepesnél rosszabb osztályzat. A pályázathoz csatolandó: - kitöltött adatlap, - iskolalátogatási igazolás az 1996/97-es tanévről, - az 1996/97-es tanév végén kapott bizo­nyítvány fénymásolata, amelyet az iskola tintás aláírással és bélyegzővel hitelesít (tehát az aláírás és a bélyegző nem lehet fénymásolat), - első osztályosoknak a 8. osztályos évvégi bizonyítvány másolata és a sikeres felvé­telt igazoló értesítés, - egy választott pedagógus írásbeli ajánlása,­­ tanulmányi versenyeken való részvételről, eredményről szóló oklevél (ha van ilyen). A pályázat beadásának határideje: 1997. június 30. Figyelem: a beadási határidőn túl érkezett és hiányos pályázatokkal a kuratórium nem foglalkozik, érvénytelennek tekinti, értesítést ezekről nem küld. A pályázato­kat nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni, azokról másolatot nem ké­szítünk. Adatlapok beszerezhetők a közalapítvány titkárságán (1021 Budapest, Budakeszi út 55/D, P/5. V. 2. Tel.: 176-2647, 176- 1852) 1997. június 2-tól személyesen, il­letve felbélyegzett válaszboríték ellené­ben kérésre a titkárság postán is elküldi. A pályázatok elbírálásának határideje: 1997. augusztus 15. Az ösztöndíj összege havi 5000 Ft, amit havonta 10 hónapon át folyósít a köz­­alapítvány. 1998. január 31-től csak annak a tanulónak folyósítjuk továbbra is az ösztöndíjat, aki a sikeresen (minden osztályzat legalább közepes) elvégzett félévről szóló bizo­nyítvány hiteles fénymásolatát titkársá­gunknak megküldi. Ezért kérünk minden pályázót, hogy a félév befejezésekor ezt a dokumentumot külön felszólítás nélkül március 1-jéig küldje el. Az 1997/98-as tanévben első osztályosok számára csak akkor folyósítjuk az ösztön­díjat, ha 1997. szeptember 15-ig az iskola­­látogatási igazolást elküldik a közalapít­ványnak. Fentiek hiányában a támogatás folyósítá­sa megszűnik, illetve meg sem kezdődik. 5286 MH

Next