Magyar Hírlap, 1997. május (30. évfolyam, 101-112. szám)

1997-05-10 / 108. szám

22 Magyar Hírlap Van képünk hozzá Édes-savanyú Uborkák, ha összejönnek FOTÓ: SZIGETVÁRY ZSOLT Verés a vesztesnek Amikor a külvárosi lakótelep épült, még delelőn állt a bá­nyászat, a nehézipar csillaga. Az ideológia, melynek nevé­ben létrehozták, letűnt­­ az emberek, akik részesei voltak, viszont ma is itt élnek. Tegnap még stabilnak tűnő munkahe­lyük volt, tisztes fizetéssel. Mára majd mindannyian le­csúsztak. Az ötvenes évek stí­lusának megfelelő házak laká­saiban gyakran három generá­ció él együtt: nagyszülők, gye­rekek, unokák. Mindennapo­sak a veszekedések, a kemény ütlegek - de erre már senki sem figyel. A nyomorúság ag­ressziót szül. A jónevű belvárosi gimná­zium kosárlabdacsapata meccsre érkezett a helyi, nem éppen jó hírű iskolába. Azt hitték, játszani jönnek. A rendőrség illetékese egy­szerűen fogalmaz: nem nagy ügy, mindennapos dolog arra­felé. Volt egy kis verekedés, egy kislányt aznap éjjel kór­házba vittek, de már kienged­ték. A tanáruk is csak ezért tett feljelentést. - Úgy hallottam, a kezde­ményezők barna bőrű, jóval idősebb fiatalok voltak ... Néhány másodpercnyi csönd támad a vonal túlsó vé­gén. - Nézze, mi a tanár írásos feljelentése alapján indítot­tunk vizsgálatot három sze­mély ellen, csoportos garázda­ság gyanújával. A munkánkat elvégeztük, a kihallgatások megtörténtek, a többi már nem a mi feladatunk. - Verekedés volt? Ez így nem igaz, hiszen csak bennün­ket vertek - mondja a gimná­zium testnevelőtanára. A szi­kár, középkorú férfi indula­tok nélkül idézi fel a történte­ket. A tornateremben pattog a labda, folyik a szokásos edzés. A tanár lehajtja a fejét, majd halkan hozzáteszi: az eset után éjszakákon át nem aludt, s a mai napig sem tudta feldolgozni az eseményeket. - Furdal a lelkiismeret, hiszen a rám bízott gyerekekért fele­lősséggel tartozom. Úgy kel­lett őket győzködni: játsszuk le ezt a fordulót abban az is­kolában. Mintha előre meg­érezték volna, hogy baj lesz, s nem is akartak odamenni, így utólag már én is tudom: iga­zuk volt. A város gimnáziu­mai között a kosárlabda-baj­nokság oda-vissza alapon fo­lyik. Aznap a lánycsapat volt a soros, vendégként. A baljós előjelek miatt pár fiú is elkí­sérte őket, mondván, segíte­nek, ha baj van ... A peremkerületi iskolában elképesztő hangulat fogadta a vendégcsapatot. A bordásfa­lon szőlőfürtként lógott a szurkolótábor, nyomdafesté­ket nem tűrő trágárságokat ordítozva. Az egyik srácot ki­szúrták maguknak, időnként átrohantak hozzá és molesz­tálták. Az anyázástól a bíró sípját sem lehetett hallani. - A félelemtől két játéko­som sírógörcsöt kapott, a meccset persze simán elvesz­tettük - folytatja a tanár. - Éreztem, hogy gond lesz, ezért megkértük az igazgatót, aki egyébként testnevelő kol­léga, hogy kísérjen ki ben­nünket. A válasz az volt: a ke­mény mag már elment, nem lesz semmi probléma. - Alig hagytuk el az iskolát, úgy húsz méterre megláttuk őket. Voltak vagy harmincan. A helyzet egyértelmű volt: ránk vártak. A gyerekek kezd­tek pánikba esni. Csak annyit mondtam, hogy szorosan zár­kózzanak fel, és ne szóljanak vissza. Már úgy tűnt, hogy si­kerül épségben eljönnünk, amikor ketten közénk rontot­tak és a korábban kiszemelt fiúra támadtak. Egyikük iszo­nyú erővel hátba rúgta, a má­sik a nyakát szorongatta. - Nem volt gondolkodásra idő, meg kellett védenem a gyereket. Elkaptam a rugdosó grabancát és megpróbáltam lefejteni a rémült tanítvá­nyomról. A támadó, aki magasabb is volt nálam, rögtön ütött. Arra emlékszem csak, hogy nem volt foga. Az elsőt még sike­rült kivédenem, le is ütöttem a suhancot. Közben odaért a szurkolótábor másik fele is, körülálltak, rúgtak, ahol ér­tek. Védtem az arcomat, de így is felrepedt a szám, kimoz­dult a fogam. A gyerekeim persze a védelmemre keltek, de nagy volt a túlerő. Ekkor kapta az egyik kislány azt az ütést, amely miatt agyrázkó­dással kórházba került. Végül aztán nagy nehezen sikerült elvergődnünk a buszhoz. - Nincs bennünk bosszú­vágy - legyint a tanár. Látjuk és értjük, hogy ez egy más vi­lág, s hogy mennyire másként mennek arrafelé a dolgok. De azért azt mondom: a sze­génység, a munkanélküliség vagy a bőrszín önmagában nem jogosít fel semmire. Sen­kinek sincs joga a saját nyo­morúságát másokon meg­bosszulni - főleg ártatlan, jó­val gyengébb gyerekeken.­­ A rendőrségre be sem hívtak. Hogy ott mi történt, csak hallomásból tudom. Min­denesetre furcsának tartom, hogy amíg a támadóinkat ki­sebbségi biztos jelenlétében kérdezték ki - persze az egyik engem jelentett fel kiskorú bántalmazásáért - addig a mi gyerekeink egyedül voltak a meghallgatáson. A jogszabály valahogy úgy szól, hogy a kis­korút törvényes gondviselője jelenlétében lehet csak kihall­gatni - szerintem ez mindenki­re egyformán érvényes. En­nek ellenére remélem, hogy a rendőrségi szempontból per­sze mindennapos ügynek azért lesz valami következmé­nye. Nem abban bízom, hogy az esetleges szankcióktól ezek a fiúk majd megváltoznak, hi­szen nem ők tehetnek arról, hogy erre az útra kerültek. De azt talán megértik: az ő életük alakulásáért, a gyerekkoruk­ban kapott rúgásokért felelő­sek. És azért is, hogy a társa­dalom, amelyben kénytelenek vagyunk együtt élni, nem ön­törvényű. Az életben játéksza­bályok vannak, amelyek - úgy, ahogy a sportban is - sze­gényre, gazdagra, fehérre, fe­ketére egyaránt vonatkoznak. ERDEI ÉVA A dal ünnepe Bécsben Négy kontinens 250 kórusa énekel ezen a hétvégén az osztrák főváros szinte vala­mennyi szögletében: a kórus­fesztivált - mint az idén annyi mindent - Schubert és Bach neve fémjelzi, s az Osztrák Énekesek Szövetsége rendezi. MH-Bécs Ha Schubert élne, és mondjuk május 10-én körbesétálna Bé­­csen, egyik ámulatból a másik­ba esne, és bizony nagyon örülne: a világ minden tájáról érkezett 12 ezer énekes elő­adásában csendülnek fel ezen a napon ismert és kevésbé is­mert dalai - ezzel a mondattal csábítja a közönséget maga a polgármester a rendkívüli ese­ményt beharangozó többnyel­vű prospektusban. Az igazi csúcspont vasárnapra esik: az énekesek útja a város legtága­sabb tereit fűzi dallal össze, s a közönséget arra kérik, maga is kapcsolódjon bele az éneklés­be. Ugyanezen a napon Schu­bert szülőházában is rendez­nek kóruskoncertet, a záróese­mény pedig a Stephansdom előtti téren lesz, ahol Bécs ér­seke celebrál misét. A 250 egy­üttes között van magyar kórus is - igaz csak kettő. A kiemelt programban a Liszt Ferenc Női Kar lép fel­­ szombaton délután a Kreyungon. A kül­földről érkezettek között túl­súlyban vannak a németek, de japán kórus éppúgy eljött, mint a balti köztársaságbeliek avagy a tengerentúliak. Bécs az idén egyéb kóruscsemegét is tartogat: július 5-étől augusz­tus végéig a Városháza előtti tér a szokásos operafilmfeszti­vált megelőzően, egészen a ve­títések kezdéséig, vagyis söté­tedésig minden nap az élő ze­néé. A filmfesztivál hallatlan sikerét a KlangBogen - a fő­város zenei fesztiválszerveze­te - irigyelte meg: a két ren­dezvény nagyszerűen megfér egymás mellett. A keretet a Schubert-jubileum adja, még­pedig úgy, hogy az évforduló nyújtson lehetőséget másra, például spanyol, olasz, orosz, japán és amerikai népdalok megismerésére is. • Szászi Júlia A Parti nyitány Szepezd feletti domboldalon még nem nyitottak ki a kis bo­rozók, de festik már a székeket és az asztalokat, szellőztetik a német vendégekre váró szobákat és a családok legtehetségesebbjei kis táblákra igyekeznek piros betűkkel ráírni Zimmer­­rei. Folyik a lomtalanítás is. Ötszáz méterenként békésen megfér egymás mellett a régi olajkályha, a szúette kanapé és a kiégetett viaszosvászon asztalterítő. A kukázók nem tudnak a lomtalaní­tásról, pedig életük nagy esélyét játsszák el, valóságos aranybá­nyát lelnének itt. Alig száz méterre a rozsdásodó kupacoktól kevélyen maga­sodik a híres bankár csodálatosan felújított présháza. A csoda­présház eresze alól kis házikamerák kukucskálnak a nagyvilág­ra, ellenőrzik a sétálókat és a hívatlan vendégeket. Előtte pusztul a magyar történelmi borvidék néhány száz négyszögöle, és a je­lek szerint az Isten nem büntette meg nagyzoló tulajdonosát azért, mert lelketlenül nézi, hogyan vész el a szemei előtt a jóféle kékfrankos néhány száz hektolitere. A szőlőtőkék szégyenkezve lapulnak a vörös talajon, indáik­ból lián lett, eke vagy kapa rég nem porlasztotta a máskülönben szőlőművelésre teremtett földet, és tudni lehet: a hosszú haldok­lásnak az lesz a vége, hogy a közeli jövőben, egy szép napon ki­vágják az utolsó tőkéket is. Aztán jöhet a parcellázás, és nem kell félni attól, hogy az önkor­mányzat nem adja meg az építési engedélyt. Magyarországon min­dent el lehet intézni, és ha tagja leszünk az Európai Uniónak, ak­kor már senki nem kérdezi, hogy miért nem telepítünk új tőkéket, mert azt egyenesen tiltják a közös játékszabályok. Kidobjuk régi tárgyainkat a szőlőtőkékkel együtt, és ha minden igaz, a szédítő aromájú balatoni kékfrankos helyett majd itt iszogatjuk a dombol­dali kastélyokban az Alföldön pancsolt borokat. PAPP JÁNOS KRÓNIKA A Szegénylegények Cannes-ban Jók és rosszak három változatban Jancsó Miklós Szegénylegé­nyek című filmjét ma este vetítik a Cannes-ban, ahol az 50. fesztivál tiszteletére Filmek az örökkévalóság­nak címmel 33, ma már klasszikusnak számító, egy­kor itt fölfedezett alkotást láthat a több tízezer filmba­rát. Előtte és utána olyan művek szerepelnek, mint a Szerelmem, Hirosima, a Ró­ma, nyílt város, a Négyszáz csapás, vagy a Szigorúan el­lenőrzött vonatok. MH-Cannes_____________ A fesztivál nyitófilmje, Luc Besson az Ötödik eleme affé­le francia Csillagok háború­jának bizonyult. A díszbemu­tatóval egy időben 500 fran­cia mozi tűzte műsorára a XXIV. században játszódó történetet a Jó és a Rossz harcáról. A baj okozója egy ismeretlen ötödik elem, amely pusztulással fenyegeti a földet, a vizet, a tüzet és a levegőt. Ami a digitális tech­nikával hihetetlenül látvá­nyosra sikerült sci-fit illeti, négy elem (a ruhák, a díszle­tek, a különleges effektusok és a zajok) működtetése kifo­gástalan. De hiányzik az ötö­dik elem, az összefüggő és a nézőt is megérintő emberi történet. Sokkal egyszerűbb az an­gol elsőfilmes Gary Oldman Szájukon semmi című filmje mely egy dél-londoni lumpen nagycsalád önpusztító életét festi meg. Nem kisebbségi, bevándorló csoportról van szó, hanem egyszerű, tanulat­lan angolokról, akiknek kap­kodó, artikulálatlan ösztön­élete jóformán nélkülözi az értelmes, összefüggő beszé­det. Akár a kocsmában van­nak, akár otthon egymás kö­zött - munkahelyről a férfiak esetében nem is történik em­lítés - a leggyakrabban a ne­mi aktust nevezik meg hol kötőszóként, hol indulatszó­ként, olyannyira, hogy sok­szor a mondat nem is áll más­ból. A belső feszültség leve­zetésére van, aki berúg, egy másik kábítószert injekcióz magába, s akad, aki úgy meg­veri terhes feleségét, hogy az abortál. Ennek a zsigeri élet­nek a látványa elviselhetet­len lenne Eric Clapton nél­kül, aki többet ad kísérőze­nénél. Angol filmek esetében természetes a hihetetlenül precíz, színészi játék, melyet tovább hitelesít a londoni proletár kiejtés. Az első napok harmadik érdekessége az Üdvözöljük Szarajevóban című doku­mentum-játékfilm az ugyan­csak angol Michael Winter­­bottomtól, akinek Lidércfény című filmjét most játsszák a pesti mozik. Egyszerre vita­ és vádirat ez a bosnyák fővá­ros szörnyű négy évéről, a vi­lág közönyéről. Minden ne­mes szenvedélye ellenére sem tud azonban művész­filmmé emelkedni és a köz­ponti kérdéssé váló sikeres gyerekmentési akciót sem képes a felszínes emberi kap­csolatoknál mélyebbre ásni. A publicista legyőzte a ren­dezőben a művészt. A fesztivál soha nem lá­tott még ennyi embert, a tengerparti főutcát a Croi­­settet Michael Jackson mára ígért látogatása miatt lezár­ták a forgalom elől. A válto­zó időket jelzi, hogy minden vetítés előtt elhangzik a nyomatékos kétnyelvű fel­szólítás: kapcsoljuk ki a mo­biltelefonokat. • K. K. S. Elhunyt Takács Mária Hosszan tartó, súlyos be­tegségben, ötvenkilenc éves korában elhunyt Takács Mária, a Magyar Televízió főmunkatársa, aki az intéz­mény alapító tagjainak so­rába tartozott. Negyven esztendővel ezelőtt, 1957- ben lett az új médium, a te­levízió bemondónője. Takács Mari fokozato­san bemosolyogta magát szinte minden magyar la­kásba. Már akkor megje­lent a képernyőn, amikor csak kevés televízió volt az országban. Ő lett ,,a Mari­ka”, a Magyar Televízió egyik jelképe. 1957-ben egy tehetség­kutató versenyen énekelt­­ operettprimadonna akart lenni verseny közben konferálta a társait. A te­remben ott volt a televízió kísérleti adásainak egyik munkatársa is. Próbafelvé­telre hívta. 1958-ban már státusos bemondónő volt. Mosolya legendássá vált. A nyomorúságos időket is magabiztosan végigmoso­lyogta. Fehér, habos blúzaiban, tanítónénis modorával - magyartanári diplomája volt -, frissen fodrászolt ha­jával, a csinos, dolgos, biza­kodó magyar asszony alak­ját testesítette meg a képer­nyőn. Aki kedves, de nem annyira kihívó, hogy az ott­hon ülő feleségek féltéke­nyek legyenek rá. Beszédtémává vált, ho­gyan fésüli a haját, mikép­pen festi a szemét, milyen hangsúlyokat használ. Filmszerepeket is alakított, főszereplője volt Fejér Tamás vígjátékának a Sze­relemcsütörtöknek. Szere­pelt a Délibáb minden mennyiségben, az Ezek a fiatalok, a Gyula vitéz té­­len-nyáron, valamint a Ha­hó Öcsi! című alkotások­ban is. Majd inkább csak bemondó lett, egy idő után pedig mellőzni kezdték. Központi állományba he­lyezték. Fiatalabb arcokra, kihívóbb külsőre, tán ke­vésbé bizakodó mosolyra volt szükség. BÓTA GÁBOR AKIKRŐL BESZÉLNEK Kohl kontra Penthouse Helmut Kohl német kancellár beperelt egy szexújságot, amely karikatúrát jelentetett meg róla és feleségéről. A kancellár százezer márka kártérítést követel a Penthouse című szexmaga­­zintól. Az újságban közölt rajzon Hannelore Kohl pucéran egy Mercedes motorházán kihívó pózban ül, és férje az autóból sóvárogva tekint rá. A kancellár bírósági döntéssel megtiltatta a Penthouse németországi kiadójának, hogy a rajzot további kiadványokban felhasználja. Most pedig személyiségi jogainak megsértése miatt perelte be a kiadót, valamint a lap két szerkesztőjét. A perrel azonban feltehetően azt is elérte, hogy a Penthouse ominózus száma re­kordárakon kel el a német fekete piacon. Heyerdahl díszdoktor lett Díszdoktorrá avatta a limai Federico Villareal Egyetem Thor Heyerdahl norvég tu­dóst a Kon-Tiki tutajon tett utazásának 50. évfordulója alkalmából. A most 83 éves Heyerdahl 1947-ben egy ókori módszerekkel épített, ókori eszközökkel felszerelt tutajon ötödmagá­val átszelte a Csendes-óceánt a perui partoktól Francia-Polinéziáig. 101 napig tartó utazásával bebizonyította, hogy az amerikai indiánok is képesek voltak ekkora tengeri út megtételére, s ők népesíthették be a szigetvilágot. A Kon-Tiki tutaj útja után a szintén ókori mintára épített Ra papiruszhajókon tett utazásaival híressé vált tudós évek óta Peruban él, s a díszdoktori papi­rusztekercset is ott vette át. Vita az O sole mio körül A müncheni Szabadalmi Hivatal döntőbírósága e héten megkezdte a tárgyalást annak eldöntésé­re, hogy az olyan közkedvelt dalok, mint az O sole mio a szórakoztató vagy a komolyzene ka­tegóriájába tartoznak-e. A kérdés ilyen vagy olyan értelemben való eldöntése komoly össze­gű nyereséget vagy veszteséget jelenthet a Gema német műsorsugárzási és mechanikai sokszoro­sító társaságnak. A Gema ugyanis a „három te­nor" tavaly nyári koncertjeiért 1,5 millió márkát követel Matthias Hoffmann mannheimi imp­resszáriótól azon a címen, hogy azok közvetíté­séért a szórakoztató zene tarifája szerint jár a tiszteletdíj, nem pedig a komolyzenéé szerint, amely ebben az esetben csupán 40000 márkát tenne ki. Hiába, a könnyű még mindig drágább. Lesz búcsúária? Május 6-án ünnepelte harmincéves operaházi tagságát a bécsi Staatsoperben a világhírű spa­nyol tenorista, Placido Domingo. Domingo nem kevesebb, mint 194 alkalommal lépett fel a bécsi operaházban azóta, hogy 1967. május 19-én először énekelte Verdi Don Carlosának címszerepét. Három évtizeden át 163 előadás­ban 27 különböző szerepet alakított, négy kon­certen énekelt és 27 alkalommal hét különbö­ző operát is dirigált a Ringen. Jubileumi fellé­pései - mint 1992 májusában a 25. is - immár családias hangulatú ünnepséggé váltak. Az ün­nepi hangulatot most csak egyvalami árnyé­kolja be: tartják magukat azok a híresztelések, amelyek szerint esetleg búcsút vesz a Staats­­opertől. Erről a búcsúáriáról biztos szívesen lemondana a bécsi közönség. TÖRVÉNYSZÉKI TUDÓSÍTÁSOK Egy házban az ellenséggel Két hónapon át zsarolókkal volt kénytelen megosztani la­kását az Új Kereskedő című hirdetési havilap főszerkesztő­je, Csabai Ágnes és helyettese, Orbán Sándor. Az élettársak végül feljelentést tettek. Az ügyben nemrégiben jogerős végzés született: Milák József négy év, Payerl Barnabás két év tíz hónap, Sztankó Attila három év hat hónap börtön­­büntetést kapott. A negyed­rendű vádlott Bényi András, a Kereskedő című havilap fő­­szerkesztője volt, őt önbírás­kodás bűntettében, mint fel­bujtót találta bűnösnek a má­sodfokú bíróság. A vádirat­ szerint Bényi András és a sértett Csabai Ágnes 1993 júliusától 50-50 százalékos tulajdonosai vol­tak a Kereskedő című lapnak. Miután kapcsolatuk elmérge­sedett, Csabai Ágnes - a lap dolgozóival és a hirdetők 80 százalékával együtt - otthagy­ta a lapot, s megalapították az Új Kereskedőt. Bényi először rendőrséghez fordult, hogy el­számolási vitájukat rendez­zék, majd más, manapság kedvelt megoldást választott, zsarolókat fogadott. 1994. március 19-én a „pénzbehajtó fiúk” meg is jelentek Csabai és Orbán XVIII. kerületi háza előtt és közölték: őket Bényi küldte, hogy szerezzenek vissza 2,2 millió forintot és a cég Mazdá­ját. Majd újabb fordulat kö­vetkezett és a zsarolók fel­ajánlották, hogy megvédik a sértetteket. Mert, mondták, ha ők nem vállalják a behaj­tást, Bényi úgy is másokat fog küldeni, akik Csabai Ágnest megerőszakolják, Orbán Sán­dort megverik, gyereküket pedig leütik. Ily módon az el­ső- illetve a másodrendű vád­lott 150 ezer, míg a harmad­rendű vádlott 100 ezer forint védelmi pénzt kért. A három férfi még aznap megkezdte „védelmi” tevé­kenységét - Orbánt elkísérték egy fellépésére, később üzleti tárgyalásokra is. Innentől kezdve idejük nagy részét a sértettek lakásán töltötték, ál­talában ott is aludtak, s folya­matosan fenyegették őket. A kacifántos történet bra­vúros rendőri akcióval ért vé­get. 1994 júliusában a zsaro­lók közölték, hogy Bényi Andrástól újabb megbízást kaptak, miszerint a Mazdát adják át neki. Felajánlották, hogy elállnak a behajtástól, ha Orbánék 700 ezer forintot fi­zetnek nekik. Ekkor Orbán feljelentést tett a XIV. kerü­leti rendőrkapitányságon. A 700 ezer forint átadásának napját 1994. július 21-ére tűz­ték ki, a helyszín egy buszvég­állomás volt. A téren minden­ki rendőr volt, a virágárustól, a BKV ellenőrön át a szerel­mespárig. Egy rendőr szap­panárusnak „öltözött”. Kivit­te a kapitányság teljes ellát­mányát, s állítólag a rajtaüté­sig igen jól ment az üzlet... Adott jelre aztán a behaj­tókat elfogták, márciusban pedig zsarolás bűntette miatt elítélte őket a másodfokon el­járó Fővárosi Bíróság. Bényi András, a Kereskedő című havilap főszerkesztőjének börtönbüntetését három év próbaidőre felfüggesztették. •D. E. Új filmfesztivál kezdődik A már hagyományosnak te­kinthető Országos Független Film- és Videoszemle és a Me­­diawave után május közepén új filmfesztivált rendeznek ha­zánkban. Az Open Film Festi­­valra (OFF) korosztálytól és végzettségtől függetlenül, mű­faji és időbeli megkötöttség nélkül profik, független filme­sek és amatőrök is jelentkez­hettek. Az egyetemisták és főisko­lások által első ízben szerve­zett fesztivált - melyre 250 filmalkotás és 40 forgató­­könyv, valamint szinopszis ér­kezett - május 15-17. között a fővárosi Blue Box és a Cirko Gejzír mozikban rendezik meg. A nyílt fesztiválon az ösz­­szes benevezett, mintegy 50 órányi filmet levetítik. A ma­gyarokon kívül Görögország, Izrael, Norvégia és Németor­szág is részt vesz a rendezvé­nyen. Az általuk delegált alko­tásokat, valamint a magyaror­szági idei fesztiválgyőztesek filmjeit információs vetítése­ken a Cirko Gejzír moziban mutatják be. A filmes zsűri tagjai Ember Judit és Surányi András film­rendezők, Lengyel Zsolt tévé­rendező, Szabó Gábor opera­tőr, valamint Wessely Anna szociológus, a forgatókönyves zsűri tagjai pedig Orsós Jakab László, Babarczy Eszter és Ba­lassa Péter esztéták, valamint Enyedi Ildikó filmrendező és Németh Gábor lesznek. Az OFF egyik különlegessége, hogy a zsűritagok a vetítések után konzultációt tartanak az alkotók részvételével. Mivel a nevezettek között profi, füg­getlen és amatőr filmesek is képviseltetik magukat, a győz­tes film és forgatókönyv elbí­rálásánál a legfőbb szempont az lesz, hogy az alkotó szemé­lyisége, ötletgazdagsága mennyire jelenik meg művé­ben. Az ingyenes vetítéseket követően 17-én a Tálió Music Clubban öt kategóriában oszt­ják ki a Képzőművészeti Főis­kolán, bronzból készült úgyne­vezett OFFKÁR díjakat. •Th. B. 1997. MÁJUS 10., SZOMBAT Miért? A fehér Suzuki csomagtartóján egy karcolás sem látszott a szikrázó délelőtt napsütésben. Az autó kissé megdőlve állt az útmenti árok­ban, elejét felismerhetetlenné zúzta az öles fa törzse. A roncs mel­lett a füvön, fekete fóliával letakarva négy halott feküdt. A roham­kocsin még villogott a kék fény, de a mentősöknek már nem volt teendőjük - az autó vezetőjét, az egyetlen túlélőt elszállították. A pécsi orvosházaspár és három gyermeke a Balaton felé igyeke­zett. Családi kirándulásra indultak. Legidősebb fiuk az idén érettsé­gizett volna. Társai szerették, csendes, kedves srác volt. A középső nemrég múlt tizenöt éves, a legkisebbnek, a család kedvencének még két év sem jutott az életből. Az autót anyjuk vezette. Az idő gyönyörű volt, a látási viszonyok megfelelőek. Egyszer talán kide­rül, miért is vesztette el az asszony az uralmát a gépjármű felett, és miért repült le a somogyi országútról. Bármi is történt abban a vég­zetes másodpercben, a három gyermeket és apjukat semmi sem fogja már feltámasztani. Amikor a helyszínelők visszafordították a döbbenten álló autósokat, egy ideig mindannyian óvatosan nyom­tuk a gázpedált. Aztán újból rátapostunk. Kaján dolgok Az Iskola a határon című regény írója, Ottlik Géza 85 éve született

Next