Magyar Hírlap, 1997. június (30. évfolyam, 126-137. szám)

1997-06-07 / 131. szám

16 Ünnepi Könyvhét Dedikálás 1997. június 7., szombat Vörösmarty tér 10.00: Ab Ovo: Vámos Miklós; Alterra: Tar Ildikó; Jelenkor: Darvasi László, Körösi Zoltán, Aczél Géza; Püski: Illés Sándor; Seneca: Kupa László, Kaposvári Bertalan; Vajdasági Magyar Könyvkia­dók, Forum: Bori Imre, Böndör Pál, Ge­rold László 11.00: Akadémiai: Nagy László; Alter­ra: Ottlik Tivadar; Ciceró: Zsoldos Ve­ra; Európa: Giorgio Pressburger; Filum: Vujicsics Sztoján; Kiskapu: Végh Antal; Libri: Zorád Ernő; Magvető: Závada Pál; Móró Könyvkereskedés: Lantai And­rás; Múlt és Jövő: Kovács István; No­­ran­ Palatinus: Paul Lendvai; Osiris: Gion Nándor, Rékai Miklós; Püski: Csurka István, Kósa Csaba, Kocsis Ist­ván, Kiss Gy. Csaba, Győrffy László, Sá­­rosi Bálint, Sándor András; Saxum: Kő­szegi Barta Kálmán, Haas György, Kán­tor Zsolt, Popper Péter; Sík: Gerle János, Prohászka László; Szent Gellért Kiadó: Gyökössy Endre 12.00: Atera: Merényi Krisztián; Heltai Gáspár Unitárius Könyvesbolt: Ken­de Péter; Libri: Tábori Nóra; Múlt és Jövő: Somlyó György; Osiris: Koltai Ta­más; Püski: Bojkó Béla; Saxum: Szema­­dám György 13.00: Corvina: Szemadám György; Libri: Peterdi Pál 14.00: Argumentum-Kij­árat-Kortárs: Vasadi Péter; Cartafilus: Birtalan Ba­lázs, Ürmös Attila; Ciceró: Nemes Lász­ló, Békés Rozi; Filum: Megyesi Gusz­táv; Libri: Bella István; Múlt és Jövő: Lackfi János; Nemzeti Tankönyvkia­dó: Szunyogh Szabolcs; Noran-Palati­­nus: Kemény István, Peer Krisztián, Té­­rey János; Püski: Csicsery-Rónai István, Czine Mihály, Sebestyén Kálmán; Szlo­vákiai Magyar Könyvkiadók, Nap: Bo­dor Zsigmond, G. Kovács László 15.00: Ab Ovo: Szász Imre; Alterra: Kárpáti Zsófia; Argumentum-Kij­árat- Kortárs: Albert Pál; Enciklopédia Kia­dó: Magyar költőnők antológiája; Euró­pa: Borbándi Gyula; Filum: Norman Károly; Kalligram: Barnás Ferenc; Lib­ri: Szakonyi Károly; Nap: Domokos Má­tyás, Lengyel Balázs; Püski: Tóth Imre, Erdélyi Tibor; Saxum: Boldizsár Ildikó; Szlovákiai Magyar Könyvkiadók: Tőzsér Árpád 16.00: Ab Ovo: Szilágyi Andor; Alterra: Hományi András Ferenc; Argumen­­tum-Kijárat-Kortárs: Tőzsér Árpád; Európa: Szántó Piroska; Helikon: Osz­­tovits Szabolcs, Turcsányi Márta; Libri: Döbrentey Ildikó; Noran-Palatinus: Halász Judit, Thassi Jenő; Püski: Ki­­szely István, Maczó Ágnes-G. Nagy Ilián, Domonkos László; Saxum: Gyur­­kó László; Széphalom: Bratka László, Páll Erna, Szilárd Léna 16.30: Európa: Lator László; Magvető: Kertész Imre; 17.00: Alterra: Löveri László; Argu­mentum-Kij­árat-Kortárs: Méray Ti­bor; Balassi: Gergely Ágnes, Tábor Ádám; Európa: Josef Skvorecky­; Heltai Gáspár Unitárius Könyvesbolt: Bor­bándi Gyula; Jelenkor: Márton László, Szijj Ferenc, Parti Nagy Lajos; Libri: Halász Judit, Döbrentey Ildikó, Levente Péter, Gryllusz Vilmos; Püski: Szervá­­tiusz Tibor és Klára; Széphalom: Eise­­mann György 18.00: Alterra: Rácz Ferenc; Balassi: Gerevich András, Halasi Zoltán írók Boltja VI., Andrássy út 45. 14.00: Orpheusz: Báthori Csaba, Fodor András, Gerevich andrás, Géczi János, Géher István Kemsei István, Mesterházi Mónika, Parancs János, Petőcz András, Pék Pál, Poós Zoltán, Rapai Ágnes, Tar­ján Tamás, Tóth László, Vörös István 15.00: Balassi, Gergely Ágnes, Tobor Ádám;­­ JAK-Füzetek: Gerevich And­rás, Halasi Zoltán; Palatínus-Könyvek: Kemény István, Peer Krisztián, Térey János 16.00: Osiris: Drago Jancar, Mezei Ba­lázs, Lázár Ervin, Sajó László, Gion Nán­dor, Terestyéni Tamás, Rékai Miklós, Csepeli György, Hayden White, Elek István, Kende Péter, Koltai Tamás, Boj­tár Endre Kosztolányi Dezső tér 15.00: Jelenkor: Aczél Géza, Csíki Lász­ló, Darvasi László, Körösi Zoltán, Láng Zsolt, Márton László, Mészöly Miklós, Parti Nagy Lajos, Szijj Ferenc, Borsi- Kálmán Béla Sugár-Csemege Julius Meinl előtt, Őrs vezér tere 13.00: Osiris: Lázár Ervin. A megállapításban, hogy a zsenit csak egy hajszál választja el az őrülttől, van - mint minden közhelyben - némi igazság; persze nem úgy, ahogy a nyárspolgár gondolja. Felfokozott körülmények között receptoraink a szerve­zet által még elviselhető maximum fölötti érzékelésre késztethe­­tők, ám ennek megvan a maga negatív következménye. A test el­lenáll, és első fokon a gondolkodás vagy a fizikum károsodásával válaszol. S ki lenne az, aki a leginkább felfokozott­­tudatállapot­ban működik, mint a művész, hisz ennek eredménye a rendkívüli teljesítmény. A körülmény, hogy Vaclav Nizsinszkij tánca olyan rendkí­vülien kifejező, ugrásai olyan soha nem látottak, szellemi bátorsá­ga annyira mindent felülmúló volt (az Egy faun délutánjában el­táncolta például az emberi falroszt), igen jól magyarázza későbbi (de még mindig korai, harminc év körüli) elborulását, annak elle­nére, hogy a dologban örökletes tényezők is közrejátszottak. A tény, hogy közvetlen előtte még papírra vetette gondolatait (azo­kat a bizonyos Füzeteket), véletlen szerencse­­ inkább az elemző tudomány, mint a nagyközönség számára. Ez utóbbi, a csorbítatlan formában most magyarul is megjelent változatban, elsősorban kan­di érdekességet, borzongató pikantériát fog látni, (és a maga mód­ján igaza lesz); a tudomány emberei az önkitárulkozás e csúcstelje­sítményében megfigyelhetik a mániás skizofrénia kialakulását. Tegyük hozzá, jócskán elegyítve paranoid vonásokkal: önértéke­lésében a művész Istennel azonosítja magát. Nizsinszkij nagyon egyszerű, eloroszosodó lengyel családból származott; tehetsége emelte kivételes polcra, de ezért az ugrásért nagy árat kellett fizetnie. A hirtelen társadalmi emelkedés keszon­betegségére az Én teljes érzelmi labilitással válaszolt: erre a szám­lára írandó homoszexualitása (érzelmi viszonya az Orosz Balett me­cénásával, Lvov herceggel, majd magával Gyagilevvel); az utóbbi­val összeveszvén szakítása a társulattal, váratlan (rossz) házassága a magyar Pulszky Romolával. Nem segített helyzetén az első hábo­rú alatti félig-internálás, s amikor ’18-ban egy svájci üdülőhelyre jutottak, gyakori indulatkitörései miatt már „személyi inast”, való­jában ápolót kellett mellé fogadni. (Néhány év múlva intézetbe kerül majd, s ott 1950-ig elvegetál.) • Itt Svájcban írja le gondolatait egyhuzamban három füzetbe, kijelentő módban tartott tőmondatokban; itt fogalmazza meg gon­dolatait magáról és a világról. Ő persze nem író, még csak nem is magasröptű gondolkodó­ sémákban fogalmaz. A bolsevizmust és a A balett-táncos és a bolond kapitalizmust egyaránt elvetendőnek tartja; megveti Lenint is, Lloyd George-ot is; de bedől Wilson elnök soha meg nem valósu­ló utópista „pontjainak”. Különös módon közeledik az emberi tudatműködéshez, meg­különböztet érzést és gondolatot; az előbbi kategóriába sorolva a szenzualitás mellett a helyesnek tartott humánus értelmi megnyil­vánulásokat, az utóbbiba mindazt, amit személyiségromboló spe­kulációnak tart. És eszerint rangsorol. „Lloyd George-nak nagy a feje és nagy az értelme, de esze az nincs... Az ész a lélek, és nem a halál. Filozófiát írok, de nem filozofálgatok... mert az fecsegés. Én a nőstény és a hím pulyka nyakbavalóját viselem. A férfi meg a nő ugyanaz, ezért nincs szükség nőket képviselő nőkre... Én vagyok az asszony meg a férj.” Másutt: „Nem pénzt adok a szegényeknek, hanem az életet adom nekik. Az élet nem a szegénység. A sze­génység nem az élet. Én az életet akarom. A szeretetet akarom.” Ilyesfajta egyszerű messianizmussal telített az írása; egy jót akaró, de már zavart férfi szövege ez, aki prófétát lát bele, az téved. „Is­merek olyanokat, akik azt mondják majd, hogy amit írok, az merő spiritiszta transz. Örülnék, ha mindenki ilyen transzba lenne...” Ez utóbbi idézet nélkül sem nehéz az írást egy pszichoanaliti­kus által gerjesztett személyiségtesztnek felfogni, és lehet, hogy orvosa, aki ismerte Freud korai nézeteit, közrejátszott megszületé­sében. Akárhogy is, az embernek nyomban József Attila „szabad asszociációi” jutnak az eszébe, s meglepő eredményre jutunk, ha a két művész társadalmi beágyazottságát (beágyazatlanságát) és sze­mélyes jellemképletét összevetjük. Nizsinszkij „beszélgetőfüze­te” ilyen értelemben szánalmas­ szép olvasmány, egy kimagasló (és szükségképp önpusztító) tehetség leépülésének tükre. Az olvasó nálunk a magyar vonatkozások okán is figyelmet szentel majd a könyvnek: a feleség családja, a Pulszkyaké külön le­genda, nemcsak az anyós, Márkus Emíliáé, de Pulszky Ferencé is; az após az a férfi, akit mint múzeumigazgatót ártatlanul meghur­coltak, kivándorlásba, majd öngyilkosságba kergettek. Nizsinszkij tehát egy kicsit a miénk. Ezért érint fájdalmasabban üstököspályá­jának oly korai szétrobbanása. Lukácsy András – Vaclav Nizsinszkij: A füzetek (Az érzés) Fordította: Szántó Judit Európa Kiadó, 1997. 264 oldal Intellektuális bohóc, önreflexióval ÖNREFLEXIÓ, ÖNREFLEXIÓ HÁ­TÁN. Gábor Miklós minden mondata hihe­tetlenül személyes. Ha tényekről beszél, ak­kor is ott bujkál a sorok között meglehetősen szarkasztikusan kezelt egója. Ez az ego pedig menthetetlenül körbevizslat mindent, és bár­min azon nyomban gondolkodni kezd. Agyontöprengi az életét. Már az esemé­nyek közben is viaskodik a gondolataival, ha­zaérve rögvest a naplójába írva birkózik önma­gával, majd újraböngészve a naplót elmereng azon, mit is írt le, és ez milyen újabb és újabb gondolatokat vált ki belőle. Ettől akár meg is lehetne halni az unalom­tól. Érdektelen önnyavalygássá válhatna az egész írásfolyam. Ehelyett azonban veszedel­mesen sodor magával bennünket a szöveg. Egyik mondat izgalmasan vágtat a másik után. Úgy érezzük magunkat, mintha ott lennénk az események középpontjában. Gábor Miklós ugyanis színpadi láttatóerővel tudja leírni a történteket. Premier plan szerűen közelít ér­deklődése tárgyára, kaján fintorral végigpász­táz rajta - mintha csak haverjaként mellette állnánk -, foga között szűrve megjegyzéseket fűz hozzá. Fölnagyít apró gesztusokat, furcsán kiejtett szavakat, magánéleti rezdüléseket, és történelmi eseményekkel vegyíti a látszólag jelentéktelen dolgokat. A paprikáskrumpli va­csora, lekváros kenyérrel ugyanúgy fontossá válik, mint az ötvenhatos forradalom áradása. A nagytotálok éles vágásokkal mikroszko­pikus közelségű képekre váltanak. Megtud­juk, hogy pontosan miként ejtette ki Rákosi az „öregapám” szót, hogyan heveskedett egy kis, törékeny asszony a tank ágyúcsöve előtt vagy miként tűnt különös, aránytalan masinának a még soha nem látott helikopter. És eközben persze történelmi távlatok, világmegváltó - és még gyakrabban világról lemondó - filozofál­­gatások, csipkelődő jelzők, sármos, elegáns írásmód. Gábor Miklós, mint a deszkákon, tetszeni akar. Mintha állandóan kárhoztatott úrifiússá­­gával időnként kikukucskálna a szöveg mögül és megnézné, sikere van-e - amit persze ugyanúgy utál, mint a bukást - ma este. Kér­dőn néz ránk, hogy jól játszik-e a könyv lap­jain. Természetesen ott is játszik, mámoros él­vezettel produkálja magát. Egy-egy sikeres jelzős szerkezete után tán még meg is hajol. Majd szégyellni kezdi, hogy ilyen jólesően ri­pacs módon viselkedett, és rögtön megkérdő­jelezi egész létét, megkérdőjelezi színészetét. Bár sok ember veszi körül, állandóan előhoza­kodik magányával. Könyve borítóján is egye­dül áll, romok között is jól vasaltan, frissen fé­sűlen, sztárosan, de kétségbeesve réved a messzeségbe. Soha nem békélt meg sztár vol­tával. Még ötvenhatban is zavarta, hogy felis­merték a tömegben. Aztán persze jól is esett neki, nem ő lenne, ha ennek a témának is nem írná le számtalan variációját. Ez az egykor színpadon Sztálint, a valós életben párttitkárt játszó, önmagával meghaso­nulni mindig kész, Kossuth-díjas, intellektuá­lis bohóc átkozottul jól ír. Sánta szabadság cí­mű - a Magvető által elegáns formában kiadott - újabb könyve az 1955-től 1957-ig terjedő időszakról szól. Legalábbis elvileg. A gyakor­latban Gábor Miklós önreflexiói a mából az ak­kori időkre. Nincs kétség afelől, hogy ezek az önreflexiók majd újabb önreflexiókat szül­nek... Bóta Gábor : Gábor Miklós: Sánta szabadság Magvető Kiadó, 1977. 580 oldal A szerző mondja Giacomo Casanovának, a kétszáz éve ha­lott, tucatnyi foglalkozást űző világcsavar­gónak a lehető legkülönösebb halhatatlan­ság jutott osztályrészül. Már életében elfe­ledték, „leírták” - aztán amikor az Életem története címmel kiadták ugyanolyan terje­delmes, mint amilyen zseniális emlékira­tait, az utókor kételkedni kezdett abban, hogy valóban élt-e. Legendája elhomályosí­totta a valóságos embert, akiről én írtam először könyvet magyarul. A velencei me­moárjait szembesítem tucatnyi korabeli visszaemlékezéssel, s tömérdek más forrás­sal. Hiszem, hogy izgalmas kötetet vehet kézbe az olvasó, mely tartalmazza a Casa­­nova-kutatások legfrissebb eredményeit s mindazt, amit a varázslatos XVIII. szá­zadról szórakozva megtudhatunk. A köte­tet a Magyar Könyvklub Alapítvány támo­gatások és szponzorok nélkül, pusztán a kö­zönség ízlésében bízva jelenteti meg, s nem fog csalódni. Ne feledjük: Casanovának nem lehet ellenállni... I Casanova, a szerelem félistene Magyar Könyvklub I­I . Pelle János ff.'/.s­zf/e Könyvjelző Lakva ismert Savannah VAN NÉMI ÖNLESAJNÁLÁSSAL ve­gyes magakelletés John Berendt New York-i szerkesztő tényregényének egyik közbeszúrásá­ban. Incselkedve írja, hogy a magazinoknál vég­zett munka az utcaseprés hivatása alatt áll, bár ör­vend valamelyes megbecsülésnek. Aki neves újságíróként ilyen önironikus mon­datot mer a saját fejéhez vágni, annak, ha könyv­be fog, biztosra kell mennie. Meg kell felelnie a szakma s a (színvonalas magazinokat különben pártoló) publikum igényeinek. Nyolc esztendeig készült műve a Georgia állambeli Savannah vá­rosáról mindkét szempontból professzionális tel­jesítmény. Csaknem valamennyi részletében megcsillogtatja rangos riporteri képességeit, és soha nem veszíti el arányérzékét. Erényei közé tartozik, hogy a gyors események nem sodorják el. Miközben szuverénül uralkodik szerteágazó anyaga és szépszámú szereplője felett, azt is megengedi magának, hogy itt-ott szépírói mód­szereket - vonzó leírást, jelképességhez közelítő utalásokat és célozgatásokat - alkalmazzon. A történet, melyet aprólékosan és sorjában el­beszél egy tehetős, de magánerkölcsileg feddhe­­tő helybéli régiségkereskedőről, egyedül talán nem állná meg a helyét. A benne nyomon kísér­hető törvénykezési rend szövevényei és megle­petései ugyanakkor kínálnak bizonyos izgalma­kat (de főként furcsálkodnivalókat) azoknak, akik nem bánják, ha bepillantást nyerhetnek az amerikai demokrácia joggyakorlatának útvesz­tőibe­­ és kifürkészhetik elképesztő egérútjait... Született prózaíró természetesen megpróbál­kozna avval, hogy ebbe az egyetlen históriába sű­rítse mindazt, amit a városról s nevezetes lakóiról tudtára akar adni, akit illet. Ám John Berendt ilyesmibe nem keveredik bele. Ő igenis direkt­­ben elővezeti, alaposan bemutatja, körülményei közé állítja, s szemléletesen lefesti figuráit. Ezu­tán gonddal feljegyzi és korrektül közvetíti a te­lepülés múltjára, jelenére s főként a (nem turisz­­tikus) nevezetességeire, jellegzetességeire vo­natkozó mondanivalóikat. A pontos megjelení­téshez azért ragaszkodik, mert nem mindegyik alakja tér vissza cselekvő személyként a későb­biekben. Nincs módjuk tehát amúgy általában „viselkedni”, azaz szándékaikban, gesztusaik­ban kimutatni a foguk fehérjét. Elősegíti az ismerkedést az emlékezetes csudabogarakkal meg példás polgárokkal, hogy a szerző remekül beszélteti őket rétegnyelvü­kön. Környezetükről szóló információik evvel a fogással nem csupán a szolid tájékoztatás élmé­nyével ragadják meg az olvasót, hanem stílus­érzékét is kellemesen birizgálják. A hangulatos mendemondákról, netán legendákról, babona­­ságokról például egy-egy szellemes és bölcs öregasszonytól értesülünk. A helyi transzvesz­titák világáról egy elragadóan közönséges férfi­faló néger lányfiú meséli el szaftosan mindazt, amit róluk tudni nem árt. Egy önsorsrontó fia­tal macsó viszont a kábítószer támogatta agresszív zabolátlanság megnyilvánulásaival igyekszik kilopni magát a szívünkből. Miután a szerző utóiratban közli, hogy a va­lódi sztorit helyenként megadjusztálta, teret enged a találgatásoknak arról, vajon hol érezte szükségesnek az irodalmias hitelesítés forté­lyainak bevetését. Eleganciáját bizonyítja, hogy alig lehet rajtakapni, nehéz fölfedezni manipu­lációja nyomait az egységesnek ható szövegen. Egy vudu varázslatokkal manipuláló vénsé­ges jósnő felbukkanásai olykor mégis erőlte­­tettnek látszanak, s bizonyos báli rendezvé­nyek légkörének megidézése is magán viseli a tapintatos külső tapogatás és egyengetés ma­radványait. Mind a gyilkosság körül forgó fő cselek­ményszál, mind a vele összefüggő, illetve ezt kiegészítő társadalmi tablók, életképek sok le­hetőséget adnának arra, hogy a hatalmas tény­­tömeggel okosan gazdálkodó, személyes érin­tettségét sem palástoló újságíró bombasztiku­­sabbá, szenzációsabbá, giccsesebbé tupírozza a történéseket. Berendt ezt a kétes szívességet nem teszi meg; normáiból nem enged. Marad a folyamatosan fenntartott érdekfeszítés, a visszafogott izgalmasság, a késleltetett megle­petések tanult mesterének s a virányos és sö­tét oldalait egyaránt feltáró, kissé zárkózott, de büszke amerikai középváros gusztuscsináló krónikásának. Iszlai Zoltán | John Berendt: Éjfél a jó és rossz kertjében Európa Kiadó, 290 oldal Az Ahogy tetszik magazin kizárólagos támogatója a Pannon GSM Ünnepi Könyvhét Dedikálás 1997. június 8., vasárnap Vörösmarty tér 10.00: Cicero: Gyárfás Endre; Heltai Gáspár Unitárius Könyvesbolt: Szígyártó Sándor; Jelen­kor: Mészöly Miklós, Láng Zsolt; Osiris: Bojtár Endre, Drago Jancar; Seneca: Poós Zoltán, No­­vák Valentin 11.00: Balassi: Petrőczi Éva; Ciceró: Zsoldos Vera; Corvina: Török András; Európa: Robert Merle; Libri: Boldizsár Ildikó, Vitányi Iván; Lit­­tera­ Nova: Tandori Dezső; Múlt és Jövő: Kertész Ákos; Osiris: Gion Nándor, Sajó László, Rékai Miklós; Püski: Csurka István, Győrffy László, Kiss Dénes, Sárosi Bálint, Szentmihályi Szabó Péter; Romániai Magyar Könyves céh: B. Kovács András; Saxum-Tevan: Sebők Éva, Ferencz Győző, Határ Győző, Bárdos B. Arthur; Seneca: Kálloy Molnár Péter; Vajdasági Magyar Könyvkiadók, Fórum: Bordás Győző, Toldi Éva 12.00: Libri: Czető Bernát László, Gyurkovics Tibor; Littera Nova: Siklósi Horváth Klára; Múlt és Jövő: Kőbányai János; Osiris: Vermes Géza 13.00: Literra Nova: Rozsályi Annamária; Osi­ris: Mezei Balázs 14.00: Argumentum-Kij­árat-Kortárs: Kodo­­lányi Gyula; Ekhó-K.u.K.-Seneca: Döbrentey Ildikó; Libri: Gergely Ágnes; Múlt és Jövő: Mezei András, Székely Magda; Osiris: Kende Péter; Püski: Czine Mihály, Szervátiusz Tibor és Klára 15.00: Ab Ovo: Szász Imre; Argumentum-Ki­járat Kortárs: Tamara Nizsinszkij; Heltai Gáspár Unitárius Könyvesbolt: Kende Péter; Kiskapu: Végh Antal; Kossuth: Vitányi Iván; Libri: Gyárfás Endre; Magvető: Kornis Mihály; Püski: Domonkos László, Gazda József, Tóth Imre; Seneca: Somlyó György, Bálint Péter; Széphalom: Határ Győző; Szlovákiai Magyar Könyvkiadók, Nap: Tóth László, Filep Tamás Gusztáv 16.00: Ab Ovo: Szilágyi André; Argumentum- Kijárat-Kortárs: Tillmann J. A.; Libri: Tando­ri Dezső; Líra és Lant; Fókusz: Döbrentey Il­dikó, Levente Péter; Littera Nova: Batári Gá­bor; Magvető: Tandori Dezső; Noran-Palati­­nus: Thassy Jenő, Kemény István, Peer Kriszti­án, Térey János; Püski: Sándor András, Kiszely István, Illés Sándor, Kiss Gy. Csaba, Szabó Lilla; Seneca: Vezér Erzsébet, Bodor Béla 16.30: Széphalom: Bratka László, Páll Erna, Szilárd Léna; Szlovákiai Magyar Könyvkiadók, Nap: Tőzsér Árpád 17.00: Ab Ovo: Vámos Miklós; Argumentum- Kij­árat-Kortárs: Méray Tibor, Tőzsér Árpád; Cserépfalvi: Karátson Gábor; Libri: Zsoldos Vera; Littera Nova: Gyertyán Ervin; Nap: Ta­más Menyhért írók Boltja VI., Andrássy út 45. 14.00: Belvárosi: Hubay Miklós; Európa: Ta­mara Nizsinszkij; Magyar Könyvklub: Görgey Gábor; Neoprológus: Szakonyi Károly 15.00: Kalligram: Balassa Péter, Nam­ás Fe­renc; Jelenkor Aczél Géza, Borsi-Kálmán Béla, Csíki László, Darvas László, Kaszás Máté, Körö­si Zoltán, Láng Zsolt, Márton László, Mészöly Miklós, Parti Nagy Lajos, Szijj Ferenc 16.00: Életra: Boldizsár Ildikó; Kijárat: Till­­mann J. A., Tolnai Ottó; Magvető: Gábor Mik­lós, Gordon Agáta, Kertész Imre, Kornis Mihály, Závada Pál Sugár-Csemege Juliuzs Meinl előtt, Örs ve­zér tér 11.00: Neoprolgus: Szakonyi Károly 1997. június 7., szombat

Next