Magyar Hírlap, 1997. június (30. évfolyam, 138-150. szám)

1997-06-16 / 138. szám

1997. JÚNIUS 16., HÉTFŐ KÜLFÖLD - BELFÖLDMagyar Hírap 3 Hetek óta a legsúlyosabb összecsapások robbantak ki szombaton Hebronban. Több száz palesztin kövekkel és ben­zines palackokkal dobálta meg az izraeli katonákat fotó: reuters - david silvermann Cohen nyugtatja a NATO-ból kimaradókat Prága örül, Bukarest aggódik MH/MTI________________ Az Egyesült Államok szavá­nak rendkívüli súlya van, s ezért Bill Clinton csütörtöki állásfoglalása után Csehország már majdnem NATO-tagnak érezheti magát - jelentette ki Václav Havel cseh államfő tegnapi rádiónyilatkozatában. Havel az amerikai elnök azon kijelentésére reagált, amely szerint az Egyesült Államok Csehország, Magyarország és Lengyelország meghívását fog­ja támogatni a NATO-bővítés első körébe. Havel úgy vélte, hogy Csehország ennek tuda­tában sem viselkedhet úgy, mintha NATO-tag lenne, s nem illetékes állást foglalni abban, hogy ki kerüljön be ko­rábban vagy később a szerve­zetbe. A bővítés sorrendiségénél Havel szerint bizonyos érte­lemben sokkal fontosabb, hogy a madridi csúcsértekezlet egyértelműen leszögezte: a NATO alapítóokmányának szellemében nyitott az euroat­­lanti térségben található összes demokrácia előtt, ha azok vál­lalják a szervezet tagjai által közösen elfogadott értékeket. Ez azt jelenti, hogy a döntést a tagságról már nem határozhat­ják meg geopolitikai szempon­tok, érdekszférák vagy nagyha­talmi érdekek - szögezte le a cseh elnök. Hozzátette, hogy az egyetlen elfogadható krité­rium csak a csatlakozni kívánó demokráciák felkészültsége le­het. A NATO-nak ezért meg kellene magyaráznia a bővítés logikáját és várható menet­rendjét - mondta Havel. „An­nak érdekében, hogy az euró­pai kollektív biztonság eszköze lehessen, a szervezetnek senki elől sem szabadna eleve el­zárkóznia” - hangsúlyozta a cseh államfő. Bukarestben tegnap közöl­ték, hogy rövidesen a román fővárosba utazik William Co­hen amerikai védelmi minisz­ter. A hírt az amerikai tárca­vezető brüsszeli bejelentésére alapozzák, miszerint szándéká­ban áll felkeresni a NATO-bő­­vítés első köréből kimaradt­ két országot, Romániát és Szlové­niát, hogy megnyugtassa azok vezetőit: 1999 után a NATO ajtaja ismét megnyílik a jelöl­tek előtt. Victor Babiuc román honvédelmi miniszter egyéb­ként a hétvégén Brüsszelből hazatérve leszögezte, Románia változatlanul céljának tekinti az euroatlanti integrációt. A NATO-bővítés első köré­ben meghívandó országok szá­máról kibontakozott vita bizo­nyítja, hogy egyre nehezebb lesz közmegegyezést kialakíta­ni a szövetségen belül. Ám azok az ellentétes érvek, ame­lyeket az Egyesült Államok és Európa felsorakoztat egymás­sal szemben a létszámvitában, mélyebb megosztottságot tük­röznek a kiszélesítés mértéké­nek puszta tényénél: a megosz­tottság érinti a szövetség jövő­beli identitását, stratégiai kül­detését, döntéshozatali képes­ségét és azt, vajon az Egyesült Államoké maradjon-e a meg­határozó hang - írta szombati elemzésében a The Washing­ton Post. A tekintélyes ameri­kai lap aláhúzta, hogy a Cseh­ország, Lengyelország és Ma­gyarország meghívására vonat­kozó amerikai döntés alaposan meglepte az európai szövetsé­geseket, és többen megdöbbe­nésüknek adtak hangot a hi­degháborús időket felidéző „amerikai diktátum” miatt, amellyel Washington rövidre óhajtja zárni a vitát. Új parancsnok Okucaniban MTI Parancsnokcserére és a sze­mélyi állomány egy részének váltására készülődnek az SFOR kötelékében a volt Jugoszláviába vezényelt Ma­gyar Műszaki Kontingens (MMK) okucani táborában. Görög István alezredes, az egység szóvivője arról tájé­koztatta az MTI zágrábi iro­dáját, hogy a magyar SFOR- alakulat tagjai közül a hónap végén 88 fő hazatér. Közöt­tük van Darók József mér­nök-ezredes, az egység pa­rancsnoka, valamint több, vezető beosztású tiszt is. Az új parancsnoki állomány ma érkezik a horvátországi Okucaniban kiépített köz­ponti táborba, s június vé­gén veszi át az egység irá­nyítását. A magyar SFOR-katonák az év első felében 34 külön­féle feladat végrehajtására kaptak parancsot a nemzet­közi erők parancsnokságá­tól. A napokban kezdték meg legújabb feladatuk vég­rehajtását a Szarajevótól harminc kilométerre levő Basci muzulmán falu egyik útjának és két hídjának a helyreállítását, hogy lehe­tővé tegyék a lerombolt tele­pülés újjáépítésének a meg­kezdését. A helyszínen léte­sített ideiglenes táborban 76 magyar katona kezdte meg a feladat végrehajtását. Zsil-völgyi patthelyzet MH-Bukarest A hétvégén sem állt helyre a nyugalom a Zsil völgyében, ahol a kőszénbányászok sztráj­kolnak, 45 százalékos béreme­lést és a petrozsényi kőszén­kitermelő állami vagyonkeze­lő vállalat vezérigazgatójának menesztését követelve. E két pontban nem ismernek alkut - jelentették ki szakszervezeti vezetőik, akik döntésjoggal felruházott kormányküldött­séget várnak a Zsil völgyébe. Mircea Ciumara pénzügy­miniszter azonban a közszol­gálati televíziónak nyilatkozva őrültségnek nevezte a kért béremelést, és sértőnek mond­ta azt a követelést is, hogy „a fél kormány Petrozsénybe utazzon kilenc szakszervezeti vezetővel találkozni, csak azért, hogy a bányászok azzal kérkedhessenek, milyen hatal­muk van” - jelentette ki. A munkabeszüntetők viszont nem hajlandók Bukarestbe, de még a megyeszékhelyre, Dé­vára sem elutazni, így patthely­zet állt elő. A kormány egyéb­ként szombati ülésén 244 mil­liárd lejes állami támogatást szavazott meg a kőszénkiter­melés számára. Adalbert-díj harmadszor MH-összefoglaló Az Adalbert-díj nemzetközi bizottsága ebben az évben Frantisek Töméseknek, Prága 1992-ben elhunyt érsekének adományozta posztumusz az ezer esztendővel ezelőtt vérta­núhalál halt Szent Adalbert Vojtech püspök emlékére ala­pított kitüntetést. Az immár harmadik alkalommal oda­ítélt, történelmi pecséttel ellá­tott aranymedált, valamint az adományozási oklevelet és a vele járó 20 ezer német márka összegű jutalmat Michal Ko­vác, a Szlovák Köztársaság el­nöke jelenlétében Göncz Ár­pád magyar államfő nyújtotta át Miloslav Vlknek, Prága bí­borosának szombaton, az Or­szágház Kupolatermében. Miloslav Vlk a kitüntetés átvételét követően köszönetet mondott a magyar államfőnek és a szlovák köztársasági el­nöknek. Az Adalbert Alapítványt Paul Kleinewefers német sze­nátor, krefeldi gyáros hozta létre 1989-ben. Legfontosabb célja, hogy mindenfajta gaz­dasági és politikai függőséget elkerülve erősítse a szellemi és kulturális kapcsolatterem­tést Európában. A minden­kori kitüntetett kiválasztása Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, a négy „adalberti” ország há­rom-három képviselőjéből összeállított bizottság fel­adata. A díjat nyilvános ün­nepség keretében, felváltva lengyel miniszterelnöknek, is­­adják át ezen országok egy il­letve Antall Józsefnek, a Ma­kében. A nemzetközi bizott­­gyár Köztársaság néhai mi­lág az ezt megelőző két évben niszterelnökének ítélte az el- Tadeusz Mazowiecki korábbi ismerőst. Göncz Árpád átnyújtotta a díjat fotó: szigetvári zsolt A SZDSZ előtérbe helyezné a vállalkozások minőségi megerősítését Egyeztetnék az ingatlanlistát az önkormányzatokkal A tisztázatlan kérdések miatt a Szabad Demokraták Szövet­sége nem támogatja a Vatikánnal való megállapodás parla­menti ratifikációját - mondta Kuncze Gábor. A pártelnök­belügyminiszter az SZDSZ országos tanácsának szombati ülése után elmondta, megalapozatlan a megállapodás egyik alappillére, az ingatlanlista. Az országos tanács szerint elke­rülhetetlen, hogy az önkormányzatokkal tételesen egyeztes­sék a dokumentumot. A szabaddemokraták eddigi ismeretei szerint a listán 50 ingatlan tévesen szerepel. A belügyminiszter-pártelnök úgy véli, hogy még mindig nem világos a megállapodás költségvetési kihatása, hi­szen szerinte nem elhanya­golható az a tényező, hogy a többi történelmi egyházzal még nem állapodott meg a kormány. Az SZDSZ meg­engedhetetlennek tartja, hogy az 1998-as költségvetés kapcsán az önkormányzati finanszírozási körből négy és fél milliárd forintot a megál­lapodás támogatására fordít­sanak. Az országos tanács határozottan bírálta az adó­törvény tervezett módosítá­sát, amely szerint az egyhá­zakat érintő kérdéseket az egyházak beleegyezése nél­kül nem lehet megváltoztat­ni. Kuncze Gábor szerint ez a parlament szuverenitásá­nak korlátozását jelentheti. A fentiek miatt a szabadde­mokraták vezetőtestülete a június 20-ai aláírást elhamar­kodottnak tartja. Dornbach Alajos leszö­gezte, hogy az SZDSZ nem a megállapodás célját, hanem annak módját tartja szeren­csétlennek. Az országos ta­nács elnöke - mint mondta - ígéretet kapott Tóth And­rástól, a Miniszterelnöki Hi­vatal politikai államtitkárá­tól az ügyben, hogy ahol az ingatlanjegyzék megalapo­zatlan és azt dokumentálni is lehet, ott felülvizsgálatot rendel el a kormány. Az egy héttel ezelőtti ígéret megva­lósulásáról azonban Dorn­­bachnak még nincs tudomá­sa. Az országos tanács elnö­ke kijelentette, hogy nem csak a véletlenszerűen fel­színre került anomáliákat kell orvosolni. Az országos tanács szom­bati ülésén foglalkozott to­vábbá a mikro-, közép- és kisvállalkozásokkal is. A testület megállapította, hogy amikor az ország gaz­dasági növekedése fenntart­hatóvá vált, akkor fontos a vállalkozói szféra megfelelő gazdasági körülményeinek, gazdasági fejlődésének a hátterét megteremteni. Kuncze Gábor szerint eh­hez szükség van a vonatko­zó szabályok egyszerűsíté­sére, világosabbá tételére és stabilizálására is. - Nem le­het úgy megfelelően mű­ködni, ha évről évre változ­nak a szabályozórendszerek - szögezte le a pártelnök. Az országos tanács szerint elő kell segíteni a gazdasági kamarák autonómiáját. T. Asztalos Ildikó a sajtó­­tájékoztatón kijelentette, hogy jelenleg nem a vállalko­zások számát kell gyarapíta­ni, hanem minőségi megerő­sítésük a szükséges. Az ipari minisztérium politikai állam­titkára a vállalkozásokat se­gítő főbb hitelkonstrukciók­ról, valamint a tárca által tá­mogatott programokról be­szélt, amelyeket már április elsejétől az illetékesek meg­találhatnak az Internet adat­bázisán. • D. Bányász Gergő „Legyen Nemzeti Védelmi Charta” A Fidesz egyedül is kész indulni a választásokon A Fidesz-Magyar Polgári Párt országos választmánya hétvégi kétnapos tisztújító ülésén 61 igen szavazattal, 1 ellenében is­mét Várhegyi Attila szolnoki polgármestert választotta elnö­kévé. A tanácskozáson Orbán Viktor pártelnök úgy vélte, a Fidesznek reális esélye van arra, hogy a körülötte lévő pár­tokkal együtt abszolút többséget szerezzen a jövő évi válasz­tásokon. Orbán Viktor idegesnek ne­vezte az MSZP és az SZDSZ reagálását pártja múlt csütör­tökön nyilvánosságra hozott Ellenzéki nyilatkozatára. Szerinte ez azt jelzi, hogy a koalíció komolyan tart attól a politikai erőtől, melynek kö­zéppontjába a Fidesz áll­. A politikus úgy véli: a kormány sikerpropagandája nem valós tényeken alapul, ezért vilá­gossá kell tenni, hogy az or­szág problémáit nem az el­múlt három év kormányzati politikájának a folytatásával lehet megoldani. A pártelnök éles szavakkal bírálta a koa­líció gazdaság-, privatizációs és oktatáspolitikáját. Orbán Viktor nem fogadja el azt a prognózist, hogy a kö­vetkező választások után há­rom hasonlóan erős párt lesz a parlamentben. A választó­jogi törvény és a szavazók magatartása alapján ugyanis feltételezhető, hogy a válasz­tásoknak ismét egy nagy győztese lesz. A politikus szerint a körülötte lévő pár­tokkal együtt a Fidesznek is esélye van az abszolút több­ség megszerzésére. Ehhez azonban a pártnak minél több emberhez el kell juttat­nia programját. Orbán úgy véli: a Fidesznek nem kell foglalkoznia azzal, hogy az MSZP és az FKGP egymást jelölte ki saját legfőbb válasz­tási ellenfelének. A választmány ülése után Szita Károly alelnök közölte: a párt szövetségi politikájá­nak kérdése nem volt napi­renden. Erről a kérdésről a KDNP tisztújítását köve­tően, a választójogi törvény módosításának ismeretében lehet dönteni. A testület megerősítette, hogy a Fidesz továbbra is a mérsékelt el­lenzéki erők összefogásának híve. Szita Károly azonban azt is elmondta, hogy a vá­lasztásokon való egyedüli indulás forgatókönyve is el­készült. A választmány nyilatko­zatban ítélte el, hogy az MSZP - parlamenti erőfölé­nyével visszaélve - bebeto­nozta a jelenlegi tb-önkor­­mányzatokat. A Fidesz saj­nálattal vette tudomásul, hogy a köztársasági elnök a tb-igazgatásról szóló tör­vénnyel kapcsolatban megfo­galmazott alkotmányos aggá­lyok megfontolása nélkül aláírta a jogszabályt. A testület másik nyilatko­zata üdvözli az USA elnöké­nek azon bejelentését, hogy tervezik Magyarország meg­hívását a NATO-ba. A Fi­­desz-frakció kezdeményezni fogja a koalíció és az ellenzé­ki pártok által együtt megfo­galmazandó Nemzeti Védel­mi Charta kidolgozását. • Sz. Sz. „Meciar hőst játszik” • Folytatás az 1. oldalról • A társadalmi feszültségek ki­váltó okai közül ön szerint az átláthatatlan privatizációs ügyek, a csalások és a korrup­ció a legveszélyesebb. A privatizáció súlyos károkat okozott az országnak, és attól tartok, hogy ezeket már nem lehet helyre hozni. A folyamat olyan szakaszban van, hogy in­kább az előremenekülést kell választani, mintsem azon gon­dolkodni, hol rontottuk el. A csalások és a korrupciós ügyek esetében viszont azon­nali lépéseket lehetne tenni, más kérdés, hogy senki sem tesz semmit. Ebből minden jó­zan gondolkodású ember arra következtet, hogy valakinek érdekében áll az, ha bizonyos személyek előnyt élveznek az állami tulajdon megszerzésé­nél. Ez pedig hosszú távon a társadalom megosztottságát eredményezi, ami - ismerve más országok példáját - nem vezethet jóra. • Klátyik István ÖSZT-tűz a vatikáni megállapodásra A hét országos önkormányzati szövetség üdvözli azt a kor­mányzati törekvést, amely megállapodással kívánja ren­dezni az állam és az egyházak közötti további együttmű­ködés alapkérdéseit. Ugyanakkor jogellenesnek tartják, hogy a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék kö­zötti megállapodás tervezetéről a kormány nem folytatott egyeztetést sem az országos önkormányzati szövetségek­kel, sem az egyes önkormányzatokkal - szögezi le az Ön­­kormányzati Szövetségek Tanácsának (ÖSZT) szomba­ton Hajdúszoboszlón ismertetett állásfoglalása. A testület kétnapos ülését követően Hevessy József, az OSZT társ­elnöke elmondta: a Vatikánnal kötendő megállapodás­tervezet mellékletében szereplő ingatlanok listája nem­csak pontatlan és hiányos, de a kormány részéről elfogad olyan ingatlanigényeket, amelyek soha nem voltak egy­házi tulajdonban. Az MDF az Ellenzéki nyilatkozat mellett A Magyar Demokrata Fórum nevében Lezsák Sándor el­nök üdvözli a Fidesz Ellenzéki nyilatkozatát. Az MDF elnöke egyetért a Fidesz helyzetmegítélésével, és cselek­vő támogatásáról biztosítja a Fidesz dokumentumában megfogalmazott programot. Egyben támogatja azt a tö­rekvést is, hogy a köztársasági elnök a törvényes időkere­tek között a lehető legközelebbi időpontra írja ki a parla­menti választásokat. Lezsák is felszólítja a Horn-kor­­mányt, hogy tekintse magát ügyvezető kormánynak, és tartózkodjék minden olyan döntéstől, amely szűkítené a következő kormány cselekvési körét. NAGY CÉGEK ÚTI­LMLI az ALFA kereskedő áruházaiban Hetente mindig más cég mutatkozik be termékeivel az ALFA áruházaiban. Ezen a héten különösen érdemes a Dr. Oetker Kft. termékeire figyelnie az ALFÁNÁL A NOKIA 161­1 *-es mobiltelefont minden buliba magával viheti. Mert a stra­pabíró külső sokoldalú belsőt takar. Három óra beszélgetési és száz óra készenléti idő, GSM-távirat küldési és fogadási lehetőség. Jól olvasható kijelző, könnyen kezelhető, magyar nyelvű menürendszer. Ráadásul a WESTEL 900 akciójában most csak nettó 19.900 forintba kerül és hozzá háromféle értékes tartozék közül választhat. További feltételek az üzletekben. NOKIA Connecting People Bull ez a mobil! 'O I * Csak WESTEL 900 előfizetői kártyával használható. Amíg a készlet tart!

Next