Magyar Hírlap, 1997. november (30. évfolyam, 268-279. szám)

1997-11-17 / 268. szám

A növekedés a kulcsszó A GKI a NATO-csatlakozásról A GKI Gazdaságkutató Rt. a közelmúltban ismertette azt a kormánymegbízásból készült tanulmányt, mely a NATO- csatlakozás várható makro­gazdasági hatásait elemzi. Az intézet következtetése: gyors gazdasági növekedés esetén a NATO-csatlakozás nem szív el lényeges erőforrásokat a gazdaságtól. Vértes András, a GKI el­nök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO keretein belül működő ma­gyar haderő kialakításának rá­fordításbecsléséhez a GKI 2010-ig terjedő makrogazda­sági prognózisait vették ala­pul. A kutatás abból indult ki, hogy Magyarország katonai kiadásainak GDP-hez viszo­nyított arányát évente folya­matosan 0,1 százalékponttal emelik, s az 1997-es 1,4 száza­lékos szintről 2001-ig éri el a GDP 1,8 százalékos szintjét, s a hadi kiadások arányaiban a továbbiakban 2010-ig nem kö­vetkezik be változás. A legkedvezőbb prognózis szerint a GDP évente 4-6 szá­zalékkal bővül, a lakossági fo­gyasztás évi 4-5 százalékkal növekszik. Ekkor a csatlako­zási költségek különösebb gond nélkül elviselhetők. Az elemzés megállapítja: az 1998-2001-es legnehezebb időszakban is a teljesítmény­többlet 5 százalékát kell a vé­delmi kiadások bővítésére fel­használni, a későbbiekben ez utóbbi aránya 2 százalék kö­rüli. Ha a GDP-növekedés 2-4 százalék közötti, akkor a gaz­dasági teljesítmény növekmé­nyének 10 százalékát kell vé­delmi célokra fordítani. Két százaléknál alacsonyabb nö­vekedés esetén a költségek szinte elviselhetetlenek, a gaz­dasági többletteljesítménynek 20 százalékát vinnék el a vé­delmi kiadások. A NATO-csatlakozáshoz költhető többlet külföldi tőke­­beáramlás évi 50 millió dollár­ra tehető, s ugyanennyi a Bu­dapesti Értéktőzsdén várható részvénykereslet-növekedés pénztömege. Az összesített 100 millió dollár a védelmi ki­adások évi 250 millió dolláros kiadásainak 40 százalékára nyújt fedezetet. A segélyek a GKI szerint az importterhek 5-15 százalékát finanszíroz­nák, a magyar haditechnikai beszállítások arányát pedig az import 3 százalékára várják a kutatók. Az ellentételezési ügyle­teknél számításba jöhet min­den polgári ágazat. A GKI legnagyobb esélyét a tartósí­tott élelmiszer, a jármű, az elektronikai, ruházati és gyógyszeripar NATO-beli szállításának látja, s ez a tétel (Folyó árakon a HM adatai alap­ján 2005-ig, 2006-tól a GKI által továbbvezetve a GDP-növeke­dés ütemével­) esetleg elérheti a behozatal 5 százalékát. Végeredményben a NATO-csatlakozás a leg­kedvezőbb növekedési felte­vés esetén a fizetési mérleget évi 50 millió dollárral terhel­né, gyakorlatilag elhanyagol­ható mértékben, hiszen Vér­tes András szerint ez a lakos­sági devizamegtakarítások ál­lománya havi ingadozásának megfelelő összeg. •Se.­L Védelmi kiadások a HM adatai alapján (milliárd forint) Év Kiadás 1998 . m 1997 117,3 1998 142,1 1999 172 2900 I m,­ 1 2001 241,1 2002 264,6 2003 291 2004 • ' " . 317,3 2005 342,1 2006 371 2007 402 2008 436 2009 473 2010 513 összesen: 4387 Új tagok várható költségei (1997-2009 között, millió USD) A csatlakozási költség összetevői Lengyelország Csehország Magyarország évente (60%) (20%) (20%) A bővítés közvetlen költsége 150-210 56-70 56-70 A haderő-átalakítás költsége 462-540 154-180 154-180 Évente összesen : 612-750 204-250 334-250 (Forrás: GKI Rt.) Csatlakozáspárti osztrákok Wolfgang Schüssel osztrák külügyminiszter ismét Auszt­ria NATO-csatlakozása mel­lett foglalt állást, azt is hozzá­téve, hogy a maga részéről nem tartja szükségesnek - jo­gilag sem - a csatlakozásról a népszavazást. Az osztrák saj­tó eközben nagy figyelemmel követte a magyarországi refe­rendumot. - Ha ott akarunk lenni a második körben, ezt már most el kellene határoznunk - mondotta a néppárti külügy­miniszter a Der Standard cí­mű lap hétvégi számának adott nyilatkozatában. Az osztrák kormány a koalíciós megállapodásnak megfele­lően márciusra készíti el hely­zetfelismerését és ajánlását, ez utóbbinak Schüssel szerint egyértelműen a WEU- és a NATO-tagság mielőbbi meg­szerzésére kell vonatkoznia. Ő maga már decemberben tárgyalni készül Klima kan­cellárral a témáról - tette hoz­zá. Schüssel visszautasította annak, a - szerinte SPÖ-köze­­li körökből inspirált - tanul­mánynak az állításait, amely a védelmi költségek jelentős növekedését jósolja NATO- tagság esetére. Schüssel sze­rint a kiadásokat a hiteles vé­delmi képesség kiépítése és fenntartása teszi szükségessé, ez pedig nem függ a NATO- belépéstől. A miniszter kife­jezte azt a reményét, hogy sikerül a következő évek­ben mindenképpen szükséges korszerűsítéshez az anyagi eszközöket előteremteni. A külügyminiszteri interjút köz­lő Der Standard megszólal­tatta ugyanabban a számban Solana NATO főtitkárt is, aki megerősítette: a NATO várja Ausztriát. Solana nem tartja magasnak a szervezet bővítési költségeit. A diplomata az osztrák riporter kérdésére problematikusnak nevezte az osztrák semlegesség össze­egyeztetését a NATO-szerző­­dés 5. paragrafusával, amely bármelyik partnerország megtámadása esetére a szer­vezet kölcsönös segélynyújtá­sát írja elő. • Szászi Júlia Bécs Együtt élni az amikkal Még a délszláv háború alatt jártam Ózdon, a déli határtól két kilométerre fekvő kis bara­nyai faluban. A harcok akkoriban közvetlenül a határ mentén dúltak, s az itt lakók testközel­ből figyelték a csatározásokat: látták a torko­­lattüzeket, hallották a fegyverropogást. Átel­­lenben meg-megcsillant a nap a szerb hadsereg csatasorba felállított tankjain - félelmetes erő sorakozott fel odaát. Éppen a polgármesterrel beszélgettem arról, hogy mennyire védtelen és kiszolgáltatott lenne a falu az átcsapó harcok­kal szemben, amikor egy idősebb asszony oda­lépett mellénk, és - nyilván végső elkeseredé­sében - azt mondta: nem szerettem az oroszo­kat, de ha már negyven évig itt voltak, hát ak­kor igazán maradhattak volna még egy kicsit! Mit csinálunk, ha ezek itt átjönnek, ki véd meg bennünket? Mondja - bökött felém indulato­san -, tudják egyáltalán ott fönt, hogy mi folyik itt a határon? Tudták persze, legfeljebb nem beszéltek ró­la. A parasztasszony a saját bőrén érezte, ami­ről akkoriban hallgattunk: a négy éven át tartó öldöklésbe való belekeveredéstől nem egyszer csupán egy hajszál választott el bennünket - gondoljunk csak a Barcsra dobott bombákra, az „áttévedt”, és innen támadó alakulatokra vagy a rendszeres berepülésekre. Ez a történet jutott eszembe akkor, amikor legjobban zajlott a vita arról, hogy kell-e ne­künk a NATO, és ha kell, miért. Az érvek és ellenérvek között sok minden felmerült. Sen­kinek sem jutott azonban eszébe megkérdezni azok véleményét, akik már két éve együtt él­nek a NATO katonáival: Taszár, Kaposvár és Pécs polgárai már közvetlen tapasztalatokat szereztek arról, milyen is az újabb „idegen megszállás”. Amikor először szóba került, hogy a bosz­niai béketeremtő misszióhoz magyarországi bázisokat is igénybe kívánnak venni, senki sem tudta, hol találnak majd ehhez megfelelő he­lyet. A hely kiválasztását az akkori találgatá­sokkal ellentétben nem szimpátia vagy lobby­érdekek befolyásolták. A telepítést előkészítő csoport - tagjai civilben voltak, közülük töb­ben beszéltek magyarul - olyan bázist kere­sett, mely távol esik a fölösleges érdeklődők­től, és amelynek van egy biztonságos repülőte­re is. A megfelelő légikikötő a szállítás szem­pontjából volt döntő tényező, az amerikaiak ugyanis előnyben részesítik a gyors légiszállí­tást az egyéb lehetőségekkel szemben. Napo­kig nézegették a Pécs melletti pogányi repteret is, ám a csupán 1,5 kilométer hosszú füves lesz­állópálya nem lett volna alkalmas a hatalmas gépek fogadására. Szorított az idő, mindössze néhány hét állt rendelkezésre a végső helyszín kiválasztásához. A kérdés így hamar eldőlt. A Kaposvár melletti Taszár lett az amerikaiak bázisa, ám Pécs sem maradt ki a misszióból: ide egy ötnemzetiségű ellátó-kiszolgáló egység települt - emlékszik vissza a kezdetekre Szász Károly ezredes, a Baranya Megyei Védelmi Iroda vezetője. A szervezés profi volt. A csapatok egymás után érkeztek, a létszám elérte a nyolcezret. Kaposvár lázban égett, a lakosság nagy re­ményeket fűzött az „amik” megjelenéséhez. A kereskedők, vendéglátósok feltöltötték pol­caikat, a szállodák báljaiban megszaporodtak az éjszakai pillangók - mindenki hatalmas üz­leti lehetőséget látott a dologban. A csoda azonban elmaradt. Az elképzelés nem volt alaptalan, hiszen egy hadsereg beszállítójának lenni óriási üzleti lehetőség. A felfokozott várakozást az is fo­kozta, hogy úgy a somogyi, mint a baranyai térség gazdaságilag meglehetősen hátrányos helyzetbe került. Egy dologgal azonban nem számolt senki: egyetlen külföldön állomásozó hadsereg vezetése sem kockáztatja, hogy a szá­mára még teljesen ismeretlen közegben kiszol­gáltatottá váljék. Miközben a taszári sátorvá­rosban a katonák élték mindennapjaikat, Ka­posváron a kereskedők döbbenten vették tu­domásul a hírt, miszerint az amerikaiaknak semmire nincs szükségük, még a vizet is ott­honról hozzák. Hiába mondták a parancsno­kok, hogy értsétek meg, a mi bélflóránk más, mint a tiétek, más ételekhez szoktunk, egy tö­meges hasmenés pedig kockára teheti a fel­adat végrehajtását, a magyarok nemigen értet­ték meg ezt az érvelést. Amikor aztán az is ki­derült, hogy a katonák még a városba sem igen mehetnek ki, teljes volt a csalódás. Pedig a kezdeti elszigetelődés nem a lené­zés jele volt, mint azt sokan gondolták. A Ta­­szárra telepített, jórészt tartalékos katonák kö­zül sokan egyáltalán nem jártak még Európá­ban. Annak ellenére, hogy komoly felkészítést kaptak Magyarországból, nem értettek sem­mit - még a méreteket sem. Azt kérdezgették: miért ilyen szűkek az utak, miért nincs négysá­vos autópálya, mi az, hogy a határátkelőhelyek áteresztőképessége ennyire kicsi vagy hogy a vasút csak egypályás. Úgy érezték magukat, mint Gulliver a törpék országában: csak néz­tek és ámultak. Csodálkoztak a taszáriak is. A helybéliek nem értették, miért nem fogad­ják el az amerikaiak a jó kis házi kisüstit, vagy miért nem értik meg, hogy összedől a ház, ha a száztonnás trélerrel naponta többször is elszá­­guldanak előtte. Aztán a lakosság lassan rájött, hogy szót lehet érteni velük. Látták, hogy a bázis jelen­léte munkát és különféle megélhetési lehető­séget is jelent: a városban például csillagásza­ti magasságba szöktek az albérleti díjak... Amikor az amerikaiak az első kimenőre in­dulhattak, még óvatosan szemlélődtek, kós­tolgatták az ízeket. Kezdetben persze előfor­dult túlszámlázás, ám ennek gyorsan véget vetettek. A kimenőről beérkező katona je­lezte a panaszt, az illető vendéglátóhely neve pedig felkerült a bejárat mellé kifüggesztett tiltólistára. A kereskedők ezért aztán gyor­san belátták: a katonák jól fizetnek ugyan, hülyének nézni viszont nem hagyják magu­kat. Ma már mindenkinek természetes az egyenruhás amerikaiak látványa. Megtanul­tak együtt élni, s kölcsönösen kiaknázni az ebből adódó lehetőségeket: errefelé már megkóstolták a NATO-pudingot. A próba jól sikerült. ERDEI ÉVA Taszáron már megszokták az óriásgépek látványát FOTÓ: SZIGETVÁRY ZSOLT Brüsszelbe készülő katonák Kiürül a Honvédelmi Minisztérium? Egyelőre nem a sokcsillagos magyar tábornokokra számíta­nak a NATO központjában, hanem katonai és civil szakér­tőkre. Másfél éven belül a jelenlegi kevesebb mint tíztagú brüsszeli magyar NATO-adminisztráció 100-150 fősre bővül. Martinusz Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium NATO-főosz­­tályának vezetője szerint számítani lehet arra, hogy a tárca és a hadsereg krémje átköltözik a szövetség központjába. Óriási az érdeklődés a hon­védségen belül a jövedelmező NATO-tisztségek iránt, azon­ban rendkívül szigorú krité­riumok alapján válogatják a jelentkezőket - tudtuk meg Martinusz Zoltántól. Nem­csak szakmai és egészségügyi feltételeknek kell megfelel­niük a leendő NATO-bürok­­ratáknak. Az angol vagy a francia nyelv ismerete mellett pszichológiai teszteket is ki­töltetnek a brüsszeli tisztségre pályázókkal. A főosztályveze­tő szerint ezt az indokolja, hogy könnyen stresszt okoz­hat az idegen környezet és a másfajta munka. Kockáztatni pedig most nem szabad, hi­szen kialakulhatott valami­lyen kép a magyarokról a csatlakozási tárgyalásokon, az ország imázsát az első hivatal­nokok teremtik meg a NA­­TO-központban. Tudomásul kell venni, hogy a csatlakozó országok képviselői eleinte megkülön­böztetett figyelemre és több­szörös ellenőrzésre számíthat­nak - vélekedett a főosztály­­vezető. Több képzőprogram indult, meghívták például Magyarországra az amerikai hivatalnokok felkészítőit is. A nyelvtanfolyamok sikere azonban felemás. A tiszteké eredményes volt, a tiszthe­lyetteseknél viszont problé­mákat okoz a nyelvismeret hiánya. Pedig nemcsak tisz­tekre számítanak Brüsszelben. A beosztás valószínűleg két­­három évre szól, és a katonák mellett civil tagjai is lesznek a magyar adminisztrációnak. Ők valószínűleg a NATO po­litikai igazgatóságán és a saj­tótájékoztatási területen dol­goznak majd. A hivatalnokok NATO-irányítás alá kerül­nek, ami azt is jelenti, hogy a különböző bizottságokban, igazgatóságokon semmiféle nemzeti preferenciát nem érvényesíthetnek. Martinusz szerint elképzelhető, hogy eleinte nem katona, hanem ci­vil kerül a struktúrán belül magasabb pozícióba. A fon­tosabb beosztásokat nemzeti kvóták alapján osztják fel. Hogy Magyarország esetében ez mit jelent, arról még nem született megállapodás. A magyar NATO-bü­rokra­­ták közül a nemzeti képviselet irányítása alatt dolgoznak a már jelenleg is működő NA­­TO-misszió tagjai, de 8-10 fő­vel kibővül a képviselet létszá­ma. Magyar parancsnokság alatt dolgoznak a déli vagy északi parancsnoksággal (attól függően, hogy hova kerülünk) összeköttetést tartó katonák is. Kérdéses viszont, hogy van-e ennyi szakértő. Marti­nusz szerint a helyzet hasonló ahhoz, mint Ausztria uniós csatlakozása után, amikor az osztrák közigazgatás padlóra került a hivatalnokok távozása miatt. A NATO valószínűleg lefölözi majd a HM-et - mond­ta a főosztályvezető. • Haszán Zoltán A svéd zöldeknek nagyon nem tetszett A kampánypénzek elosztásáról vitáznak Komoly akadálya lehet hazánk európa uniós csatlakozásának az a mód, amely a NATO-népszavazás ügyében folytatott ma­gyarországi kampányt jellemezte - összegezte Peter Eriksson, a svéd parlament képviselője néhány napos magyarországi vizsgálódásának eredményeit. Mint fogalmazott: ilyen antide­­mokratikus, a kommunista időket idéző eszközök alkalmazása nem különösebben kívánatos az EU határain belül. Ezekről a svéd zöld párti poli­tikus egyébként írásos jelen­tést is fog készíteni, amit eljut­tat mind a svéd, mind pedig az Európa Parlament képviselői­hez. A svéd honatyának első­sorban a kampányra fordítha­tó pénzek szétosztásának egy­oldalúsága szúrt szemet. Ta­pasztalatai szerint kormány­pénzeket csak és kizárólag a NATO-t támogató propagan­dára folyósítottak. Állítása bi­zonyítására Kovács László egy levelét is bemutatta. Ebben a külügyminiszter elutasította a Zöld Alternatíva azon kéré­sét, hogy a kormánynak erre a célra elkülönített pénzeiből juttassanak valamicskét a NA­­TO-t ellenző szervezetek szá­mára is. A televízióban és a rádióban folytatott, ráadásul bújtatott pro NATO kor­mánypropaganda bizonyításá­ra szintén egy birtokukba ke­rült dokumentumot muttak be: ebben a „NATO kommu­nikációs Stratégia"-támogatott projektek listájá­ban tétele­sen fel vannak sorolva azok az összegek, melyeket a Külügy folyósított a különféle műso­rok - mint például a Família Kft. - részére. Kifejezetten ag­gályosnak tartotta a zöld párti politikus azt a módot, aho­gyan a NATO-propaganda ügyében együttműködés jött létre a magyar kormány és a nagy nyugati hadiipari cégek között. Példaként említett egy olya kiadványt, melyet zömé­ben nyugati fegyvergyártók - köztük a svéd Grippen - szponzoráltak. Hasonló mó­don amerikai hadi cégek tá­mogatták azt a „NATO-poly” névre hallgató számítógépes játékot, melyet a Művelődési Minisztérium támogató leve­lének kíséretében juttattak el hazai oktatási intézmények tucatjaiba. A svéd politikus ki­fogásolta azt a gyakorlatot is, hogy a hatalmas utcai hirdető­­táblákon megjelenő és NA­­TO-csatlakozásra buzdító pla­kátokról nem derült ki, hogy ki is a „feladójuk”. Az Alba Kör a NATO- propaganda ügyében koráb­ban már Majtényi László adatvédelmi biztoshoz is for­dult, a múlt héten pedig felje­lentette Kovács László kül­­ügyminisztert is. A civilsz­er­­vezet kifogásolja, hogy az Or­szággyűlés által „NATO kommunikációs stratégiára” megszavazott 112 millió forin­tot törvénytelenül használta fel a Külügyminisztérium. Az Országos Rádió és Televízió Testület több határozatában megállapította, hogy a Ma­gyar Rádió és a Magyar Tele­vízió is több műsorában meg­sértette a pártatlan tájékozta­tási kötelezettségét. Egyrészt azzal, hogy egyoldalúan tájé­koztatott, másrészt pénzbeli hozzájárulást fogadott el a külügyi tárcától. Az Alba Kör kifogásolta azt is, hogy a 112 millió forint felhasználását a minisztérium titkosan kezelte. A szervezet szerint morális kérdéseket vet fel, hogy az adófizetők pénzéből csak a csatlakozást támogató szerve­zetek részesülhetnek. A Külügyminisztérium osztályvezetője ezt korábban azzal indokolta, hogy a kere­tet a kormányzati kommuni­kációval egybeeső elképzelé­sek finanszírozására hozták létre. Egyébként szerinte nem kampányolt, hanem csupán ismereteket terjesztett a tárca. Ezt mutatja, hogy a Munkás­párt lapja is kapott félmillió forintot a NATO-t bemutató kiadványra. A csatlakozást el­lenző párt azonban ezt az összeget nem vette fel. Szóvi­vőjük indoklása szerint azért, mert az 500 ezer forintért cse­rébe a minisztérium megszab­ta volna a szöveg tartalmát is. Ráadásul nem akartak part­nerek lenni abban, hogy a tár­ca példaként a Munkáspártot hozza fel, mint egy támogatás­ban részesített ellenzőt. A 112 millióhoz képest azonban kevés lett volna az ötszáze­zer forint - mondta Zinner György szóvivő. • H. Z. - Sz. Gy. Három ország, három év, három kérdés A NATO brüsszeli központja néhány nap óta munkagépek zajától hangos. Megkezdődött a főépület Manfred Wörner korábbi főtitkárról elnevezett szárnyának bővítése, amely eddig a partnerországok kép­viseleteinek adott otthont. A munkálatok végeztével már csak három delegáció marad az épületben: a magyar, a cseh és a lengyel. A többieket más­hová költöztetik. Amióta az atlanti szervezet idén július­ban Madridban megadta a je­let a bővítésre, szemlátomást felgyorsultak az események. Különösen feltűnő a változás az elmúlt évekhez képest. Hi­szen nem is olyan rég még el­ismert szaktekintélyek is ar­ról folytattak elmélyült vitá­kat, hogy az Európai Unió vagy a NATO kapuja nyitik-e meg először az új demokrá­ciák előtt. Végül az észak-atlanti szö­vetség vállalta magára a fal­törő kos szerepét, s ebben az EU-tagságnál lényegesen könnyebben teljesíthető krité­riumrendszer és az európai színtéren történtek (délszláv válság) mellett kétségkívül szubjektív tényezők is közre­játszottak. Bill Clinton tavaly választási kampányjelszavává tette az atlanti szervezet keleti kiszélesítését - nem utolsósor­ban a történelmi igazságtétel jegyében. A NATO vezető hatalmának vezető politikusa még azt is megkockáztatta, hogy - első ízben - időpontot is mondjon az új tagok csatla­kozására. A Moszkva bizton­sági aggodalmai iránt több megértést mutató európai szö­vetségesek nem vették jó né­ven az amerikai improvizá­ciót, pedig az tulajdonképpen nem volt más, mint egy koráb­bi ígéret beváltása. A NATO 1994. januári brüsszeli csúcs­­értekezletén ugyanis a tagál­lamok állam- és kormányfői meghirdették a nyitás poli­tikáját, miközben ugyancsak amerikai kezdeményezésre elindították az akkor még ké­tes kimenetelű és sokak által parkolópályának tekintett Partnerség a békéért progra­mot. Az amerikai elnök már akkor három kérdés - a ho­gyan, a mikor és a kik - meg­válaszolásában foglalta össze a bővítési folyamat lényegét. Az észak-atlanti szövetség a ho­gyan kérdésre 1995 őszén fe­lelt, amikor bővítési tanulmá­nyában részletesen ismertette, mely feltételeknek kell meg­felelniük a leendő tagoknak. Clinton ezt a logikát folytatva tavaly 1997-et jelölte meg az áttörés évének (mikor?), illet­ve 1999-et a teljes jogú tagság időpontjának. Mire a NATO megfelelt a mikorra, már tud­ni lehetett, hogy a Moszkvával a különleges kapcsolatok ki­alakítását célzó tárgyalások befejezését nem köti össze a bővítési folyamat megkezdé­sével. Oroszország így idén annak tudatában tárgyalt Ja­vier Solana főtitkárral, hogy az időhúzással nem megy sem­mire, mert júliusban Madrid­ban úgyis megnevezik a csatla­kozási tárgyalásokra meghí­vandó országokat. A kés kérdés megválaszolá­sa azonban a vártnál is több nehézséget okozott a szövet­ségnek. Washington, immár nem először, a többieket meg­előzve nyilvánosságra hozta, hogy első körben csak három ország felvételét javasolja a NATO-ba. A Fehér Ház sze­me előtt már a szenátusi ratifi­káció lebegett, amely egy el­méretezett kiszélesítés több­letköltségei miatt vakvágányra futhatott volna. Bár a költség­kímélő nyitás a többi NATO- tagállamnak is kedvére való, Franciaország vezetésével né­­hányan a lista legalább öt or­szágra történő kibővítését sze­rették volna elérni. Cseh-, Ma­gyar- és Lengyelország mellett így Románia és Szlovénia kap­hatott volna meghívót a csatla­kozási tárgyalások megkezdé­sére, az Egyesült Államok azonban hajthatatlannak bizo­nyult. így maradt a minimális programként elképzelt hármas formula, miközben Románia és Szlovénia Madridban bizta­tást kapott arra, hogy a követ­kező körben róluk sem feled­keznek meg. Madrid óta eddig minden az elképzelések szerint tör­tént. A hármak megkezdték és befejezték a csatlakozási tárgyalásokat, hogy aztán nyi­latkozatban erősítsék meg belépési szándékukat. De­cemberben ezután aláírnák a csatlakozási jegyzőkönyvet, s aztán jövőre a tagállamokban a törvényhozásoké lesz a szó. • Gyévai Zoltán Brüsszel Kiárusítás a NATO-központban Apu, hová megyünk, a NATO-ba vagy az EU-ba? - szegezte nekem a kérdést a reggelinél két és fél éves fiam, úgy, hogy megállt a kanál a kezemben. De mielőtt atyai büszkeséggel néztem volna csemetémre, eszembe jutott, hogy valószínűleg semmivel sem tart előbbre otthoni kortársainál. A Tocsik­­ügyet otthon ő is kívülről fújta, mostanában pedig Magyaror­szágon a NATO a sláger. No de visszatérve a kérdésre, miszerint a NATO-ba me­gyünk-e vagy máshová, bevallom: az előbbire szavaztam. Már csak azért is, mert évente mindössze egyszer adatik meg a le­hetőség, hogy az ember a családjával a NATO-ba kiránduljon. Persze ez is, mint minden jó ötlet, az asszonyoktól származik. Minden év novemberének egyik vasárnapján a nők veszik át a hatalmat az észak-atlanti szövetség központjában. A NATO ilyenkor nem bezár, hanem bazár, ahol különbö­ző képviseletek kínálják megvételre az illető országra jellemző portékákat, hogy aztán a bevételt jótékonysági célokra fordít­sák. Tavaly összesen 3 millió 200 ezer belga frank gyűlt össze a kasszában, s gyaníthatóan az idei bevétel még ezt a számot is túlszárnyalta. Külön érdekessége a programnak, hogy a nem­zeti „pultok” mögött is hölgyek, a missziók dolgozóinak fele­ségei ülnek és sürgölődnek. Solana, Balanzino és Naumann asszonyoknak már sikerült, amin férjeik egyelőre hiába törik a fejüket, úgy összehozni NATO-tagállamokat és nem tagálla­mokat, hogy közben ne húzzanak közöttük választóvonalakat. A NATO-bazárban nincsenek különböző kategóriákba so­rolt országok, és nincsenek békepartnerek. Itt mindenki egyenlő. Idén a tizenhat tagállam mellett hét „partner”, Bul­gária, a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Litvánia, Magyar­­ország, Románia és Szlovénia élt a lehetőséggel, ki így, ki úgy. A lengyelek például nagyon megragadták az alkalmat, még egy népviseletbe öltözött zenekart is a helyszínre vezényeltek, hogy húzza a talpalávalót. Külön tanulmányba illő volt, hogy a lengyelek a stratégiai helyeken állították fel standjaikat. Helyezkedni persze tudni kell. A gusztusos magyar kony­hát például balszerencséjére a paellát kínáló spanyol mellé te­lepítették. Az érdeklődés alapján úgy tűnt, hogy a NATO-ban a paellát ma még jobban díjazzák, mint a magyar gulyást. Ta­lán mégsem kellene katonáinknak annyira a déli szárny felé ácsingózniuk? GYEVAI ZOLTÁN

Next