Magyar Hírlap, 1997. november (30. évfolyam, 268-279. szám)
1997-11-17 / 268. szám
A növekedés a kulcsszó A GKI a NATO-csatlakozásról A GKI Gazdaságkutató Rt. a közelmúltban ismertette azt a kormánymegbízásból készült tanulmányt, mely a NATO- csatlakozás várható makrogazdasági hatásait elemzi. Az intézet következtetése: gyors gazdasági növekedés esetén a NATO-csatlakozás nem szív el lényeges erőforrásokat a gazdaságtól. Vértes András, a GKI elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO keretein belül működő magyar haderő kialakításának ráfordításbecsléséhez a GKI 2010-ig terjedő makrogazdasági prognózisait vették alapul. A kutatás abból indult ki, hogy Magyarország katonai kiadásainak GDP-hez viszonyított arányát évente folyamatosan 0,1 százalékponttal emelik, s az 1997-es 1,4 százalékos szintről 2001-ig éri el a GDP 1,8 százalékos szintjét, s a hadi kiadások arányaiban a továbbiakban 2010-ig nem következik be változás. A legkedvezőbb prognózis szerint a GDP évente 4-6 százalékkal bővül, a lakossági fogyasztás évi 4-5 százalékkal növekszik. Ekkor a csatlakozási költségek különösebb gond nélkül elviselhetők. Az elemzés megállapítja: az 1998-2001-es legnehezebb időszakban is a teljesítménytöbblet 5 százalékát kell a védelmi kiadások bővítésére felhasználni, a későbbiekben ez utóbbi aránya 2 százalék körüli. Ha a GDP-növekedés 2-4 százalék közötti, akkor a gazdasági teljesítmény növekményének 10 százalékát kell védelmi célokra fordítani. Két százaléknál alacsonyabb növekedés esetén a költségek szinte elviselhetetlenek, a gazdasági többletteljesítménynek 20 százalékát vinnék el a védelmi kiadások. A NATO-csatlakozáshoz költhető többlet külföldi tőkebeáramlás évi 50 millió dollárra tehető, s ugyanennyi a Budapesti Értéktőzsdén várható részvénykereslet-növekedés pénztömege. Az összesített 100 millió dollár a védelmi kiadások évi 250 millió dolláros kiadásainak 40 százalékára nyújt fedezetet. A segélyek a GKI szerint az importterhek 5-15 százalékát finanszíroznák, a magyar haditechnikai beszállítások arányát pedig az import 3 százalékára várják a kutatók. Az ellentételezési ügyleteknél számításba jöhet minden polgári ágazat. A GKI legnagyobb esélyét a tartósított élelmiszer, a jármű, az elektronikai, ruházati és gyógyszeripar NATO-beli szállításának látja, s ez a tétel (Folyó árakon a HM adatai alapján 2005-ig, 2006-tól a GKI által továbbvezetve a GDP-növekedés ütemével) esetleg elérheti a behozatal 5 százalékát. Végeredményben a NATO-csatlakozás a legkedvezőbb növekedési feltevés esetén a fizetési mérleget évi 50 millió dollárral terhelné, gyakorlatilag elhanyagolható mértékben, hiszen Vértes András szerint ez a lakossági devizamegtakarítások állománya havi ingadozásának megfelelő összeg. •Se.L Védelmi kiadások a HM adatai alapján (milliárd forint) Év Kiadás 1998 . m 1997 117,3 1998 142,1 1999 172 2900 I m, 1 2001 241,1 2002 264,6 2003 291 2004 • ' " . 317,3 2005 342,1 2006 371 2007 402 2008 436 2009 473 2010 513 összesen: 4387 Új tagok várható költségei (1997-2009 között, millió USD) A csatlakozási költség összetevői Lengyelország Csehország Magyarország évente (60%) (20%) (20%) A bővítés közvetlen költsége 150-210 56-70 56-70 A haderő-átalakítás költsége 462-540 154-180 154-180 Évente összesen : 612-750 204-250 334-250 (Forrás: GKI Rt.) Csatlakozáspárti osztrákok Wolfgang Schüssel osztrák külügyminiszter ismét Ausztria NATO-csatlakozása mellett foglalt állást, azt is hozzátéve, hogy a maga részéről nem tartja szükségesnek - jogilag sem - a csatlakozásról a népszavazást. Az osztrák sajtó eközben nagy figyelemmel követte a magyarországi referendumot. - Ha ott akarunk lenni a második körben, ezt már most el kellene határoznunk - mondotta a néppárti külügyminiszter a Der Standard című lap hétvégi számának adott nyilatkozatában. Az osztrák kormány a koalíciós megállapodásnak megfelelően márciusra készíti el helyzetfelismerését és ajánlását, ez utóbbinak Schüssel szerint egyértelműen a WEU- és a NATO-tagság mielőbbi megszerzésére kell vonatkoznia. Ő maga már decemberben tárgyalni készül Klima kancellárral a témáról - tette hozzá. Schüssel visszautasította annak, a - szerinte SPÖ-közeli körökből inspirált - tanulmánynak az állításait, amely a védelmi költségek jelentős növekedését jósolja NATO- tagság esetére. Schüssel szerint a kiadásokat a hiteles védelmi képesség kiépítése és fenntartása teszi szükségessé, ez pedig nem függ a NATO- belépéstől. A miniszter kifejezte azt a reményét, hogy sikerül a következő években mindenképpen szükséges korszerűsítéshez az anyagi eszközöket előteremteni. A külügyminiszteri interjút közlő Der Standard megszólaltatta ugyanabban a számban Solana NATO főtitkárt is, aki megerősítette: a NATO várja Ausztriát. Solana nem tartja magasnak a szervezet bővítési költségeit. A diplomata az osztrák riporter kérdésére problematikusnak nevezte az osztrák semlegesség összeegyeztetését a NATO-szerződés 5. paragrafusával, amely bármelyik partnerország megtámadása esetére a szervezet kölcsönös segélynyújtását írja elő. • Szászi Júlia Bécs Együtt élni az amikkal Még a délszláv háború alatt jártam Ózdon, a déli határtól két kilométerre fekvő kis baranyai faluban. A harcok akkoriban közvetlenül a határ mentén dúltak, s az itt lakók testközelből figyelték a csatározásokat: látták a torkolattüzeket, hallották a fegyverropogást. Átellenben meg-megcsillant a nap a szerb hadsereg csatasorba felállított tankjain - félelmetes erő sorakozott fel odaát. Éppen a polgármesterrel beszélgettem arról, hogy mennyire védtelen és kiszolgáltatott lenne a falu az átcsapó harcokkal szemben, amikor egy idősebb asszony odalépett mellénk, és - nyilván végső elkeseredésében - azt mondta: nem szerettem az oroszokat, de ha már negyven évig itt voltak, hát akkor igazán maradhattak volna még egy kicsit! Mit csinálunk, ha ezek itt átjönnek, ki véd meg bennünket? Mondja - bökött felém indulatosan -, tudják egyáltalán ott fönt, hogy mi folyik itt a határon? Tudták persze, legfeljebb nem beszéltek róla. A parasztasszony a saját bőrén érezte, amiről akkoriban hallgattunk: a négy éven át tartó öldöklésbe való belekeveredéstől nem egyszer csupán egy hajszál választott el bennünket - gondoljunk csak a Barcsra dobott bombákra, az „áttévedt”, és innen támadó alakulatokra vagy a rendszeres berepülésekre. Ez a történet jutott eszembe akkor, amikor legjobban zajlott a vita arról, hogy kell-e nekünk a NATO, és ha kell, miért. Az érvek és ellenérvek között sok minden felmerült. Senkinek sem jutott azonban eszébe megkérdezni azok véleményét, akik már két éve együtt élnek a NATO katonáival: Taszár, Kaposvár és Pécs polgárai már közvetlen tapasztalatokat szereztek arról, milyen is az újabb „idegen megszállás”. Amikor először szóba került, hogy a boszniai béketeremtő misszióhoz magyarországi bázisokat is igénybe kívánnak venni, senki sem tudta, hol találnak majd ehhez megfelelő helyet. A hely kiválasztását az akkori találgatásokkal ellentétben nem szimpátia vagy lobbyérdekek befolyásolták. A telepítést előkészítő csoport - tagjai civilben voltak, közülük többen beszéltek magyarul - olyan bázist keresett, mely távol esik a fölösleges érdeklődőktől, és amelynek van egy biztonságos repülőtere is. A megfelelő légikikötő a szállítás szempontjából volt döntő tényező, az amerikaiak ugyanis előnyben részesítik a gyors légiszállítást az egyéb lehetőségekkel szemben. Napokig nézegették a Pécs melletti pogányi repteret is, ám a csupán 1,5 kilométer hosszú füves leszállópálya nem lett volna alkalmas a hatalmas gépek fogadására. Szorított az idő, mindössze néhány hét állt rendelkezésre a végső helyszín kiválasztásához. A kérdés így hamar eldőlt. A Kaposvár melletti Taszár lett az amerikaiak bázisa, ám Pécs sem maradt ki a misszióból: ide egy ötnemzetiségű ellátó-kiszolgáló egység települt - emlékszik vissza a kezdetekre Szász Károly ezredes, a Baranya Megyei Védelmi Iroda vezetője. A szervezés profi volt. A csapatok egymás után érkeztek, a létszám elérte a nyolcezret. Kaposvár lázban égett, a lakosság nagy reményeket fűzött az „amik” megjelenéséhez. A kereskedők, vendéglátósok feltöltötték polcaikat, a szállodák báljaiban megszaporodtak az éjszakai pillangók - mindenki hatalmas üzleti lehetőséget látott a dologban. A csoda azonban elmaradt. Az elképzelés nem volt alaptalan, hiszen egy hadsereg beszállítójának lenni óriási üzleti lehetőség. A felfokozott várakozást az is fokozta, hogy úgy a somogyi, mint a baranyai térség gazdaságilag meglehetősen hátrányos helyzetbe került. Egy dologgal azonban nem számolt senki: egyetlen külföldön állomásozó hadsereg vezetése sem kockáztatja, hogy a számára még teljesen ismeretlen közegben kiszolgáltatottá váljék. Miközben a taszári sátorvárosban a katonák élték mindennapjaikat, Kaposváron a kereskedők döbbenten vették tudomásul a hírt, miszerint az amerikaiaknak semmire nincs szükségük, még a vizet is otthonról hozzák. Hiába mondták a parancsnokok, hogy értsétek meg, a mi bélflóránk más, mint a tiétek, más ételekhez szoktunk, egy tömeges hasmenés pedig kockára teheti a feladat végrehajtását, a magyarok nemigen értették meg ezt az érvelést. Amikor aztán az is kiderült, hogy a katonák még a városba sem igen mehetnek ki, teljes volt a csalódás. Pedig a kezdeti elszigetelődés nem a lenézés jele volt, mint azt sokan gondolták. A Taszárra telepített, jórészt tartalékos katonák közül sokan egyáltalán nem jártak még Európában. Annak ellenére, hogy komoly felkészítést kaptak Magyarországból, nem értettek semmit - még a méreteket sem. Azt kérdezgették: miért ilyen szűkek az utak, miért nincs négysávos autópálya, mi az, hogy a határátkelőhelyek áteresztőképessége ennyire kicsi vagy hogy a vasút csak egypályás. Úgy érezték magukat, mint Gulliver a törpék országában: csak néztek és ámultak. Csodálkoztak a taszáriak is. A helybéliek nem értették, miért nem fogadják el az amerikaiak a jó kis házi kisüstit, vagy miért nem értik meg, hogy összedől a ház, ha a száztonnás trélerrel naponta többször is elszáguldanak előtte. Aztán a lakosság lassan rájött, hogy szót lehet érteni velük. Látták, hogy a bázis jelenléte munkát és különféle megélhetési lehetőséget is jelent: a városban például csillagászati magasságba szöktek az albérleti díjak... Amikor az amerikaiak az első kimenőre indulhattak, még óvatosan szemlélődtek, kóstolgatták az ízeket. Kezdetben persze előfordult túlszámlázás, ám ennek gyorsan véget vetettek. A kimenőről beérkező katona jelezte a panaszt, az illető vendéglátóhely neve pedig felkerült a bejárat mellé kifüggesztett tiltólistára. A kereskedők ezért aztán gyorsan belátták: a katonák jól fizetnek ugyan, hülyének nézni viszont nem hagyják magukat. Ma már mindenkinek természetes az egyenruhás amerikaiak látványa. Megtanultak együtt élni, s kölcsönösen kiaknázni az ebből adódó lehetőségeket: errefelé már megkóstolták a NATO-pudingot. A próba jól sikerült. ERDEI ÉVA Taszáron már megszokták az óriásgépek látványát FOTÓ: SZIGETVÁRY ZSOLT Brüsszelbe készülő katonák Kiürül a Honvédelmi Minisztérium? Egyelőre nem a sokcsillagos magyar tábornokokra számítanak a NATO központjában, hanem katonai és civil szakértőkre. Másfél éven belül a jelenlegi kevesebb mint tíztagú brüsszeli magyar NATO-adminisztráció 100-150 fősre bővül. Martinusz Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium NATO-főosztályának vezetője szerint számítani lehet arra, hogy a tárca és a hadsereg krémje átköltözik a szövetség központjába. Óriási az érdeklődés a honvédségen belül a jövedelmező NATO-tisztségek iránt, azonban rendkívül szigorú kritériumok alapján válogatják a jelentkezőket - tudtuk meg Martinusz Zoltántól. Nemcsak szakmai és egészségügyi feltételeknek kell megfelelniük a leendő NATO-bürokratáknak. Az angol vagy a francia nyelv ismerete mellett pszichológiai teszteket is kitöltetnek a brüsszeli tisztségre pályázókkal. A főosztályvezető szerint ezt az indokolja, hogy könnyen stresszt okozhat az idegen környezet és a másfajta munka. Kockáztatni pedig most nem szabad, hiszen kialakulhatott valamilyen kép a magyarokról a csatlakozási tárgyalásokon, az ország imázsát az első hivatalnokok teremtik meg a NATO-központban. Tudomásul kell venni, hogy a csatlakozó országok képviselői eleinte megkülönböztetett figyelemre és többszörös ellenőrzésre számíthatnak - vélekedett a főosztályvezető. Több képzőprogram indult, meghívták például Magyarországra az amerikai hivatalnokok felkészítőit is. A nyelvtanfolyamok sikere azonban felemás. A tiszteké eredményes volt, a tiszthelyetteseknél viszont problémákat okoz a nyelvismeret hiánya. Pedig nemcsak tisztekre számítanak Brüsszelben. A beosztás valószínűleg kéthárom évre szól, és a katonák mellett civil tagjai is lesznek a magyar adminisztrációnak. Ők valószínűleg a NATO politikai igazgatóságán és a sajtótájékoztatási területen dolgoznak majd. A hivatalnokok NATO-irányítás alá kerülnek, ami azt is jelenti, hogy a különböző bizottságokban, igazgatóságokon semmiféle nemzeti preferenciát nem érvényesíthetnek. Martinusz szerint elképzelhető, hogy eleinte nem katona, hanem civil kerül a struktúrán belül magasabb pozícióba. A fontosabb beosztásokat nemzeti kvóták alapján osztják fel. Hogy Magyarország esetében ez mit jelent, arról még nem született megállapodás. A magyar NATO-bürokraták közül a nemzeti képviselet irányítása alatt dolgoznak a már jelenleg is működő NATO-misszió tagjai, de 8-10 fővel kibővül a képviselet létszáma. Magyar parancsnokság alatt dolgoznak a déli vagy északi parancsnoksággal (attól függően, hogy hova kerülünk) összeköttetést tartó katonák is. Kérdéses viszont, hogy van-e ennyi szakértő. Martinusz szerint a helyzet hasonló ahhoz, mint Ausztria uniós csatlakozása után, amikor az osztrák közigazgatás padlóra került a hivatalnokok távozása miatt. A NATO valószínűleg lefölözi majd a HM-et - mondta a főosztályvezető. • Haszán Zoltán A svéd zöldeknek nagyon nem tetszett A kampánypénzek elosztásáról vitáznak Komoly akadálya lehet hazánk európa uniós csatlakozásának az a mód, amely a NATO-népszavazás ügyében folytatott magyarországi kampányt jellemezte - összegezte Peter Eriksson, a svéd parlament képviselője néhány napos magyarországi vizsgálódásának eredményeit. Mint fogalmazott: ilyen antidemokratikus, a kommunista időket idéző eszközök alkalmazása nem különösebben kívánatos az EU határain belül. Ezekről a svéd zöld párti politikus egyébként írásos jelentést is fog készíteni, amit eljuttat mind a svéd, mind pedig az Európa Parlament képviselőihez. A svéd honatyának elsősorban a kampányra fordítható pénzek szétosztásának egyoldalúsága szúrt szemet. Tapasztalatai szerint kormánypénzeket csak és kizárólag a NATO-t támogató propagandára folyósítottak. Állítása bizonyítására Kovács László egy levelét is bemutatta. Ebben a külügyminiszter elutasította a Zöld Alternatíva azon kérését, hogy a kormánynak erre a célra elkülönített pénzeiből juttassanak valamicskét a NATO-t ellenző szervezetek számára is. A televízióban és a rádióban folytatott, ráadásul bújtatott pro NATO kormánypropaganda bizonyítására szintén egy birtokukba került dokumentumot muttak be: ebben a „NATO kommunikációs Stratégia"-támogatott projektek listájában tételesen fel vannak sorolva azok az összegek, melyeket a Külügy folyósított a különféle műsorok - mint például a Família Kft. - részére. Kifejezetten aggályosnak tartotta a zöld párti politikus azt a módot, ahogyan a NATO-propaganda ügyében együttműködés jött létre a magyar kormány és a nagy nyugati hadiipari cégek között. Példaként említett egy olya kiadványt, melyet zömében nyugati fegyvergyártók - köztük a svéd Grippen - szponzoráltak. Hasonló módon amerikai hadi cégek támogatták azt a „NATO-poly” névre hallgató számítógépes játékot, melyet a Művelődési Minisztérium támogató levelének kíséretében juttattak el hazai oktatási intézmények tucatjaiba. A svéd politikus kifogásolta azt a gyakorlatot is, hogy a hatalmas utcai hirdetőtáblákon megjelenő és NATO-csatlakozásra buzdító plakátokról nem derült ki, hogy ki is a „feladójuk”. Az Alba Kör a NATO- propaganda ügyében korábban már Majtényi László adatvédelmi biztoshoz is fordult, a múlt héten pedig feljelentette Kovács László külügyminisztert is. A civilszervezet kifogásolja, hogy az Országgyűlés által „NATO kommunikációs stratégiára” megszavazott 112 millió forintot törvénytelenül használta fel a Külügyminisztérium. Az Országos Rádió és Televízió Testület több határozatában megállapította, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió is több műsorában megsértette a pártatlan tájékoztatási kötelezettségét. Egyrészt azzal, hogy egyoldalúan tájékoztatott, másrészt pénzbeli hozzájárulást fogadott el a külügyi tárcától. Az Alba Kör kifogásolta azt is, hogy a 112 millió forint felhasználását a minisztérium titkosan kezelte. A szervezet szerint morális kérdéseket vet fel, hogy az adófizetők pénzéből csak a csatlakozást támogató szervezetek részesülhetnek. A Külügyminisztérium osztályvezetője ezt korábban azzal indokolta, hogy a keretet a kormányzati kommunikációval egybeeső elképzelések finanszírozására hozták létre. Egyébként szerinte nem kampányolt, hanem csupán ismereteket terjesztett a tárca. Ezt mutatja, hogy a Munkáspárt lapja is kapott félmillió forintot a NATO-t bemutató kiadványra. A csatlakozást ellenző párt azonban ezt az összeget nem vette fel. Szóvivőjük indoklása szerint azért, mert az 500 ezer forintért cserébe a minisztérium megszabta volna a szöveg tartalmát is. Ráadásul nem akartak partnerek lenni abban, hogy a tárca példaként a Munkáspártot hozza fel, mint egy támogatásban részesített ellenzőt. A 112 millióhoz képest azonban kevés lett volna az ötszázezer forint - mondta Zinner György szóvivő. • H. Z. - Sz. Gy. Három ország, három év, három kérdés A NATO brüsszeli központja néhány nap óta munkagépek zajától hangos. Megkezdődött a főépület Manfred Wörner korábbi főtitkárról elnevezett szárnyának bővítése, amely eddig a partnerországok képviseleteinek adott otthont. A munkálatok végeztével már csak három delegáció marad az épületben: a magyar, a cseh és a lengyel. A többieket máshová költöztetik. Amióta az atlanti szervezet idén júliusban Madridban megadta a jelet a bővítésre, szemlátomást felgyorsultak az események. Különösen feltűnő a változás az elmúlt évekhez képest. Hiszen nem is olyan rég még elismert szaktekintélyek is arról folytattak elmélyült vitákat, hogy az Európai Unió vagy a NATO kapuja nyitik-e meg először az új demokráciák előtt. Végül az észak-atlanti szövetség vállalta magára a faltörő kos szerepét, s ebben az EU-tagságnál lényegesen könnyebben teljesíthető kritériumrendszer és az európai színtéren történtek (délszláv válság) mellett kétségkívül szubjektív tényezők is közrejátszottak. Bill Clinton tavaly választási kampányjelszavává tette az atlanti szervezet keleti kiszélesítését - nem utolsósorban a történelmi igazságtétel jegyében. A NATO vezető hatalmának vezető politikusa még azt is megkockáztatta, hogy - első ízben - időpontot is mondjon az új tagok csatlakozására. A Moszkva biztonsági aggodalmai iránt több megértést mutató európai szövetségesek nem vették jó néven az amerikai improvizációt, pedig az tulajdonképpen nem volt más, mint egy korábbi ígéret beváltása. A NATO 1994. januári brüsszeli csúcsértekezletén ugyanis a tagállamok állam- és kormányfői meghirdették a nyitás politikáját, miközben ugyancsak amerikai kezdeményezésre elindították az akkor még kétes kimenetelű és sokak által parkolópályának tekintett Partnerség a békéért programot. Az amerikai elnök már akkor három kérdés - a hogyan, a mikor és a kik - megválaszolásában foglalta össze a bővítési folyamat lényegét. Az észak-atlanti szövetség a hogyan kérdésre 1995 őszén felelt, amikor bővítési tanulmányában részletesen ismertette, mely feltételeknek kell megfelelniük a leendő tagoknak. Clinton ezt a logikát folytatva tavaly 1997-et jelölte meg az áttörés évének (mikor?), illetve 1999-et a teljes jogú tagság időpontjának. Mire a NATO megfelelt a mikorra, már tudni lehetett, hogy a Moszkvával a különleges kapcsolatok kialakítását célzó tárgyalások befejezését nem köti össze a bővítési folyamat megkezdésével. Oroszország így idén annak tudatában tárgyalt Javier Solana főtitkárral, hogy az időhúzással nem megy semmire, mert júliusban Madridban úgyis megnevezik a csatlakozási tárgyalásokra meghívandó országokat. A kés kérdés megválaszolása azonban a vártnál is több nehézséget okozott a szövetségnek. Washington, immár nem először, a többieket megelőzve nyilvánosságra hozta, hogy első körben csak három ország felvételét javasolja a NATO-ba. A Fehér Ház szeme előtt már a szenátusi ratifikáció lebegett, amely egy elméretezett kiszélesítés többletköltségei miatt vakvágányra futhatott volna. Bár a költségkímélő nyitás a többi NATO- tagállamnak is kedvére való, Franciaország vezetésével néhányan a lista legalább öt országra történő kibővítését szerették volna elérni. Cseh-, Magyar- és Lengyelország mellett így Románia és Szlovénia kaphatott volna meghívót a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, az Egyesült Államok azonban hajthatatlannak bizonyult. így maradt a minimális programként elképzelt hármas formula, miközben Románia és Szlovénia Madridban biztatást kapott arra, hogy a következő körben róluk sem feledkeznek meg. Madrid óta eddig minden az elképzelések szerint történt. A hármak megkezdték és befejezték a csatlakozási tárgyalásokat, hogy aztán nyilatkozatban erősítsék meg belépési szándékukat. Decemberben ezután aláírnák a csatlakozási jegyzőkönyvet, s aztán jövőre a tagállamokban a törvényhozásoké lesz a szó. • Gyévai Zoltán Brüsszel Kiárusítás a NATO-központban Apu, hová megyünk, a NATO-ba vagy az EU-ba? - szegezte nekem a kérdést a reggelinél két és fél éves fiam, úgy, hogy megállt a kanál a kezemben. De mielőtt atyai büszkeséggel néztem volna csemetémre, eszembe jutott, hogy valószínűleg semmivel sem tart előbbre otthoni kortársainál. A Tocsikügyet otthon ő is kívülről fújta, mostanában pedig Magyarországon a NATO a sláger. No de visszatérve a kérdésre, miszerint a NATO-ba megyünk-e vagy máshová, bevallom: az előbbire szavaztam. Már csak azért is, mert évente mindössze egyszer adatik meg a lehetőség, hogy az ember a családjával a NATO-ba kiránduljon. Persze ez is, mint minden jó ötlet, az asszonyoktól származik. Minden év novemberének egyik vasárnapján a nők veszik át a hatalmat az észak-atlanti szövetség központjában. A NATO ilyenkor nem bezár, hanem bazár, ahol különböző képviseletek kínálják megvételre az illető országra jellemző portékákat, hogy aztán a bevételt jótékonysági célokra fordítsák. Tavaly összesen 3 millió 200 ezer belga frank gyűlt össze a kasszában, s gyaníthatóan az idei bevétel még ezt a számot is túlszárnyalta. Külön érdekessége a programnak, hogy a nemzeti „pultok” mögött is hölgyek, a missziók dolgozóinak feleségei ülnek és sürgölődnek. Solana, Balanzino és Naumann asszonyoknak már sikerült, amin férjeik egyelőre hiába törik a fejüket, úgy összehozni NATO-tagállamokat és nem tagállamokat, hogy közben ne húzzanak közöttük választóvonalakat. A NATO-bazárban nincsenek különböző kategóriákba sorolt országok, és nincsenek békepartnerek. Itt mindenki egyenlő. Idén a tizenhat tagállam mellett hét „partner”, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovénia élt a lehetőséggel, ki így, ki úgy. A lengyelek például nagyon megragadták az alkalmat, még egy népviseletbe öltözött zenekart is a helyszínre vezényeltek, hogy húzza a talpalávalót. Külön tanulmányba illő volt, hogy a lengyelek a stratégiai helyeken állították fel standjaikat. Helyezkedni persze tudni kell. A gusztusos magyar konyhát például balszerencséjére a paellát kínáló spanyol mellé telepítették. Az érdeklődés alapján úgy tűnt, hogy a NATO-ban a paellát ma még jobban díjazzák, mint a magyar gulyást. Talán mégsem kellene katonáinknak annyira a déli szárny felé ácsingózniuk? GYEVAI ZOLTÁN