Magyar Hírlap, 1998. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-21 / 17. szám
12 Magyar Hírlap NATO-PANORÁMA 1998. JANUÁR 21., SZERDA Az európai védelmi ipar a bőség zavarával küzd, ami a beavatottak szerint a szűkölködés csalhatatlan jele. Vajon nem luxus, hogy az Európai Unióban párhuzamosan három vadászgépgyártási program is fut, miközben az amerikai repülőgépgyártó óriások sorra szövetségre lépnek egymással, hogy a gyilkos versenyben megállják a helyüket? Nemrég három, a hadiparban is nagyhatalomnak számító EU-tagállam vezetői, Helmut Kohl német kancellár, Jacques Chirac francia elnök és Tony Blair brit kormányfő szokatlan egység demonstrálásával jelezték, hogy megértették az idő szavát. A trojka tagjai felhívással fordultak az európai hadi- és repülőgépgyártó iparhoz, hogy egyesítsék erőiket az amerikai cégek támasztotta konkurenciával szemben. Hogy a bejelentést senki se tekinthesse üres szólamnak, a német, a francia és a brit vezető felszólította a három ország hadiipari zászlóshajóját, a British Aerospace-t, a francia Aerospatiale-t és a német Daimler Benz Aerospace-t (Dasa), március 31-éig dolgozzák ki az átalakulás tervét és menetrendjét. Az európai hadiiparról készült kórlapok legnagyobb hiányosságaként általában azt említik, hogy túlságosan felszabdalt, megosztott. Az egyik legeklatánsabb példa kétségkívül a már említett vadászgépfejlesztés: jelenleg a brit, német, spanyol és olasz koprodukcióban készülő Eurofighter, a francia Dassault cég Rafael típusú égi madara és a nálunk is jól ismert svéd Gripen vetélkedik egymással az európai és a világpiacon. Amely egyébként egyre szűkül, miután a hidegháború végeztével a világ nagy részén lefaragták a védelmi kiadásokat, aminek nyomában csökkent a vásárlókedv. Elsőként az amerikai hadiipari gigászok látták be, hogy összefogással több esélyük van a túlélésre. Nem utolsósorban ennek a felismerésnek a jegyében fogant a Boeing és a McDonell-Douglas fúziója, amelynek révén hatalmas katonai és polgári célú termelői kapacitás jött létre. A Boeing és a másik két hadiipari konglomerátum, a Lockheed Martin, illetve a Raytheon eladásai 1996-ban együttesen elérték a 90 milliárd dollárt. Hasonló időszak alatt a nyolc legnagyobb európai hadiipari tömörülés 60 milliárd dolláros üzleti forgalmat bonyolított le. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy az EU-tagországok Egyesült Államokból származó haditechnikai behozatala hatszorosa volt az oda irányuló kivitelnek, választ kapunk arra, miért szorul átszervezésre az európai védelmi ipar. A három kormányfő elképzelése szerint a jelenleg elsősorban utasszállító repülőgépek gyártására szakosodott Airbus lehet a magja egy nagy európai hadi- és repülőgépipari komplexumnak. Az elképzelés kivitelezése azonban határozott politikai döntéseket és nem kevés lemondást követel majd a tagállamoktól. Az európai hadi- és a repülőgépgyártó iparban más termékektől eltérően ugyanis eddig ismeretlen fogalom volt a belső piac. Az államok sok esetben maguk is részvényesei a nagy cégeknek, amelyeknek szinte kizárólag az államok a megrendelői. Mivel a védelem nemzeti ügy, a részben állami tulajdonban lévő hadiipari cégek bizton számíthattak saját kormányuk megrendeléseire. A jövőben az egységes és versenyképes Európa oltárán fel kell áldozniuk ezt a privilégiumot, és ez némelyikük számára elkerülhetetlenül a véget jelenti majd. Rövid távon pedig arra is fel kell készülni, hogy munkahelyek mennek veszendőbe. Igaz, a 70 milliárd dollár összköltségű Eurofighter-projekt résztvevői azzal biztatnak, hogy 100 ezer új munkahelyet teremtenek. Az érintett hadiipari cégek szerint, ha a politikusok komolyan gondolják a dolgot, még egy sor akadályt el kell hárítani az egyesülési folyamat útjából, így egyebek mellett elkerülhetetlen lesz az adózási szabályok és a jelenleg országonként nagy eltérést mutató közbeszerzési rendelkezések összehangolása. Az áldozathozatalt követelő döntéseket szerencsére azzal is meg lehet ideologizálni, hogy közös kül- és védelmi politika sem létezhet közös hadiipar nélkül. De ezzel együtt is nehéz lesz megállítani az amerikai áradatot. Az Egyesült Államok kormánya sokkal többet költ védelmi kiadásokra, mint európai szövetségesei. Európában messze nem fordítanak annyi pénzt hadiipari és más célú kutatásokra, mint a tengerentúlon. Amerika egyre nagyobb technikai fölényre tesz szert. Európának éppen ideje volt felébrednie. • Gyévai Zoltán Brüsszel Európai egyesült álmok Az EU-tagországok hadiipara átszervezésre szorul A versenyben lévő Gripent magyar pilóták is kipróbálták Nyelvi problémákra nincs idő A belga katonai attasé szerint a kis államok jól teszik, ha szövetségbe tömörülnek Belgium budapesti katonai attaséja szerint minden kis államnak olcsóbb egy védelmi szövetségben szavatolnia biztonságát, mint önállóan. Gilbert Herzoghe ezredes, aki tavaly október 1-jétől dolgozik Budapesten, úgy véli, a NATO-ban nincs idő a nyelvi problémákra, ezért a nyelvtudás elsődleges a szövetségben. • Milyen előnyei származnak Belgiumnak a NATO-tagságból? Erre a kérdésre válaszolni csak országunk történelmének ismeretében lehet. Belgium mostani formájában 1830-ban nyerte el függetlenségét. A második világháborúig igyekeztünk fenntartani semlegességünket, de hiába kiáltottuk azt ki, történelmünk során kétszer is megszálltak minket. A második világháború után már világos volt számunkra, hogy Belgium számára a semlegesség nem működik, ha országunk bajba kerül. Logikus volt, hogy a háború után országunk Luxemburggal és Hollandiával közösen kereste a közös biztonsági érdekek biztosítását. Ezért úgy döntöttünk, hogy védelmi szerződést kötünk Európa más államaival. Az első ilyen kezdeményezés 1947-ben vált valóssággá. Egy évvel később jött létre a Brüsszeli Szerződéssel a nyugat-európai védelmi szervezet. Az Egyesült Államok csak ezután döntött úgy, hogy csatlakozik egy európai védelmi szervezethez, amelyből később alakult meg a NATO. A szövetség azóta bebizonyította, hogy képes biztonságot nyújtani államunk számára, hiszen azóta Belgium semmilyen konfliktusba nem került más állammal. • Mit jelent kis államnak lenni a NATO-ban? Főként az jelenti, hogy képesek vagyunk megvédeni és biztosítani érdekeinket a szövetségen belül. Egy kis államnak mindig többe kerül egyedül berendezkednie a védelemre. Sokkal többet kellene költenie felszerelésre, személyzetre. A kis államok rengeteg pénzt takarítanak meg. • Ezek szerint a tagságnak nagy befolyása van a gazdasági helyzetre is? Nem vállalkoznék rá, hogy megmondjam, milyen gazdasági változásokat okoz majd az új tagállamok, így Magyarország számára a tagság. Azt hiszem, a magyarok nem is nagyon fogják érezni, hogy a tagság hirtelen pozitív változásokkal jár, hiszen ugyanebben az időben az önök országa gyorsan közeledik Európához, annak közös piacához is. A NATO-tagsággal járó hasznot csak az európai uniós tagság hasznával együtt lehet kezelni. Ami a védelmet illeti, az ahhoz szükséges tudományos munkát és kutatást a NATO-ban közösen végzik, az államok egyesítik kapacitásukat és tudásukat. Ezzel minden ország egy úgynevezett biztonsági piac része lesz, amely a kis államoknak nagy profitot hozhat. • Belgiumban a közelmúltban haderőreformot hajtottak végre. Miért volt erre szükség? A reform oka a hidegháború vége volt, és minden NATO-tagállamban végrehajtották. Ahogyan a veszély csökkent és változott, nekünk is át kellett szerveznünk védelmi erőinket. Alacsonyabb szintre mentünk le, és kevesebb lett a költségvetésünk. A belga haderő jelenleg 40 000 katonából és 5000 civil alkalmazottból áll, a költségvetésünk 100 milliárd belga frank évente. Ezt az összeget befagyasztották, és csak 1999-ben lehet újra felemelni. • Belgiumban mi a vélemény a professzionális hadseregről? Kormányunk úgy döntött, hogy biztosítja az átmenetet a zsoldoshadsereg felé. Ennek egyik oka volt, hogy a hadsereg ma kevés emberre tart igényt. A fiatalembereknek csak egynegyede vonult be, a többiek elkerülték a katonaságot, és ez feszültséget okozott. 1992-ben döntöttünk a professzionális hadsereg mellett, s példánkat azóta többen követték, Hollandia például 1994-ben, és ma már Franciaország is a zsoldoshadsereg felé tart. • Belgium aktív békefenntartó szerepet játszik. Milyen érdeke fűződik ehhez? Globális belga stratégiát dolgoztunk ki arra, hogy megvédjük tág értelemben vett globális érdekeinket. A Jugoszlávia szétesésével létrejött válságövezet alig 2000 kilométerre volt tőlünk, ráadásul ez volt az első fegyveres konfliktus a második világháború óta Európában. Természetes volt részvételünk a béketeremtő akcióban. 1990 óta a belga fegyveres erők 21 különböző misszióban vettek részt a világban, amelyek között belga kezdeményezésű, de nemzetközi, illetve ENSZ által szervezett akciók is szerepeltek. • Mégis, mintha Afrikában lenne legaktívabb a Belga Királyság. Ön több évig szolgált Zaire-ban. Milyen katonai érdekei vannak a belgáknak Afrikában? Afrikában négy akcióban vettünk részt. Zaire-ban, Ruandában, a Szomáliai nemzetközi küldetésben, és kisebb mértékben Nyugat-Szaharában is. Ha Közép- Afrikát tekintjük, az csaknem egy évszázada történelmünk része. Nem katonai, hanem belga nemzeti érdekeink vannak ezen a területen, hiszen belgák élnek és dolgoznak a régióban. • Sokak szerint azonban ezek az akciók sikerteleneknek bizonyultak. Ez attól függ, mit tekintünk sikernek. Katonaként ez viszonylag egyszerű dolog: feladatokat kell végrehajtanunk. Ha a parancsot teljesítjük, az a hadsereg számára siker. Hogy ez politikailag jó vagy rossz döntés volt, az nem az én hatásköröm. A mi dolgunk, hogy a kormányunk döntéseit végrehajtsuk. • Térjünk vissza a NATO-hoz! Mit jelent Brüsszel számára, hogy az atlanti szövetség központja oda települt? Amikor Franciaország úgy döntött, hogy kilép a NATO katonai szervezetéből, akkor Belgium úgy gondolta, nagy haszna származik belőle, ha a főhadiszállás Franciaországból Brüsszelbe költözik. Azt hiszem, a kis államoknak komoly érdekük fűződik ahhoz, hogy stabil otthont adjanak nemzetközi szervezeteknek. Bár kis ország vagyunk, nagy a büszkeségünk. Tisztában vagyunk vele, hogy soha nem leszünk nagyhatalom, és egyetlen belga kormány sem fog úgy dönteni, hogy büszkeségből vagy más okból megszünteti a NATO-központot Belgium területén. • Úgy tűnik, az angol nyelv végleg vezető szerephez jut a szövetségben. Mit szólnak ehhez a belgák? A NATO két hivatalos nyelv, az angol és a francia mellett döntött az alapításakor. Katonai infrastruktúrája mégis főleg az angolt használja, de nem hiszem, hogy ezért szemrehányás, érhetné. Személyes véleményem, hogy a NATO-nak kétnyelvűnek kell maradnia. A kétnyelvűség persze azt is jelenti, hogy ezt a két nyelvet jól kell beszélni, hiszen a NATO-akciók során nincs idő a nyelvi problémákra. • Újvári Miklós Gilbert Herzoghe Bonn, a leghűségesebb szövetséges A németek a második világháború után igen gyorsan megtanulták, hogy létfontosságú dolgokban csak az Egyesült Államoktól várhatnak segítséget. A britek és a franciák a háborút követő első években legszívesebben teljesen szétszedték volna Németországot; csupán kelletlenül mentek bele, hogy az övezetekre osztott országban ne csak az amerikai zóna, hanem a megszállásuk alá eső területek is részesüljenek a német gazdasági csodát megalapozó Marshall-programból; amikor pedig a negyvenes évek végén bekövetkezett az első berlini válság, az úgynevezett berlini blokád, a nyugat-európai szövetségeseknek erejük, de kedvük se nagyon volt ahhoz, hogy megvédjék a távoli nyűgnek tekintett Nyugat-Berlint. Végül az amerikai légierő biztosította hónapokon keresztül a szovjetek által körülzárt több mint kétmilliós város ellátását. A későbbi válságok során is érezhető volt, hogy Nagy-Britannia és Franciaország - valahogy úgy, s ki tudja, milyen következményekkel - áldozta volna fel az NDK-ba ékelődő Nyugat- Berlint, mint a világháború előtt, éppen német követelésre a Szudéta-vidéket, vagyis fél Csehországot. Innen eredeztethető - legyen szó akár konzervatív, akár szociáldemokrata kormányról - a szinte feltétel nélküli (nyugat)német hűség az Egyesült Államokhoz, amelyet tovább örökített az egyesülés, amikor Bonn majdhogynem nagyobb fenntartásokkal szembesült Thatcher asszony, mint Gorbacsov főtitkár részéről. Míg az Európai Unióban érvényesül a gazdasági érdekek diktálta összetartás, a német-francia szövetség, addig a NATO-ban inkább Bonn- Washington-tengelyről lehet beszélni, amihez persze hozzájárul a franciák vonakodása az észak-atlanti szövetségben való katonai részvételtől. Bár kissé „szokatlan helyzet” lesz, állapítja meg a német védelmi miniszter, Volker Rühe, hogy „lengyel, cseh és magyar tábornokok ülnek a NATO katonai vezetésében, de francia egy sem”. A NATO-bővítés kapcsán Németország amúgy két tűz közé szorult, amikor a franciák Románia, az olaszok pedig Szlovénia felvételét szorgalmazták, az amerikaiak viszont kitartottak a három kelet-közép-európai ország mellett. Bonn végül csendesen alkalmazkodott az Egyesült Államokhoz, ahhoz képest pedig mindenképpen visszavonult, hogy előtte, akit csak lehetett, NATO-tagsággal kecsegtetett Kelet-Európában. Igaz ugyan, hogy a vietnami háború idején a német baloldali értelmiség körében igen erős ellenérzések fejlődtek ki és maradtak fenn az USA-val szemben, amelyek még az öbölháború idején is kifejezésre jutottak - sosem emelkedtek azonban a hivatalos politika rangjára. Az Amerika-ellenes érzelmek politikai örökösei kétségkívül a Zöldek. De mire esetleg bekövetkezik kormányra jutásuk az idei választásokon, ők sem lesznek a régiek: már nem egyszerűen a NATO megszüntetését, hanem - akármit is jelentsen - annak „átalakítását”, „helyettesítését” követelik, s legalábbis megosztottak abban a kérdésben, hogy a német NATO-politika elmehet-e a külföldi katonai részvételig és akciókig békefenntartó alakulatokban. Ténylegesen persze már elment, bekövetkezett, amit közvetlenül az egyesítés után a bonni kormány még elképzelhetetlennek tartott, hogy tudniillik ismét német katonák tapodják a (volt) Jugoszlávia földjét, bár nem harcoló alakulatokként, hanem hogy mint az amerikai NATO-főparancsnok, Wesley Clark megfogalmazta: „demokratikus közösséggé tegyék egy fasiszta állam maradékát”. De már a jugoszláviai háborúk kirobbanása idején is Németország volt szinte az egyetlen az Európai Unióban, amely politikailag maradéktalanul támogatta az USA-t. Bonn kezdettől fogva helyeselte a délszláv népek önrendelkezését, s egyértelműen a szerb agressziót okolta a népirtásért. Ez volt az a politikai álláspont, amelynek katonai nyelvre fordítva a beavatkozáshoz kellett elvezetnie. Csak amit a németek nem tehettek meg, az angolok és a franciák pedig nem akartak megtenni, azt az Egyesült Államok - ha későn is - de vállalta, néhány hét alatt nevetségessé téve az évekig elhúzódó „szerb partizánháborúról” éveken keresztül szövögetett nyugat-európai rémálmokat. A német védelmi miniszter mindamellett nem a NATO világrendőri teendőinek támogatását tekinti a Bundeswehr fő feladatának. Mint nyilatkozta, hibás lépés lenne a 340 ezres német hadsereg olyan átalakítása, hogy - a NATO keretében, az ENSZ megbízásából - teljes egészében alkalmas legyen külföldi bevetésekre. Volker Rühe szerint erre elegendő lesz a jövőben 50 ezer katona. A védelmi miniszter továbbra is az európai stabilitás biztosítását tartja a potenciálisan 680 ezres létszámra növelhető német hadsereg legfőbb hozzájárulásának az észak-atlanti szövetséghez. • Sasvári Attila A norvégoknak anyagilag is megéri Pécs békekatonái Tejfölös krumpli, főtt sertéskaraj, zöldsaláta, felvágottak és sajtok - ma éppen ez az ebéd a boszniai Nordpol Dandárt támogató egység pécsi bázisán. Amolyan skandináv stílusú menü, de az itt szolgáló katonáknak éppen ez való az ínyére. Svédek, finnek, dánok, norvégok és lengyelek élnek és dolgoznak Pécsett 1995 tele, a boszniai békefenntartó misszió kezdete óta, hogy támogatást nyújtsanak a délszláv országban tevékenykedő társaiknak. A skandináv koszt ellen legfeljebb a lengyeleknek lehetne időnként kifogásuk, de a menü - akárcsak minden más a táborban - a nemzetközi együttműködés szellemében születik: a katonák javaslatot tehetnek a finn szakácsnak, hogy mit főzzön. A magyar konyhai kisegítők pedig természetesen magyaros áffsiail tanították meg a vendégeket. „1x finnek olyan gulyáslevest tudnak csinálni, hogy bármelyik magyar szakács megirigyelhetné” - mondja Krommer Adrien, aki tolmácsként dolgozik a táborban. A pécsi SFOR-bázis a nemzetközi katonai együttműködés mintapéldája. A boszniai békemisszió részét alkotó Nordpol Dandárban ugyanis NATO-tagországok (Norvégia és Dánia), egy leendő NATO-tag (Lengyelország) és semleges országok (Finnország és Svédország) vesznek részt. A Boszniában állomásozóknak logisztikai támogatást nyújtanak, fogadják és továbbítják a szállítmányokat, elvégzik a szükséges anyagok beszerzését, tranzitállomásként szolgálnak a szabadságra vagy végleg hazautazóknak, illetve egyes konkrét feladatokkal kapcsolatban tantermi felkészítés is folyik a bázison. „Az északi országok nagyon sok tapasztalattal rendelkeznek az ENSZ békefenntartó misszióiban történő együttműködés terén. A NATO-irányítás és Lengyelország részvétele azonban új ebben a felállásban, de a munka nagyon jól megy” - vélekedik Risto Gabrielsson ezredes, a bázis finn parancsnoka, akitől e posztot január 29-én a jelenlegi lengyel törzsfőnök, Józef Kowalczyk alezredes veszi át. A lengyel tiszt szerint a katonák az itt szerzett tapasztalatokat is kiválóan tudják hasznosítani a NATO-tagságra való felkészülés folyamatában, mivel a munka a szervezet követelményei alapján folyik, természetesen a nemzeti sajátosságok figyelembe vételével. „Ez egy jó lehetőség, hogy elsősorban a logisztikai elveket és gyakorlatot megismerjük. De nem elhanyagolható az sem, hogy gyakorolhatjuk az angol nyelvet” - mutat rá Kowalczyk. A 2800 főt számláló északi dandár munkáját összesen 200 fős csoport segíti a finn honvédelmi miniszterről Anneli-tábornak elnevezett bázison. A katonák kiküldetése többnyire egy vagy fél évre szól, s fél évre mindenkinek 15 nap szabadság, illetve két alkalommal 60 órás eltávozás jár. A rövidebb szabadságra utazó katonák kedvelt célpontja a város, de sokan mennek Budapestre is. „Van egy emlékkönyvünk, amelyben sokan írták le véleményüket Pécsről. A város gyönyörű” - sommázza a többség álláspontját Kowalczyk. „Nagyon jó kapcsolatokat alakítottunk ki. Az emberek barátságosak és segítőkészek” - teszi hozzá a parancsnok. A boszniai munka végzéséhez szükséges alapanyagok és az élelmiszerek nagy részét helyben veszik meg, mert - mint mondják - itt olcsón és jó minőségben hozzá lehet jutni mindenhez, az ivóvíztől az építőanyagig. „Csak a finn egység az elmúlt fél évben 13 millió forintot és másfél millió német márkát költött el Magyarországon” - tájékoztat a finn nemzeti támogató alegység vezetője, Vesa Kouhia őrnagy. A katonák is az olcsóságnak örülnek leginkább, meg persze annak, hogy békefenntartókként egy békés országban dolgozhatnak. „Ha elmegyünk szórakozni vagy étterembe, ez sokkal kevesebbe kerül, mint odahaza” - mondja a norvég Oystein Tyborgues. A külföldi „kaland” mellett a különböző országok katonáit más-más tényezők motiválják, hogy részt vegyenek nemzetközi békefenntartó misszióban. A norvégoknak anyagilag éri meg jobban, míg a svédeket a katonai előmenetel lehetősége ösztönzi arra, hogy külföldön töltsenek el néhány hónapot. „Dániában is komoly verseny van a békefenntartó helyekért, a missziókra hatszoros a túljelentkezés” - jegyzi meg Michael Vejrum dán békekatona. A bázis, amelyet a távfűtő művek egykori telephelyéből alakítottak át, néhány pécsinek is munkát ad: a bázis őrségét egy magyar magáncég biztosítja, magyarok a tolmácsok, a konyhai kisegítők és a szakácsok. „Kisnyugdíjasként jöttem ide dolgozni, s olyan rendesek, hogy időnként még ajándékokat is kapunk” - mondja Németh Ferencné, aki a konyhán segít. A helyi hatóságokkal is állandó a kapcsolat, a szállítmányok vámügyintézését végző vámtisztviselőnek külön irodát is kialakítottak. Emellett rendszeresen együttműködnek a rendőrséggel, a pécsi magyar katonákkal és a határőrséggel is. Szilveszter éjszakája sokan a városi tisztiklubbal mulatták át. Az SFOR-misszió mandátuma ez év június 20-án lejár de a Nordpol Dandár egyelőre nem készít terveket a kivonulásra. „Mindenre fel kel készülnünk ugyan, mert nem született még döntés arról, m lesz az SFOR után, de országaink között egyetértés van arról, hogy a békefenntartó missziónak folytatódnia kell és abban készek vagyunk részt venni” - hangsúlyozta Gabrielsson ezredes. Szerinte a misszió lényegében nem változik, de annak függvényében módosulhatnak a feladatok, hogy az amerikaiak mit vállalnak magukra június után. Az SFOR-misszió sikere Józef Kowalczyk szerint leginkább a NATO határozottságának köszönhető annak, hogy a szövetség valódi erőt képvisel. „Szolgáltam korábban az ENSZ délszláv küldetésében, az UNPROFOR- ban. Bizonyos helyzetekben, bár tudtuk, mit kell tennünk, mégsem volt elég erőnk terveink végrehajtására. Szinte mindenben konzultálni kellett az ENSZ-megbízottal, aki viszont a New York-i ENSZ- központtal egyeztetett. Egyes esetekben még a Biztonsági Tanácsban is meg kellett vitatni az ügyet, de az egészből végül nem lett végül semmi. A NATO viszont olyan erőt jelent, amely könnyebb helyzetet teremt a hatékony munkavégzéshez” - mondja Kowalczyk. A finn parancsnok azért a semlegesek óvatosságával még hozzáteszi: a NATO vezette békefenntartást nem lehet minden válságra automatikusan alkalmazni, ennek lehetőségét mindig a körülményektől függően kell mérlegelni. • D. B. A mellékletet szerkesztette: Szerdahelyi Csaba A NATO-melléklet a Honvédelmi Minisztérium támogatásával készült.