Magyar Hírlap, 1998. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-21 / 17. szám

12 Magyar Hírlap NATO-PANORÁMA 1998. JANUÁR 21., SZERDA Az európai védelmi ipar a bő­ség zavarával küzd, ami a be­avatottak szerint a szűkölkö­­dés csalhatatlan jele. Vajon nem luxus, hogy az Európai Unióban párhuzamosan há­rom vadászgépgyártási prog­ram is fut, miközben az ameri­kai repülőgépgyártó óriások sorra szövetségre lépnek egy­mással, hogy a gyilkos ver­senyben megállják a helyüket? Nemrég három, a hadipar­ban is nagyhatalomnak számí­tó EU-tagállam vezetői, Hel­mut Kohl német kancellár, Jacques Chirac francia elnök és Tony Blair brit kormányfő szokatlan egység demonstrá­lásával jelezték, hogy megér­tették az idő szavát. A trojka tagjai felhívással fordultak az európai hadi- és repülőgép­gyártó iparhoz, hogy egyesít­sék erőiket az amerikai cégek támasztotta konkurenciával szemben. Hogy a bejelentést senki se tekinthesse üres szólamnak, a német, a francia és a brit veze­tő felszólította a három ország hadiipari zászlóshajóját, a British Aerospace-t, a fran­cia Aerospatiale-t és a német Daimler Benz Aerospace-t (Dasa), március 31-éig dolgoz­zák ki az átalakulás tervét és menetrendjét. Az európai ha­diiparról készült kórlapok leg­nagyobb hiányosságaként ál­talában azt említik, hogy túlsá­gosan felszabdalt, megosztott. Az egyik legeklatánsabb pél­da kétségkívül a már említett vadászgépfejlesztés: jelenleg a brit, német, spanyol és olasz koprodukcióban készülő Eu­rofighter, a francia Dassault cég Rafael típusú égi madara és a nálunk is jól ismert svéd Gripen vetélkedik egymással az európai és a világpiacon. Amely egyébként egyre szű­kül, miután a hidegháború vé­geztével a világ nagy részén le­faragták a védelmi kiadáso­kat, aminek nyomában csök­kent a vásárlókedv. Elsőként az amerikai hadi­ipari gigászok látták be, hogy összefogással több esélyük van a túlélésre. Nem utolsó­sorban ennek a felismerésnek a jegyében fogant a Boeing és a McDonell-Douglas fúziója, amelynek révén hatalmas ka­tonai és polgári célú termelői kapacitás jött létre. A Boeing és a másik két hadiipari kong­lomerátum, a Lockheed Mar­tin, illetve a Raytheon eladá­sai 1996-ban együttesen elér­ték a 90 milliárd dollárt. Ha­sonló időszak alatt a nyolc legnagyobb európai hadiipari tömörülés 60 milliárd dollá­ros üzleti forgalmat bonyolí­tott le. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy az EU-tagországok Egyesült Államokból szár­mazó haditechnikai behoza­tala hatszorosa volt az oda irányuló kivitelnek, választ kapunk arra, miért szorul át­szervezésre az európai vé­delmi ipar. A három kormányfő elkép­zelése szerint a jelenleg első­sorban utasszállító repülőgé­pek gyártására szakosodott Airbus lehet a magja egy nagy európai hadi- és repülőgép­ipari komplexumnak. Az el­képzelés kivitelezése azonban határozott politikai döntése­ket és nem kevés lemondást követel majd a tagállamoktól. Az európai hadi- és a repülő­gépgyártó iparban más termé­kektől eltérően ugyanis eddig ismeretlen fogalom volt a bel­ső piac. Az államok sok eset­ben maguk is részvényesei a nagy cégeknek, amelyeknek szinte kizárólag az államok a megrendelői. Mivel a védelem nemzeti ügy, a részben állami tulajdonban lévő hadiipari cé­gek bizton számíthattak saját kormányuk megrendeléseire. A jövőben az egységes és ver­senyképes Európa oltárán fel kell áldozniuk ezt a privilégiu­mot, és ez némelyikük számá­ra elkerülhetetlenül a véget je­lenti majd. Rövid távon pedig arra is fel kell készülni, hogy munkahelyek mennek veszen­dőbe. Igaz, a 70 milliárd dollár összköltségű Eurofighter-pro­­jekt résztvevői azzal biztat­nak, hogy 100 ezer új munka­helyet teremtenek. Az érintett hadiipari cégek szerint, ha a politikusok ko­molyan gondolják a dolgot, még egy sor akadályt el kell hárítani az egyesülési folya­mat útjából, így egyebek mel­lett elkerülhetetlen lesz az adózási szabályok és a je­lenleg országonként nagy el­térést mutató közbeszerzési rendelkezések összehangolá­sa. Az áldozathozatalt köve­telő döntéseket szerencsére azzal is meg lehet ideologizál­­ni, hogy közös kül- és védelmi politika sem létezhet közös hadiipar nélkül. De ezzel együtt is nehéz lesz megállítani az amerikai áradatot. Az Egyesült Álla­mok kormánya sokkal többet költ védelmi kiadásokra, mint európai szövetségesei. Euró­pában messze nem fordítanak annyi pénzt hadiipari és más célú kutatásokra, mint a ten­gerentúlon. Amerika egyre nagyobb technikai fölényre tesz szert. Európának éppen ideje volt felébrednie. • Gyévai Zoltán Brüsszel Európai egyesült álmok Az EU-tagországok hadiipara átszervezésre szorul A versenyben lévő Gripent magyar pilóták is kipróbálták Nyelvi problémákra nincs idő A belga katonai attasé szerint a kis államok jól teszik, ha szövetségbe tömörülnek Belgium budapesti katonai attaséja sze­rint minden kis államnak olcsóbb egy vé­delmi szövetségben szavatolnia biztonsá­gát, mint önállóan. Gilbert Herzoghe ez­redes, aki tavaly október 1-jétől dolgozik Budapesten, úgy véli, a NATO-ban nincs idő a nyelvi problémákra, ezért a nyelv­tudás elsődleges a szövetségben. • Milyen előnyei származnak Belgium­nak a NATO-tagságból? Erre a kérdésre válaszolni csak orszá­gunk történelmének ismeretében lehet. Belgium mostani formájában 1830-ban nyerte el függetlenségét. A második vi­lágháborúig igyekeztünk fenntartani semlegességünket, de hiába kiáltottuk azt ki, történelmünk során kétszer is megszálltak minket. A második világhá­ború után már világos volt számunkra, hogy Belgium számára a semlegesség nem működik, ha országunk bajba kerül. Logikus volt, hogy a háború után orszá­gunk Luxemburggal és Hollandiával kö­zösen kereste a közös biztonsági érdekek biztosítását. Ezért úgy döntöttünk, hogy védelmi szerződést kötünk Európa más államaival. Az első ilyen kezdeményezés 1947-ben vált valóssággá. Egy évvel ké­sőbb jött létre a Brüsszeli Szerződéssel a nyugat-európai védelmi szervezet. Az Egyesült Államok csak ezután döntött úgy, hogy csatlakozik egy európai védel­mi szervezethez, amelyből később ala­kult meg a NATO. A szövetség azóta bebizonyította, hogy képes biztonságot nyújtani államunk számára, hiszen azóta Belgium semmilyen konfliktusba nem került más állammal. • Mit jelent kis államnak lenni a NA­­TO-ban? Főként az jelenti, hogy képesek vagyunk megvédeni és biztosítani érdekeinket a szövetségen belül. Egy kis államnak min­dig többe kerül egyedül berendezkednie a védelemre. Sokkal többet kellene köl­tenie felszerelésre, személyzetre. A kis államok rengeteg pénzt takarítanak meg. • Ezek szerint a tagságnak nagy befo­lyása van a gazdasági helyzetre is? Nem vállalkoznék rá, hogy megmond­jam, milyen gazdasági változásokat okoz majd az új tagállamok, így Magyarország számára a tagság. Azt hiszem, a magya­rok nem is nagyon fogják érezni, hogy a tagság hirtelen pozitív változásokkal jár, hiszen ugyanebben az időben az önök or­szága gyorsan közeledik Európához, an­nak közös piacához is. A NATO-tagság­­gal járó hasznot csak az európai uniós tagság hasznával együtt lehet kezelni. Ami a védelmet illeti, az ahhoz szüksé­ges tudományos munkát és kutatást a NATO-ban közösen végzik, az államok egyesítik kapacitásukat és tudásukat. Ez­zel minden ország egy úgynevezett biz­tonsági piac része lesz, amely a kis álla­moknak nagy profitot hozhat. • Belgiumban a közelmúltban haderő­­reformot hajtottak végre. Miért volt erre szükség? A reform oka a hidegháború vége volt, és minden NATO-tagállamban végrehaj­tották. Ahogyan a veszély csökkent és változott, nekünk is át kellett szervez­nünk védelmi erőinket. Alacsonyabb szintre mentünk le, és kevesebb lett a költségvetésünk. A belga haderő jelen­leg 40 000 katonából és 5000 civil alkal­mazottból áll, a költségvetésünk 100 mil­liárd belga frank évente. Ezt az összeget befagyasztották, és csak 1999-ben lehet újra felemelni. • Belgiumban mi a vélemény a pro­fesszionális hadseregről? Kormányunk úgy döntött, hogy biztosít­ja az átmenetet a zsoldoshadsereg felé. Ennek egyik oka volt, hogy a hadsereg ma kevés emberre tart igényt. A fiatal­embereknek csak egynegyede vonult be, a többiek elkerülték a katonaságot, és ez feszültséget okozott. 1992-ben döntöt­tünk a professzionális hadsereg mellett, s példánkat azóta többen követték, Hol­landia például 1994-ben, és ma már Fran­ciaország is a zsoldoshadsereg felé tart. • Belgium aktív békefenntartó szerepet játszik. Milyen érdeke fűződik ehhez? Globális belga stratégiát dolgoztunk ki arra, hogy megvédjük tág értelemben vett globális érdekeinket. A Jugoszlávia szétesésével létrejött válságövezet alig 2000 kilométerre volt tőlünk, ráadásul ez volt az első fegyveres konfliktus a máso­dik világháború óta Európában. Termé­szetes volt részvételünk a béketeremtő akcióban. 1990 óta a belga fegyveres erők 21 különböző misszióban vettek részt a világban, amelyek között belga kezdemé­nyezésű, de nemzetközi, illetve ENSZ által szervezett akciók is szerepeltek. • Mégis, mintha Afrikában lenne legak­tívabb a Belga Királyság. Ön több évig szolgált Zaire-ban. Milyen katonai ér­dekei vannak a belgáknak Afrikában? Afrikában négy akcióban vettünk részt. Zaire-ban, Ruandában, a Szomáliai nem­zetközi küldetésben, és kisebb mérték­ben Nyugat-Szaharában is. Ha Közép- Afrikát tekintjük, az csaknem egy évszá­zada történelmünk része. Nem katonai, hanem belga nemzeti érdekeink vannak ezen a területen, hiszen belgák élnek és dolgoznak a régióban. • Sokak szerint azonban ezek az akciók sikerteleneknek bizonyultak. Ez attól függ, mit tekintünk sikernek. Katonaként ez viszonylag egyszerű do­log: feladatokat kell végrehajtanunk. Ha a parancsot teljesítjük, az a hadsereg szá­mára siker. Hogy ez politikailag jó vagy rossz döntés volt, az nem az én hatáskö­röm. A mi dolgunk, hogy a kormányunk döntéseit végrehajtsuk. • Térjünk vissza a NATO-hoz! Mit je­lent Brüsszel számára, hogy az atlanti szövetség központja oda települt? Amikor Franciaország úgy döntött, hogy kilép a NATO katonai szervezetéből, akkor Belgium úgy gondolta, nagy hasz­na származik belőle, ha a főhadiszállás Franciaországból Brüsszelbe költözik. Azt hiszem, a kis államoknak komoly ér­dekük fűződik ahhoz, hogy stabil ott­hont adjanak nemzetközi szervezetek­nek. Bár kis ország vagyunk, nagy a büszkeségünk. Tisztában vagyunk vele, hogy soha nem leszünk nagyhatalom, és egyetlen belga kormány sem fog úgy dönteni, hogy büszkeségből vagy más okból megszünteti a NATO-központot Belgium területén. • Úgy tűnik, az angol nyelv végleg veze­tő szerephez jut a szövetségben. Mit szól­nak ehhez a belgák? A NATO két hivatalos nyelv, az angol és a francia mellett döntött az alapításakor. Katonai infrastruktúrája mégis főleg az angolt használja, de nem hiszem, hogy ezért szemrehányás, érhetné. Személyes véleményem, hogy a NATO-nak kétnyel­vűnek kell maradnia. A kétnyelvűség persze azt is jelenti, hogy ezt a két nyelvet jól kell beszélni, hiszen a NATO-akciók során nincs idő a nyelvi problémákra. • Újvári Miklós Gilbert Herzoghe Bonn, a leghűségesebb szövetséges A németek a második világhá­ború után igen gyorsan megta­nulták, hogy létfontosságú dolgokban csak az Egyesült Államoktól várhatnak segítsé­get. A britek és a franciák a háborút követő első években legszívesebben teljesen szét­szedték volna Németországot; csupán kelletlenül mentek be­le, hogy az övezetekre osztott országban ne csak az amerikai zóna, hanem a megszállásuk alá eső területek is részesülje­nek a német gazdasági csodát megalapozó Marshall-prog­­ramból; amikor pedig a negy­venes évek végén bekövetke­zett az első berlini válság, az úgynevezett berlini blokád, a nyugat-európai szövetsége­seknek erejük, de kedvük se nagyon volt ahhoz, hogy meg­védjék a távoli nyűgnek tekin­tett Nyugat-Berlint. Végül az amerikai légierő biztosította hónapokon ke­resztül a szovjetek által körül­zárt több mint kétmilliós vá­ros ellátását. A későbbi válsá­gok során is érezhető volt, hogy Nagy-Britannia és Fran­ciaország - valahogy úgy, s ki tudja, milyen következmé­nyekkel - áldozta volna fel az NDK-ba ékelődő Nyugat- Berlint, mint a világháború előtt, éppen német követelés­re a Szudéta-vidéket, vagyis fél Csehországot. Innen eredeztethető - le­gyen szó akár konzervatív, akár szociáldemokrata kor­mányról - a szinte feltétel nél­küli (nyugat)német hűség az Egyesült Államokhoz, ame­lyet tovább örökített az egye­sülés, amikor Bonn majdhogy­nem nagyobb fenntartásokkal szembesült Thatcher asszony, mint Gorbacsov főtitkár részé­ről. Míg az Európai Unióban érvényesül a gazdasági érde­kek diktálta összetartás, a né­met-francia szövetség, addig a NATO-ban inkább Bonn- Washington-tengelyről lehet beszélni, amihez persze hozzá­járul a franciák vonakodása az észak-atlanti szövetségben va­ló katonai részvételtől. Bár kissé „szokatlan helyzet” lesz, állapítja meg a német védelmi miniszter, Volker Rühe, hogy „lengyel, cseh és magyar tá­bornokok ülnek a NATO ka­tonai vezetésében, de francia egy sem”. A NATO-bővítés kapcsán Németország amúgy két tűz közé szorult, amikor a fran­ciák Románia, az olaszok pe­dig Szlovénia felvételét szor­galmazták, az amerikaiak vi­szont kitartottak a három ke­­let-közép-európai ország mel­lett. Bonn végül csendesen al­kalmazkodott az Egyesült Ál­lamokhoz, ahhoz képest pe­dig mindenképpen visszavo­nult, hogy előtte, akit csak le­hetett, NATO-tagsággal ke­csegtetett Kelet-Európában. Igaz ugyan, hogy a vietna­mi háború idején a német baloldali értelmiség körében igen erős ellenérzések fejlőd­tek ki és maradtak fenn az USA-val szemben, amelyek még az öbölháború idején is kifejezésre jutottak - sosem emelkedtek azonban a hiva­talos politika rangjára. Az Amerika-ellenes érzelmek politikai örökösei kétségkívül a Zöldek. De mire esetleg be­következik kormányra jutá­suk az idei választásokon, ők sem lesznek a régiek: már nem egyszerűen a NATO megszüntetését, hanem - akármit is jelentsen - annak „átalakítását”, „helyettesíté­sét” követelik, s legalábbis megosztottak abban a kérdés­ben, hogy a német NATO-po­­litika elmehet-e a külföldi ka­tonai részvételig és akciókig békefenntartó alakulatokban. Ténylegesen persze már el­ment, bekövetkezett, amit közvetlenül az egyesítés után a bonni kormány még elkép­zelhetetlennek tartott, hogy tudniillik ismét német kato­nák tapodják a (volt) Jugo­szlávia földjét, bár nem har­coló alakulatokként, hanem hogy­­ mint az amerikai NA­­TO-főparancsnok, Wesley Clark megfogalmazta: „de­mokratikus közösséggé te­gyék egy fasiszta állam mara­dékát”. De már a jugoszláviai háborúk kirobbanása idején is Németország volt szinte az egyetlen az Európai Unióban, amely politikailag maradék­talanul támogatta az USA-t. Bonn kezdettől fogva helye­selte a délszláv népek önren­delkezését, s egyértelműen a szerb agressziót okolta a nép­irtásért. Ez volt az a politikai álláspont, amelynek katonai nyelvre fordítva a beavat­kozáshoz kellett elvezetnie. Csak amit a németek nem te­hettek meg, az angolok é­s a franciák pedig nem akartak megtenni, azt az Egyesült Ál­lamok - ha későn is - de vál­lalta, néhány hét alatt nevet­ségessé téve az évekig elhúzó­dó „szerb partizánháborúról” éveken keresztül szövögetett nyugat-európai rémálmokat. A német védelmi miniszter mindamellett nem a NATO világrendőri teendőinek tá­mogatását tekinti a Bundes­wehr fő feladatának. Mint nyilatkozta, hibás lépés lenne a 340 ezres német hadsereg olyan átalakítása, hogy - a NATO keretében, az ENSZ megbízásából - teljes egészé­ben alkalmas legyen külföldi bevetésekre. Volker Rühe szerint erre elegendő lesz a jö­vőben 50 ezer katona. A vé­delmi miniszter továbbra is az európai stabilitás biztosítását tartja a potenciálisan 680 ez­res létszámra növelhető né­met hadsereg legfőbb hozzá­járulásának az észak-atlanti szövetséghez. • Sasvári Attila A norvégoknak anyagilag is megéri Pécs békekatonái Tejfölös krumpli, főtt sertés­karaj, zöldsaláta, felvágottak és sajtok - ma éppen ez az ebéd a boszniai Nordpol Dan­dárt támogató egység pécsi bázisán. Amolyan skandináv stílusú menü, de az itt szolgáló katonáknak éppen ez való az ínyére. Svédek, finnek, dá­nok, norvégok és lengyelek élnek és dolgoznak Pécsett 1995 tele, a boszniai béke­­fenntartó misszió kezdete óta, hogy támogatást nyújtsanak a délszláv országban tevékeny­kedő társaiknak. A skandináv koszt ellen legfeljebb a len­gyeleknek lehetne időnként kifogásuk, de a menü - akár­csak minden más a táborban - a nemzetközi együttműködés szellemében születik: a kato­nák javaslatot tehetnek a finn szakácsnak, hogy mit főzzön. A magyar konyhai kisegítők pedig természetesen magya­­ros áffsiail taní­tották meg a vendégeket. „1­x finnek olyan gulyáslevest tud­nak csinálni, hogy bármelyik magyar szakács megirigyel­hetné” - mondja Krommer Adrien, aki tolmácsként dol­gozik a táborban. A pécsi SFOR-bázis a nemzetközi katonai együtt­működés mintapéldája. A boszniai békemisszió részét alkotó Nordpol Dandárban ugyanis NATO-tagországok (Norvégia és Dánia), egy leendő NATO-tag (Lengyel­­ország) és semleges országok (Finnország és Svédország) vesznek részt. A Boszniában állomásozóknak logisztikai támogatást nyújtanak, fogad­ják és továbbítják a szállítmá­nyokat, elvégzik a szükséges anyagok beszerzését, tranzit­állomásként szolgálnak a sza­badságra vagy végleg haza­utazóknak, illetve egyes konkrét feladatokkal kapcso­latban tantermi felkészítés is folyik a bázison. „Az északi országok na­gyon sok tapasztalattal ren­delkeznek az ENSZ béke­­fenntartó misszióiban történő együttműködés terén. A NA­­TO-irányítás és Lengyelor­szág részvétele azonban új eb­ben a felállásban, de a munka nagyon jól megy” - vélekedik Risto Gabrielsson ezredes, a bázis finn parancsnoka, akitől e posztot január 29-én a jelen­legi lengyel törzsfőnök, Józef Kowalczyk alezredes veszi át. A lengyel tiszt szerint a ka­tonák az itt szerzett tapaszta­latokat is kiválóan tudják hasznosítani a NATO-tagság­­ra való felkészülés folyamatá­ban, mivel a munka a szerve­zet követelményei alapján fo­lyik, természetesen a nemzeti sajátosságok figyelembe véte­lével. „Ez egy jó lehetőség, hogy elsősorban a logisztikai elveket és gyakorlatot megis­merjük. De nem elhanyagol­ható az sem, hogy gyakorol­hatjuk az angol nyelvet” - mutat rá Kowalczyk. A 2800 főt számláló északi dandár munkáját összesen 200 fős csoport segíti a finn honvédelmi miniszterről An­­neli-tábornak elnevezett bázi­son. A katonák kiküldetése többnyire egy vagy fél évre szól, s fél évre mindenkinek 15 nap szabadság, illetve két alkalommal 60 órás eltávozás jár. A rövidebb szabadságra utazó katonák kedvelt cél­pontja a város, de sokan men­nek Budapestre is. „Van egy emlékkönyvünk, amelyben sokan írták le véleményüket Pécsről. A város gyönyörű” - sommázza a többség állás­pontját Kowalczyk. „Nagyon jó kapcsolatokat alakítottunk ki. Az emberek barátságosak és segítőkészek” - teszi hozzá a parancsnok. A boszniai munka végzésé­hez szükséges alapanyagok és az élelmiszerek nagy részét helyben veszik meg, mert - mint mondják - itt olcsón és jó minőségben hozzá lehet jutni mindenhez, az ivóvíztől az építőanyagig. „Csak a finn egység az elmúlt fél évben 13 millió forintot és másfél millió német márkát költött el Magyarországon” - tájékoz­tat a finn nemzeti támogató alegység vezetője, Vesa Kou­­hia őrnagy. A katonák is az olcsóság­nak örülnek leginkább, meg persze annak, hogy békefenn­tartókként egy békés ország­ban dolgozhatnak. „Ha elme­gyünk szórakozni vagy étte­rembe, ez sokkal kevesebbe kerül, mint odahaza” - mond­ja a norvég Oystein Tybor­­gues. A külföldi „kaland” mellett a különböző országok katonáit más-más tényezők motiválják, hogy részt vegye­nek nemzetközi békefenntar­tó misszióban. A norvégok­nak anyagilag éri meg job­ban, míg a svédeket a katonai előmenetel lehetősége ösz­tönzi arra, hogy külföldön töltsenek el néhány hónapot. „Dániában is komoly verseny van a békefenntartó helye­kért, a missziókra hatszoros a túljelentkezés” - jegyzi meg Michael Vejrum dán bé­kekatona. A bázis, amelyet a távfűtő művek egykori telephelyéből alakítottak át, néhány pécsi­nek is munkát ad: a bázis őrsé­gét egy magyar magáncég biz­tosítja, magyarok a tolmá­csok, a konyhai kisegítők és a szakácsok. „Kisnyugdíjasként jöttem ide dolgozni, s olyan rendesek, hogy időnként még ajándékokat is kapunk” - mondja Németh Ferencné, aki a konyhán segít. A helyi hatóságokkal is állandó a kap­csolat, a szállítmányok vám­­ügyintézését végző vámtiszt­­viselőnek külön irodát is ki­alakítottak. Emellett rend­szeresen együttműködnek a rendőrséggel, a pécsi magyar katonákkal és a határőrség­gel is. Szilveszter éjszakája sokan a városi tisztiklubbal mulatták át. Az SFOR-misszió mandá­tuma ez év június 20-án lejár de a Nordpol Dandár egyelő­re nem készít terveket a kivo­nulásra. „Mindenre fel kel készülnünk ugyan, mert nem­ született még döntés arról, m lesz az SFOR után, de orszá­gaink között egyetértés van arról, hogy a békefenntartó missziónak folytatódnia kell és abban készek vagyunk részt venni” - hangsúlyozta Gabrielsson ezredes. Szerinte a misszió lényegében nem vál­tozik, de annak függvényében módosulhatnak a feladatok, hogy az amerikaiak mit vállal­nak magukra június után. Az SFOR-misszió sikere Józef Kowalczyk szerint leg­inkább a NATO határozott­ságának köszönhető­­ annak, hogy a szövetség valódi erőt képvisel. „Szolgáltam koráb­ban az ENSZ délszláv külde­tésében, az UNPROFOR- ban. Bizonyos helyzetekben, bár tudtuk, mit kell tennünk, mégsem volt elég erőnk ter­veink végrehajtására. Szinte mindenben konzultálni kel­lett az ENSZ-megbízottal, aki viszont a New York-i ENSZ- központtal egyeztetett. Egyes esetekben még a Biztonsági Tanácsban is meg kellett vi­tatni az ügyet, de az egészből végül nem lett végül semmi. A NATO viszont olyan erőt jelent, amely könnyebb hely­zetet teremt a hatékony mun­kavégzéshez” - mondja Ko­walczyk. A finn parancsnok azért a semlegesek óvatossá­gával még hozzáteszi: a NA­TO vezette békefenntartást nem lehet minden válságra automatikusan alkalmazni, ennek lehetőségét mindig a körülményektől függően kell mérlegelni. • D. B. A mellékletet szerkesztette: Szerdahelyi Csaba A NATO-melléklet a Honvédelmi Minisztérium támogatásával készült.

Next