Magyar Hírlap, 1998. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-07 / 32. szám
1998. FEBRUÁR 7., SZOMBAT A Szabad Demokraták Szövetsége sajátos utat járt be a szocialisták vezette kormányban jelenleg is vállalt koalíciós partnerségig. Az SZDSZ mozgalmi-szervezeti előzményének tekinthető a „demokratikus ellenzék”, illetve a Szabad Kezdeményezések Hálózata. A demokratikus ellenzék nevű laza értelmiségi csoportosulás a ’70-es évek végétől számos, a kádári hatalommal szemben markáns ellenállást demonstráló kis szervezetet működtetett. A Szabad Kezdeményezések Hálózata 1988 tavaszától egyfelől ezeket integrálta, másfelől további alternatív értelmiségi csoportokkal bővült ki. A pártként 1988 novemberében megalakult SZDSZ politikai szerepvállalásában máig igen fontos szerepet játszik ez a körülbelül tízéves előtörténet. A párt mind az 1990-es, mind az 1994-es választásokon a második helyet szerezte meg. Különösen 1990-ben ez óriási eredménynek mondható, főként ha figyelembe vesszük, hogy a választások előtt alig több mint fél évvel az SZDSZ még lényegében fővárosi elitpártnak számított. Számos elemző azt sem vette biztosra, hogy a párt teljesíteni tudja majd az akkor 4 százalékos parlamenti küszöböt. A párt akciók sorozatával érte el, hogy nem csupán versenyképessé, de kis híján a választások győztesévé is vált. Az MSZP-vel kötendő koalíció mellett az SZDSZ vezetőinek többsége a ’94-es választások után pragmatikus alapon érvelt: az MSZP egyedül nem lenne elegendő a szükséges reformlépések megtételére, vagyis az SZDSZ szerepe végül is az, hogy rászorítsa az időnként habozó, határozatlan és a reformmal is szembeforduló MSZP-t egy következetes politikai irányvonalra úgy, hogy mindemellett kormányon belül ellensúlyozhatja és kontroll alatt tarthatja a szocialisták erőfölényét, egyúttal pedig a koalícióval a választók jelentős részének akaratát valósítja meg. Ez a megközelítés egyben ki akarta fogni a szelet azoknak a bírálatoknak a vitorlájából, amelyek a szabaddemokraták 1994-es kormányba lépését az Ellenzéki Kerekasztal alapelvei elárulásának minősítették. Azt maguk az SZDSZ meghatározó politikusai is megfogalmazták, hogy a szocialista-szabaddemokrata koalíciót kényszerűnek tekintik, vagyis ez esetben - szemben az 1990- ben megalakult Antall-kormánnyal - nem természetes szövetségesekről van szó. Valójában a pragmatikus indokok alapjául szolgáló pártprogramok összeegyeztethetősége is problematikus volt. A koalíciós megállapodás létrejötte előtt többen is felhívták a figyelmet arra, hogy a két párt programjában a piacgazdasághoz való viszonyt, az állami újraelosztást és egyáltalán az állam szerepét, vagy például a kisebbségek kérdésének kezelését illetően eltérő elképzelések fogalmazódnak meg. Az SZDSZ a közös kormányzás első éve alatt mindenesetre sikerrel tudta magáról azt a benyomást kelteni, hogy mindent megtesz a miniszterelnök túlhatalmának és a szabaddemokrata politikusok által hangoztatott „egyéni ötleteken alapuló” kormányzási stílusa megfékezésének érdekében. A nagyobbik kormánypárt ebben az időszakban nehezen viselte, hogy a koalíció népszerűségvesztése leginkább őt érinti, az SZDSZ pedig olykor még hasznot is húz a kormányon belüli ellenzék szerepében mutatkozva. A Bokros-csomag azonban ebben a játszmában új helyzetet teremtett. Az SZDSZ számára megszűnt a kormányon belüli mozgástér, minthogy a technokrata nemzedék gondolkodásmódját és vezetési stílusát reprezentáló Bokros Lajos gyakorlatilag a szabad demokraták gazdasági programját valósította meg. A restrikciós program várható negatív társadalmi fogadtatása miatt különösen fontossá vált a kormány eltökéltségének és egységének demonstrálása. Az SZDSZ ettől kezdve a koalíció és a kormányfő foglyává vált. Horn Gyula közismerten kiváló taktikai és manőverezési képessége révén - Bokros Lajos lemondatásával - pedig ismét a koalíció centrumába került. A kormányfő egyébként is számos esetben arra használta fel az SZDSZ-t, hogy saját pártján belüli pozícióját megerősítse. A ’96 őszén az ÁPV Rt. körül kirobbant botrány első fázisában mutatkozott először komoly esélye annak, hogy az SZDSZ beszorított helyzetéből a koalíció felmondása révén próbáljon meg kikerülni. Egy ilyen lépés nem kis kockázatot hordozott volna, de való igaz, hogy teljes egészében átformálhatta volna a pártpolitikai mozgásteret. A korrupciós bumeráng azonban visszaütött, amint kiderült, hogy szabaddemokratákhoz közel álló körök is érintettek a botrányban. A kilépés morális alapja ezzel összeomlott. A hatalmi pozíció hátrányai A kutatások ez idő tájt már azt mutatták, hogy a pártszerkezet kettészakadásával az SZDSZ is a vesztesek oldalára került: elvesztette a versenyképesség megőrzéséhez szükséges szavazói támogatást. A ’94-es szavazótábor közel kétharmada elfordult a párttól, mintegy 10 százalék a Fideszhez, ennél valamivel kisebb hányaduk a kisgazdákhoz pártolt. Az elfordulók túlnyomó része azonban - hasonlóan az MSZP-től elpártolt szavazókhoz - a bizonytalanok, illetve a választástól való távolmaradást fontolgatók táborába húzódott. A megszorító intézkedések hatása jelentős késéssel ugyan, de elérte az SZDSZ hagyományos, urbanizált, középosztályi szavazóbázisát is. Ezek a rétegek azt érezték, hogy az SZDSZ nem állt ki mellettük, a kormányzat inkább szűkítette lehetőségeiket, semmint új csatornákat nyitott volna számukra. Az SZDSZ egyébként érdekes módon leginkább azoknak a racionális megfontolások alapján szavazó szimpatizánsoknak a bizalmát vesztette el, akik az előző két választás során a párthoz való erős kötődésük hiánya ellenére is kitartottak a szabad demokraták mellett. A párt a legérzékenyebb veszteségeket kétségkívül az értelmiség, illetve a felsőfokú végzettségű rétegek körében szenvedte el. Az egyetemi végzettségű ’94- es szavazók mintegy harmadának elfordulása intő jelként mutatkozott az értelmiségi beágyazottságára mindaddig méltán büszke SZDSZ számára. A párttal szimpatizálók köréből persze nem tűntek el a magasan kvalifikált értelmiségi csoportok, ám ezek kötődése az SZDSZ-hez az empirikus kutatások tapasztalatai szerint a korábbiakhoz képest jóval bizonytalanabbá vált. A párt megmaradt bázisára általában is rányomta bélyegét a támogatásukat tekintve bizonytalan szavazók arányának felduzzadása, amelyet a stabil pártidentitással rendelkező mag már nem ellensúlyozhatott. A szavazatmegtartás képességének látványos gyengülése mellett csökkent a párt szavazatszerző-képessége is: a szabaddemokraták a ’94-es szocialista szavazókon kívül gyakorlatilag egyetlen más választói csoportból sem tudtak jelentősebb számú támogatót magukhoz vonzani. Az SZDSZ 1997 őszén egy igen meredek lejtő aljára érkezett meg, minthogy a tavaly decemberben végzett Századvég-TÁRKI- vizsgálat már egyértelműen a párt helyzetének stabilizálódását mutatta, sőt némi javulást is regisztrált. Már másfél évvel a ’98-as választások előtt is elég egyértelműen mutatkozott, hogy amennyiben a szabaddemokraták bent maradnak a koalícióban, számukra nemigen kínálkozik más lehetőség, minthogy mindent megtegyenek a közös kormányzás sikeréért, törekedve arra, hogy a döntések pozitív hatásai a szavazók számára a választások előtt még idejében érzékelhetőek legyenek. A kormánypolitikát övező társadalmi klíma tavaly nyár óta mutatkozó látványos pozitív változása azonban - ellentétben az MSZP- vel - az SZDSZ-t nem hozta fel. Legfeljebb annyi történt, hogy a kisebbik kormánypártnak sikerült a lejtőn megkapaszkodnia. Az SZDSZ egyébként mindkét eddigi választási ciklus időszakában gyenge szavazatmegtartó-képességet mutatott. A szabaddemokraták szavazatgyűjtő stratégiája inkább arra a megfontolásra épült, hogy a pártnak nincs ugyan nagyobb méretű identitástípusú szavazóbázisa, léteznek azonban viszonylag jól körülhatárolható választói csoportok, amelyek mobilizálhatók és a valóságos választási szituációban szavazatukkal is támogatják a pártot. Ennek megfelel, hogy az SZDSZ erőpozíciójának korábban sem a stabil szavazóbázis mérete, hanem elsősorban a választási kampány során megmutatkozó szavazatgyűjtő képesség volt a kulcseleme. Ez utóbbi szempontból pedig az SZDSZ az eddigi választásokon kétségtelenül kiemelkedő eredményeket produkált. A párt támogatottságának jelentős növekedése elvben 1998-ban sem kizárt. Az SZDSZ-t övező igen kis mértékű elutasítottság, párosulva a párt kormányzati szerepét kívánatosnak, egyben pedig a választásokat követően valószínűnek tartó választók magas arányával valóban biztató jel a párt számára. A párt választási felkészülésében már ’94-ben is érvényesült a politikai marketing elemeinek magyar viszonyok közötti hatékony alkalmazása. Az anyagi ráfordítások és a kapott szavaztok arányát tekintve rendkívül hatékony, Torgyán József vezette kisgazdapártot is megelőzve az SZDSZ mutatta a legkiemelkedőbb eredményt a kampányidőszakban megnyert támogatók számát tekintve. A párt egyéni képviselőjelöltjeinek kiválasztását és felkészítését olyan professzionális előkészítő és háttérmunka támogatta, amelyet akkor egyetlen más párt sem volt képes kivitelezni. Az SZDSZ sikeresen választotta ki kampányának kulcsfiguráit is. Mindezek a lehetőségek elvben adottak az 1998-as választások előtt is. Van azonban néhány körülmény, amely az 1994-es kampányidőszakhoz képest lényeges eltérést mutat. Az első és legfontosabb ezek közül, hogy az SZDSZ a rendszerváltás óta most először kormányzati pozícióból indul a választásoknak. Az előző kampányok során jelentős szerepet kapott kritikai és akcionista elemeket ezúttal viszont leginkább csak a koalíciós partner ellenében alkalmazhatná. Ez azonban a választói támogatottságot tekintve egyrészt akár súlyosan visszaüthetne a szabad demokratákra. Az SZDSZ számára marad tehát reális lehetőségként a kormány sikereinek propagálása, mégpedig amennyire csak lehetséges oly módon, hogy ez már ne csak az MSZP, hanem a szabaddemokraták választói támogatottságának növekedésében is éreztesse hatását. Eközben persze arra is törekednie kell a pártnak, hogy a választók szemében az MSZP-től világosan megkülönböztethető identitást jelenítsen meg. Ez a törekvés ki is fejeződik az utóbbi hetekben például a Bős-Nagymaros-ügyben, a roma kérdésben, vagy a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletének kérdésében kifejezett határozott szabaddemokrata különvéleményben. Az SZDSZ hatalmi szerepe miatt kétségek fogalmazhatók meg az előző választásokon jól bevált kampányfogás, a nagy népszerűséget élvező SZDSZ- es sikeremberek reflektorfénybe állításának lehetőségeit illetően is. 1998-ban már aligha lehet a négy évvel ezelőttiekhez hasonló eredményességgel a fókuszba helyezni például Kuncze Gábort vagy Fodor Gábort. Demszky Gábor kampányszereplését is akár jelentősen befolyásolhatja még a fővárosi önkormányzatban kitört korrupciós botrány. Magyar Bálint ugyancsak számíthat az általa vezetett minisztérium, illetve a személye ellen irányuló kritikákra. A személyek előtérbe állításában rejlő lehetőségek tehát korántsem olyan kedvezőek, szinte korlátlanok, mint 1994-ben voltak. Mindezek ellenére kétségtelen, hogy a közvéleménykutatások az SZDSZ-es kampány során a médiában várhatóan főszerepet játszó szabaddemokrata politikusokat még mindig rendre a népszerűségi listák tetején regisztrálják. Ebből a szempontból további lényeges körülmény, hogy Demszky, Magyar és Kuncze az ellenzéki választók körében is meglehetősen magas népszerűséget élvez. Az SZDSZ erőpozíciójának az utóbbi évek során egyébként különös jellegzetessége, hogy a párt prominens közszereplő politikusainak a versenytársakhoz mért magas népszerűsége és a párt választói támogatottsága távol esett egymástól. Ez a rés a választási kampány során kétségtelenül szűkíthető, amennyiben a kampánystratégia képes a személyes népszerűséget előtérbe állítva jelentősebb számú választót mobilizálni. Két fal között Az SZDSZ-nek 1998-ban két nála erősebb rivális, az MSZP és a Fidesz között kell helyet biztosítania magának a pártpalettán. A szabaddemokraták érezhetően elsősorban a Fidesz irányába kívánják terjeszteni területüket. A Fidesznél jelentős számú ’94-es SZDSZ-szavazó tartózkodik. A kérdés e tekintetben az, hogy a korábban a szabaddemokratákra szavazó jelenlegi Fidesz-szimpatizánsokkal milyen mértékben képes az SZDSZ elfogadtatni, hogy kormányzati szereplése sikeres volt, és milyen mértékben tudja meggyőzni őket arról, hogy az SZDSZ által ajánlott program követendőbb a Fidesz által szorgalmazott változások igényénél. Ez irányú stratégiájuk eredményességét a szabaddemokraták számos kiegészítő eszközzel is támogatják. Ezek egyike például, hogy megpróbálják a Fideszt a kisgazdapárt irányába nyomni, azt sugallva a választóknak, hogy a Fidesz ellenzékisége és a kisgazdák radikalizmusa egy tőről fakad. Az SZDSZ szavazatszerző stratégiájának az elmúlt választások során kulcseleme volt a médiában rejlő lehetőségek kiaknázása. Ez 1990-ben és 1994-ben az SZDSZ elképzeléseinek megfelelően biztosított is volt. Számos műsor létezett, amelyben megszólalhattak a párt vezető politikusai, szakértői, a párt holdudvarához tartozó értelmiségiek. Az elmúlt évek változásai viszont nem voltak éppenséggel kedvezőek a párt számára. Egyrészt háttérbe szorultak azok a vitaműsorok, amelyekben a szabaddemokraták köréhez tartozó prominens személyiségek kifejthették véleményüket. Az SZDSZ korábbi médiabefolyáshoz nagyban hozzájárult az is, hogy a párt a médiatörvény létrehozása legkövetkezetesebb harcosaként mutatkozott. A törvény megszületése után viszont az SZDSZ-nek ez az élharcosi tekintélye is megszűnt. A párt ellenzéki korszakában a mostaninál lényegesen egyértelműbb volt mind a befolyása, mind a támogatottsága. 1990 és 1994 között a párt céljai - alapvetően az MDF vezette koalíció leváltása - nagyrészt egybeestek a mértékadó média óhajával. Az előbb felsoroltak ellenére a szabaddemokraták pozíciói az elektronikus médiákban ma sem rosszak, ám kétségtelenül gyengébbek, mint néhány évvel korábban. Az SZDSZ-körökben gyakorta megfogalmazódó önkritika, miszerint a párt arctalanná vált, nem kis részben összefügg azzal, hogy az SZDSZ médiabeli jelenléte, befolyása a korábbinál szerényebb, illetve fontos riválisok jelentek meg a médiapiacon. Az SZDSZ mandátumszerzési esélyeit tekintve igen speciális helyzetben a negyedik helyen ál jelenleg a pártok rangsorában választói támogatottságát tekintve. Tavaly decemberben a Századvég és a TÁRKI vizsgálata szerint a pártot választók mintegy 11 százaléka szavazott volna a szabaddemokratákra. Az ugyancsak decemberben közölt számítógépes előrejelzés szerint ezzel a támogatottsággal a parlamenti mandátumok 8 százalékát, 32 képviselői széket szerezhetne meg. Az SZDSZ után decemberben egyébként már nem is következett olyan párt, amely a kutatási adatok szerint biztosan átlépte volna az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Az ismételt számítógépes szimulációk azt mutatták, hogy a választói támogatottság szerinti rangsor első három helyén álló párt között a sorrend esetleges bármiféle felcserélődése önmagában csak igen kis hatást gyakorolna az SZDSZ által megszerezhető mandátumok számára. Ennek oka az, hogy az SZDSZ, valamint a közvetlenül előtte álló FKGP támogatottsága között a különbség decemberben 8 százalékpontnyi volt. Ilyen erőpozíciók melett szinte bizonyos, hogy az egyéni választókerületi küzdelmeket nem az SZDSZ, hanem majdnem minden esetben három riválisa közül valamelyik nyerné. Az SZDSZ és az előtte álló párt közötti különbség csökkenésével azonban az esélyek már számottevő mértékben változnának az SZDSZ előnyére. Mit érne egy sikeres kampány? Az SZDSZ szempontjából egy lehetséges forgatókönyv az MSZP-vel a második forduló előtt létrejövő egyezség, amelynek értelmében a két párt visszalépteti az egyéni választókerületben gyengébben szereplő jelöltjeit egymás javára. Az 1. előrejelzési táblázat e forgatókönyv elemzését mutatja. Itt egyébként azt a kiinduló feltételezést is szerepeltettük, hogy az MSZP szavazóinak kétharmada adná voksát saját jelölt híján az SZDSZ emberére, a szabaddemokrata szavazóknak pedig fele szavazna ugyanilyen esetben az MSZP jelöltjére. A kapott eredmények azt mutatják, hogy míg egy ilyen jellegű megállapodás igen kedvezően befolyásolná az MSZP helyzetét - a párt decemberben közölt standard előrejelzéshez képest 8 újabb mandátumot szerezne -, addig az SZDSZ mindössze egy mandátumnyi többlettel nem sok hasznát látná ennek. Ezt az aránytalan nyereségmegoszlást az magyarázza, hogy majdnem minden választókerületben az MSZP jelöltje szerepelne erősebben, vagyis a megállapodás értelmében a szabaddemokrata jelöltet kellene visszaléptetni. A 2. előrejelzési táblázatban közölt elemzésnél abból a feltételezésből indultunk ki, hogy az SZDSZ országosan a szavazatok legalább 15 százalékát szerzi meg. Az SZDSZ többletszavazatait megosztva a Fidesztől és az MSZP-től vontuk el. Ezzel a második és a negyedik helyezett párt közötti különbség 13-ról 7 százalékra csökkenne, amely azt eredményezné, hogy az SZDSZ további három egyéni választókerületi mandátumhoz jutna, plusz annyi töredékszavazatot is szerezne az egyéni választókerületekben, hogy körülbelül 50 százalékkal növekedne az országos listáról szerzett mandátumainak száma. A párt proporcionálisan elosztott listás mandátumainak száma is 20- ról 25-re növekedne, összességében, az SZDSZ támogatottságának 4 százalékos növekedése átlagosan mintegy 12 mandátumnyi többletet jelentene a párt számára, amelyeket a szabaddemokraták majdnem minden esetben a Fidesztől, illetve a kisgazdáktól nyernének el. SZÁZADVÉG POLITIKAI ELEMZÉSEK KÖZPONTJA Az SZDSZ támogatottságának alakulása a választásra jogosultak és a pártpreferenciát nyilvánítók körében az 1994-es választások és 1997 decembere között (százalékos arányok) * Megismétli-e harmadszor is a bravúrt az SZDSZ? a választásra a pártot választók jogosultak körében körében 1994. választások 13 20 1996. október 5 13 1997. január 5 12 1997. április 3 8 1997. június 4 9 1997. október 4 9 1997 december 7 11 Az SZDSZ kormányzati pozíciójának és győzelmi esélyeinek állampolgári megítélése (százalékos arányok az összes megkérdezetthez viszonyítva) Jó lenne, ha Tagja lesz Az SZDSZ nyeri a következő kormány a következő a választásokat tagja lenne kormánynak 1997 június 41 43 3 1997. október 39 42 3 1997. december 47 49 5 BELFÖLD 1. előrejelzési táblázat - az SZDSZ és az MSZP megállapodást köt a második fordulóra (100 ismételten futtatott szimuláció átlageredménye) Egyéni Területi Országos Összesen Mandátum Szavazat választókerület lista lista % % MSZP 179 56 10 195 50.6 34.3 Fidesz 33 40 20 93 24,1 24,3 FKGP nsmsü 12 31 ?2 65 16.6 20.2 SZDSZ 2 20 11 33 8,5 11,4 MDF ■MM 0 0 0 0,0 3.6 Egyéb 0 0 0 0 0,0 6,2 Összesen 176 147 63 386 100,0 100,0 2. előrejelzési táblázat - az SZDSZ támogatottsága országos szinten 15 százalékot ér el (100 ismételten futtatott szimuláció átlageredménye) Egyéni Területi Országos Összesen Mandátum Szavazat választókerület lista lista % % MSZP 121 52 13 186 48,2 33,3 Fidesz 33 32 22 87 22,5 22,3 FKGP 18 31 20 69 17,9 20,2 SZDSZ 4 25 15 44 11,4 15,0 MDF MB o o IMMP 1 o,o MHIÍMHí Egyéb 0 0 0 0 0,0 5,6 Összesen 176 140 63 386 100,0 100,0 Magyar Hírlap . Nyugodtan gondoljon a jövőjére Életünk delelőjén túljutva hamar eljön az az idő, amikor egy lombos fa védelmet nyújtó árnyékában gondtalanul szeretnénk élvezni a nyugodt pihenést. im»›› Önkéntes és Kötelező Masnuim ii"ilij|›en/t;ii ♦ a befizetett tagdíjból az Önkéntes Pénztárban 97%, a Kötelező Pénztárban 94% kerül jóváírásra az egyéni számlán ♦ letétkezelés a HYPO-BANK Hungária Rt.-n keresztül ♦ befektetési tanácsadás a HYPO-Securities Hungária Rt.-n keresztül INGYENESEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁMUNK: 06-80-280-2800 Nyugdíjpénztár