Magyar Hírlap, 1998. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-07 / 32. szám

1998. FEBRUÁR 7., SZOMBAT A Szabad Demokraták Szö­vetsége sajátos utat járt be a szocialisták vezette kormány­ban jelenleg is vállalt koalíciós partnerségig. Az SZDSZ mozgalmi-szervezeti előzmé­nyének tekinthető a „demok­ratikus ellenzék”, illetve a Szabad Kezdeményezések Hálózata. A demokratikus el­lenzék nevű laza értelmiségi csoportosulás a ’70-es évek vé­gétől számos, a kádári hata­lommal szemben markáns el­lenállást demonstráló kis szer­vezetet működtetett. A Sza­bad Kezdeményezések Háló­zata 1988 tavaszától egyfelől ezeket integrálta, másfelől további alternatív értelmiségi csoportokkal bővült ki. A pártként 1988 novemberében megalakult SZDSZ politikai szerepvállalásában máig igen fontos szerepet játszik ez a kö­rülbelül tízéves előtörténet. A párt mind az 1990-es, mind az 1994-es választásokon a második helyet szerezte meg. Különösen 1990-ben ez óriási eredménynek mondható, fő­ként ha figyelembe vesszük, hogy a választások előtt alig több mint fél évvel az SZDSZ még lényegében fővárosi elit­pártnak számított. Számos elemző azt sem vette biztosra, hogy a párt teljesíteni tudja majd az akkor 4 százalékos parlamenti küszöböt. A párt akciók sorozatával érte el, hogy nem csupán versenyké­pessé, de kis híján a választá­sok győztesévé is vált. Az MSZP-vel kötendő koa­líció mellett az SZDSZ veze­tőinek többsége a ’94-es vá­lasztások után pragmatikus alapon érvelt: az MSZP egye­dül nem lenne elegendő a szükséges reformlépések meg­tételére, vagyis az SZDSZ sze­repe végül is az, hogy rászorít­sa az időnként habozó, határo­zatlan és a reformmal is szem­beforduló MSZP-t egy követ­kezetes politikai irányvonalra úgy, hogy mindemellett kor­mányon belül ellensúlyozhatja és kontroll alatt tarthatja a szo­cialisták erőfölényét, egyúttal pedig a koalícióval a választók jelentős részének akaratát va­lósítja meg. Ez a megközelítés egyben ki akarta fogni a szelet azoknak a bírálatoknak a vi­torlájából, amelyek a szabad­­demokraták 1994-es kormány­ba lépését az Ellenzéki Kerek­asztal alapelvei elárulásának minősítették. Azt maguk az SZDSZ meg­határozó politikusai is megfo­galmazták, hogy a szocialis­ta-szabaddemokrata koalíciót kényszerűnek tekintik, vagyis ez esetben - szemben az 1990- ben megalakult Antall-kor­­mánnyal - nem természetes szövetségesekről van szó. Va­lójában a pragmatikus indo­kok alapjául szolgáló párt­programok összeegyeztethe­tősége is problematikus volt. A koalíciós megállapodás lét­rejötte előtt többen is felhívták a figyelmet arra, hogy a két párt programjában a piacgaz­dasághoz való viszonyt, az álla­mi újraelosztást és egyáltalán az állam szerepét, vagy például a kisebbségek kérdésének ke­zelését illetően eltérő elképze­lések fogalmazódnak meg. Az SZDSZ a közös kor­mányzás első éve alatt min­denesetre sikerrel tudta magá­ról azt a benyomást kelteni, hogy mindent megtesz a mi­niszterelnök túlhatalmának és a szabaddemokrata politiku­sok által hangoztatott „egyéni ötleteken alapuló” kormány­zási stílusa megfékezésének érdekében. A nagyobbik kor­mánypárt ebben az időszak­ban nehezen viselte, hogy a koalíció népszerűségvesztése leginkább őt érinti, az SZDSZ pedig olykor még hasznot is húz a kormányon belüli ellen­zék szerepében mutatkozva. A Bokros-csomag azonban ebben a játszmában új helyze­tet teremtett. Az SZDSZ szá­mára megszűnt a kormányon belüli mozgástér, minthogy a technokrata nemzedék gon­dolkodásmódját és vezetési stílusát reprezentáló Bokros Lajos gyakorlatilag a szabad demokraták gazdasági prog­ramját valósította meg. A rest­rikciós program várható ne­gatív társadalmi fogadtatása miatt különösen fontossá vált a kormány eltökéltségének és egységének demonstrálása. Az SZDSZ ettől kezdve a koalíció és a kormányfő fog­lyává vált. Horn Gyula közis­merten kiváló taktikai és ma­nőverezési képessége révén - Bokros Lajos lemondatásával - pedig ismét a koalíció cent­rumába került. A kormányfő egyébként is számos esetben arra használta fel az SZDSZ-t, hogy saját pártján belüli pozí­cióját megerősítse. A ’96 őszén az ÁPV Rt. kö­rül kirobbant botrány első fá­zisában mutatkozott először komoly esélye annak, hogy az SZDSZ beszorított helyzeté­ből a koalíció felmondása ré­vén próbáljon meg kikerülni. Egy ilyen lépés nem kis kocká­zatot hordozott volna, de való igaz, hogy teljes egészében át­formálhatta volna a pártpoliti­kai mozgásteret. A korrupciós bumeráng azonban vissza­ütött, amint kiderült, hogy sza­baddemokratákhoz közel álló körök is érintettek a botrány­ban. A kilépés morális alapja ezzel összeomlott. A hatalmi pozíció hátrányai A kutatások ez idő tájt már azt mutatták, hogy a pártszer­kezet kettészakadásával az SZDSZ is a vesztesek oldalára került: elvesztette a verseny­­képesség megőrzéséhez szük­séges szavazói támogatást. A ’94-es szavazótábor közel két­harmada elfordult a párttól, mintegy 10 százalék a Fidesz­­hez, ennél valamivel kisebb hányaduk a kisgazdákhoz pár­tolt. Az elfordulók túlnyomó része azonban - hasonlóan az MSZP-től elpártolt szavazók­hoz - a bizonytalanok, illetve a választástól való távolmara­dást fontolgatók táborába hú­zódott. A megszorító intézkedések hatása jelentős késéssel ugyan, de elérte az SZDSZ hagyomá­nyos, urbanizált, középosztályi szavazóbázisát is. Ezek a ré­tegek azt érezték, hogy az SZDSZ nem állt ki mellettük, a kormányzat inkább szűkítet­te lehetőségeiket, semmint új csatornákat nyitott volna szá­mukra. Az SZDSZ egyébként érdekes módon leginkább azoknak a racionális megfon­tolások alapján szavazó szim­patizánsoknak a bizalmát vesztette el, akik az előző két választás során a párthoz való erős kötődésük hiánya ellené­re is kitartottak a szabad de­mokraták mellett. A párt a leg­érzékenyebb veszteségeket kétségkívül az értelmiség, illet­ve a felsőfokú végzettségű ré­tegek körében szenvedte el. Az egyetemi végzettségű ’94- es szavazók mintegy harma­dának elfordulása intő jelként mutatkozott az értelmiségi beágyazottságára mindaddig méltán büszke SZDSZ szá­mára. A párttal szimpatizálók kö­réből persze nem tűntek el a magasan kvalifikált értelmisé­gi csoportok, ám ezek kötődé­se az SZDSZ-hez az empirikus kutatások tapasztalatai szerint a korábbiakhoz képest jóval bizonytalanabbá vált. A párt megmaradt bázisára általában is rányomta bélyegét a támo­gatásukat tekintve bizonytalan szavazók arányának felduzza­dása, amelyet a stabil pártiden­titással rendelkező mag már nem ellensúlyozhatott. A sza­vazatmegtartás képességének látványos gyengülése mellett csökkent a párt szavazatszer­­ző-képessége is: a szabadde­mokraták a ’94-es szocialista szavazókon kívül gyakorlati­lag egyetlen más választói cso­portból sem tudtak jelentő­sebb számú támogatót ma­gukhoz vonzani. Az SZDSZ 1997 őszén egy igen meredek lejtő aljára érkezett meg, mint­hogy a tavaly decemberben végzett Századvég-TÁRKI- vizsgálat már egyértelműen a párt helyzetének stabilizálódá­sát mutatta, sőt némi javulást is regisztrált. Már másfél évvel a ’98-as választások előtt is elég egyér­telműen mutatkozott, hogy amennyiben a szabaddemok­raták bent maradnak a koalí­cióban, számukra nemigen kí­nálkozik más lehetőség, mint­hogy mindent megtegyenek a közös kormányzás sikeréért, törekedve arra, hogy a dönté­sek pozitív hatásai a szavazók számára a választások előtt még idejében érzékelhetőek legyenek. A kormánypoliti­kát övező társadalmi klíma ta­valy nyár óta mutatkozó lát­ványos pozitív változása azon­ban - ellentétben az MSZP- vel - az SZDSZ-t nem hozta fel. Legfeljebb annyi történt, hogy a kisebbik kormánypárt­nak sikerült a lejtőn megka­paszkodnia. Az SZDSZ egyébként mindkét eddigi választási cik­lus időszakában gyenge szava­­zatmegtartó-képességet muta­tott. A szabaddemokraták sza­vazatgyűjtő stratégiája inkább arra a megfontolásra épült, hogy a pártnak nincs ugyan na­gyobb méretű identitástípusú szavazóbázisa, léteznek azon­ban viszonylag jól körülhatá­rolható választói csoportok, amelyek mobilizálhatók és a valóságos választási szituáció­ban szavazatukkal is támogat­ják a pártot. Ennek megfelel, hogy az SZDSZ erőpozíciójá­nak korábban sem a stabil sza­vazóbázis mérete, hanem első­sorban a választási kampány során megmutatkozó szava­zatgyűjtő képesség volt a kulcseleme. Ez utóbbi szem­pontból pedig az SZDSZ az eddigi választásokon kétségte­lenül kiemelkedő eredménye­ket produkált. A párt támoga­tottságának jelentős növeke­dése elvben 1998-ban sem ki­zárt. Az SZDSZ-t övező igen kis mértékű elutasítottság, pá­rosulva a párt kormányzati szerepét kívánatosnak, egyben pedig a választásokat köve­tően valószínűnek tartó vá­lasztók magas arányával való­ban biztató jel a párt számára. A párt választási felkészülé­sében már ’94-ben is érvénye­sült a politikai marketing ele­meinek magyar viszonyok kö­zötti hatékony alkalmazása. Az anyagi ráfordítások és a ka­pott szavaztok arányát tekint­ve rendkívül hatékony, Tor­­gyán József vezette kisgazda­­pártot is megelőzve az SZDSZ mutatta a legkiemelkedőbb eredményt a kampányidő­szakban megnyert támogatók számát tekintve. A párt egyéni képviselőjelöltjeinek kiválasz­tását és felkészítését olyan professzionális előkészítő és háttérmunka támogatta, ame­lyet akkor egyetlen más párt sem volt képes kivitelezni. Az SZDSZ sikeresen választotta ki kampányának kulcsfiguráit is. Mindezek a lehetőségek elvben adottak az 1998-as vá­lasztások előtt is. Van azonban néhány körülmény, amely az 1994-es kampányidőszakhoz képest lényeges eltérést mutat. Az első és legfontosabb ezek közül, hogy az SZDSZ a rendszerváltás óta most elő­ször kormányzati pozícióból indul a választásoknak. Az előző kampányok során jelen­tős szerepet kapott kritikai és akcionista elemeket ezúttal vi­szont leginkább csak a koalí­ciós partner ellenében alkal­mazhatná. Ez azonban a vá­lasztói támogatottságot tekint­ve egyrészt akár súlyosan visszaüthetne a szabad demok­ratákra. Az SZDSZ számára marad tehát reális lehetőség­ként a kormány sikereinek propagálása, mégpedig amennyire csak lehetséges oly módon, hogy ez már ne csak az MSZP, hanem a szabadde­mokraták választói támoga­tottságának növekedésében is éreztesse hatását. Eközben persze arra is törekednie kell a pártnak, hogy a választók sze­mében az MSZP-től világosan megkülönböztethető identi­tást jelenítsen meg. Ez a törek­vés ki is fejeződik az utóbbi hetekben például a Bős-Nagy­­maros-ügyben, a roma kérdés­ben, vagy a magyarországi ki­sebbségek parlamenti képvise­letének kérdésében kifejezett határozott szabaddemokrata különvéleményben. Az SZDSZ hatalmi szerepe miatt kétségek fogalmazhatók meg az előző választásokon jól bevált kampányfogás, a nagy népszerűséget élvező SZDSZ- es sikeremberek reflektor­­fénybe állításának lehetősé­geit illetően is. 1998-ban már aligha lehet a négy évvel ez­előttiekhez hasonló eredmé­nyességgel a fókuszba helyez­ni például Kuncze Gábort vagy Fodor Gábort. Demszky Gábor kampányszereplését is akár jelentősen befolyásolhat­ja még a fővárosi önkormány­zatban kitört korrupciós bot­rány. Magyar Bálint ugyan­csak számíthat az általa veze­tett minisztérium, illetve a sze­mélye ellen irányuló kritikák­ra. A személyek előtérbe állí­tásában rejlő lehetőségek te­hát korántsem olyan kedve­zőek, szinte korlátlanok, mint 1994-ben voltak. Mindezek ellenére kétség­telen, hogy a közvélemény­kutatások az SZDSZ-es kam­pány során a médiában várha­tóan főszerepet játszó szabad­­demokrata politikusokat még mindig rendre a népszerűségi listák tetején regisztrálják. Eb­ből a szempontból további lényeges körülmény, hogy Demszky, Magyar és Kuncze az ellenzéki választók köré­ben is meglehetősen magas népszerűséget élvez. Az SZDSZ erőpozíciójának az utóbbi évek során egyébként különös jellegzetessége, hogy a párt prominens közszereplő politikusainak a versenytár­sakhoz mért magas népszerű­sége és a párt választói támo­gatottsága távol esett egymás­tól. Ez a rés a választási kam­pány során kétségtelenül szű­kíthető, amennyiben a kam­pánystratégia képes a szemé­lyes népszerűséget előtérbe állítva jelentősebb számú vá­lasztót mobilizálni. Két fal között Az SZDSZ-nek 1998-ban két nála erősebb rivális, az MSZP és a Fidesz között kell helyet biztosítania magának a párt­palettán. A szabaddemokra­ták érezhetően elsősorban a Fidesz irányába kívánják ter­jeszteni területüket. A Fidesz­­nél jelentős számú ’94-es SZDSZ-szavazó tartózkodik. A kérdés e tekintetben az, hogy a korábban a szabadde­mokratákra szavazó jelenlegi Fidesz-szimpatizánsokkal mi­lyen mértékben képes az SZDSZ elfogadtatni, hogy kormányzati szereplése sike­res volt, és milyen mértékben tudja meggyőzni őket arról, hogy az SZDSZ által ajánlott program követendőbb a Fi­desz által szorgalmazott válto­zások igényénél. Ez irányú stratégiájuk eredményességét a szabaddemokraták számos kiegészítő eszközzel is támo­gatják. Ezek egyike például, hogy megpróbálják a Fideszt a kisgazdapárt irányába nyomni, azt sugallva a választóknak, hogy a Fidesz ellenzékisége és a kisgazdák radikalizmusa egy tőről fakad. Az SZDSZ szavazatszerző stratégiájának az elmúlt vá­lasztások során kulcseleme volt a médiában rejlő lehetősé­gek kiaknázása. Ez 1990-ben és 1994-ben az SZDSZ elkép­zeléseinek megfelelően bizto­sított is volt. Számos műsor lé­tezett, amelyben megszólal­hattak a párt vezető politiku­sai, szakértői, a párt holdudva­rához tartozó értelmiségiek. Az elmúlt évek változásai vi­szont nem voltak éppenséggel kedvezőek a párt számára. Egyrészt háttérbe szorultak azok a vitaműsorok, amelyek­ben a szabaddemokraták kö­réhez tartozó prominens sze­mélyiségek kifejthették véle­ményüket. Az SZDSZ koráb­bi médiabefolyáshoz nagyban hozzájárult az is, hogy a párt a médiatörvény létrehozása leg­következetesebb harcosaként mutatkozott. A törvény meg­születése után viszont az SZDSZ-nek ez az élharcosi te­kintélye is megszűnt. A párt ellenzéki korszaká­ban a mostaninál lényegesen egyértelműbb volt mind a be­folyása, mind a támogatottsá­ga. 1990 és 1994 között a párt céljai - alapvetően az MDF ve­zette koalíció leváltása - nagy­részt egybeestek a mértékadó média óhajával. Az előbb fel­soroltak ellenére a szabadde­mokraták pozíciói az elektro­nikus médiákban ma sem rosszak, ám kétségtelenül gyengébbek, mint néhány év­vel korábban. Az SZDSZ-kö­­rökben gyakorta megfogalma­zódó önkritika, miszerint a párt arctalanná vált, nem kis részben összefügg azzal, hogy az SZDSZ médiabeli jelenléte, befolyása a korábbinál szeré­nyebb, illetve fontos riválisok jelentek meg a médiapiacon. Az SZDSZ mandátumszer­zési esélyeit tekintve igen spe­ciális helyzetben a negyedik helyen ál jelenleg a pártok rangsorában választói támoga­tottságát tekintve. Tavaly de­cemberben a Századvég és a TÁRKI vizsgálata szerint a pártot választók mintegy 11 százaléka szavazott volna a szabaddemokratákra. Az ugyancsak decemberben kö­zölt számítógépes előrejelzés szerint ezzel a támogatottság­gal a parlamenti mandátumok 8 százalékát, 32 képviselői széket szerezhetne meg. Az SZDSZ után decemberben egyébként már nem is követ­kezett olyan párt, amely a ku­tatási adatok szerint biztosan átlépte volna az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Az ismételt számítógépes szimulációk azt mutatták, hogy a választói támogatottság szerinti rangsor első három he­lyén álló párt között a sorrend esetleges bármiféle felcserélő­dése önmagában csak igen kis hatást gyakorolna az SZDSZ által megszerezhető mandátu­mok számára. Ennek oka az, hogy az SZDSZ, valamint a közvetlenül előtte álló FKGP támogatottsága között a kü­lönbség decemberben 8 száza­lékpontnyi volt. Ilyen erőpozí­ciók melett szinte bizonyos, hogy az egyéni választókerü­leti küzdelmeket nem az SZDSZ, hanem majdnem minden esetben három riválisa közül valamelyik nyerné. Az SZDSZ és az előtte álló párt közötti különbség csökkenésé­vel azonban az esélyek már számottevő mértékben változ­nának az SZDSZ előnyére. Mit érne egy sikeres kampány? Az SZDSZ szempontjából egy lehetséges forgatókönyv az MSZP-vel a második forduló előtt létrejövő egyezség, amelynek értelmében a két párt visszalépteti az egyéni vá­­lasztókerületben gyengébben szereplő jelöltjeit egymás javá­ra. Az 1. előrejelzési táblázat e forgatókönyv elemzését mu­tatja. Itt egyébként azt a kiin­duló feltételezést is szerepel­tettük, hogy az MSZP szava­zóinak kétharmada adná vok­­sát saját jelölt híján az SZDSZ emberére, a szabaddemokrata szavazóknak pedig fele szavaz­na ugyanilyen esetben az MSZP jelöltjére. A kapott eredmények azt mutatják, hogy míg egy ilyen jellegű megállapodás igen kedvezően befolyásolná az MSZP helyze­tét - a párt decemberben kö­zölt standard előrejelzéshez képest 8 újabb mandátumot szerezne -, addig az SZDSZ mindössze egy mandátumnyi többlettel nem sok hasznát lát­ná ennek. Ezt az aránytalan nyereségmegoszlást az magya­rázza, hogy majdnem minden választókerületben az MSZP jelöltje szerepelne erősebben, vagyis a megállapodás értel­mében a szabaddemokrata je­löltet kellene visszaléptetni. A 2. előrejelzési táblázat­ban közölt elemzésnél abból a feltételezésből indultunk ki, hogy az SZDSZ országosan a szavazatok legalább 15 száza­lékát szerzi meg. Az SZDSZ többletszavazatait megosztva a Fidesztől és az MSZP-től von­tuk el. Ezzel a második és a ne­gyedik helyezett párt közötti különbség 13-ról 7 százalékra csökkenne, amely azt eredmé­nyezné, hogy az SZDSZ továb­bi három egyéni választókerü­leti mandátumhoz jutna, plusz annyi töredékszavazatot is sze­rezne az egyéni választókerü­letekben, hogy körülbelül 50 százalékkal növekedne az or­szágos listáról szerzett mandá­tumainak száma. A párt pro­porcionálisan elosztott listás mandátumainak száma is 20- ról 25-re növekedne, összessé­gében, az SZDSZ támogatott­ságának 4 százalékos növeke­dése átlagosan mintegy 12 mandátumnyi többletet jelentene a párt számára, ame­lyeket a szabaddemokraták majdnem minden esetben a Fi­desztől, illetve a kisgazdáktól nyernének el. SZÁZADVÉG POLITIKAI ELEMZÉSEK KÖZPONTJA Az SZDSZ támogatottságának alakulása a választásra jogosultak és a pártpreferenciát nyilvánítók körében az 1994-es választások és 1997 decembere között (százalékos arányok) * Megismétli-e harmadszor is a bravúrt az SZDSZ? a választásra a pártot választók jogosultak körében körében 1994. választások 13 20 1996. október 5 13 1997. január 5 12 1997. április 3 8 1997. június 4 9 1997. október 4 9 1997 december 7 11 Az SZDSZ kormányzati pozíciójának és győzelmi esélyeinek állampolgári megítélése (százalékos arányok az összes megkérdezetthez viszonyítva) Jó lenne, ha Tagja lesz Az SZDSZ nyeri a következő kormány a következő a választásokat tagja lenne kormánynak 1997 június 41 43 3 1997. október 39 42 3 1997. december 47 49 5 BELFÖLD 1. előrejelzési táblázat - az SZDSZ és az MSZP megállapodást köt a második fordulóra (100 ismételten futtatott szimuláció átlageredménye) Egyéni Területi Országos Összesen Mandátum Szavazat választókerület lista lista % % MSZP 179 56 10 195 50.6 34.3 Fidesz 33 40 20 93 24,1 24,3 FKGP nsmsü 12 31 ?2 65 16.6 20.2 SZDSZ 2 20 11 33 8,5 11,4 MDF ■MM 0 0 0 0,0 3.6 Egyéb 0 0 0 0 0,0 6,2 Összesen 176 147 63 386 100,0 100,0 2. előrejelzési táblázat - az SZDSZ támogatottsága országos szinten 15 százalékot ér el (100 ismételten futtatott szimuláció átlageredménye) Egyéni Területi Országos Összesen Mandátum Szavazat választókerület lista lista % % MSZP 121 52 13 186 48,2 33,3 Fidesz 33 32 22 87 22,5 22,3 FKGP 18 31 20 69 17,9 20,2 SZDSZ 4 25 15 44 11,4 15,0 MDF MB o o IMMP 1 o,o MHIÍMHí Egyéb 0 0 0 0 0,0 5,6 Összesen 176 140 63 386 100,0 100,0 Magyar Hírlap . Nyugodtan gondoljon a jövőjére Életünk delelőjén túljutva hamar eljön az az idő, amikor egy lombos fa védelmet nyújtó árnyékában gondtalanul szeretnénk élvezni a nyugodt pihenést. im»›› Önkéntes és Kötelező Masnuim ii"ilij|›en­/t;ii ♦ a befizetett tagdíjból az Önkéntes Pénztárban 97%, a Kötelező Pénztárban 94% kerül jóváírásra az egyéni számlán ♦ letétkezelés a HYPO-BANK Hungária Rt.-n keresztül ♦ befektetési tanácsadás a HYPO-Securities Hungária Rt.-n keresztül INGYENESEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁMUNK: 06-80-280-280­­0 Nyugdíjpénztár

Next