Magyar Hírlap, 1998. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-26 / 48. szám
6 Magyar Hírlap BELFÖLD - MH-POSTA Álom-e az erőszakmentes képernyő? Mára már hét egyház és nyolcvanegy társadalmi szervezet, óvoda, iskola csatlakozott a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalmának január 5-én indított akciójához, mely hasonlóan az osztrák testvérszervezetéhez, egyszerre szól a szülőkhöz, a gyerekekhez és a médiatulajdonosokhoz, politikai döntéshozóhoz, törvényalkotókhoz. Ebben felhívják a szülők és a pedagógusok figyelmét az erőszakra ösztönző tévéműsorok, videofilmek és számítógépes játékok káros hatásaira. A kezdeményezők kérték a tévécsatornák vezetőit, hogy a gyermekeket érintő műsoridőben tartózkodjanak az erőszakos tartalmú műsorszámoktól, és azt, hogy a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény egészüljön ki az ez ellen vétők szankcionálásának lehetőségeivel. Titkos vérengzések Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézetben szülői kezdeményezésre 1996- ban végeztek pszichológiai vizsgálatot az egyik népszerű számítógépes játékprogrammal, mely alapvetően és kizárólag az ölésről szól. A vizsgálat nem csupán azzal a tanulsággal zárult, hogy a játék tartósan megemeli a gyermekek agressziójának szintjét. Aggasztó, hogy a megkérdezett 120 fővárosi kisdiák közül csak néhányan voltak olyanok, akik nem ismerték a programot, pedig csupán tíz százalékuknak volt otthon számítógépe. Ez alól még a nevelőintézeti gyermekek sem voltak kivételek, hasonlóan az elit egyházi iskola tanulói, vagy az egyik hátrányosabb helyzetű kerület általános iskolásai. Kiderült, hogy az iskolai számítógépekbe is beszüremkedett már a program, sőt a továbbfejlesztett változatai, és sokan járnak olyan játéktermekbe, ahol ilyennel is lehet játszani. Gyilkos példaképek A tévében, videón vagy filmen ábrázolt erőszak hatásait számos kutatás vizsgálta már. Abban szinte teljes az összhang, hogy a rosszabb anyagi helyzetben lévő fiatalok veszélyeztetettebb helyzetben vannak, mint „középosztálybeli” társaik - vélekedik Körinek László, aki Félelem a bűnözéstől című könyvében összegzi a kutatások nyomán általánosan elfogadottá vált négy elméletet. A koncepciók két pólusa: a látott agresszió növeli, illetve csökkenti a gyerekekben levő feszültséget. A katarziselmélet szerint a tévében végignézett, erőszakos jelenetekkel teli történet agressziócsökkentő, vagyis a krimi egy sajátos szerepfunkciót tölt be. Az elképzelést alátámasztó kísérletben a tanulók egy része csak olyan műsorokat nézhetett, amelyekben nem volt erőszakos jelenet, a másik csoportnál ilyen korlátozás nem volt. Az eredmények szerint a védett gyerekek között kétszer gyakoribb volt a verekedés. Az úgynevezett stimulációs elmélet ezzel szemben azt állítja, hogy az erőszakos cselekmények látványa inkább utánzásra ingerel, és akár hosszabb távon is hathat. A klasszikusnak számító kísérletben olyan filmet vetítettek le gyereknek, amelyben egy felnőtt agyba-főbe ver egy bábut. A film egyik változatában jutalmat kapott a „gyilkos”, a másikban viszont megbüntették. A jutalmazós változatot végignéző gyerekek maguk is lelkesen elbántak a többi játék közé rejtett babával. Nem nyúlt viszont a bábuhoz az, aki a büntetéssel végződő filmet látta. Leszűrhető, hogy a szegényebb szülők gyermekeire jobban hat a képernyőn látható erőszak, mivel tartalmasabb elfoglaltság híján többet nézik a tévét. Az erőszakos krimik ebben a körben gyakran mintegy oktatófilmként működnek. A legvéresebb erőszakcselekményt sokszor épp a filmek pozitív hősei, az „igazság bajnokai” követik el. Elvek és tervek A kiskorúak személyiségfejlődésére ártalmas műsorok csak 23 óra után kerülhetnek a képernyőre - rendelkezik a médiatörvény, az azonban nem pontosan tisztázott, hogy mi alapján kerül valamilyen alkotás ebbe a kategóriába. Az Országos Rádió és Televízió Testület eddig nem rótt ki büntetést az előírás megsértése miatt. Erre egyébként csak a műsor levetítése után lenne lehetősége. Körmendy Ékes Judit ORTT-tag két hónapja javasolta, hogy az X-akták című sorozatot két órával később, este tíz után kezdje vetíteni az MTV. Szerinte nem szerencsés, hogy míg Nyugat- Európában a műsorszolgáltató figyel arra, hogy mi kerül a képernyőre, addig nálunk a szülő felelőssége, hogy mit láthat gyermeke a tévében. Az ORTT még nem foglalkozott az üggyel. A testület azonban a rá nehezedő nyomás miatt a közeljövőben várhatóan állásfoglalást ad ki, amely általánosságban foglalkozik a tévében megjelenő erőszakkal. Ilyen jellegű határozat kiadására Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke levelében is kapacitálja a testületet. • Komornik Vera - Haszán Zoltán MUNKANAPLÓ BŐS-NAGYMAROSRÓL / És áttört a gárda... Medgyessy Péter miniszterelnökhelyettes 1989. május 13-én bejelentette, hogy azonnali hatálylyal felfüggesztik az építkezést, „ettől a naptól kezdve semmiféle munkát nem végezhetnek Nagymaroson”. Május 16-án a Parlament előtt tízezres örömtüntetést rendeztek, ezen az ellenzéki csoportok mellett megjelentek az MSZMP reformkörének tagjai is - ők joggal ünnepelhettek, ma már tudjuk, hogy döntő szerepet játszottak az események alakulásában, az illetékesek az ő javaslatukra határozták el véglegesen a felfüggesztést. A kívülálló nehezen tudja felfogni, hogy harcolhatott egy hatalomban levő párt egyik szárnya önmaga ellen, magatartása hasonlatos volt ahhoz a „Hinaus mit uns!”, „Ki velünk!” alapálláshoz, mellyel annak idején a mazochista német zsidóságot gúnyolták.Később, mikor a reformkörökből kialakult az MSZP, folytatódott ez az ellentmondásos attitűd. Egy vízlépcsőellenes állásfoglalást tettek közzé, olyan nyilvánvalóan jobboldali szervezetek társaságában, mint a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, a Kisgazdapárt vagy a Kereszténydemokrata Néppárt. Feltehetőleg semmilyen árat nem sokalltak azért, hogy a hatalom sáncain belül maradhassanak. És az MSZP taktikai lépéseinek sorában ez még korántsem volt az utolsó. Még a sokat megélt politikai megfigyelőket is sikerült elképesztenie azzal a gesztusával, hogy a Köztársaság téri székházának földszintjén egy komplettül berendezett telefonos irodát bocsátott a Voks Humana mozgalom Bioszféra Pártjának rendelkezésére. Sebeők János elnök kitűzte a pártház oldalára az ökológia pünkösdi vándorgalambos zászlaját, és kifejtette programját: - A totálisan elnyomott társadalom éppen úgy képtelen felszabadulni a diktatúra alól, miként a totálisan elnyomott élővilág sem képes felszabadulni mindaddig, amíg az emberhatalom illegitim monokultúrája fel nem borul... Sebeők a Bioszféra Párt nevében egyúttal feljelentette az 1977-es államközi szerződés aláíróit, elfogadóit, az azóta végrehajtott munkák kezdeményezőit, végrehajtóit, mert veszélyeztették a Magyar Köztársaság területi épségét, gazdasági és egyéb érdekeit, valamint a bioszférát. Szavait egy Václáv Hávelnek küldött üzenettel zárta: „A szörny még él, számítunk önre, találkozunk Kilitinél!” Bár az ellenzék kijelentette, hogy „a nagymarosi vízerőmű-építés haladéktalan felfüggesztéséről szóló kormányhatározat fordulópont, jelentős lépés a nemzeti megbékélés felé”, nem lazított, sőt szorosabbra fűzte a sisakszíját. Maga Bubla Gyula képviselő is úgy vélte, hogy „korai lenne pezsgőt bontani, a Minisztertanácsban még ülnek olyanok, akik szívügyüknek tekintik a munkálatok befejezését”. Ebben a fenyegető légkörben az ipari és a közlekedési tárca vezetői hamarosan megváltoztatták korábbi véleményüket és elálltak a nagymarosi vízlépcső felépítésének támogatásától, csak a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium gondolta továbbra is úgy, hogy addigi pozitív értékelései ezután is helytállók maradtak. Az 1989-es év vége felé, mikor a nagymarosi beruházás sorsa már végképp eldőlt, Maróthy László önként távozott a posztjáról. Lemondását általános megdöbbenésre az országgyűlési képviselőknek csak a kisebbsége fogadta el. Akkora zavar tört ki a Parlamentben, hogy életében először Németh Miklós is rágyújtott munka közben. Végül maga Maróthy oldotta meg a kérdést, megismételve az elhatározását. Utána Varga Miklós államtitkár és Zsuffa Ervin miniszterhelyettes lépett elő a további támadások célpontjává, mert mindketten nyíltan bírálták az építkezés felfüggesztéséről hozott döntést. Az ellenzék álláspontja szerint ilyen embereknek nem lehet szerepük a kormány majdani végleges döntésének kialakításában. Minden jel arra vallott, hogy már az „ideiglenes” jelző is valójában a végleges felfüggesztés szándékát takarja. A kormány a leállítást megindokoló vizsgálatokat csak a leállítás megtörténte után kezdte megszervezni és a legtöbb általa létrehozott szakértői bizottságban nyíltan deklarálta: a kutatások célja nem lehet más, mint a leállítás megindokolása. A vezetés felfogása szerint minden a vízlépcsővel kapcsolatban tervezés és kísérlet csak a megdőlésre ítélt pártállam éppen soron levő hibás döntésének alátámasztására szolgált - épp úgy, mint a korábbi pártszempontok alapján orientált társadalomtudományi, közgazdasági vagy történelmi kutatások. Feltételezése szerint ennek a célnak az érdekében a vízügyes tervezők és építők mellőzték az elvileg alapvetően szükséges vizsgálatokat is, vagy ha elvégezték, meghamisították a kapott eredményeket. Ennek alapján csak az úgynevezett „független, a vízlépcsőt gátlástalanul támadó szakértők véleményét fogadták el hitelesnek” - írja Mikolics Sándor, a nagymarosi vízlépcső főtervezője. Az építők azonban úgy érezték, hogy ez a magasabb szándék sem mentheti fel őket feladataik folyamatos ellátása alól. Gondjaikat súlyosbította, hogy magát a felfüggesztés tényét sem tudták pontosan értelmezni: vajon csak a közvetlen nagymarosi térségre vonatkozik-e, vagy abba kell hagyniuk a kapcsolódó létesítményeken, gátakon folyó munkálatokat is; a Dunának nem kevesebb, mint 120 kilométeres szakaszán történtek járulékos beruházások. Az elrendelt „eredeti állapotot” miképp tudják visszaállítani, úgy, hogy közben fenntarthassák majd a nemzetközi hajózási utat? Ehhez és más hasonló teendőkhöz több tudományos vizsgálatra lett volna szükség, mint amennyi magát az építkezést megelőzte. Nem lehetett komolyan venni a felfüggesztést és a két hónapban meghatározott időtartamát sem. Az illetékeseknek július 31-éig kellett összeállítaniuk a felülvizsgálati jelentést, ezt a parlament leghamarabb augusztus végén, a nyári szünet után tárgyalhatta meg és hozhatott döntést vele kapcsolatban. Csak egy szám látszott többé-kevésbé biztosnak: a leállított építkezésen az állagmegóvási, -őrzési és egyéb kiadások a jelzett idő alatt 300-500 millió forintot emésztenek majd fel. Ami az OVIBER már idézett vezérigazgatóját illeti, ő már régebben túlesett a lelki megpróbáltatásokon, a határozat többé nem zökkentette ki a nyugalmából. Egy újságíró megkérdezte tőle: - Nem gondolja, hogy a kormány döntése az önök számára felér egy vereséggel? A vezető higgadtan válaszolt: - Nézze, mi már régóta hangoztatjuk, hogy a létesítmény körül nem szakmai, hanem politikai vita dúl, tehát most sincs okunk vesztesnek érezni magunkat. A döntést követő csütörtöki napon délben leállt minden munka Nagymaroson. Az osztrákok megkezdték az elvonulást, napi 2-3 vagonnyi felszerelést, szerszámot és gépi berendezést szállítottak el. A készenléti telepen csak három energetikust és néhány építési felügyelőt hagytak. Hátra volt még a fekete leves, a magyar kormánynak el kellett fogadtatni elhatározását a csehszlovák és az osztrák partnerrel is. Németh Miklós május 25-én Prágában, 26-án pedig Bécsben tárgyalt. Érvrendszerét már nyíltan a Duna Kör II. frazeológiájából kölcsönzi: hatmillió ember ivóvízének veszélyeztetettségéről beszél, földrengésekről, talajvízgondokról. Feltűnik egy új, addig még nem hallott fogalom: az ökológiai szükséghelyzet. Senki sem értette, hogy mit takar, Reményi Péter, egy később fiatalon elhunyt geológus megpróbálta kideríteni a jelentését, de az ökológia, sőt az általánosabb biológiai tudomány nem ismert semmi hasonlót. Környezetvédelmi szempontból például egy szmogriadó következtében leállíthatják ugyan a közúti közlekedést és az ipari termelést, de ez nem minősülhet ökológiai szükséghelyzetnek. Egy rendkívüli folyószennyeződés vízminőség-védelmi tekintetben kiválthat ugyan haváriát, de szükségállapotnak ez sem tekinthető. Reményi az ökológia minden alapvető fogalommeghatározó szakkönyvét átnézte és nem találkozott ezzel a címszóval. - A kitalálói lehet hogy abból indultak ki - írja a kutató -, hogy a Szigetközben, valamint a Gönyű és Nagymaros közti Duna-szakasz mentén már 1985-ig is erős degradálódás mutatkozott. A vadon élő növények arányukban ötven százalékosan eltolódtak a szárazságtűrő fajok irányába, a védett és természetes fajok viszszaszorultak. Ezt viszont nem a bősnagymarosi vízlépcsőrendszer okozta, mely az adott időszakban legföljebb tervek formájában létezett, hanem a területhasználat, a mező- és erdőgazdaság, az üdülőépítés-parcellázás és egyéb tényezők. Az „ökológiai szükséghelyzet” fogalma ennek ellenére szép karriert futott be, lépten-nyomon döntő érvként hivatkoztak rá. (Ezt a léggömböt csak egy évtized múlva Hágában pukkantották ki.) Németh Miklóst Prágában a legmagasabb szinten fogadták, tárgyalt a köztársasági elnökkel és a kormány vezetőivel is. Legfőbb partnere, a hajlékony és megegyezésre törekvő Ladislav Adamec nem utasítja el a magyarázkodásait. - Ha olyan új körülmények merültek fel, melyek felboríthatnák az ökológiai egyensúlyt, megvizsgáljuk és megvitatjuk ezeket a szempontokat. A csehszlovák fél azonban emlékeztet az objektív körülményekre. Az 1977-es államközi szerződés a partnerek egyenlő teherviselését feltételezi és ennek alapján nyilvánítja 50-50 százalékos közös tulajdonná Bőst, az üzemcsatornát, a kiliti tározót és Nagymarost. Amennyiben a nagymarosi vízlépcsőt végképp leállítanák, a csehszlovák tulajdoni hányad 70 százalékra növekedik és a megtermelendő villamos energiából is nagyobb arányban részesül. Nem lehet megfeledkezni a kárpótlásról sem. A csehszlovák népgazdaságnak 27 milliárd korona vesztesége származna abból, ha a vízlépcsőrendszer magyarországi létesítményei elmaradnának. Kiváltásképpen egy 400 Megawattos új erőművet kellene építeni csaknem kétmilliárd koronás költséggel. Az egyéb kártételek is tetemesek: ha a bősi erőművet nem csúcsra járatásra tervezték volna - ez az üzemmód Nagymaros kiesésével eleve lehetetlenné válik -, 300 hektárral kevesebb területet kellett volna elvenni a mezőgazdaságtól, a beruházás arányait visszafogottabban szabják meg és másként álltak volna hozzá a Vág, a Garam és az Ipoly szabályozásához is. Befejezésül megemlítették, hogy a csehszlovák fél megfelelően halad a munkálatokkal, a Körtvélyes-Dunakiliti-tározón 121 százalékra teljesítették az időarányos feladatokat, az adott évben még 40 ezer köbméter betont szándékoznak beépíteni. A maguk részéről nem tehetnek többet, a szocialista országok közti szolidaritás nevében arra kérték a magyarokat, hogy meggondoltan és felelősen döntsenek. MOLDOVA GYÖRGY LEVELEK A SZERKESZTŐHÖZ Ha teljes értékű alkalmazott lennék Erőss Angéla, Az iskolákban a helyzet változatlan című levél írója a hetvenes években volt gyakorló szülő, én abban az időben voltam az iskolában senyvedő „kiszolgáltatott emberke”. Azóta a másik oldalon állok, a „túllétszámú tanárok elfekvőiben” dolgozom, vagy ahogy Erőss Angéla írja, vezetem le saját sikertelenségeimet a diákokon és a szülőkön (mostanában csak az előbbieken, mivel egy felsőoktatási elfekvőben fáradozom az alkalmatlan tanárok utánpótlásának biztosításán). A levélírónak több dologban igaza van, például abban, hogy az iskola nem vagy nem eléggé hatékony, és hogy létre kellene hozni egy valóságos tanfelügyeleti rendszert. Azzal a megállapításával szállnék vitába, hogy „a tanintézetek elsősorban munkahelyek...”. A munkahely először is munkavégzésre alkalmas hely (lásd A magyar nyelv értelmező szótára). Egy iskola esetében például ez megfelelő számú, méretű, berendezésű, hangszigetelésű, megvilágítású tantermet, megfelelően felszerelt, korszerű szertárakat, számítógépes termeket, könyvtárakat jelentene, ahol a tantárgynak megfelelő optimális létszámban dolgoznának gyerekek és tanárok. Ha a tanár teljes értékű alkalmazott volna, akkor lenne teljes értékű fizetése. A jelenlegi fizetések összegét csak azért nem írom ide, mert a tanárok úgyis tudják, a társadalom többi része meg úgysem hiszi el. Hihetetlen is. Ha a tanár normális alkalmazott lenne, akkor lenne törvényes és betartott munkaideje. Ne higgyük, hogy a heti húsz kötelező óra megegyezik a tanár által végzett munka mennyiségével. A kevésbé lelkiismeretesek is ráfordítanak még ugyanennyit, sőt többet. A lyukasórák, az értekezletek, ünnepélyek és egyéb tevékenységek pedig nem is számítanak. Ha a tanár legalább csak annyit érne, mint a többi alkalmazott, akkor munkáltatója rendszeresen, ingyenesen és munkaidőben továbbképezné, mert pontosan tudná, hogy csak akkor várhat minőségi munkát alkalmazottjától, ha az naprakész tudással rendelkezik. A helyzet ezzel szemben az, hogy a tanár továbbképzése hétévenként aktuális, és akkor is részben saját költségén, lehetőleg szabadidejében. Szerencsére a tanárok jelentős része ettől függetlenül képezi magát: tanfolyamra jár, nyelvet tanul, olvas, horribile dictu színházba, moziba jár. Ha a tanár teljes értékű alkalmazott lenne, akkor az iskola, mint bármelyik normális munkahely, biztosítaná munkavégzésének eszközeit: tollat, papírt, könyvet, netán számítógépet (cégautó, mobiltelefon nem kell). A magyar iskolák túlnyomó részében a tanárok többsége maga vásárolja vagy készíti munkaeszközeit. Ha a tanár teljes értékű alkalmazott lenne, akkor a munkáltatója nyilván aszerint foglalkoztatná vagy válna meg tőle, hogy alkalmas-e vagy sem, és gondoskodna arról, hogy ennek ellenőrzésére megfelelő apparátus és módszerek álljanak rendelkezésére. A tanárság azonban valamilyen rejtélyes oknál fogva nem számít igazán szakmának; a közhiedelem szerint tanárnak születni kell, és mintha ez elég is volna. A szakmai hibák a közvélemény szemében emberi hibaként jelennek meg, és azt a látszatot keltik, mintha a problémák a tanárok emberi gyengeségeiből fakadnának. Természetesen a tanárok között is akadnak kiváló és kevésbé kiváló emberek, talán még rosszak is. Mégis azt hiszem, hogy se nem jobbak, se nem rosszabbak, mint a többi foglalkozási csoport képviselői. (A bűnözési és a táppénzes statisztikákban például jelentéktelen arányban szerepelnek.) Sokkal jobb volna a helyzet, ha szakmának tekintenék a tanárságot, pontosan körülhatárolt követelményeket lehetne támasztani emberileg és szakmailag egyaránt, szakemberek döntenének iskolai kérdésekben az önkormányzatokban, és nem érezné magát mindenki feljogosítva arra, hogy iskoláról, tanításról és tanárokról megfellebbezhetetlen véleményt mondjon, amint az egyébként futballügyekben szokás. És még valami. „A könnyű munkára vágyó személyek” már eddig sem az iskolákat célozták meg, ők ugyanis jól tudják, hogy rosszul tanítani is meglehetősen fáradságos vállalkozás. Körmendy Mariann, egy tanár az elfekvőből Eichmann különítménye vezetett és a nácik által reánk kényszerített Sztójay-bábkormány belügyminisztere és államtitkárai csendőr különítményekkel kiszolgáltak. Tény, hogy amikor ezek a gaztettek Horthy tudomására jutottak, a német megszállás ellenére a legélesebben elítélte a történteket és követelte a két államtitkár elmozdítását. Végül pedig tény, hogy 1944. október 15-én kétségbeesett kapkodással próbált ez az akkor már megtört öreg államfő kiugrani a vesztett háborúból. Horthy Miklóst a budai várban ostrom alá fogták a németek, Skorzeni válogatott pribékjei küzdötték le a testőrség ellenállását és ejtették foglyul a kormányzót. Fiának elrablásával, életveszélyes fenyegetéssel bírták rá, hogy adja át a hatalmat Hitler magyarországi csatlósának, Szálasi Ferencnek. És itt érkezem el az Antonescuval lehetséges összehasonlításhoz. Mert Magyarországon nem Horthy Miklós kormányzó, az osztrák-magyar hadiflotta utolsó parancsnoka volt az az ember, aki olyan bűntettekben volt részes, mint aminő a román Antonescura jellemző. Szálasi csak őrnagy volt, de gaztettei mérhetők a marsalléhoz. Mindkettő megkapta a háború után méltó büntetését és csak eszeveszett nemzetiszocialisták gondolhatnak rehabilitálásukra. De Horthy Miklós soha sem állt bíróság előtt, senki - még a győztes hatalmak ítélőbírái - sem hoztak fel ellene népellenes, háborús bűncselekményekre utaló vádat, így őt nem kellett „rehabilitálni”, legfeljebb a szemétdombra lehet dobni azokat a kommunista sajtótermékeket, amelyek a Rákosi-korszakban unos-untalan valamiféle „Horthy-fasizmust” emlegettek. Domonkos István Revizionizmus és fasizmus összemosása Január 21-én közölték Horváth Andor kolozsvári író Ellentengernagy és marsall című írását. Vitatnom kell a két személyiség hajdani működésének olyan összehasonlítását, mint az a szerző soraiból kiérezhető. Eleve téves alapállás egy esetleges Antonescu rehabilitáció felvetődésének nyomán azzal érvelni, hogy volt egykor Magyarországon egy államfő, aki (kényszer nyomására) szövetséget kötött a nemzetiszocialista Németországgal. Sajátos gondolkodásra vall a magyar revizionizmus összemosása a fasizmussal, a náci gondolattal. Horthy Miklós Magyarország törvényes államfője - kormányzója - volt. Országát kezdettől fenyegette az utódállamok sokszoros túlerővel rendelkező katonai ereje. Emellett tartani kellett a szovjet hatalomtól is, hiszen a magyarországi proletárdiktatúra nyomán - éppen Horthy híveinek fellépésére - ellenforradalom végzett sok moszkovita bolsevistával. Az 1933-ban Németországban hatalomra jutott nemzetiszocializmus Horthynak és legjobb tanácsadóinak (Bethlen, Teleki, Keresztes-Fischer, stb.) egyáltalán nem volt kedvére, de az Anschluss után megjelentek határunknál a hitleri seregek, majd a vonakodó szövetséges Magyarországot megszállták a németek. A kormányzó nem vett részt 1944-ben zsidóellenes intézkedések megalkotásában, de különösen nem lehetett része a deportálásokban, amit Zöldövezetben 1200 m2-es Irodaház ELADÓ Debrecen Postakert u. 8. Érdeklődni: (52)411-700,(30)351-500 Budapest Főváros Terézváros Polgármesteri Hivatal városüzemeltetési igazgatósága 1 fő jogtudományi egyetemi végzettséggel rendelkező jogi ügyintéző, valamint 1 fő államigazgatási főiskolai végzettségű munkatársat keres ingatlankezeléssel és vagyonkataszterrel kapcsolatos feladatok ellátására. Bérezés a ktv. szerint. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal az igazgatóság vezetőjénél lehet (1067 Budapest, Eötvös Budapest Főváros Terézváros Polgármesteri Hivatal jegyzői kabinetje lehetőleg közigazgatási gyakorlattal rendelkezőjogtanácsost keres. Bérezés a ktv. szerint. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal az igazgatóság vezetőjénél lehet (1067 Budapest, Eötvös utca 3.). 1696 MH Emlékeztető A Magyar Hírlap február 9-ei száma első oldalán azt írták: „a forgalmi igazgató... nem emlékszik rá, hogy az utóbbi években töröltek volna járatot a Malévnál.” Mint az eset szenvedő alanya, szeretném Csüdör Sándor úr emlékezetét felfrissíteni: 1997. március 16-án a Malév 840-es és 841-es varsói járatát törölték. Ötórás idegtépő várakozás után - mialatt a Malév varsói képviselője semmi felvilágosítást nem adott az utasoknak - végül a stockholmi járat szakította meg útját, hogy a lengyel fővárosból hazahozza az utasokat. Pálfy Péter Pál /ppp@math-inst.hu) 1998. FEBRUÁR 26., CSÜTÖRTÖK Minden második településen A Magyar Hírlap február 19-ei számában Török Katalin Banki bér - a fizetés sincs ingyen című cikkében elhangzik, hogy a SZEF (Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) „problematikusnak találja, hogy az ország lakosságának kétharmada él olyan településen, ahol 50 ezernél kisebb a lélekszám. E települések többségében nincs bankfiók, pénzautomata...” Bizonyára ismerik a régi reklámszöveget: „Útba esik jövet, menet a takarékszövetkezet”. Ez ma is igaz, hiszen a takarékszövetkezetek közel 1800 fiókkal állnak a tagság és az ügyfelek rendelkezésére, s gyakorlatilag minden második településen ott vagyunk. Bérátutalási lehetőség, számlavezetés van a szolgáltatások között. Megjelent a takarékszövetkezeti bankkártya, s ugyan még nem sok helyen, de növekvő számban telepítünk ATM-eket (pénzkiadó automatákat) is vidéken. Mi szívesen állunk rendelkezésére minden vállalatnak, közintézménynek, kft.-nek, helyi önkormányzatnak, stb., hogy alkalmazottjaik, munkatársaik bérátutalását lakóhelyükhöz közeli pénzintézethez, kulturált körülmények között eszközölhessék. Dr. Kiss Endre elnök Országos Takarékszövetkezeti Szövetség Megbízható adatok nincsenek Háborús bűnösök címmel megjelent cikkében (MH, február 7.) Habsburg Ottó megállapítja, hogy az egykori Jugoszláviában a háborús bűnök 90 százalékát a szerbek követték el. Mivel a több éven át tartó háborúban, ami végül is az egységes délszláv állam megszűnésével és több új állam függetlenségének az elismerésével ért véget, egységes adatgyűjtés nem volt lehetséges, érdekes volna megtudni, hogy a neves közíró milyen forrásokra alapozza megállapítását. Hiszen az egyes felek által rendelkezésre bocsátott adatok bizonyára homlokegyenest ellentmondanak egymásnak. Pontos és megbízható adatok aligha fognak valaha is rendelkezésre állni a délszláv háború emberveszteségeiről és arról, hogy adott esetben kik okozták azokat. A szerző cikke elején említést tesz arról, hogy először a második világháborút követően állítottak fel a legyőzöttek felett ítéletet mondó bíróságot. Ebben az összefüggésben érdemes megemlíteni, hogy már az első világháború alatt és közvetlenül utána felmerült II. Vilmos, a fegyverszünet megkötése előtt lemondott és Hollandiába menekült német császár nemzetközi bíróság elé állításának a gondolata. Pedig hol volt az alapjában véve liberális gondolkodású és alkotmányosan uralkodó császár hadseregének attól az őrvezetőjétől, aki két évtized múlva a Wehrmacht teljhatalmú uraként elindította a második világháborút? Dr. Del Medico Imre Budapest Magyar Hírnap 1087 BUDAPEST, KEREPESI ÚT 29/B FAX: 210-0047, E-MAIL CÍM: levelek@mhirlap.hu A Nógrád Ifjúságáért Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet a HOTEL MEDVES (Salgóbánya, Medvesi út 9) szálloda, étterem, nyári faházas tábor és objektumai 1998. május 8-tól minimum 5 évig történő üzemeltetésére. A kuratórium lehetővé teszi a pályázók részére az objektum megtekintését, a pályázathoz szükséges információk megadását és a részletes feltételeket tartalmazó pályázati dokumentáció átvételét (5000 Ft + áfa) 1998. március 7-én és 8-án 8-16 óráig a helyszínen. A pályázat benyújtási határideje: 1998. március 31. A pályázat elbírálásáról, illetve eredményességéről 1998. április 20-ig tájékoztatjuk a pályázókat. A pályázat beküldési határideje: Nógrád Ifjúságáért Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány, 3109 Salgó-bánya, Medvesi út 9. MH 1686