Magyar Hírlap, 1998. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-26 / 48. szám

6 Magyar Hírlap BELFÖLD - MH-POSTA Álom-e az erőszakmentes képernyő? Mára már hét egyház és nyolcvanegy társadalmi szer­vezet, óvoda, iskola csatlako­zott a Magyarországi Gyer­mekbarátok Mozgalmának január 5-én indított akciójá­hoz, mely hasonlóan az oszt­rák testvérszervezetéhez, egy­szerre szól a szülőkhöz, a gye­rekekhez és a médiatulajdo­nosokhoz, politikai döntésho­zóhoz, törvényalkotókhoz. Ebben felhívják a szülők és a pedagógusok figyelmét az erőszakra ösztönző tévémű­sorok, videofilmek és számí­tógépes játékok káros hatá­saira. A kezdeményezők kér­ték a tévécsatornák vezetőit, hogy a gyermekeket érintő műsoridőben tartózkodjanak az erőszakos tartalmú műsor­számoktól, és azt, hogy a rá­diózásról és televíziózásról szóló törvény egészüljön ki az ez ellen vétők szankcionálásá­nak lehetőségeivel. Titkos vérengzések Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézetben szülői kezdeményezésre 1996- ban végeztek pszichológiai vizsgálatot az egyik népszerű számítógépes játékprogram­mal, mely alapvetően és ki­zárólag az ölésről szól. A vizsgálat nem csupán az­zal a tanulsággal zárult, hogy a játék tartósan megemeli a gyermekek agressziójának szintjét. Aggasztó, hogy a megkérdezett 120 fővárosi kisdiák közül csak néhányan voltak olyanok, akik nem is­merték a programot, pedig csupán tíz százalékuknak volt otthon számítógépe. Ez alól még a nevelőintézeti gyerme­kek sem voltak kivételek, ha­sonlóan az elit egyházi iskola tanulói, vagy az egyik hátrá­nyosabb helyzetű kerület ál­talános iskolásai. Kiderült, hogy az iskolai számítógépek­be is beszüremkedett már a program, sőt a továbbfejlesz­tett változatai, és sokan jár­nak olyan játéktermekbe, ahol ilyennel is lehet játszani. Gyilkos példaképek A tévében, videón vagy fil­men ábrázolt erőszak hatásait számos kutatás vizsgálta már. Abban szinte teljes az össz­hang, hogy a rosszabb anyagi helyzetben lévő fiatalok veszélyeztetettebb helyzetben vannak, mint „középosztály­beli” társaik - vélekedik Köri­nek László, aki Félelem a bű­nözéstől című könyvében összegzi a kutatások nyomán általánosan elfogadottá vált négy elméletet. A koncepciók két pólusa: a látott agresszió növeli, illetve csökkenti a gye­rekekben levő feszültséget. A katarziselmélet szerint a tévében végignézett, erősza­kos jelenetekkel teli történet agressziócsökkentő, vagyis a krimi egy sajátos szerepfunk­ciót tölt be. Az elképzelést alátámasztó kísérletben a ta­nulók egy része csak olyan műsorokat nézhetett, ame­lyekben nem volt erőszakos jelenet, a másik csoportnál ilyen korlátozás nem volt. Az eredmények szerint a védett gyerekek között kétszer gya­koribb volt a verekedés. Az úgynevezett stimulá­­ciós elmélet ezzel szemben azt állítja, hogy az erőszakos cse­lekmények látványa inkább utánzásra ingerel, és akár hosszabb távon is hathat. A klasszikusnak számító kísér­letben olyan filmet vetítettek le gyereknek, amelyben egy felnőtt agyba-főbe ver egy bá­but. A film egyik változatában jutalmat kapott a „gyilkos”, a másikban viszont megbüntet­ték. A jutalmazós változatot végignéző gyerekek maguk is lelkesen elbántak a többi já­ték közé rejtett babával. Nem nyúlt viszont a bábuhoz az, aki a büntetéssel végződő fil­met látta. Leszűrhető, hogy a szegé­nyebb szülők gyermekeire jobban hat a képernyőn lát­ható erőszak, mivel tartalma­sabb elfoglaltság híján többet nézik a tévét. Az erőszakos krimik ebben a körben gyak­ran mintegy oktatófilmként működnek. A legvéresebb erőszakcse­lekményt sokszor épp a fil­mek pozitív hősei, az „igazság bajnokai” követik el. Elvek és tervek A kiskorúak személyiségfejlő­désére ártalmas műsorok csak 23 óra után kerülhetnek a képernyőre - rendelkezik a médiatörvény, az azonban nem pontosan tisztázott, hogy mi alapján kerül valamilyen alkotás ebbe a kategóriába. Az Országos Rádió és Televí­zió Testület eddig nem rótt ki büntetést az előírás megsérté­se miatt. Erre egyébként csak a műsor levetítése után lenne lehetősége. Körmendy Ékes Judit ORTT-tag két hónapja javasolta, hogy az X-akták cí­mű sorozatot két órával ké­sőbb, este tíz után kezdje vetí­teni az MTV. Szerinte nem szerencsés, hogy míg Nyugat- Európában a műsorszolgálta­tó figyel arra, hogy mi kerül a képernyőre, addig nálunk a szülő felelőssége, hogy mit lát­hat gyermeke a tévében. Az ORTT még nem foglalkozott az üggyel. A testület azonban a rá nehezedő nyomás miatt a közeljövőben várhatóan állás­­foglalást ad ki, amely általá­nosságban foglalkozik a tévé­ben megjelenő erőszakkal. Ilyen jellegű határozat kiadá­sára Kóródi Mária, az Ország­­gyűlés alelnöke levelében is kapacitálja a testületet. • Komornik Vera - Haszán Zoltán MUNKANAPLÓ BŐS-NAGYMAROSRÓL / És áttört a gárda... Medgyessy Péter miniszterelnök­helyettes 1989. május 13-én be­jelentette, hogy azonnali hatály­­lyal felfüggesztik az építkezést, „ettől a naptól kezdve semmiféle munkát nem végezhetnek Nagymaroson”. Május 16-án a Parlament előtt tízezres örömtüntetést rendeztek, ezen az ellen­zéki csoportok mellett megjelentek az MSZMP reformkörének tagjai is - ők joggal ünnepelhettek, ma már tudjuk, hogy döntő szerepet játszottak az esemé­nyek alakulásában, az illetékesek az ő ja­vaslatukra határozták el véglegesen a fel­függesztést. A kívülálló nehezen tudja felfogni, hogy harcolhatott egy hatalom­ban levő párt egyik szárnya önmaga el­len, magatartása hasonlatos volt ahhoz a „Hinaus mit uns!”, „Ki velünk!” alapál­láshoz, mellyel annak idején a mazochis­ta német zsidóságot gúnyolták.­­Később, mikor a reformkörökből ki­alakult az MSZP, folytatódott ez az el­lentmondásos attitűd. Egy vízlépcsőelle­nes állásfoglalást tettek közzé, olyan nyil­vánvalóan jobboldali szervezetek társasá­gában, mint a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, a Kisgazdapárt vagy a Keresz­ténydemokrata Néppárt. Feltehetőleg semmilyen árat nem sokalltak azért, hogy a hatalom sáncain belül maradhassanak. És az MSZP taktikai lépéseinek sorá­ban ez még korántsem volt az utolsó. Még a sokat megélt politikai megfigyelő­ket is sikerült elképesztenie azzal a gesz­tusával, hogy a Köztársaság téri székhá­zának földszintjén egy komplettül beren­dezett telefonos irodát bocsátott a Voks Humana mozgalom Bioszféra Pártjának rendelkezésére. Sebeők János elnök ki­tűzte a pártház oldalára az ökológia pün­kösdi vándorgalambos zászlaját, és kifej­tette programját: - A totálisan elnyomott társadalom éppen úgy képtelen felszabadulni a dik­tatúra alól, miként a totálisan elnyomott élővilág sem képes felszabadulni mind­addig, amíg az emberhatalom illegitim monokultúrája fel nem borul... Sebeők a Bioszféra Párt nevében egy­úttal feljelentette az 1977-es államközi szerződés aláíróit, elfogadóit, az azóta végrehajtott munkák kezdeményezőit, végrehajtóit, mert veszélyeztették a Ma­gyar Köztársaság területi épségét, gazda­sági és egyéb érdekeit, valamint a biosz­férát. Szavait egy Václáv Hávelnek kül­dött üzenettel zárta: „A szörny még él, számítunk önre, ta­lálkozunk Kilitinél!” Bár az ellenzék kijelentette, hogy „a nagymarosi vízerőmű-építés haladékta­lan felfüggesztéséről szóló kormányhatá­rozat fordulópont, jelentős lépés a nem­zeti megbékélés felé”, nem lazított, sőt szorosabbra fűzte a sisakszíját. Maga Bubla Gyula képviselő is úgy vélte, hogy „korai lenne pezsgőt bontani, a Minisz­tertanácsban még ülnek olyanok, akik szívügyüknek tekintik a munkálatok be­fejezését”. Ebben a fenyegető légkörben az ipari és a közlekedési tárca vezetői hamarosan megváltoztatták korábbi véleményüket és elálltak a nagymarosi vízlépcső felépí­tésének támogatásától, csak a Környe­zetvédelmi és Vízgazdálkodási Miniszté­rium gondolta továbbra is úgy, hogy ad­digi pozitív értékelései ezután is helytál­lók maradtak. Az 1989-es év vége felé, mikor a nagy­marosi beruházás sorsa már végképp el­dőlt, Maróthy László önként távozott a posztjáról. Lemondását általános meg­döbbenésre az országgyűlési képviselők­nek csak a kisebbsége fogadta el. Akko­ra zavar tört ki a Parlamentben, hogy éle­tében először Németh Miklós is rágyúj­tott munka közben. Végül maga Ma­róthy oldotta meg a kérdést, megismétel­ve az elhatározását. Utána Varga Miklós államtitkár és Zsuffa Ervin miniszterhe­lyettes lépett elő a további támadások célpontjává, mert mindketten nyíltan bí­rálták az építkezés felfüggesztéséről ho­zott döntést. Az ellenzék álláspontja sze­rint ilyen embereknek nem lehet szere­pük a kormány majdani végleges dönté­sének kialakításában. Minden jel arra vallott, hogy már az „ideiglenes” jelző is valójában a végleges felfüggesztés szándékát takarja. A kor­mány a leállítást megindokoló vizsgála­tokat csak a leállítás megtörténte után kezdte megszervezni és a legtöbb általa létrehozott szakértői bizottságban nyíl­tan deklarálta: a kutatások célja nem le­het más, mint a leállítás megindokolása. A vezetés felfogása szerint minden a vízlépcsővel kapcsolatban tervezés és kísérlet csak a megdőlésre ítélt pártállam éppen soron levő hibás döntésének alátá­masztására szolgált - épp úgy, mint a ko­rábbi pártszempontok alapján orientált társadalomtudományi, közgazdasági vagy történelmi kutatások. Feltételezése szerint ennek a célnak az érdekében a vízügyes tervezők és építők mellőzték az elvileg alapvetően szükséges vizsgálato­kat is, vagy ha elvégezték, meghamisítot­ták a kapott eredményeket. Ennek alap­ján csak az úgynevezett „független, a víz­lépcsőt gátlástalanul támadó szakértők véleményét fogadták el hitelesnek” - írja Mikolics Sándor, a nagymarosi vízlépcső főtervezője. Az építők azonban úgy érezték, hogy ez a magasabb szándék sem mentheti fel őket feladataik folyamatos ellátása alól. Gondjaikat súlyosbította, hogy magát a felfüggesztés tényét sem tudták pontosan értelmezni: vajon csak a közvetlen nagy­marosi térségre vonatkozik-e, vagy abba kell hagyniuk a kapcsolódó létesítmé­nyeken, gátakon folyó munkálatokat is; a Dunának nem kevesebb, mint 120 kilo­méteres szakaszán történtek járulékos beruházások. Az elrendelt „eredeti álla­potot” miképp tudják visszaállítani, úgy, hogy közben fenntarthassák majd a nem­zetközi hajózási utat? Ehhez és más ha­sonló teendőkhöz több tudományos vizs­gálatra lett volna szükség, mint amennyi magát az építkezést megelőzte. Nem lehetett komolyan venni a felfüg­gesztést és a két hónapban meghatározott időtartamát sem. Az illetékeseknek július 31-éig kellett összeállítaniuk a felülvizs­gálati jelentést, ezt a parlament leghama­rabb augusztus végén, a nyári szünet után tárgyalhatta meg és hozhatott döntést ve­le kapcsolatban. Csak egy szám látszott többé-kevésbé biztosnak: a leállított épít­kezésen az állagmegóvási, -őrzési és egyéb kiadások a jelzett idő alatt 300-500 millió forintot emésztenek majd fel. Ami az OVIBER már idézett vezér­­igazgatóját illeti, ő már régebben túlesett a lelki megpróbáltatásokon, a határozat többé nem zökkentette ki a nyugalmá­ból. Egy újságíró megkérdezte tőle: - Nem gondolja, hogy a kormány döntése az önök számára felér egy vere­séggel? A vezető higgadtan válaszolt: - Nézze, mi már régóta hangoztatjuk, hogy a létesítmény körül nem szakmai, hanem politikai vita dúl, tehát most sincs okunk vesztesnek érezni magunkat. A döntést követő csütörtöki napon délben leállt minden munka Nagymaro­­­son. Az osztrákok megkezdték az elvonu­lást, napi 2-3 vagonnyi felszerelést, szer­számot és gépi berendezést szállítottak el. A készenléti telepen csak három energeti­kust és néhány építési felügyelőt hagytak. Hátra volt még a fekete leves, a ma­gyar kormánynak el kellett fogadtatni el­határozását a csehszlovák és az osztrák partnerrel is. Németh Miklós május 25-én Prágában, 26-án pedig Bécsben tárgyalt. Érvrendszerét már nyíltan a Duna Kör II. frazeológiájából kölcsönzi: hatmillió em­ber ivóvízének veszélyeztetettségéről be­szél, földrengésekről, talajvízgondokról. Feltűnik egy új, addig még nem hallott fogalom: az ökológiai szükséghelyzet. Senki sem értette, hogy mit takar, Remé­nyi Péter, egy később fiatalon elhunyt geológus megpróbálta kideríteni a jelen­tését, de az ökológia, sőt az általánosabb biológiai tudomány nem ismert semmi hasonlót. Környezetvédelmi szempontból pél­dául egy szmogriadó következtében leál­líthatják ugyan a közúti közlekedést és az ipari termelést, de ez nem minősülhet ökológiai szükséghelyzetnek. Egy rendkívüli folyószennyeződés víz­minőség-védelmi tekintetben kiválthat ugyan haváriát, de szükségállapotnak ez sem tekinthető. Reményi az ökológia minden alapvető fogalommeghatározó szakkönyvét átnézte és nem találkozott ezzel a címszóval. - A kitalálói lehet hogy abból indultak ki - írja a kutató -, hogy a Szigetközben, valamint a Gönyű és Nagymaros közti Duna-szakasz mentén már 1985-ig is erős degradálódás mutatkozott. A vadon élő növények arányukban ötven százaléko­san eltolódtak a szárazságtűrő fajok irá­nyába, a védett és természetes fajok visz­­szaszorultak. Ezt viszont nem a bős­nagymarosi vízlépcsőrendszer okozta, mely az adott időszakban legföljebb tervek formájában létezett, hanem a te­rülethasználat, a mező- és erdőgazdaság, az üdülőépítés-parcellázás és egyéb té­nyezők. Az „ökológiai szükséghelyzet” fogal­ma ennek ellenére szép karriert futott be, lépten-nyomon döntő érvként hivat­koztak rá. (Ezt a léggömböt csak egy év­tized múlva Hágában pukkantották ki.) Németh Miklóst Prágában a legmaga­sabb szinten fogadták, tárgyalt a köztár­sasági elnökkel és a kormány vezetőivel is. Legfőbb partnere, a hajlékony és meg­egyezésre törekvő Ladislav Adamec nem utasítja el a magyarázkodásait. - Ha olyan új körülmények merültek fel, melyek felboríthatnák az ökológiai egyensúlyt, megvizsgáljuk és megvitatjuk ezeket a szempontokat. A csehszlovák fél azonban emlékeztet az objektív körülményekre. Az 1977-es államközi szerződés a partnerek egyenlő teherviselését feltételezi és ennek alapján nyilvánítja 50-50 százalékos közös tulaj­donná Bőst, az üzemcsatornát, a kiliti tározót és Nagymarost. Amennyiben a nagymarosi vízlépcsőt végképp leállíta­nák, a csehszlovák tulajdoni hányad 70 százalékra növekedik és a megtermelen­dő villamos energiából is nagyobb arány­ban részesül. Nem lehet megfeledkezni a kárpótlás­ról sem. A csehszlovák népgazdaságnak 27 milliárd korona vesztesége származna abból, ha a vízlépcsőrendszer magyaror­szági létesítményei elmaradnának. Kivál­tásképpen egy 400 Megawattos új erő­művet kellene építeni csaknem kétmilli­árd koronás költséggel. Az egyéb kárté­telek is tetemesek: ha a bősi erőművet nem csúcsra járatásra tervezték volna - ez az üzemmód Nagymaros kiesésével eleve lehetetlenné válik -, 300 hektárral kevesebb területet kellett volna elvenni a mezőgazdaságtól, a beruházás arányait visszafogottabban szabják meg és más­ként álltak volna hozzá a Vág, a Garam és az Ipoly szabályozásához is. Befejezésül megemlítették, hogy a csehszlovák fél megfelelően halad a munkálatokkal, a Körtvélyes-Dunakili­­ti-tározón 121 százalékra teljesítették az időarányos feladatokat, az adott évben még 40 ezer köbméter betont szándékoz­nak beépíteni. A maguk részéről nem tehetnek többet, a szocialista országok közti szolidaritás nevében arra kérték a magyarokat, hogy meggondoltan és fele­lősen döntsenek. MOLDOVA GYÖRGY LEVELEK A SZERKESZTŐHÖZ Ha teljes értékű alkalmazott lennék Erőss Angéla, Az iskolákban a helyzet változatlan című le­vél írója a hetvenes években volt gyakorló szülő, én abban az időben voltam az iskolában senyvedő „kiszolgáltatott emberke”. Azóta a másik oldalon állok, a „túllétszámú ta­nárok elfekvőiben” dolgozom, vagy ahogy Erőss Angéla ír­ja, vezetem le saját sikertelenségeimet a diákokon és a szü­lőkön (mostanában csak az előbbieken, mivel egy felsőok­tatási elfekvőben fáradozom az alkalmatlan tanárok után­pótlásának biztosításán). A levélírónak több dologban igaza van, például abban, hogy az iskola nem vagy nem eléggé hatékony, és hogy lét­re kellene hozni egy valóságos tanfelügyeleti rendszert. Az­zal a megállapításával szállnék vitába, hogy „a tanintézetek elsősorban munkahelyek...”. A munkahely először is munkavégzésre alkalmas hely (lásd A magyar nyelv értelmező szótára). Egy iskola eseté­ben például ez megfelelő számú, méretű, berendezésű, hangszigetelésű, megvilágítású tantermet, megfelelően fel­szerelt, korszerű szertárakat, számítógépes termeket, könyvtárakat jelentene, ahol a tantárgynak megfelelő opti­mális létszámban dolgoznának gyerekek és tanárok. Ha a tanár teljes értékű alkalmazott volna, akkor lenne teljes értékű fizetése. A jelenlegi fizetések összegét csak azért nem írom ide, mert a tanárok úgyis tudják, a társada­lom többi része meg úgysem hiszi el. Hihetetlen is. Ha a tanár normális alkalmazott lenne, akkor lenne törvé­nyes és betartott munkaideje. Ne higgyük, hogy a heti húsz kötelező óra megegyezik a tanár által végzett munka mennyi­ségével. A kevésbé lelkiismeretesek is ráfordítanak még ugyanennyit, sőt többet. A lyukasórák, az értekezletek, ünne­pélyek és egyéb tevékenységek pedig nem is számítanak. Ha a tanár legalább csak annyit érne, mint a többi alkal­mazott, akkor munkáltatója rendszeresen, ingyenesen és munkaidőben továbbképezné, mert pontosan tudná, hogy csak akkor várhat minőségi munkát alkalmazottjától, ha az naprakész tudással rendelkezik. A helyzet ezzel szemben az, hogy a tanár továbbképzése hétévenként aktuális, és ak­kor is részben saját költségén, lehetőleg szabadidejében. Szerencsére a tanárok jelentős része ettől függetlenül képe­zi magát: tanfolyamra jár, nyelvet tanul, olvas, horribile dic­­tu színházba, moziba jár. Ha a tanár teljes értékű alkalmazott lenne, akkor az isko­la, mint bármelyik normális munkahely, biztosítaná munka­végzésének eszközeit: tollat, papírt, könyvet, netán számí­tógépet (cégautó, mobiltelefon nem kell). A magyar isko­lák túlnyomó részében a tanárok többsége maga vásárolja vagy készíti munkaeszközeit. Ha a tanár teljes értékű alkalmazott lenne, akkor a mun­káltatója nyilván aszerint foglalkoztatná vagy válna meg tő­le, hogy alkalmas-e vagy sem, és gondoskodna arról, hogy ennek ellenőrzésére megfelelő apparátus és módszerek áll­janak rendelkezésére. A tanárság azonban valamilyen rejtélyes oknál fogva nem számít igazán szakmának; a közhiedelem szerint tanár­nak születni kell, és mintha ez elég is volna. A szakmai hi­bák a közvélemény szemében emberi hibaként jelennek meg, és azt a látszatot keltik, mintha a problémák a tanárok emberi gyengeségeiből fakadnának. Természetesen a taná­rok között is akadnak kiváló és kevésbé kiváló emberek, ta­lán még rosszak is. Mégis azt hiszem, hogy se nem jobbak, se nem rosszabbak, mint a többi foglalkozási csoport képvi­selői. (A bűnözési és a táppénzes statisztikákban például je­lentéktelen arányban szerepelnek.) Sokkal jobb volna a helyzet, ha szakmának tekintenék a tanárságot, pontosan körülhatárolt követelményeket lehetne támasztani emberi­leg és szakmailag egyaránt, szakemberek döntenének isko­lai kérdésekben az önkormányzatokban, és nem érezné ma­gát mindenki feljogosítva arra, hogy iskoláról, tanításról és tanárokról megfellebbezhetetlen véleményt mondjon, amint az egyébként futballügyekben szokás. És még valami. „A könnyű munkára vágyó személyek” már eddig sem az iskolákat célozták meg, ők ugyanis jól tudják, hogy rosszul tanítani is meglehetősen fáradságos vállalkozás. Körmendy Mariann, egy tanár az elfekvőből Eichmann különítménye vezetett és a nácik által reánk kényszerített Sztójay-bábkormány belügyminisztere és ál­lamtitkárai csendőr különítményekkel kiszolgáltak. Tény, hogy amikor ezek a gaztettek Horthy tudomására jutottak, a német megszállás ellenére a legélesebben elítélte a történ­teket és követelte a két államtitkár elmozdítását. Végül pe­dig tény, hogy 1944. október 15-én kétségbeesett kapkodás­sal próbált ez az akkor már megtört öreg államfő kiugrani a vesztett háborúból. Horthy Miklóst a budai várban ostrom alá fogták a németek, Skorzeni válogatott pribékjei küzdöt­­ték le a testőrség ellenállását és ejtették foglyul a kormány­zót. Fiának elrablásával, életveszélyes fenyegetéssel bírták rá, hogy adja át a hatalmat Hitler magyarországi csatlósá­nak, Szálasi Ferencnek. És itt érkezem el az Antonescuval lehetséges összehasonlításhoz. Mert Magyarországon nem Horthy Miklós kormányzó, az osztrák-magyar hadiflotta utolsó parancsnoka volt az az ember, aki olyan bűntettek­ben volt részes, mint aminő a román Antonescura jellemző. Szálasi csak őrnagy volt, de gaztettei mérhetők a marsallé­hoz. Mindkettő megkapta a háború után méltó büntetését és csak eszeveszett nemzetiszocialisták gondolhatnak re­habilitálásukra. De Horthy Miklós soha sem állt bíróság előtt, senki - még a győztes hatalmak ítélőbírái - sem hoz­tak fel ellene népellenes, háborús bűncselekményekre uta­ló vádat, így őt nem kellett „rehabilitálni”, legfeljebb a sze­métdombra lehet dobni azokat a kommunista sajtótermé­keket, amelyek a Rákosi-korszakban unos-untalan valami­féle „Horthy-fasizmust” emlegettek. Domonkos István Revizionizmus és fasizmus összemosása Január 21-én közölték Horváth Andor kolozsvári író Ellen­tengernagy és marsall című írását. Vitatnom kell a két sze­mélyiség hajdani működésének olyan összehasonlítását, mint az a szerző soraiból kiérezhető. Eleve téves alapállás egy esetleges Antonescu rehabilitá­ció felvetődésének nyomán azzal érvelni, hogy volt egykor Magyarországon egy államfő, aki (kényszer nyomására) szövetséget kötött a nemzetiszocialista Németországgal. Sajátos gondolkodásra vall a magyar revizionizmus össze­mosása a fasizmussal, a náci gondolattal. Horthy Miklós Magyarország törvényes államfője - kor­mányzója - volt. Országát kezdettől fenyegette az utódálla­mok sokszoros túlerővel rendelkező katonai ereje. Emel­lett tartani kellett a szovjet hatalomtól is, hiszen a magyar­­országi proletárdiktatúra nyomán - éppen Horthy híveinek fellépésére - ellenforradalom végzett sok moszkovita bol­sevistával. Az 1933-ban Németországban hatalomra jutott nemzetiszocializmus Horthynak és legjobb tanácsadóinak (Bethlen, Teleki, Keresztes-Fischer, stb.) egyáltalán nem volt kedvére, de az Anschluss után megjelentek határunk­nál a hitleri seregek, majd a vonakodó szövetséges Magyar­­országot megszállták a németek. A kormányzó nem vett részt 1944-ben zsidóellenes intézkedések megalkotásában, de különösen nem lehetett része a deportálásokban, amit Zöldövezetben 1200 m2-es Irodaház ELADÓ Debrecen Postakert u. 8. Érdeklődni: (52)411-700,(30)351-500 Budapest Főváros Terézvá­ros Polgármesteri Hivatal vá­rosüzemeltetési igazgatósága 1 fő jogtudományi egyetemi végzettséggel rendelkező jogi ügyintéző, valamint 1 fő ál­lamigazgatási főiskolai vég­zettségű munkatársat keres ingatlankezeléssel és vagyon­kataszterrel kapcsolatos fel­adatok ellátására. Bérezés a ktv. szerint. Jelentkezni szakmai önéletrajz­zal az igazgatóság vezetőjénél lehet (1067 Budapest, Eötvös Budapest Főváros Terézváros Polgármesteri Hivatal jegyzői kabinetje­­ lehetőleg közigazgatási gyakorlattal rendelkező­­jogtanácsost keres. Bérezés a ktv. szerint. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal az igazgatóság vezetőjénél lehet (1067 Budapest, Eötvös utca 3.).­­ 1696 MH Emlékeztető A Magyar Hírlap február 9-ei száma első oldalán azt írták: „a forgalmi igazgató... nem emlékszik rá, hogy az utóbbi években töröltek volna járatot a Malévnál.” Mint az eset szenvedő alanya, szeretném Csüdör Sándor úr emlékezetét felfrissíteni: 1997. március 16-án a Malév 840-es és 841-es varsói járatát törölték. Ötórás idegtépő várakozás után - mialatt a Malév varsói képviselője semmi felvilágosítást nem adott az utasoknak - végül a stockholmi járat szakította meg útját, hogy a lengyel fővárosból haza­hozza az utasokat. Pálfy Péter Pál /ppp@math-inst.hu) 1998. FEBRUÁR 26., CSÜTÖRTÖK Minden második településen A Magyar Hírlap február 19-ei számában Török Katalin Banki bér - a fizetés sincs ingyen című cikkében elhangzik, hogy a SZEF (Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) „problematikusnak találja, hogy az ország lakosságának kétharmada él olyan településen, ahol 50 ezernél kisebb a lélekszám. E települések többségében nincs bankfiók, pénzautomata...” Bizonyára ismerik a régi reklámszöveget: „Útba esik jö­vet, menet a takarékszövetkezet”. Ez ma is igaz, hiszen a ta­karékszövetkezetek közel 1800 fiókkal állnak a tagság és az ügyfelek rendelkezésére, s gyakorlatilag minden második településen ott vagyunk. Bérátutalási lehetőség, számlave­zetés van a szolgáltatások között. Megjelent a takarékszö­vetkezeti bankkártya, s ugyan még nem sok helyen, de nö­vekvő számban telepítünk ATM-eket (pénzkiadó automa­tákat) is vidéken. Mi szívesen állunk rendelkezésére min­den vállalatnak, közintézménynek, kft.-nek, helyi önkor­mányzatnak, stb., hogy alkalmazottjaik, munkatársaik bér­átutalását lakóhelyükhöz közeli pénzintézethez, kulturált körülmények között eszközölhessék. Dr. Kiss Endre elnök Országos Takarékszövetkezeti Szövetség Megbízható adatok nincsenek Háborús bűnösök címmel megjelent cikkében (MH, feb­ruár 7.) Habsburg Ottó megállapítja, hogy az egykori Jugo­szláviában a háborús bűnök 90 százalékát a szerbek követ­ték el. Mivel a több éven át tartó háborúban, ami végül is az egységes délszláv állam megszűnésével és több új állam füg­getlenségének az elismerésével ért véget, egységes adat­gyűjtés nem volt lehetséges, érdekes volna megtudni, hogy a neves közíró milyen forrásokra alapozza megállapítását. Hiszen az egyes felek által rendelkezésre bocsátott adatok bizonyára homlokegyenest ellentmondanak egymásnak. Pontos és megbízható adatok aligha fognak valaha is ren­delkezésre állni a délszláv háború emberveszteségeiről és arról, hogy adott esetben kik okozták azokat. A szerző cikke elején említést tesz arról, hogy először a második világháborút követően állítottak fel a legyőzöttek felett ítéletet mondó bíróságot. Ebben az összefüggésben érdemes megemlíteni, hogy már az első világháború alatt és közvetlenül utána felmerült II. Vilmos, a fegyverszünet megkötése előtt lemondott és Hollandiába menekült német császár nemzetközi bíróság elé állításának a gondolata. Pe­dig hol volt az alapjában véve liberális gondolkodású és al­kotmányosan uralkodó császár hadseregének attól az őrve­zetőjétől, aki két évtized múlva a Wehrmacht teljhatalmú uraként elindította a második világháborút? Dr. Del Medico Imre Budapest Magyar Hírnap 1087 BUDAPEST, KEREPESI ÚT 29/B FAX: 210-0047, E-MAIL CÍM: levelek@mhirlap.hu A Nógrád Ifjúságáért Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány kuratóriuma p­ályázatot hirdet a HOTEL MEDVES (Salgóbánya, Medvesi út 9­) szálloda, étterem, nyári faházas tábor és objektumai 1998. május 8-tól minimum 5 évig történő üzemeltetésére. A kuratórium lehetővé teszi a pályázók részére az ob­jektum megtekintését, a pályázathoz szükséges infor­mációk megadását és a részletes feltételeket tartalma­zó pályázati dokumentáció átvételét (5000 Ft + áfa) 1998. március 7-én és 8-án 8-16 óráig a helyszínen. A pályázat benyújtási határideje: 1998. március 31. A pályázat elbírálásáról, illetve eredményességéről 1998. április 20-ig tájékoztatjuk a pályázókat. A pályázat beküldési határideje: Nógrád Ifjúságáért Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány, 3109 Salgó-­­­bánya, Medvesi út 9. MH 1686

Next