Magyar Hírlap, 1998. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-04 / 284. szám

1­1 Ajánlás a kormánynak Az Országgyűlés iktassa törvénybe az ENSZ dokumentumát a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető szabályairól - tartalmazza az érintettek szervezeteinek ajánlása, amelyet a fogyatékosok világnapja alkalmából tegnap fogadtak el. A kormány tagjaihoz és az országgyűlési képviselőkhöz is el­küldött dokumentumban azokat a problémákat fogalmazták meg, amelyeket a januárban életbe lépő esélyegyenlőségi tör­vény végrehajtásakor kell megoldani. Az ENSZ-dokumentum egyebek mellett tartalmazza, hogy a tagállamok hozzanak létre adatbankot a fogyatékosokról. 1­5­1 Ragaszkodik az ORTT a köztévék önállóságához A Magyar Televízió csődközeli gazdasági helyzete veszélyez­­tetniuk a bizottsághoz tell a Magyar Filmszemle megrendezését, a közszolgálati adó MTV rendkívül súlyos , ugyanis ígérete ellenére nem tud 300 millió forinttal hozzájá­­gni, működési gond jutni a költségekhez - jelentették be az Országos Rádió és hozzájárul az Országgyi Televízió Testület tegnapi tájékoztatóján. A testület nem hi­ azzal, hogy törvénysért­­atalos véleménye szerint a Duna Televíziónak függetlennek dán fél év alatt sem ál kell maradnia a Magyar T­ele­víziótól, fel a közszolgálati adó új Az ORTT nem hivatalos vé­leménye szerint a Duna Tele­víziónak továbbra is költség­­vetési támogatásból, a Ma­gyar Televíziótól függetlenül kell a határon túli magyarsá­got tájékoztatnia. Az MTV2 létjogosultságát a közműve­lődésben és a távoktatásban betöltött szerepe indokolja - hangzott el a testület tájékoz­tatóján. Értesülésünk szerint a mé­diatörvény Orbán Viktor mi­niszterelnök által javasolt módosításával kapcsolatban az Országgyűlés kulturális bi­zottsága levélben fordult va­­lamenynyi közszolgálati mű­sorszolgáltatóhoz és média­­testülethez. Az érintetteknek decem­ber 21-éig kell részletesen ki­dolgozott javaslataikat eljut­tatniuk a bizottsághoz. Az MTV rendkívül súlyos pénzü­gyi, működési gondjaihoz hozzájárul az Országgyűlés is azzal, hogy törvénysértő mó­don fél év alatt sem állította fel a közszolgálati adó új tulaj­donosi testületét - közölte Révész T. Mihály. Jelenleg a Magyar Film­szemle rendezőinek a támo­gatási kérelme (194,5 millió forint) van az ORTT előtt, a Magyar Televízió ugyanis előzetes ígérete ellenére nem tud 300 millió forinttal hozzá­járulni az esemény költségve­téséhez. • Haszán Zoltán 1998. DECEMBER 4., PÉNTEK BELFÖLD Több pénzt kérnek a fogyatékosok A gazdaságkutató szerint milliárdos megtakarítást hozna az esélyegyenlőségről szóló törvény előírásainak betartása A GKI Gazdaságkutató Rt. számítása szerint a januárban ha­tályba lépő esélyegyenlőségről szóló törvény előírásainak megtartása 30-50 milliárd forintba kerülne, de évente 70 mil­liárd forint körüli megtakarítást eredményezne. Magyaror­szág lakosságának mintegy tizede él valamilyen fogyatékos­sággal. A regisztrált adatok az utóbbi időben megugrottak, mert a mozgáskorlátozottak, vakok, süketek és értelmi fogya­tékosok mellett már idesoroljuk a transzplantáltakat is. A tavaly elfogadott esély­ pont. A szűken vett érintettek egyenlőségi törvény előtér­ körét 950 ezerben határozták jesztői, Béki Gabriella és Szi­­meg. A törvény a fogyatéko­gethy György SZDSZ-es kép­­sok oktatására a GKI számító­viselők hasznosítási elemzést sa szerint 4-6 milliárdot ír elő, kértek a tervezet benyújtása kommunikációra 0,15-7,9, előtt a GKI Gazdaságkutató közlekedésre 19­39, összesen Rt.-től. Az elemzés megállapí- 30-53 milliárdot fordítana,­tetta, hogy az akkori adatok A törvény hasznát a GKI Gaz­szerint 1,8 millió a fogyatékos haságkutató Rt. - a költség­személyek száma, ha hozzáve­­vetési bevételeket és a fok­szik a 60 éven felüliek felét - kantnyugdíj-megtakarítást jelentette a Roma Sajtóköz- figyelembe véve - összesen 42 milliárd forintban határozza polgárként és nem rokkant el- milliárd forintot, a táppénzes meg. Ha a törvénynek meg fe­­tartottként pénzt takarítana- napokon 7 milliárd forintot tú­lélően a fogyatékosok munká­­nak meg az államkasszának,­karítana meg, ami összesen 69 hoz jutnának, akkor adófizető­i közlekedésen ezen felül 20 milliárdos hasznot jelent. A je­lenlegi kormány a költségvetés előterjesztésénél nem számol az esélyegyenlőségről szóló törvény pénzügyi vonzataival - nyilatkozott lapunknak He­gedűs Lajos, a Mozgáskorláto­zottak Egyesületeinek Orszá­gos Szövetségének elnöke. Bár a törvény előkészítésénél kikérték a véleményüket a honatyák, a jövő évi költségve­tés előterjesztéséből nem lát­szik, hogy az intézmények ki­­pítésének határidőit valóban tartani akarná a kormány. A költségvetésben csak a Fogyatékosügyi Tanács felállí­tására szánnak százmillió fo­rintot. Jövő szeptemberig kell a tanácsnak megalakulnia és a fogyatékosügyi programot el­készítenie. Erre azonban nem ad a költségvetés pénzt. Pulay Gyula, a Szociális és Családügyi Minisztérium köz­­igazgatási államtitkára meg­erősítette, hogy az esélyegyen­lőségi törvény kapcsán a jövő évi költségvetés 120 millió fo­rintot utal a minisztériumnak. Ugyanakkor az államtitkár szerint a minisztérium évente tízmilliárd forintot fordít a fo­gyatékosok segélyezésére. • Horváth Margit Demszky Gábor főpolgármester tegnap átadta a mozgáskorlátozott fiatalok támoga­tására alapított Prof. Dr. Kováts István Alapítvány díjait fotó mti - Kovács Attila Jövőre már mindenhol talárban hirdetnek ítéletet A bírák visszakerülnek Ha törvény születik a táblabí­róságok felállításának elha­lasztásáról, a táblákra koráb­ban kinevezett bírák előzetes beosztásukba kerülnek vissza. Az Országos Igazságszolgál­tatási Tanács (OIT) tegnapi ülésén született döntés szerint erre az érintettek beleegyezé­sével kerülhet sor - hangzott el az OIT elnökének tegnapi sajtótájékoztatóján. Az OIT már korábban pá­lyázatot írt ki a három tábla­bíróság elnöki, elnökhelyet­tesi és kollégiumvezetői posztjainak betöltésére, s a vezetőket, illetve néhány bí­rót már kineveztek. Ha azon­ban a parlament elfogadja a táblabíróságok felállításának elhalasztásáról szóló tör­vényt, az érintettek sem tölt­hetik be új tisztségüket. A ta­nács ezért úgy döntött: a bí­rák közös megegyezéssel ko­rábbi beosztásukba kerülhet­nek vissza. Két esetben vi­szont a korábbi státust már betöltötték, így más megol­dást kell majd keresni, erről azonban még nem született döntés. A tanács hivatalosan nem kapott tájékoztatást a kisgaz­da Bánk Attilának a bírák nyugdíjkorhatárával kapcso­latos előterjesztéséről, így az­zal kapcsolatban állást sem foglalhatott - közölte Solt Pál, az OIT elnöke. Bánk az ÓIT tagja, de a szerdai testü­leti ülésen nem jelent meg. Az ÓIT tárgyalt a jövő évi költségvetés tervezetéről, s ál­lást foglalt arról: ha képviselői indítvány alapján az előterjesz­tést módosítják, és a bírósági fejezet megkapja a miniszter­­elnök által korábban ígért 450 milliós többlettámogatást, ezt a pénzt a helyi bíróságok fej­lesztésére fordítják. A tanács tárgyalt az egységes bírói öltö­zet bevezetéséről is. A Legfel­sőbb Bíróságon, 13 megyei és néhány helyi bíróságon a bírák már talárban ítélkeznek, s ezt a gyakorlatot az OIT tervei sze­rint mindenütt be kell vezetni. Magyar Hírlap . MAGYAR HÍRADÓ Atomerőművek górcső alatt (MH) December 11-én, a METESZ Kossuth téri székházában rendezik meg a magyar határ közelében épülő két ukrán atom­erőmű ügyében szervezett közmeghallgatást. Az eseményen - amely minden hazai állampolgár előtt nyitott - részt vesznek a beruházók, a hatástanulmányokat készítő nyugati cégek és a fi­nanszírozásra felkért EBRD képviselői. Érdeklődésünkre, hogy miért Budapesten, és nem valamelyik ukrán határhoz kö­zeli városban tartják a fórumot, a KM képviselője úgy érvelt: egyenlő feltételeket kívántak teremteni a részvételre a Sopron­ban és a Záhonyban élőknek, hiszen egy esetleges baleset Nyu­­gat-Magyarországon is érződne. Metróper a kormány ellen (MH/MTI) A fővárosi önkormányzat a 4-es metróról szóló szerződés felmondása miatt, csütörtökön benyújtotta a bírósá­gon keresetét a magyar állam, a kormányzat ellen - közölte Pócs Attila, a városháza illetékese az MTI-vel. Pócs kitért arra: a bírósági pertől függetlenül, vizsgálják a hivatal szakemberei, miként tudná az önkormányzat a következő két évben finanszí­rozni a metróépítés folytatásához szükséges mintegy 11 mil­liárd forintot a kormány helyett. Igazságszolgáltatáshoz közel álló források szerint a szerződés érvénytelensége több okból is megállapítható, ilyen többek között a szerződő felek körül­ményeiben bekövetkezett lényeges változás, az érdekmúlás, a feltűnő értékaránytalanság, a tévedés, illetve a megtévesztés. Kérdéses azonban, hogy a főváros a keresetében mit kíván: a szerződésben foglaltak teljesítésének kikényszerítését, vagy csupán az eddigi előkészületek miatt keletkezett költségek megtérítését. Egyébként a szakértők úgy foglaltak állást, hogy a kormánynak igen nagy valószínűséggel fizetnie kell. Újévtől magasabb tv-díj (MH) Ha a T. Ház is megszavazza, már január 1-jétől 20 százalékkal emelkedne a tévé-üzembentartási díj. A parla­ment költségvetési és pénzügyi bizottsága csütörtöki ülésén ugyanis elfogadta azt a költségvetési törvényjavaslathoz be­nyújtott módosító indítványt, amely szerint az eredeti ter­vekkel ellentétben nem 1999. július 1-jétől, hanem már az év elejétől emelkedne a három éve változatlan mértékű üzem­­bentartási díj. Támogatják az ’56-os intézetet (MH) Az 1956-os forradalom résztvevői, a megtorlás áldozatai és azok hozzátartozói közül tegnap száztizenketten az '56-os in­tézetet támogató levelet juttattak el Orbán Viktor kormányfő­höz. Mindent meg kell tenni, hogy a tudományos kutatóintéze­tek érintetlenek maradjanak a politikától - hangsúlyozta Glatz Ferenc akadémiai elnök lapunknak nyilatkozva. Rainer M. Já­nos az '56-os intézet megbízott igazgatója jogi úton bizonyítaná igazát. Megvizsgálják a CEU-n az oktatást (MH) Az oktatási miniszter felkérte az akkreditációs bizottsá­got, hogy vizsgálja meg a képzés színvonalát a Közép-európai Egyetemen (CEU). Pokorni Zoltán erről annak kapcsán nyilat­kozott tegnap a Híradóban, hogy Pokol Béla kisgazda képviselő bejelentette: az Alkotmánybírósághoz fordult, mert a jogegyen­lőséget sérti, hogy sokszor minőségileg kifogásolható egyetemek is könnyen működési engedélyhez jutnak. Pokol példaként ép­pen a CEU-t említette. A miniszter közölte: a jelenleg Magyar­­országon működő hat külföldi székhelyű egyetem közül három, így például a Közép-európai Egyetem, 1996 előtt kapott en­gedélyt, amikor még nem volt előírás, hogy az akkreditációs bi­zottságnak ellenőriznie kell a képzés színvonalát. ZWACK m) UNICUM Kiskarácsony Nagykarácsony a Zwack Unicum 1 999-es díszdobozban f­olytassa a hajlyomány­t, és tegye emlékezetessé a karácsonyt ezy­ ú­jabb felséges ajándékkal: a­ l­nicum­ díszdoboz-sorozat második darabjával. A 0.5 literes Zwack U­nicum ezúttal király­i díszbe öltözve őrzi az újdonság erejét­­ és a résziséte varázsát. 0.5­1

Next