Magyar Hírlap, 1999. április (32. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-01 / 76. szám
2 Magyar Hírlap Athén kivételt tesz (MTI) Egy török katonai repülőgép kivételesen áthaladhat Görögország légterén, miután a balkáni humanitárius segélyakció keretében Albániába szállít javakat. A tényt az athéni külügyminisztérium jelentette be, miután az átrepülési engedélyt Ismael Cem török külügyminiszter telefonon kérte görög kollégájától. Görögország és Törökország viszonya régen hűvössé vált egyebek között az Égei-tengeri területi jogok és Ciprus miatt. A két ország a két ország 1996-ban két kicsi lakatlan sziget miatt majdnem háborúba keveredett. Görögország nem enged légterén, illetve területén áthaladni török katonai repülőgépeket és török katonákat. Most azonban Athén állt az élére több balkáni állam segélyakciójának. Orosz tankok Indiának (MTI) India T-90-es típusú új orosz harckocsikkal szereli fel páncélos ezredeit 1999 végéig, és nem kizárt, hogy Újdelhi licencet nyer a harckocsi összeszerelésére. A T-90-es a legfejlettebb orosz harckocsi, amelyet 125 milliméteres ágyúval és kiváló védőpáncéllal láttak el. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint az orosz honvédelmi minisztérium meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt írta, hogy hamarosan leszállítják az első 124 T-90-est, s a második tételt már Indiában szerelhetik össze, amennyiben a két ország megállapodásra jut a feltételekről. Az orosz harckocsikat India a Pakisztánnak szállított 320 ukrán gyártmányú T-800D típusú harckocsi ellensúlyozására akarja felhasználni. India régóta nagy vásárlója a szovjet és orosz fegyvereknek. Díj Mary Robinsonnak (MTI) Az Erasmus-díjat idén Mary Robinson volt ír államfő, az ENSZ emberi jogi főbiztosa nyerte el. Az Erasmus-alapítvány szerdai bejelentése szerint a díjat „az alapvető európai értékek védelmében vállalt példás, diszkrét és meggyőző szerepének” elismeréseként ítélték oda Robinson asszonynak. A több mint 15 millió forintnak megfelelő összeggel járó Erasmus-díjat évente olyan személyeknek vagy intézményeknek ítélik oda, amelyek „kiemelkedőt nyújtottak” az európai kultúra, a társadalom vagy a társadalomtudományok terén. Az 54 esztendős Mary Robinson 1997 óta az ENSZ emberi jogi főbiztosa. 1990-től 1997-ig Írország államfője volt. Összecsapások Dzsakartában (Reuters) Két halottja van a keresztények és muzulmánok közötti legújabb leszámolásnak Indonéziában. Tegnap két egymással versengő falu részeg lakosai estek egymásnak bozótvágó késekkel és házikészítésű lándzsákkal Molucca tartományban. Itt a legvéresebbek a felekezetek közötti ellenségeskedések: az idén több mint kétszáz áldozatot követeltek. Tegnap - több mint egy hónap után először - erőszakba fulladt egy tüntetés az indonéz fővárosban is. Dzsakartában másfélszáz egyetemista gyűlt össze, hogy a tavalyi demonstrációk vérbefojtása ellen tiltakozzon, a rohamrendőrök azonban bambuszbotokkal szétverték őket. Változik Nigéria (MTI) Olusegun Obasanjo megválasztott nigériai államfőt, aki afrikai, európai és amerikai körúton tartózkodik, kedden a washingtoni Fehér Házban fogadta Bill Clinton amerikai elnök. A nyugalmazott tábornok, aki május 29-én veszi át az elnöki teendőket, tizenöt év óta az első civil államfő lesz Nigériában. Clintonnal folytatott mintegy háromnegyed órás megbeszélését igen szívélyesnek és bátorítónak nevezte. A nigériai és általánosabban az afrikai demokrácia kérdésein kívül szót ejtettek a Sierra Leone-i helyzetről is. Obasanjo ígéretet tett arra, hogy békefenntartó csapataival Nigéria addig marad Sierra Leonéban, amíg szükséges. A nyugat-afrikai vendég William Cohen védelmi és Madeleine Albright külügyminiszterrel is találkozott. Fehér házi forrás szerint Clinton nagy jelentőséget tulajdonít Afrika legnépesebb országának, Nigériának. Bársony is megy az Öcalan-perre (MTI) Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése kijelölte a Törökországban bebörtönzött kurd lázadóvezér, Abdullah Öcalan perét figyelemmel kísérő nemzetközi megfigyelőket. A küldöttségben többek helyet kapott Lord Russel-Johnston brit konzervatív politikus, a közgyűlés elnöke, Bársony András magyar szocialista párti politikus és Walter Schwimmer, az Osztrák Néppárt tagja. Bár a török kormány a nemzetközi megfigyelők jelenléte ellen foglalt állást, egyidejűleg hangsúlyozta, hogy az Öcalan-per hozzáférhetővé lesz a nyilvánosság számára. A bírósági eljárást az Isztambul közelében fekvő Imrali börtönszigeten rendezik. Az AFP értesülése szerint az Európa Tanács megbízottai váltani fogják egymást az eljárás alatt, amely április 30-án kezdődik, és valószínűleg több hétig is eltart. Internet Keresse az Interneten is a Magyar Hírlapot! MH Online: www.mhirlap.hu Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill., Auróra u. 11., telefon: 303-4738, fax: 303-4744. Internet: www.observer.hu Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP •TÁÁ MARQUARD MEDIEN FŐSZERKESZTŐ: KOCSI ILONA Főszerkesztő-helyettesek: FRANK RÓBERT, KIS ZOLTÁN Lapszerkesztők: GÖMÖRI JUDIT, POPOVICS GIZELLA, SZENTKIRÁLYI ANDRÁS, SZLUKA MÁRTON Rovatvezetők: KISS LÁSZLÓ (sport), L. LÁSZLÓ JÁNOS (belpolitika), MAKAI JÓZSEF (publicisztika), MÉSZÁROS TAMÁS (kultúra), SZERDAHELYI CSABA (külpolitika), SZIGETI TAMÁS (fotó), VITÉZ F. IBOLYA (gazdaság) KIADÓ: JÜRG MARQUARD Kiadja a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt., Jürg Marquard svájci kiadóvállalat-csoportjának tagja VEZÉRIGAZGATÓ: KELEMEN GÁBOR Hirdetési igazgató: KOMJÁTHY KATALIN Terjesztési igazgató: BOBÁK MÁRTA Projektigazgató: CSIKESZ TAMÁS Számítógépes rendszergazda: KISS ÁRPÁD Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B Telefon: 210-0050, 210-2484, fax: 334-0712 Hirdetési igazgatóság: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B Telefon/fax: 303-0363, 210-3765 Hirdetésfelvétel: 333-4154, 210-0050/163,189 Ügynökségi referens: 333-4154 Magazincsoport: 210-3746 Terjeszti a HÍRKER Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a Kiadói Lapterjesztő Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft. Budapest. Felelős vezető: BARTHA TAMÁS igazgató HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807 A hirdetések tartalmáért a lap nem vállal felelősséget! ________________LAPUNK 1999-BEN ÉRVÉNYES ELŐFIZETÉSI DVAI________________ Kiadónál történő előfizetés esetén ' 77 . "7777! ! Postai előfizetés Magánszemélyeknek Közülieteknek ---------------------------------------------------------------------------esetén 1 hónapra 1200 Ft 1 200 Ft 1200 Ft negyedévre 3 290 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft félévre 5 990 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft 1 évre 10 790 Ft 14 400 Ft 14 400 Ft Előfizethető a kiadónál: Magyar Hírlap terjesztési osztály, telefon és fax: 210-2473. Ezenkívül a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orczy tér 1., levélcím: HELIR, Budapest 1900). Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6., telefon/fax: 00-36-1-201-8891, E-mail: batthyany@kultur-press.hu KÜLFÖLD Tony Blair és Bertie Ahern még nem adta fel Április másodika a végső határidő Egyelőre holtponton Belfastban MH-összefoglaló_______ Dolguk végezetlen távoztak Belfastból a brit és az ír miniszterelnökök, miután három nap tárgyalásaival sem sikerült elhárítaniuk az akadályokat a nagypénteki békeegyezmény megvalósításának útjából. Tony Blair és Bertie Ahern, akik hazai teendőik miatt utaztak el ugyanakkor jelezték, készek visszatérni és folytatni a közvetítést a koronahű protestánsok és a katolikus köztársaságpártiak között. Az IRA, az ír Köztársasági Hadsereg leszerelése ügyében hónapok óta tartó vita akadályozza, hogy még ezen a héten, a határidő lejártával felállítsák a koalíciós kabinetet, emlékeztet a Reuters. David Trimble, a protestáns Ulsteri Unionista Párt (UUP) vezetője, egyben a felállítandó kabinet első minisztere nem hajlandó bevenni a kormányba az IRA politikai szárnyának tekintett Sinn Fáin képviselőit, amíg a gerillák nem kezdik meg fegyvereik beszolgáltatását. A brit kormányzat április másodikát, a békemegállapodás egyéves évfordulóját jelölte meg végső határidőként a dokumentum megvalósítására. A tartomány parlamentjének még ezen a héten meg kellene választania a kormányt, amely jogköröket vehetne át Londontól. Képesek lennénk a békefolyamat előrelendítésére, de ehhez józan észre, jóakaratra és alapvető felelősségérzetre van szükség, jelentette ki Tony Blair. Szörnyű lenne a kudarc, mondta ír kollégája, hozzátéve, a megállapodás nem múlhat azon, hogy két fél nem képes egyetértésre jutni időpontokról. Trimble, aki folytatja az egyeztetéseket pártja, az UUP tagjaival, a köztársaságpártiakra hárította a felelősséget, a legkisebb jelét sem adják annak, hogy vállalnák a rájuk eső feladatok teljesítését. Mitchel McLaughlin, a Sinn Féin elnöke viszont az unionistákat hibáztatta, de meggyőződését fejezte ki, hogy a konzultációk folytatódnak. Tegnapi húsvéti állásfoglalásában a „feketebárány”, az IRA közölte, tartja magát meghirdetett tűzszünetéhez, de a leszerelésről nem ejtett szót. A tavaly április 10-én nyélbe ütött békeegyezmény értelmében Északírország az Egyesült Királyság része marad, hacsak Írország és a tartomány lakosainak többsége nem dönt az egyesítés mellett. A megállapodást tavaly májusban Észak-Írországban a szavazók 71,1 százaléka, az Ír Köztársaságban pedig 94,3 százalékuk hagyta jóvá. A referendum részeként az írek hozzájárultak alkotmányuk megváltoztatásához, lemondtak a sziget egészére vonatkozó területi igényről. Észak-Írországban ötévenként 108 tagú törvényhozást választanak, a parlament dönthet a tartomány mezőgazdaságáról, pénzügyi, egészségügyi és gazdasági fejlesztéséről. Az első törvényhozás összetételéről tavaly júniusban határoztak a szavazók. A zöld sziget északi részét tíztagú kabinet irányítja, élén az első miniszterrel és helyettesével. A két vezető tisztséget már betöltötték, de a kormány az IRA leszereléséről folytatott vita miatt még nem alakulhatott meg. Külön eljárással gondoskodnak arról, hogy a kormányban a protestáns és a katolikus lakosság egyaránt képviselve legyen. Egy észak-déli miniszteri tanács jelenti az összekötő kapcsot az északír törvényhozás és az ír kormány között. A tanács egyeztet a határon átnyúló együttműködés, vagy az egész szigetet érintő ügyekben, kijelöli a témákat és a megfelelő testületeket. A brit és az ír kormány képviselőiből, a kapcsolódó északír, skót és walesi intézmények munkatársaiból álló tanács segíti a kooperációt. Az 1985-ben felállított határon átnyúló együttműködésre - beleértve a biztonsági kérdéseket - felállított testületeket a brit-ír kormányközi konferencia helyettesíti. A felek megígérik, minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy 2000 májusáig megvalósítsák a leszerelést. Nagy-Britannia ígéretet tesz, hogy Észak-Írországban a békeidőkben szokásos szintre szállítják le a katonai jelenlétet. Szabadon bocsátják azokat az elítélteket, akiket gerillatevékenységük miatt töltik börtönbüntetésüket, de szervezeteik egyoldalúan tűzszünetet hirdettek. Sok foglyot azóta szabadlábra helyeztek. A rácsok mögött maradókat - tetteik súlyosságától függően - büntetésük lejárta előtt, 2000 júliusáig kiengedik. A brit és az ír kormányfő, mögöttük a rosszkedvű Mo Mowlam, az északír ügyek minisztere fotó: reuters -ferranparedes Phenjan pénzt kér a kieső bevételért Rakétaprogramjába való beavatkozással vádolta tegnap Észak-Korea az Egyesült Államokat, és közölte: saját védelme érdekében joga van ilyen fegyverek kifejlesztésére. A phenjani külügyminisztérium közleményét egy nappal azután adták ki, hogy eredménytelenül befejeződtek a két fél között az észak-koreai rakétaprogrammal kapcsolatos tárgyalások. Reuters______________ Az ázsiai kommunista ország korábban azt követelte, hogy Washington fizessen neki három éven keresztül évi egyegy milliárd dollárt a kiesett bevétele pótlására, ha azt akarja, hogy Észak-Korea ne adjon el más államoknak rakétákat. Robert Einhorn amerikai államtitkár-helyettes, aki hétfőn és kedden 11 órán keresztül tárgyalt észak-koreai partnerével, „nagyon intenzívnek, építő jellegűnek, lényegre törőnek és részletekbe menőnek” nevezte a megbeszéléseket. Ez volt egyébként a negyedik forduló 1996 óta, és a második azután, hogy Észak-Korea folyékony üzemanyag hajtotta, háromfázisú rakétákat lőtt át tavaly augusztusban Japán fölött a Csendes-óceánba. Einhorn Phenjanból Szöulba repült, ahol elmondta: figyelmeztette tárgyalópartnereit, hogy nagyon negatív következményekkel járna az amerikai-észak-koreai kapcsolatok fejlődésére, ha a kommunista állam újabb kísérletet hajtana végre nagy hatótávolságú rakétával, vagy exportálná azt. Washingtoni feltételezések szerint Phenjan rakétákat, illetve rakétatechnológiát adott el Pakisztánnak, Iránnak és más közel-keleti államoknak, és ezek az üzletek jelentik legfőbb valutaforrását. Dél-koreai források szerint az északiaknak 10 rakétakilövőjük és négy rakétaalkatrészeket előállító gyáruk van. Román törvény a diszkrimináció ellen MH-Bukarest__________ A nemzetiségi diszkriminációt tiltó törvénytervezetről folytatott vitát egyebek között a romániai nemzeti kisebbségvédelmi tanács. Eckstein Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter ennek kapcsán elmondta, a kisebbségek részéről érkező jelzések alapján szükségesnek érezték egy ilyen dokumentum kidolgozását, amit egyébként nemzetközi fórumok is sürgetnek. A törvénytervezet tiltja a megkülönböztetést a munkaviszonyokban, a különféle helységek, régiók etnikai öszszetételének erőszakos megváltoztatását, az erőszakos asszimilációt, a személyeket vagy közösségeket sértő tevékenységeket, megjegyzéseket. A dokumentum útja a kisebbségi tanácson keresztül vezet, a kisebbségvédelmi hivatal vezetője terjeszti majd be tüzetesebb átvizsgálás után a kormány elé, hogy aztán a parlament emelje majd törvényerőre. A kiszabható büntetések kapcsán a miniszter elmondta, általában kihágásokról és pénzbüntetésekről van szó. Így például arra, aki munkafelvételnél nemzetisége miatt visszautasít valakit, pénzbüntetés róható ki. Eckstein Kovács Péter nem tagadta, hogy az ilyenfajta cselekedetet eléggé nehéz lesz bizonyítani, de hozzátette, igen fontos, hogy legyen erre törvényes tiltás. Előfordulhatnak bűncselekménynek minősülő kisebbségellenes cselekedetek is, ezeknél természetesen a büntetőjogot alkalmazzák majd. • B. T. HIRDETMÉNYE (A Quaestor Értékpapír Rt. törzsrészvény cseréjének módosított rendje) A Quaestor Értékpapír Rt. tájékoztatja tisztelt részvényeseit, hogy az 1998. június 29-én megtartott közgyűlés döntésének értelmében a társaság által kibocsátott törzsrészvények cseréjére kerül sor. A részvénycserét a címletváltozás teszi szükségessé. A részvénycserével egy időben kerül sor a fenti közgyűlés döntésének értelmében alaptőkeemelésre és részvényosztalék fizetésére. I. Eljárási rend a részvénycseréhez, valamint az alaptőke-emeléshez kapcsolódóan: 1. A KELER Rt.-nél lévő értékpapírok esetében az 1999. április 1-jei számlaállapot szerinti részvénytulajdonosok vesznek részt az értékpapírcserében úgy, hogy 1 db 1000 Ft-os régi alapcímletű részvény után 10 db 100 Ft-os új részvény kerül jóváírásra az értékpapír letéti számlán 1999. április 2-án. Az 1999. március 19-i számlaállapot szerinti részvénytulajdonosok jogosultak az alaptőke-emelés kapcsán az új részvényekre úgy, hogy 1 db 1000 Ft-os régi alapcímletű részvény után 3 db 100 Ft-os új alapcímletű részvény kerül jóváírásra az értékpapír letéti számlán 1999. április 2-án. A részvénycsere, valamint az alaptőke-emelés nem kíván tulajdonosi megfeleltetést, tehát ezen részvényekre minden részvénytulajdonosnak joga van. 2. A fizikailag birtokolt részvények tulajdonosai számára a részvénycsere időtartama 1999. április 2-ától 1999. szeptember 30-ig tart. A fizikailag birtokolt részvényeket a részvénycserére, magánszemély esetén személyesen, a személyazonosság és az adószám bemutatása mellett (ennek hiányában a születési dátum, hely, anyja neve), vagy erre meghatalmazott személy útján (magánokiratba foglalt meghatalmazást) kell átadni. A meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazó és a meghatalmazott nevét, lakcímét és személyi igazolványszámát (külföldi személy esetén útlevélszámot), valamint a meghatalmazó adószámát, továbbá a meghatalmazás időbeni hatályát, tárgyát, a részvények sorszámát. A külföldön kiállított okiratot konzuli aláírással, a belföldön kiállított okiratot ügyvéd, közjegyző vagy két tanú aláírásával kell hitelesíteni. jogi személy esetén a képviselő személyazonossága, képviseleti jogosultsága, adószám és a névjegyzékszám szükséges. A fizikai részvények cseréjében a Quaestor Értékpapír Rt. fiókjai vesznek részt. Minden 1 db 1000 Ft-os régi alapcímletű részvény után 13 db 100 Ft-os új alapcímletű részvény kerül átadásra. Azon fizikailag birtokolt régi részvényeket, amelyeket tulajdonosaik a részvénycserére nem adnak át a fenti időtartamon belül, a záró időpontot követően a Quaestor Értékpapír Rt. érvénytelennek nyilvánítja, és a helyettük előállított új részvények értékesítésre kerülnek. II. Eljárási rend az 1997. évi osztaléknak részvényosztalék formájában történő kifizetésével kapcsolatban 1. A KELER Rt.-nél letétben lévő értékpapírok esetében a részvényosztalékra azok jogosultak, akik az 1999. március 19-i záró számlaállapot szerinti részvénytulajdonosok. A Quaestor Értékpapír Rt. a részvényosztalék fizetésével kapcsolatban az 1999. március 19-i tulajdonosok körére vonatkozóan tulajdonosi megfeleltetést kért a KELER Rt.-től. A Quaestor Értékpapír Rt. 1999. április 6-tól kezdődően értékpapírtranszfer útján teljesíti az osztalék kifizetését, a számlatulajdonosok számlájára. Minden 1 db 1000 Ft-os régi alapcímletű részvény után 4 db 100 Ft-os alapcímletű részvény kerül áttranszferálásra, az értékpapír tulajdonosának azonosítására alkalmas adatok ellenőrzése után. 2. A fizikailag birtokolt részvények esetében, az osztalékrészvény átadásának feltétele, hogy a részvényes a részvénykönyvbe bejegyeztesse magát. Az osztalékrészvény átadásának feltétele: osztalékrészvényre a részvénykönyvbe bejegyzett részvénymennyiség mértékének erejéig jogosultak a természetes és jogi személyek, - a részvényes részvény tulajdona ne sértse a Quaestor Értékpapír Rt. alapszabályában foglaltakat, - a részvényes a cserére álló időszakban a társaság részvénykönyvébe bejegyzésre kerüljön, majd a részvényeket bocsássa a Quaestor Értékpapír Rt. rendelkezésére. Az 1997. évi osztalék, 4 db 100 Ft-os alapcímletű részvényként kerül kifizetésre. Az osztalék kifizetésében a Quaestor Értékpapír Rt. fiókjai vesznek részt. Adószabályok A részvénycsere során a magánszemélyeknek 100 Ft névérték után tőkeemeléssel 30 Ft, osztalékkifizetéssel 40 Ft, azaz összességében 70 Ft jövedelme keletkezik. Ez a jövedelem osztalékként adózik, amely után az szja tv. 66. § (1) b), c) bekezdései értelmében 20% a forrásadó. Az osztalékjövedelmet és az azt terhelő adót a magánszemély a Quaestor Értékpapír Rt. által adott adóigazolás alapján vallja be az 1999-es évről szóló jövedelemadó-bevallásában. Miután a Quaestor Értékpapír Rt. mint kibocsátó a forrásadót nem tudja levonni ebből a jövedelemből, ezért ezt a magánszemély a bevallás benyújtásának határidejéig (2000. március 20-ig) saját maga fizeti meg [szja tv. 67. § (5)]. Budapest, 1999. április 1. Quaestor Értékpapír Rt. igazgatósága MH 2215 ________________________________________________________________________ 1999. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK Topmodelltől tábornokig jelöltek Izraelben Reuters___________ Éjfélkor lejárt a jelentkezési határidő a május 17-ére kiírt parlamenti és miniszterelnök-választásra Izraelben. Giora Pordes, a központi választási bizottság szóvivője tegnap bejelentette, hogy rekordszámú, 33 párt iratkozott fel a listára. Ahhoz, hogy egy tömörülés bekerüljön a knesszetbe, a szavazatok 1,5 százalékának, mintegy ötvenezer ember támogatásának a megszerzésére van szükség. Ezt a küszöböt legutóbb 11 párt lépte át. A 33 pártból 21 új induló. Köztük van például Paina Rosenblum egykori topmodell, ma kozmetikumokat gyártó mogul önmagáról elnevezett pártja, aztán a Kaszinó Párt, amelyik a játékbarlangok legalizálását szeretné elérni, illetve a Zöld Marihuána Párt, amelyik a könnyű drogok engedélyezéséért száll síkra. Vannak persze komolyabb jelöltek is. Először indul például a miniszterelnöki posztért arab politikus Azmi Bsara személyében. Az általa vezetett pártlista második helyén Ahmed Tibi, Jasszer Arafat palesztin elnök izraeli állampolgárságú tanácsadója, a béketárgyalásokon részt vevő palesztin küldöttség kísérője áll. Az egyébként nőgyógyász diplomával rendelkező Tibi a határidő lejártakor le is mondott tanácsadói tisztségéről. A miniszterelnöki posztért többen indulnak. A legesélyesebbek: Benjamin Netanjahu, a Likud, Ehud Barak, a Munkapárt vezetője és Jichak Mordeháj volt védelmi miniszter, aki az új centrista párt listáját vezeti. De próbálkozik Benny Begin, Menachem Begin fia, aki az apja által is alapított Likudból vált ki híveivel. Az ő indulása egyébként az utolsó pillanatban vált biztossá, miután csak kedden értesült a rendőrségtől, hogy a jelölését támogató aláírások közül több ezer hamis volt, s ezeket pótolni kellett. A NYAKAS HOLDING RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (2073 Tök, Központi major 0110/5. hrsz.) IGAZGATÓSÁGA 1999. május 7-én 10 órára KÖZGYŰLÉST hív össze A közgyűlés helye: művelődési ház, Tök, Kútvölgy 14. A közgyűlés napirendi pontja: 1. Az igazgatóság beszámolója a társaság 1998. évi tevékenységéről. 2. A felügyelőbizottság jelentése. 3. A könyvvizsgáló jelentése az rt. 1998. évi mérlegkimutatásáról. 4. Az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló beszámolójának jóváhagyása. 5. Az 1999. évi terv előterjesztése, elfogadása. 6. A társaság alapító okiratának módosítása. 7. A felügyelőbizottság ügyrendjének jóváhagyása. 8. Egyéb. Amennyiben a közgyűlés a megadott időpontban nem határozatképes, akkor a második közgyűlés megtartására 1999. május 7-én 11 órakor, a fent megjelölt helyen kerül sor. A részvények tulajdonosai közül a közgyűlésen szavazati joggal azok élhetnek, akik a közgyűlés napját megelőző munkanapon, a hivatalos munkaidő végéig tulajdonosként a részvénykönyvbe bevezetésre kerültek. A közgyűlésen a szavazati jog csak úgy gyakorolható, ha a részvénytulajdonos a részvényeit, illetve ha azok pénzintézetnél letétben vannak, akkor az erről szóló letéti igazolást, valamint az esetleges képviseleti meghatalmazást a közgyűlés megkezdése előtt bemutatja. A bemutatott részvények, illetve pénzintézeti letéti igazolások alapján a részvényes szavazójegyet kap. Nyakas Holding Részvénytársaság igazgatósága MH 2206 _____________________________ A Fővárosi Vízművek Rt. tájékoztatási irodájára PR-MUNKATÁRSAT keres Feladata: - belső kommunikáció, - elektronikus kommunikáció (Internet, Intranet), - közvélemény-kutatás, elemzés, - válságkommunikáció. Elvárásaink: - állami felsőfokú végzettség, - kiváló angolnyelv-tudás, - 3 év kommunikációs gyakorlat, - sajtókapcsolatok, - nagy munkabírás. A jelentkezéseket írásban, szakmai önéletrajzzal kérjük a Fővárosi Vízművek Rt. 1566 Budapest, Pf. 512. címére, PR-MUNKATÁRS megjelöléssel, 1999. április 15-ig. Tájékoztatást ad: Domonkos László osztályvezető, telefon: 465-2429 FŐVÁROSI VÍZMŰVEK RT.