Magyar Hírlap, 1999. május (32. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-18 / 114. szám
1999. MÁJUS 18., KEDD „A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD” 1 Magyar Hírlap 7 A Kreml toronyórája Az orosz állami duma kommunista frakcióját nem rázta meg túlságosan a szombati szavazás Jelcin-ügyben. Képviselőik csalódottan vállat rándítottak, s jó öreg elméletük alapján folytatják parlamenti ügyködésüket, vagyis: minél rosszabb, annál jobb. Tény: Oroszországban ma ezerszer jobb képviselőként zajongani, mint képviseltként elégedetlenkedni. Oroszországban a hatalom kandallója mellett egy ideje már senki sem azzal törődik, hogyan mennek a dolgok, hanem azzal, miként lehetne, pártállástól függően, nagyobb pecsenyét sütögetni. A baloldal a múlt szerdán még tajtékozva vette tudomásul a Primakov-kabinet menesztését, s negligálta a babaarcú, halk szavú Sztyepasin belügyér jelölését. Mára mégis fordult a kocka. Ha már egyszer nem sikerült Jelcint a lejtő felé lökni, elő azzal a Sztyepasinnal, az idő úgysem neki dolgozik. S a Kreml toronyórája tényleg nem az egyelőre ügyvezető kormányfőnek ketyeg. De akkor kinek? Mert Jelcinnek sem, aki alkotmányos jogával (vissza)élve váltogatja a kormányokat. A dumában most arra gondolhatnak, hogy a következő félévben a menetrend szerinti választásokig nem érdemes ugrálni. A gazdaságot Sztyepasin sem tudja rendbe tenni, s ha a mainál is nagyobb lesz a káosz, jönnek majd a szavazók, hogy voksaikkal elsöpörjék a kormányt. Aztán 2000-ben Jelcin is befejezi államfői ténykedését, és jön a... Hogy mi is? A zűrzavar itt teljesedik ki, mert a duma baloldala egy lépést sem tesz előre, de kettőt hátrál. A sorozatosan sarokba hajított törvények, a reformok merev elutasítása, a tragikomikus, ordítozós-verekedős ülések legalábbis erről tanúskodnak. A kommunisták azzal igazán nem vádolhatók, hogy a parlamentben a konstruktív ellenzék szerepét töltenék be. Ha akadnak hasznosítható ötleteik, azokat gondosan megőrzik (akna)munkájuk nagy része abban merül ki, hogy a Szovjetunió újbóli összetákolásáról szövögetik terveiket. Ez a fajta kiszámíthatóság pedig a Jelcin-féle kiszámíthatatlanságnál is sötétebb jövőt jósol. SZERDAHELYI CSABA Teleregény A közszolgálati televízió új vezetője bejelentette, nem törődik a körülményekkel, és nekilát az MTV rendbetételének. Elbúcsúzik a munkatársak harmadától, megválik a drága műsoroktól, egy kivételével hajlandó akár az összes ingatlant eladni. Kétségtelen, indokolt a halaszthatatlan munka. A köz tévéje 12 milliárdos adósságtengerben fuldoklik, köztartozásait fél éve nem fizeti, a pénzhiány miatt azok is otthagyják, akiknek ez korábban meg sem fordult a fejükben. Az intézmény presztízse nem süllyedhet mélyebbre. Vagy talán mégis? Mert mi lesz, ha az új ügyvezető befejezi a karcsúsítást, eladja az épületeket, aztán kiderül, hogy mindezt törvénytelen felhatalmazás alapján tette. Az Alkotmánybíróság, a főügyészség és a cégbíróság is vizsgálja a csonka kuratórium igencsak kérdéses legitimitását. Mi lesz, ha akár csak az egyik törvénytelennek minősíti a Szabót megválasztó testületet? De az ellenzék öröme sem lehet felhőtlen, ha beadványaikkal sikert érnek el. Ezzel ugyanis csak tovább mélyíthetik az MTV válságát. Fordulatokban gazdag történet a Magyar Televízióé, de nem szórakoztató. A politika játékszere lett. A választások óta a kormányzatnak nem volt olyan kérése, amelyet a Szabadság tér ne teljesített volna, mindent kihasználtak arra, hogy megszerezzék az ellenőrzést a tévé felett. A következmény közismert: a negyvenéves Magyar Televízió nézettsége és tekintélye mélypontra zuhant. Rendet várni csak egy vitathatatlan legitimitású kuratóriumtól és egy általa megválasztott elnöktől lehetne. Jelenleg ez illúzió. Az őstévés Vitray azzal indokolta távozását, hogy bizonyos határon túl a hűség egyszerűen ostobaság. A kormánypártok vajon meddig ragaszkodnak ilyen kitartóan a politikailag jelentős tényezőnek tartott MTV rögeszméjéhez? Mikor látják be, hogy a köztévé a közé,s a köz érdeke egy színvonalas, kiegyensúlyozott, gazdasági ügyeiben jól átlátható televízió? Zűrös viszonyokkal, kétséges jogi megoldásokkal remény sincs arra, hogy ez a helyzet bekövetkezzék. HASZÁN ZOLTÁN Bizonyítékokra várva Markos András Javallatok és ellenjavallatok a magyar gyógyszerpiacon című cikkéhez (MH, máj. 14.) a következőket szeretném hozzáfűzni. Ha a szerző úgy tartja, hogy „bizonyítottan hatástalan termékeket drágábban próbálnak rásózni az egészségügyre, mint amennyiért például az Egyesült Államokban forgalmazza ugyanaz a gyártó”, akkor ezzel nemcsak a gyártót, hanem - elsősorban - az illetékes törzskönyvező hatóságot, Magyarországon az Országos Gyógyszerészeti Intézetet (OGYI), az USA-ban az FDA-t támadja. Hiszen ezek a hatóságok hatástalan terméket nem törzskönyvezhetnek. A törzskönyvi bejegyzés hármas kritériuma: minőség, biztonság, hatásosság. Aki az említett hatóságokat támadja, az nyújtsa be bizonyítékait az említett szervekhez, és azok nyilván érdemben fognak foglalkozni az üggyel. Ugyanez vonatkozik a „... nevű” (készterméknevet nem lett volna szabad kiírni a cikkben, ezt jogszabály tiltja) termékről szóló állításra is, miszerint az „úgynevezett emlékezetjavító gyógyszerről minden szakember évtizedek óta tudja, hogy tabletta formájában hatástalan, az állami támogatása pedig kiemelkedően magas”. A szakemberek véleménye legyen ugyanolyan megalapozott, mint a hatóságé. Dr. BÚZÁS LÁSZLÓ a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének igazgatója Kitikkad Bujdosó Dezső Tikkad, mert kövér című írása (MH, április 28.) azokon a hasábokon jelent meg, ahol politikai vélemények, kommentárok kapnak helyet. Hiába mentegetőzik a szerző: „Ez az írás a művészetről és az érzékekről szól, ezért nem politizálok” - meglepő indíttatású és hangú cikke mégis politikai töltést kap. Méghozzá kissé sandát. A szerző egy Shakespeare-dialógból vett kurta citátum trambulinjáról ugrik rá - gyakorlatilag - egyetlen politikusra, s merő véletlenségből az éppen ellenzéki szabad demokraták frakcióvezetőjére; ebből ugyebár nem lehet - momentán - baj. Megfogalmazásában Kuncze többek között „megfáradt, széteső arcú óriáscsecsemő”, arca „meggyötört koravén kamaszarc”, végül ezt a mondatot képes leírni: „Nála magányosabb, szánandóbb figurát keveset láttam még az aluljárók kéregetői között is.” A jó humorát és nyugalmát ma is őrző Kuncze Gábor nem szorul a védelmemre, kosárlabdás, hatalmas fizikuma is jól állja az ütéseket. A politikusok népszerűségi listáján ma is az élbolyban foglal helyet 54 pontjával, míg utódja, Pintér Sándor épp fele annyi pontot kap, 27-et, s a sor végén kuporog, Torgyán és Szájer mögött, Csurkán innen. Ki érti, a közönség miért nem Pintér arca iránt érez több bizalmat? „Az új fiúk új időket hoztak. A vejjel már nem fordulhat elő, ami az apóssal” - folytatja rejtjelesen a szerző. Hadd fordítom le név nélküli célzását. Az após: Horváth István késő pártállami belügyminiszter, róla esik szó a cikk elején, ő volt az, akit egy emlékezetes tévéinterjúban (Dunagate-ügy) a szemünk láttára öntött el a veríték. Nagy, rendszerváltó pillanat volt: első ízben láttunk minisztert bukni élőben, amint összeomlik a szabad sajtó kérdései alatt. A vő (mert magyarul így mondják) pedig Stumpf István. (Ha már külső, testi jegyeket ír le a „művészetről és érzékekről” szóló cikk, elidőzhetett volna hasonló tapintattal a miniszter asszonyos kövérségén, sértett kis száján.) Ami meg azt a kategorikus állítást illeti, hogy az új fiúkkal ez - mármint a hatalom elvesztése - nem történhet meg, nos, mit mondjak: megtörténhet., FENCSIK FLÓRA A szerző ügyvéd Disputa Hanák András Az ORTT-játszma jogi képtelenségei Ha valaki kielégítő nemzetközi kitekintéssel bíró jogászként elolvassa a Legfelsőbb Bíróságnak az Országos Rádió és Televízió Testületet (ORTT) elmarasztaló döntését, kevés kétsége marad azt illetően, hogy hasonló esetben a Lajtától nyugatra valamennyi médiatestület összes tagja benyújtja lemondását. Jogászként szégyenteljesnek tartom azt, hogy az ORTT tagjai képtelenek voltak meghozni az egyetlen becsületes döntést. Talán ha tudták volna, hogy Európa egy másik - hasonlóan felelősségre vonhatatlan és beszámoltathatatlan nagy hatalmú testülete, az Európai Unió brüsszeli Bizottsága egy könyvvizsgálói jelentés tervezetének hatására egyöntetűen a lemondást választja, akkor az ORTT tagjai sem azzal foglalatoskodtak volna csaknem egy hónapon keresztül, hogy jogi szőrszálhasogatással próbálják igazolni, miért nem kell tisztelettudóan végrehajtani a Legfelsőbb Bíróság jogerős döntését. Fontos, hogy az olvasó értse, miről is van szó, ezért nem árt felidézni, hogy mi áll a Legfelsőbb Bíróság fellebbezhetetlen ítéletének úgynevezett rendelkező részében. Ebben azt mondták ki, hogy az ORTT jogsértően járt el, amikor alaki érvénytelenség miatt nem zárta ki az RTL Klub pályázatát, és ily módon kötött műsor-szolgáltatási szerződést a csatornával. Jogsértő volt az ORTT döntése azért is, mert az általa kiírt pályázatban eltért a maga megalkotta értékelési szabályoktól. Aki higgadtan fogja fel ezt az állapotot, nyomban rádöbben: a legfelső bírói fórum nem pusztán azt mondta ki, hogy az ORTT egyszerűen tévedett, hanem azt is, hogy - megtévesztve a közvéleményt - csalt. A Legfelsőbb Bíróság nem jogi teóriákat vetett papírra, hanem súlyosan elmarasztaló tényeket állapított meg. Ezért - ismétlem - Európa legtöbb országában száz médiatestület közül száz lemond. A lemondás mielőbbi elhatározását talán csak egyetlen szempont ingathatta volna meg. Jelesül az, hogy az ORTT távozása előtt teljesíthesse a Legfelsőbb Bíróság ítéletének indoklásában kimondott parancsot, hogy az RTL Klubbal kötött szerződést azonnali hatállyal mondja fel. És ha a tagok némelyikébe még ennél is több civilkurázsi szorult volna, akkor elmondja, miként fájlalja személy szerint azt, hogy a politikai széljárásnak engedve az ORTT megszegte a maga létrehozta pá lyázati szabályrendszert azért, hogy az egyik pályázót a partvonalon kívülre tessékelje. Ehelyett az ORTT egy hónapig azzal foglalatoskodott, hogy milyen jogi kiskapukon lehetne kibújni kötelezettsége alól. Eleinte arról hallhattunk, hogy az ítélet indoklásában található előírásokat az ORTT-nek nem kell követnie, mert ami egy ítélet indoklásában és nem rendelkező részében szerepel, az nem végrehajtandó kötelezettség, pusztán jámbor bírói óhaj. Aki ezt állítja, annak nem való a jogi diploma. Jogerős bírói ítélet esetében ugyanis megtehetjük, hogy szakértőként vagy jogtudósként nem értünk egyet a döntéssel, de állampolgárként és közigazgatási testületként végre kell hajtanunk. Az egy hónapos habozás után az ORTT olyan döntést hozott, amely alulmúl minden elképzelhető józan jogászi mércét. Az az ORTT, amely egyéb eljárásainál gyakran a jogállamiság legelemibb intézményeit is hajlandó Az ötlet eljárásjogiig is nonszensz. Az ORTT nem függeszthet fel egy közigazgatási eljárást amiatt, hogy kétségei vannak az alkalmazandó médiatörvény egyik passzusának alkotmányosságát illetően. Tekintsünk most el attól, hogy ezek az aggályok eddig elkerülték az ORTT-t, és éppen most érkezett el a megvilágosodás órája. De ebben a kegyelmi állapotban is tudnia illenék az ORTT-nek, hogy egy közismét csak a demokráciák alkotmányjogában szerzett eddigi tapasztalataimra hivatkoznék: az ORTT utólagos normakontrollt kérő indítványa teljesen megalapozatlan és a (jó) szellem tökéletes hiányát tükrözi. Aki úgy véli, hogy komoly alkotmányos sérelmet idéz elő az a helyzet, amikor a valóban kaméleon természetű ORTT polgári jogi szerződő félként köti meg a műsor-szolgáltatási szerződést, ámde annak felmondásakor közigazgatási hatóságként jár el, az vagy rendkívül naiv, vagy mérhetetlenül cinikus. Gyanítom, hogy esetünkben az utóbbi eset forog fenn. Erre alapozva reménykedem abban, hogy az Alkotmánybíróságnak a közelmúltban megválasztott elnöke nem mulasztja el észrevenni, hogy az ORTT eljárására - analógia útján - megalapozottan alkalmazhatók a „rosszhiszemű pervitel” rendszabályai. A kafkai dramaturgia nyilvánul meg abban is, hogy az ORTT március utolsó hetében kérte az Alkotmánybíróság döntését, de a folyamodványt az Alkotmánybíróság csupán május első hetében kapta meg. Több mint egy hónapra volt szükség a szabályszerű kézbesítéshez. Ideje lenne végre belátni, hogy az ORTT az évek során diszkreditálta magát. Azok, akik a sajtószabadság és a plurális tájékoztatás védelmezőinek igyekeznek föltüntetni magukat, az elmúlt években szolgaian teljesítették politikai uraik igényeit. Ezért nem csupán a közvélemény veszítette el bizalmát a médiatestület tisztességében, de a politikai megbízók is lenézik kiszolgálóikat. Szerencsés volna, ha az ORTT rossz szelleme nem rendítené meg a Legfelsőbb Bíróság döntéseibe vetett bizalmat és az Alkotmánybíróságnak az alaptörvényt értelmező integritását. „...a legfelső bírói fórum nem pusztán azt mondta ki, hogy az ORTT egyszerűen tévedett, hanem azt is, hogy - megtévesztve a közvéleményt - csalt. A Legfelsőbb Bíróság nem jogi teóriákat vetett papírra, hanem súlyosan elmarasztaló tényeket állapított meg. Ezért Európa legtöbb országában száz médiatestület közül száz lemond.” volt mellőzni, most az alkotmányos rend biztosítását elérendő buzgalmában bődületes ostobaságot talált ki. Ügyes taktikai érzékkel és kafkai dramaturgiával felfüggesztette eljárását, és az Alkotmánybírósághoz fordult. Annak a megvizsgálását kérte, vajon összeegyeztethető-e az alkotmánnyal a médiatörvény passzusa, amely szerint egy szerződés álruhájába bújtatott műsor-szolgáltatási engedélyt közigazgatási eljárás keretében fel kell mondania. Az ORTT lépése mind tartalmi tekintetben, mind eljárásjogiig kritikán aluli. A tartalmi vonatkozást tekintve azért alamuszian alaptalan, mert nincs az a szemüveg, amelyen keresztül az Alkotmánybíróság bármit is találhatna az írott vagy a láthatatlan alkotmányban, amely az ORTT aggályait alátámasztaná. igazgatási szerv nem függesztheti fel a döntésre váró ügyet arra hivatkozva, hogy az alkalmazandó jogszabály egyes aspektusait illetően alkotmányos aggályai vannak. Az ORTT ötlete legalább olyan bizarr, mintha a rendőrség azért függesztené fel a nyomozást lopás alapos gyanúja miatt (és kérné a Büntetőtörvénykönyv alkotmánybírósági értelmezését), mert az eljáró nyomozóhatóságban „alkotmányos aggályok” merültek fel a tekintetben, hogy aránytalanul és megengedhetetlenül korlátozza a tulajdonszerzés szabadságának alkotmányos alapjogát a lopásnak szabadságvesztéssel való büntetése. Tisztában vagyok vele, hogy akadnak olyan jeles jogi szakértők is, akik szerint az ORTT kibúvó hadművelete megalapozott, mi több „szellemes”. Nos, JÖKŐ CSABA RAJZA Légtérhasználat-vita Hullarabló nemzet lettünk? Ismét időszerű a gróf Teleki Pál búcsúlevelében megfogalmazottakon elgondolkodni. Hat évtizeddel ezelőtt a náci Németország kiszolgálói voltunk annak reményében, hogy a bécsi döntésekkel sikerül területeket visszaszerezni. A mostani helyzet megértéséhez nem árt visszatekinteni. A NATO-t az amerikaiak kezdeményezték, hogy legyen jogalapjuk az európai kontinensen amerikai katonákat állomásoztatni. A nyugateurópai államok számára előnyös volt a szövetség, mert nem tudtak elégséges véderőt felmutatni a szovjetekkel szemben. A védelmi szövetség fél évszázadon keresztül eredményesen működött. Egyik félnek sem volt esélye, hogy elviselhetetlen veszteségek nélkül kerüljön ki győztesen egy esetleges világháborúból. A Szovjetunió bevonta a Varsói Szerződésbe a befolyásolási övezetébe tartozó államokat, így haderejének jelentős részét a „vasfüggöny" közelében tudta állomásoztatni. A Szovjetunió és a VSZ szétbomlott. Bár még így is jelentős mennyiségű tömegpusztító fegyver maradt Oroszország birtokában, ami változatlan fenyegetést jelent a nyugat-európai államok számára. Következésképpen a NATO-t továbbra is szükségesnek tartják. Ezért kerestek indokot a légiháború, azaz egy erődemonstráció megindítására. Hazánk tagfelvételét is elősegítette, hogy használható támaszpont vagyunk a forrongó Balkán szomszédságában. Egy szigorú olaj- és kereskedelmi embargóval - ami tengeri blokáddal párosul - a koszovói válság megszüntetése is kikényszeríthető. Ebben persze a hadiipari lobby nem érdekelt. Az amerikai törvényhozók által megszavazott 13 milliárd dollárból ugyanis csak néhány millió jut a koszovói menekülteknek. Kisebb hányada kerül a hadigépezet működtetésére és a katonák hadműveleti pótlékára, a többi a fegyverszállítók profitját növeli. Elképesztő ködösítés folyik, hogy mennyire keveredhetünk bele a háborúba. Mióta képviselőink a légitámadások megindítását megszavazták, egy hadüzenet nélküli háború résztvevő állama vagyunk. Most már teljesen értelmetlen azon vitázni, hogy mit jelent a korlátlan használat. Abban reménykedni, hogy részt vehetünk az újjáépítésben, gusztustalan ostobaság. Majd azoknak az országoknak a vállalatai lesznek ott, amelyek a kölcsönöket nyújtják. Ne áltassa magát senki, hogy most már a Mal Rt.-n keresztül mi is részesedünk a nyereségből. No meg adóbevétel is származik az értékesített üzemanyag után. Akkor tudnánk a „hullarabló” bélyeget lemosni, ha ezzel az összeggel enyhítenénk a vajdasági magyarok vagyonában okozott károkat. Az emberéletek veszteségeit úgysem tudjuk orvosolni. KALOCSÁN ISTVÁN Ajka Hitler lett Németország kancellárja, s az országot elöntötte a barna szenny. Állami politika lett a fajgyűlölet. Újabb ártatlan embermilliók az áldozati oltáron. A politikusok ismét elfeledkeztek az alapelvről. A puskák láb mellett maradtak. Az eredmény ismeretes. A Sivatagi Vihar hadműveletben hamar megtisztították Kuvaitot a betolakodó agresszoroktól, de a munkát nem fejezték be. Azóta is fáj a világ feje Szaddám Huszein miatt. Az elmúlt esztendőkben egy újabb minidiktátor miatt lángba borult Jugoszlávia. Szerencsére - most úgy tűnik - a világ nem feledkezett meg az alapelvről, s a NATO - amelynek immáron Magyarország is a tagja - lesújtott! Ezt a munkát most be kell fejezni Konrád György fanyalgása, az MSZP kétszínű viselkedése ellenére is. Itt a perdöntő bizonyíték, hogy az MSZP sem politikailag, sem erkölcsileg nem hiteles párt. Természetesen nem szabad az MSZP-s képviselők által is megszavazott határozatot felülvizsgálni, azon egy jottányit is változtatni. Milyen MSZP-s képviselő az, aki kellő informáltság nélkül, a tárgyi tudás hiányában merészel dönteni? Megítélésem szerint felelőtlen! A hatpárti tárgyalásokat nem kell felfüggeszteni, de az azokon elhangzó, kétes értékű MSZP-s megnyilatkozásokat bőségesen ismertetni kell mind a világ, mind a hazai közvélemény előtt. Az lesz ugyanis a bizonyíték arra, hogy az MSZP nem a nemzet érdekeit tartja szem előtt, hanem politikájának minden rezdülése arra utal, hogy mindenáron vissza akarja szerezni a hatalmat! KARÁCSONYI ISTVÁN Budapest Mitől fél a diktátor? Elöljáróban szeretnék leszögezni egy alapelvet: a diktátor csak a lesújtani kész ököltől fél! Ahányszor a világ erről megfeledkezett, iszonyatos bajok zúdultak az emberiségre. Az első világháború végén Oroszországot elöntötte a vörös szenny, amit proletárforradalomnak neveztek. Noha amerikai, angol, japán és csehszlovák csapatok tartózkodtak a térségben, tessék-lássék módon kezelték a kérdést. Az eredmény ismeretes: 1917-től Oroszországot, 1945-től Közép-Európát sújtotta az embertelen sztálini terror. Mintegy 100 millió halott, s a térség totáls erkölcsi lezüllése. 1933. január 30-án egy másik diktátor, Adolf Csak kezd kiengesztelődni Kína, két héttel a belgrádi nagykövetséget ért szerencsétlen támadás után. A Washington-Peking viszony zavartalanságáért még sok mindent kell tenni, de a napokban, amikor Clinton többszöri eredménytelen kísérlet után ismét kereste telefonon Csiang Cö-min államfőt, már kapcsolták, nem azt mondták neki, hogy „az elnök úr házon kívül van”. A fagy kezd fölengedni. Egyébként erre számítani lehetett. Csupán a legborúlátóbbak hitték azt, hogy ez a komoly incidens tovább kuszálja majd a koszovói válság miatt amúgy is súlyos világpolitikai viszonyokat. Attól féltek különösen, hogy a nyilvánosan nagy haragra gerjedt kínai vezetés a Biztonsági Tanácsban állja majd útját a balkáni politikai rendezést elindító bátortalan kezdeményezéseknek, és akkor mindennek lőttek. Átvitt értelemben is, való-lságosan is. Az elnöki telefonbeszélgetés mintha az optimistább várakozást látszanék igazolni. Voltak, akik tudatosan eltúlzottnak tartották a kínai reagálást. Színigaz, minden államot, a legkisebbet is indulatokra serkentett volna diplomáciai képviseletének fegyveres rombolása, ártatlan állampolgárainak megölése. Mégis mintha Peking (amely egyébként nem túlzottan becsüli nagyra az emberéletet, példa rá az éppen tíz éve eldördült Tienanmen téri sortűz és a rendszeres nyilvános kivégzések bagatell gazdasági vétségekért) túljátszotta volna az incidenst. De miért? Mi lehetett az ok, ami miatt az állítólag eltévedt NATO-bombából ekkora diplomáciai válság kerekedett? Három ürügyet nyomban találtak rá a sinológusok, de egyik sem tekinthető újnak. Peking számára megalázóan soká húzódik országuk fölvétele a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezetbe; Washington azon töpreng, hogy új rakétaelhárító rendszert telepít a tajvani szorosba, amit lehet akár kihívásnak is tekinteni; végül a kínaiak torkig vannak azzal, hogy Washingtonban nukleáris kémkedéssel vádolják őket. Ám egyik sem olyan, ami indokolná a váratlan és heves Amerika-ellenes kirohanásokat. Holott, különösen a válság első napjaiban, a Fehér Házban és a State Departmentben szinte kiszáradt a torkuk a szoron-Igástól. Nem volt akármi, hogy a százezres tömeg elszabadította (elszabadíthatta) indulatait, beverhette a pekingi amerikai nagykövetség ablakait a rendőrök csaknem mosolygós asszisztálása mellett, a nagykövet pedig sápadtan, aggódva lesett ki az utcára, túsznak érezte magát. És ugyanez történt más kínai nagyvárosokban is, mi több - igaz, kicsinyített változatban - néhány európai képviselet előtt is. Az maradt rejtély a megfigyelők előtt, hogy mi indíthatta a pekingi vezetőket a nacionalizmus ilyen féktelen fölkorbácsolására, miközben maguk is tudják, mennyire veszélyes játék ez a tűzzel. Ha nem vigyáznak az arányokkal, az elégedetlenség egyhamar ellenük is fordulhat. Mert Kína imponálónak látszó növekedése ellenére is súlyos belső feszültségekkel terhes. A kommunista-szocialista eszmék hivatalos egyeduralma nemhogy fölszámolta volna a társadalmi egyenlőtlenségeket, hanem, éppen a gazdasági ki-s ugrás által, minden eddiginél nagyobbakat teremtett. Hasonlóképpen a neoliberális rendszerekhez, kialakult az újgazdagok, a kivételezettek kasztja és vele szemben a tömegnélkülözés. A korábbi ellentéteket megtetézve mélyebb lett a szakadék a város és a falu között, elviselhetetlenné növekedett a korrupció, a pökhendi új osztály szemérmetlen harácsolása. A pekingi vezetés, hogy megőrizze a Nyugat elismerését, csak kínnal tudta fönntartani a jüan mesterségesen támogatott árfolyamát, és még mindig nem biztos ez a keservesen megőrzött stabilitás. Eközben az anyaországba bekebelezett Hongkongban bekövetkezett az, amire eleve számítani lehetett. Az ottani prosperitás ugyan egyes exportcikkek olcsó tömegtermelésére is épült, de a spekulatív tőke zöme az ingatlanüzletekből származott. Most úgy látszik, kifulladt ez az üzletág, a cégek mennek tönkre, a belőle élők menekülnek, és az anyaországban próbálkoznak, vagy bejön, vagy nem. Az elmúlt hónapok terebélyes és riasztó ázsiai válsága, a káosszal küszködő Indonézia kivételével csaknem mindenütt (Szingapúrban, Thaiföldön, Malájföldön) kezd tovatűnni, a bajok gyógyulnak, miközben Kína most szembesül a következményekkel. Ennek is tulajdonítják, hogy Peking, éppen a föllendülés megőrzése érdekében, sajátos alkut kötött a nyugati hatalmakkal, jelesen az Egyesült Államokkal. Megkapja tőlük a korszerű technikát, ami lehetővé tenné további gyarapodását. Csakhogy a Nyugatot - vélhetően - az európai helsinki rendszer szándékához hasonlóan hátsó gondolatok is vezérelték. Ha megy a technika, megy vele a vállalkozói szellem, az eszmék áramlása, a gazdasági szabadság, egyáltalán a szabadság mint csempészáru. Ezt a fertőzésveszélyt a pekingi vezetés megmaradt doktriner szárnya megelégelte, és legalábbis elszigetelni igyekszik. Éppen kapóra jött neki a belgrádi incidens. Emiatt akadt el, ha csak két hétre is, a világ lélegzete, vajon mi lesz a kínai-amerikai feszültségből. Clinton és Csiang Cö-min telefonbeszélgetése azt engedi remélni, hogy talán túljutottak a nehezén. És akkor még abban is bizakodni lehet, hogy a tétova balkáni békekísérleteket nem torpedózzák meg sehonnan sem. Pártok, szervezetek, mozgalmak stb. véleményét nem közöljük. A hozzászólások, vitacikkek rövidítésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk.