Magyar Hírlap, 1999. december (32. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-10 / 288. szám
1999. DECEMBER 10., PÉNTEK „A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD” Magyar Hírlap 7 __________________Il Pro Urbe A főpolgármester offenzívába kezdett. Úgy is, mint Budapest első embere, s úgy is, mint szabad demokrata frontember. A városvezető és a liberális politikus érdekei összeértek, Demszky Gábor tehát kezdeményez. Először egy nyílt levéllel kényszerítette ki, hogy Orbán Viktor meghívja a kormányülésre. Igaz, itt valószínűleg nem figyeltek egymás szavára, ugyanis az utólagos tájékoztatón Stumpf István konkrét eredményekről, Demszky pedig konkrét eredménytelenségről beszélt. Ezt követte egy környezetvédelmi beruházás közös avatása Torgyán Józseffel. A sor folytatódott a vészharangok kongatásával, miszerint a főváros működése végveszélybe kerülhet a kormány, kizárólag Budapestre kidolgoztatott Járai-csomagja miatt. Ezután került nyilvánosságra az az ötlet, hogy utcát nevezzenek el Antall Józsefről. A tervet találkozó követte, ahol az SZDSZ egykori fő ellenfelének mai első embere, Dávid Ibolya fogadta Demszkyt. A főpolgármester korábban is mondott olyat, hogy sok, ok nélküli sebet ejtett egymáson az MDF és az SZDSZ, s ez a mostani randevú mindkét fél számára jól jött. (Bizonyára Dávid is örült, hogy Orbán Viktor nem örül.) És itt van végül a gödöllői régiós rendezvény, ahol a kisgazdapárt elnöke tárgyalt az SZDSZ prominensével. Bizonyára nem csak a tíz éve együtt támogatott négyigenes népszavazásról diskuráltak. Demszky Gábor célja egyértelmű: bizonyítani szeretné, hogy neki Budapest jövője fontos elsősorban, s munkája során mindenkivel tárgyal, aki erre hajlandó, akinek a főváros léte nem napi politikai játszma része, hanem létkérdés az ország jövője szempontjából. Lám, még az egykori Antall-kormány pénzügyminiszterei is elismerték, hogy a polgári párt bizony politikai, s nem gazdasági okok miatt szorongatja, s próbálja tartalékai felélésére kényszeríteni Budapestet. A demonstráció jól sikerült, a fővárosiak többsége már tudja, hogy Demszky ellen csak a Fidesz hadakozik. Más kérdés, hogy egyre gyakrabban hallani budapesti iskolák és kórházak bezárásáról. GRÉCZY ZSOLT Kell a vasút Európában! Első komoly erőpróbájára készül az Orbán kormány a vasutasokkal. Az elsőre, mert a januári és az augusztusi sztrájkot „csak egy” szakszervezet hirdette meg, nem túl sok sikerrel. A mostani erőpróba más lesz, hiszen a három legnagyobb szakszervezet ismét együttesen lép fel. December 20-án még csak főpróbát tartanak, s ha a MÁV vezetése továbbra sem kínál többet a 8,5 százalékos béremelésnél, akkor hosszabb általános vasutassztrájkra kell felkészülnie az országnak. Hasonlóan az elmúlt évekhez, a vita ismét fellobban majd: mit akarnak már megint a vasutasok, a közszféra többi területe sem számíthat vastagabb borítékra jövőre - ez a kormány antiinflációs politikájának egyik pillére. Pillérekért viszont nem adnak kenyeret a boltban, több kenyeret pláne nem. Ráadásul a vasutas-szakszervezetek nem hisznek a kormány inflációs előrejelzésének, úgy gondolják, hogy az ajánlott béremelés a jövő évi árakkal nem tart lépést, s valójában romlanak majd pozícióik. Hogy így lesz-e, arra egy év múlva tudnánk biztos választ adni. A vasutasok viszont biztosra szeretnének menni, s tény, hogy kevés szakmának vannak annyira erős érdekérvényesítési eszközei, mint nekik. Nekik mozdonyaik vannak, amik, ha nem akarják, nem indulnak, váltóik, amiket, ha nem akarják, nem váltanak. Emellett jövőképük is van. Elhiszik, amit Orbán Viktor kormányfő annyiszor mond el külföldön, hogy tudniillik 2002-re mi már felkészültek leszünk az uniós csatlakozásra. Amihez persze az is kell - s ezt a vasutasok tudják -, hogy addigra a béreknek is el kéne érniük az uniós átlag 65 százalékát. Elhitték azt a MÁV jelszót is, ami szerint „kell a vasút Európában!”. Most a választ várják, hogy tényleg kell-e. Itthon szeretnék hallani. HAJNAL LÁSZLÓ Majláth Mikes László rovata Sajnálom szegény Chikán Attilát és Hámori Józsefet, egy hónap múlva már azt fogják mesélni a kisunokáknak: tudod, picinyem, én még a múlt században voltam miniszter. Már csak huszonegy nap, és minden másképpen lesz. Gondoljunk bele, József Attila mint múlt századi költő. A srácoknak múlt századi lesz Ionesco, Fellini, Audrey Hepburn, Karinthy Cini, Latinovits, Demján Edit, Csengey Dénes, Szécsi Pál, Máté Péter és John Lennon. Az én nagyapám már a múlt század előtti században született. A kölköknek az majdnem olyan messze lesz, mint a francia forradalom. 2005- ben, ősz szakállú nagyapóként majd mesélek az unokáknak a múlt századi, ’56- os forradalomról. Papa, te ismerted Petőfit, kérdi majd a gyerek. Az egy századdal előbb volt, üvöltöm lila fejjel, de nekik teljesen mindegy lesz. Malétert összekeverik Bem apóval, Nagy Imrét Batthyányval, Arany Jánost Vas Istvánnal. Fogalmuk se lesz, miért nem járt Deák Ferenc kocsival, amikor Tisza István igen, miért nem telefonálta meg Görgey a rossz hírt Kossuthnak, és miért nem faxolta el Rákosi a Pro libertate kiáltványt Bécsbe. És ha a Don-kanyarban minden magyar bakánál lett volna mobil, akkor legalább megmondhatták volna az anyjuknak, hogy csak ’52-ben jönnek haza, amennyiben nem fagynak meg. Azt sem fogják érteni ezek a XXI. századi nyikhajok, hogyha a múlt század végén meg tudták szervezni interneten a nagy seattle-i tüntetést, akkor miért nem tudták interneten lecserélni a kronstadti felkelést, biztosan jöttek volna segíteni a japán zöldek, a perui alternatívok és az ausztrál szélsőbalosok. Ha pediglen Kun Béla szikratávíró helyett plusz nullával hívja Lenint, sokkal jobban járt volna anyagilag. A következő század bukott diákjai képesek lesznek azt felelni a suliban, hogy Rockenbauer Zoltán elvonult a világtól tahiti nőket festeni, Gauguin pedig Chikánt váltotta a gazdasági tárca élén. Hámori szó nélkül visszament neurobiológusnak, miután felépítette a Nemzeti Színházat a Westend Citycenter vízesésében. A jövő évezredben Orbán Viktorról köztudott lesz minden hatosztályos alapítványi gimnáziumban, hogy Orsovánál saját két kezével kaparta ki a földből a Kossuth által elásott Szent Koronát, aztán Dávid Kornél igazságügy-miniszterrel felvitte a Parlamentbe, miközben lekardozott egy századnyi liberbolsi labancot. Az áruló Ocskay brigadérost a pufajkás Horn Gyulával együtt karóba húzták a Köztársaság téren, mert hamis szoftvereket használtak a Branyiszkói-áttörésnél. Szerencsére Matolcsy György gazdaságpolitikájával beköszöntött Magyarország aranykora, lepipálta Bethlen Gábort is, csak Surányi sompolygott mindig, mint Metternich Princz Gábor bécsi budoárjában. Az is a múlt században volt, hogy Kosztolányi Dezső, miután megírta az Édes Annát, megírta a megfigyelési bizottság jelentését is, majd bolsevik fehéregerekkel megetette óriáskígyóját. Sőt, a múlt század utolsó esztendejében Xantus Barbara és Ullmann Mónika után a komlói rendőrség gépírónőjének szexfotóival jelent meg a magyar Playboy, amiért szegény lányt elbocsátották a szexista főnökei, pedig a baranyai kapitányságnak semmi joga behatolni a női beosztottak intim szférájába. És Simicska Lajost megharapta a kutyája, pedig csak nemrég szabadult Döblingből, ahol Széchenyivel közös szobájuk volt, s mindig zaklatta őket az adórendőrség. Meg még az is a múlt században esett meg, hogy Pató Pál környezetvédelmi és erőráérünk arra még miniszter felfüggesztette az aradi tizenhármakat, de aztán az egész Hortobágy a nemzeti kulturális világökörség része lett, mint a hollókői bazársor. Jeszenszky Béla, az amerikai portához kiküldött meghatalmazott és rendkívüli nagykövet pedig hollóval küldött magánlevélben azt írta Bánk bánnak: A Pulitzer-díjasokat kinyírni nem kell félnetek, jó lesz, ha megteszitek, én nem ellenzem. De a külügyben más központozással olvasták, mely szerint: A Pulitzer-díjasokat kinyírni nem kell, félnetek jó lesz, ha megteszitek, én nem, ellenzem. Egy év múlva Torgyán Jenőt Lányi Zsolt szuronyaival köztársasági elnökké választották. Ekkor Teleki Pál miniszterelnök nem bírta tovább a gyűrődést, önkezével vetett véget életének, s azt írta búcsúlevelében, hullarablók lettünk, a legpocsékabb nemzet. Addigra már a viszkis hatodszor szökött meg, legutoljára egy mobiltelefon zsinórján ereszkedett le a munkácsi várbörtönből, és Zrínyi Ilona bújtatta a Pusztai Erzsébet királyné útján. Lórántffy Zsuzsánna pedig mindig vitt neki kis lábaskában paprikáskrumplit, ahogyan azt a legnagyobb múlt századi dzsentriköltő, József Attila megírta Föl-földobott dolomit című helyreigazítási kérelmében. Numerikus ezredforduló Egy kínos eset tanulságai Ez év december 7-én, a Duna Tv Virradóra című reggeli műsorának meghívottjaként a Duna Tv jövendő feladatairól, szerepvállalásáról kellett volna válaszolnom a riporter kérdéseire. Ám tizenegynéhány órával az adás előtt azt közölték velem, hogy a beszélgetést tekintsem tárgytalannak. Pedig hát az MTV és Civitas közötti, a Duna Tv-t is érintő szerződés olyan kérdéseket vet fel, amelyeket nekem szegezni hálás újságírói feladatnak tűnik. Itt van rögtön a Napi Magyarország újságírónője, aki - a Népszabadságot megszégyenítő aggályossággal - azt kezdte feszegetni, hogy Vajon nem azért választotta-e az MTV szerződő partnerül a Civitas Alapítványt, mivel az utóbbi kuratóriumában én is benne vagyok. Márpedig - mint a Duna Tv elnöksége ellenőrző testületének tagja - én belülről ismerem a Duna Tv ügyeit, azért személyemmel kapcsolatban összeférhetetlenség forog fenn. A továbbiakban ezekre az aggályokra válaszolok - mintha csak a kamera előtt tenném, egy reggeli műsor meghívottjaként. ...igen, kedves Riporter Asszony, valóban szereztem ismereteket az elmúlt években a Duna Tv belső állapotáról. Sajnos, ezeket a titkokat még nálam is jobban ismeri Szabó László Zsolt, ugyanis a szerződést az MTV részéről aláíró elnök éppenséggel a Duna Tv gazdasági alelnöki székéből került oda, ahol most van. Igencsak erős fantázia szükséges azt feltételezni, hogy Szabó László Zsolt titkokat vásárol, hogy még jobban belásson volt munkahelye kulisszái mögé. Mellesleg, ha valami botrányos dologról szereztem volna tudomást a Duna Tv-nél, arról kötelességem lenne tájékoztatni a nyilvánosságot. Hogy is tetszett ezt elképzelni? Azt mondom: Elnök úr! Képzelje, megtudtam, hogy egymásnak hány férje, felesége, sógora és komája dolgozik a Dunánál! Mennyi pénzt ad érte? - Semennyit - válaszolná az elnök - én vettem fel őket oda, ahol vannak. De ha elfelejtettem volna, én is olvastam a Napi Magyarország részletes leleplező cikkét. .. .hogy személyem már puszta érintettségénél fogva sem fogadható el? Ez tényleg igaz, ugyanis a Duna Tv-t érintő kérdésekben aligha vagyok tárgyilagos félnek nevezhető... hiszen nyilvánvaló az elfogultság... az, hogy mindig és minden körülmények közt a Duna Tv mellett fogok állást foglalni, a Duna Tv léte, értelme és megmaradása mellett. Hogy honnan lehet ezt tudni? Onnan, Asszonyom, hogy mára már én maradtam az egyetlen ember a Duna Tv környékén, aki ennek megalapításától kezdve, úgyszólván folyamatosan valamilyen felelősséget viselt a televízió tulajdonosi struktúráinak egyik vagy másik felsőbb szintjén. Továbbmegyek: abban, hogy Antall József elkötelezte magát a Duna Tv létrehozása mellett, ...hogyan is írjam ezt le... nekem is megvolt a nem meghatározó, nagyon is szerény, ám talán mégsem letagad-A szerző író, a Civitas Alapítvány kurátora ható szerepem. Két költőé a döntő érdem, egyiké az eszme megfogalmazása és felmutatása, a jövendő tévé medrének kijelölése, másiké a - csúf szó következik - végigadminisztrálása. Röstellem, hogy szerénytelennek kell lennem, de inkább tűnjek felfuvalkodott, beképzelt hólyagnak, mint a Duna Tv sírásójának. Merthogy most némelyek ennek szeretnének beállítani. Szóval, Asszonyom, a miniszterelnöki döntést 99 százalékban az említett két költő készítette elő... érdemes volna ennek is utánanézni egyszer. Ki volt az a kettő? ...no és hát egy, egyetlen kicsiny százalékocskában rám is hallgatott Antall József. Ennek elismerése volt az is, hogy a Duna Tv legelső kuratóriumában helyet foglalhattam, egyetlen határon túliként. Egyszóval, Asszonyom, ha az ember részt vesz valaminek a felépítésében, nemigen fog arra kezet emelni, vagy fejszét. Hogy akkor mi van mégis ezzel az integrálással? Abban tagadhatatlanul felelős a Civitas Alapítvány - és főként persze én -, hogy a háta mögött a szerződéstervezet úgy készülhetett el, ahogyan elkészült. Mint rekonstruáltuk, az első fogalmazványban még az MTV és Duna Tv televíziós potenciáljainak integrálásáról, azaz együttműködtetéséről volt szó. A román nyelvre fordítás, majd visszafordítás leiterjakabja és a könyvelői szemlélet kritika és odafigyelés nélküli elfogadása eredményezte azt, hogy a Civitas ügyvezetője által aláírt, a kuratórium által nem láttamozott tervezet végső változatában már jogi személyek integrálása szerepel. Helyes lett volna rögtön közzétenni a tanulmány vázlatát és bevezető részét - úgy tudom, az MTV elnöke a bevezető konklúzióit egyébként át is küldte a Magyar Hírlaphoz hogy ország-világ lássa és olvassa, miről szól is a tanulmány. (Lapunkhoz a tanulmány 19-től 22-ig terjedő oldalait küldték át azzal a megjegyzéssel, hogy az csupán tájékoztatásra szolgál, nem használható fel közlésre vagy hivatkozási alapul. A szerk.) Nem a Duna Tv felszámolásáról, beolvasztásáról, ilyen értelmű „integrálásról” hanem a logikus és ésszerű együttműködési lehetőségekről. Egy másik része pedig, amelynek a továbbiakban kellett volna elkészülnie, az Erdélyben fogható magyarországi televíziós adásokra, az egyéb magyar és nem magyar nyelvű tévéadásokra, valamint az ottani (magyar és nem magyar) közönség szokásaira, igényeire és elvárásaira vonatkozott volna. Az MTV-t a külföldön fogható műholdas adásai lehetséges nézőszáma, így az adások potenciális reklámhordozó értéke stb. ugyanúgy érdekelte, mint az erdélyi koprodukciós lehetőségek - különös tekintettel a Duna Tv ottani partnereire. A hangsúly itt is a lehetőségek jobb - közös - kihasználásán volt. Ez lett volna Csutak Istvánnak - volt országgyűlési képviselőnek, egyébként a Duna Tv Baráti Körök megszervezőjének, a Csíkszeredai Művelődési Ház igazgatójának - az életében a nagy szakmai kihívás: egyrészt megtervezni és koordinálni az egyes társadalomkutató csoportok (pl. a Csíkszeredai Kommunikációs Antropológia Munkacsoport) tevékenységét egy reprezentatív felmérés, feldolgozás és elemzés célját követve. Másrészt feltérképezni és összehangolni az MTV számára fontos gyártási bázisok lehetőségeit és érdekeit. Igen, Asszonyom, a Civitas - amelynek kuratóriumában az erdélyi magyar liberálisok legjelesebbjei találhatók, Eckstein-Kovács Péter minisztertől András Péter matematikuson át Kolumbán Gábor Hargita megyei tanácselnökig - azonnal átlátta a veszélyt, amely az alapítványt kezdte fenyegetni. Egyéb sem hiányzott a szóban forgó, a szélsőséges román sajtóban amúgy is untig támadott, az RMDSZ-en belül is sokszor hátba döfött politikusoknak, mint egy jó kis zaftos magyarországi botrány. Hétmillió guruló forintot mint Krőzus kincsét emlegetni, igazán hálás feladat, s az vesse oda az első követ, aki nem használna ki maga is bármely hasonló ziccert. Mindeközben nem esik szó arról, hogy Magyarországon - legalábbis Budapesten - megszokottak a 10-20 milliós tanulmányok, egy szakértő napi díjazása elérheti az 1-2 ezer dollárt, és hallottunk már 70 millió forintot meghaladó honoráriumról is. Nyilván, ha egy tanulmány konklúzióival százmilliókat vagy milliárdokat lehet megtakarítani - a hetvenmillió sem sok. De ha valaki vidékről, netán a messzi Erdélyből jelentkezne, hogy 10-20 fős szakmai csoportoknak, élethalálharcot vívó intézményeknek, szellemi műhelyeknek összesen 7 millió forintot... nem, Asszonyom, egyáltalán nem neheztelek azokra az újságírókra, akik „leleplezték”. Nem volt mit leleplezni. A szerződést nem titkosította az MTV, az újságírók, akik hírt adtak róla, végezték a kötelességüket. Mint újságíró vagy szerkesztő magam is így jártam volna el. Ám az ügyet felkapó, feltupírozó, ügyészi keresztkérdésekkel operáló, írásaikban a tényeket fantáziával, spekulációval és inszinuációkkal keverő riporterek és kolumnisták, élen a kormánypárti lap újságírónőjével komoly leckében részesítettek bennünket arról, hogy... igen, értem, térjünk vissza a Duna tévéhez. Érdekes visszhangokat váltott ki ez az ügy. Felhív például valaki telefonon, és azt mondta, ez a cirkusz csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet, arról, hogy a Duna Tv felszámolása már el is kezdődött, így mondta: kezdtétek. Na de álljunk meg - felelem - mi az, hogy kezdtük? Mikor és kik kezdtük? Hát ti ott, akik megszüntettétek a Közép-európai Magazint. Én? Lehet, hogy nem te. De a kuratórium miért nem foglal állást, ha a legnépszerűbb műsorok egyikét megszüntetik?! Mi ez, ha nem a tévé kiherélése, a klasszikus értelemben vett Duna tévés identitás szétszedése? No de kérlek - hápogtam szóval, hogy én... Igen, igen - folytatta - ott sumákoltak a hétmilliókkal, miközben a Duna Tv megengedi magának, hogy több száz erdélyi értelmiségi, költők, papok, tanárok és tudósok tiltakozására arcátlanul nem is válaszol. .. veritek szét a Duna tévét, s még kiabáltok, hogy a kormány be akarja olvasztani... s ezt tűritek.. . mit felügyelsz te ott? És lecsapta a kagylót. ...hogy mondja, Asszonyom? be kell fejeznünk? Mindenesetre köszönöm a lehetőséget, hogy megszólalhattam, hívjanak még, szívesen jövök máskor is. „Az első fogalmazványban még az MTV és Duna Tv televíziós potenciáljainak integrálásáról, azaz együttműködtetéséről volt szó. A román nyelvre fordítás, majd visszafordítás leiterjakabja eredményezte azt, hogy a tervezet végső változatában már jogi személyek integrálása szerepel.” Levélhullás JÓKÓ CSABA RAJZA Európa félelmei . Az innsbrucki katasztrófa a semmiből jött, oka szinte nem is volt, mégis öt fiatal maradt holtan a snowboardverseny után a stadion haván. A hét végén történt: 40 ezer ember, meg sem várva a verseny végét, megindult a kijáratok felé, a szűk kapukon azonban lassan szivárgott a tömeg. Ekkor hátul valakik - talán részegek, talán nem - nyomakodni kezdtek előre, de lehet, hogy hátra, senki sem tudja. Pillanatok kellettek csak, hogy ezrek essenek pánikba, kezdjenek menekülni, tülekedni, és már nem volt erő vagy hatalom, amely e félelmet csitíthatta vagy koordinálhatta volna. A tömeg, ha rettegő és önző egyedek szervezetlen masszája, önveszélyessé válik és letiporja soraiban a gyengéket vagy szerencsétleneket. Ausztria félelmeiről gyűjtöttem éppen anyagot az íráshoz, amikor az innsbrucki eset történt. Szociálpszichológusok a szélsőjobboldal előretörését, az antiszemitizmust, az idegenellenességet éppúgy az osztrák társadalom félelmeivel magyarázzák, mint ellenkezésüket az Európai Unió kibővítésével szemben. Nem kétséges, a félelemmel most kiválóan visszaélhetnek Jörg Haider Szabadság Pártjának propagandistái és a bezárkózás hívei. Az innsbrucki katasztrófa azonban, bár éppen Ausztriában történt, arra világít rá, hogy a félelemmel mindig számolni kell, és kivált a politikának kell észben tartania, hogy a félelem kiszámíthatatlan, és fékek egész rendszere nélkül bárhol felszínre törhet a pusztító pánik. Mitől fél hát Ausztria? Az Európai Unió bővítésének vitáiban fel-felbukkan a magyar vagy cseh szobafestők és pincérek képében megjelenő, az osztrák munkahelyekre törő, a menedékjoggal visszaélő, az osztrák piacokat elárasztó kelet-európai horda képe. Az ottani gazdaságkutató intézet kimutatta, hogy ha 2004-ben Ausztria keleti szomszédai mindenféle korlátozás nélkül bekerülnének a szabad munkaerőáramlást szavatoló Európai Unióba, 300 ezer keleti járna Ausztriába dolgozni, és közülük 100 ezer nem új munkahelyekre érkezne, hanem osztrákok állását foglalná el. A szabad árumozgás 20 százalékkal csökkentené az osztrák agrártermékek árát, amely 10 ezer osztrák parasztot lehetetlenítene el - ezt még márciusban kiabálták a gazdák egy bécsi tüntetésen. Az osztrákok többsége retteg a kelet-európai atomerőművektől, az onnan importált környezetkárosító hatásoktól, a kamionoktól, a megduplázódó személyforgalomtól, a maffiáktól. Bár az osztrákok sokszor túl félősnek tűnnek, ha külföldiekre terelődik a szó, legyünk őszinték: nem jogos-e e félelmek némelyike? Fél tucat kelet-közép-európai ország néha képes zavarba ejtően fejletlennek, ostobának és szegénynek látszani, még ha gazdasági mutatói vagy Nyugaton bemutatkozó kultúrája nem is ezt sugallják. A kérdés az, lesz-e Nyugaton, példánk szerint Ausztriában olyan ember, aki képes megnyugtatóan elmagyarázni a lakóknak, hogy bár e félelmek jogosak, indokolatlanul hevesek. Ausztria pedig éppen hogy profitálna ezen országok beemelésével a közös piacba, mert piacokat és befektetési lehetőségeket találna errefelé. Éppen tegnap vette át a kormányalakítási megbízást Viktor Klima kancellár Bécsben. Már két hónap telt el a botrányos végeredményt hozó parlamenti választások óta, amelyek második helyre repítették Jörg Haider Szabadságpártját. Klimának ennyi idő kellett, hogy meggyőzze eddigi koalíciós partnerét, a harmadik helyre szorult Néppártot, hogy ne vonuljon ellenzékbe. Most úgy tűnik, megint létrejön a szociáldemokrata-néppárti koalíció. Nagy baj lenne azonban, ha ez az osztrákok szemében csak annyit jelentene: minden marad a régiben. A választók ezt a csapatot már megunták, és ha ott folytatják Klimáék, ahol két hónapja abbahagyták, akkor csak az Ausztria félelmeit jól ismerő és ügyesen kihasználó Haidernek ágyaznak meg. Aki pedig jól felfogott érdekből ott lassítaná az Európai Unió kibővítését, ahol csak tudná. Milyen furcsa dolog! Belülről nézve, vagy egy unióba vágyakozó tagjelölt szemszögéből az EU maga a szabadpiac, a megvalósuló utópia. A seattle-i viharos WTO-ülésen azonban végre az amerikaiak vagy a fejlődő államok szemszögéből is figyelembe vehettük vágyaink titokzatos tárgyát. Bizony, az Európai Unió ottani perspektívából zárt érdekközösség, amely avítt szokásokkal áll ellen a globalizációnak. Maga a megtestesült anakronizmus, amely az adófizetők pénzéből tartja el a világpiacon versenyképtelen mezőgazdasági termelőit, és patikamérlegen méricskéli, mely államok felvétele hozhat többet a konyhájára. És bármennyire modernnek tartja magát, továbbra is kisstílű nemzeti kormányok akarata szerint formálódik. A nemzeti kormányok ideje azonban lejárt. Megpróbálhatnak egy ilyen szövetségben harcolni a világpiac törvényei ellen, de úgy festenek, mint a középkori páncélban csörtető lovagok. Az Európai Unió kormányai akkor felelnek meg a globalizáció elvárásainak, ha nemzeti kormányaik egyre több jogról mondanak le nemzetek feletti szervek és testületek javára, ha létre tudnak hozni egy olyan egyesült Európát, amelyben a nemzeti félelmek gerjesztői, mint a szomszédban Jörg Haider, hiába jutnak hatalomhoz, mert elsöpri őket a globalizáció lendülete. Végső soron pedig az Európavállalkozás akkor lesz sikeres, ha ezek a nemzeti félelmek, amelyek, persze, nálunk talán még inkább jelen vannak mint Ausztriában, minimálisra csökkennek. A nacionalizmusba gyakran beleszédülő keleti államoknak, mint büszke kis hazánknak is, létérdeke, hogy egy ilyen szabad nemzetközösségben oldja fel buta görcseit. Az éjszaka fojtónyakörves démonai in memóriám Boris Vian úgy Valahogy történhetett, hogy az éj leple alatt, persze jó pénzért, mi másért. Valakik behatolhattak a Mecseki Kultúrpark egyik karámjába, feltűnés nélkül. A kifutó kerítésén Másvalakik már előre kibontották nekik a drótot, így semmiből nem állt, csak egy kis törzsdöntésből, hogy a Valakik belépjenek. Még visszanyúltak a harci kutyáikért, akik még véletlenül sem hasonlítottak egy túltáplált és ezáltal leszedált komondorkölyökre. A kutyák éhesek voltak. A kutyáknak mozgásra volt szükségük. A kutyák ölni akartak úgy a génjeik, mint a neveltetésük ezt kódolta beléjük, és, mint tudjuk pedagógiatörténetből, e kettő darab motívum aztán le is zárlatolja a bármilyen fajhoz tartozó növendék egyedet hosszú távra. Szép éjszaka volt, még a csillagok is ragyogtak. Karcolt a hideg, de jólesően. A távolban vízilóhorkolás törte meg csupán a csendet, s a hang, akár egy szürrealista sirály, délnek szállt. Az első kenguru, aki feleszmélt, a csapat vezére volt, szálfamagas, kopottas szőrű harcos, akinek génjeibe a menekülés és az éber figyelem lett beleégetve az évmilliók alatt. Dingót szagolt az éjben, mint bármelyik, ide vonatkozó őse. Felderítő körútra indult hát a kifutóba. A sötétben parázs szemekbe ütközött, s a szemekhez fogak is tartoztak. A vezérkenguru torkát rekedtes vészkiáltás hagyta el. A csapat talpra szökkent, csak a nőstények maradtak hátra a kicsinyekkel Na most azt kell még tudni, rendszertanilag, hogy a kenguru, mint bármelyik másik ilyen fura erszényes, elevenszülő. A pár milliméteres, csupasz, kigyószerű utód világra jötte után hosszú vándorútra indul. Vakon, kopaszon kúszni kezd, félrehajtogatva az anyai szőrszálakat, testméreteihez képest világűrnyi utat jár be, míg elér a biztonságot nyújtó erszényhez, ahol az élet várja, a meleg, az anyatej és a kegyelem. Az erszényben nevelkedik hosszú hetekig, míg az anyja elérkezettnek nem látja az időt arra, hogy szabadlábra helyezze, akkor is csak rövidke próbaidőkre, próbálkozásképp. Míg meg nem erősödik. És azt is tudni kell még, hogy a kiskenguruk egészen addig szívesen másznak vissza a biztonságért az anyjuk erszényébe, míg egyáltalán beférnek. Azon az éjszakán az anyakenguruk arra lettek figyelmesek, hogy a harcosok, akik nem sokkal azelőtt veszélyt szimatolva kimentek a biztonságból, s beleolvadtak a máskor oly kiegyensúlyozott éjszakába, most elkeseredett és vérszagú küzdelmet folytatnak az éjszaka fojtónyakörves démonaival. Aztán csönd lett. Egy sakál fordult a hold felé, és belepanaszkodott a tányérja karimájába. Az anyakenguruk akkor indultak csak el, mert minden idegszálukkal érezték a veszélyt. A veszélyt, amely a kicsinyekre leselkedett. Borzolódtak a nyakszőrök, és az anyák elindultak tehát. A két kiskenguru összebújt, mert fázott. Már rég csönd volt újra, süket és szenvtelen, amikor félni kezdtek. Akkor is féltek és fáztak, amikor az éjszakai szállásukra megérkezett a haláluk. Odakint a Valakik kifüttyentették hű ebeiket a kifutóból. Mára megvolt az előírt mozgás. Összehúzták a cipzárakat a kabátokon, hűvösre fordult az éj, és már nem melegítette őket a küzdelem emléke sem. Egyikük undorodva törölte vérfoltos bakancsát egy fűcsomóba, és azt dörmögte a gallérjába, hogy nem ez az igazi buli, mert ez csak a hormonháztartási alkalmazottaknak való fittnessprogram. Hanem amikor azt a nyolc német turistát hozták ugyanide, medvét lőni a ketrecben. Hát azon sokat nevettek. Vicces volt. Puskacső a medve gyomrába, győzzön a jobbik. Aztán továbbálltak, azon morfondírozva, hogy a kutyáikat vagy a fizetőképes német turistáikat legközelebb valami húzós partira viszik. Mozgássérültekkel futóvadlövészetet játszani. Vagy cigányt lőni a tarlón. Homokozóból vérfürdőt csinálni. Kétéves kor alatt három pontot ér. Vagy tetriszezni halálraítéltekkel a sírgödör mellett. Miért ne? A medvékből se lett baj, azt mondták utóbb a hivatalosok, hogy életesélyük amúgy is a nulla felé tendált. Ezek se érnek többet. Aki él, az előbb-utóbb meghal. A kenguruk jéghideg tetemét csak másnap reggel találták meg a pécsi állatgondozók. Nyilván nagyon elcsodálkoztak. Hogy néhány tetemen fognyom sem volt. Mintha két kézzel fojtották volna meg őket.