Magyar Hírlap, 1999. december (32. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-02 / 281. szám
4 Magyar Hírlap Elégedetlen pedagógusok (MH) A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselői a közoktatást tartják a 2000-es költségvetés vesztesének. Szakács Péter ügyvivő elmondta: az idei évvel szemben jövőre nem javul az oktatási intézmények finanszírozása, és a tervezett mértékekkel nem lehet felzárkóztatni a tanárok béreit a nemzetgazdasági átlaghoz. Bár elismerik, hogy a települések 87 százalékában az iskolák kedvezőbb feltételek közé kerülnek, a PDSZ felhívja a figyelmet arra, hogy éppen azok a városok, nagyvárosok szenvednek hátrányt, amelyek az iskolák felét tartják fenn. A PDSZ vezetői tartanak attól, hogy az önkormányzatok jövőre újabb iskolák bezárására kényszerülnek. Az Európai Néppártba tart az FKGP (MH) A lehető legrövidebb időn belül, azaz az Európai Néppárt első olyan ülésén, ahol szóba kerülhet, dönt az FKGP felvételéről - nyilatkozott tegnap németországi útja végeztével Torgyán József, a kisgazdapárt elnöke. Az FKGP küldöttsége tárgyalt többek között a német CDU, CSU, az SPR és a zöldek pártjával. Torgyán kiemelte, hogy Wolfgang Schäuble, a CDU elnöke még pártja országos korrupciós botrányának kellős közepén is hajlandó volt vele megbeszélést folytatni az FKGP jövőjéről. A tárgyalásokon egyrészt a kisgazdapárt Európai Néppárthoz való csatlakozásában, a pártok közös gazdaság-, kül- és pártpolitikai irányelveinek kialakításában állapodtak meg. Együttműködő érdekvédők (MH) Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. Az ASZSZ, az MSZOSZ és az MGYOSZ az együttműködésnek megfelelően folyamatos párbeszédre és megállapodások kötésére törekszenek mind munkahelyi, mind szakmai szinten. A felek közös álláspont kialakítását szorgalmazzák az adó- és járulékreform és a járulékfizetők kontrolljának biztosításának kérdéseiben. A szocialisták szerint Kövér nem tájékoztatta őket a titokzatos kérésről Zavarkeltést sejt az MSZP Demeter bejelentése mögött A szocialista pártot és parlamenti frakciójának vezetőit informálisan sem értesítette Kövér László arról, hogy Vancsik Zoltán tavaly megkereste Demeter Ervint, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter politikai államtitkárát azzal, hogy kompromittáló adatokat akar kérni párttársától - állítják a szocialista párt vezető politikusai. Tetjük a pártot, nem pedig gyerését - vélekedett Jánosi, ezek a seftelő BIT-es fiúk. (...) Fia igaz lett volna a megkere- Kell itt lenni ilyen anyagnak.” Nős, másfél év alatt többször Lamperth Mónika, az megpróbálták volna kijátszani MSZP alelnöke lapunknak ki- ellenem - nyilatkozott lapunkjelentette: provokáció volt De- nak Vancsik Zoltán, Peter bejelentése, és a titkos- Molnár Gyula, az MSZP szolgálati miniszter környező- alelnöke lapunknak úgy fogalméból sem érkezett hozzájuk márott: jóval a keddi bejelenteszés az ügyről. Dél előtt érkezett a hír a szocia-Jánosi György szerint - aki listákhoz, de Molnár nem ema tavaly őszi tisztújító konylékezett annak forrására. Egnesszusig az MSZP alelnökének ellenére Molnár nem tartvolt súlyos politikai imperitja kizártnak, hogy Kövér Lásznencia volt Demeter kijelentése juttatta el az MSZP-hez az se, amely után mind az állam- információt. Az alelnök úgy titkárnak, mind pedig a mi- véli: a kormánypártok zavarniszteinek le kellene vonnia a keltésre akarnak egy bizonyítkonzekvenciákat. Jánosi úgyhatatlan bejelentést felhasznélt, Demeternek nyilvános nálaiságra kellene hoznia bizonyí- Információk hiányában tékáit. Miután a Fidesz totális sem megerősíteni, sem megcsvereséget szenvedett a minisztelni nem tudta a Népszabadterelnök által bejelentett megság tegnapi értesülését bemefigyelési ügyben, most azt a tér Ervin személyi titkára, látszatot akarja kelteni, hogy a Varga Szabolcs szerint nem szocialisták még saját párttár- dolguk, hogy vizsgálják egy sukiról is gyűjthetnek kompra- napilap forrásait, mutáló adatokat, alátámasztva -------------------------------------ezzel a fideszes vezetők megfs- • Varga Gergely Kövér László titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter „informális úton” tájékoztatta az MSZP vezető személyiségeit a Demeter Ervin által bejelentett, szocialista párton belüli megfigyelési kérelemről - írta tegnapi számában a Népszabadság. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese lapunkat arról tájékoztatta: a képviselőcsoport elnöksége idén szeptemberben tárgyalt az ügyről, miután egy napilapban információk jelentek meg az esetről. Arról viszont Lendvai nem tud, hogy Kövér László vagy Demeter Ervin bármilyen formában tájékoztatott volna a megkeresésről. Vancsik Zoltán a frakcióelnökség ülésén elismerte: járt a nemzetbiztonsági szolgálatok központjában, ahol egy választókerületében történt esetről kért tájékoztatást. Csak beszélt az elnökség az ügyről, több nem történt - nyilatkozott Lendvai. Az MSZP-frakció vezetése a Magyar Nemzet júliusi és szeptemberi információiról tárgyalt három hónappal ezelőtt, amely szerint pár nappal az MSZP tavalyi tisztújító fóruma előtt „egy szocialista politikus jelent meg a nemzetbiztonsági szervek budai központjában, s az ott dolgozó egyik politikustól azt kérte: adjon neki kompromittáló anyagot Kiss Péter volt miniszterről”. A lap szerint a szocialista politikus azzal érvelt: „nektek is jobb, ha mi, népi balosok ve- Kompromisszum a csapatmozgásokról Elvi egyetértésre jutott a fegyveresek határátlépésével kapcsolatos alkotmánymódosításról a honvédelmi tárca és az MSZP. A kormány jogkörét bővítő változásokról jövő tavasszal szavazhat a parlament. Kompromisszum született a kormány nevében tárgyaló Wachsler Tamás, a honvédelmi minisztérium államtitkára és Juhász Ferenc, az MSZP honvédségi szakértője tegnapi egyeztetésén a fegyveres csapatok mozgásával kapcsolatos alkotmánymódosításról. A még jóváhagyásra váró egyezség szerint továbbra is az Országgyűlés dönthetne, a jelenlegi feles helyett kétharmados többséggel, magyar katonák alkalmazásáról az életüket veszélyeztető területen. A kormány hatáskörébe kerülne viszont a békeidőben végzett hadgyakorlatokkal, látogatásokkal és humanitárius segélyekkel kapcsolatos mozgások engedélyezése. A kompromisszum alapja a honvédelmi bizottság kisgazda alelnökének, Lányi Zsoltnak a korábbi javaslata. Az alkotmánymódosításról Wachsler még tárgyal a másik két ellenzéki párttal, és reményei szerint ősszel elkészül a módosítás normaszövege, amely tavasszal kerülhet a parlament elé. A kormány elfogadja, hogy Magyarország területéről harmadik ország felé irányuló támadáshoz kétharmados többség kell, és megfontolja azt az MSZP-s felvetést is, amely szerint tömegpusztító fegyverek telepítéséhez is ilyen arányú szavazat kell. Ugyanakkor a parlamentnek nem kellene jóváhagynia békeidőben sem a NATO-gépek magyarországi járőrözését. Az alkotmánymódosítás megszavazásáig a régi szabályozás szerint a parlament dönt az engedélyekről, és a képviselők nem szavaznak arról a törvénymódosításról, amely az alaptörvény megkerülésével bővítette volna a kabinet jogkörét. •H.Z. BELFÖLD PARLAMENTI BIZOTTSÁGI ALKOTMÁNYÜGYI BIZOTTSÁG. Általános vitára alkalmasnak találták az államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról szóló törvényjavaslatot. A szocialista és SZDSZ-es honatyák jelezték: támogatják, hogy az államalapítás 1000. évfordulóját hatpárti konszenzussal elfogadandó emléktörvénnyel köszöntse az ország, de nem értenek egyet azzal, hogy ugyanez a törvény rendelkezzen a Szent Koronáról. FOGLALKOZTATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BIZOTTSÁG: Jövőre a Munkaerő-piaci Alap számára 6,8 milliárd forinttal többet biztosítanak, s ennek az összegnek fele aktív foglalkoztatáspolitikai célokat szolgál - közölte a szociális minisztérium képviselője a testület ülésén. KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG: A környezetvédelmi minisztériumnak el kell döntenie, szüksége van-e a környezetvédelmi bizottság támogatására - mondta Illés Zoltán (Fidesz) elnök a testület szerdai ülésén. A bizottság a szaktárca jövő évi költségvetésével kapcsolatban Pepó Pál minisztert kívánta meghallgatni, de a miniszterhelyettes államtitkárral képviseltette magát. Illés Zoltán egyeztetett Turi-Kovács Béla (FKGP) alelnökkel, hogy elvárjék a tárca jövő évi költségvetési vitája során Pepó Pál jelenlétét. OKTATÁSI ÉS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG: Elfogadásra javasolta a Magyar Tudományos Akadémiának a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolóját az erről szóló határozatot a testület határozati javaslat formájában az Országgyűlés elé terjeszti - mondta Lezsák Sándor, a bizottság MDF-es elnöke. EMBERI JOGI, KISEBBSÉGI ÉS VALLÁSÜGYI BIZOTTSÁG: Elfogadták Várhegyi Attila államtitkár - a parlament által leszavazott - válaszát, amit egy interpellációra adott. Molnár Róbert (FKGP) interpellációjában - a Hit Gyülekezetének tevékenységével összefüggésben - azt kérdezte az NKÖM politikai államtitkárától, kívánja-e a kormány a vallásszabadságról szóló törvényt módosítani. Várhegyi elmondta: az egyházakról szóló 1990. évi törvény módosításával összefüggésben elkészült szakmai koncepció lényege, hogy nem csupán formális szempontokhoz kötné a vallási közösségek nyilvántartásba vételét, hanem kimondaná: csak tényleges vallási tevékenység végzése céljából lehessen egyházat létrehozni. 1999. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK Kormányátalakítás még karácsony előtt? A Magyar Hírlap kormánypárti körökből úgy értesült, hogy a kabinet átalakítása szinte biztosan megtörténik még karácsony előtt. Bánk Attila, a kisgazdapárt frakcióvezetője nem cáfolta, hogy a Stumpf Istvánnal folytatott tárgyalásán is szóba került a kormányátalakítás. A Fideszfrakció gazdasági kabinetje ugyanakkor még nem foglalkozik a Gazdasági Minisztérium átalakításával. Torgyán József és Bánk Attila tegnap négyszemközti megbeszélésen vitatta meg a költségvetés kisgazdapárti elfogadásának következményeit. A pártelnök és a frakcióvezető megbeszélésén egyetértettek abban, hogy pártjuk komoly eredményt ért el az agrárium és a vidékfejlesztés érdekében folytatott vitában. Bánk arról tájékoztatta lapunkat, hogy Orbán Viktor és Torgyán József a jövő keddi kormányülés előtt valószínűleg négyszemközt is találkozik. Felvetésünket, miszerint a Stumpf Istvánnal a költségvetési szavazások előtti tárgyalásain szóba került a kormányátalakítás, Bánk nem cáfolta, de nem is erősítette meg. Más kormánypárti forrásokból lapunk úgy értesült, hogy a költségvetés sarokszámainak elfogadásával felgyorsulhat a kormányzat átalakítása, információnk szerint ez még a karácsonyi ünnepek előtt megtörténhet, hogy az új miniszterek 2000 elején felvehessék a munkát. A Stumpf által is jelzett, a Gazdasági Minisztérium átalakítására vonatkozó tervek kapcsán Domokos László, a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője egyetértett azzal, hogy a Gazdasági Minisztérium túlságosan leterhelt, rengeteg feladata van, de hogy ez Chikán Attila miniszter távozását is jelentené, arról nincs tudomása. Mint mondta, a kormányátalakítás Orbán Viktor hatáskörébe tartozik. Domokos úgy látja, nem született még döntés az átszervezés mikéntjéről, és Stumpf István kancelláriaminiszter is csak ennek megfontolásáról beszélt. A Fidesz gazdasági kabinetje hétfőn ülésezik legközelebb, de a GM átalakításával csak akkor foglalkoznak, ha a miniszterelnök vagy a frakció vezetése felkéri őket. Ez pedig eddig nem történt meg. •G.Zs. Nincs megállapodás a jövő évi bérekről Nem közeledett tegnap a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány álláspontja az átlagos béremelés és a jövő évi minimálbér kérdésében az Országos Munkaügyi Tanács bizottságának tegnapi ülésén. A szakszervezetek az idei 22500 forintról 27 ezer forintra emelnék a minimálbér mértékét, a munkaadók viszont 24500 forintot javasolnak, derült ki az Országos Munkaügyi Tanács szakbizottságának tegnapi ülésén. A kormány a korábbi álláspontját tartva 25 ezer forintos minimálbért javasol januártól. A bizottság három héttel ezelőtti ülésén a szakszervezetek - az elmúlt évekhez hasonlóan - felvetették a végzettségtől függő differenciált minimálbérrendszer bevezetését. A munkaadók a tegnapi ülésen végleg elzárkóztak a javaslattól, így jövő januártól továbbra is csak egy minimálbér lesz, ám ennek mértéke még nem ismert. Az átlagos béremelésről is megkezdődtek a tárgyalások, bár a kormány erről nem készített előterjesztést. A szakszervezetek 13,5 százalékos átlagos béremelést akarnak, a kormányzat 8-9 százalékos emelést szeretne. Az álláspontok tegnap nem közeledtek. •P.Zs. I® 3. szint 13. lecke/3. rész B^^^HffffBB^^^Hff ___________DIALOGUE Listen and read these short dialogues and then make similar ones with a partner or on your own using the words and pictures below. (Magyarázat 2., 3.) í. A: Are you going to the mountains? B: No, I don’t think so. Look at the sky. It’s going to rain. 2. A: Is Bob playing tennis this morning? B: No, I don’t think so. Look out of the window. It's going to be windy ail day. 3. A: Are they going to win? B: ’Vfes, I think so. They're playing very well today. They’re going to score at least three goals. A: Is she pregnant? B: Yfes,_______________________(have a baby soon) A: Is he going to swim? B: No,______________________________(sunbathe) (•sqjBquns oi 8uio8 si oh 'os 3pmp i.uop i ‘of\j g uoos Xquq b oabij oj 8uio8 si oqs os jjutqj i ‘sa^ >) A GLOBUS Konzervipari Rt. az 1996. évi CXI. törvényben, illetve a Budapesti Értéktőzsde bevezetési és forgalomban tartási szabályzatában foglaltaknak megfelelően tájékoztatja az értékpapírpiac szereplőit, hogy a GLOBUS Rt. - az 1999. augusztus 23-án megkötött előszerződésnek megfelelően - 1999. november 30- án aláírta a társaság érdekeltségi körébe tartozó Deko Apple Kft. 76,25%-os üzletrészének eladására vonatkozó szerződést, melynek alapján az értékesített üzletrész almatermelő társaságok tulajdonába kerül. A GLOBUS Konzervipari Rt. igazgatósága Az OTP Alapkezelő Rt. tájékoztatja tisztelt ügyfeleit az általa kezelt befektetési alapok forgalmazásának 1999. év végi rendjéről: Leo (I) went to the fortune teller the other day. She looked at my palm and could see my future. She told me about it. Look at the pictures and write down her sentences. 1. You are going to live long, (live long) 2. M)u aren’t going to be poor, (not be poor) 3. (marry a nice lioness) 4. (have a son) 5. (not be ill) 6. (not be sad) 1999. december 18. forgalmazási nap lesz, 1999. december 24., 30. és 31., valamint 2000. január 3. nem lesz forgalmazási nap. Az itt említett eltérésekkel minden munkanap forgalmazási nap lesz. Az OTP OPTIMA befektetési jegyek a forgalmazási napokon,az aznap érvényes egy jegyre jutó nettó eszközértéken vásárolhatóak meg és válthatóak vissza; a többi befektetési jegyünk esetében a teljesítési és az elszámolási napok az alábbiak szerint fognak alakulni az évforduló környékén: megbízás napja teljesítés napja elszámolás napja 1999. XII. 21. 1999. XII. 22. 1999. XII. 23. 1999. XII. 22. 1999. XII. 23. 1999. XII. 27. 1999. XII. 23. 1999. XII. 27. 1999. XII. 28. 1999. XII. 27. 1999. XII. 28. 1999. XII. 29. 1999. XII. 28. 1999. XII. 29. 2000.1.4. 1999. XII. 29. 2000.1. 4. 2000.1.5. 2000.1. 4. 2000.1. 5. 2000.1.6. 2000.1. 5. 2000.1. 6. 2000.1. 7. (•pes aq oj 8uio8 j.usjb noj^ -9 qi sq °l 8uio8 j4uare no^ g uos b 3Auq oj 8uio8 ojb no^ •$ ssouoq aoiu b áubui oj 8uio8 ojb no^ •£)