Magyar Hírlap, 1999. december (32. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-10 / 288. szám
8 Magyar Hírlap Egy színházi hit emléke Hatalmas gyertyát szorítva áll Jobba Gabi a 25. Színházról szóló vaskos kötet címlapján, Korniss Péter fotóján. Elszántan markol egy gyertyát - társaival együtt -, tekintetével valósággal bűvöli a lángot, szája énekszóra nyílik, arcáról hit sugárzik és némi keménység, valamit nagyon sugallni akar nekünk, valamit belénk akar sulykolni, ránk akar testálni. Jobbáról elmondható, hogy a 25. Színház vezető színésznője volt, mert bármennyire is közösségi színháznak tartotta magát ez az együttes, igenis voltak vezető művészei. Jobbát a legendás kecskeméti direktortól, Radó Vilmostól csábította el Gyurkó László, amikor annak idején - többéves küzdelem után - sikerült Berek Kati és Szigeti Károly társaságában megalapítania a 25. Színházat. Hogy miért neki sikerült ez, arról már akkoriban is, 1970-ben is sugdolództak. Garas Dezső például a kötet számára Majoros József által vele készített interjúban pedzegeti is. Tény, hogy Gyurkának jók voltak a kapcsolatai a politikai vezetéssel, ezért kaphatott olyan színházat, mely bizonyos tekintetben avantgárdnak számított, mely sok tekintetben beemelte az amatőr együttesek eredményeit a profi színjátszásba. Éppen akkoriban, amikor az amatőrök jelentős részét igyekeztek - igazán nem minden eredmény nélkül-, a víz alá nyomni, sőt „kiirtani”, lenyesegetni a 25. Színházénál vadabb, államilag nem támogatott hajtásokat. De ettől még Jobba Gabiből igazi hit sugárzott a 25. Színház parányi termében, a MÚOSZ-székházban. És hit sugárzott a többiekből is. Zala Márkból, Jordán Tamásból, Berek Katiból, Bajcsay Máriából, Marsek Gabiből, Jeney Istvánból, Eszes Sándorból, Tardy Balázsból, Tolnai Miklósból, Lázár Katiból, Iglódi Istvánból, Galkó Balázsból meg a színház stúdiósaiból. Egy ritmusra léptek, körbetáncolták a közönséget, különböző alakzatokba rendeződve belénk ordították fájdalmukat, a magyar színjátszás hagyományaitól eltérően „agyonmozogták” az előadásokat. Lázas produkciókat hoztak létre, nem hathetes, hanem ennél jóval hosszabb próbaidőszakokkal. Látástól vakulásig, egész nap dolgoztak, vagy ahogy Gyurkó mondta, szolgáltak. Hitték, hogy a parányi színházzal megválthatják a világot. Évadkezdés előtt kirajzottak falvakba, és síppal, dobbal, nádi hegedűvel „terjesztették a kultúrát”. Csatlakoztak hozzájuk olyan előadóművészek, akik a 25. Színházban kezdték kifutni formájukat. Cseh Tamás estjein Dudás Károly, a társulat lelkes szervezője a saját testével védte a bejáratot a nagy roham elől. Sándor György az Egyetemi Színpad mellett itt is tartott nagy sikerű esteket. A Kormorán együttes tagjai átszellemült arccal zenéltek. Még a jegyszedők sem kiöregedett, fásult nénikék voltak - a színház stúdiósai csillogó szemekkel látták el ezt a nézőtéri szolgálatot. Állandó ankétok, viták tarkították a programot, mintha itt mindent közösen meg lehetett volna beszélni, miközben meglehetősen markáns volt a művészi irányítás. A társulat jelentős külföldi sikereket is elért, és a hazai sajtója is meglehetősen jónak volt mondható. De nem feltétlenül fogadta be a szakma, a hivatásos színház felől érkező művészeket többen árulónak tekintették, az amatőrök egy része pedig „leproletkultozta” a színházat, őfelsége ellenzékének tartotta. De a Jancsó Miklós által rendezett Fényes szeleket sokan üdvözölték, a Vörös Zsoltár aztán már ennél több vitát kavart. Egyértelmű siker volt Haumann Péterrel a címszerepben a Szókratész védőbeszéde ahogy A búsképű lovag, és a Szerelmem Elektra is elsöprő erejű produkciónak bizonyult. Aztán kezdett megcsappanni a hit, a Lear király már kevésbé sikerült, a Kőmíves Kelemen sem volt megrendítő, előtérbe kerültek a formalista megoldások. Kezdett egyértelművé tenni, hogy nem mindenki akar beépülni a „falba”, nem mindenki látja értelmét, hogy a társulatnak szentelje valamennyi energiáját, tehetségét, akár az életét. A színházat összevonták a Déryné társulatával, s így gigantomán, össze nem illő társulat jött létre több játszóhellyel, jelentős vidéki fellépési kötelezettséggel. A megmaradt hit erre az értelmetlenségre már nem volt elegendő. Színészek estek áldozatul a kultúrpolitika baklövésének, vannak köztük máig megbicsaklott életek. Míg mások vallanak is erről a könyvben a 25. Színháznak köszönhetik, hogy máig sikeresek. De Jobba Gabi már nem szoríthatja hittel a gyertyát, Zala Márk is túl hamar átigazolt az égi színjátszókhoz. A túlzott hitnek vannak hősi halottjai. Nem bírták elviselni, hogy ez a hit sok tekintetben szalmalángnak, sőt akár hamisnak bizonyult. Elégtek a gyertyával együtt. A Szabad Tér Kiadó kötete most nekik is emléket állít. BÓTA GÁBOR Elhunyt Varjas Anna Életének hetvenkilencedik évében elhunyt művész társaságában - számos kétzongoráska- Varjas Anna zongoraművész, zenepedagógus, marazenei mű ősbemutatója. Temetése de- A Zeneakadémiát Faragó György, Weiner deccember 17-én, pénteken délelőtt 11 órakor lesz, és Kadosa Pál növendékeként végezte, az óbudai zsidó temetőben. 1949-ben a varsói Chopin-versenyen különdíjat _______________________________________ nyert. Nevéhez fűződik Petri Endre zongora- • A. M. Pesti Vigadó, 2000. február 19. Fő támogatók: KÖZREMŰKÖDNEK Kukely Júlia (Magyar Állami Operaház) Oszvald Marika (Budapesti Operett Színház) Tiboldi Mária (Budapesti Operett Színház) Berkes János (Magyar Állam Operaház) Csere László, (Budapesti OperReTt SzíNház) ■Lukács László (Tineri Operaházi A Budapesti Operett Színház Balett kara A műsor alatt a Debreceni Filharmonikus Zenekart Kaposi Gergely, a Magyar ÁLu\|Gpek*ház KAtiNT-Sinovuényu. * Merem* DUNA P R O G R A M Strauss: Éljen a magyar 1. Kacsoh: János vitéz Huszka: Bob herceg Lehár: Cigányszerelem| A mosoly országa, Luxemburg GRón/if A víg özvegy Kálmán: A cigányprímás, A csárdáskirálynő, Marka grófnő, Az ördöglovas Jacobi: Sybil Tánczene, Ungár István Szalonzenekara Látványtervező: Mihály Béla Művészeti vezető: Tiboldi Mária Vacsora: Mágnáskert Étterem Km írók vAsámoi ll VIok:Ajwdkk \ mit.nívó vin 11: „Oh m iiiui 2100“ \ Pi sil Vhiáik'jK/i rvi /Tm ii LVAN, MUtAPI SI. Vu.AIKI'll'k \\m (dómúm. Miklós Makika I'm ffon fax: (Oft I) 'ftftftl??. V/HMU K(,ÖDOK V /IM I VNYAÍ.OT 2000 11 Ulti \|< 21 IOI Ml (.\ \S\KOI li vrm VII NM.I KMK./.IIOI LÓKBAN. BF.l l.Klk MOÍRFNIIFI III IOK Fő médiatAmooató: PANNON L APOK TÁRSASÁGA Média tAmooatok: /ífepÜLŐLart m « ft a v » * i^ranum pm magazin Ernai A/lJim 11 uAf*f#frv unf;KéziSöves jjMWjW 'li v«rVnwl CT l\VF.NTK )!* Bl I) VPFST K FT. RITÁIM miEBUom limaJJMl ' uiXIM: !4ft| Bi OAlfS! Pf. II HglH Tmuw K!t|Oft.|2fc745R3, *30 M3 kSSikál Hírlap Gyümölcsöző együttműködés BANGKOKI DELEGÁCIÓ HAZÁNKBAN Az elmúlt héten fogadást adott rezidenciáján Pradap Pibulsonggram, Thaiföld magyarországi nagykövete. Az eseményt több tényező is indokolttá tette. Ezek egyike, hogy hazánkba látogatott Bangkok négy legnagyobb napilapjának újságíró-delegációja, hogy a közelmúltban éledezni kezdő magyar-thai kapcsolatok hátterét felderítsék, megismerjék a magyar szokásokat és kultúrát. A fogadás díszvendége a thai külügyminiszter-helyettes, M. R. Sukhumbhand Paribatra volt, aki egy technikai-tudományos együttműködési megállapodás aláírása miatt tett vllámlátogatást hazánkban. Az eseményen több cég és szervezet is képviseltette magát, így többek között a Mahart Passnave Személyhajózási Kft. - melyet Kassai Zita képviselt - és az utóbbi időben egyre nagyobb reflektorfénybe kerülő Mahart Catering is. Utóbbi cégnek egyébként munkájuk megkoronázását jelentette, hogy a tavalyihoz hasonlóan ismét ők biztosították az ízletes fa0669 MH latokat és finom italokat Az év embe Bairól: Pradap Pibulsonggram, Jolsvai Sándor, Magyarország thaiföldi nagykövete, Kassai György, a Mahart Catering csoportjának vezetője és Vérteszésű, nagyszabású rendezvényeken. JáHOS, a MaléV bangkoki Irodájának VEZEtŐjE KULTÚRA 1999. DECEMBER 10., PÉNTEK Karácsonyi táncmese A Diótörő gyerekekkel, gyerekeknek Az újabb kori karácsonyi legendák közül nehéz lenne versenyre kelni a Diótörőével. Játsszák is mindenütt, a jegyekért már októberben megindul a harc, van, aki húsz esztendeig vár rá, hogy gyermekkori emlékét újra fölidézze. Idén meglepően jó a kínálat Diótörőből: az operaházi széria mellett a Magyar Táncművészeti Főiskola és a Thália Színház közös produkcióját is láthatjuk december 10-23-áig. A zenén kívül szinte mindenben különbözik a Nagymező utcai balett az Andrássy útitól - erről is beszélgettünk Dózsa Imrével, a főiskola főigazgatójával. • A Diótörő szerepeit a főiskola növedékei alakítják. Azt mondja, nagyon fontos, hogy a gyerekek mielőbb kipróbálhassák magukat a színpadon. Összefügg ez a sietség a táncos pálya rövidségével? Inkább az az indokom, hogy az Operaház műsorrendjén ma sokkal kevesebb olyasfajta klasszikus mű szerepel, mint a Diótörő, A hattyúk tava, a Csipkerózsika, stb. Márpedig ebben a szakmában is a színpadon, a gyakorlatban lehet igazi rutint, biztonságot, művészi érettséget szerezni. A csoda, amelyért érdemes vállalni annyi gyötrelmet, a terem négy fala között nem születik meg, ahhoz egy falnak hiányoznia kell és a helyén a nézőtérnek kell lennie. Másrészt: a médiumok sajnos nem kényeztetik a kultúrát, nincsenek olyan képes magazinok, színes műsorok, amelyekben lehetőség nyílna, hogy az ifjú tehetségeket a publikum fölfedezze a maga számára. Ez nem egyszerűen a sajtószakmai kérdés, mert az utánpótlásunkat érinti. Megszűntek vagy csökkent a terjedelmük azoknak a fórumoknak, amelyek a közönség értékorientációját segítették. Azt kell mondanom, boldog vagyok, hogy nem most állok a pályám csúcsán - én még megkaptam a munkámhoz méltó publicitást. • Valaha az Andrássy úton hosszú sorokban várakoztak a balettintézeti felvételre várók. Az érdeklődés csökkent irántunk - minthogy a gyermekpopuláció száma is. A művészetet pedig „leleplezték”. Az emberek pontosan tudják, hogy aránytalanul alacsony anyagi és erkölcsi megbecsüléssel jár például a mi rövid pályánk, a csillogás mögött viszont borzasztóan kemény munka van. A szülők gyakorlatias, hosszú távon is biztos egzisztenciát ígérő mesterséget akarnak a gyereküknek adni, éspedig nem túl nagy megpróbáltatások árán. A Diótörő-előadásainktól azt is várom, hogy akad majd a több száz ifjú néző között jó néhány, aki mégiscsak rácsodálkozik a tánc, a színház nagyszerűségére és minden nehézség ellenére a balettművészetet választja hivatásul. • Korábban elmentek tehetségkutató utakra, járták a vidéki balettiskolákat, amelyek - úgy tudom - szép számmal léteznek ma is. Sok magániskola nyílt, ezek természetesen anyagi vállalkozások is. Aki meg tudja fizetni az órákat, a felszerelést, a vizsgadíjat, az beiratkozhat, mert megengedheti magának. De nem biztos, hogy átütő tehetség. Lehet, hogy az igazi talentum kívül reked, mert nem fizetőképes... • A főiskola a szűk merítés ellenére is népes osztályokat bocsátott útra az utóbbi években. Hová képeznek ennyi táncost? A végzőseink kaptak szerződéseket, van helyük - ők képviselik a jelent. Én azonban a holnapra is gondolok: az EU-ban csak a minőséggel lehet majd érvényesülni. Erősítjük a sokoldalúságot, egyre többféle modern technikát építünk be a tananyagba, és a képzés ideje alatt akarjuk teljes „fegyverzettel” ellátni a növendékeinket - ez a tizenöt előadásból álló Diótörő-sorozat is ennek a törekvésnek a része. A kis és nagy szerepeket mind a gyerekek játsszák, igazi színházi körülmények között. Megismernek egy másfajta, pergő, lendületes Diótörő-koreográfiát, Robert Lindgren munkáját. Lindgren az amerikai stílust hozza magával, amely a klasszikus iskolán alapul, tehát nagyon illik a mi képzési rendszerünkbe. Táncoskarrierje ugyan Európában indult, a monte-carlói Orosz Balettnél, de pályája az American Dance Theaternél, illetve a New York City Balletnál teljesedett ki. Ma is vendégprofesszora jeles táncpedagógiai intézményeknek, és tagja a Lincoln Center művészeti tanácsának. • Ön most a művészeti főiskolák rektori székének soros elnöke. A Világbank jelentős összeget adott Magyarországnak, hogy nagy, integrált egyetemi központokat hozhassanak létre. A művészeti főiskolák nem vesznek részt az integrációban, és ennek nagyon örülök. Mert a mi történeti hátterünk, a képzési szisztémánk egészen más, mint a többi felsőoktatási intézményé. De különbözünk egymástól is, az egyik, például a Zeneakadémia több mint százéves, a másik, a mi főiskolánk „csak” ötven. A város legkülönbözőbb pontjain, eltérő időbeosztásban dolgozunk. Vannak persze közös gondjaink, a finanszírozási problémák mindegyikünket nyomasztják. Szerencsére a világbanki forrásoktól mi sem vagyunk teljesen elzárva, programok, pályázatok révén szerezhetünk támogatást. A művészeti felsőoktatási egyetemek, főiskolák most egy intézményfejlesztési koncepción dolgoznak, amelyhez világbanki támogatásra számítanak. Meggyőződésem, hogy a magyar művészetoktatás világszínvonalú. Azt kell kitalálnunk, miként lehet elérni, hogy erre az ország is olyan büszke legyen, akárcsak egy találmányra vagy sporteredményre. Ha valaki azzal lepne meg, hogy egy hatalmas üres telket és több óriási zsák pénzt adna, építenénk föl a művészeti főiskolák, egyetemek campusát, azt színes lélekkel támogatnám... • Gondolom, annál is inkább, mert a Magyar Táncművészeti Főiskola feje fölül eladták az egyik, mégpedig a főépületét. Ez olyan kérdés, amiről nehezen beszélek, mert szenvedő alanya vagyok. Annyit tudok, hogy az Andrássy úti házat eladták, de, hogy ki fog számunkra ehelyett másikat építeni, s annak tulajdonosai vagy kezelői leszünk, hogy hol lesz, a hatodik vagy a hetedik kerületben vagy a világ végén - erről pillanatnyilag nincs információm. A főiskola fél évszázados, s ez idő alatt mindig ideiglenes volt az elhelyezése. Amikor ismét pályáztam az intézet vezetésére, az volt a célom, hogy mielőbb végleges állapotot teremtsek, kértem is az oktatási miniszter urat, hogy vizsgáltassa meg a lehetőségeket. Egyelőre se kép, se hang. Mi meg csak dolgozunk, mintha mi sem történt volna. •A. M. A Diótörő próbája a Thália Színházban fotó: pélyi nóra / STEFANO RUSXI világhírű olasz forgatókönyvíró tart előadást mestersége titkairól 1999. december 10-én, pénteken 17 órakor az Olasz Kulttrintézetben A Realszerviz Közös Vállalat nyílt árverést hirdet 1999. december 14-én, kedden 10 órakor a Budapest, Csillagvirág u. 8. alatt található telephelyére. Árverésre kerülnek: 1 db Suzuki Swift 1,3-as, ’97-es évjárat kikiáltási ár 1 400 000 Ft 1 db Suzuki 1,3-as, ’98-as évjárat kikiáltási ár 1 650 000 Ft 1 db 1,5-ös Kia Sephia, ’97-es évjárat kikiáltási ár 1 550 000 Ft 1 db Nissan Primera 1,6-os, ’97-es évjárat kikiáltási ár 2 800 000 Ft Az autók részben szépséghibásak, illetve enyhén sérültek, 40-80 000 km-t futottak. Érdeklődni lehet: a (06-30) 222-3344-es telefonon, illetve napközben a helyszínen 8-16 óráig. Realszerviz Közös Vállalat 1 9576 MH Old BANK Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. tájékoztatja tisztelt lakossági folyószámla-tulajdonos ügyfeleit, hogy a lakossági folyószámla egyes díjtételei 1999. december 24-étől és 2000. január 1-jétől módosulnak. A havi zárlati díj 1999. december 24-étől 150 Ft-ra változik. 2000. január 1-jétől az OTP Bankcsoport tagjainak szolgáltatásaival kapcsolatos közvetlen terhelés után felszámított 40 forintos díj 10 forintra mérséklődik; a bankon belüli eseti átutalási megbízás díjmaximuma OTP Alapkezelő Rt. befektetési jegyeinek vásárlása esetén - 250 forint. Rengeteg publikáció jelent meg Sára Sándorról, mint közéleti szereplőről, a Duna Televízió elnökéről. Ám végigpörgetve a nagy napilapok katalógusait, az utóbbi öt esztendőben alig említik őt mint alkotót, s új filmek forgatására sem volt túl sok ideje. Ez volt az ára, hogy szembeszegülve a politikai és a bizniszmédiák túlhatalmával, megcsinálhatta az egyetemes etikai és esztétikai értékek mellett elkötelezett, műpártoló, művészeti műhelyként működő, intelligens televíziót. A róla készült portréfilm aligha kezdődhetne másutt, mint Túrán. A Galga mentét is, akár a Kárpát-medence más tájait, történelmi törésvonalak, változó országhatárok metszik át, így válhattak százezrek idegen országok polgáraivá úgy, hogy el sem költöztek otthonukból. Sára Sándor édesapja Ikladon volt főjegyző, egy ideig a németek lakta faluban éltek. Szemben a szlovák Domonnyal, ahonnan Huszárik Zoltán származik, akivel aztán együtt jártak iskolába, s később együtt készítették a Szindbádot, s akinek korai halála után Sára fejezte be a torzóban maradt Bábolnát. A rendezőt fogva tartja a szülőföld gravitációja, visszatér ide a Földobott kő, a második magyar hadseregről és hadifogságról készített filmek forgatásakor. A nagyapánál a tanyán töltött gyermekkor élményeit idézik a Vízkeresztben, a fénylő jégen kitárt kabáttal, a szelet meglovagló kisfiúk. Fölvillannak ennek a vidéknek képei Kósa Ferenc és Csoóri Sándor Tízezer napjában, melynek operatőre volt. Az akkor egymást erősítő-inspiráló alkotó triász arra kereste a választ, hogy „az ember mennyire lehet cselekvő a történelemben, és mennyire lehet szenvedő alakja az eseményeknek, mennyire kiszolgáltatott, és mennyire szabad”. A címben említett tízezer nap a magyar parasztság harminc éve a balladisztikus történet epizódokba sűrítve, egy család életén keresztül mesél egy társadalmi osztály történelmi útjáról. A kerettörténetben megjelenő fiú - az alkotók Bekezdések Sára Sándor-portré R.: Pörös Géza Duna Televízió nemzedékének archetípusa apja elbeszéléséből ismeri meg a múltat, s tanul meg gondolkodni saját jövőjéről. A dokumentumokból fakadó őszinteségnek nem árthatott az idő. S nem fakulnak az Apám és a Tűzoltó utca 25. Szabó Istvánnal közös küzdelmekben kiforrt képei sem. A Film- és Színházművészeti Főiskola operatőri szakán végzett Sára Sándor rendezőként debütált 1962-ben, a ma már legendás Cigányokkal, melyet a rendező Gaál István fotografált. De a mű nem volna minden időben érvényes, ha Sára az első sikertelen felvételi után nem járja be figurádként az országot egy görög földmérővel, s nem fényképez le mindent emlékezetében. Az utolsó részletig kiérlelte, végiggondolta a Sodrásban drámai kompozícióit, akárcsak későbbi műveit, ezért nem is vállalt el minden megrendelést, s talán emiatt érzi úgy: életműve nem túl sok filmből áll. A rendszerváltás után megszólaltak a véres kataklizmák túlélői. A malenkij robot áldozatainak emléket állító Csonka-Beregben, a Magyar nők a gulagon című dokumentumfilmben, akárcsak a korábbi művekben főszerephez jut a közelképben megjelenő emberi arc, melyre rávésődtek a tragédiák nyomai. A múlt fölörvénylésének nagy korszakában forgatta A vád című filmjét, mely a dokumentarista műfajokban kimunkált sajátos „sorsszintézis”. A világon bárhol érthető problémákat vet fel, hatalom és manipuláció, önzés és önfeláldozás kérdéseit, a „kisebbik rossz” választhatóságának illúzióját. E ponton véget ér a jó három esztendeje készült tévéinterjú. De tovább visszhangzik bennünk Sára Sándor Feldobott kő című filmjének üzenete: „Vállalnod kell nemcsak azt, aki vagy, de azt is, aki voltál - s aki lehettél volna...” • Stark R. László