Magyar Hírlap, 2000. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-17 / 13. szám
18 Magyar Hírlap Mohamed Aida harmadik lett a budapesti Világkupa-versenyen Badea ismét győzött Az idén is a román Badea nyerte a budapesti női tőr Világkupa-versenyt, a Malév Kupát. Mohamed Aida a harmadik helyen végzett. Az év első hazai vívó Világkupa-versenyét rendezték meg a hét végén a Nemzeti Sportcsarnokban. Húsz ország kilencven tőrözőnője gyűlt össze, a magyarok 26- an indultak, és a 64-es direktkieséses táblára kilencen jutottak el. Ehhez a világranglistán elfoglalt helyezése alapján Mohamed Aidának és Knapek Edinának vívnia sem kellett, és a hazaiak közül ők ketten kerültek be a nyolcas döntőbe. A táblán Varga Katalin és Lantos Gabriella a 32 között esett ki. A döntőbe a magyarok mellett csupa olimpiai és világbajnok jutott, az olaszok triója, Vezzali, Bianchedi és Trillini, Romániából Szabó- Lázár Réka és Badea, valamint a német Bau. Érdekesség, hogy a döntőben egyedül az utóbbi vívott a hagyományos sisakban. Bár neki is van új, átlátszó fejvédje, de annyira zavarja a vívásban, hogy inkább befizette az ötvendolláros büntetést, és maradt a réginél. Erre a szabályok szerint márciusig még lehetősége van, utána azonban a Vk-versenyeken a legjobb 32 között kötelező lesz a sisak használata, akinek nincs, azt kizárják. Zavarta az új fejvéd Mohamed Aidát is, mint mondta, az utolsó asszó végén már elég nehezen kapott levegőt. Ennek ellenére jó esélye volt a döntőbe jutásra, előbb 12:6- ra verte Szabó Lázárt, az elődöntőben 14:12-es vezetésről kikapott Bautól - aki előtte Knapeket győzte le -, és a harmadik helyen végzett. Mohamed Aida a budapesti versenyt 1993-ban megnyerte, azóta csak egyszer nem jutott a döntőbe. Tavaly ezüstérmes lett, csak Badeától kapott ki, attól a vívónőtől, akit az idén sem tudtak legyőzni Budapesten. Mohamed Aida (balra) a negyeddöntőben Szabó-Lázár Réka ellen győzött fotó: műföldi Imre Amodt történelmi szlalomja Két színhelyen négy Világkupa-versenyt vívott az alpesisí vándorciszkusza a hét végén. A norvég Amodt megnyerte a férfiak wengeni szlalomviadalát, és azzal ő lett a negyedik síelő a sportág történetében, aki mind a négy szakágban tudott elsőséget szerezni a Vk-viadalokon. A svájci Pirmin Zurbriggen, a luxemburgi Marc Girardelli és az osztrák Günther Mader után a norvég Kjetil-Andre Ĺmodt negyedikként jutott fel az alpesisí Olümposzára. Megnyerte a wengeni műlesikló Vk-versenyt, s azzal a negyedik szakágban is szerzett Világkupa-győzelmet. A nagy beteljesülés már egy héttel korábban Chamonix-ban is küszöbön állt, hiszen az első futam után a norvég állt az élen, ám a másodikban megremegett a lába, és az olasz Angelo Weiss megelőzte. A dolog érdekessége, hogy Ĺmodt 1993-ban Moriokában már világbajnok is volt a szlalomban, s azóta is rendszeresen végez az élmezőnyben a Vk-viadalokon, mind ez idáig azonban nem sikerült nyernie. A győzelem azt is jelenti Ĺmodtnak, hogy a Vk összetett pontversenyében megerősítette második helyét a toronymagasan vezető osztrák Hermann Maier mögött. Aki ezen a hét végén a lesiklásban kikapott honfitársától, Josef „Pepe” Strobltól. A 25 éves győztes a szerdai edzésen a legjobb időt érte el, és úgy nyilatkozott: „Azt hiszem, meg tudom szerezni a második helyet Maier mögött.” Strobl 16 század különbséggel nyert, külön versenyt vívtak, mert a harmadik helyre beérkező kanadai Podivinsky 1,23 másodperccel ment gyengébbet Maiernél. A sérülésektől megtizedelt női mezőnyben szinte elkeseredett küzdelem folyik az összetettben. Michaela Dorfmeister előnye csökkent, miután a lesiklásban betlizett, a 15. helyen végzett, eggyel a rivális honfitárs, Renate Götschl mögött, majd a tegnapi szuper-G-t Dorfmeister kihagyta, Götschl viszont megnyerte. Nagy a versenyfutás kettőjük között, ezért a tény kicsit furcsán hat: Altenmarktban Götschl az első Vkgyőzelmét aratta az idényben. December 28-án ötödik lett a lienzi óriás-műlesikló viadalon, de azzal is át tudta venni a vezetést az összetettben a botladozó vetélytársakkal szemben. A következő, a maribori viadalon győztes Dorfmeister visszavette tőle és mindmáig őrzi a vezetést. • Sz. I. Az alpesisí Világkupa hét végi eredményei. Nők, Altenmarkt. Lesiklás: 1. Rey Bellet (svájci). Szuper-G: 1. Götschl (osztrák). Az összetett Világkupa élcsoportja: 1. Dorfmeister (osztrák) 725 pont, 2. Götschl 686, 3. Kostner (olasz) 505. Férfiak, Wengen. Lesiklás: 1. J. Strobl (osztrák). Műlesiklás: 1. Amodt (norvég). Az összetett Világkupa élcsoportja: 1. Maier (osztrák) 1100 pont, 2. Amodt 746, 3. Eberharter (osztrák) 606. SPORT •L. Z. Malév Kupa női tőr Vk-verseny: 1. Badea (román), 2. Bau (német), 3. Mohamed és Bianchedi (olasz), 5. Vezzali (olasz), 6. Trillini (olasz), 7. Szabó Lázár (román), 8. Knapek. Folytatódik a Dakar-rali Három Antonov 124-es repülőgép csütörtöktől vasárnapig megállás nélkül szállította Nigerből Líbiába a Párizs-Dakar-Kairó-rali részvevőit, illetve az autókat, motorokat, kamionokat. A pilótákat, szerelőket és az újságírókat két Boeing-737-es vitte a líbiai Szabhába. Mint ismert, a rali szervezői terroristák támadásától tartva törölték a Niger területén lévő útvonalat - a 7., a 8., a 9. és a 10. szakaszt -, ezért kellett légi úton szállítani a mezőnyt Líbiába. A verseny internetes honlapján olvasható információk szerint a versenyzők a sivatagon keresztül, konvojban a következő rajthelyre, Var el-Kebirbe utaznak. A tervek szerint holnap - más hírek szerint már ma - indul újra útjára a rali, de az még nem dőlt el, hány szakasz maradt hátra. Egyesek tudni vélik, hogy egy napot csúszik a verseny, tehát január 24-én lesz a befutó Kairóban. •K.T. Minden 11-esekkel dőlt el Európa nincs elragadtatva a klubvilágbajnokságtól Két hazai csapat játszotta a döntőt a brazíliai, első labdarúgó klubvilágbajnokságon. A győztes Corinthians három bajnoki címe és egy kupasikere mellé megszerezte első nagy nemzetközi trófeáját. Az európai sajtó meglehetősen hűvösen fogadta a vébé eseményeit, s nem csupán azért, mert a kontinens képviselői nem jutottak fel a dobogóra. Nem hozott jó játékot a döntő, a brazilok adósak maradtak a tőlük remélt futballvarázslattal, holott két hazai csapat küzdhetett meg az első helyért, így az első világbajnoki cím mindenképpen az övék lehetett csupán. A taktika, a fizikai képességek kerültek a főszerepbe, sokat futottak a játékosok, fegyelmezetten dolgoztak a gondosan kiépített védelmi rendszerek, csak sőt nem sikerült szórni a mérkőzésbe, amelynek percei csigalassúsággal haladtak előre, és a semleges nézők önfeledt szórakozás helyett verejtékes melodrámát kaptak. A hazai nézők pedig egyebek között könnygázt a rendőrségtől, miután egy órával a meccs kezdete előtt még 49 000 jegy pihent a túl kevés pénztárban, és a szurkolók tömeges rohama óhatatlanul csetepatékhoz vezetett. A feldühödött brazilok azt kiabálták, hogy a 2006-os vébét Afrikának kell adni, de a szövetség elnöke, Ricardo Teixeira nem akarta meghallani, és úgy értékelte a tumultuózus jeleneteket, hogy íme, Brazíliában ilyen nagy az érdeklődés a futball iránt. A Corinthians a gól nélküli 120 perc után a 11-esekben felülmúlta a Vasco da Gamát. Noha 4-3-as állásnál Marcelinho már megszerezhette volna a győzelmet, lövését Helton kapus könnyedén hárította, ám a Vasco nem tudott élni a nagy lehetőséggel, Edmundo mellé bombázott, így aztán a Corinthians megszerezte kilencvenéves történelmének első nagy nemzetközi diadalát. A győztes csapat támadója, Edilson nyerte el a vébé aranylabdáját, azaz a legjobb játékos címet, megelőzve a sorsdöntő tizenegyest hibázó Edmundót és az ugyancsak Vasco-csatárt, Romáriót. A szavazás eredménye inkább az attraktív labdarúgás iránti vágyat tükrözte, mert az első klubvilágbajnokság inkább a futball válságjeleit mutatta meg, noha fényes külsőségek közepette. Kiegyensúlyozott erők kemény küzdelme, kockázatvállalás nélkül, és ez abban is megmutatkozott, hogy mindkét helyosztón a 11-esekre maradt a döntés. Európa sajtója igazán nem nagy lelkesedéssel számolt be az első vébéről. Ez a versenyforma nem a világ klubcsapatait osztályozza, hanem csak egymásnak ereszti a földrészek legjobbjait. Az öreg kontinensen erre nincs nagy igény, annál is inkább, mert a folyamatosan működő futballnagyüzemben arra gyakorlatilag nincs alkalmas terminus. Nem bizonyult túl szerencsésnek, hogy két brazil csapat játszhatott, ráadásul - igazodva a közönség igényeihez - úgy, hogy a sorsdöntő meccseken a hazaiak már mindig tudták, milyen eredmény kell az európai vetélytársak kisakkozásához, és a kívánt eredmények meg is születtek. A Manchester United és a Real Madrid a saját bajnokságában meccseket halasztott a vébé miatt, és most hazatérve mérkőzéseket játszik és pótol odahaza, miközben hajrázik a Bajnokok Ligájában is. Ez már a futballista embertelen kizsákmányolása - vonja meg a mérleget több európai szakember és sajtóorgánum. • Sz. I. Klubvilágbajnokság, döntő: Corinthians (brazil)-Vasco da Gama (brazil) 0-0, a 11-es rúgásokban 4-3. Rio de Janeiro, 82000 néző, vezette: Jól (holland) Corinthians: Dida - Indio, Adilson, Fábio Luciano - Kiéber, Vam peta (Gilmar 91.), Rincon, Marcelinho - Ricardinho (Edu a szünetben), Luizáo, Edilson (Fernando Baiano 113.). Vasco: Helton - Paulo Miranda, Odvan, Galväo - Gilberto, Amaral, Felipe (A. Oliveira 102.), Juninho (Viola 96.), Ramon (Donizete 110.) - Edmundo, Romário. A 11-est értékesítette: Rincon, Fernando Baiano, Luizáo, Edu, illetve Romário, A. Oliveira, Viola. Kihagyta: Marcelinho, illetve Gilberto, Edmundo. A 3. helyért: Necaxa (mexikói)—Real Madrid (spanyol) 1-1, a 11-es rúgásokban 4-3. Az angol bajnokság 22. fordulója: Arsenal-Sunderland 4-1 (a rangadón már a félidőben 3-0-ra vezettek a hazaiak, Henry és Suker kétkét góljára Quinn tudott csupán válaszolni), Watford-Liverpool 2-3, Chelsea-Leicester 1-1, Everton- Tottenham 2-2, Coventry-Wimbledon 2-0, Middlesbrough-Derby County 1-4, Sheffield-Bradford 2- 0, West Ham-Aston Villa 1-1, Newcastle United-Southampton 5-0. A Leeds-Manchester szuperrangadót a klubvilágbajnokság miatt elhalasztották. Az élen: 1. Leeds 44 pont/21 mérkőzés, 2. Manchester 43/19, 3. Arsenal 43, 4. Liverpool 40, 5. Sunderland 38, 6. Chelsea 36. Az olasz bajnokság 17. fordulója: Bologna-Bari 1-0, Venezia- Fiorentina 2-1, Internazionale- Cagliari 2-1, Juventus-Perugia 3- 0, Lecce-Parma 0-0, Piacenza-Torino 0-2, Reggina-Lazio 0-0, AS Roma-Verona 3-1. Udinese-Milan 1-2. Az élcsoport: 1. Juventus 36 pont, 2. Lazio 35, 3. AS Roma 32. Két pontra az első helytől MH/MTI__________________ Két világbajnoki előselejtezőt játszott a hét végén a magyar férfi kézilabda-válogatott a litvánokkal, mindkettőt Magyarországon, mert az ellenfél lemondott a pályaválasztói jogáról. Az első találkozón Cegléden a magyarok 25:18-ra győztek, tegnap Kecskeméten pedig 26:22-re. A csoportban a magyarok vezetnek 6 ponttal, az osztrákoknak 5, a bolgároknak 3, a litvánoknak 2 pontjuk van. Válogatottunk még az osztrákokkal játszik két meccset, és ha az egyiket megnyeri, akkor csoportelső lesz, utána még egy, az EB-ról kieső ellenfelet kell legyőznie ahhoz, hogy jövőre világbajnoki részvevő lehessen. Sebők Vilmos fél évig Mannheimben Hosszú, fárasztó tárgyalások után Sebők Vilmos, az angol harmadosztályú Bristol játékosa megegyezett a Bundesliga második ligájában szereplő Mannheimmel, hogy fél évig a német csapatban játszik. Sebők kedden kapcsolódik be a felkészülésbe. Sebők Vilmos szombaton állapodott meg a Mannheim vezetőivel, és vasárnap visszautazott Bristolba, hogy a hivatalos dolgait elintézze és a költözést is megszervezze. Mint mondta, kedden érkezik újra Németországba, és akkor már bekapcsolódik a Mannheim felkészülésébe. Hozzátette, hogy több ajánlata is volt, ám az döntött, hogy két magyar játékossal, Vincze Ottóval és Klausz Lászlóval futballozhat egy csapatban. Szimpatikus volt Sebők számára, hogy a német csapat vezetőedzője, Uwe Rapolder a videokazetták és a személyes tapasztalatok alapján ragaszkodott az ő szerződtetéséhez. Talán ezért sikerült a játékosnak és a klubnak alig 48 óra alatt megegyezniük. Az sem mellékes, hogy a Mannheim vezetői és játékosai szeretnék, ha a csapat nyáron visszakerülne a Bundesliga élvonalába. Erre reális esély mutatkozik, hiszen a Mannheim hátránya mindössze négy pont, a jelenleg harmadik helyen álló Nürnberggel szemben. Azt is megtudtuk, hogy a féléves kölcsönadás lejártával a németeknek elsőbbségi joguk van Sebők megvásárlására. •B.F. A legfinomabb, ólommentes fajtából. Ha február 29-ig bármilyen új, hazai gyártású Suzukit vásárol, Ön és az új autó vendégünk kb. egy hektoliter* 95-ös oktánszámú, ólommentes benzinre. Fogyasszák mértékkel és egészséggel, a kilométerekkel és a márkakereskedői ajándékkal* együtt *Az akció részleteiről érdeklődjön márkakereskedőinknél! Suzuki. A mi autónk, jó. Mi?gy hektó 95-ös ш ESEMÉNYEK - TORNA Supola Zoltán az összetettben a hatodik lett a Las Vegas-i versenyen. MŰKORCSOLYA Az országos bajnokságot Póth Diana, Vidrai Szabolcs, illetve a Gebora, Visontai jégtánckettős nyerte. Az Európa-bajnokságon a győztesek mellett Sebestyén Júlia és Dorofejev Tamara vehet részt. JÉGKORONG Az Interligában: Alba Volán-FeVita—Feldkirch (osztrák) 5:7, Wiener CVirta-itrákСОияйГвг, 21h ATLÉTIKA Szentgyörgyi Katalin negyedik lett Sevillában, a nemzetközi szövetség mezeifutó-versenyén, világbajnoki érmeseket is megelőzve. A bolgár Vemelina 196 centivel nyerte a női magasugrást az Olimpiai csarnokban rendezett versenyen. SPORTLÖVÉSZET Karacs Zsolt a légpisztoly versenyszámban ezüstérmet szerzett a plzeni Grand Prix-versenyen. VÍVÁS A párizsi kardversenyen Nemcsik Zsolt második lett. GYORSKORCSOLYA Egyed Krisztina új országos csúccsal a 13. lett a norvégiai Hamarban, az összetett Európa-bajnokságon, ezzel jogot szerzett a világbajnoki részvételre. Megjavította a magyar rekordot a 3000 méteren (4:22,13 perc), majd az 1500 méteren (2:02,22) is. Baló Zsolt a 24. helyen végzett. KOSÁRLABDA Az NBA-ban Dávid Kornél csapata, a Cleveland Cavaliers a Vancouver Grizzlies otthonában lépett pályára, és 82:80-ra kikapott. Dávid nem játszott a mérkőzésen. NB I, férfiak: Kaposvár-Pannon- Pipe-DAKK 68:64, Dombóvár-Bp. Honvéd 87:90, Matáv-Pécs- Atomerőmű SE 82:72, Marc-Körmend-ZTE 100:59. NB I, nők: FTC-Szekszárd 87:56, BSE-ESMA-Zala Volán 72:61, GYSEV-Ringa-Szolnoki MÁV 82:40, DKSK-BorsodChem-Soproni Postás 72:59, Cofinec Petőfi Nyomda-MiZo-Pécsi VSK 45:68. TENISZ Sydney, 325 ezer dolláros férfiverseny, döntő: Hewitt (ausztrál)- Stoltenberg (ausztrál) 6:4, 6:0. Nők (535 ezer dollár), döntő: Mauresmo (francia, 8.)-Davenport (amerikai, 2.) 6:4, 6:0. Auckland, 325 ezer dolláros férfitorna, döntő: Norman (svéd, 2.)- Chang (amerikai) 3:6, 6:3,7:5. Hobart, 110 ezer dolláros női verseny, döntő: Clijsters (belga)-Rubin (amerikai, 4.) 2:6, 6:2, 6:2. A döntő és a bronzmérkőzés is elmaradt a melbourne-i bemutatótornán. Az amerikai Andre Agassi ellen nem állt ki az ausztrál Mark Philippoussis, mivel reggel nyakfájásra ébredt, és később sem tudta rendesen mozgatni a fejét. A harmadik helyért kiírt találkozóra a svéd Thomas Enqvist fájós válla miatt nem EREDMÉNYEK állt ki, így az amerikai Pete Sampras is mérkőzés nélkül győzött. KÉZILABDA NB I, nők: DVSC-FTC 24:26, Marcali-Bp. Spartacus 28:27, Dunaferr-Vác 43:22, Cornexi-AI- coa-Vasas 24:23. FORMA-1 A Nemzetközi Automobil Szövetség döntése szerint a világbajnoki futamokon az eddigi 120 helyett 80 kilométer - edzéseken hatvan - lesz a megengedett csúcssebesség a bokszutcában. LABDARÚGÁS Arany Ászok Kupa terembajnokság, Zalaegerszeg. Szombat: Dunakeszi-Nagykanizsa 3-2, Kispest Honvéd-Dunaferr 2-1. A mérkőzésen a Honvéd-szurkolók beugráltak a pályára, tíz percig állt a játék. Kispest-Dunakeszi 1-1, Dunaferr-Nagykanizsa 3-1, Kispest-Nagykanizsa 5-1, Dunaferr-Dunakeszi 6-2. A csoport végeredménye: 1. Kispest 7 pont, 2. Dunaferr 6, 3. Dunakeszi 4, 4. Nagykanizsa 0. Vasárnap: Gázszer-Lombard 3-1, Haladás-ZTE 4-2, Lombard-Haladás 2-1, Gázszer-ZTE 4-3, Haladás-Gázszer 4-2, Lombard-ZTE 2-1. A végeredmény: 1. Haladás 6 pont (9-6), 2. Gázszer 6 (9-8), 3. Lombard 6 (5-5), 4. ZTE 0. A jugoszláv Bora Milutinovics lett a kínai válogatott szövetségi kapitánya. Az egymillió forint összdíjazású győri nemzetközi teremtorna döntőjében a szlovák Nitra 3-3 után büntetőkkel nyert a Győri ETO ellen. A harmadik helyért: Matáv- Sopron-Dunaferr 4-2. A legjobb mezőnyjátékos Vincze István (Lombard), a gólkirály, Komódi László (Dunaferr, 7) lett. Az olasz labdarúgóliga felfüggesztette Angelo Pagotto játékjogát. A Perugia kapusának szervezetében a Fiorentina elleni, november 21 -ei bajnoki mérkőzés után mutatott ki tiltott szert a doppingvizsgálat, a próba eredménye is pozitív volt. RÖPLABDA Férfi Extraliga: Csepel-Kecskemét 0:3, Kazincbarcika-Dunaferr 3:2, Szeged-Szolnok 3:0. TOTÓEREDMÉNYEK 1, X, 1, X, 2, X, 1,1,1.x, 2, X, 1,2. ÜGETŐ 1. Tatum Ivory (8) - Jessica Plough (3) - Vízesés (6) - 33,12, 15,18 Bef.: 437 - Hármas bef.: 2368 2. Csókkirály (3) - Dallas (7) - Dardanella (8) - 17, 10, 16, 20- Bef.: 48 - Hármas bef.: 154 3. Aladin (6) - Ziko (5) - Carbonaro (9) - 49, 26,12, 36-Bef.: 253 - Hármas bef.: 2429 4. Clif (8) - Crazy Place (4) - Csupor (7)-46,18,12,18- Bef.: 168 - Hármas bef.: 923 5. Ágáló (9) - Usgyi (7) - Briliáns (8)-59, 10, 36, 12- Bef.: 488- Hármas bef.: 1071 6. Zanussi (9) - Brown Lady (10) - Eleganten (6) - 18, 10, 19, 23 - Bef.: 76 - Hármas bef.: 321 7. Bonfire (8) - Ufo Speedy (2) - Zsolti (7) - 22, 12, 42, 34 - Bef.: 955 - Hármas bef.: 8504 8. Ceylon (2) - Check Charlie (8) - Tét (7) - 405, 45, 10, 32-Bef.: 569-Hármas bef.: 9657 9. Vuk (7) - Bözske (5) - Pereskedő (1)-54, 12, 20,16-Bef.: 307 -Hármas bef.: 4557 2000. JANUÁR 17., HÉTFŐ