Magyar Hírlap, 2000. február (33. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-09 / 33. szám
6 Magyar Hírlap Amerikai tanulmány a honvédség távlati fejlesztéséről Radikális átalakítás tíz év alatt A jelenlegi 27 ezres sorkatonai létszámot radikálisan ötezerre csökkentené az az amerikai tanulmány, amelyben a magyar kormány megbízásából az amerikai Cubic Applications felvázolja a honvédség jövőjét. Az elképzelés egyelőre távlati, ebben a hónapban mintegy hétezer fiatalt hívnak be a tegnap leszerelők helyére. Ők már megkapják az agyhártyagyulladás elleni védőoltást. Összevonás és profiltisztítás - ezek a jelszavai a Magyar Honvédségnél folyó stratégiai felülvizsgálat alapjául szolgáló amerikai tanulmánynak. A haderő átalakításáról eddig hozott honvédelmi miniszteri döntések titkosak, az ezek alapjául szolgáló, a magyar kormány kérésére készített Cubic Applications elemzésbe azonban betekinthetett lapunk. A tanulmány készítői - köztük az Egyesült Államok volt budapesti katonai attaséja, Szurgyi Árpád - a honvédség jelenlegi helyzetében nem a technikai fejlesztéseket tartják elsődlegesen fontosnak, hanem a katonák és családjaik életszínvonalának emelését. Ugyanakkor aggodalommal tölti el az amerikaiakat például a magyar légvédelmi eszközök állapota, amelyek közül csak a nemrégiben vásárolt francia Mistral rakétákat tartják elfogadhatónak, az elavult orosz típusok már kivonás előtt állnak. A modernizációt 2006- tól tervezik erőteljesebb ütemben a tengerentúliak. A következő tíz évet három szakaszra tagoló tanulmány az első lépcsőben, 2002-ig az élet- és munkakörülmények javítását javasolja a lakáshelyzet rendezésével, az előléptetési rendszer átalakításával és a bér-, illetve nyugdíjrendszer megreformálásával. Ez utóbbi egyúttal már a takarékossági intézkedések közé is tartozik, megszüntetnék ugyanis a szolgálati díjakat, a veszélyes külföldi missziókat leszámítva, valamint csak a rang, és nem a beosztás alapján járna az illetmény. Úgy tudjuk, hogy a minisztérium vezetése tervezi a katonáknak járó különböző előnyök megnyirbálását. Ide tartozik a szolgálati lakások megvétele és a külön katonai egészségügyi ellátás is. A minisztérium megválik például a Pécsi Honvédkórháztól, ahol a betegeknek kevesebb mint tíz százaléka katona. Az amerikaiak is úgy látják, hogy elegendő két honvédkórház. A budapesti, amelyet helikopter-leszállópályája alkalmassá tesz a NATO-szövetségi követelmények ellátására, és a kecskeméti, a légierő számára. A takarékosság jegyében adtak ötletet az amerikaiak egy olyan cég létrehozására, amely szervezné a honvédségi üdültetéseket és utazásokat. Értesülésünk szerint a tárca foglalkozott az rt. létrehozásával, a tervek szerint Hingyi Beatrix által vezetett utazási iroda felállítása azonban megakadt. A Honvédelmi Minisztérium 60 ezres költségvetési létszámát negyedével, 45 ezerre csökkentenék. Ez a minisztérium álláspontja is, arról azonban nem kívánnak nyilatkozni a tárcánál, hogy a belső arányok miként alakulnának. Az amerikaiak által optimálisnak tekintett rendszer a sorállományt érinti leginkább, a kiképzésen lévők számát a jelenlegi 27 ezerről mindössze ötezerre szorítanák le. A minisztériumban kétféle megoldás körvonalazódik: a hat hónapos szolgálat bevezetése, illetve a három hónapos alapkiképzés után a további hónapok pénzzel történő megváltása. Az amerikai tanulmány szerint gépesített, korszerű, azonnal bevethető szárazföldi csapatokat kell kialakítani. Ezekhez az egységekhez kell összpontosítani a még használható haditechnikai eszközöket. A csapatokat műszaki dandár és összevont tüzérezred segítené. A mostani, igen kedvezőtlen 1:1 tiszttiszthelyettesi arányt a csapatoknál 1:3- ra módosítanák a tiszthelyettesek javára. A honvédségnél 7370 tisztre van szükség az amerikaiak szerint, és 14 ezer tiszthelyettesre. A tanulmány szerint egyedül a szárazföldi csapatok létszáma maradna a jelenlegi szinten - igaz, a katonai képzés is ide kerülne -, a légierőé ugyanakkor jelentősen csökkenne. A jelenlegi 12 ezer helyett csak 8 ezren szolgálnának a légierőnél, a leépítés valószínűleg leginkább a MiG-21-esek személyzetét érintené, ezeket az elavult gépeket ugyanis az amerikaiak szerint haladéktalanul ki kell vonni. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a MiG-21-esektől csak a jövő év végén búcsúzik a honvédség, ám már a korábbi kivonást tervezik a tárcánál. A több millió forintért kiképzett pilótákat pedig versenyeztetik majd, és a legjobbak repülhetnek a 27 darab MiG-29-esen. A kivont vadászgépek helyét Pápán a harci helikopterek veszik át. A költöző egységek eddigi bázisán, Szentkirályszabadján a Cubic nagy ívű elképzelése szerint kapnának helyet azok a csapatok, amelyek a várpalotai gyakorlóteret szolgálnák ki. Az amerikaiak véleménye szerint a vár rendszeres gyakorlatokat a csapatok palotai gyakorlólőtér nagysága, jellege számára, amelyekre évek óta nem jut és fejlesztési potenciálra páratlan pénz a szűkös honvédségi költségvetés Közép-Európában és az európai NA miatt,TO-tagállamok között is. A tengerentúli szakértők kötelezően írnák elő a • Haszán Zoltán Dés László és Jancsó Miklós aláírja az SZDSZ népi kezdeményezését Profi hadsereg: csak a váltás dátuma kérdéses A sorkötelezettség eltörlését mára szinte valamennyi párt támogatja, csakhogy különböző időpontokban. A hivatásos hadseregre való áttérés dátumát 2002-ben megjelölő, ennek érdekében aláírásgyűjtésbe kezdő SZDSZ egyedül maradt a gyors váltás ötletével. A védelmi tárca például egyetértésre jutott a szocialistákkal abban, hogy csak 5-10 éven belül szűnhet meg a behívás. A szabad demokrata kampány beindítása után a Gallup kormányzati megbízatásból készített közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek hatvan százaléka támogatná a sorkatonai szolgálat eltörlését 2002-től. Ám amikor arra kérdeztek rá, hogy ezt reálisan kivitelezhetőnek tartják-e, a válaszadók mintegy hetven százaléka már nemmel válaszolt. A megkérdezettek ötöde gondolja úgy, hogy a hivatásos hadsereg fenntartása kevesebbe kerülne, ezzel szemben hatvan százalék szerint kellene többet költeni az önkéntesekből álló honvédségre. A védelmi tárca készített egy számítást a 2002-es váltással számolva. Eszerint évente csak a bérekre 90 milliárd forinttal többet kellene költeni. (A számítás alapja egy felmérés volt, amely szerint a fiatalok 108 ezer forintért állnának önként katonának. Mécs Imre SZDSZ-es politikus ezt a valóságtól elrugaszkodottnak tartja, hiszen ekkora fizetést egyetemi tanárok sem kapnak.) A minisztérium szerint egyéb forrás híján a személyi jövedelemadót kellene emelni a többletforrások előteremtéséhez 2,5-3 százalékkal. A megkérdezettek kétharmada ezt nem vállalná. Mécs szerint az adóemelés ötlete hangulatkeltés, és az irányított kérdésfeltevéseknek tulajdonítja azt is, hogy a válaszadók több mint fele szerint a kampány inkább az SZDSZ érdekeit szolgálja. A kérdőív kitért arra az elképzelésre is, hogy három hónap után a fennmaradó hat hónap pénzen kiváltható lenne. A javaslatot a véleményformálók hatvan százaléka támogatta. Az érettségi tételek 1999 októberétől 2000 májusáig, 32 héten keresztül jelennek meg a Magyar Hírlapban. A sorozat felöleli a három kötelező érettségi tantárgyat. A megjelenések sorrendje a következő: érettségi játék: keddenként, matematika: szerdánként (a feladatok megoldásai a következő szerdai számban az új feladatokkal jelennek meg), történelem: csütörtökönként, magyar nyelv és irodalom: péntekenként. A sorozat lektorai olyan szakmai kiválóságok, mint dr. Gerőcs László, az egykori Repeta matematikaszerkesztője, a nagy sikerű Repeta felvételi könyv szerzője; Száray Miklós és Salamon Konrád, az elsős és másodikos. AD Budapest exkluzív sorozata, a Magyar Hírlapban Készülj az érettségire a Magyar Hírlap pal! Érettségi próbatétel(ek) a teljes tanévre illetve a negyedikes középiskolás történelem tankönyvek szerzői; Márton János, a Trefort Ágoston Gyakorlóiskola nyugalmazott vezető magyarnyelv- és irodalomtanára. Köszönet a tanár uraknak, hogy elvállalták a felkérést, hiszen szakmai hozzáértésük biztosítja, hogy a Magyar Hírlapra előfizető diák megnyugodhat: biztos támaszra talált az érettségire való készülésben. A sorozat gazdája, ahogy az elmúlt tanévben is, az ország legnagyobb egyetemi előkészítő szervezete, a DFT-Budapest, a matematika tételsort Éves érettségi játék és heti verseny Az 1999. november 16-án kezdődő, keddenként megjelenő, 26 hetes érettségi játék minden állomása 1-1 történelem-, matematika-, illetve magyarnyelv- és irodalomkérdésből áll. A pályázó diákoknak az adott játéknapon megjelenő három kérdés válaszait a megjelenést követő hétfőig kell postára adniuk a következő címre: DFT-Budapest, 1591 Budapest, Pf. 448. Minden pályázó, aki bármely kérdésre helyes választ küld vissza, heti sorsoláson vesz részt. A heti győztesek névsorát a két héttel későbbi, keddi lapszámban közöljük. Kéthetes angliai nyelvtanfolyam a győztesnek! Makray Judit szakmai kurzusvezető állította össze. Jó munkát, sikeres felkészülést! III. eset: 2›x x-l + 2-x ‚0 x-l·0 1›0 2 - x ^ 0 Ez az eset nem ad megoldást. 3 Az egyenlőtlenség megoldása tehát: 0 › x › — 4. Egy háromszög két oldala 4,5 és 8 cm hosszúságú. A 8 cm-es oldallal szemközti szög kétszer akkora, mint a 4,5 cm-es oldallal szemközti szög. Mekkora a harmadik oldal, és mekkorák a háromszög szögei? Sinus-tétel alapján: g 45 g cos« = — -»a ® 27,266° sina ~ sina £ = 2a® 54,532° 9sinacosa = 8sina , , _____ r = 180 - (a + /?)« 98,202° sina(9cosor-8) = 0 v ' 45 c 9—- = -—-----7 -· c » 9,722 Mivel háromszögről van szó, sin a *0. sin 27,266 sin 98,2025. Milyen távol van a k: x2 + y2 - 4x + 2y - 31 0 egyenletű kör középpontja az e: y 4x +1 egyenestől? Van-e közös pontja az egyenesnek és a körnek? (Válaszát indokolja!) Jelölje a kör középpontjából az e egyenesre állított merőlegest, T a merőleges talppontját! (x - 2f + (y +1)2 =36—► 0{2--\\r = 6 t«M> r'■,-x 7T1}TM f ■,y = \-x\ TÖ = V(2-0)2+(-l-l)2 = 2V2 A kör középpontja és az egyenes távolsága 2A2 , ami kisebb a sugárnál, tehát a körnek és az egyenesnek két közös pontja van. 5. Egy hegyesszögű háromszögben a+^ = y. Bizonyítsa be, hogy az A, B, M, K, O pontok egy körön vannak, ahol M a magasságpont, K a köréírt kör középpontja és O a beírt kör középpontja! C a + B mo 2 ' ' Mivel DMEC húrnégyszög, DMEZ = 120°. AMBZ a DMEZ csúcsszöge, ezért ugyancsak 120°, C kerületi és középponti szögek tétele miatt. AKBZ =2ACBZ =120°, OABZ = —, OBAZ=—. Mivel ^^ = 60°, 2 2 2 AOB Z =180°-60°=120°. Az a pályázó, aki az érettségi játék során rendszeresen helyes megoldásokat küld vissza, növeli esélyét a fődíj elnyerésére. Nem kell minden megoldást visszaküldeni ahhoz, hogy a versenyző részt vegyen a fődíjjátékban! A fődíj kéthetes angliai nyelvtanfolyam, melyet az országszerte közismert Big Ben Language Studies ajánlott fel. Az eredményhirdetésre május második hetében, közvetlenül az érettségi előtt kerül sor. A borítékon mindig mindenki pontosan tüntesse fel a nevét, címét, illetve telefonszámát, valamint azt, hogy hányadik heti megoldást küldte éppen vissza. Balatoni nyaralás a győztes osztálynak! Teljes osztályok is részt vehetnek az éves érettségi játékban. A győztes csapat egyhetes balatoni nyaralást nyer (teljes ellátással, programokkal), melynek keretében a busz háztól házig szállítja a diákokat. A borítékon mindig minden osztály pontosan tüntesse fel az iskola nevét, címét, az osztályfőnök nevét, illetve azt, hogy hányadik heti megoldást küldték éppen vissza. Az az osztály, amely regisztráltatja magát és legalább 10 helyes megfejtést beküld a játék során. Verstár CD-Rom-ot nyer, amely félszáz magyar költő több, mint 15 ezer versét tartalmazza. Elsősök, másodikosok és harmadikosok, figyelem! Örömmel tájékoztatjuk a kedves elsős, másodikos, illetve harmadikos tanulókat, valamint osztályokat, hogy ugyancsak pályázhatnak az érettségi játékban. Annál is inkább, mert a feladatokat - kis utánanézéssel - meg tudják oldani. Ráadásul így, a játékban való részvétellel, tanújelét adhatják annak, hogy tudják: az érettségi nem feltétlenül a negyedikes diákra az érettségi előtt két hónapban nehezülő keserédes teher. Tehát akár elsős (kilencedikes) tanuló is megnyerheti az angliai utazást, illetve osztály az egyhetes balatoni nyaralást! Sok sikert! Pályázzatok és nyerjetek! Köszönjük, hogy a felhívásnak tartalmilag megfelelő regisztrációval megkönnyíti az éves játékkal kapcsolatos adminisztrációt! Figyelem! Aki még nem regisztráltatta magát, az is részt vehet a játékban! Felvételizők, figyelem! A DFT-Budapest térítésmentes központi felvételi nyílt napot rendez az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar épületében 2000. február 19-én a jogi karokra (ELTE, JPTE, KLTE, ME, JATE, PPKE), az Államigazgatási vagy a Rendőrtiszti Főiskolára, politológia szakra, magyar nyelv és Irodalomból, történelemből, illetve matematikából gazdasági felsőoktatási intézményekbe felvételizőknek. A felvételi analízis mellett a harmadikos (tizenegyedikes) és negyedikes (tizenkettedikes) diákok választ kapnak a következőkre is: mit kell tudni a felvételi követelményrendszerről? Milyen kérdések várhatók a felvételin? Milyen típusfeladatok szerepelnek a felvételi tesztsoron és azoknak mi a - javítótanárok által elvárt - megoldási menete? Megjelenés csak előzetes jelentkezés alapján lehetséges: (06-30) 230-7309, (06-30) 223-6103. DFT-BUDAPEST eaiWestTAZcemcMRE la ELTE Állom- ás Jogtudományi Kar épületében működő DFT-Budapest az ország legnagyobb egyetemi előkészítő szervezete. Budapest és gyári tradicionális és levelező konzultációs évfolyamain több mint 1200 akkreditált hallgató kezdte meg tanulmányait az 1999-2000-es tanévben. A felvettek aránya évről évre négyszerese az országos átlagnak. Az érettségi játék fődíját szolgáltatja: Big Ben Language Studies. Nyelvtanfolyamok, középiskolai tanév, felsőoktatás külföldön Információ: (06-1) 318-5732. www.bigben.hu Előfizetői hivatali szám: (06-1) 455-5440. Magyar Hírlap Ez a lap Neked is jár! Tizenkilencedik feladatsor 1. Oldja meg a következő egyenletrendszert a valós számpárok halmazán! 1 ( 5x+3)' ~\f $x+3y A 5*+4,1_ 4 2 +4 4 2 _4 -p 125 1 A 2. Az 1, 2, 3, 4, 5, 6 számjegyekből alkotható négyjegyű számok között hányban fordul elő az 1-es és a 2-es szám, ha minden számjegyet legfeljebb egyszer használhatunk az egyes négyjegyű számok felírásához? 3. Az ABC derékszögű háromszög AB átfogójára kifelé emeltünk egy négyzetet. Bizonyítsa be, hogy a derékszög szögfelezője áthalad a négyzet középpontján! 4. Végezze el a műveleteket! ( 7 x x + 2N 16x2-9 1 3 1 0*-3 4x + 3J 6x + 3 11 4 2 5. Oldja meg az alábbi egyenlőtlenséget a valós számok halmazán! x2 + 6x + 5 -1-----------1 0 x2 -x-12 6. Egy rombusz két egymással szemközti csúcspontja A(- 2;2)és C(1;6). A BD átló kétszer olyan hosszú, mint az AC átló. Adja meg B és D csúcspontok koordinátáit! Tizennyolcadik feladatsor mintamegoldásai 1. Mely p valós paraméterek esetén nincs az alábbi egyenletnek valós gyöke? x2 +px + p = 0 Egy másodfokú egyenletnek akkor nincs valós gyöke, ha a diszkrimináns negatív, vagyis 0 = p2 — 4p ·0 0‰p·4 2. Hány számot kell36 és 76 közé írni ahhoz, hogy ezekkel együtt olyan számtani sorozatot alkossanak, amelyek összege 520? Adja meg a sorozat különbségét! " 236 + 76 520 = n------------2 n = 26, vagyis a már meglévő két elem közé 24 számot kell írni. a„=at+(n-í)d^d = ^-^, = 26136=4,48 25 3. Oldja meg a következő egyenlőtlenséget a pozitív valós számok halmazán! |x -1| -12 - x| ~ 0 xe R* I. eset: 0 ‚ x › 1 x-1‚0 _1›0 2 - x ‚ 0 Ennek az esetnek a megoldása: 0 ~ x ” 1 II. eset: 1 5 x › 2 , „ x-1-2+xeO x-1» 0 3 2-x· 0 X›~2 3 Ennek az esetnek a megoldása: 1 › x › — MH 721 Az érettségi akció megvalósulását köszönjük a McDonald'snek! A szakasz mindhárom pontból ugyanakkora szögben látszik, tehát valóban egy körön vannak. BELFÖLD 2000. FEBRUÁR 9., SZERDA