Magyar Hírlap, 2000. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-29 / 229. szám
2000. szeptember 29., péntek „A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD” Magyar Hírlap 7 Üzen a kabinetfőnök „Milyen jövő elé néz az az ország, ahol a pénzügyminiszter sok évre előre, egyetlen tollvonással elköltheti az adófizető polgárok pénzét, azaz a képviselők jóváhagyása nélkül döntést hozhat a költségvetés ügyében? Vajon a parlamenti demokrácia megengedi-e ezt? Pénteken megtudjuk” - hirdette meg az igét Rogán Antal, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke. A váteszi kérdéseket Rogán, aki frakcióvezető-helyettes is, a metróperrel kapcsolatban teszi fel, egy nappal az előtt, hogy a Fővárosi Bíróság ítéletet hozna az ügyben. Rogán üzenetben nemcsak kérdez, válaszol is: „Először fog a magyar bíróság végső álláspontot foglalni abban a kérdésben, hogy a pénzügyminiszter személye milyen viszonyban van az államháztartás egészével. Azaz a per arról szól, hogy szabad-e a pénzügyminiszternek a képviselők felhatalmazása nélkül költségvetési pénzeket elkölteni.” A kérdés-feleletet azért érdeklődés is követi: „És most kíváncsian várjuk, hogy talál-e olyan jogszabályt, olyan jogrendszert (sic!) a Fővárosi Bíróság, amely kimondja, hogy a pénzügyminiszter azt csinál, amit akar.” A vélemény szerint egyértelmű, hogy nem találhat. És ez így is lenne helyes, ha a kabinetfőnök úr igazat mondana (ima), de nem teszi. Az 1998-as - az Országgyűlés által megszavazott - költségvetésben ugyanis a Dél- Buda-Rákospalota metróra 200 millió forintot hagytak jóvá a választott képviselők. Mindezt annak a tudatában tették, hogy az ilyen nagyberuházásoknál megszokott módon ismerték az irányszámokat is, amelyek szerint 1999-ben 5,5 milliárdot, 2000-ben 9,5 milliárdot fordított volna a metróra a költségvetés. Úgyhogy szó sincs arról, amit Rogán állít, hogy Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter „felhatalmazás nélkül” költhette volna „valamennyiünk pénzét”. De az igazi nagy baj nem is az, hogy Rogán nem mond igazat. A botrány az, hogy milyen jövő elé néz az az ország, ahol a vezető kormánypárt elnökének kabinetfőnöke egy nappal egy bírósági ítélet előtt megüzeni, hogy miről szól a per. Pénteken meglátjuk. Hajnal László A bűnösség vélelme A vezérkari főnök reményének adott hangot, hogy a bíróság egyetlen vádpontban sem találja bűnösnek a koszovói magyar KFOR-alakulat éléről leváltott alezredest. Valóban, csak bízni lehet abban, hogy Papp Gyula semmi törvénybe ütközőt nem követett el Pristinában, a Magyar Honvédség szégyenére. Mert képzeljük el, hogy igaznak bizonyul az elöljárói intézkedés elmulasztásának gyanúja a sorban álló, erotikus csípőmozdulatokra vetemedő katona vagy a nő bajtársára zuhanyozás közben rányitó balta ellen. Esetleg kiderül, hogy a parancsnok nemcsak zászlórudat készíttetett a táborban talált hulladék vasakból, hanem - ki tudja, mire lehet jó ez otthon - el is rak néhány fémdarabot, saját zsebre elkövetve a vádban szintén megpendített háborús fosztogatást. A honvédségi vezetőség és a tárca éber irányítója azonban semmit nem bízott a véletlenre. Nehogy a parancsnok gyengeségétől vérszemet kapott katonák egész sora imitálja csoportosan a szexet az étkezősátor, netán a zuhanyozókabin előtt várakozva. Nem alábecsülendő veszély ez, jogos tehát, hogy a felmerült gyanúkra hivatkozva azonnal hazarendelték a parancsnokot. Pappot márciusban váltották le, pere viszont csak a jövő héten kezdődik. A jogerős ítélet meg ki tudja, mikorra várható. Az alezredes védője az ártatlanság vélelmét emlegette, a minisztérium jogtanácsosa azonban visszavágott: a gyanú árnyéka sem vetődhet egy külföldön szolgáló parancsnokra. Sajátos katonalogika lehet ez. Hiszen a másik nagy port felvert, hűtlen kezelésről és vesztegetésről szóló büntetőügyben ilyesmi nem hangzott el. Szerencse, hogy Várhegyi Attila államtitkárnak nem a honvédelmi miniszter a főnöke. Haszán Zoltán VITRIOL Majláth Mikes László Karpus Mázlisták ezek a szentimrések, azelőtt józsefattilások. No nem azért, mert a Szent Imre Gimnázium osztálytermeiben a pápa és Paskai László bíboros képe mellé kiakasztották Zakar Ferenc Polikárp, a ciszterci rend zirci apátjának arcképét is. Nálunk, az angyalföldi Kilián György Gimnáziumban (ma Németh László) csak az állami címer lógott a tantermekben, igaz viszont, hogy a KISZ-szobában volt egy darab Lenin, néhány renitens osztályban pedig Kossuthra, Adyra, Vörösmartyra és József Attilára is bukkanhatott az ember, sőt a hallban bronzból megmintázták Kilián Györgyöt is. Ennek ellenére soha nem volt iskolai szünnap Gyuri napon. A Szent Imre Gimnáziumban viszont iskolai szünnappá nyilvánították Polikárp névnapját azon okból kifolyólag, hogy 1997-ben a ciszterci rend visszakapta a patinás gimnáziumot. Nem világos viszont, hogy is van ez a Polikárp-dolog. Ladó János utónévkönyve Polikárpot elfogadhatónak tartja. A Polikárp a görögből latinosított Polycarpus rövidüléséből származik, jelentése: bő gyümölcsöt termő. Ladó szerint a Polikárpok május 12-én ünnepük névnapjukat. Ha ez így igaz, akkor nem értem, hogy a überholsi sajtó miért most plankolta fel ezt az egész Zakar Ferenc Polikárp ügyet. Talán azért, mert egyelőre kevés az aranyérem. Az is lehet persze, hogy Ladó rosszul tudja a dátumot, a ciszterci Polikárpok egészen máskor ünnepük nevük napját, mint mondjuk az anarchista Ponkárpok. Ezenfelül is bajok vannak a salóban, állítólag a gimnázium spirituális vezetőjének számító ciszterci szerzetest, aki az iskola gazdálkodását bírálta, még februárban kitiltották az iskolából, majd váratlanul az Egyesült Államokba küldték. Nálunk is volt hasonló eset a Kiliánban, az egyik földrajztanár azt merészelte mondani, hogy Krupszkaja okos volt, de nem egy szexbomba, ezért aztán áthelyezték Angyalföldről Újpestre a faipari technikumba, sőt egy szakkör vezetését is rábízták, ahol Krupszkaja mellszobrát kellett kifaragniuk bükkfából. Polikárp esete különben sem egyedi a világtörténelemben, hajdanán minden jugó csellóban kinn függött Titó képe, mostanában Milosevic lóg a borbélyüzletekben és a nonstop csevapcsicsabutikokban, ki tudja meddig? A köztársasági elnökök képei sok országban ott díszelegnek a közhivatalokban, most is van olyan magyar nagykövetség, ahol pedig Orbán lóg a falon, de ez csak a nagykövet írói munkásságának része. Ha jómagam ifjú szentimrés gimnazista lennék, úgy örülnék Polikárp névnapjának, mint majom a farkának. Nem kell suliba menni, csinálhatnánk egy akkora házibulit, mint ide Zirc. Ennél már csak akkor jártak volna jobban a szentimrések, ha Zakar Ferenc Polikárp inkább Ferenc napján üli igazi névnapját, mert Ladó szerint a Ferenceket január 29-én, április 2-án, május 11-én, június 4-én és 16- án, július 14-én, október 4-én és 10-én, valamint december 3-án is ünnepük. Egy ilyen zirci apátnak valóban kezet csókolhatnának a szentimrések, kilenc iskolai szünnap az már Guinness-világcsúcs. Vlagyimir Iljics Uljanovnak nem volt ennyi apai neve Lev Davidoviccsal együttvéve sem. Ferenc azért is jobb lenne, mert azt a diákok sokféleképpen becézhetik névnapi jókívánságaikban, úgymint: Ceró, Cikó, Cikus, Fecó, Fefe, Ferci, Fercsi, Fercsike, Fercsó, Ferencke, Feri, Ferike, Fericske, Ferke, Ferkó, Ferkő, Feró, Feró, Feru, Ferus, Feruska, Fetya, Fetyi, Fetyó, Fifí, Franci, Frankó, Frankó, Frici, Fricike. Hát ez igazán frankó. A Polikárp lehetőségei ennél sokkal szegényesebbek. Becézhetjük úgy, hogy Poli, Polika, Karpi és Karpus. Ennyi az egész. Nagyon snassz lenne, ha Polikárp iskolaszünetté nyilvánított névnapján az ünnepelt csak ilyen dísztáviratokat kaphatna: „Tisztelt Polika! A gimnázium csillagász szakköre forró jókívánságait küldi a messzi Zircre.” Vagy: „Aranyos Karpuskánk! Az egész tantestület kíván néked névnapod alkalmából jó egészséget, bort, búzát, békességet, mérsékelt gázáremelést!” Sok szülő azt is szóvá tette a Szent Imre kapcsán, hogy a gimnázium portaszolgálatát egy őrző-védő cég látja el. Lássuk be, a mai világban néha nem lenne elég, ha egy agg ciszterci pedellus próbálná piszkavassal elkergetni a betörőket, drogosokat, randalírozó ateistákat. Egyébként arról is szól a fáma, hogy néhány kigyúrt, kopasz őrzővédőben felpislákolt a szeretet lángja, újra megtalálta rég elveszett hitét, részesült a kegyelemben, és Szent Grespik példáját követve kő helyett kenyérrel dobálta meg a besurranó tolvajokat. Néhány szülő azt is nehezményezte, hogy a Szent Imrében havonta maximum ezerforintos önkéntes adományokat kérnek például az öltözőszekrények felszerelésére vagy a sportpálya felújítására. Itt az a pont, ahol teljes mellszélességgel ki kell állnom végre ciszterci testvéreim mellett. Nincs olyan buddhista, bicsérdista, kálomista, janzenista, intimpista állami, egyházi és magániskola, ahol le ne lejmolnák a szülőket, teljes joggal. Mert pénz ott sincs az oktatásra, ahol Polikárp-napon is feleltetnek. Gyengül-e tovább az euró? Az utóbbi hetekben a világgazdaság szereplőit a gazdasági és monetáris uniót alkotó 11 EU-tagállam közös pénze, az euró gyengesége tartotta izgalomban. A múlt heti 1 euró 1 0,85 USD alatti árfolyam alapján, 1999. január 1-jei bevezetése óta a közös pénz több mint 27 százalékkal gyengült a dollárral, mintegy 30 százalékkal a jennel és 15 százalékkal az angol fonttal szemben (bár ez utóbbival szemben valamelyest erősödött nemrégiben). A gyengülés rövid és hosszú távú tényezőkre egyaránt visszavezethető. Rövid távon az eurót nem csekély mértékben gyengítették a piaci szereplők árfolyamveszteségeket minimalizáló megbízásai. A vállalatok, a befektetési bankok és a devizakereskedők automatikusan vásárolnak, illetve eladnak devizát akkor, ha az árfolyam meghatározott értékre nő vagy csökken. A veszteségminimalizáló eladások felerősítik az euró leértékelődését. Az utóbbi hetekben a japán intézményi befektetők, elsősorban biztosítótársaságok váltották fenre euróban meghatározott korábbi befektetéseik tekintélyes részét és utalták haza a kapott összegeket. Ennek nyomán pótlólagos nyomás nehezedett az euró árfolyamára. A japán üzleti szféra azért adott el eurót nagy mennyiségben, mert szeptember 30-áig, a japán üzleti év féléves zárásáig erősíteni kívánta az euró gyengülése és a tokiói értéktőzsde esése által megtépázott vállalati mérlegeket. Az euró gyengüléséhez a kőolaj világpiaci árának emelkedése is hozzájárult. A kőolaj árát más nyersanyagokéval együtt dollárban határozzák meg. A kőolaj-exportáló országok megnövekedett jövedelmeik egy részét dollárban meghatározott pénzügyi eszközökbe fektetik. Mindez az amerikai valuta iránti kereslet növekedése révén a dollárt erősíti az euróval szemben. A reálgazdasági tényezők alapján a szakértők nagy része az eurót alulértékeltnek tartja a dollárral szemben. Az egyensúlyi árfolyamot nehéz meghatározni. A reális árfolyamot 0,9 és 1,1 dollár közé teszik. Soros György rövid távon a 90 centes árfolyamot tartja reálisnak. A The Economist című brit gazdasági hetilap Big Mac indexe (a McDonald’s termékének összehasonlító ára) alapján az euró árfolyama 0,98 cent lenne. Az 1 euró 1,1 dollár értéket a Conference Board nevű amerikai kutatóintézet közölte sokrétű makrogazdasági számítások alapján. Történelmi visszatekintésben a közös valuta nem tekinthető különösebben gyengének. Az eurót alkotó valutakosár dollárral szembeni árfolyama 1985 elején 69 cent volt. Az euró gyengeségének mértéke attól is függ, hogy melyik évhez hasonlítjuk a jelenlegi árfolyamot, így 1997 elejéhez képest az euró mindössze 4 százalékot gyengült a dollárral szemben. Akkoriban ugyanis az eurót alkotó országok valutáiból összeállított kosár felértékelt volt a dollárhoz képest. Eddig a gyenge euró ösztönözte a gazdasági és monetáris uniót alkotó országok kivitelét, ezáltal hozzájárult a gazdasági fellendüléshez. Az alacsony árfolyam akkor válik aggasztóvá, ha az importárak növekedésén keresztül táp-A szerző kutatásvezető, GKI Gazdaságkutató Rt. látja az inflációt és gyengíti az üzleti és fogyasztói bizalmat. A fogyasztói árindexszel mért inflációs ráta 2000 júliusáig 2,4 százalék volt, szemben az Európai Központi Bank által középtávon kívánatosnak tartott 2 százalékkal. (Emiatt került sor az irányadó kamatláb többszöri emelésére.) Ez az érték azonban még mindig elmarad az USA 3,5 százalékos inflációs rátájától. A dollárral szembeni gyengesége ellenére az euró eddig javította az üzleti bizalmat. Az euró előnyös hatása eddig az, hogy a gazdasági és monetáris unióba tartozó vállalatok tőkeköltsége fél százalékponttal alacsonyabb, mint az euró bevezetése nélkül lett volna. Ennek nyomán a vállalatok rekordszámban ésvolumenben bocsátottak ki kötvényt és részvényt. Az euró gyengeségét pszichológiai okokkal is összefüggésbe hozzák, amelyek egyes szakértők szerint legalább olyan fontos szerepet játszanak egy valuta árfolyamának az alakulásában, mint a gazdasági tényezők. Az USA-ban a politikai vitákból - beleértve a most folyó elnökválasztási kampányt is - kimaradt a dollár árfolyama. Az eurózónában ellenben kötelességüknek érzik a politikusok azt, hogy véleményt formáljanak az euró árfolyamáról. Az euró mögött nincs olyan kormány, amely egységes és konzisztens üzenetet juttat el a gazdasági szereplőkhöz. A német kancellár egyik nemrégiben tett kijelentése szerint a gazdasági és monetáris uniót alkotó országoknak kedvező a gyenge euró. A francia kormány szerint ez rossz. Kinek higgyenek a piacok? Az euró árfolyamát védő piaci intervenciónak a válsághelyzetek elkerülése és a spekuláció megfékezése esetében van értelme. Jelenleg ugyan nincs válság, de az Európai Központi Bank helyzetértékelése szerint a közös valuta iránti bizalom helyreállítása indokolja a devizapiaci intervenciót. Az Európai Központi Bank egyoldalú intervenciója a devizapiacokon szeptember harmadik hetében sikertelennek bizonyult. Nagyon rövid időre, átmenetileg tudta megállítani az euró gyengülését. Ez nem meglepő a globális devizapiacok nagyságrendje alapján. Jelenleg a világ devizapiacainak minden devizát magába foglaló napi forgalmát 1,5 trillió USD-re becsülik. Ehhez képest csekély volt az intervencióra bevetett 2,5 milliárd euró. Az árfolyamot inkább az intervenció ténye, mint pszichológiai hatás kellett volna hogy segítse. Ezt követően 2000. szeptember 22-én az Európai Központi Bank az amerikai, a kanadai, a japán és a brit jegybankkal közösen interveniált az euró védelmében. Ennek eredményeként 4 százalékkal erősödött az euró. Az eredményt itt sem az intervenció nagyságrendjére lehetett visszavezetni, hanem arra a lélektani hatásra, amelyet a koordinált intervenció váltott ki. Az USA-ban a jegybanki szerepkört betöltő FED részvétele a koordinált fellépésben elválaszthatatlan az amerikai kormánynak attól az intervencióval egy időben hozott döntésétől, amelynek értelmében piacra dobja a kormányzati kőolajtartalékok egy részét. Ennek célja a - nem utolsósorban a nagyarányú spekuláció által megnőtt kőolajárak mérséklése. A kőolaj világpiaci árának esése szintén segíti az eurót, valamivel vonzóbbá teheti a közös valutát más országok gazdasági szereplői számára. Ez az intervenció - miként a májusi is - jelzés volt a spekulánsoknak, akik eddig kockázat nélkül fogadhattak az euró gyengülésére. A koordinált intervenció azt is jelzi, hogy a világgazdasági fejlődés irányzatait meghatározó országok, illetve országcsoportok intézményei készek közösen fellépni esetleges válsághelyzetek megelőzésére. Hasonló koordinált intervenciót a jövőben sem zárnak ki. Egyelőre nem tudható, hogy mindez elegendő-e az euró gyengülésének a megakadályozására. A koordinált intervenció ugyanis érdemben nem változtat azon, hogy az euró-dollár árfolyamot elsősorban a nyugat-európai értékpapírok, azok közül is a részvények relatív versenyképessége határozza meg. Egyelőre az USA vonzóbb a hosszú távú befektetések számára, mint a gazdasági és monetáris unió. Ez tükröződik abban, hogy 1999-ben az USA-ba nettó értékben 125 milliárd dollár külföldi közvetlen beruházás áramlott, miközben az eurózónából az USA-ba nettó 150 milliárd dollár tőkeexportot regisztráltak. Ráadásul amikor a nyugateurópai vállalatok amerikai cégeket vásárolnak, akkor a fizetés túlnyomórészt készpénz. Ezzel szemben amerikai vállalatok nyugateurópai felvásárlása esetén az ellenérték nagyobb hányadát egyenlítik ki részvénnyel. Ezért fundamentális alapon akkor várható az euró erősödése, ha az európai vállalatok a korábbinál jóval kevesebb pénzt fordítanak drága amerikai cégek megszerzésére, illetve az amerikai vállalatok gyorsítják nyugat-európai terjeszkedésüket. Ez utóbbi jórészt a nyugat-európai adó-, társadalombiztosítási és munkaerő-piaci reformok ütemétől és sikerétől függ. Az árfolyamot befolyásoló reálgazdasági tényezők alakulásában annyi változás várható, hogy a Nemzetközi Valutaalap nemrégiben közzétett világgazdasági előrejelzése szerint az USA és az eurózóna gazdasági növekedési üteme közötti különbség jövőre várhatóan mérséklődik. Az amerikai GDP növekedési üteme az idei 4,4 százalékról 2001-ben 3,0 százalékra lassul, miközben a gazdasági és monetáris unióban az idén is és jövőre is 3,2 százalékos dinamikával számolnak. Emellett a Nyugat- Európából az USA-ba irányuló tőkeáramlás is lassulhat. Nem zárható ki, hogy ezek a tényezők erősíteni fogják az eurót a dollárral szemben. Mivel a valutaárfolyamokat nagy számú tényező és sok millió piaci szereplő döntése alakítja, ezért a konkrét euró-dollár árfolyam előrejelzése csak rendkívül nagy hibahatárok között lehetséges. „Eddig a gyenge euró ösztönözte a gazdasági és monetáris uniót alkotó országok kivitelét, ezáltal hozzájárult a gazdasági fellendüléshez. Az alacsony árfolyam akkor válik aggasztóvá, ha az importárak növekedésén keresztül táplálja az inflációt és gyengíti az üzleti és fogyasztói bizalmat. ” Losoncz Miklós Egyenes beszéd JÓKÓ CSABA RAJZA PH-ÉRTÉK Amikor Feri bácsi kitárta strandparti csellójának ajtaját, még nem tudta, hogy végzetes hibát követ el. De hát nyitni muszáj, több értelemben is, Feri bácsi tehát nyitott, méghozzá ajtót, úgyhogy beszáguldottak a kora őszi szelek, körülnéztek, felmérték a terepet és sarkon fordultak. Nem tehetünk szemrehányást ezért nekik. Feri bácsi strandparti csehója nem különösebben eurokonform, gondolunk itt a hetek óta nem ürített hamutartókra, és a szagra, amely utóbbiak jóvoltából cirkulál visszajáró szellemként az asztalok fölött, ám Feri bácsi strandparti csellójának mégsem ez adja a különös báját. Hanem. Léteznek különböző filozófiai iskolák, melyek egészen kiválóan osztályoznák mindazokat a jelenségeket, amelyek folytán a hely szelleme meghatározható, megnevezhető, s ezáltal kezelhetően érthető is volna. Ezektől most tekintsünk el. Feri bácsi strandparti csehója egyfelől évtizedek óta nem strandparton van, a valahai vízi objektumra mára csupán neve emlékeztet - már ha valaki is veszi a fáradságot, hogy egy épített anakronizmus cégtábláját olvasgassa -, azazhogy strand volt, nincs, a város rég körülfolyta, és jóindulatú érzelmeivel belefojtotta önnön jelentéktelenségébe. Tehát víz van, strand nincs, ki a fene is akarna megmártózni egy viszonylag nagy város viszonylag sem tiszta vizében. Ha pedig strand nincs, partja sem lehet, Feri bácsi csehója azonban még tartja magát, de nem csak erről nevezetes, már ha egyáltalán valamiről is. Hanem. Formailag Feri bácsi strandparti csehója rendelkezik valószínűleg az egyetlen, mai ésszel úgyszólván felfoghatatlan hipertechnológiával, amelynek jelenléte új távlatokat nyit majd úgy értékrendünkben, mint inerciarendszereinkben. Ez csupán első ránézésre meglepő, bár már ebből is látszik, hogy nem kell bedőlnünk a globalizáció agyelsötétítő hatásainak, és nem is kell észrevennünk a hetvenes évekből itt feledett ülőgarnitúrát, a munkásórérát idéző vastag falú orosz pohárkészletet, a nyolcvanas években sikert sikerre halmozó rongyszőnyeg enteriőrt, ideértve gyorsan és természetesen az őshonos pók- és csótányfelhozatalt is. Hanem. Hogy hipertechnológia. Feri bácsi strandparti csehója - alkalmazkodván új idők új szavaihoz - nem vízpartra néző budival rendelkezik, hiába is gondolnánk róla az eddigiekből: egyenesen összkomfortos a mellékhelyisége, szemlátomást a valaha volt szomszédos egységből választatott le, miáltal kissé kényelmesebb, szellősebb és világosabb, mint maga az objektum, mi több. Feri bácsi ezért aztán kivont söröskorsókkal védelmezi a mellékhelyiség higiénéjét, oda csak csupán kiválasztottak léphetnek, végső esetben, be. Távirányítással. Feri bácsi strandparti csellójának klotyóajtaja ugyanis távirányítású, a piros gomb a söntéspult alatt van, s ha valakit szorongat a szükség, végigrikoltja a helyiségen, hogy Feri bácsi, hugyoznom kell, s akkor Feri bácsi lenyúl, és nyom, ajtó pedig zárul, és aki eddig nem tudta volna, akkorra már az is képben lesz, már ha egyáltalán elemeli tekintetét az olimpia fekete-fehér képeiről. De mindez még csak a formai megközelítés. Feri bácsinál ugyanis különös szociológiai réteg szokott csontig illuminálódni, melynek összetételét nyilván befolyásolja a főiskola fizikai közelsége s szellemtörténeti távolsága. De Feri bácsi mindezt jól tűri, még mosolyog is félszeg büszkén, amikor vendégei, némiképp kilengve a függőlegesből, vadul támadnak egymásra, azt ordítván, hogy na arra mit mondott Kant, he, és mikor? Te suttyó, még ezt sem tudod? És enyhén tremoros tenyerükből özönlenek tények, kormányok, helyszínek, itt nincs olajügy, nincs korrupció, nincsenek hamisított szerződések, követhetetlen adásvételek. De aki itt nem felel meg, annak vége, nincs utóvizsga. De persze tudják. Üveges tekintetek emelkednek ilyenkor fel az üvegpoharakból, megmondják a frankót, a többmilliós kereskedelmi választ, és visszazuhannak abba a boldog tudatba, hogy az Úr kétezredik esztendejében megtaláltatott az értelmiség kivezető útja. Kifehérítés Még szigorúbb fellépést követel néhány öntudatos tollforgató az illegális gazdaság valamennyi haszonélvezőjével szemben. Tényleg szomorú, hogy a feketemunkások hada növekszik. A legbecsületesebb olvasó buzgón bólogat, mert átérzi, hogy milyen súlyos bűn az állam átejtése - majd elbaktat az illetékes felügyelőségre, és feljelenti saját magát. Eszébe jut ugyanis, hányszor gyógyíttatta otthonában a beteg technikát - az ajtózártól a szövegszerkesztőig - számlaképtelen vagy a számla említésétől is fintorgó mesterekkel. A törvénytelenül foglalkoztatók teljes listáján biztos szerepelne pár millió magyar állampolgár neve. A kemény fellépésnek tehát az az első lényeges akadálya, hogy túl népes a büntetendő tábor. Nem szeretném lekicsinyellni valamennyiünk adófizetői lazaságát. Ahol az apró kihágás fölött szemet hunynak, ott nem hiteles a hadüzenet jogi és erkölcsi bázisa a komoly törvénytelenségek ellen. Márpedig az építkezéseken, a mezőgazdaságban, a szolgáltatásokban és a kiskereskedelemben mind többen jutnak úgy jövedelemhez, hogy tevékenykedésükből adóbevétel alig van, és a társadalombiztosítási járulékokat sem utalja át a cég. Kétségtelen, hogy az illegális foglalkoztatás a közpénzek megcsapolásaként értelmezendő, s az ilyen gyakorlattal szemben valódi harcra van szükség. Szakértők körében mégis terjed a differenciált megközelítés: a feketemunka hozzájárul a nemzeti össztermék gyarapításához is, továbbá olyan dolgozni képes emberek számára jelent mentsvárat, akik a legális gazdaságban képtelenek elhelyezkedni. Idén különösen hevesek voltak a viták arról, hogy a foglalkoztatás 1999-es elképesztő mértékű növekedésében vajon milyen szerepet játszott a törvénytelen foglalkoztatás. Semmiképpen sem lehetnek büszkék a rendszerváltás utáni kormányok arra, amit a feketemunka elterjedése ellen tettek. Tíz esztendő után alig körvonalazódik az a vállalkozóbarát légkör, amelyben az átlagos munkaadónak eszébe sem jutna, hogy megkerülje a jogszabály előírásait, ha munkavállalókat alkalmaz. A terhek olyan nagyok, hogy a foglalkoztatási szabályok maradéktalan betartásával sokan csődveszélybe kerülnének. Igen halvány kísérletek történtek csak olyan tevékenységek „kifehérítésére”, amelyekért Nyugaton már köszönet jár az államtól. Belgiumban például - ahol a népesség körülbelül annyi, mint nálunk - több mint 270 ezer ember, a munkavállalóknak csaknem 9 százaléka az úgynevezett harmadik szektorból (az állami és a versenyszféra berkein kívülről) szerez törvényes jövedelmet, ahol főleg a kommunális szolgáltatásokban nonprofit szervezetek alkalmazzák őket. Az Egyesült Államok a harmadik szektor lehetőségeit az Európai Uniónál magasabb szinten aknázza ki. Magyarországon is vannak olyan - nyereségüket kizárólag a tevékenységbe visszaforgató - civil szervezetek, amelyek a szolgáltatásokban, a mezőgazdasági és környezetvédelmi programok továbbfejlesztésében, a szociális ellátásban, a falusi turizmus kiépítésében tudnának munkát adni sok tízezernyi inaktív embernek. Meg tudnák óvni őket attól, hogy a feketegazdaság csapdájába essenek. Ahhoz, hogy értékelhető eredményeket tudjanak felmutatni, az egész hatalmi hozzáálláson változtatni kellene. A nonprofit tevékenység számára ellentmondók a törvényes előírások, túlságosan bonyolult a pályáztatási feltételrendszer, és ha egy harmadik szektorban tevékenykedni kívánó alapítvány mégis támogatást kap, a pénz olyan kevés, hogy az indulás nehézségein sem tud átvergődni. Sokszor az állami gyanakvás akadályába ütközik. Főleg ha nem az éppen hatalmat gyakorló potentátok elképzelése szerint startol. Gyanús: vajon nem a politikai ellenfél lapul-e mögötte? Pedig hosszú távon jó befektetés volna az újítást ígérő szervezetek iránt nagyobb bizalommal lenni és több pénzt juttatni nekik. Elkezdődhetne egy folyamat, amelyben a feketefoglalkoztatás bázisai meggyengülnének. Azok viszont, akik még így is illegalitásban maradnának, tényleg kiérdemelnék a legszigorúbb büntetést. Neumann Ottó Tisztelt Szerkesztőség! Tévesen jelenn meg Legalább kultúránkról ne ítélkezzenek! című publicisztikám, mely Schedel Andor Tabuk nélkül című írására válaszol. (MH, szept. 28.) A megjelent írásból egy helyen egy szót, egy másik helyen pedig egy mondatot vettek ki, így annak torzult az eredeti értelme. Tehát a hibásan közölt mondat eredetiben a következő: „így történhetett meg az, hogy a hagyományos oláh cigány közösségből érkező gyermekeknek egy másik roma népcsoport, a beások nyelvén tanították meg a cigányok himnuszát.” Az írás utolsó harmadából kihagyott mondat eredeti szövegösszefüggésben így szól: „Netán arra gondol, hogy tanuljunk és dolgozzunk mi is, mint mások? ...Ha esetleg osztozni akar egy romával a helyzet megoldásának a felelősségében, egyszer velem jöhetne egy egész napos budapesti munkafelvételi városnéző körútra. ” Lakatos Elza Roma Sajtóközpont