Magyar Hírlap, 2000. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-29 / 229. szám

2000. szeptember 29., péntek „A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD” Magyar Hírlap 7 Üzen a kabinetfőnök „Milyen jövő elé néz az az ország, ahol a pénzügyminiszter sok évre előre, egyetlen tollvonással elköltheti az adófizető polgárok pénzét, azaz a képviselők jóváhagyása nélkül döntést hozhat a költségvetés ügyében? Va­jon a parlamenti demokrácia megengedi-e ezt? Pénteken megtudjuk” - hirdette meg az igét Rogán Antal, a Fidesz elnökének kabi­netfőnöke. A váteszi kérdéseket Rogán, aki frakció­vezető-helyettes is, a metróperrel kapcsolat­ban teszi fel, egy nappal az előtt, hogy a Fő­városi Bíróság ítéletet hozna az ügyben. Ro­gán üzenetben nemcsak kérdez, válaszol is: „Először fog a magyar bíróság végső állás­pontot foglalni abban a kérdésben, hogy a pénzügyminiszter személye milyen viszony­ban van az államháztartás egészével. Azaz a per arról szól, hogy szabad-e a pénzügymi­niszternek a képviselők felhatalmazása nél­kül költségvetési pénzeket elkölteni.” A kérdés-feleletet azért érdeklődés is kö­veti: „És most kíváncsian várjuk, hogy talál-e olyan jogszabályt, olyan jogrendszert (sic!) a Fővárosi Bíróság, amely kimondja, hogy a pénzügyminiszter azt csinál, amit akar.” A vélemény szerint egyértelmű, hogy nem találhat. És ez így is lenne helyes, ha a kabinetfőnök úr igazat mondana (ima), de nem teszi. Az 1998-as - az Országgyűlés által meg­szavazott - költségvetésben ugyanis a Dél- Buda-Rákospalota metróra 200 millió forin­tot hagytak jóvá a választott képviselők. Mindezt annak a tudatában tették, hogy az ilyen nagyberuházásoknál megszokott mó­don ismerték az irányszámokat is, amelyek szerint 1999-ben 5,5 milliárdot, 2000-ben 9,5 milliárdot fordított volna a metróra a költség­­vetés. Úgyhogy szó sincs arról, amit Rogán ál­lít, hogy Medgyessy Péter akkori pénzügymi­niszter „felhatalmazás nélkül” költhette vol­na „valamennyiünk pénzét”. De az igazi nagy baj nem is az, hogy Ro­gán nem mond igazat. A botrány az, hogy milyen jövő elé néz az az ország, ahol a vezető kormánypárt elnö­kének kabinetfőnöke egy nappal egy bírósá­gi ítélet előtt megüzeni, hogy miről szól a per. Pénteken meglátjuk. Hajnal László A bűnösség vélelme A vezérkari főnök reményének adott hangot, hogy a bíróság egyetlen vádpont­ban sem találja bűnösnek a koszovói ma­gyar KFOR-alakulat éléről leváltott alez­redest. Valóban, csak bízni lehet abban, hogy Papp Gyula semmi törvénybe ütkö­zőt nem követett el Pristinában, a Magyar Honvédség szégyenére. Mert képzeljük el, hogy igaznak bizonyul az elöljárói in­tézkedés elmulasztásának gyanúja a sor­ban álló, erotikus csípőmozdulatokra ve­temedő katona vagy a nő bajtársára zuha­nyozás közben rányitó balta ellen. Esetleg kiderül, hogy a parancsnok nemcsak zász­­lórudat készíttetett a táborban talált hul­ladék vasakból, hanem - ki tudja, mire le­het jó ez otthon - el is rak néhány fém­darabot, saját zsebre elkövetve a vád­ban szintén megpendített háborús foszto­gatást. A honvédségi vezetőség és a tárca éber irányítója azonban semmit nem bízott a véletlenre. Nehogy a parancsnok gyenge­ségétől vérszemet kapott katonák egész sora imitálja csoportosan a szexet az étke­zősátor, netán a zuhanyozókabin előtt vá­rakozva. Nem alábecsülendő veszély ez, jogos tehát, hogy a felmerült gyanúkra hi­vatkozva azonnal hazarendelték a pa­rancsnokot. Pappot márciusban váltották le, pere viszont csak a jövő héten kezdődik. A jog­erős ítélet meg ki tudja, mikorra várható. Az alezredes védője az ártatlanság vélel­mét emlegette, a minisztérium jogtanácso­sa azonban visszavágott: a gyanú árnyéka sem vetődhet egy külföldön szolgáló pa­rancsnokra. Sajátos katonalogika lehet ez. Hiszen a másik nagy port felvert, hűtlen kezelésről és vesztegetésről szóló büntetőügyben ilyesmi nem hangzott el. Szerencse, hogy Várhegyi Attila államtitkárnak nem a hon­védelmi miniszter a főnöke. Haszán Zoltán VITRIOL Majláth Mikes László Karpus Mázlisták ezek a szentimrések, az­előtt józsefattilások. No nem azért, mert a Szent Imre Gimnázium osz­tálytermeiben a pápa és Paskai László bíboros képe mellé kiakasz­tották Zakar Ferenc Polikárp, a ciszterci rend zirci apátjának arcké­pét is. Nálunk, az angyalföldi Kilián György Gimnáziumban (ma Né­meth László) csak az állami címer lógott a tantermekben, igaz viszont, hogy a KISZ-szobában volt egy da­rab Lenin, néhány renitens osztályban pedig Kossuthra, Adyra, Vö­­rösmartyra és József Attilára is bukkanhatott az ember, sőt a hallban bronzból megmintázták Kilián Györgyöt is. Ennek ellenére soha nem volt iskolai szünnap Gyuri napon. A Szent Imre Gimnáziumban vi­szont iskolai szünnappá nyilvánították Polikárp névnapját azon okból kifolyólag, hogy 1997-ben a ciszterci rend visszakapta a patinás gim­náziumot. Nem világos viszont, hogy is van ez a Polikárp-dolog. Ladó János utónévkönyve Polikárpot elfogadhatónak tartja. A Polikárp a görögből latinosított Polycarpus rövidüléséből származik, jelentése: bő gyümölcsöt termő. Ladó szerint a Polikárpok május 12-én ünnep­ük névnapjukat. Ha ez így igaz, akkor nem értem, hogy a überholsi sajtó miért most plankolta fel ezt az egész Zakar Ferenc Polikárp ügyet. Talán azért, mert egyelőre kevés az aranyérem. Az is lehet per­sze, hogy Ladó rosszul tudja a dátumot, a ciszterci Polikárpok egészen máskor ünnepük nevük napját, mint mondjuk az anarchista Ponkár­­pok. Ezenfelül is bajok vannak a salóban, állítólag a gimnázium spiri­tuális vezetőjének számító ciszterci szerzetest, aki az iskola gazdálko­dását bírálta, még februárban kitiltották az iskolából, majd váratlanul az Egyesült Államokba küldték. Nálunk is volt hasonló eset a Kilián­ban, az egyik földrajztanár azt merészelte mondani, hogy Krupszkaja okos volt, de nem egy szexbomba, ezért aztán áthelyezték Angyal­földről Újpestre a faipari technikumba, sőt egy szakkör vezetését is rá­bízták, ahol Krupszkaja mellszobrát kellett kifaragniuk bükkfából. Polikárp esete különben sem egyedi a világtörténelemben, hajda­nán minden jugó csellóban kinn függött Titó képe, mostanában Milo­sevic lóg a borbélyüzletekben és a nonstop csevapcsicsabutikokban, ki tudja meddig? A köztársasági elnökök képei sok országban ott dí­szelegnek a közhivatalokban, most is van olyan magyar nagykövetség, ahol pedig Orbán lóg a falon, de ez csak a nagykövet írói munkássá­gának része. Ha jómagam ifjú szentimrés gimnazista lennék, úgy örül­nék Polikárp névnapjának, mint majom a farkának. Nem kell suliba menni, csinálhatnánk egy akkora házibulit, mint ide Zirc. Ennél már csak akkor jártak volna jobban a szentimrések, ha Zakar Ferenc Po­­likárp inkább Ferenc napján üli igazi névnapját, mert Ladó szerint a Ferenceket január 29-én, április 2-án, május 11-én, június 4-én és 16- án, július 14-én, október 4-én és 10-én, valamint december 3-án is ün­nepük. Egy ilyen zirci apátnak valóban kezet csókolhatnának a szent­imrések, kilenc iskolai szünnap az már Guinness-világcsúcs. Vlagyi­mir Iljics Uljanovnak nem volt ennyi apai neve Lev Davidoviccsal együttvéve sem. Ferenc azért is jobb lenne, mert azt a diákok sokfé­leképpen becézhetik névnapi jókívánságaikban, úgymint: Ceró, Cikó, Cikus, Fecó, Fefe, Ferci, Fercsi, Fercsike, Fercsó, Ferencke, Feri, Fe­rike, Fericske, Ferke, Ferkó, Ferkő, Feró, Feró, Feru, Ferus, Feruska, Fetya, Fetyi, Fetyó, Fifí, Franci, Frankó, Frankó, Frici, Fricike. Hát ez igazán frankó. A Polikárp lehetőségei ennél sokkal szegényesebbek. Becézhetjük úgy, hogy Poli, Polika, Karpi és Karpus. Ennyi az egész. Nagyon snassz lenne, ha Polikárp iskolaszünetté nyilvánított névnap­ján az ünnepelt csak ilyen dísztáviratokat kaphatna: „Tisztelt Polika! A gimnázium csillagász szakköre forró jókívánságait küldi a messzi Zircre.” Vagy: „Aranyos Karpuskánk! Az egész tantestület kíván né­ked névnapod alkalmából jó egészséget, bort, búzát, békességet, mér­sékelt gázáremelést!” Sok szülő azt is szóvá tette a Szent Imre kapcsán, hogy a gimná­zium portaszolgálatát egy őrző-védő cég látja el. Lássuk be, a mai vi­lágban néha nem lenne elég, ha egy agg ciszterci pedellus próbálná piszkavassal elkergetni a betörőket, drogosokat, randalírozó ateistá­kat. Egyébként arról is szól a fáma, hogy néhány kigyúrt, kopasz őrzővédőben felpislákolt a szeretet lángja, újra megtalálta rég elve­szett hitét, részesült a kegyelemben, és Szent Grespik példáját követ­ve kő helyett kenyérrel dobálta meg a besurranó tolvajokat. Néhány szülő azt is nehezményezte, hogy a Szent Imrében havonta maximum ezerforintos önkéntes adományokat kérnek például az öltözőszekré­nyek felszerelésére vagy a sportpálya felújítására. Itt az a pont, ahol teljes mellszélességgel ki kell állnom végre ciszterci testvéreim mel­lett. Nincs olyan buddhista, bicsérdista, kálomista, janzenista, intim­­pista állami, egyházi és magániskola, ahol le ne lejmolnák a szülőket, teljes joggal. Mert pénz ott sincs az oktatásra, ahol Polikárp-napon is feleltetnek. Gyengül-e tovább az euró? Az utóbbi hetekben a világgazda­ság szereplőit a gazdasági és mo­netáris uniót alkotó 11 EU-tagál­­lam közös pénze, az euró gyenge­sége tartotta izgalomban. A múlt heti 1 euró 1 0,85 USD alatti árfo­lyam alapján, 1999. január 1-jei be­vezetése óta a közös pénz több mint 27 százalékkal gyengült a dollárral, mintegy 30 százalékkal a jennel és 15 százalékkal az angol fonttal szemben (bár ez utóbbival szemben valamelyest erősödött nemrégiben). A gyengülés rövid és hosszú tá­vú tényezőkre egyaránt visszave­zethető. Rövid távon az eurót nem csekély mértékben gyengítették a piaci szereplők árfolyamvesztesé­geket minimalizáló megbízásai. A vállalatok, a befektetési bankok és a devizakereskedők automatiku­san vásárolnak, illetve eladnak de­vizát akkor, ha az árfolyam meg­határozott értékre nő vagy csök­ken. A veszteségminimalizáló el­adások felerősítik az euró leérté­kelődését. Az utóbbi hetekben a japán in­tézményi befektetők, elsősorban biztosítótársaságok váltották fen­re euróban meghatározott koráb­bi befektetéseik tekintélyes részét és utalták haza a kapott összege­ket. Ennek nyomán pótlólagos nyomás nehezedett az euró árfo­lyamára. A japán üzleti szféra azért adott el eurót nagy mennyi­ségben, mert szeptember 30-áig, a japán üzleti év féléves zárásáig erősíteni kívánta az euró gyengü­lése és a tokiói értéktőzsde esése által megtépázott vállalati mérle­geket. Az euró gyengüléséhez a kőolaj világpiaci árának emelkedése is hozzájárult. A kőolaj árát más nyersanyagokéval együtt dollár­ban határozzák meg. A kőolaj-ex­portáló országok megnövekedett jövedelmeik egy részét dollárban meghatározott pénzügyi eszkö­zökbe fektetik. Mindez az ameri­kai valuta iránti kereslet növeke­dése révén a dollárt erősíti az euróval szemben. A reálgazdasági tényezők alap­ján a szakértők nagy része az eurót alulértékeltnek tartja a dollárral szemben. Az egyensúlyi árfolya­mot nehéz meghatározni. A reális árfolyamot 0,9 és 1,1 dollár közé teszik. Soros György rövid távon a 90 centes árfolyamot tartja reális­nak. A The Economist című brit gazdasági hetilap Big Mac indexe (a McDonald’s termékének össze­hasonlító ára) alapján az euró ár­folyama 0,98 cent lenne. Az 1 euró­­ 1,1 dollár értéket a Conference Board nevű amerikai kutatóinté­zet közölte sokrétű makrogazda­sági számítások alapján. Történelmi visszatekintésben a közös valuta nem tekinthető külö­nösebben gyengének. Az eurót al­kotó valutakosár dollárral szem­beni árfolyama 1985 elején 69 cent volt. Az euró gyengeségének mér­téke attól is függ, hogy melyik év­hez hasonlítjuk a jelenlegi árfolya­mot, így 1997 elejéhez képest az euró mindössze 4 százalékot gyen­gült a dollárral szemben. Akkori­ban ugyanis az eurót alkotó orszá­gok valutáiból összeállított kosár felértékelt volt a dollárhoz képest. Eddig a gyenge euró ösztönöz­te a gazdasági és monetáris uniót alkotó országok kivitelét, ezáltal hozzájárult a gazdasági fellendü­léshez. Az alacsony árfolyam ak­kor válik aggasztóvá, ha az import­árak növekedésén keresztül táp-A szerző kutatásvezető, GKI Gazdaságkutató Rt. látja az inflációt és gyengíti az üz­leti és fogyasztói bizalmat. A fogyasztói árindexszel mért inflációs ráta 2000 júliusáig 2,4 szá­zalék volt, szemben az Európai Központi Bank által középtávon kívánatosnak tartott 2 százalék­kal. (Emiatt került sor az irányadó kamatláb többszöri emelésére.) Ez az érték azonban még mindig elmarad az USA 3,5 százalékos inflációs rátájától. A dollárral szembeni gyengesé­ge ellenére az euró eddig javította az üzleti bizalmat. Az euró elő­nyös hatása eddig az, hogy a gaz­dasági és monetáris unióba tarto­zó vállalatok tőkeköltsége fél szá­zalékponttal alacsonyabb, mint az euró bevezetése nélkül lett volna. Ennek nyomán a vállalatok re­kordszámban és­­volumenben bo­csátottak ki kötvényt és részvényt. Az euró gyengeségét pszicholó­giai okokkal is összefüggésbe hoz­zák, amelyek egyes szakértők sze­rint legalább olyan fontos szerepet játszanak egy valuta árfolyamá­nak az alakulásában, mint a gazda­sági tényezők. Az USA-ban a po­litikai vitákból - beleértve a most folyó elnökválasztási kampányt is - kimaradt a dollár árfolyama. Az eurózónában ellenben kötelessé­güknek érzik a politikusok azt, hogy véleményt formáljanak az euró árfolyamáról. Az euró mögött nincs olyan kormány, amely egységes és kon­zisztens üzenetet juttat el a gazda­sági szereplőkhöz. A német kan­cellár egyik nemrégiben tett kije­lentése szerint a gazdasági és mo­netáris uniót alkotó országoknak kedvező a gyenge euró. A francia kormány szerint ez rossz. Kinek higgyenek a piacok? Az euró árfolyamát védő piaci intervenciónak a válsághelyzetek elkerülése és a spekuláció megfé­kezése esetében van értelme. Je­lenleg ugyan nincs válság, de az Európai Központi Bank helyzet­­értékelése szerint a közös valuta iránti bizalom helyreállítása indo­kolja a devizapiaci intervenciót. Az Európai Központi Bank egyol­dalú intervenciója a devizapiaco­kon szeptember harmadik heté­ben sikertelennek bizonyult. Na­gyon rövid időre, átmenetileg tud­ta megállítani az euró gyengülését. Ez nem meglepő a globális deviza­piacok nagyságrendje alapján. Je­lenleg a világ devizapiacainak minden devizát magába foglaló napi forgalmát 1,5 trillió USD-re becsülik. Ehhez képest csekély volt az intervencióra bevetett 2,5 milliárd euró. Az árfolyamot in­kább az intervenció ténye, mint pszichológiai hatás kellett volna hogy segítse. Ezt követően 2000. szeptember 22-én az Európai Központi Bank az amerikai, a kanadai, a japán és a brit jegybankkal közösen inter­veniált az euró védelmében. En­nek eredményeként 4 százalékkal erősödött az euró. Az eredményt itt sem az intervenció nagyság­rendjére lehetett visszavezetni, hanem arra a lélektani hatásra, amelyet a koordinált intervenció váltott ki. Az USA-ban a jegybanki sze­repkört betöltő FED részvétele a koordinált fellépésben elválaszt­hatatlan az amerikai kormánynak attól az intervencióval egy időben hozott döntésétől, amelynek értel­mében piacra dobja a kormányza­ti kőolajtartalékok egy részét. En­nek célja a - nem utolsósorban a nagyarányú spekuláció által­­ megnőtt kőolajárak mérséklése. A kőolaj világpiaci árának esése szintén segíti az eurót, valamivel vonzóbbá teheti a közös valutát más országok gazdasági szereplői számára. Ez az intervenció - miként a májusi is - jelzés volt a spekulán­soknak, akik eddig kockázat nél­kül fogadhattak az euró gyengülé­sére. A koordinált intervenció azt is jelzi, hogy a világgazdasági fejlő­dés irányzatait meghatározó or­szágok, illetve országcsoportok in­tézményei készek közösen fellép­ni esetleges válsághelyzetek meg­előzésére. Hasonló koordinált in­tervenciót a jövőben sem zárnak ki. Egyelőre nem tudható, hogy mindez elegendő-e az euró gyen­gülésének a megakadályozására. A koordinált intervenció ugyanis érdemben nem változtat azon, hogy az euró-dollár árfo­lyamot elsősorban a nyugat-euró­pai értékpapírok, azok közül is a részvények relatív versenyképes­sége határozza meg. Egyelőre az USA vonzóbb a hosszú távú be­fektetések számára, mint a gazda­sági és monetáris unió. Ez tükrö­ződik abban, hogy 1999-ben az USA-ba nettó értékben 125 mil­liárd dollár külföldi közvetlen be­ruházás áramlott, miközben az eurózónából az USA-ba nettó 150 milliárd dollár tőkeexportot regisztráltak. Ráadásul amikor a nyugat­európai vállalatok amerikai cége­ket vásárolnak, akkor a fizetés túl­nyomórészt készpénz. Ezzel szem­ben amerikai vállalatok nyugat­európai felvásárlása esetén az el­lenérték nagyobb hányadát egyenlítik ki részvénnyel. Ezért fundamentális alapon akkor vár­ható az euró erősödése, ha az európai vállalatok a korábbinál jó­val kevesebb pénzt fordítanak drága amerikai cégek megszerzé­sére, illetve az amerikai vállalatok gyorsítják nyugat-európai terjesz­kedésüket. Ez utóbbi jórészt a nyugat-európai adó-, társadalom­­biztosítási és munkaerő-piaci re­formok ütemétől és sikerétől függ. Az árfolyamot befolyásoló reálgazdasági tényezők alakulásá­ban annyi változás várható, hogy a Nemzetközi Valutaalap nemrégi­ben közzétett világgazdasági elő­rejelzése szerint az USA és az eurózóna gazdasági növekedési üteme közötti különbség jövőre várhatóan mérséklődik. Az ameri­kai GDP növekedési üteme az idei 4,4 százalékról 2001-ben 3,0 száza­lékra lassul, miközben a gazdasági és monetáris unióban az idén is és jövőre is 3,2 százalékos dinamiká­val számolnak. Emellett a Nyugat- Európából az USA-ba irányuló tőkeáramlás is lassulhat. Nem zár­ható ki, hogy ezek a tényezők erő­síteni fogják az eurót a dollárral szemben. Mivel a valutaárfolya­mokat nagy számú tényező és sok millió piaci szereplő döntése ala­kítja, ezért a konkrét euró-dollár árfolyam előrejelzése csak rendkí­vül nagy hibahatárok között lehet­séges. „Eddig a gyenge euró ösztönözte a gazdasági és monetáris uniót alkotó országok kivitelét, ezáltal hozzájárult a gazdasági fellendüléshez. Az alacsony árfolyam akkor válik aggasztóvá, ha az importárak növekedésén keresztül táplálja az inflációt és gyengíti az üzleti és fogyasztói bizalmat. ” Losoncz Miklós Egyenes beszéd JÓKÓ CSABA RAJZA PH-ÉRTÉK Amikor Feri bácsi kitár­ta strandparti csellójá­nak ajtaját, még nem tudta, hogy végzetes hi­bát követ el. De hát nyitni muszáj, több érte­lemben is, Feri bácsi te­hát nyitott, méghozzá ajtót, úgyhogy beszágul­dottak a kora őszi sze­lek, körülnéztek, fel­mérték a terepet és sar­kon fordultak. Nem tehetünk szemrehányást ezért nekik. Feri bácsi strandparti csehója nem különösebben euro­­konform, gondolunk itt a hetek óta nem ürített hamutartók­ra, és a szagra, amely utóbbiak jóvoltából cirkulál visszajáró szellemként az asztalok fölött, ám Feri bácsi strandparti cse­llójának mégsem ez adja a különös báját. Hanem. Léteznek különböző filozófiai iskolák, melyek egészen ki­válóan osztályoznák mindazokat a jelenségeket, amelyek foly­tán a hely szelleme meghatározható, megnevezhető, s ezáltal kezelhetően érthető is volna. Ezektől most tekintsünk el. Feri bácsi strandparti csehója egyfelől évtizedek óta nem strandparton van, a valahai vízi objektumra mára csupán ne­ve emlékeztet - már ha valaki is veszi a fáradságot, hogy egy épített anakronizmus cégtábláját olvasgassa -, azazhogy strand volt, nincs, a város rég körülfolyta, és jóindulatú ér­zelmeivel belefojtotta önnön jelentéktelenségébe. Tehát víz van, strand nincs, ki a fene is akarna megmártózni egy vi­szonylag nagy város viszonylag sem tiszta vizében. Ha pedig strand nincs, partja sem lehet, Feri bácsi csehója azonban még tartja magát, de nem csak erről nevezetes, már ha egy­általán valamiről is. Hanem. Formailag Feri bácsi strandparti csehója rendel­kezik valószínűleg az egyetlen, mai ésszel úgyszólván felfog­hatatlan hipertechnológiával, amelynek jelenléte új távlato­kat nyit majd úgy értékrendünkben, mint inerciarendszere­inkben. Ez csupán első ránézésre meglepő, bár már ebből is látszik, hogy nem kell bedőlnünk a globalizáció agyelsötétí­tő hatásainak, és nem is kell észrevennünk a hetvenes évek­ből itt feledett ülőgarnitúrát, a munkásórérát idéző vastag fa­lú orosz pohárkészletet, a nyolcvanas években sikert sikerre halmozó rongyszőnyeg enteriőrt, ideértve gyorsan és termé­szetesen az őshonos pók- és csótányfelhozatalt is. Hanem. Hogy hipertechnológia. Feri bácsi strandparti csehója - alkalmazkodván új idők új szavaihoz - nem víz­partra néző budival rendelkezik, hiába is gondolnánk róla az eddigiekből: egyenesen összkomfortos a mellékhelyisé­ge, szemlátomást a valaha volt szomszédos egységből vá­lasztatott le, miáltal kissé kényelmesebb, szellősebb és vilá­gosabb, mint maga az objektum, mi több. Feri bácsi ezért az­tán kivont söröskorsókkal védelmezi a mellékhelyiség higié­néjét, oda csak csupán kiválasztottak léphetnek, végső eset­ben, be. Távirányítással. Feri bácsi strandparti csellójának klotyóajtaja ugyanis távirányítású, a piros gomb a söntéspult alatt van, s ha vala­kit szorongat a szükség, végigrikoltja a helyiségen, hogy Fe­ri bácsi, hugyoznom kell, s akkor Feri bácsi lenyúl, és nyom, ajtó pedig zárul, és aki eddig nem tudta volna, akkorra már az is képben lesz, már ha egyáltalán elemeli tekintetét az olimpia fekete-fehér képeiről. De mindez még csak a formai megközelítés. Feri bácsinál ugyanis különös szociológiai réteg szokott csontig illuminá­­lódni, melynek összetételét nyilván befolyásolja a főiskola fizikai közelsége s szellemtörténeti távolsága. De Feri bácsi mindezt jól tűri, még mosolyog is félszeg­ büszkén, amikor vendégei, némiképp kilengve a függőlegesből, vadul támad­nak egymásra, azt ordítván, hogy na arra mit mondott Kant, he, és mikor? Te suttyó, még ezt sem tudod? És enyhén tre­­moros tenyerükből özönlenek tények, kormányok, helyszí­nek, itt nincs olajügy, nincs korrupció, nincsenek hamisított szerződések, követhetetlen adásvételek. De aki itt nem fe­lel meg, annak vége, nincs utóvizsga. De persze tudják. Üveges tekintetek emelkednek ilyen­kor fel az üvegpoharakból, megmondják a frankót, a több­milliós kereskedelmi választ, és visszazuhannak abba a bol­dog tudatba, hogy az Úr kétezredik esztendejében megta­láltatott az értelmiség kivezető útja. Kifehérítés M­ég szigorúbb fellépést követel néhány öntudatos tollforgató az illegális gazdaság valamennyi haszon­­élvezőjével szemben. Tényleg szomorú, hogy a fe­ketemunkások hada növekszik. A legbecsületesebb olvasó buzgón bólogat, mert átérzi, hogy milyen súlyos bűn az állam átejtése - majd elbaktat az illetékes felügyelőségre, és felje­lenti saját magát. Eszébe jut ugyanis, hányszor gyógyíttatta otthonában a beteg technikát - az ajtózártól a szövegszer­kesztőig - számlaképtelen vagy a számla említésétől is fintor­­gó mesterekkel. A törvénytelenül foglalkoztatók teljes listá­ján biztos szerepelne pár millió magyar állampolgár neve. A kemény fellépésnek tehát az az első lényeges akadálya, hogy túl népes a büntetendő tábor. Nem szeretném lekicsi­­nyellni valamennyiünk adófizetői lazaságát. Ahol az apró ki­hágás fölött szemet hunynak, ott nem hiteles a hadüzenet jo­gi és erkölcsi bázisa a komoly törvénytelenségek ellen. Már­pedig az építkezéseken, a mezőgazdaságban, a szolgáltatá­sokban és a kiskereskedelemben mind többen jutnak úgy jö­vedelemhez, hogy tevékenykedésükből adóbevétel alig van, és a társadalombiztosítási járulékokat sem utalja át a cég. Kétségtelen, hogy az illegális foglalkoztatás a közpénzek megcsapolásaként értelmezendő, s az ilyen gyakorlattal szemben valódi harcra van szükség. Szakértők körében mégis terjed a differenciált megközelítés: a feketemunka hozzájárul a nemzeti össztermék gyarapításához is, továbbá olyan dolgozni képes emberek számára jelent mentsvárat, akik a legális gazdaságban képtelenek elhelyezkedni. Idén különösen hevesek voltak a viták arról, hogy a foglalkozta­tás 1999-es elképesztő mértékű növekedésében vajon mi­lyen szerepet játszott a törvénytelen foglalkoztatás. Semmiképpen sem lehetnek büszkék a rendszerváltás utáni kormányok arra, amit a feketemunka elterjedése ellen tettek. Tíz esztendő után alig körvonalazódik az a vállalko­zóbarát légkör, amelyben az átlagos munkaadónak eszébe sem jutna, hogy megkerülje a jogszabály előírásait, ha mun­kavállalókat alkalmaz. A terhek olyan nagyok, hogy a fog­lalkoztatási szabályok maradéktalan betartásával sokan csődveszélybe kerülnének. Igen halvány kísérletek történtek csak olyan tevékenysé­gek „kifehérítésére”, amelyekért Nyugaton már köszönet jár az államtól. Belgiumban például - ahol a népesség körül­belül annyi, mint nálunk - több mint 270 ezer ember, a mun­kavállalóknak csaknem 9 százaléka az úgynevezett harma­dik szektorból (az állami és a versenyszféra berkein kívül­ről) szerez törvényes jövedelmet, ahol főleg a kommunális szolgáltatásokban nonprofit szervezetek alkalmazzák őket. Az Egyesült Államok a harmadik szektor lehetőségeit az Európai Uniónál magasabb szinten aknázza ki. Magyarországon is vannak olyan - nyereségüket kizáró­lag a tevékenységbe visszaforgató - civil szervezetek, ame­lyek a szolgáltatásokban, a mezőgazdasági és környezetvé­delmi programok továbbfejlesztésében, a szociális ellátás­ban, a falusi turizmus kiépítésében tudnának munkát adni sok tízezernyi inaktív embernek. Meg tudnák óvni őket at­tól, hogy a feketegazdaság csapdájába essenek. Ahhoz, hogy értékelhető eredményeket tudjanak felmu­tatni, az egész hatalmi hozzáálláson változtatni kellene. A nonprofit tevékenység számára ellentmondók a törvé­nyes előírások, túlságosan bonyolult a pályáztatási feltétel­­rendszer, és ha egy harmadik szektorban tevékenykedni kí­vánó alapítvány mégis támogatást kap, a pénz olyan kevés, hogy az indulás nehézségein sem tud átvergődni. Sokszor az állami gyanakvás akadályába ütközik. Főleg ha nem az ép­pen hatalmat gyakorló potentátok elképzelése szerint star­tol. Gyanús: vajon nem a politikai ellenfél lapul-e mögötte? Pedig hosszú távon jó befektetés volna az újítást ígérő szervezetek iránt nagyobb bizalommal lenni­­ és több pénzt juttatni nekik. Elkezdődhetne egy folyamat, amelyben a fe­ketefoglalkoztatás bázisai meggyengülnének. Azok viszont, akik még így is illegalitásban maradnának, tényleg kiérde­melnék a legszigorúbb büntetést. Neumann Ottó Tisztelt Szerkesztőség! Tévesen jelenn meg Legalább kultúránkról ne ítélkezzenek! című publicisztikám, mely Schedel Andor Tabuk nélkül című írására vá­laszol. (MH, szept. 28.) A megjelent írásból egy helyen egy szót, egy másik helyen pedig egy mondatot vettek ki, így annak torzult az eredeti értelme. Tehát a hibásan közölt mondat eredetiben a kö­vetkező: „így történhetett meg az, hogy a hagyományos oláh cigány közösségből érkező gyermekeknek egy másik roma népcsoport, a beások nyelvén tanították meg a cigányok himnuszát.” Az írás utolsó harmadából kihagyott mondat eredeti szöveg­­összefüggésben így szól: „Netán arra gondol, hogy tanuljunk és dol­gozzunk mi is, mint mások? ...Ha esetleg osztozni akar egy romával a helyzet megoldásának a felelősségében, egyszer velem jöhetne egy egész napos budapesti munkafelvételi városnéző körútra. ” Lakatos Elza Roma Sajtóközpont

Next