Magyar Hírlap, 2000. október (33. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-27 / 252. szám
2000. október 27., péntek Martonyi János: a csatlakozási tárgyalás a kormány felelőssége A jelek szerint az év végéig sikeresen lezárul az Európai Unió kormányközi konferenciája, és ezzel felgyorsulhat a bővítési folyamat, fejtette ki Martonyi János a parlament Európai Integrációs Bizottságában. A meghívottak közül a Külügyi Bizottság alelnöke, Molnár Gyula javasolta Járai Zsigmond és Torgyán József meghallgatását. Forró Evelyn Martonyi János külügyminiszter úgy véli, ha az optimális forgatókönyv érvényesül, akkor 2001 második felében eljuthatunk a csatlakozási tárgyalások végső szakaszába, a politikai zárócsomaghoz. A magyar diplomácia vezetője erről a Parlament Európai Integrációs Bizottságának kibővített ülésén beszélt, és úgy vélte, a bővítéssel kapcsolatban már nem szabad újabb feltételeket szabni. Úgy fogalmazott, „nem lehet megtenni, hogy egy már megkezdett gátfutóverseny közben újabb akadályokat helyezzenek el”. Hozzátette: nincs is ilyen szándék. Jelezte, hogy várhatóan a kormányközi konferencia sikeresen befejeződik az év végére, e tekintetben legutóbb a biarritzi csúcson is történt előrelépés. Jelenleg folyik az alku a bizottság összetételét és a szavazatok súlyozását illetően, és körvonalazódik a megállapodás. A külügyminiszter fontosnak nevezte, hogy ez év végéig a csatlakozási tárgyalásokon ideiglenesen lezárják vagy befagyasszák a közösségi joganyag egyes fejezeteit, mint például az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása, a társasági és vállalati jog és a vámunió ügyében. Jövőre, az év első felében az unió svéd elnöksége idején a keményebb témák kerülnének terítékre, ilyen a környezetvédelem, a közlekedés, a mezőgazdaság és a strukturális politika. Ami a támogatásokat illeti, érzékeltette, hogy az egyenlő elbánás elvét helyenként másként értelmezi az EU és Magyarország. Martonyi leszögezte: a magyar mezőgazdasági termelőknek ugyanazt az uniós támogatást kell élvezniük a csatlakozás után, mint a többi tagországban élőknek. Magyarország változatlanul a 2003. január elsejei csatlakozást tekinti céldátumnak, és a felkészülésen akkor sem kell változtatni, ha kiderül, hogy a belépés eltolódik. A meghívottak közül Molnár Gyula, a külügyi bizottság szocialista párti alelnöke javasolta: hallgassák meg Járai Zsigmond pénzügyminisztert arról, hogy a kétéves költségvetést miként érintik az integrációs célkitűzésekkel, és indítványozta, Torgyán József adjon számot a bizottságnak a magyar mezőgazdaság támogatási rendszeréről. Megjegyezte, hogy a bizottsági anyagot csak későn kapták kézhez, és az a tíz perc többletidő sem adott lehetőséget a dokumentum tanulmányozására, amennyivel Szájer József bizottsági elnök elkésett. Molnár Gyula javasolta azt is, hogy a kormány kapjon felhatalmazást a parlamenttől a csatlakozási tárgyalásokon képviselt magyar álláspont legfontosabb elemeiről. Martonyi Jánosnak erre az volt a válasza, hogy a csatlakozási tárgyalás a kormány felelőssége, és ezt a parlament vagy a bizottságok nem vehetik át. Egy neve elhallgatását kérő képviselő megerősítette értesülésünket, hogy az integrációs bizottság hat különböző pártállású tagja kezdeményezi: az alkotmányügyi és a költségvetési bizottság mellett ez a testület is legyen az Országgyűlés főbizottsága. EU-CSATLAKOZÁS Egyelőre nem készül a státustörvény szövege A kormány nem kész törvénytervezetet mutat be a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) decemberi ülésén, hanem az ott megfogalmazódó javaslatok alapján dolgozza ki a határon túli magyarokat megillető kedvezményekről szóló jogszabály végleges szövegét - jelentette ki Szabó Tibor, a HTMH elnöke. Nagy Iván Zsolt Immár bizonyos, hogy idén semmiképpen sem készül el a státustörvény - hivatalos nevén a határon túli magyaroknak járó kedvezményekről szóló jogszabály - végleges szövege. Pedig az eredeti tervek szerint ezt november végéig kellett volna beterjeszteni a parlamentnek, sőt akadt, aki idei jóváhagyásban is reménykedett. Ehelyett egyelőre csak egy koncepció készült el, amelyet azonban még a kormány sem hagyott jóvá, s a jogi kodifikációja sem kezdődött el. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke a Magyar Hírlapnak nyilatkozva emlékeztetett rá: a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságaival egyeztetve, dolgozták ki a törvény koncepcióját, ennek politikai jóváhagyása azonban a testület plenáris ülésére vár. A HTMH első embere elismerte, korábban azt tervezték, hogy az idén őszi Máért-tanácskozáson már a törvény tervezetének végleges szövegét mutatják be, ám hozzátette: „az elmúlt időszak fejleményeire - mint például a több, különböző célú aláírásgyűjtés elindítására - nem számítottak, így azt tartják indokoltnak, hogy ezekről a decemberi ülésen véleményt alkossanak, s ezután következhet a törvény előkészítése”. Az elnök szerint a szakbizottságokban nem tárgyaltak sem kettős, sem külhoni állampolgárságról, így a koncepció nem is térhet ki ezekre. Azaz legfeljebb akkor kerülhetnek bele a törvénybe, ha a Máért ülésén e kérdések felvetődnek és a részt vevők megállapodásra jutnak. A HTMH vezetője egyébként megjegyezte, nekik nincsenek információik arról, hányan kérték eddig aláírásukkal a külhoni állampolgárság létrehozását. Szabó Tibor leszögezte, a kormányzat azt tervezi, hogy a már egyeztetett koncepcióról tájékoztatja az Európai Unió képviselőit is. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Kossuth Holding Vagyonkezelő Rt. (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 37.) mint a Marcalmenti Mezőgazdasági Szövetkezet f. a. (9545 Jánosháza, Kossuth tér 2.) felszámolója NYILVÁNOS ÁRVERÉSEN értékesíti a felszámolás alatt álló szövetkezet tulajdonában lévő járműveket, mezőgazdasági gépeket, egyéb eszközöket és lovakat. Az árverés helye: a Marcalmenti Mezőgazdasági Szövetkezet f. a. irodája (9545 Jánosháza, Kossuth tér 2.). Az árverés ideje: 2000. november 3-án 10 órakor, a licit 10 óra 30 perckor kezdődik. Az árverésre kerülő eszközök részletes jegyzékét a felszámoló a Cégközlöny 41. számában, 2000. október 12-én tette közzé. Az árverés feltételeit megállapító és az eszközöket bemutató árverési feltételfüzet a felszámoló székhelyén, munkanapokon 9-12 óráig, pénteken 11 óráig megtekinthető, illetve megvásárolható. További felvilágosítással Kovács Péter felszámolóbiztos [telefon: (06-1) 312-0650] készséggel áll rendelkezésre. Az árverésre kerülő gépek előzetes egyeztetés után megtekinthetők 9-12 óráig a Marcalmenti Mezőgazdasági Szövetkezet f. a. telephelyein. Az időpont-egyeztetést a szövetkezet irodájában, a 9545 Jánosháza, Kossuth tér 2. szám alatt vagy a (06-95) 450-116-os telefonszámon lehet kezdeményezni. KÜLFÖLD - BELFÖLD Jövőre havi 260 ezret keres egy honatya Csaknem évi nettó hárommillió jut majd a 200 kilométernél távolabb lakó képviselőknek költségtérítésre A képviselői illetmények emelését kezdettől fogva kényes politikai kérdésként kezeli a T. Ház, de az utóbbi pár évben kialakult egyfajta automatizmus. A parlamenti alapilletmény 1990-től az inflációt általában meghaladó mértékben emelkedett, 2000-re több mint négyszeresére nőtt, 2002-re pedig ötször annyit keres egy honatya, mint a rendszerváltozáskor. A költségtérítések azonban jóval nagyobb mértékben, tavaly pedig ugrásszerűen megnőttek. A kétszáz kilométernél távolabb lakó képviselők jövőre évi mintegy hárommillió forintból oldják meg a háromhetenkénti parlamenti útjaikat. Nagy Szilvia Az átlagos országgyűlési képviselő jövőre 262 ezer forintot keres majd havonta, míg 2002-ben 283 ezret - derül ki a költségvetés tervezetéből. A költségtérítés átlagos összege 229 500 forint lesz 2001-ben, utána pedig 247 ezer. Az Országgyűlés 1 milliárd 217 millió forintot költ jövőre a 386 képviselő tiszteletdíjára és 1 milliárd 63 milliót a költségtérítésre. 2002-ben ezek az összegek 1 milliárd 313 millióra, illetve 1 milliárd 146 millióra növekednek. A képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény értelmében a képviselő alapdíjra, pótdíjra és költségtérítésre jogosult. Az alapdíj a köztisztviselői illetményalap (2001-ben 30 600, 2002-ben 33 ezer forint) ötszöröse, vagyis jövőre bruttó 153 ezer, két év múlva 165 ezer forintot tesz ki. Ehhez jönnek a különböző pótdíjak: az Országgyűlés alelnökei az alapdíj 180, a jegyzők 70, a bizottsági elnökök 100, a bizottsági alelnökök 80, a bizottsági tagok 40, a frakcióvezetők 120, a frakcióvezető-helyettesek az alapdíj 100 százalékát kapják kézhez minden hónapban. A költségtérítési átalányt tavaly emelték több mint duplájára. Emlékezetes, hogy 1999 decemberében botrányt okozott egy hatpárti egyetértéssel megszavazott, majd később visszavont költségvetési módosító indítvány. A tizenharmadik havi fizetés és az egész országra érvényes ingyenes parkolási engedély végül csak terv maradt. Ma a költségtérítés az alapdíj 70, 100,130 és 160 százaléka, attól függően, hogy a képviselő Budapesten, a fővárostól számított 100 kilométeren belül, azon túl, illetve 200 kilométeren túl lakik. Vagyis egy fővárosi képviselő jövőre havi 107 ezer forintot kap kvázi gépkocsihasználatra, míg például egy szegedi havonta 198 900 forintból gazdálkodhatja ki háromhetenkénti parlamenti útjait. Tavaly a legtávolabb lakók havi 78 ezer forintot kaptak, idén már 225 200-at. Jövőre évente csaknem hárommillió adómentes forintot tesz ki a 200 kilométernél távolabb lakók költségtérítése. A törvény szerint egyébként „a képviselő a közforgalmú tömegközlekedési eszközöket ingyenesen veheti igénybe”. Emellett mintegy száz képviselőnek van önkormányzati megbízatása, s feltehetőleg többüknek szolgálati gépkocsija. Ráadásul jelenleg több mint kétszáz képviselő lakástérítésre is igényt tart. A képviselők alapdíja 1992-től 1994-ig pedig 56 ezer forint. 1995-ben 67 ezer, 1996-ban 88 ezer forintot tett ki az alapdíj, majd két évig változatlanul 114 ezer forint maradt. Azóta évről évre emelkedik: tavaly 130 ezer volt, idén pedig 141 ezer forint. A miniszterek fizetéséről a köztisztviselői törvény rendelkezik. Eszerint a kormány tagjai az illetményalap öt és félszeresét, vagyis 168 300 forintot keresnek jövőre, míg két év múlva 181 500 forintot. Ehhez pluszban jön a vezetői illetménypótlék, amely az alapilletmény 65 százaléka, vagyis 109 525, illetve 117 975 forint. A minisztereket megilleti még nyelvvizsga-pótlék és egyéb juttatások is. Tavaly a miniszterek átlagfizetése 462 ezer forintot tett ki. Torgyán József például 395 ezer forintot vitt haza havonta. Utcára mentek a prágai tüntetőkért Budapesten, a Nyugati téren emberjogi és természetvédelmi aktivisták tüntettek a média által közvetített prágai eseményeket eltorzító híradások ellen. A Prágában fogvatartottak szabadon bocsátását, jogorvoslatot, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megszüntetését követelték. A globalizációellenes prágai tüntetés szervezői október 26- át az egy hónappal korábbi prágai tüntetés Nemzetközi Szolidaritási Napjává nyilvánították. Petr Uhl cseh emberi jogi biztos szerint „kínos és értelmetlen” a prágai kormányzat azon állítása, miszerint a szeptemberi prágai globalizációellenes tüntetésekkel kapcsolatos rendőri túlkapásokról szóló információk a cseh rendőrség lejáratására irányuló nemzetközi kampány részét képeznék. A letartóztatottakkal szembeni durva bánásmódot ért hazai és külföldi kritikákat Milos Zeman miniszterelnök és Stanislav Gross belügyminiszter azzal utasította vissza, hogy ezeket egy (általuk meg nem nevezett) titkosszolgálat szervezi, s célja a cseh rendőrség lejáratása. MH-MTI Nemzetközi Szolidaritási Nappá nyilvánították az egy hónappal korábbi prágai tüntetés szervezői október 26-át fotó: szigetvári zsolt Megint megfenyegették a Fidesz pártigazgatóját Ismét megfenyegették telefonon tegnap késő délután Horváth Lászlót. A Fidesz pártigazgatója, országgyűlési képviselő a rendőrséghez fordult, kérte Bélapátfalván élő családja védelmének fenntartását és megerősítését. A politikus a veszély ellenére sem mond le arról, hogy megtegye a szükséges lépéseket a magyar cementipar privatizációja idején elkövetett visszásságok feltárására. Havas Iván Életveszélyesen megfenyegették Horváth László képviselőt, a Fidesz pártigazgatóját az elmúlt hét végén - adta hírül a Mai Nap. A Bélapátfalván élő politikust és családját azóta a rendőrség védi. Ismét felhívta telefonon tegnap délután egy ismeretlen férfi és közölte, hiába őrzik, baja eshet neki, valamint a családjának - nyilatkozta lapunknak Horváth László. Leszögezte: a veszély ellenére is megteszi a szükséges lépéseket a magyar cementipar privatizációja idején elkövetett visszásságok feltárása érdekében. Az Országgyűlés gazdasági bizottságánál kezdeményezi a korábbi magánosítás átvilágítását, és a versenyhivatalhoz fordul azért, mert szerinte a svájci és német tulajdonosi csoportok visszaélnek monopolhelyzetükkel. Példaként a bélapátfalvi cementgyár eladásáról beszélt a képviselő. Elmondta, hogy az ÁVÜ 1994-ben a 53,31 százaléknyi tulajdoni hányadából 43,31 százaléknyit értékesített. Az egyik vevő a magyar menedzsment által, egymillió forintos törzstőkével létrehozott Konzultáns Kft. volt, amely 100 millió forint névértékű kárpótlási jeggyel és 560 millió forint E- hitellel fizetett. A másik vásárló, a német Breitenburger cég 97 millió forintot fizetett a fennmaradt tulajdoni részért. Ügyes üzleti fogások után a gyár 1998-tól száz százalékban két külföldi konszern kezében van. Ezek a körök a privatizáció időszakában a kedvezményes lehetőségekkel visszaélve, minimális készpénz befektetésével jutottak mintegy 4,3 milliárd forintnyi állami vagyonhoz - tette hozzá Horváth László. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Kossuth Holding Vagyonkezelő Rt. (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 37.) mint a Rábamente Mezőgazdasági Termelőszövetkezet f. a. (9912 Molnaszecsőd, Kossuth Lajos utca 1.) felszámolója NYILVÁNOS ÁRVERÉSEN értékesíti a felszámolás alatt álló szövetkezet tulajdonában lévő mezőgazdasági gépeket. Az árverés helye a Rábamente Mezőgazdasági Termelőszövetkezet f. a. irodája (9912 Molnaszecsőd, Kossuth Lajos utca 1.). Az árverés ideje: 2000. október 31-én 10 órakor, a licit 10 óra 30 perckor kezdődik. Az árverésre kerülő eszközök részletes jegyzékét a felszámoló a Cégközlöny 41. számában, 2000. október 12-én tette közzé. Az árverés feltételeit megállapító és az eszközöket bemutató árverési feltételfüzet a felszámoló székhelyén munkanapokon 9-12 óráig, pénteken 11 óráig megtekinthető, illetve megvásárolható. További felvilágosítással Kovács Péter felszámolóbiztos [telefon: (06-1) 312-0650] készséggel áll rendelkezésre. Az árverésre kerülő gépek előzetes egyeztetés után megtekinthetők 9-12 óráig a Rábamente Mezőgazdasági Termelőszövetkezet f. a. telephelyén, 9912 Molnaszecsőd, Kossuth Lajos utca 1. szám alatt. [Telefon: (06-94) 422-013, (06-94) 422-189.] DÍJÁTADÁS NOVEMBER 15-ÉN Ki legyen az év embere? A Magyar Hírlap ezúttal is keresi az év emberét. Az elismerést a Thália Színházban adják át, lapunk kiadója, Jörg Marquard, hazánk tiszteletbeli svájci konzulja jelenlétében. Az MH olvasói most is szavazhattak, s szokásainkhoz híven ezúttal is zsűri dönt: ki lesz idén az év embere. A testület tagjai: Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Széles Gábor, a Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke, Darvas Iván színművész, Janikovszky Éva író, Szepesi György sportriporter. Lapunkat Kocsi Ilona főszerkesztő és Szále László, a publicisztikai rovat vezetője képviseli. Ezúttal Darvas Ivánt kérdeztük, kinek adná a rangos elismerést? - Ön szerint milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie az év emberének? - Alapfeltételnek tartom, hogy közismert személyiség legyen, egyúttal népszerű, s emberileg példát mutasson a megosztott társadalomnak. Magas erkölcsi nívót testesítsen meg, s a választásnál figyelembe kell venni, hogy ehhez az évhez kötődjön valamely közismert cselekedete. - Hamarosan összeül, a zsűri és döntést hoz. Lesz-e önnek személyi javaslata a többiek számára? - Lesz ilyen, de egyelőre titkolom, s majd csak a nagyra becsült társaság előtt szeretném felfedni, kire gondoltam. - Elképzelhető, hogy saját területéről javasol majd valakit? - Egy embert fogok a többiek figyelmébe ajánlani, szegről végről rokonterületen mozgunk. Emberem ugyanis színházi téren is otthonos. De ennél többet most nem szeretnék elárulni. Úgy vélem, az a személyiség, akire gondoltam, a többi zsűritag és az újságolvasók fejében is megfordulhatott. Meglehet, már előre valamennyien ugyanazt a személyt látnánk szívesen - díjjal a kezében a Thália Színházban. Gréczy Zsolt MAGYAR HÍRLAP 3 Megállapodott a tábornokokról Orbán és Szabó Lezárultak a katonai felső vezetés nyitott személyi kérdései tegnap, miután a kinevezésekről a kormányfő és a honvédelmi miniszter Szabó János kezdeményezésére másodszor is egyeztetett. Úgy tudjuk, hogy Orbán Viktor egy kérésnek engedett: a hadsereg második embere a vezérkari főnök, és nem a kancellária szakértőinek jelöltje lesz. Haszán Zoltán A kormányfő egy helyen módosította korábbi elképzelését a tábornoki kinevezésekről a honvédelmi miniszterrel folytatott tegnapi találkozóján. A haderő-átalakítással öszszefüggő személyi kérdésekről két hete már tanácskozott a kormányfő a honvédelmi miniszterrel. Akkor a 180 nevet tartalmazó listából 20 kinevezést kérdőjelezett meg a miniszterelnök. Több módosítást azonban szakmailag kifogásolt a honvéd vezérkar, ezért Szabó újabb meghallgatást kért. Úgy tudjuk, hogy nem az eredeti kinevezésekhez ragaszkodott, hanem a kormány által javasolt főtisztekkel szemben érvelt, így értesülésünk szerint nem támogatta, hogy Fodor Lajos vezérkari főnök helyettese a kancellária szakértőinek javaslatára Forgó József legyen, miközben a jelenlegi második embert Brüsszelbe küldenék. Értesülésünk szerint a vezérkar jelöltje erre a posztra Havril András volt. Orbán végül is elfogadta Szabó javaslatát erről, annak ellenére, hogy csak a múlt hét végén nevezték ki a tábornokot a szárazföldi vezérkar élére. Több kérdésben azonban értesülésünk szerint a kormányfő nem engedett. A honvédelmi minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tegnapi megbeszélés után „a Magyar Honvédségnél személyi ügyekben nyitott kérdés nem maradt. Az ezzel összefüggésben felmerülő személyi beszélgetésekre hétfőn kerül sor,ez hét embert érint”. A legutóbbi találkozó után Szabó négy tábornokkal közölte, hogy az előzetes elképzelések ellenére nyugdíjazza őket. A katonai attasé hivatalokban jelenleg négy tábornok tölt be vezető beosztást. Az új állománytábla szerint a továbbiakban ezeket a posztokat nem tábornoki rendfokozatú személyek fogják betölteni leolvasható a közleményben. A miniszterelnök a keddi kormányülés után elmondta: a személyi változtatások után a magyar hadsereg jobb állapotba kerül. FONTOS BIZTONSÁGI FELHÍVÁS - 4X4-ES TEREPJÁRÓ GUMIABRONCSOK VISSZAHÍVÁSI BEJELENTÉSE A következő Firestone 4x4-es terepjáró gumiabroncsok esetében, melyek mindegyikét Észak-Amerikában gyártották, közlekedésbiztonsági szempontból veszélyt jelentő hiba fordulhat elő: Firestone P 235/75 R 15 SATX Firestone P 235/75 R 15 S ATX II Firestone P 235/75 R 15 Wilderness AT (csak "VD" kezdetű DOT sorozatszámmal) A lehetséges balesetek számának csökkentése érdekében a Firestone önkéntesen visszahívta a következő 4X4-es gumiabroncsokat. A Firestone díjmentesen lecseréli az adott termékeket új gumiabroncsokra. Más Firestone terméket nem érinti ez a figyelmeztető felhívás. Azok a gépkocsi tulajdonosok, akik úgy gondolják, hogy a fenti 4X4-es gumiabroncsokkal lehet autójuk felszerelve, illetve azok, akiket bármilyen módon érinthet ez a felhívás, kérjük, hogy minél előbb hívják a következő ingyenes telefonszámot: 06 80 203 214. A telefonvonalak hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között működnek. FELHASZNÁLÓI IGÉNYEKET KIELÉGÍTŐ TOVÁBBI LÉPÉSEK A Firestone díjmentes ellenőrzést ajánl fel az alábbi gumiabroncsokra, melyek nem szerepelnek az önkéntesen visszahívott gumiabroncsok listáján. Amennyiben az ügyfél a vizsgálatot követően elégedetlen, a Firestone kész arra, hogy díjmentesen lecserélje a gumiabroncsokat. Kérjük ügyfeleinket, hogy hívják fel következő ingyenes telefonszámunkat: 06 80 203 214. Firestone Radial ATX; P205/75R15 97S; DOT:VD (Decatur Illinois USA) IPC: 40068 Firestone Radial ATX; 30x9-50R15 LRC; DOT: VD (Decatur Illinois USA) IPC: 39079 Firestone Radial ATX; 31xl0.50R15 LRC; DOT: VD (Decatur Illinois USA) IPC: 41001 Firestone Radial ATX; 32xll.50R15 4Ply; DOT: VD (Decatur Illinois USA) IPC: 41002 Firestone Radial ATX; 33x12.50R16.5 LRD; DOT:VD (Decatur Illinois USA) IPC: 41136 Firestone Radial ATX 25°°, 31xl0.50R15 LRC; DOT:VD (Decatur Illinois USA) IPC: 40065 Firestone Radial ATX II; P225/75R15 102S; DOT: HY (Oklahoma City USA) IPC: 40212 Firestone Wilderness AT; P235/70R16 104S; DOT W2 (Wilson NC USA) IPC: 41097 Firestone Wilderness HT; P255/70R15 108S; DOT VD (Decatur Illinois USA) IPC: 41141