Magyar Hírlap, 2000. október (33. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-05 / 234. szám
2000. október 5., csütörtök „A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD” Magyar Hírlap 7 Szemük se rebben Legutoljára talán Princz Gábor volt az, aki sajátjaként bánt olyan pénzekkel, amelyek nem tartoztak a személyes tulajdonába. A szocializmusból jól ismert „tempó”, most úgy fest, kormányzati gyakorlattá válik annyiban biztosan, hogy amit lehet, kivonnak a köz ellenőrzése alól. A „kény-kedv” szerinti „pénzkezelési” gyakorlatot igazi tökélyre a kisgazdák fejlesztették. Nem kevésbé a róla való „elszámolás” módját. Horváth Béla kisgazdavezető például nem lát kivetnivalót abban, ha egy párttulajdonban lévő kft. minisztériumtól közpénzeket kap. Sőt megmagyarázza: ha a média nem ad megfelelő tájékoztatást, a minisztérium vezetősége valósággal rákényszerül, hogy különféle kft.-ket vegyen igénybe az objektív tájékoztatás érdekében. És nem sül ki az újságpapír, amikor beleírják: objektív. Bánó Attila abban nem lát összeférhetetlenséget, hogy szerkesztője a Kis Újságnak, és tagja az MTV-kuratórium elnökségének is. A médiatörvény szerint a testület tagja nem állhat szerződéses jogviszonyban hetilappal. Sebaj, ő úgy szerkeszt, hogy nincs szerződése a kiadóval. Az Arculat Kft. vezetője elsőre nem tud válaszolni, kapnak-e pénzt a HM-től, mert csak nemrég nevezték ki. (Tegnap már elismerte, nincs abban semmi rossz, ha a kisgazdák lapjának utalják át a tárcától kapott pénzt.) Elődje azért nem tud az ügyletről, mert már régen - ’97-98-ban - volt ügyvezető, így nem emlékszik, volt-e szerződésük a HM-mel. Két kiskaput is hagy tehát: az emlékezet gyarló, s lehet pénzt kapni szerződés nélkül is. Mindezt szemrebbenés nélkül mondják, illetve hallgatják el. Természetesen a „kisgazdapénz” - most tekintsünk el attól, hogy a párttól, minisztériumtól, kft.-től vagy alapítványtól jön - nemcsak kisgazdaorgánumhoz juthat el, eljut az akár magukat függetlennek tartó médiumokhoz is, ha azok hajlandók közreműködni az elsősorban elnökileg irányított sikerpropaganda fölerősítésében. A propaganda hangos, a többi - honnan, miből, mennyi, milyen alapon stb. - valójában néma csend. Szále László A politika áldozatai Lám, mégis van az építészekben kurázsi, gondolná az egyszerű halandó. A Budapesti Építész Kamara ugyanis kizárta tagjai sorából Siklós Máriát, aki annak ellenére elvállalta a Nemzeti Színház tervezését, hogy egyik kollégája, Vadász György nyerte a teátrum tervezésére meghirdetett pályázatot. Ezért - mint írják határozatukban - súlyos etikai vétséget követett el. Arra is hivatkoznak, hogy az építészek szakmai szervezete már két évvel ezelőtt tudatta Siklóssal, hogy szembehelyezkedett velük, amikor pályázat nélkül elvállalta a Nemzeti Színház tervezését. Fő a következetesség. Csakhogy a kamara mostani szigorának akad egy kis szépséghibája. Mégpedig az, hogy a Nemzeti Színház tervezését tekintve nem volt tétje a döntésnek, hiszen Siklós a kizárás ellenére tovább tervezheti a teátrumot, mert a kamara fegyelmi határozatának nincs visszamenőleges hatálya. Egyébként is: Siklós még fellebbezhet, és csak akkor veszti el tervezői jogosultságát, ha bíróság is vétkesnek találja. Egyelőre az is kérdéses, hogy másodfokon a Magyar Építész Kamara etikai bizottsága is veszi-e a bátorságot, és azonosulni tud-e a budapesti szervezet határozatával. A kamara mostani döntése eső után köpönyeg. Hiszen korábban az ügyben többször is visszavonultak. Legutóbb pedig az országos tervpályázat helyett belementek egy meghívásos pályázatba. Vadász György - Siklós Mária kizárására reagálva - azt mondta, hogy az építésznőt nemcsak vétkesnek, hanem megbízója áldozatának is tekinti. Csakhogy Schwajda György kormánybiztos nem egyedül hozta meg döntéseit, hanem, mint többször hangoztatta, végig konzultált a miniszterelnökkel. Minthogy a politikai hatalom, amelyikkel Schwajda konzultál, a kamarának nem ad valódi jogosítványt, és korlátok közé szorítja, könnyen tűnhet úgy, hogy itt a vádló szerepébe bújt építészkamara és a megvádolt építésznő egyaránt áldozata magának szinte mindent megengedő politikai akarat áldozata lett. Balogh Gyula Az MVSZ elmúlt néhány év(tized)ét tárgyaló szövegáradat az úgynevezett „állatorvosi ló” képét idézi médiánkban. E jobb ügyhöz méltó tömegű közlés jelentős részét elemeztem és vontam le következtetéseimet. E helyt csak néhány jellemző idézet: „Az MVSZ a nevéhez is méltatlan szervezet, torzó.” „A Kádár-korszakban a K. M. [Külügyminisztérium] külföldi magyarokat ellenőrizni törekvő fedőszerv volt.” „A határon kívül vagy belül élő magyarok csak elenyésző része talál benne otthonra.” „A hármas... MVSZ-re a magyarságnak nincs szüksége.” „A hidegháborús felosztás tarthatatlannak bizonyult (anyaország, Kárpát-medence, Nyugat). A képviseleti jogra vonatkozó igényeiket sehol sem ismernék el, ...nincs szükség emigránsok közvetítő szerepére. Arra való a diplomácia.” „Az USA-szervezetek tagsága az ottani magyarok egy ezrelékét sem éri el...” „Dollárért vásárolt szavazatok.” „A 15 millió magyar érdekét védeni képtelen szervezet.” „.. .törvénytelenségek szaporodása.” „.. .a mohóság, a jellem, az erkölcsi tartás hiánya.” Csoóriról kiderült, hogy „mint elnök vezetésre alkalmatlan”. „Elmulasztotta feladatait teljesíteni.” „Fenyeget a széthullás.” „Nem nyerte meg a magyar szellemi élet központi szerveit.” „Húszmillióval nem számoltak el.” „Létéről csak botrányok révén értesülünk.” „Tekintély nélküli szervezet.” „Nem újítható meg.” „A nyugati régióban élőknek csak tehertétel vagyunk az MVSZ-ben.” „Becsülni sem tudják, hány tagjuk van.” „Régiókban gondolkodó, ellenőrizhetetlen érdekképviselet.” Az idézett bírálatok anyagában szók helyett gyakran betűhalmaz található, melynek terminológiai érvénye kétes, sőt több olyan, amellyel megcélzott fogalom nyelvünkben eltérő értelmezés alá esik. Például anyaország, magyar származás, státusmagyarság, magyar identitás, emigráns, disszidens, külföldre szakadt, cserbenhagyó, idegen államra fölesküdött, útlevélhalmozó, továbbá érdekvédelem, állam fölötti szervezet, és végül a politikai jövendőmondók elmaradhatatlan mellékneve, az új (mint egy, általuk még végig sem gondolt, alternatív szervezetre vonatkozó) jelző, illetve a meghatározatlan tartalmú megújulás köznév. Az eddigiek ismeretében alig vitatható, hogy egy, a magyarok érdekeit a határaikon túl is képviselő szervezet vonatkozásában a világosságot, a szabatos jogi kategóriákat megteremteni nehéz feladat. Drámaiak a MVSZ-t illető megállapítások, katasztrofális a róla alkotott kép. A fölsorolt - szinte gyászkoszorúba font - bírálatok bárkit meggyőznek arról, hogy az MVSZ-t a bírálók ebben a formájában működésre teljesen alkalmatlannak ítélik. Elmulasztják az állásfoglalást azonban abban, hogy kinek milyen szervezet védje magyarságát. Az MVSZ - jelenlegi összetételében való létrehozatala magyar közjogi megfontolásokból ab ovo helytelen volt. „A Kárpát-medencében élő magyar nemzet szubsztrátuma: a haza földje és az itt élő nép.” (Tomcsányi M.: Magyar közjog.) Vörösmartyval szólva pedig: „A nagyvilágon kívül nincsen számodra hely.” Nézzük meg tehát azokat, akiket - annak idején csak itt „vert a sors keze”, akik azonban most már elvetik azt, hogy „itt élned s halnod kell!”. Hogy a haza és a szórványok közti viszony nem kielégítő, kitűnik abból, hogy médiajelentések szerint 2000 szeptemberében „a köztársasági elnök New Yorkban szükségesnek tartotta, hogy az ún. nyugati magyarságot, a közel évszázados idegen uralom alatt élő magyarok” - az elszakított magyarok - „támogatására biztassa”. Nézzük meg a „nyugati magyarságból mely - hazánkból elszármazott, külföldiekből álló - két részhalmazból áll. A föntebb annyit bírált egyik MVSZ-tagokból áll, míg a sokszorosan számosabb rész az MVSZ-től elkülönülve éli életét odakinn. A nemzettel szembeni kötelezettség terhe a másik, a Kárpát-medencében megmaradtakból álló két halmaz vállán nyugszik. Ez gondoskodott eddig is a magyarság Kárpát-medencei jelenlétének folytonosságáról, a nemzet megmaradásáról. Az úgynevezett nyugatiak de facto és de iure is új állampolgári esküjükkel mondtak le arról, hogy magyarságukat, érdekeiket bárki is védje. A „kivándorlók”, akik az első világháború előtt vették a vándorbotot, vagy a „menekülők” (nem mindegyikük volt megfutamodó), kik távozásukkal hazájuk fegyveres védelmét kerülték így meg, a kinn maradtak, a „nyugatosok”, azok, akik egy-egy várta elhagyásával az itt maradottaknak helytállását ásták alá, majd „az új ígéret földjére vonulók”, az „ötvenhatosok”, akik az elnyomás elleni helytállók lelki erejét bomlasztották, továbbá a „disszidensek”, akik a mindinkább gyengített helytállók soraiból (már) útlevéllel szöktek innen, és végül az 1990 óta „kilopakodók”, akik hasonmód vonták ki magukat a segélynyújtásból. Úgynevezett desszimilálódók mindnyájan, akik akkor, amikor kinn idegen hatalomra esküdtek föl, ennek útlevele birtokában, akárki akármit mond is - külföldiek lettek. Két évezreddel ezelőtt már Vergilius is definiálta a hazájukat végleg elhagyó, Trójából származó, Latiumba szakadt, ott letelepedő Aeneiséket. „Fuimus Troes” idézi önmagukról adott megnevezésüket: „Voltunk trójaiak.” Az úgynevezett nyugatosoknak, a kizárólagos magyar állampolgárság és hazatelepülés igénylését megtagadó érve 1990 óta okafogyottá vált. A „magyar” díszítő jelzőt maguknak arrogálóknak, nyomor már nem lenne osztályrészük, életüket már nem kell kockáztatniuk, sőt akármelyik „nyugatos” kategóriába tartoznak, szellemi kincsükkel, tapasztalataikkal, összeköttetéseikkel és az anyagi értékekkel, amiket magyar adófizetők által fönntartott oktatási intézményekben, kimenetelük előtt szerzett tudásukkal megalapozottan halmoztak odakinn föl, egy, 1990- ben megcélzott polgári-magángazdasági rend megvalósításában, hazatértükkel létesített posztokon pótolhatnák a mulasztottakat, mi több, hazájukba demokratikus légkörből ekként megtértek a bizony még érvényesülő antidemokratikus szellemiség befolyása ellen a közösség sorait erősítenék; nem utolsósorban a ma gyakran napirendre kerülő népességfogyás természetes orvoslását is szolgálnák. Az MVSZ fölött a jeles bírálók porig sújtó ítéletet mondtak ki. Kitűnik ebből, hogy a szövetség hangoztatott célja zavaros, összetétele ellentmondásos, afféle „szent tehén”, adóinkból való fönntartása idejétmúlt, ezt hamis nosztalgia sugallja. A szövetség a hazából „nyugatra szakadtak” hazatértét sem tudta elérni, erre is alkalmatlannak bizonyult. A fenti bírálatok mindenesetre arra jók, hogy a nagyközönség előtt is nyilvánvalóvá tegyék a szövetség elhibázott, apolitikus voltát. Az MVSZ alapvető félreértés következményeképp jött létre. Az ókori bölcselők mondták erre: ami kezdetétől fogva vitatható, azt az idő múlása sem erősíti meg. Azaz: erre a szervezetre adóforintjainkból ne pazaroljunk többé sokmilliós nagyságrendre rúgó pénzt, szűnjék meg! A szervezeti fogalmak sokkal szűkebb körének - ez esetben is elengedhetetlen - tisztázása után csupán csak egy, Elszakított Magyarság Ligája nevű szervezet létrehozását ítélem helyesnek. (Az óvatoskodóknak: Szomszédos Magyarság Ligája.) Az Elszakított Magyarság Ligája hét plusz egy magyar régióból álljon. Feladata: az elszakított területi magyarság állományának gazdasági erősítés és kulturális fejlesztése lenne. A régióelnökség elnökei alkotják a liga elnökségét. A közgyűlések maguk döntenek költségvetésükről, és tagdíjbevételük 20-30 százalékával küldöttlétszámukhoz mért arányban járulnak hozzá a liga működéséhez. Az évente érvényesített tagsági igazolvány a Magyarországra való bejutás - ma sokat keresett - alkalmas eszköze lehet. Volt honfitársaink mindegyikét pedig tárt karokkal várjuk, az eddigi késlekedést megbocsátjuk. Hálája jeléül és magyarságát ekként kifejezésre juttatva térjen vissza minden magyar származású az őt számon tartó, rá igényt tartó, most már szabadabb hazába! Az ekként gazdagított magyar haza körülöttünk, a „határainkon túl” élő magyar véreinket is fölöttébb erősítené. Érdekvédelmük jelentősen eredményesebb lenne, ők is könnyebb szívvel tarthatnának ki a vártán. Az immár csak egy - de magyar - útlevéllel a zsebében itt élő, „egy üleppel egy lovon ülő” hazatérő leszármazottait is erre ösztökélő nyugatos válik ekként igaz magyar emberré, nyerhet beleszólást közös ügyeinkbe. Mi itt élők, a kizárólag magyar állampolgársággal rendelkezők pedig azzal, hogy magyar állampolgárok maradtunk, vagyunk, bizonyítottuk, hogy magyarságunkat fölösleges más szervezetnek, egyesületnek, szövetségnek őrizni, ápolni. Erre magyar államunk szolgál. Vásony György jogi szakíró A prágai tüntetések tanulsága A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Prágába hívta össze a világ pénzügyminisztereit. A cseh kormány vendéglátása eleve bátorságról tanúskodott, mert Seattle után nemcsak a világ ifjúságának a tiltakozó jelenléte, de még az elkerülhetetlen rombolás és brutalitás is várható volt. Václav Klaus azonban húsz éve a pénzügyi világ és a gazdasági liberalizmus lelkes híve, nem tagadhatta meg a megtisztelő felkérést. A várható rendbontásokra alaposan fel is készültek. A karhatalom tőle telhetőleg óvakodott az erőszaktól. Nem úgy a világ minden tájáról összesereglett sok ezer fiatal. Nekik csak akkor volt érdemes megtenni a hosszú utat, ha botrány lesz. El is érték ezt, a világsajtó és a televíziók megkülönböztetett figyelme kísérte őket. A három napra tervezett világkonferenciát két nap után befejezték, és a föld alatt elmenekültek. A tüntetők célja azonban korántsem volt naivitás, ők azt akarják elérni, hogy a jövőben ne legyen olyan kormány, amelyik helyet ad a pénzügyi liberalizmus e két intézménye által szervezett tanácskozásnak. Ezt alighanem el is érték. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank megérdemli a megszégyenítést, ezért annak ellenére, hogy a tüntetőktől sokkal jobban félteném a világgazdaság és azon belül még a szegények sorsát is, mégsem a túlzottan liberalizálókkal, hanem a tüntetőkkel éreztem együtt. Ők voltak a gyengébbek és a szándékukban tisztábbak. S minthogy a tüntetők hatalomátvételének semmi reménye nincs, nem veszélyes a pártjukra állni. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank, de akár a gazdag országok pénzügyminiszterei is a világ szegényebb kétharmadával, de még a gazdag országok szegényebb felével sem törődnek, nem árt őket megijeszteni. Ennek a két rangos szervezetnek az volt a meggyőződése, hogy a világot csak a pénzen keresztül kell irányítani, hogy a pénzügyi érdekek minden más érdeket megelőznek. Ebből az egyoldalúságból jó volna kijózanítani őket. Ezért volt hasznos a fiatalok prágai kiruccanása is. Számunkra, magyarok számára a rendszerváltás előtti időkben, a pénzügyeket mellőző tervgazdaság viszonyai között jó volt minden olyan külső nyomás, ami a pénzügyek fokozott figyelembevételére kényszerített. Szerencsére annyira el voltunk adósodva, hogy e nyomásnak engedni kellett. A rendszerváltás után azonban a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank korábban hasznos liberalizáló tanácsai és nyomása a gazdasági és társadalmi fejlettségünket meghaladó liberalizmusra kényszerítettek bennünket. Azóta ellendrukkerük vagyok. Ebben az sem zavar, hogy a tüntetők által követelt gazdaságpolitikát még az övéknél is rosszabb végletnek tartom. A globalizációt nem lehet és nem is szabad feltartóztatni. Ez a kor viharos gazdasági fejlődésének egyik el- és kikerülhetetlen velejárója. Szerencsére nem kell uralmától félni, mert a tüntetőknél ezerszer nagyobb objektív erők munkálkodnak vele szemben. Az életünkben valóban erősödik a globalizáció is, de még inkább erősödnek az ellene ható erők. Az tény, hogy a világgazdaság globalizált gazdasági és kulturális erői egyre jobban hatnak az egyének, a nemzetek életére, de ennek ellenére az egyén és a nemzet egyre jobban ura lesz a saját sorsának. Milyen sorsot determináló erők gyengülnek a globalizáció erősödése időszakában? A természetnek az ember feletti uralma egyre csökken. Száz éve a természet uralma még a világ akkor gazdagnak számító tizede esetében is sokszorta kegyetlenebb volt, mint ma a világ bankjaié és nemzetközi nagyvállalataié. A természet mindennél kegyetlenebb uralma a világ nagyobbik - szegényebb - felében még ma is fennáll. Az időjárás - a szárazság, a nagy meleg, a sok eső, az árvíz, a fagy - sokszorta több ember életét keseríti, nehezíti meg, mint a túlzott liberalizmus és a pénz uralma. A különbség csak az, hogy a természet csapásait emberi létünk során megszoktuk, a globalizáció csapásai pedig újak, még szokatlanok. Itt kell megjegyezni, hogy a gazdaság globalizálódása sokkal kevesebb veszélyt jelent a természetre, mint az elmaradt világban a túlnépesedés. Az ellen mégsem tüntetnek a zöldek. A szegénység kegyetlensége gyengül. Az vitathatatlan, hogy a szegénység a globalizáció ellenére csökken. Nem azért, mint azt a globalizáció hitbuzgó vagy erősen érdekelt apostolai igyekeznek elhitetni, hanem annak ellenére. De a globalizáció megállítása, adminisztratív eszközökkel való fékezése csak tovább növelné a szegénységet. A túlzott gazdasági liberalizmus azonban a szegények számára csapást jelent. Nem véletlen, hogy a szociális érzékenység motiválja mindazokat, akik akár erőszakkal is fellépnek a globalizáció ellen. De aki igazán szegény, az nem a pénzügyek túlhatalma ellen küzd, hanem a mindennapi létéért. A nyomor ezerszer kegyetlenebb elnyomó, mint a pénz hatalma. A tudatlanság bénító ereje rohamosan csökken. Egyre inkább a tudás lesz az úr. A belátható jövőben nem a bankok, hanem a tudás hatalma nő jobban. A pénz csak azoknak diktál, akiknek vagy alkalmuk vagy akaratuk nem volt arra, hogy kellő tudással vértezzék fel magukat. Minél nagyobb egy gazdasági egység, annál jobban tudatosul benne, hogy a legerősebb gazdasági egységek növekedésének, profitjának a tudás megnyerése sokkal hatékonyabb módja, mint a kizsákmányolás. A modern világban a tehetség az igazi úr. Elképesztőn nagyobb, mint akár csak száz éve volt. Nem véletlen, hogy a liberalizmus az emberiség történelmében példátlan módon igyekszik megnyerni, magához édesgetni a tehetségeseket. A jelen kor fejlett világában a képzett tehetség számára korábban elképzelhetetlen lehetőségek tárulnak ki attól függetlenül, milyen örökölt vagyonnal indult. A nagyvállalatok erejénél is gyorsabban nő a kis- és középvállalkozások gazdasági ereje. Az utóbbi negyedszázadban mind a munkaerő, mind a tőke sokkal nagyobb mértékben nőtt a kis- és középvállalatokban, mint a világcégeknél. Ezt mindennél jobban bizonyítja, hogy a liberalizmus élcsapatának számító és példátlan gazdasági erőfölénnyel rendelkező Egyesült Államokban 1975 óta 30 millió új munkahely létesült. Ezek 90 százaléka önfoglalkoztató, azaz egyszemélyes vállalkozó. Jelentősen nőtt a száz fő alatti vállalkozásokban dolgozók száma is, ezzel szemben ma nyolcmillióval kevesebben dolgoznak az ezer főnél többet foglalkoztató vállalatokban. Hasonló képet látunk akkor is, ha a képzett munkaerő arányát vizsgáljuk. Minél képzettebb a munkaerő, annál valószínűbb, hogy saját vállalkozása lesz. A képzett munkaerőben mindenütt hiány, a képzetlenben pedig felesleg mutatkozik. Az állampolgárok kiszolgáltatottsága nem a globalizációtól, hanem mindenekelőtt képzettségük hiányából fakad. A nemzeti jövedelem egyre nagyobb hányadát az állam a piactól, még inkább a monopóliumoktól független alapokon, társadalmi érdekből osztja vissza. Száz év alatt az állami elvonásoknak a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya megkétszereződött. Ezen belül csökkent az állam fenntartását célzó rész, különösen a hadseregre fordított kiadás súlya. Ezzel szemben közel tízszeresére nőtt az az állami jövedelem, amit a lakosság között, döntően szociális szempontok alapján osztanak vissza. Nem véletlen, hogy az emberek többségének a közérzete azokban az országokban jobb, ahol az állami elvonás súlya nagyobb. Lásd a skandináv országokat. Márpedig ennek a rohamosan, de még így sem eléggé növekvő visszaosztásnak semmi köze nincs a globalizációhoz, annál inkább a lakosság szegényebb felének megsegítéséhez. A fogyasztók ugyan sok tekintetben ma jobban ki vannak szolgáltatva a nemzetközi nagyvállalatoknak, mint korábban, ugyanakkor a kis- és középvállalatok sokkal kevésbé. Bizonyítja ezt például, hogy a kor egyik fő terméke, a gépkocsi, ma döntően a kis- és középvállalatok által előállított termék. Ötven évvel ezelőtt a futószalagról legördült gépkocsiban mintegy 3000 óra munka testesült meg, és annak 90 százaléka az autógyár telepén belül történt. Ma a sokkal korszerűbb gépkocsiban mintegy 1000 óra munkaráfordítás jelenik meg, de ebből csak ötven a gépkocsigyárban, annak is csak egyharmada a fizikai munka, kétharmada a vállalati adminisztráció. Azaz a globalizáció során a személygépkocsikban a gyártó cég munkájának a részesedése közel húszadéra csökkent, a nagy többségben középvállalatokat jelentő beszállító cégeké ugyanakkor hússzorosára nőtt. Ennél is fontosabb, hogy száz éve még a másik országban gyártott gépkocsik aránya nagyon alacsony volt, a vevő legfeljebb pár hazai vállalat gyártmányainakszűk választékából választhatott. Ma ugyan tizedannyi autógyártó cég van, de azok mindenütt jelen vannak, és a vevő számára mindegyik korábban elképzelhetetlen választékot kínál, és szinte minden gyár terméke egyformán elérhető. Hol van itt a globalizáció hatalma? A globalizáció túlhatalmát nem a tüntetők, hanem az iskolák, a tudomány fogja kordában tartani, de addig örüljünk annak, hogy erőszakos terjeszkedése ellen a fejlett világ fiataljai tiltakoznak, bár tehetnék ezt kődobálás nélkül is. „A globalizáció túlhatalmát nem a tüntetők, hanem az iskolák, a tudomány fogja kordában tartani, de addig örüljünk annak, hogy erőszakos terjeszkedése ellen a fejlett világ fiataljai tiltakoznak, bár tehetnék ezt Kopátsy kődobálás nélkül is. ” SÁNDOR JÓKÓ CSABA RAJZA A szerző közgazdász Szakszerűen rbán Viktor a saját maga által elmesélt legenda szerint sorkatonaként kiszökött a laktanyából, hogy megnézze a foci-világbajnokság legfontosabb meccsét. Meglepő-e, hogy megint fontosabbnak tartotta a sportot, mint a hadsereget? Kiment a játékokra, hogy, amint Schmitt Pál mondta, „jelenlétével jótékonyan hasson a magyar versenyzőkre”, ám ezzel a teljes kétségbeesésbe taszította a honvédelmi minisztert. Mert elkészült már a lista azokról a tábornokokról, akiknek múlt vasárnaptól menniük kell, legépelték a kinevezési papírokat is, majd összehívták a parancsnokokat, hogy mindezeket közöljék velük. Aztán kiderült, hogy hiányzik a kormányfői láttamozás a dokumentumokról - állománygyűlés lefújva. Kukacoskodás, hogy a miniszterelnöknek jogilag semmiféle hatásköre nincs a tábornoki kinevezésekre, mivel a miniszter javaslatára a köztársasági elnök írja alá a megbízásokat. Köztudott, hogy Szabó János sok minden volt, főpolgármester-jelölt, pártfőtitkár, tsz-jogászvezető, de katona az nem. Tulajdonképpen környezetvédelmi államtitkár szeretett volna lenni, de azért miniszteri meghallgatásán fel tudott emlegetni egy honvédségi kötődést: diákkorában laktanyában lakott. Orbán viszont belebújt az angyalbőrbe, és ha - mint látjuk - nem is volt mintabaka, azért tapasztalatával segíteni tud a katonai szakmai kérdésekben. Nem ez az első eset, hogy a kormányfő támaszt nyújt a honvédelmi miniszternek, aki saját magát úgy jellemezte, hogy „nem a hirtelen, meggondolatlan, gyors döntések embere”. A miniszterelnök valószínűleg energikusabb, ezért lépett fel határozottan tavaly ősszel és idén tavasszal kétszer is a közigazgatási államtitkár meg a vezérkari főnök elmérgesedő, házon belül sikertelenül kezelt vitájában. A katonai és civil irányítás közötti perlekedés mostanra megszűnt, mert közigazgatási államtitkár nincs három hete. Jelölt ugyan volt a posztra, de a kormányfőnek nem tetszett. Sajnos Orbán sem lehet ott mindig, éppen nyaralt például, amikor a gyorsaságba mégis belekóstoló Szabó mindenkit meglepő hirtelenséggel szándéknyilatkozatot írt alá a MiG-29-esek felújításáról. Azóta nem győzik magyarázni, hogy ez jó megállapodás, de azért kérdezzük már meg az amerikaiakat és a többi gyártót is, hátha van jobb ajánlatuk. A korszerűsítésre kialkudott összeget meg csökkentsék a felére. Talán van összefüggés, talán nincs, de erre az időre esett az a bejelentés, hogy a légierő jövőjéről nem a honvédelmi miniszter, hanem a nemzetbiztonsági kabinet dönt, a kormányfő részvételével. Elbizonytalanító, hogy a harci repülőgépekről határozó szűk körű miniszteri testületbe nem kap meghívót Torgyán József. Hiszen a kisgazdavezér az orosz fővárosból hazatérve előállt a javaslattal: a vadászgépek feleslegesek, mert drágák, meg sem tudnak fordulni megcsonkított légterünkben, ráadásul a pilótafülkébe csak néhány sárgadinnye fér el, annyit meg nem érdemes kivinni Japánba. Egy szállítógép azért jóval nagyobb kapacitású, vásároljunk azt. Torgyán nem kertelt moszkvai útja után, elismerte, hogy nemcsak agrárminiszterként, hanem az FKGP nagy munkabírású elnökeként is tárgyalt az orosz fővárosban, a közelgő választásokra ugyanis ki kell dolgoznia a párt katonapolitikai koncepcióját. Ez a beszéd, talán lesz ideje egy Fradi-meccs szünetében megírni a honvédségre vonatkozó elképzeléseit. A vadászgépjavaslatból is kiderül, hogy alapos tervek lesznek azok, Szabó meg csak zavarna, hiszen nem is fradista, hanem honvédos, és lehet, hogy meglökné véletlenül a jegyzetelő pártelnök kezét vagy leöntené kávéval a papírokat. Hiába jó kisgazda Szabó János, aki első nyilatkozatában már príma magyar búzáért vett volna ágyút, a két miniszter viszonya nem felhőtlen. Torgyánnak egy nyíregyházi útján a helyiek beszámolójából kellett értesülnie arról, hogy a bezárandó helyőrségek listájára felkerült a város laktanyája. A katonapolitikailag érthetetlen lépést az elnöknek sikerült megakadályoznia. És akkor itt van ez a gombnyomkodós MDF-es, aki beférkőzött a kisgazdák közé, ott lapult volna, ha Torgyán nem figyel föl rá. Szabó nem szerzett jó pontot Szokolay kinevezésével, de a rosszak közé már akkor is felírták a kisgazdák, amikor alkalmasnak találta magát a köztársasági elnökségre. De nehogy ez alapján dőljön el a sorsa. Ne is a sajtóban megjelenő hírek alkossanak róla képet. Mert azok Szabó szerint félrevezetők. Ezért kénytelen volt egy céget megbízni azzal, hogy teremtsen végre olyan arculatot a Honvédelmi Minisztérium számára, amely pozitív képben is feltünteti tárcát és annak vezetőit, nem csak a negatívumokat hangsúlyozza. A miniszter az Aktuálisban nem titkolta, hogy nagyon örül, amiért a cég legalább egy újságban el tudja helyezni a honvédelmi tárca álláspontját. Hát ez valóban nagy bravúr. A kisgazdapárt lapjába egy kisgazda-vállalkozás a kisgazda-minisztériumról közpénzért három, nem negatív hangvételű cikket tudott megjelentetni négy hét alatt. Talán mégsem elég ügyes ez a cég. Le kellene cserélni. O HASZÁN ZOLTÁN