Magyar Hírlap, 2001. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-02 / 28. szám

2001. február 2., péntek „A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD” Parancs A parancsokhoz szokott katonák nehezen viselhetik, hogy a tárca felsővezetőinek dön­tései csupán addig érvényesek, amíg nem kendnek ki a minisztérium falai közü­. Így volt ez a hadsereg átalakítását hetek­re megakasztó tábornoki előléptetésekkel, amelyeknek házon belül már véglegesített listájával Szabó János tárcavezetőnek át kellett sétálnia a kormányfő dolgozószobá­jába, majd az instrukciók alapján javított változatot is be kellett mutatnia. Továbbra sem lehet tudni azt sem, mi lesz a pápai repülőtérrel. A magyar hadsereg ál­lapotához mérten az egyik legkorszerűbb­nek számító légibázis sorsa annak ellenére lesz rövidesen téma a nemzetbiztonsági ka­binet ülésén, hogy a honvédelmi miniszter döntése értelmében a fideszes vezetésű vá­ros bázisának kapuján már több hónapja egy lakatnak kellene lógnia. Nem meglepő, hogy a védelmi tárca veze­tője helyett a miniszterek szűkebb, a kor­mányfővel megerősített testülete dönti el, mi legyen a MiG-29-esekkel, érdemes-e milliárdokat fordítani korszerűsítésükre. Pedig Szabó Jánosnak már ez ügyben is volt egy szilárd álláspontja, amelyet a nyáron írásba is foglalt. A német-orosz konzor­ciummal kötött szándéknyilatkozat, a meg­kötött megállapodás azonban nem állta ki a hadügyekben legfőbb döntéshozónak tűnő nemzetbiztonsági kabinet próbáját. Szabót előbb arra utasították, hogy tárgyalja újra a húszmilliárd forintért 14 gép felújítását vál­laló ajánlatot, majd jelezték, hogy érdemes lenne versenyhelyzetet teremteni. A beszer­zett izraeli ajánlat pedig árban valóban ked­vezőbb, mint amit a miniszter kialkudott a németekkel. A MiG-ek jelentős felújítását a kisgazdák erőltették, a Fidesz szándéka az orosz típus életkorának meghosszabbítása helyett in­kább használt F-16-osok beszerzése volt. Ez a vita eldőlni látszik, a honvédségi közegben kezdetben nehézkesen mozgó Szabó pedig megtanul katonáskodni. Figyelni és végre­hajtani a parancsot. Haszán Zoltán Adóigazolás a Messiástól Nagy kérdés, hogy ha a Messiás újból eljön­ne, képes lenne-e Magyarországon hirtelen 45 ezer hívet toborozni. De olyanokat ám, akik nemcsak hitüket, lelküket, hanem jöve­delemadójuk egy százalékát is felajánlják a Messiás egyházának, különben az új egyház immár adóigazolást sem lenne képes adni nekik, ami, ismerve az emberek ingatagsá­gát, nem jó ómen. Hogy a Messiás nemcsak Isten fia, hanem római katolikus, s mint ilyen, automatikusan besorolódik a 22 kiváltságos, adóigazolásra jogosult „őshonos" egyházba? Ezt ki és honnan tudja? Netán a Messiás földi helytartói, akik uruk hitét és példáját a történelem során már annyi ember-, azaz Isten-ellenes cselekedet­re is fölhasználták? Ki és honnan veszi, hogy a Messiás ha mondjuk Magyarországra jön­ne, nem egy merőben új, tiszta, az eredeti ér­tékeken nyugvó egyházat alapítana tizenkét tanítvánnyal? Nem is keresztényeknek hív­nák önmagukat, hanem valami másnak, miáltal se a százéves jelenlétet, se az 1928-as bejegyzettséget nem tudnák prezentálni, ami az „őshonosokon” kívül a kiváltságos­ság kritériuma? Mindösszesen: mit szólna Jézus Krisztus ahhoz a neofita fideszes javaslathoz, amely, vallási fölindulásában különbséget tesz „jó” és „rossz”, „komoly” és „komolytalan” egy­házak között? Nem venné-e vajon ki templo­maikból őket, mint hajdan a kufárokat, hol­ott a kufárok csak anyagi javakkal, s nem emberi lelkekkel kereskedtek. Nem nyomat­tak mondjuk képeslapokat, óriásplakátokat, mint mostanában a tehetős egyházak, fölszó­lítván híveiket, hogy népszámláláskor vall­ják meg őket, mert a népes egyháznak több az állami támogatása. Hogy miért? Tán mert a tehetős, népes egyháznak amúgy is több a földi java - s persze a választópolgára. Ha a Fidesz immár nemcsak a földi, ha­nem az égi áldás jogát is magának vindikál­ja, jobb lesz hozzá imádkoznunk. Imánk, ha egyebekben is jó polgárok vagyunk, meg­hallgatásra talál. Vagy nem. De hát, mint tudjuk, az ő útjai kifürkészhetetlenek. R. Székely Julianna VITRIOL Majláth Mikes László Népszámlálás T. J.-nél - Jó napot kívánok, én vagyok a számlálóbiztos, szabad-e bejönnöm kérdőívvel? - kopogtatott az ajtófél­fán egy bajuszkás gyámügyes hölgy, mert ajtó még nem volt. - Parancsoljon, fáradjon beljebb, drága hölgyem, de előbb kérem az igazolványát, nehogy egy balliberális sajtóféreg férkőzzön be épülő házam lichthófjába, melyben majd a belső lift fog le s fel járni, mint zsidóban a fájdalom - mondta a házigazda, s le­törölte a mészport fehér öltönyéről. - A vallásra nem kötelező válaszolni - emelte fel az ujját a bajszos gyámügyes, mint Major Tamás, amikor J. Attilát szavalta a Ki Mit Tud? zsűrijében. - Nekünk nincs titkolnivalónk, nem vagyunk sem szombatosok, sem krisnások, sem kellemetlen vallásúak, mint a bicegős Schwarz bácsi, aki lótifutim volt az újpesti ügyvédi irodában, amikor még sztárügyvédként robiztam az újpesti cérnagyári lányok perpatvaraiban. Görögkatolikus sem vagyok, mint szegény Jimmy, akinek a temetését két és fél millióan nézték élőben. Az enyémet ennél többen fogják! Egyébként ellenségeim örmény származásúnak akarnak beállítani. - A nemzetiségről sem kötelező nyilatkozni - mondta a gyámügyes összeíró, s megpödörte intenzíven serkenő harcsabajszát. - Én akkor is nyilatkozom, színmagyar vagyok ezredéve, amint azt a Torgyán név is igazolja Musza Dag negyven napja óta. Őseim Csepel ve­zérrel jöttek be a Tajvani-szoroson, igaz, a Weiss Manfrédok akkor már javában olyanokat árultak nekünk, mint puzdra, láncos buzogány, visz­­szacsapó íj, kelevéz és tegez. - Szabály szerint nem tegezhetem, sőt arra kérem, ne is árulja el a ne­vét, mert a népszámlálás titkos és anonim - felelte a gyámügyes, és baj­sza alól tercintett egyet a habarcsba. - Hiába nem mondom a nevemet, kegyed akkor is felismer - legyin­tett a háztulajdonos, és büszkén felvetette a fejét, mint a Duce, amikor elfogták a partizánok, és kétharmados szótöbbséggel úgy döntöttek, a kuncsaftot akasztással rendezik le. - Sajnálom, nekem egy csöppet sem ismerős a fizimiskája - válaszol­ta a gyámhölgy -, tetszik tudni, én munka után rohanok a kölkökért, vá­sárolok, főzök, mire a férjem borszagúan hazatántorog a feketemunká­ból, én már latinból fordítok egy jamaicai bejegyzésű offshore biblia­kiadó cégnek, amely a pápuák között terjeszti a hitet. - Nem is tudtam, hogy a pápuák latinul olvasnak - akadt fenn a há­ziúr szeme, ebben a parlamenti ciklusban már másodszor. - Azok az emberevők minden nyelven analfabéták, így aztán mindegy nekik. Nekem viszont latinból van felsőfokom, mert anyám az angolkisasszonyokhoz járt latin-ceyloni tea szakra - magyarázta a gyám­nő szőrmentén. - Örülök, hogy ilyen jó családból való úrilány ír össze, de azt mégsem akarom elhinni, hogy a tévéből sem ismer. - Profilból egy kicsit tetszik hasonlítani a Kiss Ernő rendőrtábornok­ra, aki körbevizelte a Teve utcai zsarupalotát. - Én nem vizelek nyilvános helyen, én­ kérném tisztelettel jó neve­lést kaptam, még hegedülök is, nejem őnagysága pedig az aranytor­kú Cseh. - Említettem már, hogy nem kötelező bevallani a nemzetiséget. Tő­lem lehet a becses neje tót is, akkor sem kell beírni. - Térjünk a tárgyra - silult el a háziúr feje. - Látom, maga annyira rá van szorulva a pénzre, hogy abszolúte negligálja a sztárminisztereket és sztárprimadonnákat. Pedig itt fenn a Mártonhegyen, ebben az utcában... - Bocsánat, most közbevágok, de az ombudsman kiharcolta, hogy a lakcímet se kötelező bemondani. Hányan laknak ebben az épülő iroda­házban? - Kérném tisztelettel, ez egy kis magánlakás, melyben jómagam zsú­folódom össze, akit a sajtó a dél-amerikai pampák oroszlánjaként emle­get, valamint nejem, a nemzetbiztonsági bizottság vezető ereje, néha be­néz hozzánk Attila fiam, akit azzal vádolnak, hogy milliókat fogadott el telefonon. Pedig nálunk, a Székely szokásokkal ellentétben, a millió szó dokumentumot jelent. Attilám gyakorta elhozza az első magyar légügyi dinasztia mutatós sarját, Beatrixot, az unokákkal egyetemben. - Ilyen sokan használják ezt a félkész házat? - Plusz a tüntetők, a pallérok, a vizesek, a festők és a burkolók. Nagy a család, úgy adtuk össze a ház árát. A bátyámnak is kölcsön kellett ad­nom, hogy kölcsön tudjon nekem adni. - Tényleg össze vannak szorulva - sajnálkozott a kérdező gyámnő -, a depressziómból kifolyólag már sírok is. Kedves uram, volna számom­ra egy kölcsön papír zsebkendője? - Mi sem természetesebb, mi igaz magyarok segítsük egymást. Csak óvatosan tessék fogni a papírzsepit, mert egy kicsit használt, és nagyon csúszik. Dabas teszteli a magyar modellt Megint jönnek, kopogtatnak... Da­­bason célegyenesbe fordult az eddi­gi „lopakodó” kampány. A dabasi „próbavoks” jelentősége egy évvel a 2002-es parlamenti választások előtt alaposan felértékelődik, ezért némi értetlenség fogadja a választási szö­vetségek körüli huzavonát. A köz­véleményt aligha elégítette ki a koa­líciós partnerek közötti választási paktum megkötésének elhalasztá­sára adott hivatalos és felszínes ma­gyarázat. Mélyebb okokat gyanít a hezitálás hátterében. S a közvéleménynek alighanem most is igaza van. A ciklus finiséhez közeledve ugyanis már nem válto­zik alapvetően a magyar választási rendszer. Aki teheti, maga próbál idomulni a kétfordulós, egyéni és listás választókerületek kombiná­ciójára épülő, ám a választói akara­tot némileg torzító modellhez. A törvény adta lehetőségek maximális kiaknázása vezeti a pártokat, ami­kor újból szövetségesek után néz­nek, s kissé tanácstalanok, amikor hűlt helyüket találják. Ha ki kell ra­dírozni valakit a Békejobb plakát­ról. Ha a társutas népszerűsége megcsappant. Vagy egyszerűen „el­­hidegültek” egymástól. A tervezett választási reformot a parlament elnapolta, így a jelöltek és a pártok a megváltozott politikai kondíciók ellenére a régi pályán kell hogy megmérkőzzenek. Mégpedig olyan pályán, amely mindig a legna­gyobbnak kedvezett. S ha a pártok korifeusai nem is tudják, szakértői stábjuk emlékezetükbe vési: a két­fordulós, aránytalan magyar válasz­tási rendszerben döntő befolyással bír a mandátumszámra a választási struktúra, a helyesen megválasztott taktika. S könnyen pórul jár, aki el­számítja magát. Ha egy megyében nem tud állítani listát, ha a közös je­löltet indító pártok egyike nem éri el a parlamenti küszöböt vagy idő előtt „elígéri" szövetségesének töredék­szavazatát. S az is megbosszulja ma­gát, ha a közös listára többen felirat­kozó pártok külön-külön nem sze­reznék meg a bejutáshoz szükséges százalékot. A győztes mindent visz modell­hez próbál tehát alkalmazkodni a Fidesz, amikor választási szövetsé­get kínál kisebb partnereinek. S ön­fenntartó ösztöneiktől vezérelve, az ajánlat egyenlegét próbálják meg­vonni most a koalíciós pártok, a le­szálló ágba került kisgazdák s az 1998-ban öt százalék alatt maradt MDF. A kis pártok nagyra törő ter­veit dédelgeti a politikai csendes­társ, az önmagát kormányközeli­ként definiáló MIÉP, amely, szóló­tánca végén, a mérleg nyelve sze­repre spekulál. Egy ideig arányo­sabb választási rendszert remélt, de ma már saját útját járja a listán 1998- ban legtöbb szavazatot elnyert je­lenlegi „listavezető” MSZP és ko­rábbi koalíciós partnere, az SZDSZ. Az MDF nyilván támogatásának emelkedésében bízik, s - két és fél évnyi együtt kormányzás után - al­kalmasint ráérősen programot egyeztetne a Fidesszel. Az idő ne­kik dolgozik - gondolhatja Dávid Ibolya elnök asszony, aki a politiku­sok népszerűségi listáján már átvet­te a vezető szerepét. Ugyanott, ahol a másik koalíciós partner elnöke, Torgyán József zárja a sort, s őrzi pozícióját. Ő, aki­­ politikai szabad­esése közben is­­ mindig megpró­bálta felülről szemlélni mindazt, ami alatt állt, nem lehet elégedett a „közvélemény-hamisítók” által pártjának kiosztott kétszázalékos statisztaszereppel. Ma az MDF a tegnap­­ próbálja sugallni a Fidesz­nek. De egyikük sem lehet elége­ A szerző újságíró lett a pártjának szánt - ám a válasz­tási földrajz által inkább az ellen­zéknek juttatott - egyéni választó­kerületekkel sem. A kis pártok most a piaci áruknál magasabb árat kérnek potenciális szövetségesüktől. S minél inkább el­rugaszkodnak a valóságtól, annál terhesebb a velük való választási szövetség a nagyobb párt számára, mert tetemes kockázatot jelent. Ha a kisebb partner saját listán nem ér­né el a parlamenti küszöböt, a közös egyéni jelöltek utáni töredékszava­zat is odaveszhet. Ezért érthető mindkét oldalon a kivárás, a válasz­tást húzd meg, ereszd meg. Az 1989-ben kialakult választási szisztéma az elmúlt évtizedben, összességében, kiállta a szakítópró­bát, mondják. De az illetékes parla­menti bizottság mégsem erényei, hanem a politikai konszenzus hiá­nya miatt volt kénytelen takarék­lángra állítani a választási rendszer régóta beharangozott reformját. El­dőlt, hogy a sokat emlegetett, ki­sebb létszámú parlament is legfel­jebb a jövő zenéje. A választási re­form előkészítésére két éve alakult testület megvizsgálta a parlamenti létszám csökkentésének lehetősé­gét, s arra a nem egészen új keletű felismerésre jutott, hogy „a lakos­ságszámot tekintve a magyar Or­szággyűlés 386 fős létszáma magas­nak tekinthető”. Górcső alá vették azt az eshetőséget, hogy a választási rendszer arányosságát fokozzák, de a kísérlet kudarcra volt ítélve. A szövetségképes pártok egy része ma inkább a torzító, míg a saját utat já­rók inkább az arányos rendszerben érdekeltek, így maradt minden a ré­giben. A gyökeres reform iránti el­kötelezettségnél erősebbnek bizo­nyult a „mandátummegmaradás” törvénye. Vagyis az óvatosság, a tar­tózkodás minden kétes kimenetelű változástól. S ennek kézenfekvő szakmai oka van. Mértékadó politikusok beis­merik, hogy a politikai rendszer egyes elemei közül a választási rendszer a legkönnyebben manipu­lálható - szögezi le tanulmányában a laikusok előtt kevéssé ismert tényt az Országos Választási Iroda által kiadott tanulmánykötetben a téma egyik hazai kutatója, Szoboszlai György politológus. A szakiroda­lom szerint a választási rendszerrel való manipulációnak az eredmé­nyekre és a hatalom szerkezetére gyakorolt hatása jóval jelentősebb, mint a többnyire primitív választási csalásoké vagy a választót érő „vá­sári propagandáé". A parlamenti küszöb s a választókerület mérete szintén kihat az arányosságra. A vá­lasztási rendszer jogi meghatározá­sával például ki lehet zárni vagy ép­pen integrálni lehet a kis pártokat. S ugyanilyen erővel az újonnan in­dulók térnyerését is eredményesen akadályozhatják. Az aránytalanság nem annyira a parlamentbe bejutó pártokat, mint inkább a kiesőket, a kisebb (szélső­séges vagy marginális) politikai erő­ket sújtja. A kormányozhatóság esz­méje olyan univerzális érvvé vált, amely mintegy legitimálja a társada­lom politikailag aktív 15 százaléká­nak politikai semlegesítését, politi­kai befolyásának megsemmisítését - mutat rá a tudományos kutató. A parlamenti reformbizottság ülésén is elhangzott: a választási rendszer arányosságát tekintve Európa peri­fériájára kerültünk. Még szerencse, hogy az aránytalanság mértéke „nem kirívóan antidemokratikus”, s mindenképpen az alkotmányosság keretein belül marad. Elvben a küszöb nélküli listás vá­lasztás képes tükrözni legarányo­sabban a választók akaratát. Nem véletlen, hogy Európában az ará­nyos választási modell a legelterjed­tebb. Nálunk viszont a rendszer megalkotói (1989-ben) épp a kor­mányozhatóság érdekében szorítot­ták háttérbe az arányosság gondola­tát. E modell hosszabb távon blok­­kosodáshoz, a politikai hatalom koncentrálódásához vezet. A lista­állítás szigorú kritériumai csak fo­kozzák a szelekciót. Ebbe az irány­ba hat a kétfordulós rendszer is. Ez­zel szemben az egyfordulós modell­re való áttérés átláthatóbbá tenné a választást. Előre hozná a koalíció­kötést, egyúttal kisebbítené a má­sodlagos pártpreferenciák súlyát. Az előnyöket és a hátrányokat egybevetve a mai párstruktúrában gondolkodva, de a 2002-es választá­sokra kacsintva mérlegeltek a poli­tikai döntéshozók, amikor a válto­zatlanságra voksoltak. Pedig a vá­lasztási rendszer kormánystabili­záló funkciója mára a legtöbb kuta­tó szerint gyakorlatilag fölöslegessé vált. Elegendő garancia - mondják - a konstruktív bizalmatlanság alkot­mányos intézménye, amely amúgy is szinte bebetonozza a mindenkori kormányt. E felismerés ellenére 1994-ben mégis úgy döntött a T. Ház, hogy további biztosíték kell: négyről öt százalékra emelték a par­lamenti küszöböt. E szándék mö­gött a rendszerváltó demokratikus erők nézőpontjából védhető meg­fontolás állt: az állampárti tradíció­kat ápoló Munkáspárt parlamenti bejutásának akadályozása. Más kér­dés, hogy négy évvel később ezen a módosításon vérzett el az MDF. Választási rendszerünk egyik fontos üzenete, hogy harminc száza­lék körüli eredményből már abszo­lút parlamenti többséget lehet „ko­vácsolni”. Az aránytalanságot a te­rületi lista és a töredékszavazatok összesítése sem képes ellensúlyozni. A dabasi időszaki választás rövi­desen ismét teszteli a magyar válasz­tási rendszert. Az urnákban talált szavazólapok száma feketén-fehé­­ren jelzi, melyik párt tekinthető 2002-re „partiképesnek”. Ez felte­hetőleg katalizátorként hat majd a megfeneklett tárgyalásokra is. Mert a koalíciók, a választási szövetségek a földön, a realitások talaján köttet­nek. S ehhez hozzátartozik az a le­hetőség, amit egy frakcióval rendel­kező párt parlamenti támogatása a majdani győztesnek jelent(het). A tartósan kieső zónában vegetálok előtt is vonzó távlatokat nyithat a re­mény. A hatalom édes gyümölcsét áhító pártok politikusait hajtja az önfenntartás ösztöne. Abban bíz­nak, hogy végső esetben akár a saját hátán is bejuttathatja őket a Házba politikai szövetségesük! S miközben belemerülnek e mandátumkiszorí­tósdiba, sokadrangú kérdés szá­mukra, hogyan érinti pártjuk súlyát e politikai felhajtóerő. „A kis pártok most a piaci áruknál magasabb árat kérnek potenciális szövetségesüktől. S minél inkább elrugaszkodnak a valóságtól, annál terhesebb a velük való választási szövetség a nagyobb párt számára, mert tetemes kockázatot jelent. ” Bodnár Lajos PH-ÉRTÉK Terrorelhárításról fiatalkorúaknak Nagy nap ez a mai, ha va­laki még nem tudná. Azokban az iskolákban ugyanis, ahol eddig nem kapkodtak, ma fognak féléves bizonyítványokat osztani, és ez már önma­gában is hordoz akkora hírértéket, hogy több százezer fiatalkorú polgártársunkon törjön ki az influenza azonnali hatállyal. Nem mintha attól fényesedne a bizonyít­ványod, mit lehet tudni, hátha a betegállomány alatt mégis lebontják az iskola kapuját. Vélhetőleg a mai este, amely meglepően derűsnek és enyhének fog indulni meteorológiailag, minden átmenet nélkül a borzalmak leplévé fog válni a családokban, halál­­hörgés, siralom a zárt ajtók, behúzott függönyök mögött, esetleg vérszagra gyűlő éji vad meg ilyenek. Valami egészen rejtélyes okból ugyanis a szülő, úgy is, mint állatfajta, kivételesen nagy jelentőséget tulajdonít an­nak a pár numerikus jelnek, holott abszolút értékben egyik sem jelentős - pedig ha figyelt volna a kedves szülő, semmi váratlan nem akadna most a kezébe, és jelzem, azt az igaz­gatói rovót se a múlt éjjel csempészték be a koboldok az el­lenőrzőbe. Ott porlott az már rég, más kérdés, hogy az el­lenőrző dugdosásának hihetetlen tökélyre fejlesztését sem tegnap kezdték gyermekeink. Lesz ma este minden, még idejében szólok, meglett, ősz halántékú családapák dőlnek majd kardjukba, drága jó édesanyák fogják ráncosra zokogni az összes szemüket, nagyanyák hagyják abba a szobahőmérsékleten való kö­tést, és ami ennél is rosszabb - ha lehet fokozni egyáltalán -: hihetetlenül ostoba, m­agába hajló dumákat kell végig­hallgatnia nyikkanás nélkül a jobb sorsra érdemes tanuló­ifjúságnak az élet értelméről, az emberiség céljáról, tisztes­ségről, becsült"101! kitartásról és szorgalomról, és még bó­logatni is kell hozzá, mert ez egy ilyen színdarab és iyen szereposztás. A lelki terror elől azonban van menekvés! Még van pár óra felkészülni arra, hogyan verjük vissza a felháborodott ősök kifejezetten ízléstelen rohamát! Állatsuk össze szüleink félévi bizonyítványát! Mert mifé­le súlyos diszkrimináció az, hogy valakinek az életkora miatt hátrányt kell szenvednie?! Tizennyolc éves kor alatt sem lehet mindent megcsinálni az emberrel! Követeljük az esély- és jogegyenlőséget! Ha sehol, még a szekrények alján sem találjuk tisztelet­re méltó atyánk hajdani bizonyítványait, improvizálni kényszerülünk. Vegyük vérig sértettre a figurát, és a fájda­lomtól elcsukló hangon kérdezzük: és te hogy érezted ma­gad, apa, amikor neked ilyeneket mondott a nagypapi?! Ha nem jön be - aminek azért van esélye -, menjünk át támadásba. Te beszélsz nekem, apa, becsületről, aki sose húzod le magad után a vécét? És miféle tisztesség az, hogy dugdosod a pornóújságjaidat? Még hogy bizalomvesztés, akkor mit szóljak én? Bezzeg én hallgattam, mint sült mak­réla, amikor olyan furcsán suttogtál a telefonba! Az édesanyákkal érdemes kicsit finomabban bánni, egyfelől mert úgyis kisebbet tudnak ütni, másfelől kiváló táplálékforrások. Nekik érdemes annyit odavetni, persze a felháborodástól remegő hangon: lehet ám azt tudni, miért kíséri el a hugit mostanában mindig a vívóedzésre, hát nem a sport iránt táplált hirtelen jött fellángolás miatt. És idecitálhatjuk a konyhapénz rejtélyes eltűnésének tör­ténetét is. Végül nyújtsuk át szüleink bizonyítványát, és szögezzük le, hogy csak és kizárólag az irántuk táplált és ez ideig meg­rendülni nem képes bizalom és szeretet az, amiért magasan fölértékeltük őket. Szem nem marad majd szárazon. Ezért legyen nálunk papír zsebkendő. Végül is: a szülő is ember, még ha nem is látszik rajta. Török Monika Magyar Hírlap . A választás kényszere A­z albán szélsőségesek - szándékuk és meggyőződé­sük ellenére - elérhetik, hogy a NATO a balkáni konfliktusban szövetségest vált, és az új jugoszláviai, illetve szerbiai kormány mellé áll. Ugyanis jelenleg Belgrád viselkedik racionálisan: nem csupán a fegyveres erő alkal­mazásában tanúsít önmérsékletet, hanem a dél-szerbiai vál­ság politikai rendezésére is kísérletet tesz. A belgrádi javas­latok, elképzelések azért is lehetnek idővel vonzóbbak a Nyugat számára, mivel a NATO békefenntartóinak, a KFOR-nak egyre több gondot okoznak az albán terroris­ták. Az sem mellékes körülmény, hogy forrongás okai első­sorban az albán politikai életben gyökereznek, a válságból a radikálisok remélnek profitálni. Ezért a Kosovska Mitro­­vica-i zavargások és a dél szerbiai incidensek csak együtt ér­telmezhetők. Vegyük sorba. A Presevo-völgyben novemberben újult erővel fellobbanó albán zendülésnek két lényeges előzménye volt: egy hazai ve­reség, és az ellenfél győzelme. Vereséget a Koszovói Felsza­­badítási Hadsereg (UCK) szenvedett a Koszovó tartomány­ban tartott választásokon. A mérsékeltek győzelme megkér­dőjelezte az UCK létét. A radikális albánok befürödtek: a ta­valyelőtti háborút előkészítették és megharcolták úgy, hogy maguk mellé állították - elsősorban az USA-nak köszönhe­tően - a NATO-t is. Megérhették, hogy szövetségeseik bevo­nulnak; megérhették, hogy a nagy álom megvalósul, és látják kivonulni a szerb fegyvereseket­­, aztán meg elbuktak. És az albán provokációk másik oka az időzavar: Slobodan Milose­vic októberi bukását (és Vojislav Kostunica új jugoszláv beik­tatását) követő nyugati lelkendezés láttán az albán radikáli­sok nem véletlenül érezhették úgy, hogy elfogy körülöttük a levegő. Jugoszláviát a nemzetközi közösség gyorsan rehabili­tálta, és Belgrád ezt, természetesen, igyekezett is kihasználni. Kostunica legfontosabb feladatai között említi Koszovó stá­tusának rendezését és a tartomány reintegrációját. Ez nem tetszik az albán radikálisoknak. A cél - Koszo­vó függetlensége - elérhető közelségbe került (mivel Milo­sevic regnálása a de facto elszakadást biztosította számuk­ra), aztán egyszerre minden megváltozott. Ezek az esemé­nyek bizonyították be a radikálisoknak, hogy számukra csak az állandósult válság jelenthet megoldást. Ezért is zak­latják, ölik meg a még Koszovóban maradó szerbeket (to­vábbi okok: bosszú, etnikai tisztogatás). Mint a közlekedőedények, úgy vannak összekötve Ko­szovó és a Presevo-völgy. Az UCK a válságot átszivárogtatta leányvállalatába, a Presevo-Medvedja-Bujanovac Felszabadító Hadseregbe (UCPMB). Az UCPMB jelenleg azokkal az eszközökkel operál, mint az UCK tette Koszovóban: a szerb rendőrség és a jugoszláv hadsereg alakulatai az elsődleges célpontok, ám nem feledkeznek meg az ideológiáról sem, és a polgári lakosság köréből toborozzák leendő tagjaikat. Az UCPMB névleges célja három, albánok lakta község Koszovóhoz csatolása. Úgy vélem azonban, hogy valójában többről le­het szó. A hadurak nem tettek le szándékukról, az albánok lakta részek egyesítéséről (bonyolítja a helyzetet, hogy al­bánok nem csupán Albániában, illetve Koszovó területén élnek, hanem Szerbia déli részén, Macedónia nyugati vidé­kein is, nagy számban, kompakt etnikai tömböket alkotva). A radikálisoknak jól felfogott érdekük a válság, evvel ismét ők kerülhetnek helyzetbe. Nem csak Koszovóban. A radikális albánok nagy bánatára Belgrád a provoká­ciókra nem a régi módon reagált. A rendőri-katonai attak el­maradt, és nem bántalmazták a civil lakosságot. Ellenkező­leg, a szerbiai kormány politikai eszközökkel akarja a válsá­got rendezni, javaslatának fontos eleme, hogy az albánokat is be akarják vonni a helyi közigazgatásba és a válságkezelés­be. Más kérdés, mennyire megkésett ez a terv, és mennyire hisznek az albánok a szerbiai hatalomnak - ennél fontosabb­nak vélem, hogy Belgrádban a brutális túlerő alkalmazása, a civilek meggyilkolása vagy elüldözése, úgy tűnik, lekerült az „albánkérdés” kezelésére alkalmas módszerek listájáról. A terroristák dolgát egyelőre megkönnyíti, hogy a NA­TO és Jugoszlávia által aláírt egyezmény szerint a jugoszláv hadsereg nem léphet be a Koszovó határától számított öt ki­lométer széles sávba. Jugoszlávia már kérte a megállapodás módosítását, és a demilitarizált övezet felszámolását és, sze­rintem idő kérdése, hogy kérésük meghallgatásra találjon. Lehet, hogy Belgrád türelme fogytán, de nem látszik kap­kodni. Kivár, és fogcsikorgatva bár, de együttműködést ajánl a NATO-nak, és azt kéri tőle, hogy állítsa meg a geril­lákat Koszovó és Szerbia határán. A KFOR megerősítette a járőrözést, és már több ízben fogtak el a Presevo-völgybe tartó fegyvereseket. A NATO egyelőre vonakodik szövet­ségesnek látni a tavalyelőtti ellenséget, de ennek nem kell örökké így lennie: a NATO egy konfliktus harmadik szerep­lője, és idővel adódhat olyan helyzet, hogy választania kell. Például ha a tegnapelőtti szövetségesek a KFOR-csapatok biztonságát is veszélyeztetnék. Tavasszal többet tudunk már: a gerillák nagyobb hadmű­veletei akkor kezdődhetnek, ha zöldbe borult az erdő. Makai József

Next