Magyar Hírlap, 2001. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-02 / 28. szám
2001. február 2., péntek „A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD” Parancs A parancsokhoz szokott katonák nehezen viselhetik, hogy a tárca felsővezetőinek döntései csupán addig érvényesek, amíg nem kendnek ki a minisztérium falai közü. Így volt ez a hadsereg átalakítását hetekre megakasztó tábornoki előléptetésekkel, amelyeknek házon belül már véglegesített listájával Szabó János tárcavezetőnek át kellett sétálnia a kormányfő dolgozószobájába, majd az instrukciók alapján javított változatot is be kellett mutatnia. Továbbra sem lehet tudni azt sem, mi lesz a pápai repülőtérrel. A magyar hadsereg állapotához mérten az egyik legkorszerűbbnek számító légibázis sorsa annak ellenére lesz rövidesen téma a nemzetbiztonsági kabinet ülésén, hogy a honvédelmi miniszter döntése értelmében a fideszes vezetésű város bázisának kapuján már több hónapja egy lakatnak kellene lógnia. Nem meglepő, hogy a védelmi tárca vezetője helyett a miniszterek szűkebb, a kormányfővel megerősített testülete dönti el, mi legyen a MiG-29-esekkel, érdemes-e milliárdokat fordítani korszerűsítésükre. Pedig Szabó Jánosnak már ez ügyben is volt egy szilárd álláspontja, amelyet a nyáron írásba is foglalt. A német-orosz konzorciummal kötött szándéknyilatkozat, a megkötött megállapodás azonban nem állta ki a hadügyekben legfőbb döntéshozónak tűnő nemzetbiztonsági kabinet próbáját. Szabót előbb arra utasították, hogy tárgyalja újra a húszmilliárd forintért 14 gép felújítását vállaló ajánlatot, majd jelezték, hogy érdemes lenne versenyhelyzetet teremteni. A beszerzett izraeli ajánlat pedig árban valóban kedvezőbb, mint amit a miniszter kialkudott a németekkel. A MiG-ek jelentős felújítását a kisgazdák erőltették, a Fidesz szándéka az orosz típus életkorának meghosszabbítása helyett inkább használt F-16-osok beszerzése volt. Ez a vita eldőlni látszik, a honvédségi közegben kezdetben nehézkesen mozgó Szabó pedig megtanul katonáskodni. Figyelni és végrehajtani a parancsot. Haszán Zoltán Adóigazolás a Messiástól Nagy kérdés, hogy ha a Messiás újból eljönne, képes lenne-e Magyarországon hirtelen 45 ezer hívet toborozni. De olyanokat ám, akik nemcsak hitüket, lelküket, hanem jövedelemadójuk egy százalékát is felajánlják a Messiás egyházának, különben az új egyház immár adóigazolást sem lenne képes adni nekik, ami, ismerve az emberek ingatagságát, nem jó ómen. Hogy a Messiás nemcsak Isten fia, hanem római katolikus, s mint ilyen, automatikusan besorolódik a 22 kiváltságos, adóigazolásra jogosult „őshonos" egyházba? Ezt ki és honnan tudja? Netán a Messiás földi helytartói, akik uruk hitét és példáját a történelem során már annyi ember-, azaz Isten-ellenes cselekedetre is fölhasználták? Ki és honnan veszi, hogy a Messiás ha mondjuk Magyarországra jönne, nem egy merőben új, tiszta, az eredeti értékeken nyugvó egyházat alapítana tizenkét tanítvánnyal? Nem is keresztényeknek hívnák önmagukat, hanem valami másnak, miáltal se a százéves jelenlétet, se az 1928-as bejegyzettséget nem tudnák prezentálni, ami az „őshonosokon” kívül a kiváltságosság kritériuma? Mindösszesen: mit szólna Jézus Krisztus ahhoz a neofita fideszes javaslathoz, amely, vallási fölindulásában különbséget tesz „jó” és „rossz”, „komoly” és „komolytalan” egyházak között? Nem venné-e vajon ki templomaikból őket, mint hajdan a kufárokat, holott a kufárok csak anyagi javakkal, s nem emberi lelkekkel kereskedtek. Nem nyomattak mondjuk képeslapokat, óriásplakátokat, mint mostanában a tehetős egyházak, fölszólítván híveiket, hogy népszámláláskor vallják meg őket, mert a népes egyháznak több az állami támogatása. Hogy miért? Tán mert a tehetős, népes egyháznak amúgy is több a földi java - s persze a választópolgára. Ha a Fidesz immár nemcsak a földi, hanem az égi áldás jogát is magának vindikálja, jobb lesz hozzá imádkoznunk. Imánk, ha egyebekben is jó polgárok vagyunk, meghallgatásra talál. Vagy nem. De hát, mint tudjuk, az ő útjai kifürkészhetetlenek. R. Székely Julianna VITRIOL Majláth Mikes László Népszámlálás T. J.-nél - Jó napot kívánok, én vagyok a számlálóbiztos, szabad-e bejönnöm kérdőívvel? - kopogtatott az ajtófélfán egy bajuszkás gyámügyes hölgy, mert ajtó még nem volt. - Parancsoljon, fáradjon beljebb, drága hölgyem, de előbb kérem az igazolványát, nehogy egy balliberális sajtóféreg férkőzzön be épülő házam lichthófjába, melyben majd a belső lift fog le s fel járni, mint zsidóban a fájdalom - mondta a házigazda, s letörölte a mészport fehér öltönyéről. - A vallásra nem kötelező válaszolni - emelte fel az ujját a bajszos gyámügyes, mint Major Tamás, amikor J. Attilát szavalta a Ki Mit Tud? zsűrijében. - Nekünk nincs titkolnivalónk, nem vagyunk sem szombatosok, sem krisnások, sem kellemetlen vallásúak, mint a bicegős Schwarz bácsi, aki lótifutim volt az újpesti ügyvédi irodában, amikor még sztárügyvédként robiztam az újpesti cérnagyári lányok perpatvaraiban. Görögkatolikus sem vagyok, mint szegény Jimmy, akinek a temetését két és fél millióan nézték élőben. Az enyémet ennél többen fogják! Egyébként ellenségeim örmény származásúnak akarnak beállítani. - A nemzetiségről sem kötelező nyilatkozni - mondta a gyámügyes összeíró, s megpödörte intenzíven serkenő harcsabajszát. - Én akkor is nyilatkozom, színmagyar vagyok ezredéve, amint azt a Torgyán név is igazolja Musza Dag negyven napja óta. Őseim Csepel vezérrel jöttek be a Tajvani-szoroson, igaz, a Weiss Manfrédok akkor már javában olyanokat árultak nekünk, mint puzdra, láncos buzogány, viszszacsapó íj, kelevéz és tegez. - Szabály szerint nem tegezhetem, sőt arra kérem, ne is árulja el a nevét, mert a népszámlálás titkos és anonim - felelte a gyámügyes, és bajsza alól tercintett egyet a habarcsba. - Hiába nem mondom a nevemet, kegyed akkor is felismer - legyintett a háztulajdonos, és büszkén felvetette a fejét, mint a Duce, amikor elfogták a partizánok, és kétharmados szótöbbséggel úgy döntöttek, a kuncsaftot akasztással rendezik le. - Sajnálom, nekem egy csöppet sem ismerős a fizimiskája - válaszolta a gyámhölgy -, tetszik tudni, én munka után rohanok a kölkökért, vásárolok, főzök, mire a férjem borszagúan hazatántorog a feketemunkából, én már latinból fordítok egy jamaicai bejegyzésű offshore bibliakiadó cégnek, amely a pápuák között terjeszti a hitet. - Nem is tudtam, hogy a pápuák latinul olvasnak - akadt fenn a háziúr szeme, ebben a parlamenti ciklusban már másodszor. - Azok az emberevők minden nyelven analfabéták, így aztán mindegy nekik. Nekem viszont latinból van felsőfokom, mert anyám az angolkisasszonyokhoz járt latin-ceyloni tea szakra - magyarázta a gyámnő szőrmentén. - Örülök, hogy ilyen jó családból való úrilány ír össze, de azt mégsem akarom elhinni, hogy a tévéből sem ismer. - Profilból egy kicsit tetszik hasonlítani a Kiss Ernő rendőrtábornokra, aki körbevizelte a Teve utcai zsarupalotát. - Én nem vizelek nyilvános helyen, én kérném tisztelettel jó nevelést kaptam, még hegedülök is, nejem őnagysága pedig az aranytorkú Cseh. - Említettem már, hogy nem kötelező bevallani a nemzetiséget. Tőlem lehet a becses neje tót is, akkor sem kell beírni. - Térjünk a tárgyra - silult el a háziúr feje. - Látom, maga annyira rá van szorulva a pénzre, hogy abszolúte negligálja a sztárminisztereket és sztárprimadonnákat. Pedig itt fenn a Mártonhegyen, ebben az utcában... - Bocsánat, most közbevágok, de az ombudsman kiharcolta, hogy a lakcímet se kötelező bemondani. Hányan laknak ebben az épülő irodaházban? - Kérném tisztelettel, ez egy kis magánlakás, melyben jómagam zsúfolódom össze, akit a sajtó a dél-amerikai pampák oroszlánjaként emleget, valamint nejem, a nemzetbiztonsági bizottság vezető ereje, néha benéz hozzánk Attila fiam, akit azzal vádolnak, hogy milliókat fogadott el telefonon. Pedig nálunk, a Székely szokásokkal ellentétben, a millió szó dokumentumot jelent. Attilám gyakorta elhozza az első magyar légügyi dinasztia mutatós sarját, Beatrixot, az unokákkal egyetemben. - Ilyen sokan használják ezt a félkész házat? - Plusz a tüntetők, a pallérok, a vizesek, a festők és a burkolók. Nagy a család, úgy adtuk össze a ház árát. A bátyámnak is kölcsön kellett adnom, hogy kölcsön tudjon nekem adni. - Tényleg össze vannak szorulva - sajnálkozott a kérdező gyámnő -, a depressziómból kifolyólag már sírok is. Kedves uram, volna számomra egy kölcsön papír zsebkendője? - Mi sem természetesebb, mi igaz magyarok segítsük egymást. Csak óvatosan tessék fogni a papírzsepit, mert egy kicsit használt, és nagyon csúszik. Dabas teszteli a magyar modellt Megint jönnek, kopogtatnak... Dabason célegyenesbe fordult az eddigi „lopakodó” kampány. A dabasi „próbavoks” jelentősége egy évvel a 2002-es parlamenti választások előtt alaposan felértékelődik, ezért némi értetlenség fogadja a választási szövetségek körüli huzavonát. A közvéleményt aligha elégítette ki a koalíciós partnerek közötti választási paktum megkötésének elhalasztására adott hivatalos és felszínes magyarázat. Mélyebb okokat gyanít a hezitálás hátterében. S a közvéleménynek alighanem most is igaza van. A ciklus finiséhez közeledve ugyanis már nem változik alapvetően a magyar választási rendszer. Aki teheti, maga próbál idomulni a kétfordulós, egyéni és listás választókerületek kombinációjára épülő, ám a választói akaratot némileg torzító modellhez. A törvény adta lehetőségek maximális kiaknázása vezeti a pártokat, amikor újból szövetségesek után néznek, s kissé tanácstalanok, amikor hűlt helyüket találják. Ha ki kell radírozni valakit a Békejobb plakátról. Ha a társutas népszerűsége megcsappant. Vagy egyszerűen „elhidegültek” egymástól. A tervezett választási reformot a parlament elnapolta, így a jelöltek és a pártok a megváltozott politikai kondíciók ellenére a régi pályán kell hogy megmérkőzzenek. Mégpedig olyan pályán, amely mindig a legnagyobbnak kedvezett. S ha a pártok korifeusai nem is tudják, szakértői stábjuk emlékezetükbe vési: a kétfordulós, aránytalan magyar választási rendszerben döntő befolyással bír a mandátumszámra a választási struktúra, a helyesen megválasztott taktika. S könnyen pórul jár, aki elszámítja magát. Ha egy megyében nem tud állítani listát, ha a közös jelöltet indító pártok egyike nem éri el a parlamenti küszöböt vagy idő előtt „elígéri" szövetségesének töredékszavazatát. S az is megbosszulja magát, ha a közös listára többen feliratkozó pártok külön-külön nem szereznék meg a bejutáshoz szükséges százalékot. A győztes mindent visz modellhez próbál tehát alkalmazkodni a Fidesz, amikor választási szövetséget kínál kisebb partnereinek. S önfenntartó ösztöneiktől vezérelve, az ajánlat egyenlegét próbálják megvonni most a koalíciós pártok, a leszálló ágba került kisgazdák s az 1998-ban öt százalék alatt maradt MDF. A kis pártok nagyra törő terveit dédelgeti a politikai csendestárs, az önmagát kormányközeliként definiáló MIÉP, amely, szólótánca végén, a mérleg nyelve szerepre spekulál. Egy ideig arányosabb választási rendszert remélt, de ma már saját útját járja a listán 1998- ban legtöbb szavazatot elnyert jelenlegi „listavezető” MSZP és korábbi koalíciós partnere, az SZDSZ. Az MDF nyilván támogatásának emelkedésében bízik, s - két és fél évnyi együtt kormányzás után - alkalmasint ráérősen programot egyeztetne a Fidesszel. Az idő nekik dolgozik - gondolhatja Dávid Ibolya elnök asszony, aki a politikusok népszerűségi listáján már átvette a vezető szerepét. Ugyanott, ahol a másik koalíciós partner elnöke, Torgyán József zárja a sort, s őrzi pozícióját. Ő, aki politikai szabadesése közben is mindig megpróbálta felülről szemlélni mindazt, ami alatt állt, nem lehet elégedett a „közvélemény-hamisítók” által pártjának kiosztott kétszázalékos statisztaszereppel. Ma az MDF a tegnap próbálja sugallni a Fidesznek. De egyikük sem lehet elége A szerző újságíró lett a pártjának szánt - ám a választási földrajz által inkább az ellenzéknek juttatott - egyéni választókerületekkel sem. A kis pártok most a piaci áruknál magasabb árat kérnek potenciális szövetségesüktől. S minél inkább elrugaszkodnak a valóságtól, annál terhesebb a velük való választási szövetség a nagyobb párt számára, mert tetemes kockázatot jelent. Ha a kisebb partner saját listán nem érné el a parlamenti küszöböt, a közös egyéni jelöltek utáni töredékszavazat is odaveszhet. Ezért érthető mindkét oldalon a kivárás, a választást húzd meg, ereszd meg. Az 1989-ben kialakult választási szisztéma az elmúlt évtizedben, összességében, kiállta a szakítópróbát, mondják. De az illetékes parlamenti bizottság mégsem erényei, hanem a politikai konszenzus hiánya miatt volt kénytelen takaréklángra állítani a választási rendszer régóta beharangozott reformját. Eldőlt, hogy a sokat emlegetett, kisebb létszámú parlament is legfeljebb a jövő zenéje. A választási reform előkészítésére két éve alakult testület megvizsgálta a parlamenti létszám csökkentésének lehetőségét, s arra a nem egészen új keletű felismerésre jutott, hogy „a lakosságszámot tekintve a magyar Országgyűlés 386 fős létszáma magasnak tekinthető”. Górcső alá vették azt az eshetőséget, hogy a választási rendszer arányosságát fokozzák, de a kísérlet kudarcra volt ítélve. A szövetségképes pártok egy része ma inkább a torzító, míg a saját utat járók inkább az arányos rendszerben érdekeltek, így maradt minden a régiben. A gyökeres reform iránti elkötelezettségnél erősebbnek bizonyult a „mandátummegmaradás” törvénye. Vagyis az óvatosság, a tartózkodás minden kétes kimenetelű változástól. S ennek kézenfekvő szakmai oka van. Mértékadó politikusok beismerik, hogy a politikai rendszer egyes elemei közül a választási rendszer a legkönnyebben manipulálható - szögezi le tanulmányában a laikusok előtt kevéssé ismert tényt az Országos Választási Iroda által kiadott tanulmánykötetben a téma egyik hazai kutatója, Szoboszlai György politológus. A szakirodalom szerint a választási rendszerrel való manipulációnak az eredményekre és a hatalom szerkezetére gyakorolt hatása jóval jelentősebb, mint a többnyire primitív választási csalásoké vagy a választót érő „vásári propagandáé". A parlamenti küszöb s a választókerület mérete szintén kihat az arányosságra. A választási rendszer jogi meghatározásával például ki lehet zárni vagy éppen integrálni lehet a kis pártokat. S ugyanilyen erővel az újonnan indulók térnyerését is eredményesen akadályozhatják. Az aránytalanság nem annyira a parlamentbe bejutó pártokat, mint inkább a kiesőket, a kisebb (szélsőséges vagy marginális) politikai erőket sújtja. A kormányozhatóság eszméje olyan univerzális érvvé vált, amely mintegy legitimálja a társadalom politikailag aktív 15 százalékának politikai semlegesítését, politikai befolyásának megsemmisítését - mutat rá a tudományos kutató. A parlamenti reformbizottság ülésén is elhangzott: a választási rendszer arányosságát tekintve Európa perifériájára kerültünk. Még szerencse, hogy az aránytalanság mértéke „nem kirívóan antidemokratikus”, s mindenképpen az alkotmányosság keretein belül marad. Elvben a küszöb nélküli listás választás képes tükrözni legarányosabban a választók akaratát. Nem véletlen, hogy Európában az arányos választási modell a legelterjedtebb. Nálunk viszont a rendszer megalkotói (1989-ben) épp a kormányozhatóság érdekében szorították háttérbe az arányosság gondolatát. E modell hosszabb távon blokkosodáshoz, a politikai hatalom koncentrálódásához vezet. A listaállítás szigorú kritériumai csak fokozzák a szelekciót. Ebbe az irányba hat a kétfordulós rendszer is. Ezzel szemben az egyfordulós modellre való áttérés átláthatóbbá tenné a választást. Előre hozná a koalíciókötést, egyúttal kisebbítené a másodlagos pártpreferenciák súlyát. Az előnyöket és a hátrányokat egybevetve a mai párstruktúrában gondolkodva, de a 2002-es választásokra kacsintva mérlegeltek a politikai döntéshozók, amikor a változatlanságra voksoltak. Pedig a választási rendszer kormánystabilizáló funkciója mára a legtöbb kutató szerint gyakorlatilag fölöslegessé vált. Elegendő garancia - mondják - a konstruktív bizalmatlanság alkotmányos intézménye, amely amúgy is szinte bebetonozza a mindenkori kormányt. E felismerés ellenére 1994-ben mégis úgy döntött a T. Ház, hogy további biztosíték kell: négyről öt százalékra emelték a parlamenti küszöböt. E szándék mögött a rendszerváltó demokratikus erők nézőpontjából védhető megfontolás állt: az állampárti tradíciókat ápoló Munkáspárt parlamenti bejutásának akadályozása. Más kérdés, hogy négy évvel később ezen a módosításon vérzett el az MDF. Választási rendszerünk egyik fontos üzenete, hogy harminc százalék körüli eredményből már abszolút parlamenti többséget lehet „kovácsolni”. Az aránytalanságot a területi lista és a töredékszavazatok összesítése sem képes ellensúlyozni. A dabasi időszaki választás rövidesen ismét teszteli a magyar választási rendszert. Az urnákban talált szavazólapok száma feketén-fehéren jelzi, melyik párt tekinthető 2002-re „partiképesnek”. Ez feltehetőleg katalizátorként hat majd a megfeneklett tárgyalásokra is. Mert a koalíciók, a választási szövetségek a földön, a realitások talaján köttetnek. S ehhez hozzátartozik az a lehetőség, amit egy frakcióval rendelkező párt parlamenti támogatása a majdani győztesnek jelent(het). A tartósan kieső zónában vegetálok előtt is vonzó távlatokat nyithat a remény. A hatalom édes gyümölcsét áhító pártok politikusait hajtja az önfenntartás ösztöne. Abban bíznak, hogy végső esetben akár a saját hátán is bejuttathatja őket a Házba politikai szövetségesük! S miközben belemerülnek e mandátumkiszorítósdiba, sokadrangú kérdés számukra, hogyan érinti pártjuk súlyát e politikai felhajtóerő. „A kis pártok most a piaci áruknál magasabb árat kérnek potenciális szövetségesüktől. S minél inkább elrugaszkodnak a valóságtól, annál terhesebb a velük való választási szövetség a nagyobb párt számára, mert tetemes kockázatot jelent. ” Bodnár Lajos PH-ÉRTÉK Terrorelhárításról fiatalkorúaknak Nagy nap ez a mai, ha valaki még nem tudná. Azokban az iskolákban ugyanis, ahol eddig nem kapkodtak, ma fognak féléves bizonyítványokat osztani, és ez már önmagában is hordoz akkora hírértéket, hogy több százezer fiatalkorú polgártársunkon törjön ki az influenza azonnali hatállyal. Nem mintha attól fényesedne a bizonyítványod, mit lehet tudni, hátha a betegállomány alatt mégis lebontják az iskola kapuját. Vélhetőleg a mai este, amely meglepően derűsnek és enyhének fog indulni meteorológiailag, minden átmenet nélkül a borzalmak leplévé fog válni a családokban, halálhörgés, siralom a zárt ajtók, behúzott függönyök mögött, esetleg vérszagra gyűlő éji vad meg ilyenek. Valami egészen rejtélyes okból ugyanis a szülő, úgy is, mint állatfajta, kivételesen nagy jelentőséget tulajdonít annak a pár numerikus jelnek, holott abszolút értékben egyik sem jelentős - pedig ha figyelt volna a kedves szülő, semmi váratlan nem akadna most a kezébe, és jelzem, azt az igazgatói rovót se a múlt éjjel csempészték be a koboldok az ellenőrzőbe. Ott porlott az már rég, más kérdés, hogy az ellenőrző dugdosásának hihetetlen tökélyre fejlesztését sem tegnap kezdték gyermekeink. Lesz ma este minden, még idejében szólok, meglett, ősz halántékú családapák dőlnek majd kardjukba, drága jó édesanyák fogják ráncosra zokogni az összes szemüket, nagyanyák hagyják abba a szobahőmérsékleten való kötést, és ami ennél is rosszabb - ha lehet fokozni egyáltalán -: hihetetlenül ostoba, magába hajló dumákat kell végighallgatnia nyikkanás nélkül a jobb sorsra érdemes tanulóifjúságnak az élet értelméről, az emberiség céljáról, tisztességről, becsült"101! kitartásról és szorgalomról, és még bólogatni is kell hozzá, mert ez egy ilyen színdarab és iyen szereposztás. A lelki terror elől azonban van menekvés! Még van pár óra felkészülni arra, hogyan verjük vissza a felháborodott ősök kifejezetten ízléstelen rohamát! Állatsuk össze szüleink félévi bizonyítványát! Mert miféle súlyos diszkrimináció az, hogy valakinek az életkora miatt hátrányt kell szenvednie?! Tizennyolc éves kor alatt sem lehet mindent megcsinálni az emberrel! Követeljük az esély- és jogegyenlőséget! Ha sehol, még a szekrények alján sem találjuk tiszteletre méltó atyánk hajdani bizonyítványait, improvizálni kényszerülünk. Vegyük vérig sértettre a figurát, és a fájdalomtól elcsukló hangon kérdezzük: és te hogy érezted magad, apa, amikor neked ilyeneket mondott a nagypapi?! Ha nem jön be - aminek azért van esélye -, menjünk át támadásba. Te beszélsz nekem, apa, becsületről, aki sose húzod le magad után a vécét? És miféle tisztesség az, hogy dugdosod a pornóújságjaidat? Még hogy bizalomvesztés, akkor mit szóljak én? Bezzeg én hallgattam, mint sült makréla, amikor olyan furcsán suttogtál a telefonba! Az édesanyákkal érdemes kicsit finomabban bánni, egyfelől mert úgyis kisebbet tudnak ütni, másfelől kiváló táplálékforrások. Nekik érdemes annyit odavetni, persze a felháborodástól remegő hangon: lehet ám azt tudni, miért kíséri el a hugit mostanában mindig a vívóedzésre, hát nem a sport iránt táplált hirtelen jött fellángolás miatt. És idecitálhatjuk a konyhapénz rejtélyes eltűnésének történetét is. Végül nyújtsuk át szüleink bizonyítványát, és szögezzük le, hogy csak és kizárólag az irántuk táplált és ez ideig megrendülni nem képes bizalom és szeretet az, amiért magasan fölértékeltük őket. Szem nem marad majd szárazon. Ezért legyen nálunk papír zsebkendő. Végül is: a szülő is ember, még ha nem is látszik rajta. Török Monika Magyar Hírlap . A választás kényszere Az albán szélsőségesek - szándékuk és meggyőződésük ellenére - elérhetik, hogy a NATO a balkáni konfliktusban szövetségest vált, és az új jugoszláviai, illetve szerbiai kormány mellé áll. Ugyanis jelenleg Belgrád viselkedik racionálisan: nem csupán a fegyveres erő alkalmazásában tanúsít önmérsékletet, hanem a dél-szerbiai válság politikai rendezésére is kísérletet tesz. A belgrádi javaslatok, elképzelések azért is lehetnek idővel vonzóbbak a Nyugat számára, mivel a NATO békefenntartóinak, a KFOR-nak egyre több gondot okoznak az albán terroristák. Az sem mellékes körülmény, hogy forrongás okai elsősorban az albán politikai életben gyökereznek, a válságból a radikálisok remélnek profitálni. Ezért a Kosovska Mitrovica-i zavargások és a dél szerbiai incidensek csak együtt értelmezhetők. Vegyük sorba. A Presevo-völgyben novemberben újult erővel fellobbanó albán zendülésnek két lényeges előzménye volt: egy hazai vereség, és az ellenfél győzelme. Vereséget a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) szenvedett a Koszovó tartományban tartott választásokon. A mérsékeltek győzelme megkérdőjelezte az UCK létét. A radikális albánok befürödtek: a tavalyelőtti háborút előkészítették és megharcolták úgy, hogy maguk mellé állították - elsősorban az USA-nak köszönhetően - a NATO-t is. Megérhették, hogy szövetségeseik bevonulnak; megérhették, hogy a nagy álom megvalósul, és látják kivonulni a szerb fegyvereseket, aztán meg elbuktak. És az albán provokációk másik oka az időzavar: Slobodan Milosevic októberi bukását (és Vojislav Kostunica új jugoszláv beiktatását) követő nyugati lelkendezés láttán az albán radikálisok nem véletlenül érezhették úgy, hogy elfogy körülöttük a levegő. Jugoszláviát a nemzetközi közösség gyorsan rehabilitálta, és Belgrád ezt, természetesen, igyekezett is kihasználni. Kostunica legfontosabb feladatai között említi Koszovó státusának rendezését és a tartomány reintegrációját. Ez nem tetszik az albán radikálisoknak. A cél - Koszovó függetlensége - elérhető közelségbe került (mivel Milosevic regnálása a de facto elszakadást biztosította számukra), aztán egyszerre minden megváltozott. Ezek az események bizonyították be a radikálisoknak, hogy számukra csak az állandósult válság jelenthet megoldást. Ezért is zaklatják, ölik meg a még Koszovóban maradó szerbeket (további okok: bosszú, etnikai tisztogatás). Mint a közlekedőedények, úgy vannak összekötve Koszovó és a Presevo-völgy. Az UCK a válságot átszivárogtatta leányvállalatába, a Presevo-Medvedja-Bujanovac Felszabadító Hadseregbe (UCPMB). Az UCPMB jelenleg azokkal az eszközökkel operál, mint az UCK tette Koszovóban: a szerb rendőrség és a jugoszláv hadsereg alakulatai az elsődleges célpontok, ám nem feledkeznek meg az ideológiáról sem, és a polgári lakosság köréből toborozzák leendő tagjaikat. Az UCPMB névleges célja három, albánok lakta község Koszovóhoz csatolása. Úgy vélem azonban, hogy valójában többről lehet szó. A hadurak nem tettek le szándékukról, az albánok lakta részek egyesítéséről (bonyolítja a helyzetet, hogy albánok nem csupán Albániában, illetve Koszovó területén élnek, hanem Szerbia déli részén, Macedónia nyugati vidékein is, nagy számban, kompakt etnikai tömböket alkotva). A radikálisoknak jól felfogott érdekük a válság, evvel ismét ők kerülhetnek helyzetbe. Nem csak Koszovóban. A radikális albánok nagy bánatára Belgrád a provokációkra nem a régi módon reagált. A rendőri-katonai attak elmaradt, és nem bántalmazták a civil lakosságot. Ellenkezőleg, a szerbiai kormány politikai eszközökkel akarja a válságot rendezni, javaslatának fontos eleme, hogy az albánokat is be akarják vonni a helyi közigazgatásba és a válságkezelésbe. Más kérdés, mennyire megkésett ez a terv, és mennyire hisznek az albánok a szerbiai hatalomnak - ennél fontosabbnak vélem, hogy Belgrádban a brutális túlerő alkalmazása, a civilek meggyilkolása vagy elüldözése, úgy tűnik, lekerült az „albánkérdés” kezelésére alkalmas módszerek listájáról. A terroristák dolgát egyelőre megkönnyíti, hogy a NATO és Jugoszlávia által aláírt egyezmény szerint a jugoszláv hadsereg nem léphet be a Koszovó határától számított öt kilométer széles sávba. Jugoszlávia már kérte a megállapodás módosítását, és a demilitarizált övezet felszámolását és, szerintem idő kérdése, hogy kérésük meghallgatásra találjon. Lehet, hogy Belgrád türelme fogytán, de nem látszik kapkodni. Kivár, és fogcsikorgatva bár, de együttműködést ajánl a NATO-nak, és azt kéri tőle, hogy állítsa meg a gerillákat Koszovó és Szerbia határán. A KFOR megerősítette a járőrözést, és már több ízben fogtak el a Presevo-völgybe tartó fegyvereseket. A NATO egyelőre vonakodik szövetségesnek látni a tavalyelőtti ellenséget, de ennek nem kell örökké így lennie: a NATO egy konfliktus harmadik szereplője, és idővel adódhat olyan helyzet, hogy választania kell. Például ha a tegnapelőtti szövetségesek a KFOR-csapatok biztonságát is veszélyeztetnék. Tavasszal többet tudunk már: a gerillák nagyobb hadműveletei akkor kezdődhetnek, ha zöldbe borult az erdő. Makai József