Magyar Hírlap, 2001. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-10 / 59. szám
20 MAGYAR HÍRLAP • 2001. március 10., szombat BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL, 2001 Rosztropovics, Berman, Lupu és Inbal muzsikál a fesztiválon Ablakot nyitunk a nagyvilágra A legszigorúbb kritikus sem állíthatja, hogy az idei tavaszi fesztivál közreműködői között nincs elég világsztár szinte minden napra jut valamilyen különleges csemege a klasszikus zene rajongóinak. Msztyiszlav Rosztropovics, Lazar Berman, Radu Lupu és Eliahu Inbal egyaránt fellép Budapesten - hogy csak a legnagyobb neveket említsük. Retkes Attila Ünnepnek ígérkezik a pályafutása során több mint ötven díjjal kitüntetett orosz csellóművész, Msztyiszlav Rosztropovics és a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye (március 16., Budapest Kongresszusi Központ), amelyen Bach, Haydn, Mozart és Csajkovszkij kompozíciói hangzanak el. A 74. életévében járó Rosztropovics több mint fél évszázada koncertezik, s emellett - a szovjet diktatúra ellenfeleként - azok megbecsülését is kivívta, akiket a klasszikus zene nem hozna lázba. Repertoárján a barokk, a klasszika és a romantika remekművei éppúgy megtalálhatók, mint jó néhány XX. századi kompozíció. Britten, Dutilleux, Lutoslawski, Prokofjev, Schnittke, Sosztakovics és mások ajánlották alkotásukat a Slava becenévre hallgató művésznek, aki karmesterként is a világ legjobbjai közé tartozik, s zeneigazgatói megbízatásai mellett rangos fesztiválok alapítója volt. Rosztropovics Pablo Casals óta a legnagyobb mestere hangszerének. A zongoristák mezőnyében - Szvjatoszlav Richter 1997-ben bekövetkezett halála óta - nem ilyen egyértelmű, hogy ki a number one, az azonban biztos, hogy a tavaszi fesztivál vendégei közül Lazar Berman és Radu Lupu is a képzeletbeli „slágerlista” élmezőnyébe tartozik. Amikor a hetvenes évek közepén Berman bemutatkozott az Államokban, az egy generációval idősebb zongorista, Emil Gilelsz azt jósolta Richternek: talán még minket is túlszárnyal. .. Berman - akit szoros érzelmi szálak fűznek Budapesthez, hiszen 1956-ban a Liszt-verseny megnyerésével itt aratta pályája első komoly sikerét - azóta elsősorban a romantikus zongorairodalom tolmácsolójaként hozott létre maradandó értéket. Mostani koncertjén (március 23., Pesti Vigadó) Liszt és Muszorgszkij kompozícióit játssza. Az ötvenöt éves román művész, Radu Lupu - aki ugyancsak az orosz iskolához tartozik, hiszen Moszkvában évekig tanult Gilelsznél, Richternél, Neuhausnál - ezúttal a szólistaként érkezik Magyarországra: március 23-án és 24-én, a Zeneakadémián Beethoven c-moll zongoraversenyét játssza. Lupu - aki nemcsak nagy zongoristákat, hanem két karmestert, Furtwänglert és Toscaninit is példaképének tart - a hatvanas évek végén, három verseny megnyerésével kezdte karrierjét, s azóta annyi felkérést kap, hogy naptárában csak négy-öt évre előre találni szabad időpontot. Autodidakta zongoristának tartja magát, minden új zenei élményt saját stílusa csiszolására, tökéletesítésére használ fel. Hogy a karizmatikus dirigensegyéniségekért rajongók se maradjanak különleges élmény nélkül, arról Eliahu Inbal gondoskodik, aki a Berlini Szimfonikusok élén Anton Bruckner két monumentális kompozícióját, a IX. szimfóniát és a Te Deumot vezényli (március 26., Budapest Kongresszusi Központ). Inbal a hatvanas évek eleje óta járja a világot: szívesen látott vendég Hamburg, Berlin, Firenze, Párizs és Tokió hangversenytermeiben, de gyakran vezényel operát is. Az izraeli karmester és a misztikus, késő romantikus osztrák zeneköltő már évtizedekkel ezelőtt „egymásra talált”: Inbal valódi Bruckner-specialista. A hangversenyen közreműködik egy magyar és három német énekes szólista valamint a Magyar Rádió Énekkara. Rosztropovics - Casals óta a legnagyobb mestere hangszerének k A Taganka Színház újra Budapesten Viszockij egykori társulata a Marat halálát játssza Bóta Gábor Már ahogy Ljubimov az általa alapított Taganka Színház 1976- os budapesti vendégjátékán meghajolt, az is lázadás volt. Nem viselt nyakkendőt, elegáns öltönyt, nem tekintélyes guruként, nem akkurátusan pózolt a deszkákon. Farmeröltönyben, kihajtott fehér ingben, lezserül köszönte meg a tapsokat. De közben azért dirigálta a színészeit, melyik mikor lépjen előre, hátra. Látszott, hogy nem engedékeny rendezővel van dolgunk. Hadat üzent a hivatalos ünnepélyességnek, az áporodott színháznak, szabad szelleme kamaszos lendülettel társult és társul a mai napig. A Taganka budapesti vendégszereplése az Operett Színházban diadalmenet volt. A Hamletet Viszockijjal, a kis termetű óriással adták. Viszockij mellett főszereplővé nőtt egy sűrűn szőtt, minden irányban mozgatható függöny, amely mögött hallgatózni lehetett, amely elsöpört, maga alá gyűrt bizonyos szereplőket, megtestesítette a tébolyult hatalmi gépezetet. Beszélt arról, hogy Dánia, hogy a Szovjetunió, s hogy Magyarország börtön. De ezt sem fennkölt Shakespeare-szavalással tette, hanem félelmetesen groteszk humorral. Adták még a Tíz nap, amely megrengette a világot színpadi adaptációját és a Csendesek a hajnalokat. Mindkét produkció arról szólt, hogy földindulás, világégés, háború, s forradalom idején sem feltétlenül a nagy, vallásként működő eszmék a meghatározóak, mindenki élni, létezni, enni, szeretni akar, netán megpróbál lehetetlen körülmények között valamennyire ember maradni. Ljubimov nemcsak politikai lázadó, mindig is fityiszt mutat a begyepesedett, rossz konvenciókon alapuló színháznak. A Taganka csapatával pimaszul friss, eleven előadásokat csinál. Okosakat és mégis érzelemdúsakat. Felkavarót, de humorral telit. Mindentudóvá képezte a színészeit. Jól mozgó, énekelni és táncolni is mesteri fokon képes, lenyűgöző belső energiákkal rendelkező egyéniségekké, akik ütőképes együttessé váltak. Szabad szellemisége tetszhetett Koncz Katalin magyar újságírónak, akit Ljubimov a vendégjátékon ismert meg. Azóta házasok, felnőtt fiúk van. Ljubimov Magyarországon is dolgozni kezdett. És általában afféle fenegyerekként, a siker mellé vihart is aratott. Legendák keringtek kemény módszereiről, a próbákról sírva elrohanó színészekről, arról, hogy akaratát tűzön-vízen keresztül végigviszi, hogy stopperórával méri, nem lazult-e az előadás. A Koldusopera jó néhány jelenetét a Nemzeti Színház színpadára telepített emeletes buszban játszatta. A koldusfinálékhoz a színészotthonból hozott ki idős, elesett, ráncosan szép arcú embereket, akik reszketeg kézzel, a nézőtér felé egyre csak közelítve énekeltek kisemmizettségükről, kisemmizettségünkről. Mindig felfedezett színészeket. Udvaros Dorottya a szolnoki évek után a Koldusoperában lett országosan ismert. A Vígben a Bűn és bűnhődésben Raszkolnyikov szerepét ráosztotta Kern Andrásra, aki akkoriban még nem kapott ilyen fajsúlyú feladatokat. Az Erkel Színházban a Don Giovanni próbáinak utolsó stációjában eszébe jutott, hogy a muzsikusokat a zenekari árokból föltelepíti a színpadra, ezzel jelentősen leszűkítette az énekesek játékterét. Ami viszont lehetetlenné tette, hogy a megrögzött módon, rossz konvenciók szerint ágáljanak. Purparlék, veszekedések, sértődések után remek színészi játékot csiholt elő az énekesekből. A bemutató közönségének egy része mámorosan bravózott, vastapsolt, más része fütyült, Ljubimov megosztotta a publikumot, és nagy sikerszériát csinált. Szolnokon Trifonov Csere című darabjával hódította meg a nagyérdeműt. A Taganka pénztára előtt rendszeresen hosszú sorok álltak, hónapokra előre nem lehetett jegyet kapni. De Ljubimov mégis távozni kényszerült Moszkvából, nem bírták tovább fenegyerekeskedését. Egy külföldön adott szabadszájú interjú volt az utolsó csepp a pohárban: állampolgárságától is megfosztották. Jeruzsálemben telepedett le, és rendezett szerte a világban, nemcsak prózát, hanem operát is. Gorbacsov biztosította számára a hazatérést, állampolgárságát is visszakaphatta. De ő ekkor már világpolgár volt. Előfordult, hogy a távolból igyekezett dirigálni a Tagankát, ahol akadtak, akik nem is fogadták feltétlen örömmel visszatértét. A társulat két részre szakadt, Ljubimov-pártiakra és Nyikolaj Gubenko vezető színésze volt az együttesnek támogatóira. Ljubimov jó néhány színészt elbocsátott, Gubenko állt az élükre, viszálytól volt hangos a színház, amelyben azóta rendeződtek az állapotok. A Taganka annyi év után megint Budapestre látogat. A Petőfi Csarnokban játsszák Peter Weiss darabját, a Marat halálát, mely nálunk mind a Nemzetiben, mind Kaposvárott a repertoárról levehetetlen produkciónak bizonyult. A rendező természetesen Jurij Petrovics Ljubimov, aki már évekkel ezelőtt magyar állampolgárságot is kapott. Jurij Ljubimov Parasztzene és dixieland A különböző zenei műfajok elemeinek ötvözéséből létrejövő új stílus, a crossover világszerte egyre népszerűbb, s úgy tűnik, lassan Magyarországon is polgárjogot nyer. A tavaszi fesztiválon Szabadi Vilmos hegedűművész a Benkó Dixieland Banddel, míg Jandó Jenő zongoraművész a Muzsikás együttessel és Sebestyén Mártával közösen lép színpadra. „Benkó Sándor személyében a klasszikus zenében is tökéletesen jártas muzsikussal találkoztam - meséli Szabadi Vilmos -, így nem volt nehéz megtalálni az egymást metsző területeket a komolyzene és az ahhoz ezer szállal kapcsolódó dzsessz között. A klasszikus zenének vannak olyan határterületei, amelyek alkalmasak a műfaj népszerűsítésére, én pedig egyik legfontosabb feladatomnak tartom, hogy a komolyzenét minél szélesebb közönségréteghez juttassam el.” Március 22-én, a Thália Színházban Szabadi - Benkóékkal egyetértésben olyan közönségre számít, „amely nem tesz különbséget az úgynevezett komoly- és könnyűzene között, s megérzi, elfogadja, hogy az improvizáció a zenében az ember természetes játékigényéből fakad. Jasha Heifetz például rengeteg Gershwin-átiratot készített, megpróbálta kiterjeszteni a hegedű repertoárját, illetve dzsesszmotívumokkal, s azok minden technikai bravúrjával bővíteni a játéktechnikát. Aki ismeri ezeket az életteli, virtuóz, elegáns átiratokat, valamelyest talán már sejtheti is, hogy milyen zenét fogunk játszani a Thália Színházban.” A Muzsikás együttes számára nem jelent újdonságot a crossover műfaja - az ő esetükben a klasszikus zene és a népzene (Bartók megfogalmazásában: parasztzene) egy koncerten belüli ötvözése. Két évvel ezelőtti Bartók-albumuk - amelyen a 44 hegedűduót Sipos Mihály, a Muzsikás hegedűse a világhírű, Londonban élő román művésszel, Alexander Balanescuval közösen játszotta - hatalmas sikert aratott Nyugat-Európában és a tengerentúlon. Március 28-án, a Zeneakadémián - s egy héttel korábban Miskolcon - Jandó Jenő zongoraművésszel közösen arra vállalkoznak, hogy megszólaltassák Bartók népzenei ihletettségű, de rendkívül modern hangzású, autonóm kompozícióit. Hamar Dániel, a Muzsikás vezetője szerint „párhuzamok, ellentétek, kapcsolódási pontok egyaránt felszínre jutnak majd a koncerten, s olyan darabok is elhangzanak, amelyeknél a népzenével való összefüggés első hallásra talán nem egyértelmű. Jandó Jenő személyében rendkívül kreatív partnert találtunk, aki ötleteivel segítette a munkánkat, de azt hiszem, ez fordítva is elmondható. Mindvégig két egyenrangú fél lesz a színpadon, de az még nem dőlt el, hogy közösen is játsszunk-e”. A próbákon mindenesetre kísérleteznek egy olyan produkcióval, amelyben a bartóki zongorakísérethez nem a szerző által leírt énekszólam társul, hanem az eredeti dallam, abban a formában, ahogyan Sebestyén Márta megismerte, és megtanulta. Hamar Dániel reméli, hogy ezt ma már a hazai közönség sem tekinti szentségtörésnek, hiszen Nyugaton a hagyományosan komolyzenei érdeklődésű publikum a népzenét évek óta egyenértékű műfajnak ismeri el. Ezt bizonyítja, hogy a Muzsikás nyáron, az Egyesült Államokban egy nagy komolyzenei fesztiválon ad önálló, illetve a Takács Vonósnégyessel közös koncertet, 2002- re pedig meghívást kaptak a világ egyik legjelentősebb hangversenytermébe, a New York-i Carnegie Hallba. REA Mandarinok tavaszi randevúja Közel öt éve aratott sikert az Operaházban a nemzetközi Mandarinok Fesztiválja. Bartók táncjátékának akkor tizenöt értelmezése került színre, ám a folytatás elmaradt. A csodálatos mandarinok rendezvénysorozat március 25-étől 30-áig most hasonló élményeket kínál a Thália Színházban. Tölgyesi Gábor A csodálatos mandarin meghódította Európát, hat országból érkeznek társulatok az eseményre. Pedig Bartók Béla táncjátéka nem volt mindig ilyen népszerű. Bartók egyfelvonásosát 1918 őszén kezdte komponálni Lengyel Menyhért szövegére. A műbe a zeneszerző minden dühét belesűrítette, amelyet a világháború váltott ki belőle. A nagyváros, a csavargók, az utcalány és az idős gavallér, a Mandarin táncjátéka azonban bemutatásától fogva ellenállásba ütközött, a gyilkos gazság, az elnyomott és áruba bocsátott érzelem, valamint az életerő elemi indulatának drámája már 1926-ban Kölnben megbukott. A művet erkölcstelennek minősítette Konrad Adenauer kölni polgármester, és betiltatta. A morális indokok mellett Bartók táncjátéka „zenekari tamtammal kísért szajha- és stricidarabnak” minősült. A Mandarin Budapesten sem járt szerencsével. Az operaház főrendezője, Márkus László 1931-ben készítette el változatát, a részleteket Brazda Ede tanította be, majd Harangozó Gyula 1941-ben koreografálta meg A csodálatos mandarint. Mindkét előadás a zártkörű főpróbáig jutott el. Az első bemutatót egy évvel később tartották Milánóban, itt Millos Aurél koreográfiája sikerre vitte a művet. A Harangozó-féle változat 1945 decemberében végre színre kerülhetett, ám 1949-ben betiltották. A modernizmus vádja mögött a „szocialista erkölcs” húzódott meg, amely nem tűrte, hogy a szexuális vágy problematikája központi kérdés legyen. Az ötvenes évektől napjainkig a Mandarin a nemzetközi balettrepertoár kedvelt darabjává vált, nálunk 1956-ban került újra színre. A Pécsi Balett részére 1965- ben Eck Imre tanította be saját koreográfiáját, a címszerepet Eck alakította, a Lány szerepét Bretus Mária táncolta. Az előadás televíziós változatát egy évvel később Szinetár Miklós készítette el prózai színészek bevonásával. Markó Iván a Győri Balett részére, Seregi László pedig az Operaház balettegyüttesének koreografált, a kilencvenes években pedig Bozsik Yvette nevéhez fűződött egy újabb siker. A Thália Színházban visszatekinthetünk Bartók táncjátékának történetére, körképet kapunk az európai értelmezésekről, s egy premierre is adódik alkalom, a Közép-Európa Táncszínház jóvoltából. Bánffy György darabja, A Csodálatos mandarin-ügy korabeli dokumentumok, tanulmányok, naplók és levelezések alapján eleveníti fel Bartók forradalmi művének hányattatott sorsát a Thália Stúdióban, a nagyszínházban pedig vetítik Szinetár Miklós filmjét is. Ugyanakkor a Hallei opera, az itáliai Compagnia Agribiancodanza, a Belgrádi, a Varsói és a Horvát Nemzeti Színház, valamint a kolozsvári Állami Magyar Opera társulata is elhozza a maga Mandarinját. De felidézhetjük a közelmúlt magyar sikereit is. A Bozsik Yvette Társulat mandarinja fogalommá vált az elmúlt évtizedben, s ugyanez mondható el Juronics Tamás rendkívül felkavaró értelmezéséről, amelyet a nemrégiben „hontalanná” vált Szegedi Kortárs Balett játszik mindenhol nagy sikerrel. A test árulásáról, meggyalázásról és megdicsőüléséről készít az eseményre új darabot Horváth Csaba, a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője. A Lány szerepében Ladányi Andrea lesz látható, aki annak idején a Markó-féle Győri Balettben már táncolta ezt a szerepet. Ladányi Andrea Fotó: Pélyi Nóra