Magyar Hírlap, 2001. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-16 / 63. szám

12 MAGYAR HÍRLAP • 2001. március 16., péntek M­ÁRCIUS 15. - KITÜNTETÉSEK Rangos elismerés művészeti és tudományos teljesítményért „A magyar szellem megállja a helyét a hazai és a nemzetközi életben, és jó ok­kal számíthatunk arra is, hogy méltó he­lyünk lesz az európai együttműködés nagy családjában” - mondta Mádl Fe­renc köztársasági elnök azon az ünnep­ségen, amelyen Orbán Viktor minisz­terelnök és Áder János, az Országgyű­lés elnöke jelenlétében átadta az idei Kossuth- és Széchenyi-díjakat csütör­tökön a Parlament kupolatermében. A Magyar Köztársaság elnöke­­ a miniszterelnök j­avaslatára KOSSUTH-DÍJAT adományozott: BÁNFFY György Jászai Mari-díjas színművésznek, kiváló művésznek a magyar nyelvi kultúra fejlesztése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, iro­dalmi értékeink kiváló tolmácsolásáért, emlékezetes színészi alakításaiért, egész életútja elismeréseként; BARI Károly József Attila-díjas költőnek, műfordítónak, grafikusművésznek a ci­gányság érzés- és­ gondolatvilágát újsze­rű poétikai eszközökkel ábrázoló költé­szetéért, a roma kultúrát megismertető és népszerűsítő sokoldalú művészi munkásságáért; BELLA István József Attila-díjas költőnek, műfordítónak, a Magyar Napló című irodalmi folyóirat szerkesztőjének a magyar költészeti ha­gyományokat és a modern líra új meg­oldásait kiváló arányérzékkel ötvöző, a személyességet, az érzelmeket vállaló verseiért, egész költői életművéért, va­lamint új területeket meghódító műfor­dítói munkásságáért; BEREMÉNYI Géza József Attila-díjas és Balázs Béla­­díjas írónak, rendezőnek, a Zalaeger­szegi Hevesi Sándor Színház főrende­zőjének sokoldalú művészi teljesítmé­nye, termékeny szimbiózisról tanúsko­dó írói és filmrendezői tevékenysége el­ismeréseként, továbbá egy korszak életérzését visszatükröző, a könnyű műfaj nehéz feladatait utánozhatatlan eredetiséggel megoldó, maradandó ér­téket képviselő dalszövegeiért; CSEH Tamás Liszt Ferenc-díjas színművész­nek, előadóművésznek, zeneszerzőnek műfajteremtő előadó-művészi teljesít­ményéért, egy korszak életérzését em­lékezetesen tolmácsoló, a hétköznapok prózáját és költészetét egyidejűleg megragadni képes dalaiért; CSIKÓS Attila építész tervező művésznek, a Magyar Állami Operaház Jászai Mari­díjas vezető díszlettervezőjének az elő­adott művek szellemét mindig tisztelet­ben tartó, fantáziadús és elképzelések­ben gazdag díszleteiért, a komplex mű­vészi élmény elmélyítéséért végzett, a mesterség titkait tökéletesen ismerő te­vékenysége, kimagasló értékű művészi munkássága elismeréseként; ESZE­­NYI Enikő Jászai Mari-díjas színmű­vésznek, Érdemes Művésznek karak­terszerepet és naivát egyaránt magas színvonalon megformálni képes színé­szi, filmszínészi munkájáért, erőt és ko­moly belső tartalékokat sejtető, átlé­nyegült, emlékezetes alakításaiért, to­vábbá egyéni hangvételű rendezői te­vékenységéért; ERDÉLYI Zsuzsanna folkloristának, a szent és a profán együttes megmutatásáért, a szakrális szövegfolklór, a népköltészet szimboli­kája, valamint a népi vallásosság téma­körében végzett kutatásaiért, példaér­tékű munkássága, égési, életútja elis­meréseként; G. DÉNES György dal­­szövegírónak, a pesti polgár életérzésé­nek megragadásáért, a hétköznapi és kávéházi hangulatok utánozhatatlan megidézéséért, lírai erejű, páratlan nyelvi leleménnyel megírt, egyedülálló slágerszövegeiért és fordításaiért, a „Zsüti”-műfaj megteremtéséért; HA­LÁSZ Judit Jászai Mari-díjas színmű­vésznek, Érdemes Művésznek nagysze­rű tehetségének, kiváló színészi, film­színészi teljesítményének és a gyerme­kek világára kivételesen érzékeny, mű­­fajteremtő előadó-művészetének elis­meréseként; JENEY Zoltán Erkel Fe­renc-díjas zeneszerző­nek, Érdemes Művésznek, a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának új utakat kereső, nemzetkö­zileg is nagyra becsült zeneszerzői mun­kásságának elismeréseként, az elektro­akusztikus zenei műfaj adta lehetősé­gek sodró erejű, nagy hatású művészi kiaknázásáért; KAMPIS Miklós épí­tésznek, a Kós Károly Egyesülés igaz­gatójának, Kaposvár belvárosának új­­raálmodásáért, esztétikum és racionali­tás összeegyeztetése érdekében végzett következetes, értékőrző építészi tevé­kenységéért, példaértékű várostervező munkásságáért; KOVÁCS János, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc­­díjas karmesterének, érdemes művész­nek a komolyzenei műfajok tolmácso­lásában kimagasló értéket képviselő, nemzetközi hírű karmesteri működésé­ért, a zenekari munka tökéletes feloldá­sáért a zene szellemében, példaértékű művészi tevékenysége elismeréseként; Kő Pál Munkácsy Mihály-díjas szob­rászművésznek, Érdemes Művésznek, a Képzőművészeti Egyetem rektorhe­lyettesének anyag és szellem hatalmas feszítőerőiről tanúskodó szobrászi te­vékenységéért, a köztéri szobrászat megújításáért, az ősi és a modern sajá­tos, eredeti ötvözéséért, nemzetközien is elismert, kimagasló értékű művészi munkásságáért; Dr. LÜKŐ Gábor néprajzkutatónak, nyugalmazott mú­zeumigazgatónak a magyar kultúra, az ősi hagyományok kutatásában végzett kimagasló eredményeiért, intuíció és tudósi alaposság kreatív összeegyezte­tésével végzett kutatói tevékenységé­ért, nagy hatósugarú tudományos mun­kássága, egész életútja elismeréseként; NÁDLER István Munkácsy Mihály­­díjas festőművésznek, Érdemes Mű­vésznek sajátos színharmóniájú, félreis­merhetetlenül egyéni világú festőmű­vészi teljesítményéért, több évtizedes, kimagaslóan értékes művészi munkás­ságáért; SZERVÁTIUSZ Tibor szob­rászművésznek a megmunkálandó anyag természetét mindig tiszteletben tartó, az ősi és népi elemeket a modern művészet törekvéseivel ötvöző szobrá­szi tevékenységéért, a magyarság sorsa és történelme által megihletett mun­kásságáért; SZILÁGYI István József Attila-díjas írónak, a kolozsvári Heli­kon című irodalmi folyóirat főszerkesz­tőjének kiemelkedő írói munkásságá­ért, a próza műfaját a magyar nyelv arc­haikus rétegeivel gazdagító tevékeny­ségéért, a történelmi folyamatokat megjelenítő, az emberi lét általános tör­vényszerűségeit vizsgáló kivételesen érzékeny műveiért, különös tekintettel a „Kő hull apadó kútba” és „Agancsbo­zót” című regényeiért; TÓTH János Balázs Béla-díjas operatőrnek, Kiváló Művésznek a filmművészet nagy pilla­natait jelentő mesteri légkörteremtése­iért, a vizuális kultúra fejlesztéséért végzett maradandó értéket képviselő operatőri munkássága elismeréseként SZÉCHENYI-DÍJAT adományozott. Dr. BÁNHIDI Lászlónak, a műszaki tudomány doktorának, nyugalmazott egyetemi tanárnak az épületek belső klímájának, levegőminőségének és komfortjának vizsgálatában elért, nem­zetközileg is elismert eredményeiért, továbbá az interdiszciplináris hazai komfortelméleti kutatások megte­remtéséért és továbbfejlesztéséért; BOGSCH Eriknek, a Richter Gedeon Részvénytársaság vezérigazgatójának a magyar gyógyszeripar fejlesztésében elért eredményeiért, a gyógyszerek elő­állítását nemzetközi színvonalra emelő műszaki fejlesztési munkásságáért és a hazai gyártás szerkezetét és érdekeit mindig szem előtt tartó következetes munkálkodásáért; Dr. BORHIDI Atti­la akadémikusnak, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutató Intézet igazgatójának a botani­ka, a növénytaxonómia, az ökológia és a természetvédelem szakterületein el­ért eredményeiért, kivételesen magas színvonalú, példaértékű és külhoni elis­merést is kivívó munkásságáért; Dr. CSAPODY István erdőmérnöknek, címzetes egyetemi tanárnak, nyugal­mazott botanikai szakfelügyelőnek a természetvédelem, különösen a fitocö­­nológia, erdőtipológia, növényföldrajz, florisztika és erdészettörténet területén végzett nemzetközileg is nagyra becsült tudományos, kutatói, valamint oktatói­nevelő munkásságáért; Dr. CZELNAI Rudolf akadémikusnak, meteorológus­nak, címzetes egyetemi tanárnak a me­teorológiai szolgálat operatív és tudo­mányos munkájának korszerűsítésé­ben végzett tevékenységéért, a világ­méretű meteorológiai kutatások szer­vezésében, tudományos és technikai programjainak kidolgozásában, a nem­zetközi tudományos együttműködés ki­építésében vállalt szerepéért; Dr. DO­­MANOVSZKY Sándornak, a Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezet-gyártó részvénytársaság minőségügyi és he­gesztési igazgatójának az acélszerke­zet-építés, különösen a konstrukciós ki­alakítás, a gyártástechnológia és he­gesztéstechnológia bevezetése és inno­vatív fejlesztése terén végzett, iskola- és piacteremtő úttörő jelentőségű mun­kásságáért, az iparág jelenlegi színvo­nalának elérésében játszott, nemzetkö­zi elismerést kivívó tevékenységéért; Dr. HATVANI László akadémikus­nak, a Szegedi Tudományegyetem Bo­lyai Intézete egyetemi tanárának mate­matikusi tevékenységéért, a differenci­álegyenletek problémái és alkalmazá­sa, különösen a megoldások stabilitási tulajdonságai területén végzett, nem­zetközileg is számon tartott tudomá­nyos és iskolateremtő oktatói munkás­ságáért; Dr. JELENITS Istvánnak, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fő­iskola Apáczai-Csere János-díjas taná­rának, piarista szerzetesnek példaérté­kű teológusi tevékenységéért, filozófiai mélységű műveiért, pedagógusi és lel­kipásztori működéséért, továbbá a ka­tolikus oktatás újjászervezésében vál­lalt szerepéért, a piarista rend szellemé­nek és hagyományainak megmaradásá­ért és megerősítéséért vállalt fáradha­tatlan munkálkodásáért; Dr. KOLOSI Tamás egyetemi tanárnak, a szocioló­giai tudomány doktorának, a Társada­lomkutatási Intézet Részvénytársaság elnökének a rendszerváltoztatás előz­ményének és folyamatának, egész mélystruktúrájának elemzéséért, to­vábbá az alkalmazott empirikus társa­dalomkutatás magyarországi térnyeré­se érdekében végzett tevékenységéért, tudományos kutatói munkásságáért; Dr. MÁTYÁS Antal akadémikusnak, közgazdásznak, nyugalmazott egyete­mi tanárnak kiváló közgazdaságtani munkáiért, különös tekintettel „A mo­dern közgazdaságtan története” című művére, valamint a modern polgári közgazdaságtan megismertetése érde­kében végzett fáradhatatlan tudomá­nyos és oktatói tevékenységéért; Dr. PALKOVICS Lászlónak, a műszaki tudomány doktorának, tanszékvezető egyetemi tanárnak, a Knorr-Bremse Kutatási és Fejlesztési Központ igazga­tójának a haszonjárművekre alkalma­zott menetdinamikai szabályozó rend­szer kidolgozásáért, gépjárművek di­namikájának és stabilitásának vizsgá­latában elért eredményeiért, hazai és nemzetközi kutatási projekteket irá­nyító, nemzetközileg is jegyzett tevé­kenységéért; Dr. PAPP Lajosnak, az orvostudomány doktorának, a Pécsi Tudományegyetem Szívgyógyászati Klinika igazgatójának, egyetemi tanár­nak szívsebészi gyógyító munkásságá­ért, műtéti eljárások bevezetéséért, a szívritmus-betegségek kezelése felté­teleinek megteremtéséért végzett tevé­kenységéért, valamint a coronaria by­pass műtétek hatásosságát vizsgáló új módszerek kidolgozásáért; Dr. PESCHKA Vilmos akadémikusnak, jogfilozófusnak a normatan és a jog on­tológiai megalapozása terén végzett, nemzetközileg is elismert tudományos eredményeiért, enciklopédikus mun­kásságáért; Dr. RITOÓK Zsigmond akadémikusnak, filológusnak, nyugal­mazott egyetemi tanárnak következe­tes, a magyar ókor- és irodalomtudo­mányt gazdagító tevékenységéért, kü­lönös tekintettel a Homérosz-filológiá­­ban és az epika elméleti kérdéseinek vizsgálatában elért eredményeiért, nemzetközileg is nagyra becsült élet­művéért; Dr. SIMON Miklósnak, az orvostudomány doktorának, nyugal­mazott egyetemi tanárnak a klinikai dermatológia területén, azon belül a TBC-s eredetű kórképek, valamint a tuberculidok patomechanizmusának vizsgálatában, új kezelési elvek kidol­gozásában végzett, nemzetközileg is számon tartott tudományos eredmé­nyeiért, oktatói tevékenységéért, egész életművéért; Dr. SÓLYMOS Rezső akadémikusnak, az Erdészeti Tudo­mányos Intézet tudományos tanács­adójának a hazai ökológiai adottságok­nak megfelelő, új erdőnevelési irányel­vek és technológiák kidolgozásáért, a magyarországi erdőnevelési kutatások hálózatának kiépítéséért, a hazai és nemzetközi erdőgazdálkodás fejleszté­sét szolgáló, világszerte elismert tudo­mányos eredményeiért; Dr. VEKER­­DI László József Attila-díjas iroda­lom- és tudománytörténésznek átfogó igényű irodalom- és tudománytörté­neti munkásságáért, határozott arcu­latról, tudósi etikáról tanúskodó írása­iért, a humán és a természettudomá­nyokban egyaránt jártas, példaértékű oktatói és ismeretterjesztő tevékeny­ségéért; Dr. VÉRTES Attila akadémi­kusnak, az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem - Magyar Tudományos Aka­démia Nukleáris Szerkezetvizsgáló Kutatócsoport vezetőjének új anyag­­vizsgáló eljárások kidolgozásáért, ame­lyek lehetővé tették a Mössbauer-sp­­­etroszkópia korróziós elektrokémiai és oldalszerkezeti kutatásokban törté­nő alkalmazását és a pozitronannihilá­­ciós spektroszkópia felhasználását a színátmenetek tanulmányozásában. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG BA­­BÉRKOSZORÚJA-DÍJAT adomá­nyozott: TORNAI József József Attila­­díjas író, költő, műfordítónak; UTASSY József József Attila-díjas költő, írónak; ÉRDEMES MŰVÉSZETI-DÍJAT adományozott: BÁCS Ferenc Jászai Mari-díjas színművésznek; BOZSIK Yvette Harangozó Gyula-díjas tánc­művésznek; FÖLDI Péter Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek; KER­­TESI Ingrid Liszt Ferenc-díjas opera­énekesnek; MÁTÉ Tibor Balázs Bé­la-díjas operatőrnek; PÁRKAI Ist­ván Liszt Ferenc-díjas karnagy, nyug­díjas tanszékvezető egyetemi tanár­nak; PAP Vera Jászai Mari-díjas szín­művésznek; SZACSVAY László Já­szai Mari-díjas színművésznek; SZÁSZ János Balázs Béla-díjas film­rendezőnek; VÉGH Krisztina Haran­gozó Gyula-díjas magántáncosnak; KIVÁLÓ MŰVÉSZETI-DÍJAT ado­mányozott: CSIKSZENTMIHÁLYI Róbert Munkácsy Mihály-díjas szob­rászművész, Érdemes Művésznek; FORGÁCH József Liszt Ferenc-díjas magántáncos, balettmester, Érdemes Művésznek; KÖTI Árpád Jászai Mari­díjas, színművész, Érdemes Művész­nek; HÁMORI Ildikó Jászai Mari-dí­jas színművész, Érdemes Művésznek, RUHA István hegedűművész, egyete­mi tanár, Érdemes Művésznek. Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kul­turális örökség minisztere MŰVÉSZE­TI DÍJAKAT adományozott, az elis­meréseket szerdán Budapesten az Ipar­­művészeti Múzeumban nyújtotta át. BALOGH RUDOLF-DÍJ HALAS István fotóművésznek, a Nagy Bálint és Társai Építészeti Iroda művészeti ta­nácsadójának; HARIS László fotómű­vésznek, KONCZ Zsuzsának, a Szín­ház című magazin fotóriporterének. BALÁZS BÉLA-DÍJAT adományo­zott: BOLLÓK Csaba filmrendező­nek; CAN TOGAY filmrendezőnek; GÖDRÖS Frigyes filmrendezőnek; HAESLER Ernőnek, a Duna Televí­zió operatőr-producerének; KISFA­LUDY András rendezőnek; KONCZ Gabriella vágónak; MÁNYAINÉ Csík Mártának, a Pannóniafilm Kft. háttértervezőjének; NAGY András operatőrnek; SALAMON András író­nak, a Hunnia Filmstúdió Kft. filmren­dezőjének; SZÉKELY Orsolya film­rendezőnek. BÁNFFY MIKLÓS-DÍJAT adomá­nyozott: id. FODOR Péternek, a Hu­szár-Vojnovich Villa művészeti veze­tőjének, a Nemzeti Filharmonikusok nagybőgősének; KESZTHELYI Fe­­rencnének, a Képző és Iparművészeti Lektorátus igazgatójának; N. MÉ­SZÁROS Júliának, a Győri Városi Művészeti Múzeum igazgatójának; SZABÓ Györgynek, a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatójának; TÖ­RÖK Jolánnak, a Táncfórum Kht. ügyvezető igazgatójának; VARJASI Lászlónak, a Magyar Cirkusz és Vari­eté Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatójának. ERKEL FERENC-DÍJAT adomá­nyozott FEKETE Gyula zeneszerző­nek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusának; HOR­VÁTH István zenei rendezőnek, a Magyar Rádió hangmérnökének; TE­­RÉNYI Ede zeneszerző-zenetudós­nak, a Kolozsvári Zeneművészeti Fő­iskola egyetemi tanárának FERENCZY NOÉMI-DÍJAT ado­mányozott DOBRÁNYI Ildikó textil­művésznek; GONZALES Gábor üvegművésznek, a Magyar Iparművé­szeti Egyetem Szilikát Tanszék mű­helyvezetőjének; GYÁRFÁS Gábor tervezőgrafikus művésznek; KATO­NA Katalin ötvösművésznek; KÁDA­­SI Éva keramikusművésznek, a Ma­gyar Iparművészeti Egyetem Szilikát Tanszék mb. tanszékvezetőjének; MÁTÉ János fémműves tervezőnek; MOLNÁR Sándor keramikusmű­vésznek; SÜMEGI Lászlónak, a 77 Elektronika Kft. ipari formatervezőjé­nek; SZILASI Anna textilművésznek; TÓTH Yoka Zsolt grafikusművész­nek, a Képző- és Iparművészeti Szak­­középiskola szaktanárának; VARGA Péternek, a Magyar Iparművészeti Múzeum főrestaurátorának; ZOBOR László belsőépítésznek, a Magyar Iparművészeti Egyetem Építész Tan­szék egyetemi adjunktusának. HARANGOZÓ GYULA-DÍJAT adományozott: CZEBE Tündének, a Pécsi Nemzeti Színház Balettegyütte­se magántáncosának; CSERTA Jó­zsef balettművésznek, a Magyar Álla­mi Operaház magántáncosának; HORVÁTH Csaba táncművész-ko­reográfusnak; MAROS Annának, a BM Duna Művészegyüttes tánckarve­­zetőjének; NAGY Albert koreográ­fusnak, a Szeged Táncegyüttes vezető­jének; SOLYMOSI Tamás balettmű­vésznek, a Bécsi és a Magyar Arany Operaház szólótáncosának; VATI Ta­másnak, a Bozsik Yvette Társulat táncművészének. HORTOBÁGYI KÁROLY-DÍJAT adományozott: CSÁSZÁR Péter és CSÁSZÁR Gábor zsonglőr és akro­bata testvérpárnak. JÁSZAI MARI-DÍJAT adományo­zott CZINTOS Józsefnek, a Szatmár­németi Északi Színház színművészé­nek, CSANÁDI Juditnak, a Győri Nemzeti Színház díszlettervezőjének, CSANKÓ Zoltánnak, a Radnóti Szín­ház színművészének; CSIKY András­nak, a Kolozsvári Állami Színház szín­művészének; DRÁFI Mátyásnak, a komáromi Jókai Színház színművészé­nek; ILLYÉS Róbertnek, a Zalaeger­szegi Hevesi Sándor Színház színmű­vészének; JAKAB Tamásnak, a Sze­gedi Nemzeti Színház színművészé­nek; LENGYEL Ferencnek, a Katona József Színház színművészének; NAGY Marinak, az Új Színház szín­­művésznőjének; ÚJVÁRI Jankának, a Győri Vaskakas Bábszínház bábszí­nész-művészeti vezetőjének; UPOR László dramaturgnak; VARGA Zsu­zsannának, a Kaposvári Csiky Gergely Színház színművésznőjének; VIN­­CZE Jánosnak, a Pécsi Harmadik Színház rendező-igazgatójának. JÓZSEF ATTILA-DÍJAT adomá­nyozott: BÁNYAI Jánosnak, az Újvi­déki Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Tanszék egyetemi taná­rának; BENYHE János műfordító, irodalomtörténésznek; FEREN­­CZES Istvánnak, a Csíkszeredán meg­jelenő Székelyföld Szerkesztőség fő­­szerkesztőjének; FODOR Sándor ko­lozsvári írónak; GARACZI László írónak; KABDEBÓ Tamás Írország­ban élő költő, író, műfordítónak; KE­­MENES Géfin László Hollandiában élő költő, műfordítónak; LADIK Ka­talin költőnek; MÁNDY Stefánia köl­tő, műfordító, művészettörténésznek; MONOSTORI Imrének, az Új Forrás főszerkesztőjének; SZIJJ Ferenc köl­tő, író szerkesztő, műfordítónak; SZÖLŐSSY Zoltán költőnek; TÉ­­REY János költőnek. LISZT FERENC-DÍJAT adomá­nyozott HAMAR Zsoltnak, a Nem­zeti Filharmonikus Zenekar első ál­landó karmesterének ITTZÉS Ger­gely fuvolaművésznek, a Széchenyi István Főiskola Művészeti Fakultás tanárának; JANOTA Gábor fagott­művésznek, a Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Egyetem egyetemi docensé­nek; KASSAI István zongoraművész­nek; MELÁTH Andreának, a Ma­gyar Állami Operaház magánénekes­nőjének; NAGY Péter zongoramű­vésznek, a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Egyetem egyetemi tanárának; SZOKOLAY Balázs zongoramű­vésznek, a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Egyetem egyetemi adjunktusá­nak; VIRÁGH András orgonamű­­vész-karnagynak, a Berzsenyi Dániel Főiskola Egyházzenei Tanszék do­censének. MUNKÁCSY MIHÁLY-DÍJAT adományozott: BAKSAI József festő­művésznek, az Óbudai Képzőművé­szeti Szakközépiskola Festő-Anató­mia Tanszék tanárának; CSÖRGŐ Attila képzőművésznek; FAA Balázs grafikusművésznek, a Magyar Képző­­művészeti Főiskola Vizuális Nevelés Tanszék egyetemi adjunktusának; GÖRBE Katalin restaurátor művész­nek, a Magyar Képzőművészeti Főis­kola Restaurátorképző Intézete egyetemi docensének; KRAJCSO­­VICS Éva festőművésznőnek; MAY­ER Berta festőművésznőnek, a Kép­ző- és Iparművészeti Szakközépisko­la festő szaktanárának; MÓDER Re­zső szobrászművésznek; NÉMETH Ilona képzőművésznőnek, (Duna­­szerdahely); OLAJOS György grafi­kusművésznek; OLÁH György grafi­kusművésznek, a Képzőművészeti Egyetem docensének; SZEMADÁM György festőművésznek; TENK László festőművésznek; VÁRNAI Gyula szobrászművésznek, a Dunaúj­városi Művészeti Intézet gyűjtemény­kezelőjének. NÁDASDY KÁLMÁN-DÍJAT adományozott: DEMÉNY Attila zongoraművész-karmester, zeneszer­zőnek, a Kolozsvári Állami Magyar Opera főrendezőjének; FODOR Gé­zának, a Katona József Színház dra­maturgjának NÉMETH LAJOS-DÍJAT adomá­nyozott: MURÁDIN Jenőnek, a Ko­lozsvári Ion Andreescu Képzőművé­szeti Főiskola művészettörténészének; NAGY­ldikó művészettörténésznek, PASSUTH Krisztina művészettörté­nésznek, az ELTE BTK Művészettör­téneti Intézet tanszékvezető egyetemi tanárának. SZABOLCSI BENCE-DÍJAT ado­mányozott: ALMÁSI István népzene­­kutatónak, a Kolozsvári Folklórinté­zet tudományos főkutatójának, BER­­LÁSZ Melinda zenetörténésznek, a Magyar Tudományos Akadémia Ze­netudományi Intézet tudományos főmunkatársának TÁNCSICS MIHÁLY-DÍJAT ado­mányozott: FELEDY Péternek, a Ma­gyar Televízió főmunkatársának, NAGY Zsókának, az MTI Somogy Megyei Szerkesztősége újságírójának, OBERSOVSZKY Gyula újságírónak, PÁLFAI Gábor fotóriporternek, UN­­GÁR Tamásnak, a Népszabadság pé­csi tudósító főmunkatársának. Bereményi Géza, Eszenyi Enikő, Bella István és Cseh Tamás Kossuth-díjasok Fotó: Isza Ferenc

Next