Magyar Hírlap, 2002. február (35. évfolyam, 27-38. szám)

2002-02-11 / 35. szám

2002. február 11., hétfő SZDSZ: nélkülünk nincs kormányváltás „Kormányváltó küldöttgyűlés” - A párt 10 százalék feletti eredményre készül Az SZDSZ nélkül nem lehet a választások után új kormányt alakítani - hangsúlyozták szabaddemokrata politikusok a párt „kormányváltó kül­döttgyűlésén”. Kuncze Gábor kijelentette: elhatározták: áprilisban 10 százalék feletti eredményt fognak elérni. A jelenlegi kormány leváltását ígérte Kuncze Gábor az SZDSZ kampánynyitó küldöttgyűlésén. A pártelnök kijelentette: az SZDSZ nélkül nincs új kormány, ezért té­ved, aki azt hiszi, erre egyedül is képes lesz. Az is téved, aki a szom­szédba viszi a kormányt váltani akaró szavazatát, mert ezzel eldob­ta azt - tette hozzá. A jelenlegi kor­mányról szólva közölte, hogy min­denki tudja: lopnak, csalnak, ha­zudnak­­ éjjel nappal, minden ren­delkezésükre álló hullámhosszon. Békében, de határozottan húzza­nak el - fogalmazott. Kuncze az SZDSZ másfél éve el­készült programjából kiemelte: ra­dikálisan csökkentik a közterheket, a személyi jövedelemadó 18, a felső sávban pedig 36 százalék lesz. Ez azt jelenti: az átlagembernek még egy havi fizetése a zsebében marad. A párt rendbe tenné az egészség­ügyet, felszámolná a korrupciót, va­lamint visszaadná a tiszteletet a tu­dásnak, vagyis bevezetnék a diplo­más-minimálbért a közszférában. Véget vetettünk a ránk sokszor jellemző kishitűségnek, az SZDSZ elhatározta, a választásokon 10 százalék feletti eredményt fog elér­ni - zárta beszédét. Az SZDSZ több prominens sze­mélyisége a szónoki emelvényre lé­pett. Valamennyien a kormány le­váltását szorgalmazták, s hangsú­lyozták: az SZDSZ nélkül nem le­het leváltani a kormányt. Többen fogalmaztak úgy, hogy az SZDSZ képviseli a legkövetkezetesebben saját értékeit. Fodor Gábor ügyvi­vő kijelentette: a Fidesznek az el­lenzékben lesz alkalma jómodort és tisztességet tanulni. Ugyanakkor szükség lesz rájuk, mert az SZDSZ nem gondolja, hogy ellenzék nélkül is működik a parlament. Kis János, az SZDSZ első elnöke szerint az MSZP kerüli a színvallást, pedig csak két lehetőség közül választhat: vagy nagykoalíciót köt a Fidesszel, vagy az SZDSZ-t választja. Pető Iván úgy véli, nem csak az a fontos, hogy leváltják a kormányt, mert nem mindegy, kijön utána. Ahhoz, hogy ne „akárki” kerüljön hata­lomra, kell az SZDSZ is, amely a harmadik biztos parlamenti erő lesz. Magyar Bálint főként a kor­mány retorikáját bírálta, mert sze­rinte az kisajátít bizonyos kifejezé­seket, s „álszent propagandává zül­­leszti az elmondott szót”. A küldöttgyűlésen köszöntötték a 80. születésnapját ünneplő Göncz Árpádot. A volt köztársasági el­nöknek Kuncze Gábor egy olyan gyűjteményt adott át, mely 1922 óta tartalmazza a február 10-ei újsá­gokból kivágott cikkeket. A főpol­gármestertől egy bazaltkövet ka­pott, amely keménységét és egész­ségét szimbolizálja. DZM Göncz Árpádot 80. születésnapja alkalmából köszöntötték, balra Kuncze Gábor, hátul Demszky Gábor főpol­gármester. A küldöttgyűlésről képriportunk internetes kiadásunkban látható Fotó: Habik Csaba Megszűnik a Kőműves Kelemen-i módszer? - Jóváhagyták a polgári jobboldal választási programját Pokorni Zoltán 11 százalékkal több voksot emleget Negyvenhét százalék szavazna a Fideszre és csak 36 százalék az MSZP-re a biztos pártválasztók közül a kormányzó párt közvélemény­kutatási adatai szerint. Pokorni Zoltán pártelnök úgy véli, ez jó válasz a baloldal útszéli hangnemére és a riogatásra, azt viszont nem árulta el, melyik közvélemény-kutatási intézetnél rendelték meg a december végi, január eleji rossz mutatók után a februári jó eredményeket. Szép Zsuzsa Szemben a december végi, január eleji eredményekkel, februárban már a Fidesz-MDF összefogásra 11 százalékkal többen voksolná­nak a biztos szavazók közül - je­lentette be Pokorni Zoltán párt­elnök az országos választmány szombati ülésén. A Fidesz által rendelt közvélemény-kutatási ada­tok szerint a magyarok 27 százalé­ka Orbán Viktort látná szívesen ismét a kormányfői székben, 12 százalékának Medgyessy Péter ju­tott az eszébe a kérdezőbiztosok faggatózásakor - fogalmazott a pártelnök, aki a nagy különbséget csattanós válasznak nevezte arra az útszéli hangnemre, amelyet az utóbbi időben a szocialisták megütöttek. Látható, mennyit ér a riogatás - jegyezte meg a Fidesz első embere, mert a különbség több mint két és félszeres a két párt támogatottsága között. Hang­súlyozta: a magyar emberek tud­ják, kinek higgyenek, hiszen csak össze kell hasonlítaniuk a két po­litikai erő kormányzati munkáját. Nem az ígéretek, hanem a tapasz­talatok alapján választhatnak majd a polgárok - vélekedett a pártelnök, majd megállapította: Kelet-Európa volt szocialista or­szágaiban előbb Magyarországon van először arra esély, hogy két választási cikluson keresztül ugyanaz a kormány működjön. Ezzel - mint mondta - megszűnik a Kőműves Kelemen-i módszer, amit épített az egyik, azt politikai okokból lerombolja a másik kor­mány. Szerinte abban is új az ápri­lisi választás, hogy a polgári oldal már a voksolás előtt megalkotta a kormánykoalíciót. Pokorni foglalkozott a minisz­terelnök értékelő beszédének visszhangjával, mert mint mondta, a szocialisták minden fontos cél­kitűzést elutasítottak, majd felso­rolta a Fidesz-kormány következő négy évre szóló terveit, amelyet a pártelnök szerint az emberektől az ellenzék el akar venni. Az országos választmány szinte egyhangúlag fogadta el a Fidesz- MDF országos listáját. Jóváhagy­ták a hat politikai tömörülés együttműködésének tartalmát, a polgári jobboldal választási prog­ramját. A Fidesz február 16-án tartja kongresszusát, ahol a válasz­tási programot véglegesítik. A Fidesz országos választási listája 1. Orbán Viktor 2. Dávid Ibolya 3. Harrach Péter 4. Pokorni Zoltán 5. Áder János 6. Kövér László 7. Szájer József 8. Várhegyi Attila 9. Varga László 10. Gyürk András 11. Horváth János 12. Tölgyessy Péter 13. Túri-Kovács Béla 14. Farkas Flórián 15. Hende Csaba 16. Szentgyörgyvölgyi Péter 17. Isépy Tamás 18. Semjén Zsolt 19. Sümeghy Csaba 20. Dobó László 21. Varga József 22. Salamon László 23. Demeter Ervin 24. Révész Máriusz 25. Weszelovszky Zoltán 26. Balla György 27. Lukács Mihály 28. Járvás István 29. Latorcai János 30. Szíjjártó Péter 31. Illés Zoltán 32. Zsigó Róbert 33. Bánki Erik 34. Domokos László 35. Répássy Róbert BELFÖLD Az MDF elfogadta a közös listák helyeit Az országos és területi listákról, il­letve a választási programról tár­gyalt szombati ülésén az MDF or­szágos választmánya. Az MDF országos választmá­nya tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadta el a pártelnöki be­számolót, amelynek leglényege­sebb pontja a Fidesszel közös te­rületi és országos listaállításra tett javaslat volt - nyilatkozta Dávid Ibolya a testület szombati ülésé­nek szünetében. A pártelnök el­mondta: kilenc területi listán biz­tos befutó helyen vannak az MDF jelöltjei, s további hat számít beju­tónak, ha jobb eredményt érnek el, mint 1998-ban. Dávid Ibolya emlékeztetett: a Fidesszel kötött megállapodás azt is tartalmazza, hogy az országos listán Orbán Viktort követően a második helyen ő maga szerepel, s az ezt követő 13 hely egyikén Hende Csaba alelnök. Az orszá­gos lista hátrébb lévő helyeiről a héten további tárgyalásokat foly­tatnak. A testület jóváhagyta a vá­lasztási program téziseit is, ebben komoly átfedések vannak a kor­mányfő Vigadóban elmondott be­szédével - fogalmazott Pongrácz Tibor, a programegyeztető bizott­ság MDF-es vezetője. Az anyag legfőbb tételei a családpolitika, az oktatás, a munka, a mezőgazda­ság, az egészségügy, és az otthon­­teremtés - mondta a politikus. Hozzátette: nagy konfliktusok származtak belőle az egyeztetés során, de végül a Demokrata Fó­rum elérte, hogy bekerüljön a programba a társadalmi szolida­ritás elve. A polgári összefogás programjának lényege, hogy el­indultunk a nemzet általános fel­­emelkedéséhez vezető úton - hangsúlyozta Pongrácz Tibor. Boross Péter volt miniszterel­nök arról beszélt, hogy az Európai Bizottság javaslata „számukra nem a legmegfelelőbb időpont­ban”, a kampány idején érkezett. Az exkormányfő hangsúlyozta: az MDF fontos alapelvnek tekinti, hogy átmeneti időre is érvényesül­jön az esélyegyenlőség. A Fórum országos választmá­nya elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Bizottság javas­lata nyomán egyes ellenzéki kö­rök sorsdöntő kérdésekben is a pártpolitikai érdekeket helye­zik előtérbe - jelentette ki Csá­­ky András választmányi elnök. Ezért nyilatkozatot tettek közzé, amelyben felhívják a közélet sze­replőit, hogy az uniós csatlakozás­hoz fűződő érdekek miatt az or­szág sorsa iránti nagyobb elköte­lezettséggel fejezzék ki a vélemé­nyüket. NSZ Hitetlenkedő közvélemény-kutatók A közvélemény mellett az ismert közvélemény-kutató cég promi­nenseit, Hann Endrét (Medián) és Levendel Ádámot (Szonda Ipsos) is meglepték a Fidesz elnöke által ismertetett, de hivatalosan még nem publikált új adatok. „Nem láttam az elmúlt napokban ilyen kutatást, nem tudom, miről beszé­lünk. Amiket láttam, azok tendenciájukban nem ezt támaszt­ják alá” - reflektált Levendel Ádám, a Szonda Ipsos vezetője. „Nem vitatkozom politikusokkal, de én ilyen kutatásról nem tudok” - fogalmazott, tartva magát ahhoz az íratlan „céhes” szabályhoz, hogy nem minősíti konkurens cég kutatási adatait. „Itt, mondhat­nám, éppen erről a cégről sem igen tudok” - jegyezte meg Le­vendel, aki a párelnöki kijelenté­seket a politikai kommunikáció, a PR-tevékenység körébe sorolta. „Nem helyénvaló, ha politikusok olyan közvélemény-kutatásokra hivatkoznak, amelyek a független nyilvánosság számára nem hozzá­férhetők, másrészt a szóban forgó cég nem tagja a piackutatók orszá­gos szervezetének sem, amely mértékadó szakmai szervezet” - jegyezte meg Hann Endre. A Fidesz sajtóosztályán teg­nap megerősítették: a kormány­nak havi átalányért dolgozó - rej­télyes, a szakmában sokak által kevéssé ismert - Szocio-Balance Piackutató és Szolgáltató Bt. adta nevét a szóban forgó adatokhoz. Számomra úgy tűnik, mintha a Fidesz nem ugyanabban az or­szágban folytatná a választási kampányt, mint amelyikben négy évig kormányzott. Hogy tudná betartani az ígéreteit, ha ilyen nagyvonalúan bánik a számok­kal? - tette fel a kérdést Szili Ka­talin, az MSZP elnökhelyettese az eset kapcsán. BL Kisgazda Polgári Egyesület: megkötött együttműködés Politikai nyilatkozatot fogadott el a Kisgazda Polgári Egyesület bu­dapesti tanácskozásán: a doku­mentum az egységes polgári Ma­gyarország, a kisgazda eszmeiség kiteljesítése, a magyar mezőgaz­daság fejlődése és az európai uniós csatlakozás mellett tesz hi­tet. Turi-Kovács Béla, a KPE el­nöke bejelentette: együttműkö­dési megállapodást kötöttek a vá­lasztásokra a Fidesszel, az MDF- fel, s szövetségesüknek tekintik az MKDSZ-t is. Választások előtt gyakran elfe­lejtjük: nem az a fontos, melyik párt mögé állunk, hanem az, hogy a párt az emberek mögé álljon - mondta a Fidesz elnöke a Tor­­gyánt elhagyó és a Fidesz színei­ben induló kisgazdák hét végi gyű­lésén. Idézte a szocialistákat, akik azokra számítanak, akik kiábrán­dultak a polgári kormányból. „Én is így látom, a szocialisták a kiáb­rándult emberek pártja” - fogal­mazott Pokorni Zoltán. Sajná­latosnak és tragikusnak nevezte, ami a Független Kisgazdapárttal történt, de nem firtatják, mi juttat­ta a mai helyzethez ezt a politikai tömörülést. Fontosnak tartotta, hogy azokkal, akikkel az Ország­­gyűlésben és az önkormányzatok­ban együtt dolgoztak, továbbra is együttműködjenek, s nyerjék meg a választást. Harrach Péter szociá­lis miniszter (MKDSZ) megje­gyezte: megszületett az együttmű­ködés a kisgazdákkal is, ez a nap üzenete. Font Sándor, az MDF frakcióvezetője pedig legyőzhe­tetlen szövetségnek nevezte a jobboldali összefogást. SZZS Magyar Hírlap . Mikor békít Mádl? (MH) Mádl Ferenc köztársasági elnök várhatóan ma válaszol az SZDSZ elnökének levelére - ér­tesült lapunk az államfő sajtó­irodáján. A durva kampány elleni fellépést illetően a köztársasági elnök már kijevi látogatása során úgy nyilatkozott, megpróbál egyeztetni a pártok vezetőivel, de a közvetítés konkrét formája még nem ismert, s ütemezéséről sincs még döntés. Álhír az amnesztia (MTI) A szocialista párt elnöke álhírnek minősítette az MSZP amnesztia-elképzeléséről felröp­pent információkat. Kovács Lász­ló kijelentette: sem a szocialista párt választási programjában, sem a jogi szakmai kabinet anya­gában, sem Medgyessy Péter Egyetértésben a nemzettel című kormányprogram­ elképzelésében nem szerepel olyan tervezet, amely szerint a 2002-2006-os cik­lus közepére elképzelhető az am­nesztia. Répássy Róbert, a Fidesz­­ választmányi alelnöke és Dávid Ibolya MDF-elnök is bírálta szombaton a szocialistákat az am­nesztia ügyében: az igazságügy­miniszter például azt hangoztatta, hogy „demokráciában nem szok­tak kampányban börtönkapu­nyitást ígérni”. Medgyessy vállalná a vitát Orbánnal (MTI) Magyarországon kialakult rendje van a miniszterelnök és kihívója vitájának. Ezt a rendet a Horn-kormány alakította ki, amelynek tagja volt Medgyessy Péter is - közölte Borókai Gábor kormányszóvivő a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének a Nap-kelte című tévéműsorban elhangzott szavaira reagálva. „A hagyomány szerint a minisz­terelnök és kihívója vitája köz­vetlenül az országgyűlési válasz­tások második fordulója előtt lesz” - szögezte le a szóvivő. Medgyessy azt jelezte: szívesen vállalkozna egy tévévitára Orbán Viktor kormányfővel az ország­­gyűlési választások első fordulója előtt, március 25-e körül. Szájer József az MSZP négy évét értékelte Magyarország ellenzékből jobbat érdemelt volna az elmúlt négy év­ben -jelentette ki Szájer József az MSZP ciklusbeli tevékenységét értékelve. Közölte: az SZDSZ- szel és a MIÉP-pel nem foglalko­zik, mert a két radikális párt egy­mással van elfoglalva az idő jelen­tős részében, s „nem sokat tettek hozzá a polgárokban kialakult képhez”. Lényegében minden politikai erő volt már kormányon, ezért a polgárok számára világos a kép, mit érnek az ellenzéki ígéretek és a kormánypártok már „beváltott tettei” - hangoztatta Szájer József. Szerinte az MSZP négyéves te­vékenységéről az a benyomás ala­kult ki, hogy a szocialista párt nem szereti az országot, haragszik rá, mert elvesztette a választásokat és ezzel hatalmi pozícióját. Harag­szanak a szavazókra, a Fidesz bá­zisára azért, mert nem rájuk vok­solnak, a sajátjára pedig azért, mert kevesen vannak - vélte. Az MSZP országgyűlési mun­kájáról szólva azt mondta, Ma­gyarország ellenzékből jobbat ér­demelt volna az elmúlt négy év­ben. A szocialisták által tanúsított obstrukciós magatartás meghatá­rozóvá vált a ciklusban - véleke­dett. A szocialista párt feltette a koronát eddigi obstrukciós tevé­kenységére azzal, hogy felmondta a konszenzust, és nem vesz részt a parlament hátralévő munkájában - fogalmazott Szájer. Kovács László szocialista pártel­nök szerint Szájer József súlyos szerepzavarba került, amikor az MSZP négyéves tevékenységét értékelte. „Magyarország jobb kormányt érdemelt volna, mint a jelenlegi, a kormánynak pedig olyan ellenzéke volt ebben a négy évben, amilyet megérdemelt” - szögezte le. NSZ

Next