Magyar Hírlap, 2002. május (35. évfolyam, 114-125. szám)
2002-05-22 / 117. szám
2002. május 22., szerda .Néha csak utólag tudom, hogy milyen nagy dolgot vittem véghez” - mondja az Oscar-díjas Polgár Judit Boldog felnőtt lett a csodagyerekből Tizedik sakk Oscar-díját veheti át a hét végén Polgár Judit. A Polgár lányok legfiatalabbika 1988-ban, tizenkét évesen robbant be az elitbe, s bár csak a férfiak versenyein szerepel, 1989 óta vezeti a női világranglistát. Két olimpiai bajnoki címet szerzett, s a nők közül egyedüliként szerepel a férfi világranglista első száz helyezettje között. Miközben szívesen látott vendég a világ bármely táján, itthon csendben él, háztartást vezet, legfeljebb valamivel többet sakkozik másoknál. Gyönyörű a lakásuk. Ki rendezte be? Voltak segítőink, de a végső szót mi mondtuk ki a férjemmel. Pár hónapja költöztünk be, de már szeretjük. Úgy tudom, a férje állatorvos, de úgy látszik, ehhez is ért. A n ő csak tervezgetett velem, a garnitúrát én néztem ki, meg nagyon jó asztalosunk volt. És a papa? A Polgár családról olyan kép alakult ki, hogy minden csak Polgár László tudtával és beleegyezésével történhet. Tévhit. Nem veszik észre, hogy felnőttünk. A nővéreim külföldön élnek, Zsuzsa New Yorkban, Zsófi Izraelben, az ő eszükben egyértelmű, hogy a saját útjukat járják. Ha igénylem, persze segítenek a szüleink, de élem az életemet. Apuék akkor jöttek be először a lakásba, amikor gyakorlatilag már kész volt. Nem is menedzseli már az édesapja? Magyarországon igen. Nincs is másik menedzsere? Van, de nem sikerült igazán kiválasztanom, így aztán inkább magamat menedzselem. Az edzővel is így van? Tulajdonképpen igen. Van edzőm egy-egy versenyre, néha, de állandó nincs. Nagyon nehéz igazit találni, meg eléggé megfizethetetlen. Sok pénz kell hozzá. Ha jó sakkozó, akkor sokat játszik, és nehezen adja fel saját karrierjét. Más sportágban kézenfekvő, hogy nem az edző a legjobb játékos. De hogyan tud önnek tanácsot adni egy gyengébb sakkozó? Tud. Vannak olyan területek, ahol a gyengébb is jobban elmélyült, de nem is edző kell, hanem inkább ellenfél, edzőpartner, akivel lehet gyakorolni. Van ilyen partnere? Állandó nincs. Ugyan az izraeli Pszahisz tíz éve segít, de nehéz összeegyeztetnünk a programunkat. Néha én megyek ki, néha ő jön. Egyébként naponta mennyit sakkozik? Abszolút változó. Ha versenyre készülök, hét-nyolc órát, de van, amikor egyáltalán semmit. Ez hét-nyolc óra elemzés? Igen, partijátszás, végjáték, középjáték, megnyitás. És soksok információt kell feldolgozni. Mennyire naprakész? Nagyon, de irtó nehéz feladat. Bár segít a számítógép. Aki információban lemarad, szinte behozhatatlan hátrányba kerül. A sakk mellett mi fér még bele az életébe? Sok minden. Sport, kirándulás, család. Zsófi nővérem most volt itthon egy hetet a férjével és a kisfiával, gyerekeztem kicsit. Aztán színház, mozi. Ez rengeteg, sokan emiatt is irigyelhetnék Hát igen, csak más kérdés, hogy milyen gyakran tudok például színházba eljutni. Mi jelenti önnek a sportot? Nézni sok mindent szeretek, már ha jut rá időm. Egyébként a pingpong, úszás, tenisz, síelés. A síelés új, két éve művelem, nagyon tetszik. De előfordul, hogy egyikre sincs időm, például fél éve nem teniszeztem. Háztartás? Főzőcskézem. Amikor itthon vagyok, szívesen főzök, a többi házimunkához meg van segítségem. Meglepő, hogy mennyi mindenre jut ideje. Egyre inkább úgy látom, arra van az embernek ideje, amit akar. Más kérdés, hogy bizonyos időpontokban más osztja be az én időmet is. Versenyek, meghívások, amiket vagy elfogadok, vagy nem, attól függ, hogy miként férnek bele a felkészülésembe. Úgy tudom, tizedik sakk Oscar-díját veheti át pénteken. Igen, eddig nyolc évi Oscart kaptam, egy meg az évszázad Oscarja. Hihetetlenül nagy eredményei vannak Mennyire nehéz elviselnie a sikereket? Nem nehéz, mert nem foglalkozom velük. Egyszerűen vannak, jönnek. Néha meg csak utólag tudom, hogy milyen nagy dolgot vittem véghez. Az olimpián, tizenkét évesen, 1988-ban tizenhárom partiból tizenkét és fél pontot szereztem, s most, visszanézve értékelem igazán, hogy ez mekkora eredmény, kiket is győztem le akkor. Gondolom, az is könnyítette a sikerek feldolgozását, hogy nővérei, de különösen Zsuzsa, már nagy sikereket értek el, ön meg valahogy belenőtt mindebbe. Igen, Zsuzsa volt az úttörő. És a papa is akkor vívta nagy csatáit. Nehéz csatákat vitt végig, s a harci szelleme még töretlen, de már szerencsére nincs szükség rá. Ugyanakkor anyu volt a háttér, a nyugalom, a biztos pont. Emlékszem, rengeteg vita volt, hogy a papa zseniképzőt üzemeltet, megnyomorítja a lányait, akiknek aztán nincs gyerekkoruk, normális, boldog gyerekkorom volt, de hát a szülő sok mindent meghatároz. Én jól éreztem magam a bőrömben, a papa nélkül meg aligha lettem volna ilyen felnőtt. Boldog felnőtt? Igen. És persze sikeres, s erre eredményein túl egy prospektus is a bizonyíték hiszen a hét végén a sikeres emberek konferenciáján előadást tart. Készül rá? Valóban ott leszek, de nem előadást tartok, csak beszélgetek Betlen Jánossal meg még két-három emberrel. Egyébként a hétköznapokon felismerik? Többnyire. Zavarja? Megszoktam. Ön mondta az előbb: belenőttem. Ezzel együtt kell élni, velejár. És a férje hogy viseli, hogy ő Polgár Judit házastársa? Jól, de ezt inkább ő tudná megmondani. Ő is sakkozik? Szeret játszani, imádja a versenyszituációt, rajong a sportért. Kritizál is, elemez néha? Mindenki beleszól, előfordul, hogy ő is, de a kritikát csak a szakmai társaktól veszi az ember komolyan. Ha meg nem figyel ezekre, aligha tud fejlődni. Mit gondol, mire lehet még képes? A női világranglistát, ha jól tudom, 1989 óta vezeti, a férfiak között is volt már az első tízben. Még mindig lehet fejlődnöm, s remélem, fogok is. A női világbajnoki cím nem érdekli? Egyelőre nem. Természetes volt, hogy férfiakkal sakkozom, számomra a női ellenfél a szokatlan. Mit gondol, lehet a férfiak között világbajnok? Megpróbálom megint a következő ciklusban. Bár most káosz van a sakkban, most próbálják egyesíteni a világbajnoki címeket, s elvileg 2004-ben képzelhető el a következő világbajnokság. Ha nem sikerül nyernie, boldogtalan lesz? Miért lennék, eddig sem voltam az. Nincs szándékomban huszonhat évesen visszavonultatni, de mit gondol, meddig lehet ilyen szinten sakkozni? Sokáig. Amíg a családdal, a gyerekkel össze tudom egyeztetni. Kiss László Polgár Judit több mint két tucat különleges sakk-készletének egyikével. Számára azok az igazán kedves készletek, amelyeket valamelyik versenyen nyert vagy a rendezőktől kapott ajándékba Fotó: Pélyi Nóra Békéscsaba közepesen felhős 24 Budapest kissé felhős 26 Debrecen közepesen felhős 23 Győr kissé felhős 26 Miskolc közepesen felhős 23 Nyíregyháza közepesen felhős 23 Pécs kissé felhős 27 Szeged közepesen felhős 25 Székesfehérvár kissé felhős 25 Hazánkban szerdán délelőtt változóan felhős lesz az ég, később egyre inkább a napsütés fog dominálni, ismét melegszik az idő. Megélénkül a déli-délkeleti szél. Hajnalban 10,15 fokra hűl a levegő. A hőmérséklet csúcsértéke 23, 27 fok között alakul. Késő este 16,21 fok várható. Humánmeteorológia : Melegfronti hatásban lesz részünk. A frontra érzékenyek körében fáradékonyság, álmosság léphet fel. Csütörtök Péntek Szombat Magyar városok Időjárási adatai (°C) Mai névnap: Rita Légszennyezettség (Budapest) Az időjárás és ami mögötte van... Meteorológiai szolgáltatások, műszerek, rendszerek ICI interaktív Meteorológia, www.idojaras.hu 101 tC| 04:59 20:22 15:15 03:15 SPORT Magyar Hírlap 23 Három vb-tagot kell meggyőznie Kuala Lumpurban a vívóellenzéknek A NOB végrehajtó bizottsága a héten dönt arról, hogy az olimpiai műsorban marad-e 2004-ben a kardozók és a női tőrözők csapatversenye. Kamuti Jenő, az Európai Vívószövetség elnöke is lobbizik Kuala Lumpurban a két tradicionális fegyvernem képviselői mellett. Kamuti Jenő is elutazott Kuala Lumpurba, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének közgyűlésére. Ugyanott tanácskozik a NOB végrehajtó bizottsága, és várhatóan vasárnap véglegesíti az athéni olimpia programját. Kamuti a nemzetközi fair play-bizottság elnökeként kapott meghívót és felszólalási lehetőséget, de a fennmaradó idejét arra fordítja, hogy az Európai Vívószövetség elnökeként a férfi kard és a női tőr csapatversenyeinek olimpiai műsoron tartása mellett lobbizzon. A nemzetközi szövetség antalyai kongresszusa úgy döntött, hogy a női kard felvételével két csapatverseny essen ki az athéni programból, ráadásul véletlenszerűen, sorsolással választották ki az említett két számot. A vívásban vezető szerepet játszó országok végig ellenezték a döntést, és megpróbálták megváltoztatni. Budapesten egy hónapja kilenc ország szövetségének elnökei nyílt levélben fordultak Jacques Rogge elnökhöz, hogy a NOB ne vegye figyelembe az előkészítetlen kongresszusi határozatot. A vívók bojkottal tiltakoztak a program megváltoztatása ellen, az elmúlt hetekben több Világkupa-verseny maradt el, illetve szakadt félbe a 64-es táblánál. Még azoknak a fegyvernemeknek a versenyzői is demonstráltak, amelyeket nem érintene a nemzetközi szövetség döntése. A vívás olimpiai műsora a NOB végrehajtó bizottságának napirendjén is szerepel. Kamuti Jenő az elutazás előtt azt mondta, két javaslatuk is van: vagy maradjon a sydneyi program, vagy vegyék fel a női kard egyéni számát. Ha valamelyik változatnak van esélye, akkor inkább az elsőnek, mert a második bővítéssel járna, új versenyszámot és további olimpikonokat, a NOB-nak pedig alapelve, hogy sem a kiadható aranyérmek számát, sem a részt vevő sportolók létszámát nem növeli. A 15 tagú végrehajtó bizottságban öt olyan ország sportdiplomatái szavaznak, amelynek képviselői Budapesten a nyílt levelet megfogalmazták, vagyis öt támogató biztosnak tűnik, még hármat kell mellettük meggyőzni Kuala Lumpurban. Kérdés persze, hogy a NOB felül kíván-e bírálni egy olyan döntést, amelyet egy sportág kongresszusa demokratikusan, szavazással hozott. Az mindenesetre a kilencek mellett szól, hogy javaslatukat az európai olimpiai bizottságok értekezletének negyvennégy részvevője is támogatta. LZ Világvárosok időjárási adatai (°C) Vízhőmérsékletek 1C) Duna 18 Dráva 15 Körös 18 Tisza 20 Velencei-tó 20 Adriai-tenger 17 Balti tenger 8 Égei-tenger 17 Északi-tenger 11 Fekete-tenger 17 Földközi-tenger nyugati medence 17 Földközi-tenger középső medence 18 Földközi-tenger keleti medence 20 Vizcayai-öböl 14 Bangkok felhős 33 Buenos Aires közepesen felhős 17 Los Angeles közepesen felhős 20 Miami közepesen felhős 31 Moszkva közepesen felhős 16 New York napos 23 Peking kissé felhős 31 Rio de Janeiro zápor 22 Sydney közepesen felhős 18 Tokió közepesen felhős 24 Balaton 20