Magyar Hírlap, 2002. szeptember (35. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-11 / 212. szám

2002. szeptember 11., szerda VILAGGAZDASAG Tartós a cseh növekedés Csehország hazai összterméke 2,5 százalékkal nőtt a második ne­gyedévben a tavalyi második ne­gyedhez képest - jelentették ked­den a cseh statisztikai hivatalban előzetes adatként. Az eredmény kissé jobb volt a várakozásnál, de kizárható, hogy ez pénzügypoliti­kája változtatására késztetné a Cseh Nemzeti Bankot, mert a har­madik negyedévben, a sokmilliár­dos károkat okozó árvíz miatt, visszaesés várható. Egyszersmind az első negyed­évi GDP-növekedést 2,8 száza­lékra módosították az előzetesen megadott 2,5 százalékról, ugyan­csak a tavalyi hasonló negyedhez képest. A lakossági fogyasztás 3,6 százalékkal volt nagyobb a máso­dik negyedévben, mint a tavalyi második negyedévben, az első ne­gyedévi 4,1 százalékos többlet után, ugyancsak éves összehason­lításban. A GDP-t jól növelték a kormánykiadások is: a közfo­gyasztás a második negyedévben 4,6 százalékkal nőtt a tavalyi má­sodik negyedhez képest, az L-159 típusú harci repülőgépek megvá­sárlása miatt. Ezek nélkül a közfo­gyasztás 2,9 százalékkal nőtt vol­na, ezt jórészt az állami egészség­­biztosítás növekvő kiadásai okoz­ták. A beruházások 0,5 százalék­kal csökkentek, ez javulás az első negyedévi 2,7 százalékos vissza­eséshez képest, mindkettő éves összehasonlításban. A statisztikai hivatal kommen­tárja szerint a cseh gazdaság az el­ső fél évben szemlátomást nem szenvedte meg az erős korona ex­portot fékező hatását, és az EU- piacok és a lengyel gazdaság gyen­geségét sem. Július végén pedig a központi bank meredek kamat­­csökkentéssel olcsóbbította a cseh valutát. A hivatalban hozzátették, hogy a második negyedévi GDP-adat egészen bizonyosan módosításra szorul - ez decemberben várható mert most az adatgyűjtést aka­dályozta az árvíz. A statisztikai hivatal vezetője, Marie Bohata keddi sajtóértekez­letén 1,5-2,5 százalék között való­színűsítette az idei egész évi átla­gos GDP-növekedést, főleg az ár­víz miatt. A harmadik negyedévre 1,3-1,7 százalékot jósolt éves összehasonlításban a korábban el­képzelt 2,3 százalék helyett, kizá­rólag az árvíz miatt. Hozzátette, hogy az újjáépítés némiképp eny­híteni fogja az árvíz növekedést fékező hatását. A korona nem reagált a GDP-adatra, kedd dél­előtt 29,97/euró volt a prágai bankközi devizapiacon, ugyan­annyi, mint hétfőn. MTI Robog a török gazdaság Az idei második negyedévben a vártnál jóval nagyobb ütemben, 8,8 százalékkal nőtt éves szinten a török gazdaság szűkebb ismér­vek szerint számolt teljesítménye (GNP) a török statisztikai hivatal keddi adatsora szerint. Az összki­­bocsátás értékének legszélesebb merítésű mérőszáma, a hazai össz­termék (GDP) 8,2 százalékkal bő­vült ugyanezen idő alatt. A Reu­ters előzetes konszenzusa 6,7 szá­zalékos GNP- és 6,6 százalékos GDP-növekedést jósolt a máso­dik negyedévre. A tavalyi azonos időszakban az akkori súlyos finanszírozási válság közepette 12,1 százalékkal zuhant az előző évvel összehasonlítva a GNP-érték és 9,6 százalékkal a GDP Törökországban. A Nem­zetközi Valutaalappal (IMF) meg­kötött 16 milliárd dolláros segély­egyezmény 2002 egészére három­­százalékos GNP-növekedést irá­nyoz elő a tavalyi egész évi 9,4 szá­zalékos visszaesés után. A nemze­ti össztermék teljes értéke a máso­dik negyedévben 36 milliárd dol­lárnak felelt meg. MTI Meghalt az Uzi feltalálója A legendás géppisztolyból mára tízmillió darabot adtak el A hét végén meghalt a világ talán leghíresebb kézifegyverének, az Uzinak a feltalálója. Uziel Gál őrnagy 1950-ben egy második vi­lágháború előtt gyártott cseh gép­pisztoly alapján tervezte a fegy­vert, amely később a leghaté­konyabb géppisztoly emblémája lett. Több mint tízmillió darab került belőle forgalomba a világ számos országában. Szilágyi Béla-Rajczy Gábor Izrael 1948-as megalakulása óta számos fegyveres konfliktusban állt szemben arab szomszédaival. Az ENSZ által bevezetett fegy­verembargó és az önálló nemzeti hadsereg felállítása arra sarkallta Izraelt, hogy önálló fegyvergyár­tással legyen képes megvédeni ön­magát. A legendás cseh fegyver­ipar fejlesztéseire alapozva ter­vezte meg a géppisztolyt Uriel Gál az izraeli hadsereg számára 1950- ben, amit kisebb fejlesztések után öt év múlva rendszeresítettek. Az Uzit mindenhol a világon az egyik legjobb géppisztolyként tartják számon a szakemberek. Nem véletlen tehát, hogy manap­ság minden valamirevaló kom­mandós alakulatnál vagy úgyne­vezett gyorsreagálású erőnél rendszeresítve van ez a fegyver, de a bűnözői körök is előszeretettel használják. Az izraeli hadsereg őr­nagya által megalkotott gyilkos eszköz a világ talán legnagyobb tűzgyorsaságú kézi lőfegyvere. Percenként 1200-1400 lövést ké­pes leadni, vagyis másodpercen­ként 20 töltény hagyja el a torko­latot. Ez azt jelenti, hogy a 32-es tárat 1,5 másodperc alatt pumpál­ja ki a csövén. De a 40-es tár sem tart tovább, mint 2 másodperc. Er­re mondják azt, ha az ember nem figyel oda, máris „kitárazza” a fegyvert. Bár az Uzit elsősorban sorozat­­lövésekre tervezték, de képes egyes lövések leadására is. Elmé­letileg tehát katonai szakzsargon­nal élve célzott lövések is végre­hajthatók vele. Az Uzi minde­nekelőtt a 200 méteres hatósugá­ron belül felbukkanó, viszonylag nagy létszámú ellenség megsem­misítésére szolgál. Nagy tűzereje mellett előnyös tulajdonságaként tartják számon kis méretét. A fegyver hossza 650 milliméter, de ha válltámaszát behajtjuk, már csak 470. Ez utóbbi miatt lett a ter­rorszervezetek, az alvilág kedvenc fegyvere. Bűnügyi statisztikák szerint manapság a fegyveres rablótáma­dások, gyilkosságok esetében többnyire Uzit és cseh Skorpiót használnak az elkövetők Magyar­­országon is. Utóbbit egyébként az Uzi árának harmadáért lehet be­szerezni a feketepiacon. Amíg egy Skorpióért 100 ezer forintot kérhetnek el, addig az izraeli gép­pisztolyért már 300 ezret is. Ma­napság mindkettőt meg lehet vá­sárolni - megfelelő ismeretség birtokában - minden nagyobb piacon. Az Uzi különböző típu­sait ma is gyártják Izraelben, sőt Belgium és Japán is átvette a li­­cencet. Az Uzi hivatalosan egy fegyvercsalád, a fegyverek mére­tükben különböznek. Az Uzi Mi­ni néven forgalmazott fegyver formailag megegyezik a standard változattal, viszont kizárólag be­hajtható válltámasszal szerelik fel. Ez a változat kisebb mérete miatt jobban megfelel a belügyi alakulatok igényeinek. Az Uzi Mikro még ennél is rövidebb, zsebben is elrejthető. A fegyver­ből a világon leginkább alkalma­zott 9 milliméteres Parabellum lő­szer lőhető ki. Az utóbbi években leginkább a délszláv háborúban használták az egymás ellen harco­ló felek. Uziel Gál géppisztolya mára fogalommá vált a kommandósok­nál csakúgy, mint az alvilágban Magyar Hírlap 17 EURÓPAI UNIÓ Búcsú a light cigarettáktól? Csatát veszítettek a nagy dohány­­gyártó cégek az Európai Unióval szemben, miután az Európai Bí­róság elutasította a light, extra light, ultra light vagy mild nevek megtartása érdekében benyújtott keresetüket. Az EU korábbi dön­tése alapján szeptember 30-ától csökkenteni kell a cigaretták ni­kotin- és kátránytartalmát, a do­boz felületének egyharmadán a dohányzás egészségkárosító hatá­sáról szóló felhívást kell közölni, és el kell törölni az olyan márka­neveket, amelyek a light vagy a mild szót használják. Az EU sze­rint ugyanis ezek félrevezetik a fogyasztót, aki azt hiheti, hogy ezek a termékek kevésbé káro­sak. A vizsgálóbíró egyetértett ezzel, és nem fogadta el a British American Tobacco, valamint az Imperial Tobacco indoklását, hogy e márkanevek nevek szelle­mi tulajdont képeznek. Elutasí­totta azt a felvetést is, hogy az EU-nak nem lenne joga egész­ségvédelmi kérdésekben joghar­monizációra. (MH) Előny az unió volt főkönyvelőjénél Tovább gyűrűzik az EU volt fő­könyvelőjének felfüggesztése körüli botrány, miután Neil Kinnocknak, az Európai Bizott­ság helyettes vezetőjének nem sikerült meggyőznie az Európai Parlament költségvetési bizott­ságát az elbocsátás jogosságá­ról. Marta Andreasent azután távolították el az állásából, hogy bírálta az unió 98 millió eurós büdzséjének kezelését biztosító számítógépes rendszert. Azért indult fegyelmi eljárás, mert Andreasen beszélt a sajtónak, ám az Európai Számvevőszék volt vezetője szerint a felfüg­gesztés megelőzte nyilatko­zatait. (MH) HIRDETÉS A Citroennel most mindenképpen jól jár. Ha 3 hónapos halasztott finanszírozási akciónk mellett dönt, most vásárolt Citroen haszongépjárművének kezdőrészletét csak 3 hónap múlva kell befizetnie. Ha viszont pénzt szeretne megtakarítani, válassza 0%-os kamat­akciónkat. Egy biztos: bárhogyan dönt, jó üzletet fog kötni! Az akció szeptember 30-ig, illetve a készlet erejéig tart. MB« ’­iHEs» 3 hónapos l­akán 1%-os halasztott törlesztés­i kamat finanszírozás CITROEN

Next