Magyar Hírlap, 2003. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-11 / 9. szám
24 Magyar Hírlap AHOGY TETSZIK 2003. január 11., szombat Három Oscar-díjat és egy életműdíjat kapott a filmakadémiától. Élő legenda. 81 éves. Mégis energikus léptekkel rója a Croisette járdáját Cannes-ban. Készségesen áll az őt leszólító magyar újságíró rendelkezésére, később Prágában folytatjuk beszélgetésünket. Talán a László név mozdított meg benne valamit - hiszen a Száll a kakukk fészkére és az Amadeus producere harmadik Oscar-díját Almásy László történetének köszönheti, Az angol beteg című filmnek. Megszállottság és Szent Grál Saul Zaentz a stúdiókkal vívott küzdelmeiről, Almásy Lászlóról és A Gyűrűk Uráról A kockázatvállaló játékosok közé tartozik. Úgy tűnik, nem múlt el nyom nélkül a múltja; miután otthagyta a középiskolát, évekig kártyajátékból élt St. Louisban. A kártyázás mindenféle formáját űztük, bár még a játékok neveit sem ismertük. Én mégis elsősorban a sporton nyertem. Nem a lovin, hanem a baseballon, az amerikai focin. Ezek a fogadások akkor még illegálisnak számítottak. 26 éves koromig nem volt fix állásom. Aztán két évig szolgáltam az amerikai légierő kötelékében Európában. Nem sajnálja, hogy produceri karrierjét nem afféle ipari tempóban végezte? Elvégre nem jelentkezett minden évben két-három új filmmel, ahogy a többi hollywoodi producer teszi. Elsősorban a lemeziparban működöm. 1967-ben felvásároltam a Fantasy Recordsot, ami ma már több márkát is magában foglal. Van rock’n’roll vonalunk, rhytm and blues, és rengeteg dzsesszmárkanevünk. Ez az üzlet a folyamatos jövedelemforrás. Nem fektetünk pénzt az albumok előállításába, hanem forgalmazzuk őket. Nálunk van az összes nagy dzsesszelőadó, akit érdemes megszerezni: Miles Davis, John Coultrane, Count Basie, Duke Ellington, Ella Fitzgerald. Mi a titka a függetlenségének? Azt hiszem, az Amadeus alapszerződése jellemző eleme a zaentzi stratégiának. Az író Peter Shaffer, a rendező Milos Forman és én kötöttünk egy megállapodást. Három részre osztottuk leendő filmünk tulajdonjogát, miközben még azt sem tudtuk, mennyibe fog kerülni. Csehországba mentünk eredeti helyszíneket keresni, ekkor még a forgatókönyv sem állt készen. Csak később kalkuláltuk ki a költségvetést. 18,5 millió dollárra jött ki. Ez mai áron 40-50 millió dollárral egyenlő. Komoly szakemberek mindig azt kérdezik tőlem az üzleti iskolákban, hogyan finanszíroztam ezt vagy azt a filmet. Itt egy nagy tévedés van, mert sosem kell az egész filmet megfi- nanszíroznom! Nincs szükség a teljes összegre. A stratégiám az, hogy meg kell szereznem a meghatalmazást, vagy ha tetszik, a hatalmat a film elkészítésére, vagyis a könyvet, a rendezőt és a színészeket. A kezdeti Amadeus-szerződéshez tehát még egy árva cent sem társult. Először a cégünk saját pénzét tettük bele a filmbe, néhány milliót, amennyi volt. Aztán szerződni kellett mindenkivel, elkezdődött a forgatás, ekkor vettük fel a kölcsönöket. Például elzálogosítottuk a székhelyünket, az épületet (ahol a hi-tech Saul Zaentz Film Center található, amely a hollywoodi nagy produkciók számára nyújt hangi utómunka-szolgáltatásokat - K. L.). A lényeg, hogy minél alacsonyabb kamattal jussunk pénzhez. A színészeket is alacsony gázsiért szerezzük meg, és inkább a bevételből járó részesedéssel csábítjuk el őket, mint Jack Nicholsont a Kakukkhoz. Ez mindig fontos? Igen. Az angol beteg 44 millióba került, ebből csak 9,8 volt a stáb gázsija, tehát tisztán 34 millió volt maga a készpénzes büdzsé. Olykor nagyokat bukott. A moszkitó part és az In the play at the Fields of Lord nem jöttek be. Az utóbbin 20 millió dollárt vesztettünk! Időbe telt, míg ezt a fekete lyukat be tudtuk tömni, részben a lemezcég bevételéből, de a kölcsönöket maradéktalanul csak az angol beteg nyereségéből tudtuk visszafizetni. Ilyen méretű bukást csak egyszer engedhetünk meg. Maverick, mondja az öntörvényű egyéniségre az angol. Kiválóan illik önre. A független producerkedés a kockázatvállalással azonos, és azzal a szabadsággal, hogy úgy csinálhatod meg a filmed, ahogy akarod. A végső cél mindig a végső vágás joga. Ha hibáztál, te tetted, tiéd a felelősség, nem háríthatod másra. A kívülállás is része a függetlenségnek. Hollywoodtól távol, a San Francisco melletti Berkeleyben található a főhadiszállása. Két másik független mogul él még a környéken: Coppola és Lucas. Származott hátránya abból, hogy nem Hollywoodban él? Ez inkább előnynek bizonyult, így nem akadsz bele a napi pletykák hálójába. Egyébként 15 percre fekszik az irodámtól a repülőtér, onnan meg 55 perc Los Angeles. Hogy nyolc háztömbre vagyok tőled vagy négyszáz mérföldre, az ma már nem számít. Coppolával és George-dzsal jó barátok vagyunk, segítjük egymást, nem vagyunk féltékenyek a más sikerére. Hollywood producerei árgus szemmel figyelik a rendezőket: betartották-e a költségvetés keretét, elég pénzt termeltek-e a mozipénztáraknál. Ön felrúgta ezeket a szabályokat: nem volt kedve Kirk Douglasszel dolgozni, inkább a kezdőkben hitt, mint Milos Forman vagy Anthony Minghella. Kirk Douglas 13 évig rendelkezett a Kakukk jogaival, és ő akarta eljátszani a főszerepet. Akár ingyen is vállalta volna. Az életrajzában azt írta, azért nem kellett nekünk, mert öregnek tartottuk. A helyzet nem így festett. Sztár volt akkortájt, és pontosan tudtuk, hogy a film csak akkor adható el, ha ilyen kaliberű a főszereplője. Meg akarta tartani magának a végső jóváhagyás jogát a rendező személyére és a forgatókönyvre. Erre nem voltam hajlandó. Amikor Minghellával elkezdtük Az angol beteget, a stúdiók be voltak tojva, azt mondták rá, csak egy kis filmet rendezett, de ez most egy big picture. Pedig első filmje, a Truly, Madly, Deeply láttán világosan kiderült, tudja, hogyan kell elmesélni egy történetet, ráadásul korábban színdarabíróként dolgozott, értett a bonyolult szerkezetekhez. Úgy tűnik, nem figyel a többiek... ...baromságaira? Nem! Nem szabad. Minden mondat, ami a kell szóval kezdődik, értelmetlen. Csak azt akarják, hogy engedj a nyomásnak. Az Amadeusnál is nehézségeink támadtak a forgalmazókkal, féltek a témától, hogy klasszikus zeneszerző, meg ilyen hülyeségek. Igaz, hogy a hatalmas stáb már Toscanában várt Az angol beteg forgatásának kezdésére, amikor a Fox stúdió visszalépett az ügyletből? A stúdiók mindig azt susogják, hogy imádjuk a sztoridat! Egy nagy fenét, ez sosem számít! Az számít, ha már aláírtak valamit! Valójában mi állítottuk le a filmet, mert ragaszkodtak ahhoz, hogy nagy nevek játsszák a két női főszerepet. Száztíz ember dolgozott Toscanában, már próbálták a jeleneteket. A saját pénzünkkel fizettük őket, tehát hamarosan el kellett kezdeni a produkciót. Arra kértem a stábot, adjanak még 3-4 hetet, képes leszek összeszedni a pénzt, ha nem, akkor leállunk, és hazamehetnek. Mindenki ottmaradt, egyetlen színész vagy vezető stábtag sem távozott! Ilyen az, amikor egy csapat igazán ráérez a film szellemiségére. Hogyan járul ön hozzá az adott film szellemiségéhez? A kezdet kezdetén meg kell csinálnod a saját házi feladatod. Ellenőrizned kell a személyt, akivel foglalkozol. Miles és én harminc könyvet olvastunk el az Amadeushoz. Peter Shaffer hat évig írta a darabot. Mozart jellegzetes nevetése például nem kitaláció, több forrás említi. Hat-hét gyermeke is született, ha mindegyiket ábrázolnánk, az emberek elvesztenék a történetet. De az egy gyerkőccel pontosan meg lehet mutatni, mit jelentettek Mozartnak a porontyai. Az ördög nem a részletekben rejlik, inkább a részletek mennyiségében. Élvonalbeli írókkal dolgozom, akik nagyon okos fickók. Ugyanakkor Milan Kunderától egyszer megkérdeztem, miért cselekszi ezt vagy azt a szereplő a könyvében. Nem emlékezett rá! Ezek az írók tudják, hogy volt valamilyen víziójuk, ami átjön az olvasónak. De ettől eltérhetünk az adaptációnál. Ondaatje könyvében, Az angol betegben is megtalálható az a jelenet, amikor az ápolónő ellátogat a templomba, ám ott ez a károk akadémikus ellenőrzésében merül ki, míg a filmben Juliette Binoche csodálatos jelenete kerekedett belőle. Forrásnak kell tekinteni az eredeti művet, de ha egy az egyben adaptálnánk, az unalmas lenne. Peter Jacksonnak ön adta meg a lehetőséget, hogy megrendezhesse A Gyűrűk Urát. Miért ücsörgött a jogokon húsz évig? 1977 táján készítettem egy animációs változatot, de nem voltam elégedett vele. Amikor megjelentek az új komputerek, négy neves rendező jelentkezett. Tudtam, hogy egyikük sem a megfelelő a feladatra. Aztán találkoztam Peterrel, 3- 4 órát beszéltünk. A feleségével rajongtak a műért, énjük részévé vált a könyv szellemisége. Peter ráadásul ízig-vérig digitális pasas. Tudta, hogyan kell képre vinni a könyvet. Talán ismeri Gabriel Pascal történetét, aki ellátogatott G. B. Shaw-hoz, és megfűzte a mozitól hírhedten ódzkodó szerzőt, engedje filmre adaptálni műveit. Ott helyben csak egy centet tudott neki adni, mégis ő lett a Pygmalion producere. Ön is csupa nagynevű szerzővel működött együtt, mint Kundera, Ondaatje, Shaffer és Tolkien. Mi a titka? Meg kell győzni a szerzőket, hogy te vagy az ő emberük. Érezniük kell, hogy jól fogod megvalósítani a művüket. Két stúdió is többet kínált Tolkiennek, mint mi. Néhány hónapja először találkoztam Sean Conneryvel, aki azt mondta, ha találsz valami olyasmit, amiről úgy gondolod, megfelelne nekem, mindenképpen küldd el! Ez melengeti a szívemet, és a munkatársaimét. Nem akarok hantázni, meg nagy számokat ajánlani. Megpróbálom elmondani, mit hogyan szeretnék. Néha talán túl lelkesen. Mit tudott meg Almásy Lászlóról Az angol beteg készítése során? Otthon őrzöm egy képét. Még ma is hallok mendemondákat róla. Londonban tartózkodtam, amikor az egyik lapban olvastam egy nő haláláról. Egy angol herceg felesége volt, és a férjével együtt a brit titkosszolgálatnak dolgozott. Ők üldözték Almásy Lászlót is. Képzelheti, majd kiestek a szemeim. Amint olvasom tovább az írást, kiderült, hogy ők segítettek Almásynak, miután 1948-ban kiszabadult a kommunisták budapesti börtönéből. Hosszasan követték Olaszországban, Rómába kötöttek ki. A film londoni premierjére meghívták a herceget. Arisztokratikus módon jelent meg a szmokingpartin, és elmesélte hogyan szöktették meg Almásyt az oroszok által körbezárt római szállodából. A németek is figyelték Almásyt, tudták, hogy ott tartózkodik. A herceg úgy döntött, hajnali fél négy a megfelelő időpont, amikor lankad a kémek figyelme. Azt mondta Almásynak, tegye az okmányait egy asztali borítékba a szobájában, és később felveszik majd. A feleségét küldte a szállodába, aki azt hazudta, a férje otthagyta a tárcáját. Megadta a portásnak Almásy és a férje álneveit, amiket akkoriban használtak, és kijuttatta Almásy hamis útlevelét. Almásy ekkor már a hercegnél volt, a menekülésre készülve. A film partijára egy gyönyörűen felöltözött hölgy kísérte a herceget, Jean Harrows, a Blatchley Park, azaz a brit kriptográfiai központ munkatársa. A regény írója, Ondaatje is mesélt egy nőről, aki a sivatagi német csapatok rádiókódját feltörő stábot irányította. Ez a nő volt az. (Almásy ugyanis a világháború idején a magyar hadügyminisztérium által „kikölcsönzött” hosszú távolsági felderítőként szolgált Rommel hadseregében. Harrowds hallgatta le a németek és Almásy beszélgetéseit - K. L.). Eléggé észvesztő, hogy mindenki meg volt róla győződve, Almásy angol kém, holott a brit elhárítás sosem akart beszélni róla, mindig csak annyit mondtak, bonyolítottunk némi ügyeket vele. Amikor Az angol beteg Oscar-ceremóniáján átvette az életműdíjat, azt mondta: a Szent Grál nem a megtalálásban rejlik, hanem a keresés kalandjában. Igen, a kaland! Sosem tudom, mi lesz a következő filmem. A DoubleDay kiadó egykori vezetője arra a kérdésre, hogy milyen könyvet keres, azt válaszolta egy konferencián, nem tudom, de ha a kezembe kerül, fel fogom ismerni. Ez érvényes rám is. Sosem kaptunk jó forgatókönyveket, mivel a rendszeren kívül vagyunk. A díjaim után persze elkezdtek áramlani hozzám a jó munkák is, de még mindig nem azok a könyvek, amikért érdemes lenne megfeszülni. Két embert foglalkoztatok arra, hogy nyájas levelekkel visszaküldjék az anyagokat a feladóknak. Nézze csak, a névjegykártyámra is ráírattam. Automatikus Forgatókönyvvisszautasítási Főosztály. Milossal 1973 óta vagyok jó barátságban. Nekünk már nem kell „táncolnunk”, vagyis körüludvarolnunk egymást, tudjuk, miről beszél a másik. Minden héten beszélünk, rá-rákérdezünk, találtál valami izgalmas dolgot? Lelkesedned kell azért, amin dolgozol, másképpen lehetetlen 3-4 évig napi 10-12 órát belefektetni. Tegnap reggeli közben, itt, a cannes-i Majestic Hotelben valaki megragadta a vállamat, és megcsókolt. Felnéztem, Juliette Binoche volt az. Másnap Kristin Scott-Thomastól kaptam egy telefonhívást a szobámban, hogy látni szeretne. Másfél évet töltöttünk együtt Az angol beteg munkálatai idején, nap mint nap érintkeztünk, megismertük és megszerettük egymást. Forgattam a világ számos táján. Csodálatos, hogy létezik egyfajta testvériség, amelyben a művészek a világ körül dolgoznak, érintkeznek. A barátság érzése, ami a leginkább értékes a filmkészítésben. Kriston László Anthony Mingella és Saul Zaentz Az angol beteg Oscarjaival Fotó: afp Kim Kunsh