Magyar Hírlap, 2003. szeptember (36. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-20 / 220. szám

tott rá a kölcsön bevezetésére ► mincezer forint lenne a hosszú távú hitel plafonja A 150 milliárdos hitelprog­ram megvalósításának való­színűségét firtató kérdésünkre Magda elmondta, hogy azt már egyeztették a frakcióval, s Med­­gyessy Péter miniszterelnök sem mondott nemet, olyannak ítélte, amivel foglalkozni lehet. Az MSZP agrárlobbista cso­portja egy másik hitelprogra­mot is indítana a jövő évi finan­szírozási problémák elkerülé­sére. Ez lényegében az EU-tól kapott 73 milliárd forintnyi kö­zösségi támogatás megelőlege­zését jelentené. Az EU-s pénzekhez ugyanis csak 2004. december 1-jétől jut­hatnak hozzá a termelők. Ezért Magdáék azt javasolják a kor­mánynak, hogy az összeg 60-70 százalékát fizessék ki előleg­ként, majd azt a gazdálkodók három év alatt három részlet­ben térítenék meg a költségve­tésnek. 2003. szeptember 20-21., hétvége • Magyar Hírlap • 11 gazdaság Adómódosítás: a minimálbéresek reáljövedelme csökken Az egyedülállók adóterhelése nő talán a leginkább jövőre Havi 400 ezer forintos jövede­lem alatt 1-2 százalékkal vala­mennyi kategóriában nő a lakos­ság adóterhelése a kormány szá­mítása szerint. A növekvő gyer­mekkedvezmény révén viszont a kis- és közepes keresetűek is megússzák a tehernövekedést, így a jövő évi adóváltozásokkal lényegében csak a gyermektelen adózók járhatnak rosszul. Jövőre a személyi jövedelem­­adó kulcsainak csökkentése ellenére nem minden adózó­nál mérséklődik az adóteher. A Pénzügyminisztérium (PM) számításai szerint a megszűnő adókedvezmények és az egy­százalékos tb-járulék emelése miatt a havi bruttó 400 ezer fo­rint alatti jövedelmeknél akár két százalékkal is nőhet az elvo­nás mértéke, míg csak az e fe­letti kategóriában csökken az adó- és járulékterhelés. Ám ez a megállapítás csak a gyermek­telen adózókra vonatkozik, ugyanis a növekvő gyermek­­kedvezményeknek köszönhe­tően a családos háztartásokra nem nehezedik majd nagy te­hernövekedés, így igazából a gyermektelenek fizetnek majd többet jövőre - legalábbis átlag­ban, hiszen minden egyes adó­zót másként érintenek a meg­szűnő adókedvezmények. Az előterjesztők az adóterhe­lés számításánál - a költségve­téssel megegyezően - nyolcszá­zalékos bruttó keresetnöveke­déssel kalkuláltak, így például az idei 136,7 ezer forintos brut­tó átlagjövedelem után fizetett adó 34,8 forintot tesz ki százfo­rintonként. Ugyanez a számítás a jövő évi átlagjövedelem kate­góriájában (az átlagjövedelem egyébként a számítások szerint 147,6 ezer forintra emelkedik) a százforintos jövedelemre jutó teher 35,9 forintra nő. Másként fogalmazva: az adóterhelés az átlagjövedelemnél 0,9 száza­lékkal emelkedik. Ám mint említettük, a gyer­mekes adózókat alig érinti a te­hernövekedés. Ugyanis míg az idén az egygyermekes adózó­nak 62 500 forintos jövedele­mig nem kellett adót fizetniük, ez a határ jövőre 66 700 forint­ra emelkedik. A kétgyermekes adózók esetében a tehermentes jövedelem alsó értéke havi 80 500 forintról 86 ezer forint­ra változik. A számítások szerint az adóteher-növekedés dacára a nettó jövedelmek 6-9 százalék­kal emelkedhetnek jövőre - már ha a munkáltatók is leg­alább nyolc százalékkal emelik a béreket, úgy, ahogy azt PM munkatársai feltételezték. Egy kivétel: a minimálbéren foglalkoztatottak nettó jövedel­me mindössze 3,6 százalékkal nőne, hiába emelték 53 ezer fo­rintra a minimálbért. Ez azt je­lenti, hogy­­a hat százalékra ter­vezett inflációval számolva) jö­vőre három százalékkal csök­kenne a minimálbéresek reáljö­vedelme. pzs Az adó- és járulékterhelés változása (százalék) Az átlagjövedelem adóterhelése 35,9 százalékosra nő jövőre Medgyessy a sztrádákért Ha a Gazdasági és Közlekedé­si Minisztérium (GKM) való­ban átütemezi egyes autó­pálya-szakaszok építését, hét­főtől új miniszter áll a tárca élén - fogalmazott szokatla­nul élesen egy balatonszeme­­si önkormányzati konferen­cián Medgyessy Péter. A mi­niszterelnök ezzel laptársunk egy cikkét cáfolta, amely sze­rint a pénzhiány miatt a gyorsutak 2006 végéig még­sem érik el Nyíregyházát (M3), Debrecent (M35) és Dunaújvárost (M6). „Nem tű­röm el, hogy az egyeztetett prioritásokban eltérés legyen” - állt ki Medgyessy a sztráda­program mellett. A GKM köz­leménye szerint ugyancsak továbbra is érvényben van a 2003 és 2006 között 420 ki­lométer gyorsforgalmi utat építő program. A miniszté­riumban kérdésünkre azt mondták: „minthogy 2004-re nincs még költségvetés, értel­metlen arról beszélni, mi len­ne, ha kevesebb pénz jutna út­építésre. Ugyanígy értelmet­len a kevesebb forrás esetére előkészített esetleges tervva­riánsokról írni.” (mh) •1 mondatban • Vásárosnaményi fafor­gácslap-gyárában nyolcmil­liárd forintot fordított fejlesz­tésre a svájci Kronospan Hol­ding, amivel az üzem évi 200 ezerről 300 ezer köbméterre bővítette gyártását. (mti) ------------------------------------------ HIRDETÉS 06 70 70 70 770 UHUID. r------;------;-------------i ^ Nyaralóprogram/b­ét repülővel Malaga - Szept. 27. 3* * *-os szálloda, félpanzióval 139 900 Ft/fo kb......................... „ ■■■■„....../ NYARALÓPROGRAMOK // Őszi szünet Strandoljon az őszi szünetben a Török Riviérán! A levegő 26, a víz 23 fokos! Török Riviéra - Okt. 20./7 nap 149 000 Ft-tól/fő Közvetlen charterjárattal, 5*-os tengerparti szállodában, max all inclusive ellátással. Gyermekár 16 éves korig, szállás ingyenes 1 49 000 Ft/fő Charter repülőjegyek/1 hét 48 800 Ft/fő Catania - Szept. 26. KÜLÖNLEGES AJÁNLATOK Izland - Okt. 16./5 nap 117 900 Ft/fő Indiai körutazás hotel**** - Okt. 6-12., félpanzióval 253 500 Ft/fő --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------^­utazzmosLihu VÁROSLÁTOGATÁS Repülővel, központi fekvésű 3* szállodákban, reggelivel, magyar idegen vezetéssel 89 000 Ft/fő 94 800 Ft/fő 99 000 Ft/fő 105 000 Ft/fő 106 900 Ft/fő 114 000 Ft/fő 119 000 Ft/fő 134 000 Ft/fő Isztambul/4 nap - Okt. 9. Dublin/4 nap - Okt. 24. Párizs/4 nap - Nov. 13. Madrid/4 nap - Okt. 16. Róma/4 nap - Nov. 8., nov. 29. London/4 nap - Szept. 25. Nápoly/4 nap - Okt. 23. Lisszabon/5 nap - Szept. 27., nov. 5. HAJÓÚT ŐSZI SZÜNET -EGY KÜLÖNLEGES AJÁNLAT CSALÁDOKNAK 7 napos mediterrán hajóút a Costa Atlantica fedélzetén Velence-Bari-Katakolon-Kusadasi-Isztambul-Pireusz-Athén-Velence Indulási időpont: október 19. Belső kabinban, kétágyas elhelyezés esetén: 179 000 Ft-tól/fő + kikötői ill. (27 000 Ft/fő) A gyermekeknek csak a kikötői illetéket kell fizetniük! (2 felnőtt és I v. 2 gyermek együtt utazása esetén) A gyermekkedvezmény 18 éves korig érvényes!­­ovábbi ajánlatainkat Imressy: A megadott árak nem tartalmazzák a járulékos költségeket (repülőtéri illeték, kötelező ittlemondási biztosítás, vízumdíj, idegenforgalmi adó, kaució, fakultatív programok, utasbiztosítás, stb). A www.utazzmost.hu a TPG Travel (eng.sz.: R-1505/96) és a Tensi Tours (eng.sz.: R-00070/1999/1999) közös védjegye. Az utazzmost.hu termékeinek értékesítése a következő irodákban történik: BIMiflHiHI ffiWIBilBI IBM BmiBflílll BBSfliffl Tensi Tours Főiroda Tensi Tours Belváros TPG BOSS Travel TPG AIRGO TPG Csepel n­íz •. j. rí i ,n.„n * . , ,, 0 Westend City Center (Bocskai kkrt.22.) Camponafszt. 1822. üzlet lái-in n n m ' • r író 1­021 Bp., Komjádi B. u. 1. 1052 Bp, Aranykéz u. 4-8. 1062 Bp Váci út 1-3 1222 Bp., Nagytétényi út 37-45. 1212 Bp., II. Rákóczi F. u. 159. H-P: S30-8, Sz: 9-13 H-P: 9-1730 H-Sz: 10-20, V: 10-18 H-Sz: 10-20, V: 10-16 H-P: 9-17 Az utazzmost.hu valamennyi utasa egy negyedéves Magyar Hírlap előfizetést kap.* *Önálló repülőjegy vásárlás esetén az előfizetés nem érvényesíthető, csupán további szolgáltatás (szállás, autóbérlés...stb.) együttes megvásárlása esetén. Az ajánlat más kedvezményekkel nem halmozható és kizárólag a fenti irodákban foglalható.

Next