Magyar Hírlap, 2003. szeptember (36. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-20 / 220. szám
8 • Magyar Hírlap • 2003. szeptember 20-21., hétvége interjú Hatszemközt Mészáros Tamással, az ÁPV Rt. elnökével „Nem csak a bevétel a fontos” Ötszázmilliárd forint az az érték, amely még privatizációra vár, és a magánosítás után összesen harminchét vállalat marad tartós állami tulajdonban - mondta lapunknak Mészáros Tamás. Az ÁPV Rt. elnöke szerint ezzel Európa-szerte élenjárók lennénk az állami szerepvállalás minimalizálásában. Mészáros - aki arról is beszél, miért nem nyilvános az állami vállalatok vezetőinek bérlistája - úgy látja, teljesíthető az idei évre tervezett kétszázmilliárdos bevétel. Ha pedig véget ér a privatizálás, az ÁPV Rt. a kincstárba tagozódhatna. Gréczy Zsolt-Márk Edina A kormány erre az évre kétszázmilliárd forintos privatizációs bevételt vár az ÁPV Rt.-től. Hogy állnak a teljesítéssel? Az összeg megközelíthető, de nem zárom ki a teljesítést sem. Hogy elérjük-e a célt, többek között attól is függ, mennyi a Mol-részvény értéke, vagy attól, hogy mennyit kapunk a Postabankért. A kiemelt fontosságú ügyek között szerepel a Konzumbank, a Hajógyári-sziget, az FHB Rt., az Antenna Hungária eladása, valamint az agrárprivatizáció. A Forrás Rt. eladása már behozott nyolcmilliárd forintot, túladtunk a CW Bank székházán is. Elképzelhető, hogy az alapos előkészítés és a menedzsmenteken belüli, szakmai, társadalmi konszenzus érdekében néhány dolog áthúzódik a jövő évre. Úgy gondolom azonban, hogy 2003-ban a bevétel több mint 196 milliárd forint lehet, főleg ha a tizennégy agrártársaságra is találunk vevőt. Komoly az érdeklődés ezek iránt. Speciális helyzete van természetesen a Bábolna Rt.-nek. Van itt néhány problémás eset.Vegyük például a Postabankot, amelynek eladását spanyol ingatlanokkal és könyvvizsgáló cégekkel folyamatban levő perek nehezítik. Minden ajánlat nálunk van már a páncélszekrényben, ezeken nem lehet változtatni. A kormány már döntött a garanciavállalásokról, mindenki ezek tudatában tette meg az ajánlatát. Mennyi pénzre számítanak a Postabank eladásából? Erre nem szívesen válaszolok, sajtóhírekre pedig nem szeretnék reagálni. Nyolcvanmilliárdról beszélnek. Azt tudom mondani, hogy a vételárat a vevők már eddig is megadott beleegyezésével nyilvánosságra fogjuk hozni. Hogy áll a Hajógyári-sziget eladása? Nemrég másodszor hirdettük meg a területet, amelyre most érkeztek pályázatok. Ezek hamarosan értékelőbizottság elé kerülnek. Nem lesz könnyen megoldható a Dunaferr privatizációja. A szakszervezetek sztrájkkal fenyegetőznek, ha a munkavállalók követelései nem szerepelnek a pályázatban. Ráadásul a vállalatot nemcsak eladni, hanem fejleszteni is kell, hogy piacképes lehessen, és akkor a politikai nyomásról, hogy a vállalat állami kézben maradjon, még nem is szóltunk. Most, amikor beszélünk, éppen az egyik szobában tárgyalnak a kollégáim a szakszervezeti képviselőkkel. Egyébként politikai nyomást nem tapasztalok, mindenki belátja ma már, hogy a Dunaferr privatizációjának nincs alternatívája. Persze tudom, hogy több ezer ember munka közelkép Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság elnöke (57) természetesen közgazdász. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végez 1970-ben. Ugyanitt tanársegéd, majd adjunktus, majd a szakmai ranglétrán folyamatosan lépdelve docens, tanszékvezető, dékán, rektorhelyettes, megbízott rektor. 1991-től egyetemi tanár. Néhány hónapja Mészáros Tamást - mint büszkén mutatja a fényképen - a Miskolci Egyetem doktorává választották. A Magyar Tudományos Akadémia ipargazdasági bizottságának tagja. 1993-97 között a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat képviselője, 1994-96 között elnöke. 1997-98 között már dolgozott az ÁPV Rt.-nél, az igazgatóság tagja, majd elnöke volt. íróasztalán egy bölény, amit egy kollégájától kapott, a szekrényeken Széchenyi és Kossuth mellszobra szemez egymással. Ez lehetne filozófia is, de inkább ajándék Herendről. Mészáros Tamás nős, Fanni lánya 29, Attila fia 22 éves, fáról van szó, akik szinte egy várost alkotnak. Erre is tekintettel keresünk olyan befektetőt, amely a Dunaferrt több éven át működteti. Emellé még további feltételeket szabhatunk: a szakszervezet például azt szeretné, hogy a jelenlegi foglalkoztatottság öt évig biztosan fennmaradjon. Ez talán lehet reális remény, hiszen a környező országok acélipari magánosításánál azt tapasztaltuk, hogy többnyire nőtt a termelés, olykor a foglalkoztatottság is. Ugyanakkor mi a létszámkorlátot és az alvállalkozói kört nem szabhatjuk meg. Ezt a befektetőnek kell mérlegelnie, mint ahogy azt is, hogy mit, hogyan és mennyit termel. Abban azonban közösek a szándékaink a szakszervezettel - és ez a pályázat kiírásakor komoly pontértéket jelent -, hogy az új tulajdonosnak technológiai fejlesztéseket kell végrehajtania, és ezeket öt évre előre le kell tennie az asztalra. Arra azonban figyelmeztetnék: ha nem sikerül a Dunaferr privatizációja, akkor nem lesz miről beszélni, sem foglalkoztatottságról, sem fejlesztésről, sem a dolgozók kollektív szerződéséről. A sztrájkfenyegetés egyébként olyan látszatot kelthet, hogy a menyasszony mégsem annyira kívánatos. Azt pedig senki nem feltételezheti, hogy mi nem a Dunaferr és dolgozói érdekét szeretnénk érvényesíteni. A csatazaj hallatán elszaladt már néhány befektető? Nem tudom, a pályázatok még nem érkezhettek be. Hallottam orosz, indiai, ukrán és angol érdeklődőkről. A legjobb ajánlatot tevőt fogjuk kiválasztani közülük. Mikor kerülhet új tulajdonoshoz a Mol veszteséges gázüzletága? Még nincs értékesítési stádiumban, konkrét érdeklődőkről sem tudok. Mi egyelőre a Mol részvényeit szeretnénk jól eladni. A cég és az ország érdekét az szolgálná, hogy a magánosítás megtörténjen, a lehető leghamarabb. Ez már csak azért is szerencsés lenne, mert a vállalat közép-európai terjeszkedését is segítené, ha megszabadulna a gázüzletág veszteségétől. Mi ennek a jelenlegi privatizációs sorozatnak a filozófiája? Annyi, hogy kevés az állam pénze és bevételre van szüksége? Eközben az ellenzék a családi ezüst kiárusításával vádolja a kormányt, és azzal riogat, hogy nem marad semmi a miénk. Én nem az ellenzékkel vitatkozom, ez nem is feladatom. Úgy látom, a bírálatok amúgy sem minket, hanem a kormányt érik. De a politikai vitát meghagyom a politikusoknak. Hogy mit privatizáljunk, abban nem mi döntünk. Nyilván, ha nem értenék egyet a tervekkel, nem dolgoznék itt. De ha itt vagyunk, az a dolgunk, hogy a döntésnek megfelelően a lehető legtöbb bevételt szerezzük meg az országnak, amely hosszú távon a részvénypiacra is jótékony hatást gyakorol, és növeli a versenyképességünket. Megjegyzem 1990 óta 1995 és 1997 után várhatóan 2003- ban lesz a legnagyobb privatizációs bevétel. A filozófiához hozzátartozik, hogy nem mindenütt csak a bevétel a fontos. Hiszen bizonyos esetekben inkább veszteségek megtakarításáról beszélhetünk, és arról is, hogy az államnak nincs annyi pénze, hogy bizonyos projekteket, cégeket fejlesszen. Ehhez a privatizáció által inkább külső erőforrásokat vesz igénybe. Ami pedig a családi ezüstöt illeti, sántít a hasonlat. A magánosítás ugyanis azt jelenti, hogy bizonyos esetekben e családi ezüstöket presztízsokokból, nemzeti önérzetből megtartjuk - veszteségesen is. Pedig, mint jeleztem, dönthetünk úgy is, hogy magunk költünk a fejlesztésre százmilliárdokat. Csak éppen erre a gazdaság most nincs felkészülve. Szóval, a családi ezüstről elképzelhető, hogy értéke növelhető, és jövőre éppen az eladással lesz biztosítható. Én ezt a nézetet képviselem. És ráfizetni valamire vagy keresni valamin, az nem mindegy. Ha lezárul ez a privatizációs hullám, van arra valamilyen kormányzati és az ÁPV- nél készülő stratégia, hogy mit lehet vagy mit szabad még eladni, és ebből mennyi bevétel várható? Körülbelül ötszázmilliárdos az a nyilvántartási érték, amely még privatizálandó. Jelen pillanatban még száz fölötti azon cégek száma, amelyek eladásra várnak. És végül harminchét cég maradna jelentős részvételű állami tulajdonban. Ha belegondolok, hogy ebből tizenkilenc erdőgazdaság, akkor azt mondhatom, hogy a megmaradt vagyont kezelni már nem lesz akkora feladat. Európai privatizációs szokásokkal összehasonlítva több mindent adunk el, mint mások, vagy illeszkedünk a nemzetközi trendhez? Pitti Zoltán kollégám, volt APEH-elnök számításai szerint 2002-ben tizenhárom százalék volt a vállalkozásokban az állami tulajdon tőkeértéke. Ez - tudomásom szerint - európai összehasonlításban alacsony, és még innen kezdődött az idei privatizáció. Azt mondhatom tehát, hogy Magyarországon az átlagosnál minden valószínűség szerint alacsonyabb szintet fog képviselni az állami vagyon súlya. És ez jó nekünk? Több problémát oldhatunk meg vele, és hát nem minden ország egyformán gazdag. Ezt is figyelembe kell venni. A tizenhárom százalékba tartozik a tartósan veszteséges MÁV, a Mahart és a Malév is. Esetükben el kell dönteni, hogy az állam tudja-e, akarja-e ezeket működtetni, esetleg rengeteg pénzért fejleszteni. Melyik az a harminchét cég, amelyik tartós állami tulajdonban marad? Ilyen például száz százalékig a tizenkilenc erdőgazdaság, a Tiszavíz Vízerőmű Rt., az Eximbank, a Mehib és a Szerencsejáték Rt. Ötven plusz egy százalék erejéig a Magyar Villamos Művek Rt., a Hitelgarancia Rt. és a Magyar Posta Rt. Huszonöt plusz egy százalékban a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Budapest Airport, valamint aranyrészvényben vagy más módon, a hatósági jogkör megőrzésével a Mal, az OTP, a Hungaropharma, a Hungexpo, a Zsolnay Porcelángyár, a Kage Rt., a Pick Szeged, a Herz Szalámigyár és a CD Hungary Rt. A kabinet döntött arról, hogy létszámleépítés lesz a kormányzati szervekhez tartozó intézményeknél. Ez nyilván önöket is cselekvésre késztetheti. Még nem tudok arról, hogy ez minket milyen mértékben érint. Ez ki fog derülni akkor, amikor véglegessé válik, hogy az ÁPV Rt. mekkora pénzt kap a működésére. Azt eddig mindenki elismerte, hogy feladataink az utóbbi évekhez képest jelentősen növekedtek. A megfelelő létszámkorrekció tehát még nem aktuális. Ha szükségessé válik, akkor majd fokozatosan elvégezzük. Mi lehet az ÁPV Rt. sorsa, ha elfogy a privatizálandó vagyon? Ennek eldöntése nem a mi feladatunk. Tudom azonban, hogy kormányzati műhelyekben már folyik a szakmai javaslatok előkészítése arra az esetre, ha a magánosítás végére érünk. Ez persze még néhány évet biztosan igénybe vesz. Elképzelhető, hogy a vagyonkezelés és a folyamatban levő ügyek végigvitele érdekében egy szőkébb portfolióban a vállalat megmaradhat. Az ellenünk és általunk indított perekben is képviselni kell magunkat. De el tudok képzelni olyan helyzetet is, hogy a már meglévő államkincstár kibővítésével az ÁPV Rt. utódja oda tagozódna. Addig is megtörténhet az a váratlan fordulat, hogy az ÁPV Rt. befizető lesz a költségvetésbe? Igen, ez most egyértelmű, bár ez az utóbbi években valóban fordítva volt. A befizetésünk összege a kiadásokat leszámítva elérheti a százmilliárd forintot. Az utóbbi hetekben a PSZÁF-ügy nyomán megnőtt az igény a közvéleményben, hogy megtudják, mennyit keresnek az állami intézmények vezetői. Lát arra reményt, hogy az adatok nyilvánosságra kerüljenek? Nem is üzleti, inkább személyiségi jogok miatt érzékelem az óvatosságot. Annyit mondhatok, hogy az ÁPV Rt. vezérigazgatója korántsem a legnagyobb fizetést kapja az állami szférában. Ha megmondanám az én megbízási díjamat, ami szép összeg, akkor összehasonlításokat is tennem kéne. Ez pedig nem lenne szerencsés. Az állami vállalatok vezetői gyakorlatilag az üzleti, tehát a versenyszférában dolgoznak. Ott mások az arányok, mint amelyekhez a társadalom hozzászokott. Ezt el tudom fogadni.