Magyar Hírlap, 2004. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-22 / 18. szám

2004. január 22., csütörtök • Magyar Hírlap • 13 e-világ Nehezen mozduló telefonszámok A hordozhatóság egyelőre csak a nagy forgalmú előfizetőknek ajánlott Az elektronikus hírközlési törvény jóvoltából az év eleje óta van lehetőség arra, hogy úgy váltson vezetékes táv­közlési szolgáltatót az előfizető, hogy megtartja korábbi telefonszámát. Szolgáltatóváltásra már korábban is volt lehetőség, ám az üzleti előfizetők, úgy tűnt, a váltással járó számcsere miatt ódzkodtak ettől - a számhordozha­tóság szabályozása tehát remélhetőleg elhárította az utolsó akadályt is a távközlési szolgáltatók közti ügyfél­áramlás elől. Egyelőre azonban úgy tűnik, mind a szol­gáltatók, mind az ügyfelek kivárnak: a szolgáltatók gyér érdeklődésről adnak számot, az előfizetők pedig reklá­mok, marketingtevékenység híján nem is értik, ponto­san miről szól és kinek is éri meg kihasználni a számhor­­ dozhatóságot. Rátonyi Gábor Tamás Hazánkban jelenleg 700 olyan vál­lalkozás működik, amely valami­lyen hírközlési szolgáltatásra kapott engedélyt a szabályozóhatóságtól, azonban csupán ezek töredéke van jelen a vezetékes távközlési piacon. Önállóan csak azok a társaságok szolgáltatnak, amelyek saját hívó­számmezőt kértek és kaptak a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól (vagy elődjétől). Saját számmezővel mindössze tíz vállalat rendelkezik, az ismert, volt koncessziós társasá­gokon (Matáv, Invitel, Hungarotel, Emitel, Monortel) kívül az úgyne­vezett alternatív távközlési szolgál­tatók: a Tvnetwork, a Pántél, a GTS-Datanet, a British Telecom (BT) hazai leányvállalata és az eTel. A tíz távközlési vállalat közül csak egy, a Pántél volt, amelyik ta­valy egy akciójával meglovagolta a számhordozhatóság lehetőségét: azt ígérte ügyfeleinek, hogy aki ja­nuártól átpártol hozzájuk, a koráb­bi szolgáltató tarifáihoz képest 30 százalékkal olcsóbban telefonálhat. A többi vállalat nem kívánt akcióz­ni, és körkérdésünkből kiderült: egyelőre nem is tervezik, hogy a számhordozhatóság lehetőségére valamilyen kedvezménnyel hívják fel leendő ügyfeleik figyelmét. A tíz­ből két szolgáltató egyelőre részt sem vesz a versengésben: a Tvnet­work saját hálózata még tesztelés alatt áll, szerződött ügyfelük még nincs, a BT-nél pedig olyan nagy­vállalati ügyfélkör számára kínálják a szolgáltatásokat, amelyek döntés­hozóit ismerik, így akciókra, ked­vezményekre - de még magyar nyelvű honlapra - sincs szükségük. Nemcsak a szolgáltatók részé­ről tapasztalni visszafogottságot, egyelőre a leendő ügyfelek sem to­longanak. A korábbi koncessziós társaságok minimális érdeklődés­ről számoltak be, hozzájuk valószí­ A vezetékes telefon­piacon elhárult a szabad szolgálta­tóválasztás utolsó elvi akadálya is, a „hűtlen” ügyfél megtarthatja a szá­mát ts nűleg kevesen pártolnának át, jel­lemzőbb lesz, hogy tőlük áramla­nak el az ügyfelek. Az alternatív szolgáltatóknál már többen érdek­lődtek év elején, de konkrét szerző­dés csak két alkalommal köttetett - igaz, ez a két előfizető egyenként száz-száz fővonalat vitt át válasz­tott új szolgáltatójához. Az ügyfe­lek közül sokan még nem értik pontosan, hogy miről szól a szám­hordozhatóság, több érdeklődő is arról tudakozódott, költözés után miként tarthatná meg telefonszá­mát, holott ez a lehetőség azoknak adott, akik helyben maradva válta­nak szolgáltatót. Egyelőre nemcsak a számhor­dozhatóság, hanem maga a szolgál­tatóváltás is csak azoknak éri meg, akik havi több százezer forintnyi forgalmat bonyolítanak telefonvo­nalukon. Ennek egyik oka, hogy a helyi hívások piacán a magas össze­kapcsolási díjak (ezt egymásnak fi­zetik a szolgáltatók, ha a másik inf­rastruktúráját használják) miatt még kevésbé versenyképes árakat kínálnak az alternatív szolgáltatók, így marad a belföldi távolsági, illet­ve mobil irányú, de leginkább a nemzetközi hívások piaca, ahol már valóban elgondolkodtató díjakkal rukkolnak elő a távközlési vállala­tok. A magán-előfizetők azonban általában keveset beszélnek kül­földdel. A másik ok, hogy a szolgál­tatók új ügyfeleik átvételéhez szíve­sebben építik ki saját hálózatukat, semmint a korábbi szolgáltatóét bé­reljék. Ennek a nem kis infrastruk­turális beruházásnak azonban ára van, s csak ott érdemes belevágni, ahol van remény arra, hogy az ügy­fél telefonforgalma révén belátható időn belül megtérülnek a költségek. Pedig a szolgáltatóváltás és a te­lefonszám átvitele viszonylag egy­szerűen és költségek nélkül intéz­hető, elegendő az új szolgáltató ügyfélszolgálatán kitölteni egy adatlapot, és - ha nincs számlatar­tozása az ügyfélnek - legkésőbb 15 napon belül megtörténik az átállás. Az ügyfélnek az adatlap kitöltésén kívül más teendője nincs - a két szolgáltató egymással együttmű­ködve elvégzi a szükséges műszaki tennivalókat a hálózatokban. A hí­vószám átviteléért pedig sem az előfizetőnek nem kell fizetnie, sem az átvitt számot hívókat nem terhe­lik további költségek. Az egyelőre óvatosnak tűnő ügy­felek érdeklődése később növeked­het, különösen, hogy több olyan szolgáltató is van, amely a lakossá­gi előfizetőket (és persze telefon­számukat) is fogadnák - igaz, ezek hálózata még csak most épül, így egyelőre marad a vállalati döntés­hozók puhatolózása a szolgáltatók tarifáit illetően. Számhordozhatóság Amerikában Az Amerikai Egyesült Államokban 2003 novem­berében vezették be a mobil-vezetékes szám­hordozhatóságot, azaz az előfizetők mobilszá­maikat átvihetik vezetékes hálózatra is, illetve - korlátozott esetekben­­ fordítva is élhetnek a számhordozás lehetőségével. A hírek szerint a novemberi bevezetés első napján nyolcvanez­ren éltek ezzel a lehetőséggel, ami elenyésző a hatalmas piachoz képest (Észak-Amerikában 150 millió mobil-előfizető van). A későbbiek­ben nem is közöltek pontos számadatokat a mobiloperátort váltók számáról, csak azt, hogy az érdeklődés egyre lanyhul. A mobil számhor­dozhatóság viszonylagos sikertelensége azért is különös, mert bevezetését főként fogyasztó­­védelmi szervezetek szorgalmazták, mondván: ma már nincs technikai akadálya annak, hogy egy embernek csak egy telefonszáma legyen. Ötször egy a Nokiától: magyar fejlesztés multimobilosoknak Mindeddig számos problémával kellett szembenéznie annak, aki­nek egynél több mobiltelefonra volt szüksége. A sok hívószám és az egyszerre csörgő több telefon okozta probléma azonban már megoldható lesz a Nokia magyar kutató-fejlesztői központjában kifejlesztett MultiSIM rendszer segítségével. A telefonok egyide­jű cipelésére sem lesz szükség, nyugodtan ottfelejthetünk egyet az irodában, egyet a lakásban, egyet az autóban (bár utóbbi más veszélyeket rejt). Mostantól elég lesz egyetlen számot használni, mégis mindig a megfelelő telefon fog csörögni. Az egyes készülékeken be lehet állítani, hogy a hívást melyik fo­gadja először, másodszor és így tovább. Mindegyik telefonba kell hogy legyen külön kártya, ezek azonban mind ugyanahhoz a hívószámhoz fognak tartozni, és a hálózat koordinálja majd azokat. Az SMS arra a telefonra érkezik, amelyik a hívások foga­dásánál elsőnek van beállítva. A szolgáltatás feltételeit a No­kia teremtette meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy csak Nokia telefonon működik majd. Háló­zati szolgáltatásról van szó, ame­lyet a szolgáltató hálózati rend­szerének típusa határoz meg -tájékoztatott Gróf Attila, a Nokia Hungary fejlesztési vezetője. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a MultiSIM minden típusú tele­fonnal együtt­működik majd, ha a szolgáltató a Nokia hálózati rendszerét használja. A beveze­tés konkrét időpontja a szolgál­tatók döntésétől függ. ma Nyereséges lett az AMD Két éve először tett nyeresé­ges negyedévről jelentést a vi­lág második legnagyobb mik­roprocesszor-gyártója, az amerikai Advanced Micro Devices (AMD) Inc. A meg­rendelések egyre növekvő számának köszönhetően a ta­valyi év utolsó negyedévében árbevételük elérte az 1,2 mil­liárd dollárt, amely a 2002-es év azonos időszakának 854,7 millió dolláros veszteségéhez képest jelentős előrelépés­ként értékelhető. A társaság rekordszintű eladásokat pro­dukált Kínában és Latin- Amerikában, de a többi tér­ségben is növekvő keresletről számolt be. Az év utolsó sza­kasza az elektronikai iparág számára is hagyományosan jó eladási adatokat produkál, hiszen ilyenkor megnő mind a személyi számítógépek, mind a mobiltelefonok és más hordozható eszközök forgalma, így a processzoroké is. Az elemzők várakozásait a tiszta nyereség mértéke is jócskán felmúlta: a becsült egy részvényre jutó négy centtel ellentétben 12 centes nyereséget mutattak fel. (m­ti) Tovább erősödik a Dataplex A Dataplex Kft., amely eddig is piacvezető volt az infokom­munikációs infrastruktúra­szolgáltatás terén, tovább erő­síti pozícióját az adatforgalmi központjának és irodáinak helyet adó budapesti Hungá­ria Informatikai és Logiszti­kai Központ (HILK) megvá­sárlásával. A HILK-ben a cégen kívül gyógyszeripari cé­gek logisztikai bázisai találha­tók. Az akvizíció feltételeit a kft. alaptőkéjének 300 millió forintos emelésével, valamint a 2003-as 135 százalékos for­galomnövekedéssel teremtet­te meg. A Dataplex központja számos vezető magyarországi pénzügyi, távközlési és bizto­sítási cég informatikai rend­szerének ad helyet. (mh) •1 mondatban • A Yahoo Japan a harma­dik negyedévben 87 száza­lékkal nagyobb profitot ter­melt, ami nagyrészt a nép­szerű szponzorált linkekből származó hirdetési bevéte­leknek és a 3,57 millió fel­használó által látogatott on­line aukciós üzletágnak kö­szönhető. (index.hu) • A Napster várhatóan 2004 tavaszától Európára is kiter­jeszti szolgáltatásait, a kez­detben ingyenes és illegális, nemrégiben fizetősként új­raindított, internetes zenele­töltésre szakosodott webol­­dalt, amelyről jelenleg heti 300 ezer, egyenként 99 cent­be kerülő dalt töltenek le a felhasználók. (bbc news) • A OneStat piaci elemző cég nemrég közzétett statisztikái szerint még mindig a Micro­soft Internet Explorer, annak is főleg 6.0-s változata a leg­népszerűbb böngésző, melyet a felhasználók 95 százaléka részesít előnyben. (prog.hu) Az oldalt szerkesztette: Tevan Imre tevan @ mhirlap.hu Az oldal készült az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával • • • •• •••• www.magyarhirlap.hu • •••*• /evilag

Next