Magyar Hírlap, 2004. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-12 / 36. szám
Rovatvezető Szále László/e-mail szale@mhirlap.hu /telefon 470-1310 Busójárás Budán politológus Orbán Viktor évértékelő beszédét elemzi Sok szempontból újat hozott Orbán Viktor idei évértékelő beszéde, mind az üzenetek, mind az általuk kiváltott politikusi reakciók tekintetében. Tavaly még azon vitázott a közvélemény, mennyiben helyénvaló egy ellenzéki vezetőnek ugyanúgy továbbvinni egy miniszterelnökként megkezdett hagyományt, mint ha még mindig a kormány élén állna. Úgy tűnik, a tavalyi precedens világossá tette: az orbáni évértékelés végleg önálló intézménnyé emelkedett, amely - hasonlóan a busójáráshoz - kurzustól függetlenül elmaradhatatlan velejárója lesz a hazai tavaszvárásnak. Az idei kritikák mintha a tavalyi aggályok ellenkezőjére épülnének: nemhogy kétségbe vonják az ellenzéki pártvezér jogát az évértékelésre, de egyenesen számon kérik tőle a jelenlegi helyzet megoldását. Hol van a konkrét alternatíva? Hogyan kéne szerintetek csinálni? - hangzik a kérdés élesebben az MSZP és az SZDSZ vezetői szájából, de finomabbra hangszerelve még MDF-es politikusoktól is. Egy olyan naiv világkép bontakozik ki e kérésekből, mint ahol kormány és ellenzék kéz a kézben kormányoz, és ha a kormányoldal épp fogytán van a használható ötleteknek, akkor az ellenzék dolga konkrétan körülírni, melyik költségvetési címből lehet lefaragni, hol lehet további adóbevételeket realizálni, összességében miképp lehet az eddiginél sikeresebben kormányozni. Lehet, hogy ez jobb lenne így, de attól még nem így van. Az ellenzék legfontosabb dolga a politikai ciklus félidejében, hogy kibontakoztasson egy stratégiát, amelynek mentén végighaladva, a következő országgyűlési választásokon visszaszerezheti a hatalmat. Ennek a célnak kell alárendelnie minden akciót, minden megszólalást, de különösen egy olyan fontos alkalmat, mint Orbán Viktor egy évre szóló intelmeinek koncentrált gyűjteménye. Egy ilyen beszédet tehát sokkal érdemesebb úgy megközelíteni, hogy milyen utat nyit meg a szónok az eddiginél több szavazat megszerzéséhez, milyen választói csoportoknak üzen, az emocionális húrok pengetése mögött milyen politikai haszonszerzési szándék bontakozik ki. A választ megtalálni ezúttal nem túl nehéz. A jobboldal vezére nem álcázta bonyolult szóvirágokkal, követhetetlen példázatokkal valódi szándékát. Egyenesen szólt ahhoz a jelentős sokasághoz, amely élete nagy részét még a rendszerváltás előtt élte le, és - ha csak szerény mértékben is - haszonélvezője volt a kádári kompromisszumnak, a panel-telek-trabant háromszögben, a lehetőségekhez képest jól élt, és egzisztenciáját nagyobb biztonságban tudta, mint a rendszerváltást követő turbulens időszakban. Orbán Viktor és csapata pontosan tudja, hogy az államszocialista rendszerrel ilyen módon egykoron kiegyező, ám meggyőződéses baloldalinak koránt sem tekinthető, a politika világát távolabbról szemlélő emberek, a kádári világ iránti nosztalgiájuktól vezérelve inkább szavaztak eddig a szocialistákra, ám a jelenlegi kormányzat némely, ennek a csoportnak a jólétét is negatív irányba befolyásoló intézkedése elbizonytalaníthatja őket. A beszéd legfontosabb üzenete ezt a kört célozta meg. A vezérmotívumként végigvonuló félelem fogalma így sajátos megvilágításba került: Orbán Viktor elismerte, hogy a fiatalabb, jobboldali politikusgenerációk félelmet kelthettek az idősebbek körében. Ha nagyon burkoltan is, de ez felfogható a rendkívül szerencsétlen „panelprolizás” elvetéseként, egy új hangnem bevezetéseként, amely már nem konfrontálódik jelentős társadalmi csoportokkal. Az új szavazatok megszerzésére tett kísérlet mellett természetesen az országértékelő beszédek fontos funkciója a meglévő szavazótábor stabilizálása, egyben tartása is. Kényes egyensúlyt kell fenntartani az újaknak tett gesztusok és a régi hűségeseknek szánt üzenetek között. Nem maradhatott el éppen ezért a Fidesz-kommunikáció pillanatnyi fókuszát alkotó „bankárkormányozás”, és hangsúlyos szerepet kapott a tőkével szembeni ellenérzés kifejezése is. Némiképp meglepő, de a középeurópai rögvalóság jellemzésére nagyon is alkalmas illusztráció lehetne, hogy egy konzervatív pártvezér beszédében fontosnak tartja kijelenteni: a magántulajdonra szükség van. A „munka alapú gazdaság” szembeállítása a „pénz alapú gazdasággal” nélkülöz minden komolyan vehető közgazdasági alapvetést, de kétségtelenül kellemesen cseng az elsősorban külfölditőke-ellenességre hajlamos törzsszavazói táborban, ugyanakkor az újonnan megcélzott, zömében bizonyára alkalmazotti státusban lévő, a munkahelyét bizonytalanságban tartó tőkéért szintúgy nem rajongó csoport számára sem ellenszenves egy ilyen szembeállítás. A legtöbb politikusi vagy elemzői vélemény Orbán Viktor idei beszédéről elégedetlenséget és hiányérzetet sugallt. Sokan nem tekintették jelentősnek a beszédet. A magam részéről mégis hajlanék arra, hogy nagyon is lényegesnek és az elkövetkező két év közéleti stílusát jelentősen meghatározó eseménynek tekintsem ezt a megszólalást. Eldőlni látszik ugyanis az a dilemma, amely a 2002-es bukás óta feszíti a Fideszt. A „honnan hozzunk még egy embert, hogy elegen is legyünk” kérdésre egyaránt elképzelhető opció volt a radikális jobboldal és a mérsékelt centrum felé történő nyitás. Orbán Viktor most egyértelművé tette, hogy a Fidesz a mérsékelt centrum felől hívja az új szavazókat. Persze elég messze vannak a választások még ahhoz, hogy - ha ez a kísérlet nem bizonyul sikeresnek - stratégiát lehessen váltani. Megmaradva a most megütött hangnemnél azonban mindenképp kedvezőbb irányba mozdítható el közéleti vitáink stílusa, amely bizonyára a másik tábor beszélőit is nagyobb mértékletességre inti majd. Kumin Ferenc Influenza Jókó Csaba rajza Az őrmesterekről író, rovata minden második csütörtökön jelenik meg. Via Kerebia Egy régi történet jut eszembe. Valamikor a kilencvenes évek első felében, valahol a Balkán mélyén történt. A katonák belefáradtak az öldöklésbe, zúgolódtak. Szerettek volna hazamenni, habár közülük sokan nem tudták, van-e még hazájuk. A lelkes őrmesternek elege volt a kételkedőkből, a bizonytalanokból. Tiszttársainak gyakran panaszolta, hogy az ingadozók csak kölöncöt képeznek. Tiszta vizet akart önteni a pohárba. Meg akarta tisztítani a búzát a konkolytól. Nemcsak fegyverrel, hanem töretlen meggyőződéssel lehet legyőzni az ellenséget. Ezért egy reggel felsorakoztatta a századot. Egy muzulmán falucskát kellett volna megtámadniuk, megtisztítaniuk. A feladat fontosságának tudatában az őrmester felszólította a katonákat: a nemzetárulók sorakozzanak fel balra, a nemzeti érzelműek pedig jobbra. Garantálom, hogy nem lesz senkinek semmi bántódása. Akik balra készülődtek, gyanakodtak. Attól féltek, hogy az őrmester tőrbe csalja őket. Először kilépett az egyik katona, s minden habozás nélkül jobbra állt. Őt nyomban követte egy másik. A harmadik katona összeszedte a bátorságát és balra lépett. Lesz, ami lesz, gondolta. Az utolsó katona hosszasan méregette a két sorfalat. A jobb oldalon többen voltak. Bizonyára azon töprengett, hogy bajtársai közül sokan gyávaságból álltak Álljanak külön-külön sorba a nemzetárulók és a nemzethűek oda. A bal oldalon csak néhányan álldogáltak, feltételezhető, hogy az utolsó katona sejtette, milyen büntetés vár rájuk. Az sem kizárt, hogy a bátorságukat irigyelte. A két sorfal között lassan, imbolygó léptekkel haladt előre. A többiek várakozva figyelték, nem értették, miért húzza az időt. Ő pedig tényleg húzta az időt, egyre lassabban lépdelt, s amikor a két sorfal végére ért, határozott mozdulattal előrántotta a revolverét, és főbe lőtte magát. Szóval ez a katona jut eszembe, amióta lelkes őrmesterek sétafikálnak a bácskai kisebbségi világban, és erélyesen ismételgetik, hogy álljanak külön-külön sorba a nemzetárulók és a nemzethűek. Jobbra vagy balra. A kisebbségi pártvezetők immár felsorakoztak, egytől egyig jobbra tömörültek. Ők jobban értik a kor parancsát, mint a plebsz. Micsoda tumultus keletkezett a bácskai damaszkuszi jobboldalon. A másik oldalon is vannak néhányan. S hol a tömeg, hol van ez a szerencsétlen kisebbségi nép, kérdem magamtól. Nem nehéz eltalálni. Sem itt, sem ott. A névtelen tömeg lassan vonul előre. Még nem látszik az út vége. De ha egyszer ez a tömeg úgy érzi, hogy elvonszolta magát az út végére, akkor nem ránt fegyvert, mert nincs fegyvere. Megcsömörlötten eltűnik a Semmiben. Lehet, hogy az őrmesterek majd azt prédikálják, beolvadtak, asszimilálódtak. Nem! Csak elsodródtak, elpártoltak. Eközben arra az egy szál katonára gondolok, s állítom, hogy ő volt a legbátrabb. Azt sem zárom ki, hogy szíve esetleg ide vagy oda húzta volna. Ez nem derül ki soha. De abban biztosak lehetünk, hogy parancsra nem akart sem ide, sem oda tartozni. Az őrmesterek nem ismerik az efféle bátorságot. Csak a hosszú, ködös úton sodródó névtelen, némán előre tántorgó kisebbségi tömeg ismeri. A véleményrovat állandó tárcáinak archívuma az interneten: www.magyarhirlap.hu/velemeny Végel László Az ellenzék legfontosabb dolga a politikai ciklus félidejében, hogy kibontakoztasson egy stratégiát. 2004. február 12., csütörtök • Magyar Hírlap • 19 vélemény vita Fortélyos félelem Orbán Viktor megcélozta a munkásosztályt, a kádári kisembert, a kedvenc lapjában korábban lakótelepi prolinak nevezett rétegeket. A gazdasági adatokkal való bűvészkedésen kívül ez volt a legfontosabb eleme országértékelő beszédének. Mögötte a proletár költő, a baloldali József Attila verséből származó idézet: „rendezni végre közös dolgainkat”. Új év, új beszéd, új értékrend. Miniszterelnökként Tisza István-szobrot avat, Szálasi könyveit népszerűsítő lapokat ajánl hívei figyelmébe - ezt azóta sem vonja vissza -, de ellenzékben felfedezi a baloldal értékeit, gondolkodóit, sőt már nem látja bűnnek, ha valaki a Kádár-rendszerben élt. És hiába a sok szőrösszívű bankár, nagylelkűen elfogadja, hogy legyen magántulajdon - ő csak tudja, miért fontos ez. Azt is mondja, összement az ország, nem mer nagyot álmodni. Segítő jobbját nyújtja a szorongóknak, hogy ne féljenek, hogy biztonságban érezzék magukat. A polgár szót viszont egyszer sem használja immár, a mögé felsorakozott körökre egyetlen mondatot sem veszteget. Nem emeli figyelmeztető ujját, hogy nem illik zászlót égetni és hazaárulózni a mindenkori magyar miniszterelnököt. A félelemről beszél, amely belénk költözött. Igaz, erről sokaknak egy másik, ugyancsak József Attilától származó idézet jut eszébe: „Fortélyos félelem igazgat”. Igaz, ő egészen mástól félt. (gréczy) Magyar Hírlap KÖZÉLETI NAPILAP Főszerkesztő Szombathy Pál Főszerkesztő-helyettesek Popovics Gizella, Farkas György Vezető lapszerkesztő Szluka Márton Lapszerkesztők Ipper Péter, Lépesfalvi Zoltán Művészeti vezető Lovasi Eszter Fotórovat-vezető Habik Csaba Hír és MH-online Köves Pál Főmunkatársak Gréczy Zsolt, Makai József, Para-Kovács Imre, R. Székely Julianna Kiadja Ringier Kiadó Kft. 1141 Budapest, Szugló u. 83-85. Telefon: 460-2500 Vezérigazgató Papp Béla Lapigazgató Czövek Hajnalka Hirdetési igazgató Komjáthy Katalin Marketingigazgató Holovács Annamária Terjesztési igazgató Bulyáki Iván Gyártási igazgató Végh Petra Szerkesztőség 1145 Budapest, Szugló u. 14., telefon: 470-1100 fax: 470-1296 Hirdetési igazgatóság 1145 Budapest, Szugló u. 14. Telefon: 470-1133, fax: 470-1136, e-mail: molnarek@mhirlap.hu Hirdetésfelvétel, telefon: 470-1133, fax: 470-1136. Ügynökségi referens, telefon: 470-1140, fax: 470-1136 A hirdetések tartalmáért a lap nem vállal felelősséget! Előfizethető a Magyar Hírlap terjesztési osztályán, telefon: 460-2582, 460-2599, fax: 460-2490, e-mail: ligetfalvi@ringier.hu, ezenkívül a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest VIII., Orczy tér 1., levélcím: HELIR, Budapest 1900). Budapesten a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központ kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., telefon és fax: 00-36-1-201-8891, e-mail: batthyany@kultur-press.hu. Előfizetésről, terjesztésről felvilágosítás a 06-40-200-549-es, helyi tarifával hívható számon, munkanapokon 9-17 óra között. HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807 Nyomtatás Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája Felelős vezető Burján Norbert igazgató