Magyar Hírlap, 2004. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-01 / 51. szám

Ömlik a pénz a bankokba A két számjegyű kamatokkal még hónapokig számolhatunk A banki betétek ismét vonzók. Amióta 10-12 százalékos kama­tok szerepelnek a hirdetmények­ben, a lakosság - kis túlzással - zsákokban hordja be a pénzt a hi­­telintézetekbe. A jegybanki sta­tisztika szerint decemberben és januárban átlagosan majd 190 milliárddal nőttek az éven belül lekötött forintbetétek, miközben egy éve ennek kevesebb mint fe­le, 90 milliárd forint körüli volt a növekmény. A kamatok most még magasak, de néhány hóna­pon belül elkezdődhet a csökke­nés, így érdemes kikeresni egy hosszabb lekötési ajánlatot. Papp Emília A piacon az egyik legvonzóbb banki betét máig a CIB Bank évi 12 százalékos kamatozású 2 hó­napos lekötésű Classic Duó be­tétje volt. Az ajánlat már a múlté, mert március elsejével lezárták az akciót. Felmerült a gyanú, hogy esetleg a bank kamatcsök­kenést érez a levegőben, ezért nem hosszabbít. A pénzintézet szerint azonban nem erről van szó. Úgy vélték, az akciózás he­lyett eljött az ideje, hogy feljebb srófolják a bank összes lakossági betéti kamatát. Tegyük hozzá: mint minden betéti akció lezárásában, nyil­ván ebben is szerepet játszott, hogy összegyűlt a megcélzott summa, s nem kívántak további elkötelezettséget vállalni ezen a kamatszinten. A betéti kamatok - futamidőtől és a lekötött betét összegétől függő - 0,5-2,5 szá­zalékos emelése után a CIB-nél a csúcs 11,5 százalékos kamat lett, amelyet a három hónapos betétre kínálnak, de csak ötmil­lió forintos betét felett. Az egy­milliónál kisebb megtakarítá­sokra ennél a lejáratnál 10,5 százalék a kamat. Az egyéves le­kötéseké 8,5 és 10 százalék kö­zött mozog mától, ez utóbbit az ötmilliónál nagyobb betétekre fizeti a hitelintézet. A kamatversenyben tartósan a legjobb ajánlatokat adó Raif­feisen Banknál sem gondolnak arra, hogy a forint utóbbi napok­ban bekövetkezett erősödése kö­vetkeztében gyors kamatcsökke­nés indulna el. Még azt sem zár­ták ki, hogyha mégis bekövetkez­ne, egy 0,25 százalékpontos ka­matcsökkentés, akkor azt több bank csak késéssel követné beté­tei árazásában. A Raiffeisennél úgy tapasztal­ták, hogy amióta 11-12 százalékos kamatokat kínálnak, megnőtt a ügyfelek érdeklődése. A banknál különben is jól követhető a számmisztika hatása, a folyama­tosan magas szintű kamatok ha­tására a lakossági és vállalati be­tétek 68 százalékkal nőttek ta­valy. (Összehasonlításképpen az OTP Bank betétállománya ez­alatt az idő alatt 11 százalékkal emelkedett.) A magas számok vonzóak, a reálkamatot nem fi­gyelik annyira az ügyfelek, bár manapság ebben a tekintetben is jól járnak - mondta kérdésünkre Soós Csaba osztályigazgató. A jegybank friss statisztikája is bizonyítja, hogy takarékosko­dásra ösztönöztek a két szám­jegyű betéti kamatok. Novem­ber végén emelte a jegybank az irányadó kamatot 12,5 százalék­ra, s ezután egy-két héten belül a bankok többsége is megjelent a tíz százalék feletti kamatmér­tékkel. Ennek eredménye az lett, hogy december folyamán 201 milliárd forinttal, január­ban pedig 173 milliárddal nőtt a bankoknál a legnépszerűbbnek Az éven belüli lekötött forint­betét-állomány alakulása számító egy éven belüli lejáratú lakossági betétek összege. Egy évvel korábban 6-7 százalékos kamatok mellett ennek durván fele volt a havi növekmény, azaz 105 és 74 milliárd forint. Más kérdés, hogy a megtaka­rítóknak most - az év folyamán valószínűleg bekövetkező ka­matcsökkenés miatt - a minél hosszabb futamidőket érdemes előnyben részesíteni, így érde­mes a féléves és egyéves lekötésű banki ajánlatok között szétnézni. Több bank ajánlatát is összevet­ve az Inter-Európa Bank ötszáz­ezer forint fölötti összeg hat hó­napos lekötésére ajánlott 11,25 százalékos éves kamata látszik vonzónak. Az egyéves lekötések­nél a Postabanknál már ötven­ezer forint feletti összegre fizet­nek évi tíz százalékot, ötmillión felüli megtakarításoknál viszont a Raiffeisen kínálja az egyik leg­jobb kamatot, 10,2 százalékot. Két számjegyű kamatok: ismét sokan teszik bankba a pénzüket 3000 .............................................................. Erősödő forint és dollár Fordulat következett be a héten a magyar és az amerikai fizetőesz­köz megítélésében is. A folyama­tok elemzése alapján nincs ki­zárva, hogy a forint és a dollár kurzusa a következő napokban is lendületesen változik majd. Buró Szilárd / Hamilton Rt. Az egy héttel ezelőtti hétfő sok szempontból meghatározó volt a kialakult helyzet tekintetében. Ekkor ült ugyanis össze a Ma­gyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, és amellett, hogy dön­tött a kamatokról, újraértékelte az idei és jövő évi inflációs célo­kat. Egyik oldalról a várakozá­soknak megfelelve (habár néhá­nyan kamatemelést vártak) a ta­nács nem változtatott a 12,5 szá­zalékos irányadó kamatokon, ami kismértékben növelte a bi­zalmat. Ugyanakkor az ülést kö­vető sajtótájékoztatón meglepő számokat közöltek a jegybank szakértői arról, mekkora inflá­ciót várnak idén. Az még önma­gában véve nem meglepő, hogy emelték az előrejelzésben sze­replő mértéket, hiszen a piaci elemzők, valamint a gazdaság­­kutató intézetek is egyre maga­sabb fogyasztóiárszint-emelke­­dést jósolnak. Csakhogy 2004 decemberére a jegybank 6,9 szá­zalékos értéket határozott meg, ami számottevően magasabb a korábbi 5,9 százaléknál, míg a 2005-ös év végére 4,3 százalék­ban határozták meg a tervezetet, szemben a legutóbbi 4 százalék­kal. Sőt, a Nemzeti Bank idén már átlag 7,4 százalékos infláció­val számol, miközben a Pénzügy­minisztérium továbbra is 6,0-6,5 százalékkal (még a tárcánál reá­lisabbnak tartott felső érték is csaknem egy százalékponttal ke­vesebb, mint amit a központi bankban számoltak ki.) Mindez azonban ezúttal nem negatívumként csapódott le a piacon, hanem értékelték a rea­lista hozzáállást a korábbi ál­landó ígérgetések után. A Reu­ters elemzői körkérdése alapján ugyanis a piac 7,1 százalék kö­rüli inflációra számít 2004- ben. Összességében tehát egy­értelművé vált, hogy az év eleji pesszimista hangulathoz képest valami megváltozott a befekte­tőkben. Ennek eredménye lett, hogy a forint gyakorlatilag egész héten erősödött, és csü­törtökön három hónapos re­kordszintre, 256-ra került az euróval szemben. A hangulatváltozást igazolja az is, hogy az sem rendítette meg a piacot, amikor a pénzügyminiszter, talán elő­ször, nyíltan kijelentette, hogy az euróövezethez való csatlako­zás akár 2010-re kitolódhat (Draskovics Tibor szerint ez a legkésőbbi elképzelhető idő­pont). Sőt a kamatkülönbözet hosszabb távú fennmaradá­sának lehetősége miatt még né­mi forinterősödést is okozott a dolog. A kialakuló optimizmus még akkor is igaz, ha pénteken némi korrekciót láthattunk, és a fo­rint 258-ig visszagyengült az euróval szemben. A 256 közeli szintek azonban továbbra is megindíthatják a forinteladá­sokat, de a komolyabb forint­­gyengüléshez a 258,50-os szin­tet kellene átlépnie az árfo­lyamnak. Izgalmas hetet tudhatnak maguk mögött a legnagyobb népszerűségnek örvendő devi­za-keresztárfolyamok is, úgy­mint az euró/dollár, a dollár/ jen vagy az angol font/dollár. Az összkép alapján egyértelműen levonható az a következtetés, hogy az amerikai fizetőeszköz a korábbi mélypontjait maga mö­gött hagyva új lendületet szer­zett. Az euróval szemben az alig két hete látott 1,29-es tetőpont­hoz képest közel négy százalé­kot erősödött a dollár, szinte fo­lyamatosan. Hasonló mértékű volt a felértékelődése a jennel szemben is, habár itt kétségte­lenül közrejátszott a japán jegy­bank folyamatos intervenciója is. A kedvező dollárhangulatra még rátehet egy lapáttal, hogy pénteken a negyedik negyed­éves amerikai GDP jóval a vára­kozások feletti értéket muta­tott, ami növelheti a zöldhasú lendületét. Az euró-forint-árfolyam februárban 270 .......................................................... 1. 8. 13. mh-grafika 19. 25. 28. forrás: Bloomberg 2004. március 1., hétfő • Magyar Hírlap • 11 f'IQ's bármi! THM: 15,38% - az 50%-os kedvezménnyel - 2004. június 30-áig WMW:Otpbil­k hU befektetés A héten várható a világban • EU/ csütörtök - Euróövezet GDP, 2003. IV. negyedév. III. negyedév: éves +0,1 százalék (EU-15: +0,4%). A második negyedévi csökkenés után stabilizálódni látszik a 12 tag­ország gazdasági teljesítmé­nye, Németország a megelőző 3 hónap 0,2 százalékos zsugo­rodása után az előzetes ada­tok szerint 0,2 százalékos nö­vekedést produkált. • EU / péntek - Kiskereskedel­mi forgalomjanuár. Decem­berre az előzetes német adatok további csökkenést mutattak, a 12 hónapra visszatekintő index a novemberi 2,7 százalékos csökkenés után 5,3 százalékos mínuszt jelzett. • Magyarország /kedd - GDP, 2003. IV. negyedév (előzetes adat). A bruttó hazai termék a III. negyedévben 2,9 száza­lékkal, az első három negyed­évet tekintve pedig 2,7 száza­lékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva • Magyarország /szerda - Ipari termelői árak január. Egy év alatt, 2002 decembe­réhez mérten az ipari termé­kek termelőiár-szintje 6,2%­­kal lett magasabb a belföldi árak 7,6%-os és a forintban számba vett ipari kiviteli árak 5,2%-os emelkedése mellett. • Magyarország /péntek - Kiskereskedelmi üzlethálózat, 2003. december. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat 2003. III. negyedévben to­vább bővült: 5,8 ezer üzlet kezdte meg működését és 5,3 ezer zárt be. HIRDETÉS Fedezze fel Európát! Párizs 43 900 forinttól Barcelona 59 000 forinttól­­ Lisszabon 49 900 forinttól Az árak repülőtéri illeték nélkül­­ értendők, a részletekről érdeklődjön irodánkban,­­ a *4S3 SS 60-as telefonszámon __ vagy a www.airfrance.hu Az akció a 2004. március 31-ig megkezdett és legkésőbb április 1­4-ig befejezett­­ utazásokra érvényes.

Next