Magyar Hírlap, 2004. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-18 / 65. szám

16 • Magyar Hírlap • 2004. március 18., csütörtök e-világ Hollandiában is indul az UMTS A közeljövőben három euró­pai távközlési vállalat is megkezdi UMTS-szolgálta­­tását: a holland KPN és né­metországi cége, az E-Plus, valamint az ugyancsak né­met 02. A KPN a tervek sze­rint idén nyáron helyezi üzembe sokféle médiaszol­gáltatásra alkalmas, nagy se­bességű harmadik generá­ciós mobilhálózatát, először a németországi üzleti előfi­zetők számára. Ottani leány­­vállalata, az E-Plus júniustól kínálja UMTS-szolgáltatá­­sát. A holland üzleti előfize­tők júliustól élhetnek a lehe­tőséggel - tette közzé a KPN közleményében. 2004 végé­re az E-Plus háromszáz né­met és negyven holland városban kívánja kínálni UMTS-szolgáltatásait. A 02 német mobilszolgálta­tó pedig várhatóan április­ban indítja az UMTS-t üzle­ti, ősszel pedig magán-előfi­zetői részére. (mti) Idegenkednek a PC-től a németek A német lakosság nagy arányban idegenkedik a szá­mítógépektől - derül ki a Német Gazdasági Intézet tegnap közzétett elemzésé­ből. A kérdőíves felmérésen alapuló elemzés szerint a németek 38 százalékának semmilyen számítógépes is­merete nincsen. Ezzel a né­metországi számítógépes analfabetizmus kétszer olyan magas, mint Svédor­szágban. Németország ugyanakkor még így is az európai középmezőnyben helyezkedik el. A rangsor­ban a skandináv országok állnak elöl, míg a legna­gyobb az ismerethiány Eu­rópa déli országaiban. (mti) •1 mondatban • Növelni kívánja a mobilte­lefonokban használatos kis- és középméretű LCD kijel­zők gyártását a japán Sharp a digitális kamerákat gyártó cégek megnövekedett keres­lete miatt. (mti) • A német Siemens a mobil­­telefon-piac tízszázalékos bővülésére és saját részese­désének növekedésére szá­mít az idén. (mti) • A tavalyinál negyven szá­zalékkal nagyobb, 1,6 mil­liárd forintos forgalmat ter­vez az idei évben az informa­tikai termékek forgalmazá­sával foglalkozó DNS Hun­gária. (mti) • Beérkezett az első, európai uniós forrásokat is tartalma­zó támogatás elnyerését megcélzó informatikai pá­lyázat az IT Információs Társadalom Közhasznú Tár­sasághoz. (mti) • Májusig megkezdi műkö­dését a bécsi székhelyű Kuert Datenrettung Austria GmbH, amely a Kürt Rend­szerház Rt. második külföldi leányvállalata lesz; az oszt­rák cég 200 ezer euró jegy­zett tőkével alakult. (fn.hu) Az oldalt szerkeszti: Molnár Sándor smolnar@mhirlap.hu Az oldal az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával készült • • .... www.magyarhirlap.hu JJ JJ . J. /evilag Kevés a vakok által is használható weblap, bár az oldalakat egyszerűen át lehet alakítani Akadálymentesítés az interneten Nemcsak a középületeket, de az internetes oldalakat is akadály­mentesíteni kell hamarosan - legalábbis az Európai Unió egyik di­rektívája értelmében 2005-re meg kell teremteni a közszolgálati honlapok elérhetőségét a fogyatékkal élők számára is. A világháló akadálymentesítése eddig nem sokaknak jutott eszébe Magyaror­szágon, ám mióta pályázati pénzekkel is támogatják a weboldalak átalakítását, mintha nőtt volna az üzemeltetők érdeklődése. Rátonyi Gábor Tamás Vakok és gyengén látók, hallás- és mozgássérültek által is hasz­nálható weboldalak fejlesztői számára készített ajánlást a Lá­tó-Tér Alapítvány. A parame­­dia.hu oldalon található leírás ismerteti azokat a weboldalak tervezése és fejlesztése során ér­vényesíthető programozástech­nikai és ergonómiai szempon­tokat, amelyek betartásával az internetoldalak a valamilyen fogyatékkal élők számára is használhatóvá válnak. A köz­hiedelemmel ellentétben ugyan­is például egy vakbarát honlap nem attól lesz használható, hogy nem tartalmaz színeket és képeket, hanem hogy a fejlesztő csínján bánik a táblázatokkal, és a képek mellé kiegészítő in­formációkat tartalmazó sorokat is elhelyez az oldalon. A felso­rolt feltételek legtöbbjét bárme­lyik hétköznapi honlapon is ér­vényesíteni lehet, azaz speciális, csak a vakoknak készült honlap­változatra általában nincs is szükség. Tájékozódás hallás után E feltételek betartásával azon­ban nem csak a vakok számára lennének elérhetőbbek a honla­pok. A weboldalak megjeleníté­sére leggyakrabban használt HTML (hypertext markup language) leíró nyelv használa­tát ugyanis bár egy meglehető­sen szigorú szabvány rögzíti an­nak érdekében, hogy bármelyik böngészőt is használjuk, ugyan­azt lássuk, ám ettől szinte min­den honlap eltér. Holott ha a fejlesztők csak a szabványos le­hetőségeket használnák, a hon­lapok megtekintése is kevesebb nyűggel járna, s a látássérültek is könnyebben vehetnék az aka­dályokat. A szabvány pedig a legkevés­bé sem jelenti a színek vagy a képek mellőzését, hanem pél­dául kiegészítő információk fel­tüntetését írja elő - nem is csak a vakok miatt, ám számukra kétségkívül előnyös ez a keve­sek által betartott előírás. A lá­tássérültek ugyanis hallásuk alapján tájékozódnak az inter­neten. Legtöbben egy úgyneve­zett szöveges böngészőt hasz­nálnak, amely csak az oldalon található szövegeket mutatja, a képeket, animációkat már nem. A sima text formátumot pedig egy felolvasóprogram segítsé­gével lehet hallhatóvá tenni. A másik megoldás, hogy ma­gához a Windowshoz telepíte­nek egy felolvasóprogramot, amely már bármelyik alkalma­zás működését, az abban meg­jelenő tartalmakat is képes hallhatóvá tenni, így akár ha­gyományos böngésző - például az Internet Explorer - is hasz­nálható. Igaz, ez utóbbi is csak azt képes hallhatóvá tenni, ami a weboldalon szövegként szere­pel: a képekre írt menüponto­kat, animált rovatfejléceket már nem. A két módszer közti alapvető különbség - ami meg­határozza azt is, hogy melyiket hányan használják -, hogy míg például a Lynx nevű szöveges böngésző ingyen letölthető, a Windows alatt futtatható Jaws nevű képernyő-felolvasó prog­ram legolcsóbb verziójának li­cence is háromszázezer forint körüli összegért szerezhető be. A divathullám nem a vakoknak kedvez Szuhaj Mihály, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövet­ségének informatikai csoport­­vezetője szerint - akit tavaly a Magyar Hírlap az év emberé­nek választott - hazánkban ma egy-kétezer vak ember használ­hatja az internetet. Pontos szám, felmérés nincs, de több forrás is ezt a becslést támasz­totta alá. Többségük e-maile­zésre használja a világhálót, ám a hozzáféréssel rendelkezők kö­rülbelül fele rendszeresen ször­föl is a weben. Ugyanakkor a 40-45 ezer látássérült harmada használná szívesen az interne­tet, ha a szükséges hardverrel és szoftverrel rendelkezne. Szuhaj szerint a weboldalak kis része már akadálymentesí­tett, s előfordul, hogy az üzemel­tetők, akiknek a fejlesztés első fá­zisában nem jut eszükbe a szab­ványokhoz ragaszkodni, utóbb a vakok kérésére átalakítják web­­oldalukat - példa erre a Volán menetrendjeit tartalmazó oldal, amely ma már szöveges böngé­szővel is használható. Ugyanak­kor Szuhaj szerint a weboldalak kialakításával kapcsolatos divat­hullám nem a vakoknak kedvez, terjednek ugyanis a flashes, Ja­vát, JavaScriptet használó meg­oldások, amelyekkel a felolvasó­programok már nem tudnak mit kezdeni. Többek szerint is egy webol­­dalt - legyen az akár a legbo­nyolultabb portáloldal is - el lehet készíteni úgy is, hogy a vakok is használhassák, csak a webes szabványokhoz kellene ragaszkodni - ez azonban a fej­lesztőcégek többségének nem erőssége. A különálló, csak szö­veges verzió ugyan kétségkívül könnyíti például a kezdő vak internetező dolgát, ám ha a lá­tók számára készült eredeti változat fejlesztésénél ragasz­kodnának a szabványos megol­dásokhoz, nem feltétlenül len­ne szükség utóbb egy második változat elkészítésére. Ugyan­akkor mióta pályázati pénzeket is lehet igényelni a vakbarát honlapverziókhoz, az ilyen vál­tozatok ázsiója megnőtt az üze­meltetők szemében. Pedig el­gondolkodtató, hogy a csak szöveges változatok elkészíté­sére kiosztott pályázati pénzek­ből mára akár valamennyi olyan látássérültnek számító­gépet lehetett volna venni, aki igényt tart erre. w £ "VvHOO? ^ ' «3 Hmm« 8hw J8»* A* WIT fn­a MweeMI, WiliW. V Yahoo! Photos - On« Day Sale: 4x6 prints only 29# each. Leam more Search for. | j on the Wet) ij j Yahoo! Search) \ pawnees New: A Tournev Pick'em - last dav to stem ub & make vour Dicks IHSSESMb___________ ^ lj Shop Auctions. Autos. Classifieds. Real Estate. Shopping. Travel } " \ a«tfr«, «mail .tth sp.mou.rdi Find HotJobs. Maos. Pwote .Search, Esmsmk. YätoEaasS Li -A. ---------­Connect Chat. GeoCities. Greetings. Groups. Mail. Messenger. Mobil« ---------------------------------------------------------------0 Adj ; " 8 J- c {- d My Yah i p D . t Ph ^ c*-«r»v É Yahoo! Web Hosting Build your web site today and ' ****** setup fee is waived! BffUBBBÜBKr §Jj efjk, 2:4?pm, w.dM.n find a domain: mm j [Go] j j * las Vegas poiirye nab Ohio sniptr suspect ■ Includss domain name and email accounts j | * • Easy-to-use site design tools ; j * iP, stepped. yp jSm.rajds * Secure and reliable service * , Iraqi, forces launch mys&yg. hypt Learn More * U S to police Ariz, border with drones * __ . j t Bible-zine for bovs set for Easter launch XäfcsaiaädBsss-SSESicäe XefesaLfiismbíDiástsisES . • NCAA Hoops: Men's ■ Women's | N0A • NHL pS 3 □[ |tal Ml Mils aJ Yahoo ? Yahoo! Games Downloads - Magic Inlay; Poppit!, Zona, inspector Parker, Text Twist, more... Search for: _______________________________________ [on the Web_______1 Yahoo! Search o Advanced o Preferences Hew! Search Shortcuts: Hotels, Weather & Maps, Learn more Shop Auctions, Autos, Classifieds, Real Estate, Shopping, Travel Find HotJobs, Maps, People Search, Personals, Yellow Pages Connect Chat, GeoCities, Greetings, Groups, Mail, Messenger, Mobile Organize ' Addresses, Briefcase, Calendar, Hy Yahoo!, PayDirect, Photos Fan Games, Horoscopes. Kids, Movies, Music, Radio, TU Info Finance, Health, News, Sports, Weather More Yahoo!... Yahoo! Shopping Apparel - Music - Flowers - Books Find the best prices on the Too 18: Arrow keys: Up and Down to move. Right to follow a link; Left to go back. H>elp 0)ptions P>rint G>o M>ain screen Q>uit /“search [deletel=history list A Yahoo! nyitóoldala - ahogy mi látjuk, s ahogy a vakok számára megjelenik Ma nyitja meg kapuit a CeBIT Utolsó simítások a tajvani Gigabyte elektronikai gyártó hannoveri pavilonján. Az alsó-szászországi városban ma nyílik a CeBIT infor­matikai kiállítás, amelyre 64 országból 6400 kiállító érkezett |GIGABYTE1­­/* !c A ♦ t * * o in®3® CO * * * ♦ Motherboard Graphics Card System Notebook ^^M Server/Storage Communication MR $ A Gazdasági Versenyhivatal Végéhez közeleg is megbírságolta az Invitelt a Micros°ft-ügy Kemény kézzel bántak a hatósá­gok az Invitellel: a szolgáltatóra egy szerencsétlenül elsült tavaly nyári akciója kapcsán három té­telben ez idáig összesen 71 millió forintos bírságot szabtak ki kü­lönböző hivatalok. A megbírsá­golt vállalat ráadásul az akcióval csupán 18 millió forintnyi több­letbevételre tett szert. Tavaly nyáron hirdette meg az akkor még Vivendiként ismert távközlési vállalat a 45 forintos hívások akcióját. Ennek lényege az volt, hogy egy-egy helyi vagy helyközi I-es irányú hívás bár­meddig tartott is, 45 forintba ke­rült. Ugyanakkor ha tíz percnél rövidebb volt a beszélgetés, az előfizetőnek már nem érte meg igénybe venni az akciót, hiszen normál tarifával olcsóbb lett vol­na a csevegés. A Vivendi egy négyjegyű előhívószámmal lehe­tővé tette ugyan, hogy az előfize­tők normál tarifával is telefonál­hassanak, ám a Gazdasági Ver­senyhivatal (GVH) megállapítá­sa szerint a vállalat ezzel kapcso­latos tájékoztatása nem bizo­nyult elégségesnek. A szolgáltatót először tavaly büntette meg a Nemzeti Hírköz­lési Hatóság (akkor még Hírköz­lési Felügyelet), két tételben ösz­­szesen 16 millió forintos bírságot rótt ki a vállalatra a hírközlési törvénnyel és a Vivendi saját vál­lalkozási feltételeivel sem har­monizáló ötletért, s megállapí­totta: súlyos fogyasztói érdeksé­relmet jelentett a nyári akció. A versenyhivatal ezen a hé­ten hozott határozata a ver­senytörvény szempontjából ér­tékelte az akciót, s egyértel­műen megállapította az erőfö­lénnyel való visszaélést. A GVH szerint a­­ főleg a tíz percnél rö­videbb ideig telefonálóknak ki­számlázott 45 forintokból 18 millió forintos bevételt köny­velhetett el a távközlési szolgál­tató, büntetésként pedig ennek háromszorosát rótta ki rá: 55 millió forintot. rgt Az Európai Bizottság a jövő hé­ten nyilvánosságra hozza a Mic­rosoft ellen lassan öt éve indított trösztellenes vizsgálat eredmé­nyét -jelentette ki szerdán Ame­lia Torres szóvivő. A hét elején még gőzerővel folytak a tárgya­lások az uniós versenybiztos Ma­rio Monti és a Microsoft ügyve­zetője, Steve Ballmer között, aki még mindig reménykedik ab­ban, hogy megállapodással zá­rulhat a vizsgálat. Ennek ér­dekében a cégvezető váratlanul Brüsszelbe utazott, de a szemé­lyes találkozás sem hozott ered­ményt. A bizottság végleges dön­tése március 24-én várható, ám annyit már tudni lehet, hogy bű­nösnek találták a céget vezető piaci pozíciójával való visszaélés miatt. Bár az unió több százmil­lió eurós bírság kiszabását is jó­váhagyhatja, Monti szerint a leg­fontosabb a Microsoft-uralom számítógépes szoftvereket érin­tő piactorzító hatásainak meg­szüntetése. nm

Next