Magyar Hírlap, 2004. április (37. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-08 / 83. szám

Rovatvezető Szále László/e-mail szale@mhirlap.hu/telefon 470-1310 vélemény vita Multikulti korlátok szociológus azt vizsgálja, milyen esé­lyeik lehetnek a beilleszkedésre a hozzánk érkező külföldieknek. N­ew Yorkban vagy Bos­tonban megmosolyog­ják azt a néhány éve kiérkezett magyart vagy lengyelt, aki keverve az angol igeidőket, magáról amerikaiként beszél. Stuttgart és Lille tele van már ott született, de magukat ma is törökként vagy észak-afrikai­ként meghatározó kisebbségiek­kel. S végképp nem hallottam olyan moszlimról, aki ha már nem lett német vagy francia, inkább „európainak” álmodná magát. A spanyol dráma láthatóan nem arról szólt, hogy kit és ho­gyan ér utol az al-Keida hosszú keze, mert beavatkozott Irakban. S nem is arról, hogy önmagában miképpen igazolható - visszame­nőleg - a bagdadi bevonulás. Per­sze fontos a lehetséges párbeszéd európai és közel-keleti politiku­sok vagy médiaértelmiségiek kö­zött. De mintha most fontosabb­nak látszana, mi történik az euró­pai moszlim közösségekben. A kérdés: Európa képes-e, s ha igen, milyen gyorsan, integrálni valamiképpen a betelepülő mosz­lim csoportokat? S a marokkóiak ügyében Spanyolország látha­tóan egyelőre nem túl ügyes. A franciák integrációs képessége az utóbbi években romlik. A né­metek törökjeikkel, valamivel sze­rencsésebbek. A történet kiindulópontja, hogy Európa népességszerkezete gyön­ge. Drámaian elöregedett. Amerikába sokfelől érkeznek bevándorlók. A globális merítés­ből következően egyik csoport sem válik meghatározóvá. Egészében és hosszabb időtávokon a kép vi­szonylag kiegyenlített. Texasban, Kaliforniában lassan talán máso­dik nyelvvé válik a spanyol. De sem itt, sem máshol nem fenyeget a bevándorlók hosszú távú kultu­rális elszigetelődésének, hosszabb távú idegenségének Európában ma tapintható veszélye. A széle­sebb miliő fokozatosan befogad, az etnikai közeg pedig megtart, se­gít, integrációs közvetítő, kulturá­lis kenőanyag. Az abban megfo­galmazott másság nem konfronta­tív, így is megmarad az inkább sokgyermekes latin világ és Észak- Amerika különbsége. De az nem olyan drámai, mint a gyors ütem­ben elöregedő Európa és a földkö­zi-tengeri világ egyelőre még „túl­népesedő” keleti-déli moszlim pe­reme között. A növekedés persze ott is csök­ken, de a következő néhány évti­zedben a különbség a két régió között e tekintetben számotte­vően nem mérséklődik. A munka­erejét, reprodukciós potenciálját elsősorban délről, délkeletről ki­egészítő kontinentális Európában (néhány ország fontos karibi vagy fekete-afrikai csoportjai mellett) a felvándorlás nem oszlik úgy meg, mint az óceánon túl. Ráadá­sul a kulturális különbségek itt nagyobbak, mint a mexikói-ame­rikai határon. S talán még nőnek is. Ma a földközi-tengeri térség - bizonyos értelemben, több okból és különböző módokon - vissza­­keletiesedik, reiszlamizálódik. És az onnan bevándorló számára az európai etnikai gettó nemcsak a részleges integráció eszköze, mint Amerikában, hanem olyan sziget is, ahonnan egyelőre nem is tud teljesen kilépni. S kérdés, milyen lesz vagy milyen máris az euroisz­­lám. Milyen gyorsan alakulnak ki azok a közösségi formái, amelyek legalább egy fokig elfogadják De mi törté­nik majd azokban az új EU-tag­­államok­­ban - így nálunk is ahol leg­alább annyi­ra hiányzik vagy elöreg­szik a mun­kaerő, mint Nyugat- Európában? a nyugati modernitást? Végbe­­megy-e valamilyen szétszakadás ortodox és neológ közösségekre úgy, ahogy ez a XIX. századi ke­let-európai zsidóságban történt, amikor az szembetalálta magát az ipari civilizációval? S ha igen, mi­lyen lesz ez a „neológ” euroisz­­lám? Ebben a mezőben az utolsó hónapok vitája az iskolai muszlim fejkendőről sem tűnik a francia politikai nemzetfogalom egyszerű újraértelmezési kísérletének. In­kább egyfajta elkeseredett s talán bukásra is ítélt próbálkozás lehet a hagyományos integrációs kere­tek fenntartására, megerősítésére. De mi történik mindeközben majd azokban az új EU-tagálla­­mokban - így nálunk is -, ahol legalább annyira hiányzik vagy el­öregszik a munkaerő, mint Nyu­­gat-Európában? S nekünk még annyi interkulturális együttélési tapasztalatunk sincs, mint a nyu­gat-európaiaknak. Egyébként a hozzánk letelepedő „új­ európai” csoportok növekvő hányada nem Lökösházánál vagy Szeged alatt, a zöldhatáron érkezik majd, ha­nem Hegyeshalom felől. A Ma­gyarországon működő török vagy kínai vállalkozások, kisboltok, éttermek egy része ma is bécsi, müncheni etnikai cégek leágazá­sa. Nem a nemzeti konzervatívo­kat ijesztgetem Európával. Nem is azt állítom, hogy ha néhány tu­cat marokkói belekeveredett a madridi robbantásokba, akkor most majd mi is jobban nézzünk oda, mit csinálnak az itt letelepe­dett, korábban magyar egyeteme­ket végzett szíriai orvosok vagy közgazdászok. Isten ments. Az azonban nyilvánvaló, hogy a ki­sebbségi közösségekkel kapcsola­tos európai hangulatokat és po­litikákat nem a vélekedések a finnországi svédekről vagy a dél­­tiroli autonómiáról fogják meg­határozni, hanem elsősorban az újonnan bevándorló s integrálan­dó milliókkal kapcsolatos progra­mok. S ezek nem elkülönülés-, hanem integrációpártiak lesznek. El fogják majd ismerni a kulturá­lis autonómia sok formáját, de ahhoz nem szeretnének politikai jogosítványokat rendelni. A ke­mény multikulti, vagyis a „min­den közösség élje teljes skálán a maga életét” jelszó helyett egy be­­tagoltabb, csak puhább jogosítvá­nyokat osztogató multikulti lép máris a színre, így azután a magyar kisebbsé­gek ügyét általánosabb európai szabályzásokon keresztül biztosí­tani igyekvő magyar külpolitika nem várt helyeken és elsősorban a nyugat-európai bevándorlási ügyek miatt könnyen ellenszélbe kerülhet. Tamás Pál Élő történelem Jókó Csaba rajza Rózsika az anyaországban író, rovata minden második csütörtökön jelenik meg. via Kerebia Rózsikát háromévi munka után elbocsátották az újvidéki Europa- Mode textilüzemből. A legszorgal­masabb varrónők közé tartozott, nem csoda tehát, hogy a munka­vezető behívta az irodába, és vi­gasztalni próbálta. Még kávéval is megkínálta. Nehéz idők jönnek, magyarázkodott, az állam eladta a céget, az új tulajdonos pedig nem akar veszteséget termelni. Rózsika átvette a munkaköny­vét, és olyan csendesen, ahogy be­lépett, elindult kifelé. A munkave­zető azonban zavart mozdulattal intett a lánynak, hogy üljön vissza. Zavara érthető volt, hiszen Rózsi­kát éppen ő tette az elbocsátandók listájára. Nézd Rózsika, folytatta a mun­kavezető, tudom, hogy te vagy a legdolgosabb. De nem tehettünk mást. Meg aztán, hallottam, hogy a magyaroknak igazolványt oszto­gatnak, amivel Magyarországon munkalehetőséget kínálnak. Ne­ked mégis könnyebb, mint a töb­bieknek. Rózsika bólintott. Megköszönte a jó tanácsot, hazatérve pedig elő­vette a fiók mélyéről magyariga­zolványát. Másnap beballagott a pártirodába, ahol több mint egy évvel ezelőtt ünnepélyesen a kezé­be nyomták a dokumentumot. Azt mondták neki akkor, hogy jobb lesz az élete, csak ne féljen ma­gyarnak lenni. A komputerek előtt ülő két hölgy lenézően méregette Rózsi­kát. Nem vagyunk mi munkaköz­vetítő hivatal, hárították el kéré­sét. Egyébként is torkig vagyunk azokkal, akik csak azért magya­rok, hogy munkához jussanak Magyarországon. Rózsika némán bólogatott, és csendben betette maga után az aj­tót. Szerencséjére régi osztálytár­sa, Süge Lajcsi, az Óbecse-Szeged között közlekedő autóbusz sofőrje, segítségére sietett. Egy szegedi is­merős révén intézkedett. Az majd talál valami alkalmi munkát. A megbeszélt napon az a szege­di fiatalember személyautóval vit­te ki Rózsikát egy közeli tanyára, ahol a gazda paprikaszedésre fel­fogadta. Koszt, kvártély biztosítva. Amíg oda­voltál, szün­telenül arra gondoltam, milyen jó magyarnak lenni, közölte nagylelkűen. Ezenkívül tu­dok adni még havi huszonötezer forintot. Rózsika, hogy igazolja magát, táskájából elővette igazol­ványát. A gazda egy ideig tanács­talanul forgatta, aztán érdektele­nül viszszaadta. Nagyszerű, mondta. Az a fontos, hogy mi ma­gyarok megértsük egymást, hogy összetartsunk. Ezért, ne érts félre lányom, nem tudlak bejelenteni. Rózsika hallgatott. Kora reggel­től késő estig robotolt. Két hónap múlva a gazda közölte vele, hogy sajnos vége a paprikaszezonnak. Nagyon mézes-mázos volt, még az irodába is beinvitálta. Leszámolta neki a kéthavi bért, ötvenezer fo­rintot. Ő is ugyanolyan zavartan folytatta, mint az EuropeMode munkavezetője. Nagyon sajnálom, lányom, hogy nem tarthatlak meg, de nehéz idők várnak ránk. Borzal­mas adókkal nyomorgatnak, alig dűlőzök ki a birtokkal. Aztán az íróasztala fiókjából egy kokárdát húzott elő. Ezt emlékül adom ne­ked. És nagyon vigyázz magadra. Rózsika egy szegedi pénzváltó­ban euróra váltotta kéthavi kere­setét, és az első busszal Újvidékre utazott. Az első dolga volt, hogy törlessze háziasszonyának a ház­bértartozást. Euróval fizetett. Mindössze húsz eurója maradt. A háziasszony sóvárogva forgat­ta a kezében a bankjegyeket. Sze­rencsés vagy, lányom, te legalább láthattad Magyarországot. Bizto­san sok szép élményben volt ré­szed, sóhajtotta. Rózsika bólintott. Igen, vála­szolta, az emberek egészen má­sok, mint itt. Kedvesek, rokon­szenvesek, és nagyon szeretnek bennünket. Most megveheted magadnak az új cipőt is? Igen, válaszolta Rózsika. Meg­veszem azt a barna körömcipőt, amire oly régóta vágyom. Mikor utazol vissza? Egyelőre maradok. Nekem már szokatlan az ottani élet. Kimerített a sok újdonság, érdekesség és lát­nivaló. Állandóan honvágy mar­­dosott. Az öregasszony értetlenül tűnődött. Amíg odavoltál, szünte­lenül arra gondoltam, milyen jó magyarnak lenni. Most látom, hogy mennyire igazam volt. Ugye, jól gondolom? Nagyon jól, mondta kurtán Ró­zsika, majd berohant a szobájába. A táskájából előszedte a magya­rigazolványát és a kokárdát. Gon­dosan az asztalra tette. Aztán alá­juk helyezte a gyűrött húszeuróst. Azt fájlalta legjobban, hogy hol­nap be kell váltania. Akkor váratlanul záporozni kezdtek a könnyei. Nem magát siratta, hanem megesett a szíve a szegény, szerencsétlen öregasz­­szonyon. A véleményrovat állandó tárcáinak archívuma az interneten: www.magyarhirlap.hu/velemeny Végel László 2004. április 8., csütörtök • Magyar Hírlap • 15 Inzulin Ha Kökény Mihály miniszter családjában cukorbeteg volna (remélhetőleg nincs), aki a patikában tegnap nem kapott inzulint, viszont az újságban elolvashatta, hogy Mihály szerint nem inzulinhiány van, hanem információhiány, nos, ő valószínűleg emelt hangon mondta volna el a neves ro­konnak, amit illendőségi ok­ból nincs módom leírni. Annyit írok, hogy ennél szánalmasabb, cinikusabb mondatot ritkán olvashatni, még miniszterektől is. Mégis, hogy tetszett ezt el­gondolni? Egy dán gyártótól még a régi áron bespejzolok hat hétre elég inzulint, köz­ben azt nyilatkozom, hogy nem kötöttem különmegálla­­podást semmilyen céggel. Ez egy. Kettő. Ha több patiká­ban még sincs inzulin, úgy te­szek, mintha jelentéktelen pontocska volnék, akinek sem joga, sem kötelessége a patikák informálását is idő­ben megszervezni. Következő nap viszont helyre teszem, amit MÁSOK elrontottak, fölkérem a tisztiorvost, hogy tájékoztassa a butuska pati­kusokat. Akik erre föl azzal jönnek, hogy nemcsak inzu­lint, hanem hatvanféle gyógy­szert nem tudtak a nagyke­reskedők kiszállítani. És miért? Természetesen azért, mert a patikák, a készleteik leértékelése miatt nem átal­lották várni, majd egyszerre megrohanni nagykereskedőt és gyártót, mint egyszeri vá­sárló nyitáskor az Electro­­worldöt. Az ember szinte látja, amint Kökény miniszter szét­tárja a kezét: most mit szól­nak?! És ezt az országot kell nekünk vezetnünk! (erszékely) Magyar Hírlap KÖZÉLETI NAPILAP Főszerkesztő Szombathy Pál Főszerkesztő-helyettesek Popovics Gizella, Farkas György Vezető lapszerkesztő Szluka Márton Lapszerkesztők Ipper Péter, Lépesfalvi Zoltán Művészeti vezető Lovasi Eszter Fotórovat-vezető Habik Csaba Hír és MH-online Köves Pál Főmunkatársak Gréczy Zsolt, Makai József, Para-Kovács Imre, R. Székely Julianna Kiadja Ringier Kiadó Kft. 1141 Budapest, Szugló u. 83-85. Telefon: 460-2500 Vezérigazgató Papp Béla Lapigazgató Czövek Hajnalka Hirdetési igazgató Komjáthy Katalin Marketingigazgató Holovács Annamária Terjesztési igazgató Bulyáki Iván Gyártási igazgató Végh Petra Szerkesztőség 1145 Budapest, Szugló u. 14., telefon: 470-1100 fax: 470-1296 Hirdetési igazgatóság 1145 Budapest, Szugló u. 14. Telefon: 470-1133, fax: 470-1136, e-mail: molnarek­@mhirlap.hu Hirdetésfelvétel, telefon: 470-1133, fax: 470-1136. Ügynökségi referens, telefon: 470-1140, fax: 470-1136 A hirdetések tartalmáért a lap nem vállal felelősséget! Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletág. Előfizethető közvetlenül a postai kézbesítőknél, az ország bármely postáján, Budapesten, a hírlap-ügyfélszol­­gálati irodákban és a Központi Hírlap Centrumnál (Budapest VIII., Orczy tér 1. Telefon: 06-1-477-6300; postacím: Budapest, 1900) További információk: 06-80-444-444; hirlapelofizetes @ posta.hu Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft.,1014 Budapest, Szentháromság tér 6., telefon és fax: 00-36-1-201-8891, e-mail: batthyany @ kultur-press.hu. Előfizetésről, terjesztésről felvilágosítás a 06-40-200-549-es, helyi tarifával hívható számon, munkanapokon 9-17 óra között. HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807 Nyomtatás Magyar Hivatalos Közlöny­­kiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája Felelős vezető Burján Norbert igazgató

Next