Magyar Hírlap, 2004. április (37. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-30 / 101. szám

8 • Magyar Hírlap • 2004. április 30., péntek-május 1., szombat csatlakozás­* a belépők önmagukról Az új európaiak ciprus A megosztottság kuriózuma Maria Hadzsipannou-Gini, a Cyprus Weekly angol nyelvű lap gazdasági rovatának vezetője Ciprust, a szerelem istennőjének, Aphrodi­tének a szülőhelyét konzervatív emberek lakják, akik leginkább vendégszeretetükre büszkék. Évente kétmilliónál több turista érkezik ide. Még akkor is, ha az EU új dél­keleti határa valójában egy megosztott or­szág, ahol még szögesdrótok és aknamezők vannak. De a világ utolsó megosztott fővá­rosát kettészelő, cikcakkos demarkációs vo­nal ugyanolyan idegenforgalmi kuriózum, mint a Nicosia óvárosa körüli velencei fal. Az itt élők szeretnek politizálni, imádják a vadászatot vagy az ücsörgést a rendsze­rint a leszakadás határáig megrakott aszta­lok körül, ahol órákon át lehet beszélgetni, s közben rendszeresen koccintani Ciprus konyakkal. (Az ital egyébként a jogharmo­nizáció egyik áldozata: meg kellett változ­tatni a nevét. Mint egy külföldi diplomata megállapította, a ciprusiak úgy esznek, mintha nem lenne holnap, s úgy építenek házakat, mintha örökké élnének. Az orvo­sok pedig állítják: a ciprusi fiatalok a legin­kább elhízottak közé tartoznak Európában. A szigeten az egyik legnagyobb esemény a vadászati idény kezdete: tízezrek indulnak a hegyekbe lövöldözni, elsősorban nyúlra és fogolyra. A másik nagy népünnepély az es­küvő. Hagyományosan egész falvak mulat­nak napokon át, a városokban pedig ötcsil­lagos szállodákban adnak hatalmas fogadá­sokat, a leggyakoribb ajándék a készpénz. Cipruson a pártszimpátiák éppen olyan sokat jelentenek, mint a ragaszkodás egy­­egy futballcsapathoz. Mondják, az itteniek a legritkábban változtatják pártjukat, újsá­gukat vagy sör- és cigarettamárkájukat. De ez alighanem hamarosan változik: az új adók ugyanis a dohányt és az alkoholos ter­mékeket egyaránt sokkal drágábbá teszik. Visszafogott, mint egy olasz, diszkrét, akár egy dán, nagyvonalú, mint egy holland - ilyen és ehhez hason­ló, távolról sem alap­talan megállapítások szerepelnek az „Igazi európai...” típusú képeslapokon. De mi­lyenek az új euró­paiak? Az unióba ve­lünk egyszerre belépő országokból kértünk fel kollégákat: segít­senek tovább írni a régi képeslapokat. Kik században valósították meg ambíciói­kat, de nem külső expanzióval, hanem pon­tosan fordítva, etnikai homogenizációval. 1918-ban megszabadultunk a Monar­chiától, és ezzel az osztrák-magyar elnyo­mástól. 1945-ben a világháború után kitele­pítettük a németeket, és ezzel megszabadul­tunk tőlük (azok után, hogy a nácik „meg­szabadítottak” bennünket a zsidóktól). 1993-ban megszabadultunk Szlovákiától. Az eredmény egy országocska, kicsi, de a mienk, így hangozna az a nézet, amellyel azonosul a csehek nagy része. Éppen ezért az EU-tagság és az azzal járó nyitottság a szomszédok és Európa felé nem tölti el lel­kesedéssel a őket. A várakozásokat felülete­sen így lehetne összefoglalni: túléltük az Osztrák-Magyar Monarchiát, túléltük a ná­ci megszállást, túléltük az EU-t is. Az egykori miniszterelnök, ma köztársa­sági elnök Václav Klaus soha nem titkolta, hogy inkább az EU lép be Csehországba, mint fordítva. Legalábbis így fogták fel ezt az európai diplomaták. Majd meglátjuk, hogy az EU-tagság hozzájárul-e ahhoz, hogy Csehország ismét többrétegű legyen, akár nemzetiségről, akár nyelvről vagy ép­pen vallásról van szó. Egyelőre úgy néz ki, hogy inkább „az EU Csehország kapui előtt” nézet uralkodik Csehországban, látha, s mindegyiknek ad két kis golyót. .Mi­re visszajövök, mutassatok be egy trükköt, amely ámulatba ejt” - mondja nekik az ör­dög. Két hét múlva visszamegy, és látja, hogy a németnek sikerült az egyik golyót rá­állítania a másik tetejére. Ugyanezt tette az orosz is. S mit csinált a lengyel? Elvesztette az egyik golyót, és összetörte a másikat. Ezt a viccet az utóbbi időben gyakran mesélik Lengyelországban, ami sokat el­mond a lengyelek lelkiállapotáról az uniós csatlakozáskor. Külső megfigyelőnek úgy tűnik, a lengyeleknek sikerült elérniük vagy nagyon közel kerülniük az elmúlt év­tizedben kitűzött célokhoz: a NATO tagjai vagyunk, nincsenek agresszív szomszé­daink, reformok demokráciába fordították az országot, és a gazdaság káprázatos se­bességgel nő (a legutóbbi adatok szerint hatszázalékos a növekedés). De a lengyelek nem a sikerek időszaká­ban a legjobbak. Minden energiánkat és hazaszeretetünket mozgósítjuk, amikor el­lenséggel kell küzdeni, a nácikat vagy kom­munistákat kellett kiűzni az országból. De amikor minden rendben van? Kényelmet­lenül érezzük magunkat, és úgy csinálunk, mintha nem volna rendben. „A lengyelek­nél a panaszkodás a kommunikáció nor­mális módja” - írta egy nemrég megjelent könyvben egy népszerű lengyel tévés. Ad­junk ehhez hozzá egy jó adag humorérzé­ket egy csipetnyi iróniával és egy nem gya­korlatias, hanem romantikus lelket. Az eredmény egy elveszett és egy törött golyó, így hát amikor az unióhoz, a gazdagok klubjához csatlakozunk, amiről olyan rég­óta álmodtunk, végre elégedettek és opti­misták leszünk? Hát, nem igazán. Mindig van egy csomó dolog, amiről panaszkodha­tunk vagy amivel viccelődhetünk. lettország Ne féljünk a nagy változásoktól Aija Lulle, az NRA lett napilap újságírója Talán egy hónappal ezelőtt kezdődött: a lettek hosszú sorokban álltak a szupermar­ketekben, és hisztérikus hangulatban vá­sárolták fel a sót. Némelyikük húsz kilónál is többet vett, mert attól félt, hogy az Uk­rajnából importált olcsó só a csatlakozás után eltűnik az üzletekből. A felvásárlási láz azonnal átterjedt más árucikkekre, az árak pedig gyorsan emelkedtek. Az elemzők állították, hogy a gyors ár­emeléseknek logikus oka nincs - illetve van, a kereskedelem üzleti törvényei léptek működésbe. Az emberek sok jót vesznek, emeljük tehát az árakat, és magyarázzuk meg, hogy ez az Európai Unió követelmé­nyei alapján történik. A „szájról szájra” terjedő rémhírek azon­ban megtették a magukét: Lettország EU- csatlakozásának össznépi támogatása már amúgy is a legalacsonyabb volt az újonnan belépő államok között, pedig a kormány tavaly intenzív tájékoztatási kampányokat indított. A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a lettek meglehetősen szkeptikusak az európai uniós csatlakozás iránt, s a kételyek az elmúlt hónapban csak nőttek. Mindez engem arra késztet, hogy hazámnak csak a tíz évvel ezelőtti állapotát idézzem fel. Milyen hihetetlen álom!” - mondhatta volna bárki a ’90-es évek elején, látván a le­robbant, posztszovjet Lettországot, és hall­ván néhány meggondolatlan nagyszájút, aki azt mondta, hogy tíz éven belül tagj­a le­szünk az Európai Uniónak. Valóban kemény munkát végeztünk azért, hogy május elsején pukkanjanak a pezsgősüvegek. Első alkalommal dönthe­tünk szabadon történelmünkben arról, hogy milyen irányban akarjuk fejleszteni országunkat. A Szovjetunió 1940 júniusá­ban szállta meg, majd kebelezte be Lettor­szágot, amely 1991-ben állította helyre füg­getlenségét. Alig találni nálunk olyan csa­ládot, amely ne szenvedett volna a náci és a szovjet uralom alatt a saját hazájában, Szibériában vagy nyugati száműzetésben. Csaknem felesleges feltenni a kérdést, mi az a legerősebb érv, amely Lettország EU-csatlakozása mellett szól. Elegendő a térképre pillantani, és felmérni, milyen le­hetőségei vannak Lettországnak. Az alter­natíva világos: Lettország vagy csatlakozik az EU-hoz, vagy pedig visszatér a Nagy Testvér oroszországi befolyási övezetébe. Az orosz befolyástól való rettenetét nem lehet egyszerűen irracionális félelemnek vagy paranoiának nevezni - ez történelmi örökségünk logikus hozadéka. Mégis a minapi sorban állások megerő­sítik bennem az igazságot: sok lett kétélű kardot lát az EU-ban. A lettek egyrészt azt remélik, hogy független, kis államuk stabi­litása erősödik, másfelől viszont sokan fél­nek attól, hogy elveszítik nemzeti önazo­nosságukat. Ehhez hasonlóan sokan remé­lik, hogy új lehetőségek tárulnak fel az ok­tatásban, a munkavállalásban, a gazdaság felvirágzik, másfelől sokan attól tartanak, hogy külföldiek vásárolják fel Lettország földjeit, a kis gazdaságokat megfojtja az üz­let, a közepes méretű üzleti vállalkozások pedig arra kényszerülnek, hogy egyenlőtlen versenyt vívjanak a régi EU-tagállamokban lévő riválisaikkal, miközben be kell tarta­niuk az EU korlátozó intézkedéseit. Bármilyen hatása legyen is mindennek a fogyasztókra, én bízom benne, hogy megéri. A történelmi tapasztalat arra taní­totta Lettországot és a letteket, hogy alkal­mazkodjanak a gazdasági változásokhoz. A tagságnak már az ígérete is ösztönözte és gyorsította az átfogó gazdasági és társadal­mi reformokat. Erősen remélem, hogy tíz év múlva, vagy talán még korábban, a let­tek jót nevetnek majd magukon és a 2004- ben kitört sóvásárlási őrületen, hiszen 2004 történelmi év, az EU története legna­gyobb bővítésének éve. Csehország „Az EU Csehország kapui előtt” Zbynek Petrácek, a Respekt prágai hetilap kommentátora A Cseh Köztársasággal bizonyos értelem­ben szkeptikus elem érkezik az unióba - persze nem euroszkeptikus, ami az öreg kontinens integrációját gátolná, hanem in­kább az óvatosság, a bezárkózottság és a számítás értelmében. A volt Habsburg-bi­­rodalom többségi nemzeteinek, vagyis az osztrákoknak, a magyaroknak és a lengye­leknek az uniós tagság megfelelhet azon ré­gebbi ambícióiknak, hogy jelentős szerepet játsszanak Európában. Nem úgy a csehek­nek. Elég ránézni Bécsre és Budapestre, s összehasonlítani Prágával. Bécs és Budapest nem olyan város, mint egy jelenleg kisebb ország metropolisa, ha­nem inkább mint a XIX. század, az impé­­rium idején tapasztalt fejlődés emléke. Úgy tűnnek fel, mintha sokkal nagyobb egysé­gek központjai lennének, mint amilyen or­szágokéi manapság. Ezzel szemben Prága elkopottabb. Végül is a csehek csak a husza­ Észtország Mindjobban lelkesedünk Piret Tali, az Eesti Päevaleht című lap munkatársa Boldogok az észtek, hogy újból hivatalosan is európaiak lesznek! S közben az ország minden lakosa kíváncsian várja, milyen vál­­tozások jönnek. Vezető pártunk, a Res Pub­lica azt ígérte, divatos öltönyöket viselő, ele­gáns frizurás, gyönyörű férfiak érkeznek majd ide Európa minden részéről, hogy cso­daszép, kék szemű lányainkat boldogabbá tegyék, mint voltak bármikor. Lányaink, szépek és erősek, mint vad északi természe­tünk, még nem váltak a feminizmus prédá­jává, mint a régi civilizált világban élők. E mennyei teremtések némelyike tehát olyannyira várja a - csak a nyolcszáz évvel ezelőttiekhez hasonlítható - hős lovagokat, hogy felvásárolták az üzletekből az összes sót és cukrot. Pont úgy, mint a háborúk előtt. Ezúttal azonban nem a félelem vezet­te őket, hanem a jó szándék: finom sütemé­nyekkel várják drága európai vendégeinket. Közben az észtek mind jobban lelkesed­nek majd földrajzi fekvésükért, mindenek­előtt a közös határért az oroszokkal. Például azok a „szegények”, akik onnan majd ciga­rettát, olajat és vodkát csempésznek. Az uniós tagsággal ugyanis nőnek az adók. Minden más­­ minden ugyanolyan: „United Colours of Europe!” Éljen soká az EU! Lengyelorság Panaszkodás és viccelődés Dominika Pszczolkowska lengyel újságíró Az ördög elkapott egy németet, egy oroszt és egy lengyelt. Bezárja őket három külön cél­ Litvánia A csatlakozás érzelmi kérdés Steven Paulikas, a Baltic Times litvániai szerkesztője Egy évvel ezelőtt a választók 63 százaléka vett részt a népszavazáson, és 90 százalé­kuk mondott igent Litvánia uniós csatlako­zására: a szavazásra jogosultak 57 százalé­ka egyértelműen kifejezte, támogatja az or­szág EU-tagságát - számuk magasabb volt, mint bármelyik másik jelölt államban. Amikor azonban beszédbe elegyedtem a választókkal a népszavazás napján, azt tapasztaltam, hogy véleményük az EU-ról . MIT VINNE MAGÁVAL AZ UNIÓBAN/MI AZ, AMIT MINDENKÉPPEN MAGA MÖGÖTT HAGYNA? FISCHER IVÁN karmester: ’1) Sok mindent vihetünk magunkkal: tehetséget, találékonyságot, kedvességet, irodalmat, színházakat, muzsikusokat, a pedagógusok odaadását, a Kodály-módszert, kiváló borokat, ételeket, a pesti kávéházakat, gyógyfürdőket.­­ Csak néhány dolgot kellene itthon hagynunk: az irigységet, a büsz­keséget, az egymás elleni indulatokat, a gonoszságot. GÖNCZÖL KATALIN miniszteri biztos: -j) Kosztolá­nyi novelláit, József Attila és Radnóti verseit, hogy minél több nyelvre lefordíthassák. © A lassan már minden emberi kapcsolatot mérgező itthoni erőszakot és a bármilyen szintű hatalom imádatát. GRANASZTÓI GYÖRGY volt nagykövet: a) A magyar szépirodalmat magammal vinném, különösen Krúdy műveit. · A sok hamis hang itthon maradhatna. GYÖRGY PÉTER esztéta: a) Szerb Antalt, Halász Gá­bort, Radnótit, Rejtőt, Vajda Lajost és Ámos Imrét. 0 A romák elleni előítélet és megvetés nyugodtan maradhatna itthon. HALMAI GÁBOR alkotmányjogász: u) A sokféleség, másság, tolerancia iránt fogékony sok honfitársamat. ^ A sokféleség, a másság, a tolerancia gyűlöletét. HELLER ÁGNES filozófus: (U)Az ideo­lógiák iránt tanúsított szkepticizmust. © A közéletben gyakran hangot kapó erkölcsi cinizmust. HORN GYULA volt miniszterelnök: ,(J) Elvinném az idősek szeretetét. © Nem vinném magammal a jobboldalt. JAKSITY GYÖRGY, a Tőzsdetanács elnöke: " Itt hagynám azokat az eszméket, amelyek hozzájárultak Magyarország területének és népességének veszteségeihez, két gyászos szerepben végigharcolt világháborúhoz, öt évtized szocializmushoz. "j) Magammal vinném ezek tanulságát, mert nemcsak nekünk, de annak az Európának is fontos szembesülni a leckéivel, amelynek politikája maga is sok hibával járult hozzá ezekhez az események­hez és mára kontinensünk világban betöltött szerepének leértékelődéséhez.

Next