Magyar Hírlap, 2004. április (37. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-30 / 101. szám
8 • Magyar Hírlap • 2004. április 30., péntek-május 1., szombat csatlakozás* a belépők önmagukról Az új európaiak ciprus A megosztottság kuriózuma Maria Hadzsipannou-Gini, a Cyprus Weekly angol nyelvű lap gazdasági rovatának vezetője Ciprust, a szerelem istennőjének, Aphroditének a szülőhelyét konzervatív emberek lakják, akik leginkább vendégszeretetükre büszkék. Évente kétmilliónál több turista érkezik ide. Még akkor is, ha az EU új délkeleti határa valójában egy megosztott ország, ahol még szögesdrótok és aknamezők vannak. De a világ utolsó megosztott fővárosát kettészelő, cikcakkos demarkációs vonal ugyanolyan idegenforgalmi kuriózum, mint a Nicosia óvárosa körüli velencei fal. Az itt élők szeretnek politizálni, imádják a vadászatot vagy az ücsörgést a rendszerint a leszakadás határáig megrakott asztalok körül, ahol órákon át lehet beszélgetni, s közben rendszeresen koccintani Ciprus konyakkal. (Az ital egyébként a jogharmonizáció egyik áldozata: meg kellett változtatni a nevét. Mint egy külföldi diplomata megállapította, a ciprusiak úgy esznek, mintha nem lenne holnap, s úgy építenek házakat, mintha örökké élnének. Az orvosok pedig állítják: a ciprusi fiatalok a leginkább elhízottak közé tartoznak Európában. A szigeten az egyik legnagyobb esemény a vadászati idény kezdete: tízezrek indulnak a hegyekbe lövöldözni, elsősorban nyúlra és fogolyra. A másik nagy népünnepély az esküvő. Hagyományosan egész falvak mulatnak napokon át, a városokban pedig ötcsillagos szállodákban adnak hatalmas fogadásokat, a leggyakoribb ajándék a készpénz. Cipruson a pártszimpátiák éppen olyan sokat jelentenek, mint a ragaszkodás egyegy futballcsapathoz. Mondják, az itteniek a legritkábban változtatják pártjukat, újságukat vagy sör- és cigarettamárkájukat. De ez alighanem hamarosan változik: az új adók ugyanis a dohányt és az alkoholos termékeket egyaránt sokkal drágábbá teszik. Visszafogott, mint egy olasz, diszkrét, akár egy dán, nagyvonalú, mint egy holland - ilyen és ehhez hasonló, távolról sem alaptalan megállapítások szerepelnek az „Igazi európai...” típusú képeslapokon. De milyenek az új európaiak? Az unióba velünk egyszerre belépő országokból kértünk fel kollégákat: segítsenek tovább írni a régi képeslapokat. Kik században valósították meg ambícióikat, de nem külső expanzióval, hanem pontosan fordítva, etnikai homogenizációval. 1918-ban megszabadultunk a Monarchiától, és ezzel az osztrák-magyar elnyomástól. 1945-ben a világháború után kitelepítettük a németeket, és ezzel megszabadultunk tőlük (azok után, hogy a nácik „megszabadítottak” bennünket a zsidóktól). 1993-ban megszabadultunk Szlovákiától. Az eredmény egy országocska, kicsi, de a mienk, így hangozna az a nézet, amellyel azonosul a csehek nagy része. Éppen ezért az EU-tagság és az azzal járó nyitottság a szomszédok és Európa felé nem tölti el lelkesedéssel a őket. A várakozásokat felületesen így lehetne összefoglalni: túléltük az Osztrák-Magyar Monarchiát, túléltük a náci megszállást, túléltük az EU-t is. Az egykori miniszterelnök, ma köztársasági elnök Václav Klaus soha nem titkolta, hogy inkább az EU lép be Csehországba, mint fordítva. Legalábbis így fogták fel ezt az európai diplomaták. Majd meglátjuk, hogy az EU-tagság hozzájárul-e ahhoz, hogy Csehország ismét többrétegű legyen, akár nemzetiségről, akár nyelvről vagy éppen vallásról van szó. Egyelőre úgy néz ki, hogy inkább „az EU Csehország kapui előtt” nézet uralkodik Csehországban, látha, s mindegyiknek ad két kis golyót. .Mire visszajövök, mutassatok be egy trükköt, amely ámulatba ejt” - mondja nekik az ördög. Két hét múlva visszamegy, és látja, hogy a németnek sikerült az egyik golyót ráállítania a másik tetejére. Ugyanezt tette az orosz is. S mit csinált a lengyel? Elvesztette az egyik golyót, és összetörte a másikat. Ezt a viccet az utóbbi időben gyakran mesélik Lengyelországban, ami sokat elmond a lengyelek lelkiállapotáról az uniós csatlakozáskor. Külső megfigyelőnek úgy tűnik, a lengyeleknek sikerült elérniük vagy nagyon közel kerülniük az elmúlt évtizedben kitűzött célokhoz: a NATO tagjai vagyunk, nincsenek agresszív szomszédaink, reformok demokráciába fordították az országot, és a gazdaság káprázatos sebességgel nő (a legutóbbi adatok szerint hatszázalékos a növekedés). De a lengyelek nem a sikerek időszakában a legjobbak. Minden energiánkat és hazaszeretetünket mozgósítjuk, amikor ellenséggel kell küzdeni, a nácikat vagy kommunistákat kellett kiűzni az országból. De amikor minden rendben van? Kényelmetlenül érezzük magunkat, és úgy csinálunk, mintha nem volna rendben. „A lengyeleknél a panaszkodás a kommunikáció normális módja” - írta egy nemrég megjelent könyvben egy népszerű lengyel tévés. Adjunk ehhez hozzá egy jó adag humorérzéket egy csipetnyi iróniával és egy nem gyakorlatias, hanem romantikus lelket. Az eredmény egy elveszett és egy törött golyó, így hát amikor az unióhoz, a gazdagok klubjához csatlakozunk, amiről olyan régóta álmodtunk, végre elégedettek és optimisták leszünk? Hát, nem igazán. Mindig van egy csomó dolog, amiről panaszkodhatunk vagy amivel viccelődhetünk. lettország Ne féljünk a nagy változásoktól Aija Lulle, az NRA lett napilap újságírója Talán egy hónappal ezelőtt kezdődött: a lettek hosszú sorokban álltak a szupermarketekben, és hisztérikus hangulatban vásárolták fel a sót. Némelyikük húsz kilónál is többet vett, mert attól félt, hogy az Ukrajnából importált olcsó só a csatlakozás után eltűnik az üzletekből. A felvásárlási láz azonnal átterjedt más árucikkekre, az árak pedig gyorsan emelkedtek. Az elemzők állították, hogy a gyors áremeléseknek logikus oka nincs - illetve van, a kereskedelem üzleti törvényei léptek működésbe. Az emberek sok jót vesznek, emeljük tehát az árakat, és magyarázzuk meg, hogy ez az Európai Unió követelményei alapján történik. A „szájról szájra” terjedő rémhírek azonban megtették a magukét: Lettország EU- csatlakozásának össznépi támogatása már amúgy is a legalacsonyabb volt az újonnan belépő államok között, pedig a kormány tavaly intenzív tájékoztatási kampányokat indított. A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a lettek meglehetősen szkeptikusak az európai uniós csatlakozás iránt, s a kételyek az elmúlt hónapban csak nőttek. Mindez engem arra késztet, hogy hazámnak csak a tíz évvel ezelőtti állapotát idézzem fel. Milyen hihetetlen álom!” - mondhatta volna bárki a ’90-es évek elején, látván a lerobbant, posztszovjet Lettországot, és hallván néhány meggondolatlan nagyszájút, aki azt mondta, hogy tíz éven belül tagja leszünk az Európai Uniónak. Valóban kemény munkát végeztünk azért, hogy május elsején pukkanjanak a pezsgősüvegek. Első alkalommal dönthetünk szabadon történelmünkben arról, hogy milyen irányban akarjuk fejleszteni országunkat. A Szovjetunió 1940 júniusában szállta meg, majd kebelezte be Lettországot, amely 1991-ben állította helyre függetlenségét. Alig találni nálunk olyan családot, amely ne szenvedett volna a náci és a szovjet uralom alatt a saját hazájában, Szibériában vagy nyugati száműzetésben. Csaknem felesleges feltenni a kérdést, mi az a legerősebb érv, amely Lettország EU-csatlakozása mellett szól. Elegendő a térképre pillantani, és felmérni, milyen lehetőségei vannak Lettországnak. Az alternatíva világos: Lettország vagy csatlakozik az EU-hoz, vagy pedig visszatér a Nagy Testvér oroszországi befolyási övezetébe. Az orosz befolyástól való rettenetét nem lehet egyszerűen irracionális félelemnek vagy paranoiának nevezni - ez történelmi örökségünk logikus hozadéka. Mégis a minapi sorban állások megerősítik bennem az igazságot: sok lett kétélű kardot lát az EU-ban. A lettek egyrészt azt remélik, hogy független, kis államuk stabilitása erősödik, másfelől viszont sokan félnek attól, hogy elveszítik nemzeti önazonosságukat. Ehhez hasonlóan sokan remélik, hogy új lehetőségek tárulnak fel az oktatásban, a munkavállalásban, a gazdaság felvirágzik, másfelől sokan attól tartanak, hogy külföldiek vásárolják fel Lettország földjeit, a kis gazdaságokat megfojtja az üzlet, a közepes méretű üzleti vállalkozások pedig arra kényszerülnek, hogy egyenlőtlen versenyt vívjanak a régi EU-tagállamokban lévő riválisaikkal, miközben be kell tartaniuk az EU korlátozó intézkedéseit. Bármilyen hatása legyen is mindennek a fogyasztókra, én bízom benne, hogy megéri. A történelmi tapasztalat arra tanította Lettországot és a letteket, hogy alkalmazkodjanak a gazdasági változásokhoz. A tagságnak már az ígérete is ösztönözte és gyorsította az átfogó gazdasági és társadalmi reformokat. Erősen remélem, hogy tíz év múlva, vagy talán még korábban, a lettek jót nevetnek majd magukon és a 2004- ben kitört sóvásárlási őrületen, hiszen 2004 történelmi év, az EU története legnagyobb bővítésének éve. Csehország „Az EU Csehország kapui előtt” Zbynek Petrácek, a Respekt prágai hetilap kommentátora A Cseh Köztársasággal bizonyos értelemben szkeptikus elem érkezik az unióba - persze nem euroszkeptikus, ami az öreg kontinens integrációját gátolná, hanem inkább az óvatosság, a bezárkózottság és a számítás értelmében. A volt Habsburg-birodalom többségi nemzeteinek, vagyis az osztrákoknak, a magyaroknak és a lengyeleknek az uniós tagság megfelelhet azon régebbi ambícióiknak, hogy jelentős szerepet játsszanak Európában. Nem úgy a cseheknek. Elég ránézni Bécsre és Budapestre, s összehasonlítani Prágával. Bécs és Budapest nem olyan város, mint egy jelenleg kisebb ország metropolisa, hanem inkább mint a XIX. század, az impérium idején tapasztalt fejlődés emléke. Úgy tűnnek fel, mintha sokkal nagyobb egységek központjai lennének, mint amilyen országokéi manapság. Ezzel szemben Prága elkopottabb. Végül is a csehek csak a husza Észtország Mindjobban lelkesedünk Piret Tali, az Eesti Päevaleht című lap munkatársa Boldogok az észtek, hogy újból hivatalosan is európaiak lesznek! S közben az ország minden lakosa kíváncsian várja, milyen változások jönnek. Vezető pártunk, a Res Publica azt ígérte, divatos öltönyöket viselő, elegáns frizurás, gyönyörű férfiak érkeznek majd ide Európa minden részéről, hogy csodaszép, kék szemű lányainkat boldogabbá tegyék, mint voltak bármikor. Lányaink, szépek és erősek, mint vad északi természetünk, még nem váltak a feminizmus prédájává, mint a régi civilizált világban élők. E mennyei teremtések némelyike tehát olyannyira várja a - csak a nyolcszáz évvel ezelőttiekhez hasonlítható - hős lovagokat, hogy felvásárolták az üzletekből az összes sót és cukrot. Pont úgy, mint a háborúk előtt. Ezúttal azonban nem a félelem vezette őket, hanem a jó szándék: finom süteményekkel várják drága európai vendégeinket. Közben az észtek mind jobban lelkesednek majd földrajzi fekvésükért, mindenekelőtt a közös határért az oroszokkal. Például azok a „szegények”, akik onnan majd cigarettát, olajat és vodkát csempésznek. Az uniós tagsággal ugyanis nőnek az adók. Minden más minden ugyanolyan: „United Colours of Europe!” Éljen soká az EU! Lengyelorság Panaszkodás és viccelődés Dominika Pszczolkowska lengyel újságíró Az ördög elkapott egy németet, egy oroszt és egy lengyelt. Bezárja őket három külön cél Litvánia A csatlakozás érzelmi kérdés Steven Paulikas, a Baltic Times litvániai szerkesztője Egy évvel ezelőtt a választók 63 százaléka vett részt a népszavazáson, és 90 százalékuk mondott igent Litvánia uniós csatlakozására: a szavazásra jogosultak 57 százaléka egyértelműen kifejezte, támogatja az ország EU-tagságát - számuk magasabb volt, mint bármelyik másik jelölt államban. Amikor azonban beszédbe elegyedtem a választókkal a népszavazás napján, azt tapasztaltam, hogy véleményük az EU-ról . MIT VINNE MAGÁVAL AZ UNIÓBAN/MI AZ, AMIT MINDENKÉPPEN MAGA MÖGÖTT HAGYNA? FISCHER IVÁN karmester: ’1) Sok mindent vihetünk magunkkal: tehetséget, találékonyságot, kedvességet, irodalmat, színházakat, muzsikusokat, a pedagógusok odaadását, a Kodály-módszert, kiváló borokat, ételeket, a pesti kávéházakat, gyógyfürdőket. Csak néhány dolgot kellene itthon hagynunk: az irigységet, a büszkeséget, az egymás elleni indulatokat, a gonoszságot. GÖNCZÖL KATALIN miniszteri biztos: -j) Kosztolányi novelláit, József Attila és Radnóti verseit, hogy minél több nyelvre lefordíthassák. © A lassan már minden emberi kapcsolatot mérgező itthoni erőszakot és a bármilyen szintű hatalom imádatát. GRANASZTÓI GYÖRGY volt nagykövet: a) A magyar szépirodalmat magammal vinném, különösen Krúdy műveit. · A sok hamis hang itthon maradhatna. GYÖRGY PÉTER esztéta: a) Szerb Antalt, Halász Gábort, Radnótit, Rejtőt, Vajda Lajost és Ámos Imrét. 0 A romák elleni előítélet és megvetés nyugodtan maradhatna itthon. HALMAI GÁBOR alkotmányjogász: u) A sokféleség, másság, tolerancia iránt fogékony sok honfitársamat. ^ A sokféleség, a másság, a tolerancia gyűlöletét. HELLER ÁGNES filozófus: (U)Az ideológiák iránt tanúsított szkepticizmust. © A közéletben gyakran hangot kapó erkölcsi cinizmust. HORN GYULA volt miniszterelnök: ,(J) Elvinném az idősek szeretetét. © Nem vinném magammal a jobboldalt. JAKSITY GYÖRGY, a Tőzsdetanács elnöke: " Itt hagynám azokat az eszméket, amelyek hozzájárultak Magyarország területének és népességének veszteségeihez, két gyászos szerepben végigharcolt világháborúhoz, öt évtized szocializmushoz. "j) Magammal vinném ezek tanulságát, mert nemcsak nekünk, de annak az Európának is fontos szembesülni a leckéivel, amelynek politikája maga is sok hibával járult hozzá ezekhez az eseményekhez és mára kontinensünk világban betöltött szerepének leértékelődéséhez.