Magyar Hírlap, 2004. május (37. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-03 / 102. szám

Európába Lomtalanítás Erzsébet tér, Volánbusz-pályaudvar, szombat délután. Nyitva az uniós lom­­talanításkiállítás, benne minden, amit a felajánlók idehordtak, mert nem akarják magukkal vinni az unióba. Bent döntően a múlt rendszert idéző tárgyak, valamint zacskóban kutyaszar, földön kátyú. Hátizsákos turisták topognak a bejá­rat előtt kígyózó sorban. A várakozókat tízpercenként, kisebb csoportokban en­gedik be a rendezők, a kint maradt hol­landok közt folyik a találgatás: miféle tárlat lehet egy használaton kívüli, le­pukkant váróteremben? „Mehet!” - emeli fel sorompóként ki­támasztott karját az ajtóőr, a csarnok­ban tétován bolyonganak a hátizsáko­sok. Felvont szemöldökök, értetlen te­kintetek. Egy „hajléktalant”, egy lesza­kadt Trabant-ajtót és egy fürdőkádnyi szemetet kikerülve régi kitüntetéseket, igazolványféléket, megsárgult fényké­peket látni egy asztalon, mögöttük vas­kos kötetek, borítójukon Kim ir Szén, Sztálin, Lenin. Meghatározhatatlan funkciójú, de villásdugójukból követ­keztethetően valamilyen háztartási funkciót betöltő szerkezetek és két ha­talmas befőttesüveg: „Tu-dat-mó-do-sí­tó ha-tá-sú cu-kor-ka” az egyikben a címke szerint a másikban” E-u-r-o-f-i­­k-a”. A sarokból megállás nélkül valami buta sanzont recseg a már elfeledett el­ven működő lemezjátszó. A hátizsáko­sok között láthatóan egyre nagyobb a döbbenet, kikerekedett szemmel áll­nak körül egy oszlopot: a tetején nejlon­­zacskóban valami beazonosíthatatlan szürkésbarna anyag. Forgatják, emelge­tik, nézik elölről hátulról, majd kis híján elhajítja egyikük: „Oouuááj!” - öklen­­dezik, miután megszagolta a rejtélyes csomagot. Óvatosan hátrálnak az oszloptól. A szemétkosárból kibuggya­nó szeméthalom láttán láthatóan nem tudják eldönteni, hogy a kiállítás ré­sze-e, vagy funkcionális szerepe van. Egyikük azért félénken elhelyezi a ku­pac tetején a kiürült kólásüvegét. Joó Hajnalka Döntően az elmúlt rend­szerre emlékeztető tár­gyakat hoztak el az Erzsé­bet térre (0 •6Z '›D a ‡0o „Eeeurópa,jeee!” A kisföldalatti nevében rejlő igazságra elég hamar rájö­vünk. Már a Deák téren kicsinek bizonyul. Szigetérzésem kerekedik, mintha a HÉV-en mennék éppen. Ez csak foko­zódik a Hősök terén a TOITOI-vécék jellegzetes látványá­tól és illatától, meg a „fesztiválsörtő­l (két deci víz plusz két deci sörhab). Már csak három óra az EU-tagságig, az EU- csatlakozási rendezvényre megtelik a Hősök tere. A nagyszínpad a szoborcsoport előtt áll. Megjöttünkor éppen vége van valaminek, mert előtűntek a „zubbonyos fiúk”: minden átszerelés alatt kirohan a színre egy zöldes egyenzubbonyba öltöztetett zenekar, és gyorsan eljátszik pár népszerű klasszikus darabot. Sebaj. A Felvonulási téren a cirkuszi sátorban elvont kortárs táncelőadásba csöppenhet, aki arra jár. Útközben sajátos ármozgások tanúi lehetünk: a dobozos Borsodi először öt­száz (500!!!), két újabb kör múlva már csak kétszáz forint. Uniós szabad verseny. Közben a nagyszínpadra érkezik Shane McGowan és a Popes. Ír kocsmazenét játszanak, remek hangulatot te­remtve: előttünk egy hetven körüli házaspár üvölti végig a számok szövegeit. Shane nem fotogén alkat, és nem is színjózan. Artikulációja pedig Ozzy Osbourne-éval veteke­dik érthetetlenségben. Ennek ellenére tanítanivalóan éne­kel. Úgy látszik, a kivetítő sem bírta Shane látványát, mert a műsor felénél elromlott. Khaled megérkeztére megcsinálták, s az elvarázsoló ara­­bos-világzenés csoda következik. A közönség döntően jö­vés-menéssel és alkoholfogyasztással tölti az időt. Érdekes módon nem történik semmi olyan, ami belerondítana a békés ünneplésbe. Éjfélkor Himnusz és Örömóda. Medgyessy Péter beszé­de alatt nincs közbekiabálás vagy ilyesmi, sőt megtapsol­­ják-éljenzik, miközben egymástól kérdezgeti mindenki: mit mondott? Én spéciet a véget nem érő köszönőlistánál adom föl. Utána tűzijáték, egyeseknél pezsgőbontás és ap­ró hörgések: „Eeeurópa, jeee!” EU-konform buli hajnalig. Csala Bertalan Kampányízű pártmajálisok MSZP: koktél A szocialisták - akárcsak a munkás­pártiak és a szakszervezetek - idén is a Városligetben majálisoztak. Az uniós csatlakozás alkalmából a miniszterel­nök „Európa-koktélt” kevert a 25 tag­állam nemzeti italaiból. Olaszországot például a Martini, Svédországot az Ab­solut Vodka, Írországot whisky, Ma­gyarország pedig tokaji szamorodni képviselte, a végeredmény az elegyet megkóstoló Medgyessy Péter arckife­jezése alapján megfelelt az EU-tagok alkotta harmóniának. Mielőtt átadta volna a színpadot Korda Györgynek, Balázs Klárinak, valamint Bangó Margitnak, a kor­mányfő azt javasolta hallgatóságának, hogy június 13-án voksoljanak arra, „akik csökkentik a gyógyszerárakat és modernizálják az egészségügyet, akik autópályákat, kórházakat építenek.” Kovács László MSZP-elnök azt mond­ta: „Nem vagyunk többé lesajnált, má­sodosztályú európaiak.” Az új euró­paiak ezután gagyi zenével kísérve li­geti gagyiárusok portékáiból válogat­hattak. Úi SZDSZ: tengerpart Az SZDSZ a Lánchíd pesti hídfőjénél álló hajójánál ünnepelte a csatlako­zást. Kuncze Gábor pártelnök és Demszky Gábor, a párt európai válasz­tási listáját vezető budapesti főpolgár­mester leleplezte az SZDSZ óriáspla­kátját, amely egy napernyőkkel borí­tott homokos tengerpartot ábrázol az „És újra van tengerpartunk” felirat kí­séretében. Kuncze Gábor köszönetet mondott mindazoknak, akik tettek Magyarország uniós csatlakozásáért. A pártelnök külön megemlékezett Vá­sárhelyi Miklósról, Petri Györgyről, Solt Ottiliáról, Szabó Miklósról, Antall Józsefről, Csengey Dénesről és Isépy Tamásról, „akik valószínűleg életük egyik legszebb napjának tartanák” a csatlakozás napját. pl Jobboldal: sziget Ami nem sikerült évek alatt Orbán Viktornak, azt szombaton „spontán” véghezvitte a majális: a Hajógyári-szi­geten a legnagyobb egységben ünne­­peltek-tiltakoztak a jobboldal külön­böző szervezetei. A csúszdadomb jóté­kony paravánként választotta el egy­mástól a különböző „irányzatokat”: a bucka egyik oldalán lyukas EU-zászló­­val és „Nem, nem soha!”- transzparen­sekkel a Magyar Nemzeti Front, illetve a Jobbik vette fel színpadát-táborát, míg a másikon a csatlakozást „új idő­szak kezdeteként” hirdető MDF és Fi­desz rendezkedett be. A radikálisan EU-ellenes és szoli­dan euroszkeptikus röplapok, zászlók mellett akadt azért uniós lobogó is, bár a kormányt és Brüsszelt ostorozó Nemzeti Front térfelén nagyobb volt a tömeg, mint a „konszolidált” oldalon. A majális kulcsembere a fregoliszerep­­ben tündöklő Nagy Feró volt, aki a Nemzeti Front színpadán EU-ellenes felirat, az MDF-nél a „Haza Irakból!” transzparens alatt nyomult. jh fotó: Mitruczky Kinga A szélsőjobboldal a magyar függet­lenséget temette­­ Nagy Feró m BMMt CB fB %%§ll Politikusaink örülnek, hogy örültünk a nagy napon. Jog­gal. Az emberek valóban meghatódottan és felszabadul­tan ünnepeltek. A Hősök terét és az Andrássy utat betöl­tő tömeg a szokásos tapssal, de szokatlanul üdvrivalgással is köszöntötte az éjfélt, a szlovák, osztrák, szlovén határo­kon pedig a szomszéd népek együtt bontották le jelképe­sen a határt, s útlevél helyett pezsgőspoharakkal sétáltak át, kipróbálva az átjárható határt, s együtt ünnepelni ben­tiekkel, belépőkkel. Joggal örültek annak is, hogy „a programokra nem nyomták rá bélyegüket a pártpolitikai feszültségek”. Úgy látszik, mégsem teljesen reménytelen a közös ünneplés, s ahogy az MSZP-frakció felhívása fogalmaz: képesek le­szünk a „nemzetet szétválasztó falakat is ledönteni”. A pártelnökök jó példával jártak elől, mind hangsúlyoz­ták a „távlati gondolkodás és az összefogás fontosságát” a nemzeti érdekeket érintő kérdésekben, ami ha megva­lósulna, igazi áttörést jelenthetne az ország életében. Ám ezt még ne vegyük készpénznek, hisz szóban eddig is hangsúlyozták. Meg aztán, amikor híveiknek beszéltek, megtudtuk tő­lük, hogy Magyarország ma igazságosabb, demokratiku­sabb és modernebb, mint két éve volt (Medgyessy Péter), miként azt is, hogy az elmúlt két évben elmaradt az em­berek személyre szóló fölkészítése, ez az oka, hogy az ün­nepségeken bizonytalansággal a szívükben vettek részt az emberek, nem önfeledt boldogsággal (Dávid Ibolya). Úgy fest, politikai vezetőink az öröm órái után kezde­nek visszatalálni régi önmagukhoz, s a nagy közös távla­tok egyelőre kinek-kinek a június 13-ai saját távlatát je­lentik. A miniszterelnök például arra kérte az embereket: az európai parlamenti választásokon azokra voksoljanak, akik „csökkentik a gyógyszerárakat és modernizálják az egészségügyet, akik autópályákat, kórházakat építenek” Nagyon helyes. Csak nehogy a végén EU-képviselők nél­kül maradjunk. 2004. május 3., hétfő • Magyar Hírlap • 3 álláspont Az első bennszülött Szále László, a publicisztikai rovat vezetője (szale:Samhirlap.hu) K­edves Olivér, mi tízmilliónyian hozzád képest mind afféle jöttmentek vagyunk, te vagy az első igazi bennszülöttje az Új-Magyarországnak. Te már bent születtél, éjfél után két perccel, május elsején, amikor szülőhazád hivatalosan is az Európai Unió része lett. Szerencsés ember vagy, s kívánom, légy nagyon boldog. Kérd meg szüleidet, tegyék el a mai újságokat, hogy majd elolvashasd őket, s láthasd, mi is boldogok voltunk. És meséltesd is el szüleiddel, milyen jókedvűen ünnepelt az ország, falvak, városok, kerületek, utcák, terek lakói, mert érezték, hogy most - képletesen mégis valóságosan - történt velünk valami. Valami, ami biztosan jó, illetve jó lehet. Tüdőd, hazád Himnuszában Kölcsey jókedvet és bőséget kér Istentől a magyarnak, mert ha ezek megvannak, akkor lényegében minden megvan. Össze is függ a kettő. Nemcsak úgy, hogy a bőség, gazdagság jókedvet csinál, hanem legalább ennyire fordítva is: a jókedv is csinálja a bőséget, a jókedvvel végzett munka, ami nagyjából azt jelenti, hiszek abban, hogy van értelme fáradoznom, hasznos, amit csinálok, nekem is másoknak is. Ezért a legboldogtalanabb ember az a munkanélküli, aki dolgozni szeretne. Azt kívánom neked, hogy sose ismerd meg ezt az érzést, s ha tudsz, tegyél majd azért, hogy honfitársaid közül minél kevesebben tapasztalják meg. Kicsit zavarban vagyok, kik is a te honfitársaid, s ha segítesz majd, legy-e elfogult a magyarok iránt vagy tekints egyformán minden európaira? Nem tudom a választ, ezt majd neked magadnak kell eldöntened. Én csak azt tudnám mondani, hogy elsősorban magyar vagy, s ha j­ó magyar vagy, j­ó európai is leszel, s jó ember is. Bár ezt fordítva is szokták mondani, biztosan úgy is igaz, vagy még igazabb. Ne hallgass ilyen elavult, vén emberre, aki ráadásul azt látja, hogy most még egyáltalán nem valósult meg „a munkaerő szabad áramlása” elnevezésű európai nagy ígéret, ám mire te felnősz, addigra biztosan igen. De azért hidd el, nem fog összekeveredni teljesen a világ, az emberek többsége otthon marad, részint, mert kicsit ké­nyelmesek, ódzkodnak az újtól, az idegentől, részint azért, mert otthon jó. Jó lakni ott, ahol születtél, különösen akkor jó, ha egyébként mehet­nél bárhova. Te már két himnuszt fogsz énekelni, a magyart és az európait. Milyen különös: mind a kettő az emberi érzelmekről szól, a jókedvről, illetve az örömről. Ez a két érzés nagyon hasonlít egymáshoz. Az örömhöz című verset Schiller írta, érdemes lenne majd elgondolkodnod róla, ezért ideírom neked Rónay György fordításában (nem úgy ahogy énekelni szokták, mert az szép ugyan, de nem igazán érthető): „Gyúlj ki égi szikra lángja, Szent öröm, te drága szép! Bűvkörödbe ég leánya, Ittas szívünk vágyva lép. Újra fonjuk szent kötésed, Mit szokásunk szétszabott. Egy­­testvér lesz minden ember, Hol te szárnyad nyugtatod.” Te még pici vagy, de majd megtudod, hogy az emberben, ahogy öregszik, egyre több a van és egyre kevesebb a lehet. Hidd el, bár jó dolog­a van, jó amit már elértünk, de még jobb a lehet. A lehetőség, a remény. Az sokkal tágasabb, szebb, örömtelibb. Te még teljesen lehet­ ember vagy, s Magyarország is újra lehet ország. Tőlünk függ hát, hogy számotokra újra tudjuk-e fonni, „mit szokásunk szétszabott”. Rossz szokásaink, a háborúk, a nacionalizmusok, a gyűlölködések alaposan szétszabdalták az emberek vágyott test­vériségét. Az új Európa célja, hogy megszabaduljunk ezektől a rossz szokásoktól. Nagyon vigyázz hát, hogy kik lesznek a példaképeid, milyen mintákat követsz. Nem szabad továbbvinned rossz szokásainkat. Ha továbbviszed, nincs értelme sem az uniónak, sem a hétvégi szép ün­nepnek. Aggódva és bizakodva gondolok rád, Olivér, s tudod még kire? Arra a magyar nénire vagy bácsira, aki április 30-án éjfél előtt halt meg, épp mielőtt te születtél. Akinek nyolcvanévi szétszóratás és jó negyvenévi tévelygés után, már nem adatott meg, hogy velünk jöjjön. S mint egykor Mózes, ő sem tudhatja már meg soha, hogy Kánaánba érkeztünk-e, s ha igen, Kánaán-e Kánaán. Olivér, ha nem az, tegyétek azzá.

Next